Petőfi Népe, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-06 / 183. szám
2 f| PETGirl NEPE • 1990. augusztus 6. Diplomáciai erőfeszítések a békés rendezésért (Folytatás az 1. oldalról) francia elnök telefonon beszélte meg a válság legfrissebb fejleményeit, Thatcher brit kormányfő pedig bejelentette, hogy hétfőn ismét tárgyal Bush amerikai elnökkel az ügyben. Mihail Gorbacsov és Francois Mitterrand még szombaton folytatott telefonbeszélgetésükben egybehangzóan rendkívül komolynak ítélték a helyzetet és megegyeztek, hogy továbbra is kapcsolatban maradnak egymással. A szovjet külügyminisztérium szombaton üdvözölte azt az iraki bejelentést, hogy még a hét végén megkezdik a csapat- kivonást. Közben a szovjet lapok, köztük a Szovjetszkaja Rosszija című újság, hevesen támadták Szad- dám Husszeint és rendszerét. A Szovjetszkaja Rosszija kommentátora „véres kezű diktátornak” nevezte Husszeint, aki legyilkolta a kommunistákat, végzett az összes politikai ellenfelével és véres földdé változtatta Kurdisztán északi részét. A rendkívüli helyzetre való tekintettel Margaret Thatcher brit miniszterelnök lerövidítette coloradói látogatását és hétfőn ismét a Fehér Házban tárgyal Bush elnökkel. Közben az irakiak egy bagdadi szállodába vitték azt a 35 brit állampolgárt, akit még pénteken kényszerítettek kuvaiti lakhelyük elhagyására. Az ENSZ New York-i székhelyén magánjellegű találkozót tartott az amerikai, a brit, a francia, a szovjet és a kínai delegáció képviselője, hogy előkészítsék a Biztonsági Tanács újabb rendkívüli ülését, amelyen az Irak elleni szankciókról és a válság békés megoldási lehetőségeiről lesz szó. Kína közben vasárnap bejelentette, hogy leállítja az Iraknak szánt fegyverszállítmányokat. Az elmúlt években Peking volt Bagdad egyik legjelentősebb fegy- vereilátója. Az Iszlám Konferencia Szervezete szombaton élesen elítélte az iraki támadást és követelte, hogy azonnal vonják ki az iraki csapatokat Kuvaitból. Husszein jordániai ki- rány viszont arra figyelmeztetett, hogy a válságot az araboknak kell megoldani, minden külső erőszakos beavatkozás csak további vérontáshoz vezet — hangoztatta. Mubarak egyiptomi és Ali Abdallah Szaleh jemeni elnök Alexandriában vitatta meg a helyzetet. Mindketten az irakiak azonnali távozását követelték. A jemeni államfő tájékoztatta Mubarakot bagdadi tárgyalásairól. Részletek nem ismeretesek. „Népi hadsereg” — Irakból BAGDAD, KUVAIT, WASHINGTON Irak vasárnap kettős stratégiával válaszolt a fokozódó nemzetközi nyomásra. A bagdadi vezetés közölte az ENSZ Biztonsági Tanácsával, hogy megkezdte csapatainak kivonását Ku- vaitból, Szaddám Husszein elnök ugyanakkor újabb 11 hadosztály felállítását rendelte el összesen 140 ezer katonával, úgymond a „politikai és katonai fejlemények miatt". A bagdadi rádió és az INA iraki hírügynökség által is közölt hírt a csapatkivonás megkezdéséről a Fehér Ház kétkedéssel fogadta, az irakiak által megdöntött kuvaiti kormány washingtoni nagykövete pedig úgy fogalmazott, hogy Bagdad csak játszadozik, katonái tapodtat sem mozdultak Kuvaitból és a szaúd-arábiai határról. Az Irak által felállított katonai bábkormány burkoltan .--azzal fenyegette meg a szankciókat foganatosító országokat, hogy Kuvaitban élő állampolgáraikat túszként használja fel ellenük. „Az ideiglenes szabad kuvaiti kormány és a testvéri Irak ellen büntető intézkedésekhez folyamodó országoknak jusson eszébe, hogy érdekeik és állampolgáraik vannak Kuvaitban” — hangoztatta vasárnap a külügyek gazdájának megtett Valid Szaud Mohamed Abdullah őrnagy. Bagdadban vasárnap megerősítették, hogy megérkeztek Irakból az új kormány támogatására hivatott kuvaiti „népi hadsereg” első kontingensei. Bagdad szerint eddig 140 ezer iraki „önkéntes” jelentkezett a „népi hadseregbe”, amelynek soraiban kuvaitiak és „arab hazafiak” is lesznek. Ez utóbbi megjelölés megfigyelők szerint ajánlat a Kuvaitban élő négyszázezres palesztin közösségnek. Szaúd-Arábia izraeli katonai források szerint vasárnap általános mozgósítást rendelt el. A hírt Rijádban hivatalosan nem erősítették meg. Az izraeli katonai rádió szerint Szaúd-Arábiában 95 ezrenállnak fegyverben, köztük tizenötezren a legkorszerűbb harci gépekkel felszerelt légierőnél. A mozgósítást azután rendelték el, hogy iraki erők — Bagdadban erélyesen cáfolt hírek szerint — szombaton behatoltak a két ország határán levő semleges övezetbe. Nem kizárt a francia blokád PÁRIZS Franciaország nem tartja kizártnak, hogy teljes blokád alá helyezzék Irakot. Ezt Pierre Béregovoy, a miniszterelnöki teendőket ideiglenesen ellátó gazdasági, pénzügyi és költségvetési államminiszter jelentette ki, azt követően, hogy szombaton késő délután rendkívüli tanácskozást tartottak Francios Mitterrand elnökkel, Roland Dumas külügyminiszterrel, valamint a fegyveres erőle és a felderítés több vezetőjével az Elysées palotában. Mitterrand félbeszakította vidéki szabadságát és visszatért Párizsba az iraki események nyomán. Dumas közölte, hogy az elnök telefonon kapcsolatba lépett Bush amerikai és Gorbacsov szovjet elnökkel, Thatcher brit és Andreotti olasz miniszterelnökkel, továbbá Mubarak egyiptomi elnökkel és Fahd szaúdi uralkodóval is a helyzet megvitatására. A tanácskozáson több döntés született az iraki agresszió megtorlására. Franciaország, amely kezdeményezője volt az iraki kőolajimport felfüggesztésére vonatkozó EGK- határozatnak, s már korábban befagyasztotta az iraki és kuvaiti követeléseket bankjaiban, valamint azonnali hatállyal megszüntette fegyverszállításait is, bejelentette, hogy nem folyósít hiteleket Bagdadnak, nem folytatja az országban iraki pilóták kiképzését. Béregovoy bejelentette, hogy fontolóra vették a Perzsa (Arab)-öbölben állomásozó francia fiottaegységek megerősítését is. Jelenleg két francia hadihajó van az öbölben, de valószínűleg egy fregattot is a helyszínre vezényelnek. Izrael szeretne kívül maradni TEL-AVIV Izrael hadseregének vezetői újság: írók előtt hangoztatták, hogy az országot fenyegető veszély növekedett az utóbbi 48 órában, mert ha Irak nem kap komoly, katonailag is számottevő figyelmeztetést a nyugati világ hatalmaitól', Szaddám Husszein könnyen elhatározhat egy Izrael-ellenes akciót is. Bár Irak valószínűleg sejti, hogy Izrael ihagatartása nem az lesz, mint Kuvaité, Izrael nem szeretné, ha katonai konfliktusra kerülne sor Irakkal. Mivel folytatódik a bevándorlási hullám a Szovjetunióból, Izraelnek alapvető érdeke, hogy sem biztonsági, sem gazdasági vonatkozásban ne kerüljön sor drasztikus eseményre. Ezért szeretnék Izrael politikai, katonai és ' gazdasági vezetői, ha az iraki—kuvaiti válság közvetve sem érintené az országot. Örmény támadás a KGB ellen MOSZKVA A szovjet Állambiztonsági Bizottság (KGB) sajtószolgálata szombaton ismertette annak a támadásnak a részleteit, amelyet örmény fegyveresek hajtottak végre csütörtökön. A jelentés szerint több mint száz főből álló fegyveres banda tört rá a késő esti órákban Ararat város rendőrkapitánysági épületére, s közel félórás szabályos tűzharcot vívott az épület elfoglalásáért. Az összecsapásban a kapitányság bűnügyi osztályvezetője, valamint a támadók vezere életét vesztette. Az örmény fegyveresek ezután betörtek a KGB helyi szervének épületébe, ahol összetörték a berendezéseket, majd fegyvereket és titkos iratokat vittek magukkal. Az észteknél nincs fegyver Göncz Árpád — szerencsés választás (Folytatás az 1. oldalról) Észt hivatalos adatok szerint a köztársaságban nincsenek fegyverekkel rendelkező csoportok —jelentette ki egy szombati nyilatkozatában Vello Rikas észt belügyminiszter-helyettes. Rikas a törvénytelenül működő fegyveres csoportok leszerelésére és a fegyverek beszolgáltatására vonatkozó, másfél héttel, ezelőtti elnöki rendelettel kapcsolatban elmondotta: a tallin- ni kormány tudomása- szerint tömeges méretekben nincsenek fegyverek a lakosságnál. Kétségtelenül vannak olyan állampolgárok, akik törvénytelenül birtokolnak lőfegyvert, ezek száTőkés László püspök Rómában átvette a Giorgio La Pira Békeegyetem „Élet a békéért” díját. A neves olasz katolikus intézmény konferenciáján részt vett számos olasz politikus is, így Claudio Martclli miniszterelnök-helyettes, Giovanni Goria volt miniszterelnök, valamint Bersani szenátor, a Laikus önkéntesek Világi Szövetségének elnöke. A békedíj-adományozás indoklása kiemeli, hogy a magyar püspöknek, akit a Ceausescu'-rendszer- ben üldöztek, száműztek, a SecuriNÉPSZAVAZÁST! Népszavazást követel a Budapest—Bécs világkiállítás ügyében a jobboldali, ellenzéki Osztrák Szabadságpárt parlamenti frakciójának vezetője. Norbert Gugerbauer szerint egyre kevesebb osztrák állampolgár pártolja a közös világkiállítás eszméjét. A frakcióvezető szerint a világkiállítás igen kevés hasznot hajtana az osztrák gazdaságnak. HIROSIMA A japánok nem felejtenek Gyászolók, özvegyek ezrei harangzúgás mellett emlékeznek meg hétfőn Hirosima borzalmas évfordulójáról: negyvenöt évvel ezelőtt, augusztus 6-án az amerikai légierő atombombával támadta meg, s tette csaknem teljesen a földdel egyenlővé a 344 ezer lakosú várost. Azon az egyetlen napon kétszázezer ember vesztette életét a gombafelhő pusztításában. A hirosimaiak az évek alatt kialakult szokás szerint e szomorú évfordulón új nevekkel egészítik ki a halottak névsorát, mert az atomtámadás még közel fél évszázad után is szedi áldozatait. Az atomfegyver romboló hatásának jelképévé vált Hirosima nem akar megfeledkezni-a rettenet napjáról: tavaly közadakozásból két és fél millió dollárnak megfelelő összeget költöttek egy, a bomba becsapódási helyének közvetlen közelében levő, csak vázában megmaradt épület karbantartására. „Ezt a romot meg kell őrizni, mert arra a veszélyre figyelmeztet, hogy az emberiség az atomfegyverrel saját magát pusztíthatja el” —- mondta a város polgármestere. Japán Hirosima és az ugyancsak atombombával elpusztított Nagaszaki emlékével több mint négy évtizeden keresztül éppen a nukleáris fegyver iszonyatos hatására hívta fel a világ figyelmét. Tokió ma is hivatalosan ellenzi az atomfegyvert, s az seih véletlen, hogy az ázsiai szigetországbart sok békeszervezet működik. Kevés szó esik azonban arról, inilyen mértékben felelős Japan a világháborúért. Tavaly, akikor Hirosimában az áldozatok emlékére kialakított parkban múzeumot avattak, a ma még elő áldozatok, az elhunytak rokonai és a szak- szervezetek követelték: rendezzenek be a múzeumban egy „sarkot az agresszor- nak”, vagyis a háborúban játszott japán szereppel foglalkozó dokumentumok számára. A Város vezetői ezt akkor elutasították, mondván: még ma sem bizonyított, hogy Japán agresszorként vett részt a háborúban. Bekerül viszont á múzeumot körülvevő parkba hétfőn az az emlékmű, amelyet az atombomba-támadás következtében életüket vesztett mintegy húszezer koreai tiszteletére emeltek Hirosimában. A koreaiakat a Koreai-félsziget japán megszállása idején hurcolták át a szigetországba, s hosszú ideig nemv ismerték H hogy augusztus 6-a sok százezer halottja között koreai áldozatok is voltak. Az emlékmű már húsz évvel ezelőtt elkészült, de a japán hatóságok nem engedélyezték, hogy a parkban állítsák fel azt, több más monumentum mellé. Tavaly azonban megtöff a jég: májusban, amikor Ro Te Vu akkori, délkoreai elnök Tokióban járt, a, japán kormány hivatalosan is bocsánatot kért Szöultól azokért a bűnökért és fájdalomért, amit a megszállással, s ennek kö-, vetkezményeként .Hirosimával okoztak a koreai népnek. így hétfőtől a jövőben a japánok honfitársaik mellett Hirosima koreai áldozatairól hivátalosan is megemlékeznek majd augusztus hatodikén. Ribáiiszki György ma azonban csekély —','mondott.a a belügyminiszter-helyettes. Közölte ugyanakkor, hogy minisztériuma megtette a szükséges intézkedéseket e fegyverek felkutatására és összegyűjtésére. Tallinnban ugyancsak lépéseket tettek annak érdekében, hogy a hivatalos fegyveres testületek birtokában lévő lőfegyvereket még gondosabban őrizzék, minimálisra csökkentve ezáltal a fegyverlopások veszélyét. Velli Rikas közölte azt is, hogy a tallinni belügyminisztérium kezdeményezni fogja a kormánynál a vadászfegyverek kereskedelmi forgalmának ideiglenes felfüggesztését.taté állandó kegyetlen ellenőrzését kellett elszenvednie. Őszinte hitétől vezérelve nyilvánosan elítélte a „Condúcator” elnyomó politikáját. Szavait, amelyek a szabadságot sugallták, hamarosan magukévá tették ortodoxok, protestánsok, katolikusok, s nem hívők egyaránt. Romániában úgy tekintenek Tőkés Lászlóra, mint a szabadság egyik legismertebb prófétájára, idézik mondását: „Nem vagyok hős, a forgatókönyvet Isten már megírta, aki üzent nekem, ne féljek .., Magyar prefektus Ko vászna élén BUKAREST Hosszas vita után magyar nemzetiségű prefektust neveztek ki a többségében magyarok lakta Kovászna megye élére. Fodor Ferenc szombaton megjelent nyilatkozatában nyomatékosan hangúlyozta: a legfontosabbnak azt tartja, hogy Kovászna magyar és román nemzetiségű lakói egymással békében éljenek és dolgozzanak. Romániában a megyei vezető testületeket a központi kormányzat javaslatára állítják ősszé. így történt ez Kovászna esetében is, azonban a bukaresti vezetés figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a 77 százalékban magyar lakosságú Kovászna élesen tiltakozik a — román — személyi javaslat ellen. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetői nyomatékot adva a helyi lakosság követelésének, a héten többször is konzultáltak Ion Iliescu román államfővel, akit arra kértek, hogy az újabb feszültségeket elkerülendő, a többségében magyar lakta területek élére magyar nemzetiségű vezetőket állítson. A jelek szerint ezt Bukarest belátta és visszavonta javaslatát, sőt maga a román prefektusjelölt is bejelentette: nem vállalja a tisztséget, így került sor Fodor Ferenc kinevezésére. (Folytatás az 1. oldalról) tani. A térség egyébként belterület és a város általános rendezési tervében is iparterületként szerepel, ellenkező esetben testületi döntés kellett volna a jelleg megváltoztatásához. Az üzleti partnerek — a tanács itt csak közvetítő — megállapodtak az anyagi részletekről is. A Ford a jervek szerint egy alapozáshoz előkészített, elsimított területet venne át. — Ezzel szemben Székesfehérváron — úgy szól az információ — az ajánlott területen csak a felső termőréteg elhordása 13 millió forintba kerülne a Kordnak. És milyenek itt a közműcsatlakozások? — Miután az egyeztető tárgyalások során számos alkalommal az irodámból telefonáltak Székesfehérvárra, összevetni a ml ajánlatainkat az övékével, így ha pontos adataim mindenre vonatkozóan nincsenek is, mégis mondhatom: az itteni feltételek jobbak. Itt a tereprendezés benne foglaltatik az árban, tehát nincs még a vásárlás után többletköltsége a vevőnek. Az elektromos energiát körülbelül a fele összegből tudják biztosítani Kecskeméten, mint tennék azt Fehérváron. A víznyomás — amely egy ilyen üzem területén meghatározó — nálunk 6,5—7 atmoszféra, míg a másik helyen ennek csak a fele. S mi teljesíteni tudtuk azokat a szoros határidőket, amelyeket a Ford kért az augusztus közepére tervezett kezdés érdekében. — Egy bizonyos gyorsításról Székesfehérvárról is hallani. Viharos tempóban, szinte egy-két nap alatt eladhatóvá vált az a hírek szerint állami tulajdonban lévő terület, amelyet korábban csak bérletként akartak a Ford számára biztosítani. Ennyire fontos lehet valakinek Fehérvár? MADRID Két központi spanyol napilap adott hírt szombaton arról, hogy az ország- gyűlés a Magyar Köztársaság elnökévé választotta Göncz Árpádot. A konzervatív ABC a pénteki nap eseményeiről közölt fényképes összefoglalójában röviden ismertette a parlamenti szavazás arányait és az új államfő életútját. Fényképes cikk jelent meg az El Mundóban. A budapesti tudósítás beszámol az államfő 'megválasztásának körülményeiről, és röviden idéz abból a politikai hitvallásból, amit Göncz Árpád megválasztás? után fogalmazott meg a parlamentben., Az írás kitér arra, hogy az államfő korábbi, ideiglenes megbízatását az MDF és az SZDSZ tavaszi megállapodása tette lehetővé, és megjegyezte: Göncz Árpád személyében 1948 óta első ízben választott a parlament köztársasági elnököt Magyarországon. PÁRIZS Több szempontból is jelképes értéA Kéve felhívása A Magyar Mezőgazdasági Kistermelők és Vállalkozók Egyesülete, .a Kéve annak érdekében, hogy á* Kistermelést kiszolgáló ipar és kereskedőiéin is helyet kapjon a közelmúltban nyílt kecskeméti gazdapiac területén, várja a jelentkezőket. Egyebek között a mező- gazdasági eszközöket gyártó, illetve forgalmazó vállalatok, szövetkezetek, magánvállalkozók, valamint bel- és külkereskedők, élelmiszer-feldolgozók és vetőmagforgalmazók jelentkezésére számítanak. A piaci elhelyezésnél Vagy ilyen gyorsan tudtak engedélyt szerezni területek eladásához, főként most, amikor meg kell hozzá szerezni vagy az adott megyében működő vagy önellenőrző bizottság vagy a Vagyonügynökség jóváhagyását? — A székesfehérvári döntések, lépések hátterét nem ismerem. Az azonban biztos,' hogy körülbelül egy hónappal ezelőtt á kormányszóvivő úgy említette a Ford-üzem letelepítését, mint aminek már eldőlt a helyszíne, s az Székesfehérvár. Mi is akkortájt szereztünk tudomást az ügyről, akkor tettünk lépéseket, s így jutottunk: el a Ford képviselőivel a konkrét üzleti tárgyalásig, mert ők a székesfehérvárinál kedvezőbb ajánlatokat is meg akarták ismerni. Ami még e kérdéshez tartozik: egyfajta titokzatosság érzékelhető az ügyben. Hisz ki tudja, miért nincs még döntés, amikor adott egy jó, mindkét fél számára megfelelő, tisztességes üzleti ajánlat. Miért kell akkor minduntalan Székesfehérvárt tovább erőltetni? Azt sem tudjuk, hqgy miért nem nyilvános az ilyen pályázat? Példaként említem csak: a kőnek minősíti Göncz Árpád köztársa-' sági elnökké történő megválasztását budapesti tudósításában a tekintélyes, francia lap, a Libération. Az írás meg-' állapítja ugyan, hogy az elnöki hatalom Magyarországon korlátozott, de ennek ellenére jelentős súlya van. A jelképes értéket a tudósítás szerint nemcsak az adja meg, hogy Göncz Árpád életútja rendkívüli és fontos szerepe volt az elmúlt években a magyar ellenzéki mozgalmakban, hanem az is, hogy megválasztása „történelmi kompromisszum” eredménye a kormánykoalícióban uralkodó középjobb MDF és a középbal SZDSZ között. „Göncz Árpád a kiegyezés jelöltje volt, s ez bizonyos egyensúlyt hoz a miniszterelnök és az államfő jogkörét illetően” — írja a lap. „Most már azt kell megvárni, hogyan tölti be közvetítő szerepét akkor, amikor a kormány és az,ellenzék között mindinkább konfliktusokkal terhessé válik a viszony” — írja a Libération. előnyben részesülnek a mezőgazdasági termeltetést szorgalmazó cégek.- A Kéve felhívja tagjai, illetve a térség — Bács-Kiskun, Csongrád, Békés és Szolnok megye — termelőit, hogy vegyenek részt a piacszabályok kialakítását a közeljövőben elvégző .termelői tagozat munkájában. A jelentkezéseket — mind a kereskedői, mind a termelői tagozatba — augusztus 17-éig várja a Kéve elnöksége, személyesen hétfőtől péntekig, naponta 06-tól 09 óráig Kecskeméten, a gazdapiac területén (volt MHSZ-lőtér), illetve telefaxon a (76) 28-774-es hívószámon. Kéve-elnökség Suzuki-gyár telepítése is eldöntött kérdés volt, amikor nyilvánosságra került, hogy pályázni lehetett volna arra is. Miért csak a Dunántúlra kerülhetne egy ilyen üzem? Kecskeméten is megvan hozzá a kvalifikált munkaerő, és itt sem kevésbé nagy gond a növekvő munkanélküliség. Nekünk erre kell gondolnunk, amikor egy ilyen lehetőség előtt állunk. Magam is azért kerestem meg levélben az ipari és kereskedelmi minisztert, hogy megerősítést kérjek: ameny- nyiben a Ford Művek Kecskemét mellett dönt, és itt építi fel az üzemet, akkor változatlanul érvény-: ben maradjanak a kormány által a beruházónak biztosított kedvező feltételek. Én úgy gondolom,/hogy ez természetes, de egyelőre választ még nem kaptam. — Mit tesznek a továbbiakban? — Várjuk a’számunkra kedvező döntést. Abban bízunk, hogy a piaci viszonyok között nem politikai szempontok, hanem a jobb üzleti ajánlat dönt majd gazdasági kérdésekben. A jobb ajánlat pedig kétségkívül Kecskemét mellett szól. Ehhez annyit tehetünk hozzá: mi is bízunk abban, hogy a Ford-cégnek is ez a véleménye. Annál is inkább, mert információink szerint a kecskeméti üzlet teljesen előkészített, lényegében az „f'-re kell csak feltenni a pontot. Fehérváron pedig —- villámsebesség ide vagy oda — számos részletkérdés lehet még mindig tisztázatlan. Éppen a túlzott gyorsaság, s az esetleg ebből adódó, mondjuk így, „nagyvonalúság" miatt. Nehogy előfordulhasson, hogy olyan illetékes hatóságok, amelyeknek most még nincs tudomásuk az üzletkötés tervéről, majdan már a szerződések aláírása után támasszanak különböző, nehezen teljesíthető követeléseket. Márpedig a későbbi költségek szempontjából ez a tény cseppet.sem elhanyagolható. Es nem lehet csodálkozni azon, hogy a Ford— mint a külföldi töke általában —, óvatos, nem megy bele bizonytalan kimenetelű üzletekbe. Ugyanakkor sürget az idő, a Fordnak nem érdeke az időhúzás, mivel az augusztus közepére tervezett beruházáskezdés időpontja vészeí sen közeledik. Ezt pedig — az eddigiekből is kitűnik — megnyugtatóan csak Kecskeméten tudják számára biztosítani. Es ez azt jelentheti, hogy — figyelembe véve és elismerve más, ellenkező érdekek jogosságát, és az érvényesítésükért harcba szállók törekvéseit — mégiscsak Kecskeméten épül fel a Ford autóalkatrész-gyártó és -szerelő üzeme. Váczi Tamás Tőkés László kitüntetése Dönteni kell a Ford-üzem helyszínéről az országos sajtószolgálat közleményeiből Az Ifjúsági Demokrata Fórum tiltakozása Az Ifjúsági Demokrata Fónrtn megdöbbenéssel értesült róla, hogy a Szovjét- unió egyik napról a másikra megszüntette a kishatárforgalmat. A lépés indoklása elfogadhatatlan, hiszen köztudomású, hogy a Szovjetunióban nem csupán a határok mentén üresek az üzletek, s a még forgalomban levő áruk tömeges kiszállítása ellen vámintézkedésekkel is lehet harcolni. Az indoklás tehát csak ürügy. Az intézkedés a valóságban nem más, mint támadás a sztálinista birodalmat humanizáló peresztrojka ellen. A lassan érvényesülni kezdő emberi jogok felrúgása a Szovjetunió határán fekvő államok önrendelkezésének semmibevétele. S mint magyarok, különösen följogosultnak érezzük magunkat a tiltakozásra, hiszen a határátlépés korlátozása újra elszigeteli tőlünk a szomszédos államban élő, de velünk egy nemzethez tartozó, kárpátaljai magyarságot. Követeljük a határ megnyitását, s arra kérünk minden demokratikus mozgalmat, hogy támogassa követelésünket. IDF Közép-európai Csoport 4 I m m i í