Petőfi Népe, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-07 / 184. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1990. augusztus 7. Hitelek és remények Hová menjek? Talán Önök tudnak segíteni. Ez a végső reményem é$ még sok hasonló kétségbeesett mondat található azokban a levelekben, amelyeket nap mint nap hoz a posta munkahelyemre, a Kistermelők Lapjához. Segíteni sem én, sem a szerkesztőség nemt tud, hiszen pénzhitelekről van szó. A vállalkozni szándékozók vagy a már vállalkozók írják le kálváriájukat a pénzintézetekkel. A közelmúltban kérdőíven felmértük, hogy a termelők miben látják a mezőgazdasági vállalkozások létesítésének akadályait. A legtöbben a hitelezés gyakorlatát nevezték meg. Szinte teljes a kiábrándultság, ami sajnos kettős gyökérből táplálkozik. Egyik a termelők sokszor alaptalan illúziója, a másik a kereskedelmi bankok elfogadhatatlan hitelnyújtási gyakorlata. Nézzük az elsőt. Még nem okoz nehézséget visszaidéznünk az egy évvel ezelőtti újságcikkeket, pártigére- teket, meg a különböző szakmai szervezetek ajánlatait. En természetesnek veszem, hogy ha valaki nap mint nap azt olvassa, hogy más, gazdagabb országok segélyekkel, a Világbank olcsóbb hitelekkel segíti a magyar privatizációt, akkor el is hiszi. Elhiszi olyképpen, hogy nem sokára földhöz, termelőeszközhöz jut, csak be kell mennie a bankba, s az alapítás szándéka szerint a kereskedelmi bank vállalkozik, segíti a termelőket, partnernek tekinti őket, hiszen az a célja, hogy minél több pénz helyezzen ki, s minél jobban gazdálkodjon a mezőgazdasági vállalkozó. Ebből nagyon hamar ki kellett áb- rándulni. Föld kevés kivételtől eltekintve nincs, a tulajdonosok finoman fogalmazva is zavarosak, gépek, eszközök, leginkább használt minőségben, csillagászati áron már megjelentek, a bankok viszont olyan garanciát kérnek, amelyek nemhogy nincsenek, de.szokatlanok is a magyar paraszt — vagy nevezzük agrárvállalkozónak — életstílusától, gondolkodásától. Mert vajon kinek van falun aranya, balatoni nyaralója, nyugati kocsija? Mást pedig fedezetnek nem fogad el a bank. És itt kezdődik az okok második csoportja: a banki hitelezés gyakorlata. Azzal messzemenően egyet lehet érteni, hogy a bankok fedezetet kérnek. De mi legyen fedezel? Ha a földnek értéke lenne, akkor már fedezetként szolgálhatna. A ház nem lehet garancia. Marad a régi OTP személyi kölcsönös gyakorlat iszonyatos bürokráciával, a meglévő fedezet mellett is kezesek tömege szükségeltetik, ha vállal valaki százezres, milliós tételeknél kezességet. Summa summárum: a kereskedelmi bankok gyakorlata nem felel meg a mezőgazdasági hitelezés sajátos' követelményeinek. A bankfiókok egyrészt félnek kockáztatni, másrészt bizonytalannak látják a privatizációt a nem egyértelmű tulajdon- viszonyok miatt, harmadrészt a bankok mindamellett nincsenek felkészülve arra, hogy bizonyos kockázatot is vállalva, megfelelő szolgáltatásokkal ellássák a termelőket. Itt égy kicsit megkell állnunk. Ha a bank nem potenciális ellenfélként tekinti a hitelfelvevőt, akivel előbb- utóbb meggyűlik a baja, akkor egyenrangú partnerként együtt kell gazdálkodnia. Vagyis: olyan szervezetre lenne szükség, amely ért a mezőgazdasági vállalkozáshoz, segít elkészíteni az üzleti tervet, folyamatosan pénzügyi szaktanácsot ad, ha probléma mutatkozik, idejében figyelmezteti a vállalkozót, hogy közösen dolgozzák ki a válság megoldásának lehetőségeit. Hiszen ha jól gazdálkodik a termelő, több lesz a bank haszna is. Természetes, hogy a gazdálkodó vállalná azt, hogy minden pénzmozgást a bankon keresztül bonyolít le. így már a kockázat is kisebb. De lehet, hogy ez már nem is az a bank', amit most ismerünk? Lehet, hogy ez másféle bank. Olyan pénzintézet, amely kapcsolódik egy gazda- szövetséghez, egy gazdákból álló tanácsadó rendszerhez, egy feldolgozó, értékesítő szervezethez. A garancia pedig már nem a nyugati autó kell hogy legyen, hanem fedezetként szolgálhat az állatállomány, gép, eszköz, s emellett a szakmai szervezet véleménye. Ha például a baromfitenyésztők szövetsége garanciát vállal a termelőért,'akkor bizonyos, hogy megalapozott a véleménye, mert ha valaki nem jól dolgozik, maga a szervezet zárja ki a soraiból, mielőtt még tönkremenne. Mert a termelőtárs hamarabb észreveszi a hibákat, mint a pénzintézet. Nevezhetjük ezt a szervezetet gazdaszövetségnek, termelők egyesületének, a pénzintézetet parasztbanknak, gazdabanknak, vagy a még le nem járatott Hangyának. Csupán az a lényeg, hogy messzemenően alkal- mázkodvá á "mezőgazdasági termelés igényeihez, valóban segítője, társa legyen a termelőnek, ne pedig akadálya. Lehet, hogy most én is abba a hibába estem, mint azok a vállalkozó kedvű emberek, akikről az írás elején szóltam. Illúzió lenne, amiről szólok? Mindenesetre most még a késerű hangú levelek fekszenek az asztalomon a kérdéssel: „Mit csináljak? Talán tudnak segíteni, ez a végső reményem!" Lengyel Zoltán Szemenszedett igazság Leleplezés „Biztos vagyok benne, hogy az iráni földrengés a sátán és az amerikaiak bűne.” Alradami iráni vallási vezető Ajánlat „Boldogan elcserélnénk bürokratáinkat az önök technológiájáért.” Voroncov, szovjet miniszter a Közös Piac képviselőinek Vívmány „Nálunk megvalósult a szocializmus tervgazdálkodás nélr kül, a kapitalizmus pénz nélkül. Gyönyörű ország.” Angelóz argentin politikus Helyzetjelentés „Cukrot csak jegyre adnak. Azonban nincs hús és nincs hűtőszekrény. Nincs bútor. Nincs porszívó. „Nincs cipő. Nincs szappan. És most mar ígéretek sincsenek.” Bogomolov szovjet közgazda Világfórum „ENSZ-képviselőnk és az amerikai delegátus nagyon jól elbeszélgettek egymással. Mindegyiküknek vannak gyerekeik és mindketten szeretik a narancsot.” Myftiu albán miniszterelnök-* helyettes r i FELHÍVÁS mindazokhoz, akik úgy érzik: baromfitermelésük veszélyben Érdekeik megfogalmazására, szervezésére, u 1990. augusztus 14-én, kedden 10 órakor, Kecskeméten, a Szövetkezetek Házába (Szövetség tér 1.) hívjuk. Várjuk mindazokat, akik továbbra is a baromfitermelésből kívánnak megélni, jövedelmet szerezni. Baromfitermelők Választmánya 2186 J A hirügynökségek világgá röpítették a hírt, a Korinthoszi Archeológiái Múzeumból elloptak két értékes szobrot, Aphrodité és Szerapisz szobrait. Kiket is ábrázolnak ezek a szobrok? Aphrodité a görög mitológiában a szerelem és a női báj, a szépség istennője. Tisztelete még a Homérosz előtti időkben keletről, Cipruson és Kithéra szigetén át, főként föníciai közvetítéssel jutott Görögországba. Egyesek szerint Zeusz és Dioné lánya, más monda szerint a tenger habjaiból született. Már amikor szárazra lépett a tengerből, buján kizöldült lába alatt a fű, jöttére párosodtak a farkasok, medvék, oroszlánok ... Nem állhat neki senki sem ellent, mert magában hordja a kellemet, a bájt, a rábeszélést, a csevegő szerelmet. De a görögök eleggé korán különbséget tettek a házasságban kielégítést óhajtó szerelem és a puszta nemi ösztön istennője között; tiszteltek ugyanis egy Aph- rodité-Urániát és egy Aphrodité- Pándémost. Az előbbihez házasságok kötésével gyermekáldásért esdekeltek, ő őrködött a fölött is, hogy a házassági ígéreteket a szerelmesek beváltsák. Utóbbi védőasszonya volt a hetérák- nak, s kultusza egész Görögországban elterjedt. Athénben tiszteletére Szolón templomot emelt, melyben a prostituáltak kénytelenek, voltak bárkinek kedvére lenni. Aphroditének szentelt állat a veréb, a galamb, a hattyú, a nyúl és a delfin, a növények közül a rózsa, a mák és a hársfa. A monda szerint a bicegő kovácsistennek, Héphaisztosznak lett a csapodár felesége. A trójai Ankliszész- től született fia, Aeneas a római nép legendás őse. Szerepét egyébként a rómaiaknál Venus töltötte be. Ellopott istenek 0 Aphrodité cs Szerapisz ellopott szobra. (MTI Külföldi Képszcrkcsztőség) Aphroditét előszeretettel ábrázolták a művészek. Keleten meztelenül, két kezével a mellén ábrázolták, Görögországban az archaikus korban ruhásán. Az egyik legismertebb ábrázolás a párizsi Louvre-ban őrzött milói Vénusz, A másik ellopott szobor Szerepisz egyiptomi istenséget ábrázolja. Egyiptomi neve Oszár-Ápiszj aki már II. Ramszesz korában nagy tiszteletben állott. Tiszteletéhez különböző misztériumok fűződtek: templomai voltak egész Egyiptomban, fő szentélye azonban Memphiszben volt, a Serapeum. Az alvilág királyának és a termékenység istenének; tekintették, de Rával azonosítva napistenként is tisztelték. A Ptolemaiosz-dinasztia uralkodása idején a birodalom főistene lett. Kultusza a hellenizmus korában ízisz kultuszával egyesítve terjedt el Görögországban, Itáliában és Germániában. A római kormány többször föllépett kultusza túltengése ellen. ŰJ KÖNYVEK Stephen Donaldson: A kárhozat urának átka. (Vízöntő könyvek) (Holnap K.', 180 Ft) — Egyszer volt Budán kutyavásár. (Amicus, 88 Ft) — Stephen Crane: Maggie, az utcalány. (Fortuna, 80 Ft) — Goethe: Werther szerelme és Üalála. (Olcsó könyvtár) (Szépirodalmi K., 32 Ft) — Harry Kemelman: A rabbi pénteken sokáig aludt. (Kabala KFT, 98 Ft) -r-.Lukácsy András: Felismerem-e Angyal Jánost? (Magvető K.; 89 Ft) — Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok. IV. 1985—1989. (Közgazdasági és Jogi K., 98 Ft) — Boris Vian: Öljük meg mind e rohadékot! (Láng K., 119 Ft) — Edgar Wind: Művészet és anarchia. (Corvina -r-Imago, 85 Ft) — Végh Júlia: Éttermi ételek otthon. (Danubius Kodex, 158 Ft) — Tutsek Anna: Ciliké rövid ruhában. (Garabonciás, 115 Ft) — Isaac Asimov: Á mezítelen nap. (Móra K., 85 Ft) — Jorge Luis Borges: A másik, aki ugyanaz. (Európa, 80 Ft) — LadislaV Kiima: Sternen- hoch herceg szenvedése. (Európa, 95 Ft). HA MAJD KECSKEMÉTEN IS MEGALAKUL ... A középkori főiskolák, egyetemek Itt, Bács-Kiskun megyében, az 1990-es évek kezdetén formálódik egy „európai egyetem” alapításának gondolata és gyakorlata. Talán ez is indítéka lehet a legkorábbi európai főiskolák, egyetemek létrejöttét és körülményeiket bemutató ismertetőnek. A XII. századtól Európa különböző városaiban kiváló férfiak tanítanak új módszerekkel. Új és újabb iskolákat alapítanak, amelyek a szellemi élet műhelyei. Működésük és eredményes tanításuk érdekében egyházi és világi hatalmasságok adnak számukra számos kiváltságot. Ezeket a szellemi központokat nevezték ez időben még egyszerűen „iskoláknak (scholae)”. A tudományok iránti növekvő érdeklődés, valamint bizonyos szervezettségbeli változás következtében a XIII. századtól kapják ezek az intézmények az „egyetemes iskolák (studia generalia universa- lia)” megnevezést. Az egyetemes jelző azt jelentette, hogy ezeket az intézményeket mindenki szabadon látogathatta, azaz az előadások nyilvánosak. Ilyenek voltak ebben az időben például a bolognai jbgi, a párizsi hittudományi, a salernói orvosi főiskolák. Érdemes felidézni az „egyetem - universitas” szó ez időben értelmezett jelentését is. Ugyanis ez vallási, politikai, sőt üzleti célok elérésére társult személyeknek az összességét jelentette ekkor, például egy város lakosságát vagy egy céh mestereinek együttesét a következők szerint szólították: „Universitas Vestrea”. Tehát az universitas voltaképpen társulatot jelentett. A létrejött főiskolákon lévő tanítók és tanulók is ilyen társulatot alkottak, s ez volt a tanítók—tanulók egyeteme (universitas magistrorum et scholarium). Sajátosan, de célszerűen alakult a főisko- lák-egyetemek belső szervezete, struktúrája. Egy-egy tudományterület képviselői — mint például a jog vagy bölcselet — tanítói egyesületet alkottak, amelynek a megnevezése „collegium doktorum”. Ebből fejlődött ki az illető tudományszak, a ma is használatos „facultas”. Egy-egy fakultás több oktatót foglalkoztatott. Ennek a szervezetnek az összefogója az irányítója a dékán vagy a prior volt. A főiskola-egyetem hallgatói (tanulói) is testületekbe szerveződtek. Ekkor azonban még nem az egyes tudományszakok iránt érdeklődők alkottak egy szervezetet, hanem ez a szerveződés nemzetiségi alapon ment végbe. így volt például a párizsi egyetemen francia, normandiai, vagy angol csoport. Minden egyes nemzetiségi hallgatói szervezet élén egy-egy „prokurator” állt. A nemzetiségek szerint szerveződött hallgatók és azok „prokurator”-ai élén a rektor állt. Az egyetem-főiskola hierarchiájának csúcsán a kancellár állt, aki összefogta, irányította a'z intézményt. Ezt a megbízatást rendszerint valamelyik nagy tekintélyű főpap kapta meg, mint a római pápa teljhatalmú megbízottja. Kötelessége volt, hogy felügyeljen az oktatásra. Ezen felül bíráskodott mind az egyetem oktatói, illetve tanulói ügyeiben. A középkori egyetemek keletkezésének, létrejöttének számos indíttatása volt. Ezekre is figyelemmel, mégis megfogalmazhatjuk keletkezésük négy típusát. 1. Mint már volt róla szó, néhány európai városban kiváló adottságú tudós férfiak, személyiségük varázsával is, iskolát teremtettek. Ez az egyéni tényező és hatás párosult és kapott támogatást az adott település önkormányzatától, polgáraitól. S a két tényező együttes hatására szinte „önmaguktól” születtek az egyetemek, s lettek virágzó képviselői a tudományoknak. Ilyenek voltak például a bolognai, a salernói, az oxfordi egyetemek. 2. Több főiskolát, egyetemet alapított a római katolikus egyház feje: a pápa. Ezek egy-egy tudománykedvelő pápa jóindulatának köszönhetik születésüket. A pápai alapítólevél rendelkezett működésükről, és abban fogalmazódott meg mindaz, ami a jövőjüket is garantálta. Ilyen módon jöttek létre a római, a ferrarai, ávignoni, cambridge- i egyetemek. 3. Nem maradhattak távol az egyetemalapítóktól a kor „nemes gondolkodású” uralkodói, a királyok sem. Közreműködésükkel keletkeztek a királyi alapítólevéllel rendelkező intézmények. Ezek. közül az ismertebbek a nápolyi, sevillai, arezzói, salamancai, a pécsi egyetemek. 4. Több európai egyetem létrehozásában működtek együtt a világi és az egyházi fejedelmek. Ennek eredményeire az úgynevezett közös alapítású — pápai-királyi — főiskolák. A megoldásnak köszönhetik születésüket például a lisszaboni, a perugiai, a prágai egyetemek. Ezek a középkorban keletkezett intézmények évszázadokon keresztül műhelyei voltak — és azok ma is — a tudományoknak. Az eltérő születési körülményeik és sajátosságaik mellett néhány dologban közös vonásokkal rendelkeztek. A középkori egyetemnek csak férfi hallgatója volt. Ezek is „meglett” férfiak már, amikor megkezdték tanulmányaikat. S a tanulási idő is elhúzódhatott. Esetenként ez eltartott 15-16 évig is. E korai időszakban az egyetem hallgatójának, amikor bevonult az intézménybe, először is lakást kellett szereznie. Később az egyetem mellett kollégiumok is létesültek, amelyek könnyítettek az elhelyezkedésben. Az első éves hallgatók (a zöldek) gyakran voltak kiszolgáltatva a felsőbb években járóknak. Kötelesek voltak az „öregebb” hallgatókat kiszolgálni, bizonyos szolgálatot nekik elvégezni, fedezni vagy biztosítani a gyakori italozásaik feltételeit, eltűrni időnként vaskos tréfáikat. Az egyetemi-főiskolai ifjak magatartása, ekölcse gyakran okozott gondot környezetüknek, a helyi hatóságoknak. Viszonylag fegyelmezettebb életet éltek a kollégiumok lakói. Ezen kollégiumok némelyike európai hírnévre tett szert, s szinte azonosult, netán névadójául szolgált az egyetemnek. A leghíresebb, egyik legrégebbi európai kollégiumot Sorbonne Róbert kanonok — IX. Lajos francia király kedveltje — alapította 1252 táján. Az egyetem falain belül bizony szigorú rend és fegyelem tartotta kordában az ifjakat. Rendszeresen kellett tanulniok, szigorú vizsgáknak kellett megfelelniök és pontosan teljesíteniök egyházi-vallási kötelességeiket. A vizsgákról, azok mine- műségéről a bolognai egyetem gyakorlatát bemutatva szerezhetünk ismereteket. Eszerint a legalsó vizsgafokozat a „baccalaureatus” volt, amelyet a hallgatónak a tudományterület illetékes szaktanára adott megfelelő vizsga, illetőleg sikeres vitatkozás teljesítése esetén. Az egyetemen megszerezhető legnagyobb fokozatot a „doktorátus” jelentette. Kiváló ismeretek, nagy tudás és az adott tudományterület újszerű művelése jelenthette e cím elnyerését. Dr. Molnár János főiskolai docens Baja A reálbérek állandó csökkentése nem járható út A magyar gazdaság talpra állításának támogatásához nem elégségesek a pénzügyi eszközök — a Világbank meghívásának eleget téve erről tartott előadást a közelmúltban Washingtonban Csikós Nagy Béla akadémikus. Arra kértük őt, fejtse ki olvasóinknak is nézeteit e kérdésről. — A washingtoni meghívást tayály kaptam, miután az európai kooperációról és a kelet-európai eladósodásról rendezett budapesti nemzetközi konferencián elmondtam a véleményemet. Azt fejtettem ki, hogy Magyarország nem lesz képes évi egymilliárd dollár fölötti kamatterheinek elviselésére. Ráadásul a KGST-elszámolás dolláralapokra helyezésével az ország újfajta cserearányromlást lesz kénytelen elszenvedni, miközben a gazdaság struktúrájának átalakításához óriási befektetésekre is szükség lenne. Álláspontom szerint Magyarországot, és általában azpkat az országokat, amelyek az elmúlt évtizedekben egy zárt, egyoldalú KGST-rendszerben működtek, nem lehet alapvetően monetáris eszközökkel „kezelni”. Ezeknek a gazdaságoknak a talpra állításához alaposan végiggondolt, átfogó gazdasági programra van szükség. — Miért gondolja, hogy ez más, mint amire az Antall- k or many törekszik? — A Világbankkal szervezett konzultáció háttere az a március 14-én aláírt egyezmény volt, amelyet a Németh- kormány a Nemzetközi Valutaalappal kötött, és amely az új kormányra nézve is kötelező. Hacsak nem jutnak mihamarabb konszenzusra az egyezmény egyes pontjainak megváltoztatásában, ami nagyon kívánatos lenne, Az IMF es Magyarország között alaírt megállapódás ugyanis egy igen szoros, negyedéves ellenőrzési rendszert tartalmaz. Számomra ez a régi tervutasításos rendszer rossz emlékét idézi fel. Persze megértem a Valutaalapot, hiszen Magyarország ismételten nem teljesítette azokat a vállalásokat, amelyekre az úgynevezett stand-by megállapodások alapozódtak. De a lényeg mégiscsak az, hogy ezek a megállapodások — nem utolsósorban néhány magyar gazdaságpolitikus nem kellő közgazdasági felkészültsége folytán — Kezdettől hamis útra terelődtek.1 Az IMF-szakértőktől nem várható el, hogy otthonósan mozogjanak egy olyan gazdaságban, amelyik — gazdasági reform ide vagy oda — alapjában véve a szovjet típusú parancsuralmi rendszerben döntött a szerke- zetalakítastól kezdve a jövedelemelosztásig mindenben. Ennek rendelte alá az egesz pénzügyi mechanizmust. — Mire alapozza ezt a véleményét? Hiszen — a költségvetési hiánnyal szemben támasztott elvárást kivéve — teljesítménymutatóinkat elégedetten nyugtázzák mostanában külföldön is. — Nem az az érdekes, mi történik 1990-ben, hanem sokkal inkább az — hogy ha egyáltalában lehet — milyen áron vagyunk képesek eleget tenni az IMF elvárásainak, és főleg, hogy hozzajárul-e ez a gazdaság stabilizálásához, a középtávú kibontakozáshoz. Nekem e tekintetben vannak kételyeim. — Hallhatnánk e kételyekről konkrétabban? — Azt a kérdést emelném ki, amire most az Antall- kormány koncentrál, és ami az IMF-fel kötött megállapodás folyománya, hogy ugyanis a költségvetési deficit 1990- ben nem haladhatja meg a tízmilliárd forintot. Nem is értem, miképpen lehetett erre kötelezettséget vállalni, és hogy egyáltalán miért volt erre szükség. Ha már túl lennénk a költségvetési reformon, és piacgazdaság típusú állami költségvetéssel rendelkeznénk, akkor egy jól megalapozott szanálási program is kidolgozható lenne. Ma még azonban ez a költségvetés keresztül-kasul kapcsolódik a gazdaság működésének operatív kérdéseihez, amelyek közigazgatási úton egyszerűen kezelhetetlenek. Ezt próbáltam Washingtonban megvilágítani. — Az ön elképzelése szerint melyek lennének a súlypontjai az IMF és Magyarország kívánatos együttműködésiének? — A mai helyzetben a kormány természetesen nem indulhat ki másból, mint hogy a fizetési kötelezettségeknek eleget kell tennie. Akkor is, ha ez súlyos teher az országnak. Mindemellett a legfontosabb teendő a gazdasági szerkezet átalakítása, hiszen csak ez adhat esélyt a talpra állásra. Ehhez nekem programom természetesen nincsen, de az nyilvánvaló, hogy a reálbérek állandó csökkentése nem járható út. Az a fajta költségvetési szanálás tehát, amelyik mindent a fogyasztói árak emelésével és a vállalati támogatások leépítésével akar megoldani, értelmetlen. Mert értékeket pusztít, és érdektelenné teszi az embereket. A költség- vetés reformja elkerülhetetlen lépés, de nem a mindenáron való egyensúly megteremtése. Minderről egyébként a nemzetközi pénzügyi intézmények szakértőinek nézetei közel sem egységesek. Többen vallják közülük is, hogy ezt a gazdaságot először a nyitottá válásban kell segíteni, s csak azután lehet nyitott gazdaságként megközelíteni. A Világbankot magam jó partnernek tartom ehhez, miután az elmúlt években Magyarországnak nyújtott szerkezetátalakítási. kölcsönök révén megismerte gazdaságunkat. Ezért úgy látom, velük, akik nqmcsak a hitelképességet tartják szem előtt, hanem a mikroosszefüggéseket is, könnyebb szót értenünk. — .Lát-e esélyt arra, hogy az Ön által elképzelt módon alakulnak a további fejlemények? — Ez nem egyedül az én véleményem. Többen vannak, akik ugyancsak ném látják ésszerűnek a magyar gazdaság bajainak sokkterápiával történő orvoslását. Hadd tegyem hozzá: az adósságprobléma már túllépett a kritikus határon, s ezzel tisztában vannak a hitelező országok is. Az ő érdekük is, hogy keressék az elfogadható megoldásdkat. Meggyőződésem, hogy erre spr is kerül. Jó lenne persze a közbeeső időt minél kisebb veszteséggel átvészelni. ül R. E.
