Petőfi Népe, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-27 / 72. szám

1991. március 27. • PETŐFI NÉPE • 3 ÖNKORMÁNYZATI ÜLÉS HARKAKÖTÖNYBEN Az adózással várnak, az útépítéssel nem Másodszor is elnapolta a harka- kötönyi önkormányzat az adóról való végleges döntést. A tervek szerint a második félévtől kétféle adónemet is kivetnének a helyi la­kosságra, a vállalkozókat érintő iparűzési, illetve az állandó harkai lakosokra vonatkozó kommunális adót. Tobak Csaba polgármester ezt a javaslatát főként azzal igyekezett vonzóvá tenni, hogy a befolyt pén­zekből utak épülnének a község­ben. Mint elmondta: vannak utcák, amelyek esős, sáros időben egysze­rűen megközelíthetetlenek még a tűzoltóknak, mentőknek is. A hét­tagú testületből akadtak azért a ja­vaslattal egyet nem értők is. Dr. Er- dödi János úgy vélte, az adózás rög­töni bevezetésével fölösleges ellen­érzést váltanának ki a lakosságból. Nézete szerint — s ennek bizonyíté­kául számításokat is végzett — a szociális gondoskodás ésszerűbb megszervezésével bizonyos költség­megtakarítás érhető el, amely az ön- kormányzat tartalékalapjával ki­egészítve fedezné egy szerényebb úthálózat-fejlesztés költségeit, ter­mészetesen az érintett lakosok hoz­zájárulásával együtt. A vállalkozó harkakötönyiek nevében is elhangzott néhány kese­rű mondat. Talán joggal érezhetik úgy, hogy mostohán bánik velük a falu, ha a kényszerűségből vállal­kozóvá lett volt téesztagokat a be­ígért támogatás helyett kétszeres adóval sújtja ezentúl az önkor­mányzat. Bár az adóval elvben egyetértők többségben voltak, mégis elnapol­ták a konkrét döntést, hogy kellő körültekintéssel térjenek majd vissza később, ha a szükség úgy hozza. Nem várhat ellenben az útépítés, hiszen az infláció sürget, azért a közműfejlesztési társulások létrejöttét még ezen a héten meg­szervezik. Családonként tizezer fo­rintban maximálták a hozzájárulás költségeit, s ott épül majd meg az út, ahol a lakók hetven százaléka aláírásával vállalja ennek terheit. Több alternatíva is elhangzott a méltányosságra, mint például a részletfizetés engedélyezése, illetve az esetleges, adó alóli mentesség az összegnek megfelelő időtartamra. A képviselők mindkét javaslatot támogatták. H. T. Mit mutatnak a statisztikák? Vízfej fővárosok: Athén, Koppenhága, Budapest Kézikönyv Kecskemét testvérvárosairól? Meglepően sokan hallgatták teg­nap délelőtt, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Regionális Kutatá­sok Központja kecskeméti csoport­jának tanácstermében, dr. Hajnal Béla kandidátust, a Központi Sta­tisztikai Hivatal Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Igazgatóságának igazgatóját, aki Dánia regionális fejlődésének problémáiról tájékoz­tatta a Magyar Statisztikai Társa­ság Területi Statisztikai Szakosztá­lya alföldi szekciójának itt megje­lent tagjait. A tanulmányúti beszá­molóból nyilvánvalóvá vált: még olyan viszonylag kis országban, mint a szövetkező parasztjairól hí­res skandináv államban is, messze­menően figyelembe veszik a külön­böző területek eltérő adottságait. A kecskeméti akadémiai kutató­állomás vezetője, dr. Csatári Bálint kandidátus pedig finnországi élmé­nyéit és telepiiléskutatói tapasztala­tait osztotta meg a statisztikusok és a Magyar Földrajzi Társaság kis­kunsági osztályának közös rendez­vényén részt vevőkkel. Diavetítés­sel kísért ismertetőjéből is igazoló­dott, hogy a vidék infrastrukturális fejlesztése nélkül elképzelhetetlen a nemzetgazdaság korszerűsítése. Még olyan jómódú — és éppen ezért is jómódú — ország sem nél­külözheti a helyi értékek minél tel­jesebb hasznosítását, mint északi rokonaink hona. Kicsit hümmögve dicsértem Sánrha Józsefné doktornak, a terü­leti statisztikai szakosztály alföldi tagozata vezetőjének, az összejöve­tel egyik szervezőjének, a határain­kon túl látó előadások beiktatását. Amikor lassanként egy nagy faluvá zsugorodik a világ, amikor a kecs­keméti, bajai piaci árakat távoli or­szágok gazdasági eredményei vagy kudarcai is befolyásolhatják, még a legtökéletesebb statisztikai összeál­lítások is csak akkor válhatnak a cselekvés megbízható eligazítójává, ha készítői nemzetközi „kontroli­adatokat" is felsorakoztatnak. Már éppen hiányoltam volna a Bács- Kiskun megyeiek ez irányú buzgal­mát, amikor tudatta: Merász József polgármester első olvasásban tet­széssel fogadta elgondolásukat. Eszerint statisztikai kézikönyvet készítenek a megyeszékhelyről és testvérvárosairól. Az eltérő társa- dalmi-politikai-gazdasági viszo­nyok miatt, természetesen, nagyon világosan meg kell határozni a fo­galmakat, a módszert. Szeretnék, ha kiderülne, miként élnek a Német Szövetségi Köztársaságban, a Szov­jetunióban, Franciaországban és másutt az egymással szövetkező vá­rosok polgárai. így tartalmasabb lesz a kapcsolat, arról nem is beszél­ve, hogy az együttműködés újabb lehetőségét, formáit tárják fel az összehasonlító adatsorok. Előrehaladottabb állapotban van a több megyei statisztikai hiva­tal összefogásával készülő, a hazai változásokat tükröző kézikönyv. Rendszeréről Donkáné Verebes Éva a KSH Csongrád Megyei Igazgató­ságának igazgatóhelyettese tájé­koztatta a résztvevőket. Azt is ír­hattam volna, hogy „döbbentette meg”, mert igencsak lehangoló adatokról értesülhettünk. Ezek sze­rint 1980 és 1990 között az észak­dunántúli régió kivételével a halálo­zások száma mindenütt meghaladta a születésekét. Továbbra sem csök­kent Budapest kóros és káros túlsú­lya. Csak Athén és Koppenhága telepszik rá úgy országára, mint a Duna-parti település honunkra. Az ígéretek és az ésszerűség elle­nére egyre inkább kivételezettnek tűnik a főváros. Még akkor is elfo­gadhatatlanok a budapesti és vidé­ki fizetések, főmunkaidős jövedel­mek közötti különbségek, ha tud­juk, hogy a világvárosban számos egyetem, főhatóság, kutatóintézet működik. A budapesti, bérből és fizetésből élők főmunkaidős jövedel­me 33 százalékkal haladja meg a vidékiekét. A hamarosan forgalom­ba kerülő kötetből az is megtudha­tó, hogy semmivel sem drágább az élet a Gellérthegy tövében vagy a körutak táján, mint a Duna—Tisza közén, netán a Dunántúlon. A statisztikai főtanácsos sajnál­kozó bevezetőjéből az is kiderült; valakik kihúzták a kéziratból a régi­ók és a főváros közötti különbsége­ket legélesebben felmutató adatokat, következtetéseket. Hogyan lehetsé­ges mindez 1991-ben? Csekély vi­gasz, hogy Donkáné Verebes Éva, mint a kötet egyik közreműködője több megállapítását visszacsem­pészte „a sorok közé". A néhány esztendeje, éppen a tu­datos területfejlesztés követelmé­nyeként, szervezett területi statiszti­kai szakosztály rendezvénye az el­hangzottakról kialakult vitával zá­rult. Heltai Nándor A CIMBALOM ATYJA Állaga Géza- emlék- hangverseny Baján Nem Baján született ugyan — mint sokan tudni vélik —, hanem az egykori Bács-Bodrog vármegyei Óbecsén, de a bajaiak magukénak érzik Állaga Géza zeneszerzőt, akinek a zenetörténet „a cimbalom atyja” címet adományozta. Hétfőn, születésének 150. évfordulóján a bajai városi könyvtárban emlékhang­versenyt adott Herencsár Viktória, a hazai cimbalomművészet nemzetközi­leg elismert képviselője. A hangversenyt nagy várakozás előzte meg, mert a bajai koncertlátoga­tók körében köztudott, hogy a művész­nő — hosszú évek kutatómunkája után — könyvet írt Állaga Géza életéről. A megjelenés egybeesik azzal a cimbal­mos-világtalálkozóval — melyet éppen a művésznő kezdeményezésére — ok­tóber végén rendeznek meg Pécsett, s melynek egyik helyszíneként Baja is szerepel. A koncert külön érdekességeként az egyes műsorszámok között ismertetést hallottunk Állaga Géza munkásságá­ról. Eredetileg gordonkásnak tanult, és Baján kezdett a cimbalommal foglal­kozni, amikor tanári gyakorlóévét az itteni tanítóképzőben töltötte, a képző alapításának évében, 1870-ben. A ké­sőbbiekben is minden esztendőben többször visszatért Bajára, ahol érdek­lődéssel kísérték munkásságát. Ennek bizonyítására álljon itt egy idézet a Ba­ja című lap 1883. február 4-ei számá­ból: — Állaga Géza zeneszerzőnek Liszt Ferenc megengedte, hogy a „Magya­rok Istene” zenemüvet cimbalomra át­írhassa. Az átírás már befejezve is van, s városunk jeles fia (sic!) személyesen fogja az ősz zongorakirálynak bemu­tatni. Állaga hatalmas tevékenységet fej­tett ki a cimbalom népszerűsítésében. Tizenöt esztendeig szerkesztette a Cim­balom Családi Körben című folyóira­tot. Idős korára visszaköltözött öccsé- hez. Bajára. Itt temették cl 1913-ban bekövetkezett halálakor. Herencsár Viktória hangversenyén a legszebb Allaga-művek hangzottak el. A koncertetűdök, melyekből többet is hallottunk, nagy feladat elé állítják az előadót, de ezen az esten ebből mit sem éreztünk. Mély benyomást keltett, hogy Állaga Géza tanítványainak ne­veltje játszotta a mester műveit, művé­szi alázattal és átéléssel. Gál Zoltán KISKUNHALASON MÁR MŰKÖDIK Elnémíthatatlan riasztórendszer A betörők félelemmel vegyes borza- dállyal emlegetik Perneky Antal s cége, a nagykőrösi székhelyű Unó Kis­szövetkezet termékének, az Uno- compnak nevét. Nem csoda ez: az álta­luk kifejlesztett betörésvédelmi rend­szer ugyanis nem fütyül, nem ráz, nem villog. Nem, semmi ilyesmit nem csinál — csak, ha jön a betörő, a rendőrséget riasztja. Mire a betörő úr összepakol­na, kiér a rendőrség, s kattanhat a bi­lincs ... A rendszerről az elnök — érthető okokból — csak keveset árul el: éppen csak annyit, hogy meg lehessen az in­formációból tudni, ha valaki beszerel­teti, attól fogva nyugodt lehet, illetve, ha valaki tudja, hogy ilyen rendszer működik az általa betörésre kiválasz­tott otthonban, jobb, ha más „szak­mát” választ magának ... Perneky An­tallal irodájában, Nagykőrösön, a Ceg­lédi úti farmercentrumban beszélget­tünk. az Uno-comp makettje előtt.-—Úgy vélem — mondta az elnök —: akinek van otthon megőrzendő, megvédendő értéke s van telefonja, az jól járhat, de, ha mondjuk, lakótelepen, egy emeleten négy lakás fog össze, ők együtt is bekapcsolhatók. Ha elvégez­tük a szükséges műveleteket, attól fog­va mi magunk sem „piszkálhatunk” bele úgy a rendszerbe, hogy az ne riasz- sza a rendőrséget. Bármilyen, eddig fel­szerelt riasztó kiegészíthető a miénk­kel, sőt, külön előnyként említem — ez valószínűen hivatalok, intézmények számára vonzó lehetőség —, hogy az eddig esetleg csak a riasztásra használt telefonvonal kiváltható. Ami nagyon fontos, s érdemes tudni: ez a rendszer mindig riaszt. Akkor is, ha elvágják a zsinórt, akkor is, ha a betörés idejére „meghívják” a telefont. Az egyedüli gond abban van, hogy kiér-e a rendőr­ség .. . Kiskunhalason bankokat sze­reltünk fel Uno-comppal, nyugodtabb azóta mindenki. .. S mennyibe kerül a biztonság? — Nézze, ez rengeteg tényezőtől függ, milyen csapdát vagy csapdákat, jelzőket állítunk fel. Én úgy szoktam fogalmazni: ha valaki összegyűjtött ér­tékeket, akkor nem igazán vigasztaló­dik, ha a biztosítótól később felvehet valamennyi pénzt. Tehát annyit mon­dok, hogy áraink arányosak a bizton­sággal, s a megvédendő értékekkel — mondta sokat sejtetően Perneky Antal. A. T. József-napi vásár Kalocsán M árcius 24-én, vasárnap minden rekordot megdöntött a József-napi vásári fesztivál Kalocsán. A kilométer hosszú sorban álló kereskedősátrak, a feltűnően nagy kíná­lat mintha már a gazdasági pezsgés első jeleit mutatnák. Ám a fizetőképes keresletet is érzékelhettük: inkább szemlélődtek az emberek, a tömeghez képest bizony elég ritkán láttunk üzletkötést. Nagy tolongás volt az állatvásáron is. Sok gazda igyeke­zett megszabadulni a szarvasjószágtól. Mint mondták, a bizonytalanság, a drága gabona és a monopóliumok uralta tejpiac miatt nem tudnak a labdába rúgni. Romsics Károly ncgyvenszállási gazda például kihozta valamennyi tehenét és borját, túl akar adni az állományon. Más kérdés: akad-e vevő? Hát, bizony, nem akadt. Érdeklődő igen. Aztán kide­rült, jobban az árakra kíváncsiak, ők is árulnák inkább a tehenet, mintsem fejnék. A malacvásárban viszont gyakori volt a sivítozás. Az ezret is meghaladó kínálat, no meg az olcsó árak (melyek körülbe­lül az öt évvel ezelőttinek feleltek meg) csábították a vevőket. De nem falkákra csaptak a tenyérbe, hanem jobb esetben 2-3 választási malac cserélt gazdát, amit karácsonyi vágnivaló- nak szánnak az új tulajdonosok. Egyébként a malacfelhoza­tal háromnegyed része elkelt, darabonként 1000-1400 forin­tos áron. Az igáslovakért nem álltak sorba. A kerékkötő próba, erőfitogtatás, gazdai dicséret után sem voltunk szemtanúi konkrét adásvételnek. Meglepő, hogy tenyésztett pónikat is kínáltak szép számmal. Azonban a kedvtelésből tartott álla­tokra sem tettek ígéretet. A gyapjasjószág sem volt kelendő, pedig a birgének szinte minden fajtáját fölhozták. Minek is vennének, mikor garma­dában tornyosul otthon a juhászok gyapjúja? A legigényte­lenebb állatból, kecskéből is volt vagy kéttucatnyi. Ám, míg ott voltunk, még csak érdeklődő sem akadt. Új vásári színfoltként értékelhető, hogy megjelentek a farmergazdálkodáshoz nélkülözhetetlen gépi felszereléseket gyártó aprócégek. Kisebb teljesítményű, traktorra felszerel­hető mütrágyaszórót. ekét kínáltak. Nekik nagy jövőt jósol­nak a gazdák, fő­leg, ha bővítik áruskálájukat. Az egyik ilyen cég vezetője arról tá­jékoztatott ben­nünket: bármire van igény, ők azonnal igazod­nak, nem ismer­nek lehetetlent. Mindent össze­vetve: sok érdek­lődő, viszonylag kevés vásárló volt a jellemző a me­gye első nagy ta­vaszi vásárán. Az már most látszik: kereslet fogja dik­tálni a kínálatot, vagyis: a piaci ér­tékrendszer be­tölti majd valódi szerepét. Csak pénz kell hozzá. Mostanság pedig ugye: ebből van a legkevesebb. —zsékovács— VÁLASZ CIKKÜNKRE ., nehezen hagytam ott a bennem bízó betegeket” A közelmúltban cikket írtunk ar­ról, hogy Katymár községet elhagy­ta gyermekorvosa, az Erdélyből át­települt dr. Orbán Sándor, aki a du­nántúli Pápateszéren talált magá­nak másik állást. Cikkünkben Katymár polgármestere mondta el kérdéseinkre ezzel kapcsolatos véle­ményét. Ennek alapján a kölcsönös meg nem értésre következtettünk és sajnálatunkat fejeztük ki azzal az értelemszerű kicsengéssel, hogy egy ilyen távoli falunak nehéz lesz ismét főállású gyermekorvost szereznie. Orbán doktorral akkor nem beszél­hettünk, ugyanis azon a napon nem tartózkodott a faluban. Pedig tőle szerettük volna elsősorban megkér­dezni: miért lett hűtlen ahhoz a köz­séghez, amely örömmel befogadta, munkát, lakást biztosított neki és családjának, s ahol rövid idő alatt népszerű lelt? Örömünkre szolgál, hogy a doktor úr olvasta a Petőfi Népe vele kapcsolatos cikkét, s vá­laszolt rá. Pápateszérről írt levelét az alábbiakban közöljük. (R. M.) „Tisztelt szerkesztőség! A Petőfi Népe 1991. március 1-jei számában megjelent, ,becses’ személyemet érintő cikk késztetett arra, hogy - bár késve írjak Önöknek, ha már a megfelelő időben, objektív okokból nem válaszolhattam az Önök által feltett kérdés(ek)re. Kezdem azzal, hogy engen nem a megye ajánlott, hanem a megyei egészségügyi osztályon érdeklődve állás után, jutottam el Katymárra, ahol az igazat megvallva, nagyon kecsegtető ígéreteket kaptam, de ezek jobbára csak ígéretek marad­tak a munkával, lakással és rende­lővel kapcsolatban. Ugyanis a ren­delő december közepe táján készült el, s a Köjál ideiglenes működési engedélye bizonyos feltételek mel­lett is csak egy évre szólt. A konf­liktus' viszont nem a táppénzre vé­telből indult ki, ezt csupán felfújták a helyi szervek, s erre az egyetlen bírálatra jogosult Társadalombiz­tosítási Igazgatóság egyáltalán nem reagált, már csak azért sem, gondo­lom, mert a körzeti orvost is én helyettesítettem például szabadsága alkalmával, és ilyenkor természete­sen én írtam ki a felnőtt betegeket is táppénzre. A felháborodás akkor tört ki, amikor a munkáltató kategoriku­san megtiltotta, hogy felnőtteket fogadjak az úgynevezett gyermek- orvosi rendelőben, s azt is megtil­tották, hogy felnőttet szakrendelés­re küldjék, vagy mentőt hívjak fel­nőtt beteg számára, noha erre igény volt a lakosság részéről, s arra is, hogy olyan idős embereket kezel­jek, akik túlvannak a táppénzjogo­sultságon. Lehet, hogy jogtalanul, de mindezt én az orvosi hatáskö­röm megnyirbálásának könyveltem cl és jobbnak láttam máshol munka után nézni. Érdekes vagy inkább szomorú az, hogy mindez olyan időszakban történik, amikor egyre gyakrabban kerül szóba az egész­ségügy átszervezése és a szabad or­vosválasztás bevezetése. Végezetül annyit szeretnék el­mondani és ezt a katymáriaknak —, hogy nehéz szívvel mentem el a községükből, nehezen hagytam ott a bennem bízó betegeket, nehezen hagytam magam mögött egy olyan közösséget, amely szeretettel foga­dott, tisztelt és megbecsült, de azt nem fogadhattam el, hogy bizonyos személyek orvosi ténykedésemet korlátozzák. Tisztelettel: Dr. Orbán Sándor Pápateszér HATVAN ÉV UTÁN ISMÉT WESTERN Oscar-díjak Hatvan év óta először lett ismét wes­tern az év legjobb filmje Hollywood­ban: a „Táncok a farkasokkal”, Kevin Costner indián környezetben játszódó, gyönyörűen fényképezett alkotása nem kevesebb, mint 7 Oscar-díjat szerzett a keddre virradóan rendezett ünnepsé­gen. Costner megkapta a legjobb ren­dező díját, díjazták az operatőrt és a vágót, a zeneszerzőt, a forgatókönyv­írót és a hangmérnököt. Costnert esélyesnek tartották a leg­jobb férfi főszereplő díjára is a maga rendezte filmben, de ezt az elismerést Jeremy Irons kapta, „A szerencse for­dulata” című filmben nyújtott alakítá­sáért, míg a hasonló női Oscar Kathy Batesnek jutott a „Nyomorúság” fő­szerepéért. Az év külföldi filmjének egyik nagy esélyese a franciák új Cyranója volt, Gérard Dépardieu-vel a főszerepben, ám a díjat a svájci „A reménység útja” című török tárgyú alkotása kapta. Az év legjobb női mellékszereplőjének díja Whoopi Goldbergnek, a férfiaké Joe Pescinek jutott. Az utóbbi Martin Scorsese új, nagy sikerű gengszterfilm­jében, a „Derék fickókban” játszik, amely a kritikusok túlnyomó többségé­nek véleménye szerint magasan az év legjobb amerikai filmje és learatta az eddigi díjakat. Az Oscar-díjak odaítélé­sénél azonban az egyik lényeges szem­pont a film tömegsikere, és ilyen szem­pontból a „Táncok a farkasokkal” nyilvánvalóan vezet — kommentálta már előre a várható eredményt a The Los Angeles Times. A Los Angelcs-i, három és fél órás díjkiosztó ünnepséget a világ szinte va­lamennyi tévéállomása átvette és -ve­szi, így Hollywood a becslések szerint egymiiliárd néző előtt reklámozhatta magát és a filmművészetet. Az est mű­sora a sokéves, meglehetősen alacsony átlagot tükrözte, semmitmondó szöve- gecskékkel vonultatva fel sok kiváló művészt, Michael Caine-től Angelica Houstonig, s az elnyűhetetlen Bob Hope-tól Barbra Streisandig. Kiemelkedett (a megnyitó- és a záró­képben lóháton is) Billy Christal, a konferáló kitűnő iljú humorista, és em­lékezetes marad a perc. amelyben a kö­zönség felállva ünnepelte az életművé­ért kitüntetett Sophia Lorent, aki 60. évében változatlanul az egyikTegszcbb nő volt a teremben.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom