Petőfi Népe, 1990. augusztus (45. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-04 / 182. szám

BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLV. évf. 182. szám Ára: 5,30 Ft 1990. augusztus 4., szombat ........................ ........... ...... .....................' __: .......-...—......... ......... 5600 FORINT A MINIMÁLBÉR — CSŐDELJÁRÁS A KECSKEMÉTI ZOMÁNC- ÉS KÁDGYÁR ELLEN IS — TELEFON 84 MILLIÁRD FORINTÉRT — OROSZTANÁROK ÁTKÉPZÉSE Kormányszóvivői tájékoztató A kormány csütörtöki ülésén „áldását adta” arra, hogy az Érdekegyeztető Tanács minapi ülé-. sén született kompromisszum eredményeként 5600 forint legyen a minimálbér Magyarországon. A szeptember 1-jétől életbe lépő megállapodás az összes bérjellegű havi jövedelem összevonásával állapítja meg a bérek alsó határát. A jelentős több­letkiadásokat okozó megállapodás fedezetéül min­denekelőtt a költségvetési intézmények takarékos­kodása szolgálhat. A többi között erről tájékoztat­ta pénteken a magyar és a nemzetközi sajtó képvi­selőit a kormány ülését követő szokásos szóvivői értekezletén László Balázs. A kormányázóvivő emlékeztetett arra, hogy a bérek alsó határának meghúzásánál a kormány jelentős kompromisszumkészségről tett tanúbi­(Folytatás a 3. oldalon) A Magyar Köztársaság elnöke Göncz Árpád „A nép Jp tökéletesen erett ■ , -’-.A-v-'.itóv’’-'"-‘'- f*W a demokráciára” Ünnepélyes aktussal vette kez­detét pénteken az Országgyűlés plenáris ülése, hiszen a képviselők — e délelőttre megszakítva az im­már többhetes rendkívüli törvény­kezési munkát az államfői poszt betöltéséről döntöttek. A történelmi lobogókkal feldí­szített ülésteremben pontban 10 órakor csendült fel a Himnusz, majd Szabad György, a Ház meg­bízott elnöke megnyitotta az ünne­pi ülést. Köszöntötte Göncz Ár­pád ideiglenes köztársasági elnö­köt, Antall József miniszterelnö­köt, a kormány tagjait, a diplomá­ciai testületek tagjait, a parlamenti és a parlamenten kívüli pártok ve­zetőit, az egyházak, valamint a nemzetiségi szervezetek képviselő­it. Ezt követően bejelentette, hogy 143 képviselő köztársasági elnök­nek jelölte Göncz Árpádot, és mi­után más javaslat nem érkezett, ő az egyedüli jelölt. Mivel az alkot­mány rendelkezése szerint a köz- társasági elnököt titkos szavazás­sal és kétharmados többséggel vá­lasztják, Szabad György szünetet rendelt el, hogy a képviselők lead­hassák voksukat. A szavazás igazolta az előzetes várakozásokat, hiszen a leadott 310 voksból 295 szólt Göncz Ár­pád mellett, s mindössze tizenhá­rom képviselő szavazott ellene. Ez­zel tehát az Országgyűlés nagy többséggel Göncz Árpádot megvá­lasztotta a Magyar Köztársaság el­nökévé. A hivatali eskütételt követően a miniszterek, a pártok frakcióveze­tői sorra gratuláltak a legmaga­sabb közjogi méltóságot betöltő Göncz Árpádnak, majd Szabad György köszöntötte az Ország- gyűlés nevében az újonnan megvá­lasztott köztársasági elnököt. A házelnök a nagy történelmi elődök — Hunyadi János, Kos­suth Lajos, Tildy Zoltán — példá­ját idézve hangsúlyozta: az Or­szággyűlés úgy ítélte, hogy Göncz Árpádot kiváló felkészültsége, tiszta múltja, előítélet-mentessége és igazságérzete alkalmassá teszi az államfői tiszt betöltésére, s arra, hogy méltó utóda legyed a koráb­ban ezt a posztot betöltő állam­férfiaknak. Hozzátette: Göncz Ár­páid olyan személyiség, aki nem ura lesz a nemzetnek, hanem első polgára, azaz első az egyenlők kö­zött. Szabad György köszöntőszava­ira Göncz Árpád válaszolt.- Engedjék meg — mondotta —, hogy első szavam a köszönet szava legyen: jóleső érzés, hogy a Ház valemennyi pártja s a függet­lenek csoportja egyaránt egyetér­tett jelölésemmel, hiszen Ők — a szabad választások egyértelmű ta­núsága szerint — a magyar nép túlnyomó többségét képviselik, s így joggal tekinthetem magam nem csupán az ország háza, hanem az ország közös választottjának. Meglehet, ennek ékesebb kifejezé­se lett volna, ha magának a népnek a színe előtt mérettem volna meg, mégis úgy érzem, hogy az elnöki hivatal aligha bírt volna el, tekinté­lyének súlyos csorbulása nélkül, még többhavi ideiglenességet. Amit az ország politikai stabilitása sínylett volna meg.- Engedjék meg, hogy azt is kijelentsem: tudom, hogy ez a jelö­lés — bármily egyhangú volt is —r- nem annyira nekem, mint a leg­újabb kori történelmünk azon sze­mélyeinek szól, akiknek életem so­rán munkatársa, némelyiküknek rabtársa voltam, akiknek a neve politikus létem állomásait jelzi, s akiket — ha élnének —, mint ma­gamnál méltóbbakat szívesen lát­nék az új Magyar Köztársaság el­nöki székében. A magyar nemzet függetlenségének olyan védelme­zőit, mint a vértanúhalált halt Baj- csy-Zsilinszky Endrét; a Magyar Diákok Szabadságfrontjának ve­zetőjét, a Parasztszövetség igazga­tóját, a Margit körúton megkín­zott Kiss Sándort, vagy a Függet­len Kisgazdapárt egykori főtitká­rát, az elhurcolt, s Vorkutában hosszú éveket raboskodó Kovács Bélát, mint Nagy Imrét, mint Nagy Imrét, ötvenhat mártír mi­niszterelnökét, mint Bibó Istvánt, akiben a legnemesebb demokrati- | kus eszmék, a keresztényi türelem és hazaszeretet} a citoyen függet- I lenség öltött testet. Mint Donáth Ferencet, a haláláig fáradhatatlan hídverőt, a Márciusi Front legjobb hagyományainak örökösét. Vagy mint az ellenállás nemzeti függet­lenségünkért életüket áldozó kom­munista és nem kommunista részt­vevőit, ötvenhat utcai harcaiban vérüket ontó, életüket bitófán vég­ző Angyal Istvánjait, Bárány Jáno­sait. — Talán ez a névsor, egykori tanítómestereim, bajtársaim és ba­rátaim névsora bizonyítja, hogy nem vagyok, nem lehetek pártok, pártérdekek szolgája. Világéletem­ben, pártban és párton kívül, a nemzet függetlenségét, a szabad gondolatot, a szabad szót, a sza­bad hazában, a szabad hit gondo­latát, a társadalmi igazság emberi jogokban kiteljesedő, megkülön­böztetést és kirekesztést el nem is­merő védelmét szolgáltam és fo­gom szolgálni. A pártvitákban is érlelődő magyar demokráciát. A jövőt. Azt a jövőt, amit a két győztes és győzelme teljében elta­posott magyar forradalom, 1848 jobbágyfelszabadító és 1956 mun­kásfelszabadító szabadságharca jelöl, azt a demokráciát, aminek teljes megvalósításával még min­dig adósok vagyunk. — Életem ugyancsak kacskarin- gós pályáján az a szerencse jutott osztályrészemül, hogy megélhet­tem a munkássorsot, a paraszti sorsot, a szabad értelmiségi sorsot. Ném vagyok hát alkalmas rá, hogy szűk osztályérdekek kovácsa le­gyek. Ha szolgálni kívánok vala­kit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védtelene­ket. Akiknek sem a daru tollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott szó, akik a versenytársadalom ver­senyképtelenjei. Akiknek nincs eszközük megvédeni önmagukat. S akik épp ezért leginkább szorul­nak védelemre.- Végezetül hadd mondjam meg Önöknek, hogy nem félek a vitáktól, nem rejtettem eddig és nem rejtem ezután sem soha véka alá a véleményem: mert vitában érik az DÖNTÖTTEK A SZAKEMBEREK Az autópálya elkerülő­szakasza a 0 változat szerint készül el Legutóbb Kecskeméten, a városi tanács dísztermében lezajlott lakossági fórumon, amely az autópálya elkerülőszakasza ügyében vitatta meg a különböző változatokat, a következőkkel zárult: dr. Fáy Ferericné, a város tanácsának általános elnökhelyettese bejelentette: egy újabb tárgyalást folytattak a szakemberekkel, hogy azok döntsék el a legoptimálisabb nyomvonalat. Mint azt legutóbb megírtuk, a 0 változat ígérkezett a leg­(Folytatás a 2. oldalon) KJ öncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke 68 eszten­dős. Életútja, gazdag tapasztalatai mindig tanulni vágyó, a demokrácia eszméje iránt elkötelezett íróvá, politikussá formálta. Középiskolai tanulmányainak befejezése után doktori diplomát szerzett a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán, majd tisztviselőként dolgozott a Földhitelinté­zetnél. Volt időszak azonban, amikor az állástalanok, illet­ve a segédmunkások sorsában osztozott. Politikai pályafutása a Független Kisgazda-, Földmun­kás- és Polgári Pártban kezdődött: a párt főtitkárának munkáját segítette, eközben tevékenykedett a Független Ifjúság budapesti szervezetének vezetőjeként, s felelős szerkesztője volt a Nemzedék című heti­lapnak. Folytatta tanul­mányait is: négy évet el­végzett a Gödöllői Ag­rártudományi Egyete­men, diplomáját azon- bán nem szerezhette meg, mert 1956-ban el­távolították az intéz­ményből. Két évvel ké­sőbb, a Bibó-per má­sodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélték. Büntetéséből hat esztendő után, 1963- ban, amnesztiával sza­badult. Ettől kezdve szakíró­ként, műfordítóként és szabadfoglalkozású író­ként folytatta munkás­ságát. Az angol iroda­lom kiváló tolmácsolá­sáért Wheatland-díjban részesült, itthon pedig 1983-ban József Attila - díjjal ismerték el tevé­kenységét. Legismer­tebb alkotásai közé tar­tozik a Magyar Médea című drámája, a Sarusok című regénye és Talál­kozások című elbeszé­léskötete, s a közelmúlt­ban jelent meg a Ma­gyarországon is nagy si­kert aratott Tövismada­rak című regény az ö for­dításában. Göncz Árpád 1989. december 20-ától az jSbfrószövetség elnöki tisz­tét töltötte be. A válto­zásokra érzékenyen reá-, gálva ismét tevékenyen részt vett a politikai köz­élet formálásában: ala­pító tagja volt a Szabad Kezdeményezések Há­lózatának, majd a Sza­bad Demokraták Szö­vetségének és a Törté­nelmi Igazságtétel Bi­zottságának. Az idén ta­vasszal, az országgyűlési képviselők választásán, az SZDSZ budapesti te­rületi listájának vezető­jeként lett a képviselő- ház tagja, s az új Or­szággyűlés alakuló ülé­sén elnökévé választot­ta. E tisztségében — az alkotmánynak megfele­lően — augusztus 3-áig ellátta a Magyar Köztár­saság ideiglenes elnöki teendőit is. igazság. Mindig is bíztam és bízom az igazság erejében. Mint ahogy bízom abban is, hogy a magyar A PRÉMIUMOT A MINISZTÉRIUMOK FIZETTÉK Jobban irritál\ mint eddig? A „Kecskeméti Konzervgyár fi­zikai dolgozói” aláírással a napok­ban levelet kaptunk. A levélírók azt kérdezik Csongovai Tamás ve­zérigazgatótól, hogy az idei első félévet 120 (egész pontosan 126) millió forint veszteséggel záró gyárban milyen jogcímen fizettek ki júliusban milliós prémiumokat a vezetőknek? A levél másolatát Csongovai Tamás is megkapta, így nem érte váratlanul, amikor ez ügyben megkerestük. — A volt Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztélrium a Ke­reskedelmi Minisztériummal együtt korábban egy olyan premi­zálási rendszert vezetett be, amely szerint ha egy vállalat jelentős tő- késexport-növekedést ér el, meg­határozott prémium illeti a felső vezetést. Erre a célra a MÉM és a KeM közösen pénzt is elkülönített, tehát az érintett cégeknek ez a pré­mium egy fillérjébe sem kerül — mondta a vezérigazgató. — Ez a rendelkezés ma már nem él, de ta­valy novemberben kaptunk a MÉM Élelmiszeripari Főosztályá­tól egy körlevelet, amelyben az áll, hogy a kiegészítő export jutalma­zására az 1986—1990-es időszakra meghirdetett rendszer 1989-re még érvényes. — Vagyis ezt a prémiumot Önök a tavalyi eredmény alapján kapták ? — így van. Tavaly 20 millió fo­rint nyereséget értünk el, ennek többségét a tőkés export révén. A számított alaphoz képest 34 szá­zalékos volt az emelkedés. — Es ezért önök milliókat kap­tak volna? — Nem kaptunk milliókat, tíz­ezres flaayságjpndű qrámiuipokat fizettek ki. Öten részesültek belőle: az előző igazgató, aki 1989-ben még aktív volt, a három helyettes, valamint a minőség-ellenőrzési osztály vezetője. — Más nem is kapott prémiumot a gyárban ? — Dehogynem. A vállalat nehéz helyzetben volt, ennek ellenére ad­tunk, igaz, hogy kevesebb ember­nek, mint azelőtt. Nem volt mó­dunk mindenkinek adni. De azt is szeretném hozzátenni: éppen a tő­kés kiszállítások eredményessége tette lehetővé, hogy a nem premi­zált dolgozóknak idén ki tudtunk fizetni egyhavi pluszbért. A fizikai dolgozók átlagkeresete pedig 19.5 százalékkal nőtt. Egyébként a pré­mium a világ minden részén elfo­gadott dolog. (Folytatás á 3. oldalon)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom