Petőfi Népe, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-02 / 1. szám
1991. január 2. • PETŐFI NÉPE • 3 Göncz Árpád újévi köszöntője Év(tized)-forduló (Folytatás az 1. oldalról) a jövőjéért lemond a tisztes szegénység egyenlőségéről, azt joggal kívánja, hogy elviselhetetlen teher senkire ne háruljon, s az átmenet árát ki-ki a teherbírása arányában, igazságosan fizesse. Mert a nép nem statisztikai adat, a nemzet megmaradása nemcsak szellem, de betevő falat kérdése is. Sok mindenről le kell majd mondanunk, sok olyasmiről, amit pótolnunk évekbe telik. De emberekről lemondanunk nem szabad, s ez nem csupán szociálpolitika, hanem mindenekelőtt tudatos és minden politikai döntést átható értékválasztás kérdése. A Nyugattól csak egyet várhatunk: döbbenjen rá végre, hogy önmagán segít, ha Kelet-Közép- Európa keserves jelenen könnyít. Amit mi tettünk az egységes Európa létrejötte érdekében, azt önmagunkért is tettük; amit ők tesznek Európa valóságos egysége érdekében, azt ők sem csak értünk teszik, hanem önmagukért is, hiszen nemcsak a politikai, hanem a gazdasági nyomor is fertőz. De legtöbbet önmagunktól várhatunk és kell is elvárnunk: társadalmi méretű együttérzést és együttműködést. Háborút, ostromot, forradalmat, árvizet és földindulást, sőt szegénységet is csak társadalmi együttérzés, kölcsönös segítő szándék segít átvészelni. A társadalmat ilyenkor a módosabbak önként vállalt lemondása, a szorosra fűzött családok, a jószomszédság, a sok-sok kisközösség, az egymást el nem engedő kezek sokasága tartja össze. Ez természetes érdekvédelmi szövetség a munkahelyen és lakóhelyen, ez válik utóbb -N egy szinttel feljebb — minden, politikai és szakmai ZARÁNDOKOK Hol voltak a polgármesterek? Az idei Petőfi-születésnapon is találkozhattunk szilveszteri zarándokokkal. Hagyomány már, hogy jó néhány irodalombarát éppen az év végi napokon járja végig Petőfi útjait. így kíván tisztelegni, merítkezni az életműből. A kis csoportok szerényen húzódnak meg az ünnepségek résztvevői között. De a múzeumok teremörei jó ismerősként köszöntik őket. Ha nem is a nyitva tartás szerint érkeznek, szívesen kinyitják nekik a gyűjtemények ajtaját. Szilveszterkor, éjféltájban a szabadszállási Petőfi-szobornál találkoztunk Győrből érkezett „vándorokkal”, akik gyertyagyújtás s egy vers elmondása után Szalkszentmárton felé indultak. — Családunk évek óta így tölti az ünnepet — mondja Podharaczky Lajos általános iskolai tanár. — De mondhatom, nagyon jól telik. Szerencsére a tél sosem volt akadálya, hogy útra induljunk. És a gyerekek is elég nagyok már, hogy bírják a menetelést, hogy csak reggel kerülnek ágyba. Útközben régi jó ismerősökkel találkozunk. Ebből is tudjuk: nem vagyunk egyedül az ilyen tisztelgéssel. Kiskőrösön és Szalkszentmártonban — ahová éppen most indulunk — jó barátok várnak. — Az ünnepségeket is látták? Nem jnind. Amelyen részt vettünk, kiábrándítóak voltak. Az emlékhelyek igen sokat köszönhetnek annak, hogy ifjúvagy gyermekkorát éppen ott élte a költő, mégis hálátlanok! Mindig kevesebben vesznek részt a találkozókon, egyre szerényebb a műsor. Az is felháborító, hogy sok helyen a polgármesterek sem méltatták arra Petőfit, hogy részt vegyenek a település megemlékezésén. Mit lehet így várni? Mit jelent az, hogy példamutatás? Pedig a Petőfi gondolataival való azonosulás, művének ismerete megtölthetné a szabadon megválasztott tisztségviselők lelkét is! Reménnyel, biztatással, ambícióval. Hogy a nehéz időkben is tudjanak lelkesíteni. — F — érdekvédelem iskolájává, műhelyévé, kemény magjává. Nézzék el, hogy nem mondom el mindazt, amit manapság mondani illik — nem beszélek a múlt bűneiről, a hibákról, amiket elkövettünk —, igenis mi, mindannyian, még ha a bűnökben, hibákban nem is egyaránt osztozunk, hiszen féltünkben magunk is eltűrtük, tudomásul vettük, ami történt, mert emberek vagyunk, esendők, a történelmet nem mi csináljuk, hanem a történelem formál mibennűnket, s mert a történelem jégverése ellen nem kötöttünk biztosítást. Azt hiszem, ami volt, az végérvényesen elmúlt, legfeljebb a csökevénye él már mindannyiunkban, a gondolkozásunkban, a cselekedeteinkben, s ideje már, hogy végre előre tekintsünk, s magunk vállaljuk a sorsunkért a felelősséget. S kérem, ne higygyék, hogy ha nehéz évet ígérek, borúlátó vagyok: derűs csak az lehet, aki számot vet a valósággal. Hadd mondjam meg: én már átéltem ebben az országban két csodát: negyvenötben és ötvenhatban. Ismerem az országot, tudom, hogy a türelmetlenség színe alatt most is tettvágy feszül, mint akkor, ráadásul most nem romokból kell az országot felépítenünk, s nem világhatalmakkal állunk szemben, csak a magunk szegénységének és igényeinek feszítő ellentétével, amit ha könnyen nem is, de föl lehet oldani. Igen: 1991. embert próbáló és emberséget próbáló, társadalomkovácsoló esztendő lesz, történelemformáló esztendő — s hiszem, hogy nem közös szégyenünk, hanem mindannyiunk közös büszkesége. Ehhez adjon az Isten mindannyiunknak erőt, egészséget, türelmet és bölcsességet. (MTI) ICUKA! MIERT CSINÁLOD? Találkozás egy „lámpással” Gyakran kerülünk olyan helyzetbe, hogy bár mindent megtettünk valakiért, mégis úgy érezzük: nem elég. Karácsony előtt néhány nappal magam is ilyesfajta kétségek között vívódtam. Nagycsoportos óvodásaimmal utoljára ünnepeltük, ünnepelhettük a karácsonyt, s természetesen szerettem volna mindent megadni nekik, hogy az ünnep még emlékezetesebb legyen. Éppen azon töprengtem, hogy mit tehetnék a cél érdekében, amikor segítségemre sietett az egyik szülő; Bckkerné Bakos Ilona, a kecskeméti Jókai Mór általános Iskola magyar —ének szakos tanárnője. Szerényen, majdhogynem kérlelve így szolt: Elfogadnánk-e az általa betanított betlehemes műsort? Ok ugyanis iskolán belül szerveztek egy kis színjátszó csoportot, amely Dobszay László Betlehemi játék című darabját tanulta be. Természetesen kapva kaptunk a különösen szép karácsonyi ajándékon. Nemcsak azért, mert még csodálatosabbá, még érezhetőbbé varázsolja az ünnepet, hanem azért is, mert a vallási jelentésen túl a néphagyomány mellett kulturális értéket is közvetít. Természetesen a gyerekekkel együtt izgatottan vártuk a tizenhat felső tagozatos, amatőr kis művész szereplését. Miközben figyeltem az előadást, tekintetem ide-oda „szaladgált”. Csodálatosan lelkes szemeket, kipirult arcokat láttam körülöttem. Olyasmit, amiről nem lehet beszélni, amiről nem lehet írni, azt látni, érezni kell. Amíg megvendégeltük a szereplőket, néhány percet beszélgettem a tanárnővel, akit az előadás alatt szintén „szemmel tartottam", s csodáltam lelkes, példamutató magatartásáért. Láttam, ahogyan együtt beszélt, énekelt, élt a gyerekekkel.- Icuka! Miért csinálod ezt? Ennyire ráérsz?- Nem, szó sincs arról, hogy RÁDIÓJEGYZET KABARÉ ELŐLEGBEN Ugyan ki hallgat rádiót szilveszter éjjelén? A társaságban levők biztosan nem. Számoltak ezzel a műsorszerkesztők is, amikor úgy gondolták, hogy az előző nap délutáni adás megsokszorozhatja a hallgatóság számát. így azután a szilveszteri kabarét mintegy megelőlegezve kaptuk vasárnap délután. Már aki tudott erre szánni két és fél órát. Aki nem, az vagy belehallgatott mégis a szilveszter esti adásba, vagy a január 7-ei ismétlésre figyel majd. Hogy érdemes-e? Hadd válaszoljak igennel. Bár különös szenzációt, kirobbanó ötleteket nem produkált az Isten hozott, Európa! című — a szokásos trió: Farkasházy—Kaposy— Sinkó Péter által szerkesztett — műsor, de kellemes időtöltést, s nagyon ráérek, hiszen nekem is két gyermekem van. De meghirdették ezt a seregszemlét és úgy gondoltam, ha csupán egy helyen tudunk örömet szerezni a szereplésünkkel, már nem dolgoztunk hiába. És most itt, a Forradalom utcai óvodában már a negyedik helyen mutatjuk be a műsort. Előtte az ifjúsági otthonban, az idősek napközi otthonában is nagy tapsokat kaptunk. Arról nem is beszélve, hogy a próbákkal, szerepléssel a gyerekek iskolán kívüli tevékenysége nemcsak ellenőrzött, de tartalmas is. Erre már nem nagyon tudtam szóhoz jutni, csak csodáltam őt, a nagybetűs Pedagógust. Ugyanakkor eszembe jutott, hogy hányszor ítélkeznek fölöttük könnyű szívvel, mondván, hogy letanítják azt a néhány órát, és kész. Persze, az ilyen háttérmunkáról és még mindarról, amiről oldalakat lehetne írni, alig, vagy soha nem esik szó. Pedig a pedagógusok soha nem mennek el a munkahelyről csekket befizetni, vásárolni, fodrászkodni és különfélé ügyeket intézni, mint annyian. Jól emlékszem még arra a riportra, amelyben a megkérdezettek 90 százaléka bevallotta, hogy délelőttönként hová „ugrott el” a munkahelyéről. A legszomorúbb, hogy általában azok a szülők vádaskodnak, akiknek saját gyerekükhöz sincs elég türelmük ... Igen, nekünk pedagógusoknak valóban könnyű. Nem azért, mert akadnak, akik tisztelnek bennünket, felnéznek ránk, netán „lámpásnak” tekintenek bennünket, nem azért, mert anyagilag elismernek. Valami másért könnyebbés szebb, amiről szintén nehéz beszélni. És ez a sikerélmény, amit a kicsik nyiladozó értelme jelent, a tudás kapujának nyitogatása, a kíváncsiság Kielégítése s a gyermek szemekből felénk sugárzó hala miatt... Ezért csinálja Icuka, a „lámpás”, akivel jó volt találkozni. Fábián Judit jókedvű nevetést igen. A megjátszott vetélkedés a szóvivői tisztségre — Déri János, Fáhry Sándor, Selmeczi Tibor pályáztak erre — kissé erőltetett volt, de hiába, ha egyszer a nagy egyéniségek hiányoznak erre a szerepkörre. Szerencsére, a műsorban akadtak „nevek" is: Kállai Ferenc mint vattacukorgyáros vállalkozó, Garas Dezső mint Kanadából hazatért magyar, Gálvölgyi János és Szilágyi Tibor. Az utóbbi a csáti önkormányzat polgármestereként. (A „falugyűlés” most halványabb volt a szokottnál, mintha elbizonytalanodott volna a szövegíró.) S az elmaradhatatlan Nagy Bandó András, az újsütetű valódi polgármester, a tőle megszokott, többségében ezúttal is sikerült poénjaival. Besegítettek a humorfesztivál nyer-Elbúcsúztunk az 1990-es évtől és megünnepeltük az 1991-es esztendő, egy újabb évtized kezdetét. Ki-ki vérmérséklete, kedve, pénztárcája szerint. Pukkant a pezsgő, durrant a minduntalan tiltott petárda, szóltak a trombiták, a sípok, a dobok, táncoltak az emberek. Volt, aki álarcot öltött, volt, aki ekkor vehette át a kecskeméti tévé telefonos vetélkedöműsorában szerzett nyereményét, voltak, akik szlalompályát készítettek pezsgősüvegekből az autósoknak és bizony akadtak olyanok is, akiknek azért marad emlékezetes ez az éjszaka, mert jármüvüket ezekben az órákban búcsúztatták. Valahol az országúton, egy másik autó miatt, vagy „csak” egy villanypóznánál. Szilveszter éjjel sok minden megtörténhet. Azután eljön a reggel, amely ugyanolyan ködös — egyesek szerint olyan kilátástalan is —, mint az előző napon volt. Csak egy, ami változott: tegnaptól 1991-et írunk. tesei is, akiknek nevét bizonyára hamarosan megtanuljuk. Mitagadás, erre a műfajra is ráfér az erősítés, a fiatalítás. KIBÖJTÖLTÜK A maratonira sikerült évzáró parlamenti ülés a végén már csak a Kossuth rádió URH-sávján kapott teljes nyilvánosságot. A költségvetéshez kapcsolódó — háromszáznál is több — módosító indítvány fölötti szavazási procedúra bizony unalmas és fárasztó lehetett a honatyáknak. Az időnként odafigyelő rádióhallgató sem élénkült fel a hatására. Tippelgettünk, hogy mit fogadnak el a képviselők és mit nem, mikor működik a „szavazógépezet” és mikor nem. A kormánykoalíció tagjai — ezt a szavazati arányról lehetett tudni — szinte mindig a bizottságokhoz igazodtak. Csak akkor jöttek zavarba, amikor az egyik bizottság igent, a másik nemet mondott a javaslatra. Az új pénzügyminiszter, Kupa Mihály igenje vagy nemje rendszerint eldöntötte a módosító indítványok sorsát, érzékelhető volt a hozzá való igazodás. Ami a benzinárba beépített adó mértékét illeti, a hallgatóság soraiban — szűk családi körben máris érzékelhető volt, hogy népszerűsége nem mindig lesz töretlen. Örültünk, hogy Antall József miniszterelnök a vita előtti felszólalásában olyan sokszor használta a tőle szokatlan „kérem” szócskát. Zárszavában a 61 százalékos szavazati arány fölött elégedettségét kifejezve volt köszönő szava még az ellenzékhez is. Lehet, hogy valami új kezdődött el ebben az esztendőben? KING’S SINGERS Mindig szívesen hívom fel a rádióhallhatók figyelmét — kár lenne elszalasztani! — egy-egy érdekes sorozatra. Ezúttal egy zenei csemegére. Több mint húsz esztendeje indult Angliából világhódító útjára a King’s Singers énekegyüttes. Még emlékszünk magyarországi nagy sikerükre, s azóta is találkoztunk velük a zenei műsorokban. A héten egy tízrészes sorozat kezdődött, amely jó alkalom a teljesebb megismerésükre. Hétfőn és kedden késő este, a Bartók rádióban volt hallható a bevezető két adás, a következőt pedig a jövő héten szombaton hallhatjuk. A hat énekes a kóruséneklés magasiskoláját mutatja be észrevétlen természetességgel és nem kevés humorral. Érdemes lesz figyelni rájuk, s előjegyezni a műsorfüzetben. F. Tóth Pál (Straszer András felvételei)
