Petőfi Népe, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-06 / 209. szám
4 • PETŐFI NÉPE 0 1990. szeptember 6. A VÁLLALKOZÁSI TÖRVÉNY ERRE IS LEHETŐSÉGET AD? Pincér volt a kútfúró A katonatelepi károsult perel Katonatelepen Bánná Bende Agnes és férje szorgalmasan gazdálkodó emberek, s egyben előrelátó- ak is. Tavasszal, Platán utcai házuktól nem messze, fiúgyermeküknek vettek egy kis földterületet. A sovány talajt 1000 tyúk trágyájával feljavították, s bevetették kukoricával, sütő- és takarmánytök magjával. Miért esett a választás ezekre a takarmány félékre? Nem titok, a fiatalasszony elmondja: — Az állatok etetésére felhasználva természetes színezőanyagok. Ha kapnak belőlük a tyúkok, szebb lesz a tojás sárgája. Már csak vízre volt szükség, hogy locsolással virágzóvá tegyék a szinte csak zsebkendőnyi területet és hogy élvezhessék munkájuk, befektetésük gyümölcsét. Egy kútfúrót kerestek tehát. Találtak is egyet, újsághirdetés nyomán, a kecskeméti Reiszmann Sándor utcában, Kanizsai Ferenc kisiparost. Ettől kezdve a víznyerés reményében megrendelt munka menetéről így számol be a katonatelepi asszony: 1. — A műanyag kutakról sok rosszat hallottunk, ezért döntöttünk úgy, hogy valódi vascsőkutat fúratunk a kisfiúnak vett parcellán. Ma már kevesen vállalnak ilyen munkát. Nagy örömmel fogadtuk, hogy a szóban forgó kisiparos hajlandó volt rá. Ha tudtuk volna akkor, hogy törököt fogunk ....! 2. II Május 16—23-a között elkészült a kút, potom (?) 26 ezer 500 forintért. Kiköpött egy liternyi vizet, ennyire futotta az erejéből, ezzel „kilehelte a lelkét”. Már szá- nom-bánom, hogy Kanizsai Ferencnek a próba előtt kifizettem a munkadíjat. Ám ő nagyon sietett. Aznap délután futballdöntőt köz- vfetített á tévé, azt ákártá megnézni Erre és a kritikán aluli katonatelepi buszközIekedesre* hivatkozva — meg arra, hogy neki nincs kocsija —,, nem várt tovább. A dolgot a maga részéről befejezettnek tekintette. 3. — Nem így én és a férjem. Kanizsai távozása után felszereltük a csőkútra a szomszéd szivaty- tyúját. Sem azzal, sem a miénkkel nem tudtunk felhozni egy csepp vizet se. A következő napon elmentem a kisiparosért. Jöjjön visz- sza és nézze meg, milyen helyzetben hagyott ott bennünket! Erre cáak úgy volt hajlandó, hogy kikötötte, utána vigyem is haza. Azt akarta bemesélni: a kút jó, csak a szivattyúk rosszak. 4. — Mit tehettem egyebet? Hívtam egy vízvezeték-szerelőt, aki fölhúzta a szívószálat. Legnagyobb megdöbbenésünkre azt tapasztalta: odalent a víz szintje épp hogy csak eléri a lábszelepet. Kétségbeesésünkben a városi ipartestülethez fordultunk. Ott ajánlottak valakit, vizsgálja meg az is a kutat. Megnézte. Az volt a véleménye, a munkadíjat csak akkor lett volna szabad kifizetni, ha már a kút, szivattyúval, néhány órán át működik. 5. — Kanizsai Ferenc ezután még egyszer kijött az elfuserált kúthoz. Fél méterrel feljebb emelte az egyébként 28 méter mélységig húzódó csövet, de mivel ez sem vezetett eredményre, azon a véleményen volt: a kút jó, csak a szívószál rövid, hosszabbittassam meg, ez már nem az ő kötelessége. Erre igen heves vita támadt közöttünk, ugyanis az általunk vásárolt egyik, 12 méteres csövet Kanizsai vágta el (!) 9 méteresre. Az egynegyed rész-/ nyi darabot magával vitte, az árát pedig leszámította a munkadíjból. 6. — Itt álltunk (és állunk ma is) befürödve, vagyis inkább szárazon és vizre várva a kontármunka következtében. Kárba veszett fáradság volt minden erőfeszítésünk, hogy ezt a kis földterületet termővé tehessük. Csalódott a fiam és a lányom is, hiszen ők is segítették vetni a takarmányféléket. S most mit látnak? Hogyan néz ki itt ez a kopárság, ez a gazfészek? Kiszáradt a kukorica és a tök, csak a gyomnövények bírták ki — azok is* megperzselve — az aszályt. Mint említettem, az ipartestület elé vittük az ügyet, ahol a vállalkozó megszeppenve megígérte: mindent rendbe hoz. Ebből annyi „történt” csupán, hogy a magát kútfúrónak nevező ember a köpenycsövet szerszámaival úgy összeszorította (ma is meglátszik a helye), hogy azután szívószálat többé már nem lehetett beletenni. 7. — Ennyi baklövés után roppant kíváncsiak voltunk, hogy tulajdonképpen ki ez az ember és mihez ért. Kiderült, hogy pincér a szakmája, korábban étteremben szolgált fel. Ehhez a rossz vicchez, ami velünk megesett, magyarázatot kértem a hozzánk mindvégig segítőkész, udvarias és együttérző ipartestületben, ahol Orosz Károly titkár úrtól azt a tájékoztatást kaptam: az új vállalkozási törvény értelmében nem vizsgálják a szervezet tagjainak sorába felvett kisiparosok szakképzettségét. E lehetetlen törvény előtt ők is tehetetlenül állnák. Most már csak azt szeretném tudni: ilyen törvény esetén ki védi a megrendelők érdekeit a szolgáltatókkal szemben, akik — ezek szerint — azt csinálnak, amit. akarnak? Bár 12 évi házasságunk alatt több-kevesebb sikerrel főztem néhány ebédet és vacsorát, sőt bátorkodtam gyermekeim örömére süteményt is sütni, nem vagyok sem szakács, sem cukrász kisiparos. 8. Orosz Károly, a KIOSZ városi titkára: — Valóban, túlságosan liberalizált ez a törvény. Mi ilyen és hasonló esetekben annyit tehetünk, hogy szakértővel megnézetjük a kifogásolt munkákat. Ebben az esetben is ez történt. A szakértő egyértelműen elmarasztalta á Reiszmann Sándor utcai vállalkozót amiatt, mert a kút nem ad vizet. 9. Bánné Bende Agnes: Jogi képviselőnk útján pert indítunk a bíróságon a vállalkozó ellen. Nemcsak a fölöslegesen kiadott — kútba dobot — anyagköltséget és munkadíjat követeljük tőle, hanem a kiszáradt takarmánynövények elmaradt termése miatti hasznot, 22 ezer forintot is. Szerettünk volna beszélni a kisiparossal. Kerestük az ipartestületnél nyilvántartott címen, a Reiszmann Sándor utca 12. szám alatt. Ott azt a választ kaptuk, hogy elköltözött. Kohl Antal 0 _ Tönkrement a kukorica és a tök. Bárincésgyer- mekei már csak bánkódhatnak a kiégett kert láttán. (Tóth Sándor felvétele) ... A PARAVÁNON TÜL — VENDÉGJÁTÉK CSEHSZLOVÁKIÁBAN — TÖBB EZER BÉRLETES — MEGNYUGTATÓ ÉVADKEZDÉS A Ciróka folytatja Sokan féltek attól, hogy a színházból eltávolított Ciróka Együttes napjai meg vannak számlálva. Saját helyiség nélkül mihez kezdenek a mai pénzszűke világban? Örömmel értesültünk sorsuk kedvező alakulásáról. A volt MSZMP-székházban béreltek a felkészülésre^, raktározási célokra helyiséget, nem két fillérért. Előadásaikat részben a Rákóczi úti Táncsics szakszervezeti művelődési intézményben tartják, részben óvodákban, iskolákban. Maguk is csak titkon remélték, hogy ilyen érdeklődés mutatkozik műsoraik iránt. Eddig több mint 3500 (!?) bérletet adtak el. Arra törekszenek, hogy műsoraik nagyobb gyerekeket is vonzzanak. A Kesztyűn innen, paravánon túl sorozatukat ha jól értettem — afféle beavató bábszínháznak szánják. A Cirókát határainkon túl a szlovákiai Komáromban is megkedvelték, az ottani területi színház, kezdeményezésére és támogatásával több előadást vállaltak, főként magyar nyelvű óvodákban és iskolákban. További terveikről majd egy bemutatójuk kapcsán írunk, de kötelességünknek érezzük, hogy ezúton is elismerjük a konzervgyár, a Hungária Biztosító, a Gabonaforgalmi Vállalat és más intézmények, szervezetek, valamint a pedagógusok támogatását. Segítette őket a helyőrségi művelődési klub is.- A Cirókáék helyzete egyelőre kielégítőnek látszik. A városi tanács közművelődési alapjából részesedve, néhány hónapra mindenképpen biztosítottnak látszik fennmaradásuk. kérdéses, miként állják inajd a versenyt a színház új bábcsoportjával. Az év végére többet tudunk arról, hogy melyik együttest kedvelik inkább a gyerekek, melyik csoport produkál szebb előadásokat. A színháziak könnyebb helyzetben vannak, mert működési feltételeik kedvezőbbek. Amíg a jelenlegi támogatási rendszer van érvényben, létérdeke a színháznak bábcsoport fenntartása. Hiszen a támogatást a nézők száma növelheti vagy csökkentheti. Mivel a Ciróka nézői a jövőben nem javítják a színház statisztikáját, legalább kétmillió forinttal apad az állami támogatás. «Szerencsére a gyerekek semmit sem tudnak a gondokról. Csodákat, gyönyörűségeket várnak a színpadról. Cifókáék ígérik: nem csalódnak. H. N. , KÉT BANKSZAKEMBER, TÚL A HATVANON Kiből lehet Kecskeméten polgármester ? Sok a szóbeszéd, a találgatás arról, vajon az önkormányzati választások után ki ülhet Kecskemét város polgármesteri székébe. A jelöltek, önjelöltek, a megkérdezett, ám a felkérést elhárító kiszemeltek mellett — eddigi információink szerint — két olyan személy van, aki reálisan is számíthat arra, hogy betölthesse a város vezető posztját. Jóllehet jelölésüket más-más csoportok támogatják, kettejük életpályájában, felfogásában, a helyzetről kialakított véleményében számos momentum szinte kísértetiesen azonos. De lássuk, kik is ők! Dr. Bányai Endre — A hír igaz -77 mondja dr. Bányai Endre-, a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatója, amikor rákérdezek, hogy valóban megpályázza-e a polgár- mesteri tisztséget. — Hogyan, miért döntött így? — Korábban már megkeresett az MDF és a KDNP helyi szervezete, hogy vállaljam el a jelöltséget. Végül hosszas türelmi idő után adtam beleegyező választ. — Mi volt a töprengés oka? — Amikor fölkértek, még nem volt önkormányzati törvény. Arra voltam kíváncsi, hogy valódi ön- kormányzat lesz-e. Mert nem kívánok olyan testületben dolgozni, amelyiknek, vagy a vezetőjének más házból mondják meg, hogy mit kell tennie. — Az a bizonyos ház, amely korábban az egy- párté volt, ma már más célokat szolgál. Az persze még elvileg lehetséges, hogy egy helyett több párt próbálja meg a régi módszert... — Ä törvény szerint sem a köztársasági elnök, sem a pártok, sem a belügyminiszter nem szól bele a helyi közösségek életébe. Utóbbi is csak törvényességi felügyeletet gyakorol. így pedig lehet valódi önkormányzat. Nem hiszek a centrális irányítás hatékonyságában. — Eddigi munkahelye, a Magyar Nemzeti Bank pedig igencsak központosított. Sőt, egyre inkább az. — Én nem is így csinálnám. Nem jó az, ha tízmillió magyar helyett csak tíz gondolkodik. MinfernkTTégyén' ónáílő, felelős a saját posztján, úgy, hogy felelőssége-' számonkérhető, Sohasem hittem, hogy Budapestről lehet Baját vagy Kecskemétet irányítani. De abban sem hittem, hogy eddig önkormányzat volt. — Önt három párt is támogatja. Végül hogyan választott? Nem egyéni választókerületben, hanem az MDF listájának vezetőjeként indulok. Az MDF választmánya engem már korábban meghallgatott, s most a közgyűlés is véglegesen jóváhagyta a döntést. A kisgazdapárt és a kereszténydemokrata párt helyi szervezetei támogatják a jelölésemet, miként a kecskeméti lokálpatrióták egyesülete is, mint született kecskemétiét. — Miért vállalja?- Érdekel a kihívás, hátha mérhetőbben tudok csinálni valamit. Hiszen nem egy nagy szervezetnek vagyok az egyik kis csavarja. — Nem jelent ez kockázatot, miután biztos állást hagy ott, ha megválasztják? — Az egzisztenciális kockázatot nem érzem, mondhatom úgy is: nem izgat. Betöltöttem a hatvanadik évemet, legrosszabb esetben nyugdíjba vonulok. Jóllehet idén, amikor ügyvezető igazgató lettem, azt mondták, hogy akkor megyek nyugdíjba, amikor akarok. — Az önt támogató pártok közül melyiknek tagja ? — Nem voltam eddig sem, s ezután sem leszek egyetlen pártnak se tagja. Be kell látni, hogy egy párt, bármely párt, a legszebb eszméket írhatja zászlajára, és adott esetben mégis mást cselekszik. Én a szuverenitásomat nem akartam, nem akarom föladni. Nem más gondolataiért, filozófiájáért vagyok felelős, hanem a magáméért. Én keresztény világnézetűnek, magyarnak, a nemzethez ragaszkodónak tartom magam. — Ezzel tehát nem zár ki senkit... — Azt vallom: mindenki egyenlő, az ember végtelen érték, és pótolhatatlan. Nem a széthúzást, az összefogást tartom fontosnak. A másik ember másságát tolerálom, s aki a városért tenni akar, azt támogatni kell, bárki is legyen. — Van rálátása a közigazgatásra? — Tíz éven keresztül a megyei tanács tervgazdasági bizottságának voltam tagja. Madártávlatból tehát, de van egyfajta képem. — Mi most Kecskeméten a legfontosabb, a legsürgetőbb? s— Amikor én megszülettem, Kecskemét 35 ezres mezőváros volt. A mai százezres település kényszerfejlődéssel jött létre, s ezért a város fut önmaga után. Nem teljes a polgárosodás, s a „nagypolitjka” következményeként itt is kialakult betonbunkerekben a hiányos infrastruktúra miatt a polgár nem érzi jól magát a városban, Elidegenedik. Utol kell tehát érni magunkat, álljt mondani a növekedésnek, emberléptékűvé visszaalakítani Kecskemétet. — Hogyan, milyen pénzből? — Ha lesz rendszerváltás, akkor lesz vállalkozás, piac és gazdag polgár. Elsősorban rájuk kell számítani. Nem lehet tovább arra várni, hogy mit HAGYOMÁNYAINKBÓL A magyar paprika A paprika gyógyszerként jelent meg először vidékünkön. Néhány száz éves múltja van csak, de nagy karriert csinált. Általa került rá a világ térképére Szeged, meg talán Horgos is. A paprikát a magyar konyha elmaradhatatlan fűszereként emlegetik. Az idegen már el is várja a magyar ételtől, hogy jó erős legyen, még ha evés alatt állandóan törölgeti is a könnyeit. Csak a 18. század közepén kezdik őseink megismerni a paprikát, Európa egyes országaiban már előbb megjelent. Kolumbusz is találkozott vele második útján, 1493-ban. A paprikával foglalkozó igen kevés tudós megegyezik abban, hogy vidékünkre délről jött, szerb, illetve bolgár, esetleg török közvetítéssel. Mindenesetre a szerbek és bolgárok a 18. század elején már népi fűszerként használták. A paprika iránti érdeklődést jómagam a megboldogult tudós professzornak, Bálint Sándornak köszönhetem. 0 volt az, aki könyvet írt a szegedi paprikáról, és sok szeretettel beszélt mindenről, ami szegedi. Szerinte a paprika elterjedésében a szegedi alsóvárosi kolostornak volt nagy része. A szerzetesek ugyanis gyógyítással is foglalkoztak, és a maláriát — népiesen hideglelést — paprikával kezelték. A paprikából csak később lett fűszer. Szélesebb elterjedését Napóleon kontinentális zárlata idézte elő, mert ebből fuszerhi- ány keletkezett. A múlt századi kolerajárványok úgyszintén előmozdították a paprika iránti keresletet. Bálint Sándor említi, hogy az 1831-es járvány idején pálinkába áztatva fogyasztották és szórták a kutak vizébe. De adtak a jószágnak is vész idején. Az aprójószág vizébe őrölt paprikát,szórtak, s volt, ahol a tyúkokat paprikás szalonnával etették. Bálint Sándor a szegedi paprikakultúra történetében három nagy korszakot különböztet meg. Az első a feudális körülmények közötti családi önellátás 1848-ig; a második a kisárutermelő tőr kés vállalkozás az első világháborúig; a harmadik az állami beavatkozás és tervgazdálkodás napjainkig. Az első időszak jellegzetessége az önellátás, és alig lépi át a családi szükséglet kereteit. A paprika termelése és feldolgozása a második időszakban válik üzemszerűvé. A szegedi paprika ekkor már közép-európai iparcikk* Szállítását a fejlődő vasút és posta teszi lehetővé. Az állami ellenőrzés már az első világháború alatt kezdődik, amikor fűszerhiány is tapasztalható. A szegedi paprikatermelés ősfészke Alsóváros, aztán a belőle kirajzott Röszke és Szentmihály- telek. Mindkét település a déli országhatár közelében van, a jugoszláviai Horgos mellett. A termelésnek két nagyobb szakasza volt. Az első a ház körüli palántanevelés, a második a szántóföldi művelés. A feldolgozás a legutóbbi évtizedekig megőrizte háziipari jellegét, de ezzel párhuzamosan üzemi jellegűvé is vált. A két feldolgozási mód SQkáig egymás mellett futott. Télidőben a szegény családok beszorultak a szobába, naponta befűtötték a kemencét, ahová bedughatták a paprikafüzéreket száradni. Amikor kivették, zsákban taposták, mozsárban vagy lábbal nyomkodott külüben törték meg. Bárhol dolgozták föl a paprikát, állandó probléma és föladat az erős, csípős íz csökkentése volt. A régi eljárások ugyanis nem különítették el egymástól a paprika részeit: együtt törték meg a bőrt, a magot, az erezetet és a csutkát. Csak a múlt század derekán kezdték bevezetni Szegeden az úgynevezett „csipödést”: a hüvelyeket egyenként lecsipkedték a csutkáról. A lecsipkedett paprikát furkóval összezúzták, a porát kirostálták, és elvitték a vízimalomba, a Tiszától messzebb a szárazmalomba. A múlt század második felétől a feldolgozás alapvetően megváltozott. Két alsóvárosi testvér, mindkettő kovácsmester, Pálfy János és Pálfy Balázs azon munkálkodott, hogy a paprika minden értékes anyagát megőrizze, de ne legyen túl csípős. Bevezették a hasítást, az erezet eltávolítását. Ez kimondottan női munka volt. A mesterek az őrlést is korszerűsítették, hengerma; lomban végezték. A múlt század hetvenes éveitől lehet valódi üzemi feldolgozásról beszélni. A szegedi paprikamolnárok nagy szakmai hírnévre tettek szert. A század elején Kotányi János Bécsben nyitott paprikamalmot, ahol a szegedi molnárok dolgoztak. Megemlíthetjük persze azt is, hogy a húszas években a horgosi és martonosi paprika őrlésére szegedi molnárokat fogadnak, méghozzá tekintélyes bérért. Ekkor kezd föllendüli ni a paprikatermelés a másik magyar városban, Kalocsán, ahpl ugyancsak szegedi molnárokat alkalmaznak. Amit eddig mondtunk, az a paprikának mindössze egy fajtájára, az úgynevezett ipari paprikára vonatkozik. Van azonban olyan fajta is, amit nem őrölve, hanem nyersen esznek, vagy savanyítanak, illetve különféle ételek készítésére használnak (sült paprika, lecsó). Nos, itt még gyengébben állunk a forrásanyaggal. Ugyanis az étkezési paprikajóval később terjedt el, honosodott meg nálunk, mint a fűszerpaprika. Egy kis merészséggel és valamivel több adat birtokában talán azt is mondhatnánk, hogy az étkezési paprika most hódítja meg Európát. A hódítás útja délről észak felé vezet. T. G.
