Petőfi Népe, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-01 / 230. szám
2 • PETŐFI NÉPE é 1990. október 1. (Folytatás az 1. oldalról) JAKABSZÁLLÁS határában Bajáki Ferenc és Bukovszki Imre beszélget. Egyikük a kocsi bakján — viszi haza a szárrá silányult kukoricát, takarmánynak jó lesz, de kukorica az egy szem se! —, másikójuk biciklivel. Osztják-szorozzák a világot, de hogy jókedvük lenne?! Bujáki Ferenc indulatos. Most a presszóban ivott egy kávét, meghallgatta a vitát, amit az adókról rögtönzött egy magán- fuvarozó, meg néhány kistermelő. Hevességének szitásához nem kell külső segítség.- Reménytelen a helyzet. Kértem vissza a földemet, de ami az enyém, azt kimérték háztáji szőlőnek. Visszakapnám, de fizessek négyszázezret hektáronként. Én fizessek, amikor az apám nyolc hold erdejéből vágták ki az oszlopnak valót?! Adnak a buckában, azt mondták. Hát az meg köll a koterának! Bukovszki Imre nyugodtabb vérmérsékletű. Majd lesz valahogy! — vélekedik. Volt ennél már rosszabb világ is ... Azért a fogatos summázatára, miszerint a kommunisták betervezték az áremeléseket, ezek meg most végrehajtják —, szaporán bólogat. Csillag, a fiatal kanca — noha az eltartásához szükséges takarmány árát se keresi ki — türelmesen vár. Egy darabig. Aztán jó nagyot ránt a kocsin ... * * * BÓCSÁN két konténer árulkodik a szüretelők jelenlétéről. Bitterné Takács Rózsa egyhek- táros „birtokán” népes vendégsereg szedi a fürtöket. Racskó János és Szűcs Pál, a csettegős, egyformán bizonyítja, hogy a legelsők között voltak a szavazáson. Még a Dunaújvárosból jövő „vendégmunkásokat” szállító Gáspár Ferencné is tanúsítja, hogy a kompánia előbb a szavazókörben tette tiszteletét. Azért ennek a példás állampolgári megnyilvánulásnak alapja is van: Bitterné Dunaújvárosban képviselőjelölt, az MSZP színeiben. — És hol van a jelöltasszony most? — Hát a tanyán. Főzi az ebédet! — világosít fel a férj. Meglepődni lehet ezen a munkamegosztáson, a világ dolgai azonban egyszerűek: mindenki azon a poszton kell hogy álljon, ahol a legnagyobb szükség van rá. A helyhatósági választások első fordulóján is erről kellett volna szólni a történetnek ... ♦ sfc KECSKEMÉT. A választás napján nagy volt a sürgés-forgás a mókusok ketrecében, a kecskeméti Vadaskertben (ellentétben egynémely szavazóhelyiséggel). Még a pénztár sem nyitott ki, amikor a rókák mellett az egyik állatgondozót arról kérdeztük, hogy elment-e szavazni. — Nem, de nem is megyek. Eddig sem szavaztam, most sem fogok. Azt is megmondom, miért. Mert nem találtam olyan embert, olyan programot, ami megfelelt volna nekem — összegezte véleményét, s a rókákhoz fordult. Vasárnap délelőtt úgy tűnt, hogy az a kecskeméti, aki nincs otthon, az vagy a KGST-bazár- ban, illetve autópiacon, vagy a piaccsarnokban van. Miután a külhoniakkal túlterhelt sorokat autóval még megközelíteni is elképzelhetetlennek látszott: maradt a városközponti piac- csarnok. Vasárnap ide vagyoda, a parkolóőrök helyzetük magaslatán álltak, s könyörtelenül szedték a járandóságukat. Egyiküket megkérdeztük, leadja-e a voksát? — Le én. Könnyű volt dönteni, s amint itt 11 órakor végzek, rögtön szavazok is. De sokan azt mondják, hogy nem mennek el szavazni. Ezt a mostani állapotot rosszabbnak látják, mint ami volt. Ez az újabb áremelés sem hatott jól a választásokra. Persze, ki hogy van vele — s szabadkozott, hogy nem szokott politikával foglalkozni. Bent a piaccsarnokban már kisebb volt a forgalom, s egy idős bácsi kalapján biztosítótűvel feltűzött vörös szegfüvei ült az elárusítóasztal mögött. — El én. Elmegyek szavazni, mer’ tíz méterre van tőlünk a szavazóhelyiség. Különben könnyű vót eldönteni, hogy kire szavazzunk. Kérem szépen, SS hold födünk volt, így persze, hogy a kisgazdapártot támogatjuk. De hát azok a Demokrata Fórummal vannak együtt, úgy hogy rájuk voksolunk. Nyolcvanhárom éves vagyok és »érzékeny a politikára, mer’ 55 hold födémét vötték el, mög jó tizenkét tehenemet, jó négy lovamat, és még egy krajcárt sem kaptam érte. Kilenc évet Pestön dógoz- tam, mer’ elüldöztek már 51- ben. Nem volt maradása a ku- láknak. Főmöntem Pestre, ott mög má’ 6 hónapra sztahanovista lettem, pedig még a felét sem dolgoztam annak, amit itthon azelőtt. Nem sokkal ebéd után fiatal pár babakocsival sétált a Szabadság téren. — Most megyünk szavazni — mondta az anyuka —, de csak én adom le a vokso- mat, a féljem nem. — Nem szavazok, mert nem bízom az egészben — jelentette ki az apuka —, ugyanis amelyik pártnak a programja szimpatikus, annak a jelöltje nem tetszik, vagy éppen fordítva. Nem messze a nulla kilomé-, térkőtől három idős hölgy üldögélt egy pádon és beszélgetnek. A kérdésre, hogy szavaztak-e már, egyikük ingerülten kapja fel a fejét, s tolta el az eléjük tartott magnót: — Kire, mire? A drágaságra? Hónap is emelik az árakat. Pénzünk pedig nincsen, a nyugdíjunk meg marad, amennyi volt. Ezért dolgoztunk egy életen át? De már az Antall vett magának repülőgépet. Amikor a Kádár volt; az iskolázatlan ember volt, igaz? De minden volt. Megbukott, slussz, semmi sincs. Agyonverik az embereket, amint írta az újság is. Özvegyasszony vagyok, egy 38 négyzetméteres lakásban élek, aztán 5-6 ezer forint nyugdíjat kapok. Ebből éljek is, meg fizessek is lakbért, víz-, villanyszámlát? Hát ezt nem lehet így sokáig bírni, és sorolták még azután is, hogy magukra hagytuk őket. Nem messze innen, a kecskeméti rendőrkapitányságon az egyenruhás ügyeletes kapuőr egykedvűen néz a városháza irányába. — Mint magánembert kérdezem: elmegy-e szavazni? — Én nem — felelte. — Nem? — Nem is érdekel —jelentette ki. — Miért nem érdekli? — Titok — zárta le a beszélgetést, s mélyen beleszivott a füstszűrös Symphoniába. He H< * BAJA szokatlanul csendes ezen a délelőttön — jegyzi meg egy idős ember Pataki Béláné szavazatszedő bizottsági tagnak a Nagy István utcai szavazóhelyiségben. — Ez csak a látszat. Nagyon sokan jöttek korán reggel, hogy a szép időt kihasználva, a hobbi# A nyolcvanöt éves özv. Boros Zoltánná többet már nem szándékozik választásra menni... • Róza Imre és felesége Ti- szaalpáron a megélhetés miatt aggódik. • Racskó János Bó- csán előbb szavazni ment, utána a szőlőben „vezényelte” a szüretet. • Itt a buckába adják ki a földem? Köll a koterának! Az út széli beszélgetőtársak Jakab- szállás határában: Bajáki Ferenc és Bukovszki Imre. Fotó: Walter Péter földön tölthessék a napot. Né- hányan pedig elfelejtették átállítani az órát, úgyhogy 5 órakor itt toporogtak az ajtóban — válaszolja Patakiné. A Bokodi úti 37-es számú körzetben meglehetősen gyér a részvétel. — Sajnos, nem kérhette már a lakására az urnát az öreg Dám Lőrinc sem, akiről, mint a választók korelnökéről a múlt alkalommal megemlékezett a Petőfi Népe is. Nemrég kaptuk a hírt, hogy örökre eltávozott — mondja Ádám Antal tanácsi hatósági csoportvezető. H« H« H« BÁCSBOKODON a főút melletti 2-es körzetbe tértem be. — Minden rendben, szépen jönnek az emberek —jelzi az elnök. Különös esemény nem történt. Egyébként BÁCSBORSÓDON sem, a nyugodt felszín alatt azonban valami nem stimmel. Erre utal a művelődési ház előtt álló fiatalok néhány megjegyzése, és ezt erősíti meg Széphegyi János, a kilenc polgármesterjelölt egyike. (Országos rekordról van szó. Ha jól tudom, Borsódon kívül csak Piliscsabán pályáznak ennyien erre a posztra.) A panasz lényege — alighanem óvás lesz a vége —, hogy a jelöltek nem kaptak egyenlő esélyt a bemutatkozásra a szociális otthonban; pedig az itt lakó 200 választó szavazata döntő lehet a kis községben. Mondanom sem kell, hogy azonnal egy kis közvéleménykutatást végeztem az Őszi Napfényben. Nos, a megkérdezett idős emberek az összes jelöltet alkalmasnak tartották!^ Csupa rendes polgár jp? mondták, de azt, hogy kire is szavaztak egy fél órával ezelőtt, már nem tudták. Kiesett az emlékezetükből. H« H« Hí KATYMÁRON erősen élnek a nemzetiségi hagyományok. # De mi lesz akkor, ha a kistermelők kedve elmegy a jószágtartástól?
