Petőfi Népe, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-11 / 161. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1990. július 11. KINEK VAN, KINEK LESZ IGAZSÁGA? Hangos tűnődés Császártöltésen f Előbb Öten támasztottuk a gépműhely asztalát. Később vagy harmincán álltunk ott. A végén az egyik többször szóló megkérdezte: mindent leírok, ami elhangzott? Mondtam, hogy a sértéseket és az indulat szülte, nyomdafestéket nem tűrő kifejezé­seket nem. A nevetés elég keserűre sikeredett... Császártöltésre, a Kossuth Tsz-be indultam, hallván, hogy az aratás ott nem éppen szívvidító,jj gyenge a termés. Az időjárás azonban a kombáj­nokat, aratókat kényszerpihenőre szorította. És az igazán nagy téma talán nem is ez. Főleg itt, ebben a községben nem, hiszen ezen a területen sváb, illetve felvidéki leszármazottak élnek szép szám­mal. Márpedig a 47-es földtulajdoni állapotok visszaállítása pontosan emiatt óriási kavarodást ígér. Elméletileg elképzelhető — mondták —, hogy egy mai fiatal családban az egyik házastárs sváb, a másik felvidéki leszármazottként éppen ugyanar­ra a földterületre tarthatna majd igényt. Már ha akar. Akar? Vagy nem is a földről van itt szó? — Először is az a leglényegesebb kérdés — szólt Angeli József—, ki akarja a földet? A parasztem­ber, mondják. Csak azt szeretném tudni, megkér­dezték-e tőle!? Állítólag, így mondják az őseim, nekem is járna vagy 5-10 hold. Nekem nem kell! Negyvbnhét éves vagyok, becsülettel dolgozom. Ha most ezzel a 47-es földállapottal kihúzzák a lábam alól a megélhetésemet, tíz-tizenöt év múlva engem fognak rehabilitálni, kártalanítani? Zsellérek leszünk... — Igaza van — mondta nagy indulattal Liska Antal —, könnyű egy tollvonással tönkretenni, amit mi itt felépítgettünk. Gondolja el, itt egyi­künknek sincs a borítékjában 6000 forintnál több. Pedig nem ülünk és vakarózunk. Elfogadtuk, hogy kevesebb a pénzünk, de építkezünk, beruházunk együtt. Most meg mi lesz? A fene se tudja. — Dehogynem — nagyon csöndes volt Winter István. — Itt nemigen voltak nagygazdák, a kis területen pedig nem fog megélni egy család. Nem beszélve arról, hogy akik most itt dolgozunk, bű­nösöknek vagyunk kikiáltva, mert bagóért túrtuk ezt a földet, amit az iparba igyekvők itt hagytak. Ezt követelik most vissza? Nem, a hasznát akarják! És netán majd mi dolgozzuk meg ezentúl is? És annyiért, amennyit ők megszabnak? Zsellérek pl s?ünk.. ■ — Sokan ismerjük az izsáki sztorit — Wessen- hoffer József sorolta, — ahol azzal fenyegetőznek a leendő gazdák, megszüntetik a varrodát, hogy legyen éhbérért napszámos. Itt ugyanilyen eset megeshet. Már most vannak a faluban, akik vitat­koznak azon, kinek kötelessége kiszántani az „én földemről a te szőlődet”. — Arról persze szó nincs — Liska Antal ragadta ismét magához a szót —, hogy ugyanolyan kolhozt akarunk, mint amilyen eddig volt. Másképp sze­retnénk! Volt szó arról, hogy vállalkozásokat csi­nálunk. Erre most .kiderült, hogy csak december végéig lehetnénk vállalkozók. A vagyonszétosztás? Hogyan képzelik? Majd jön a Mágnás Miska és megveszi a gazdaságot, mondjuk, 500 millióért és az árát szétosztjuk? Vagy például kapok két tehe­net? Ha ez lesz, akkor jöhet az OTP, a törlesztés fejében legföljebb qdaadom a tehén egyik lábát. Kibírja ? Ki bírja ? — Ezért van ekkora pangás. Mindenki várako­zik, senki nem tud semmit — újra a csöndes szavú Winter Istvánt figyelték a többiek. Itt együtt van­nak a gépek, a tudás. Közösen, de jövedelmezően kellene dolgozni. De hogyan? A múlt héten úgy számoltuk még, hogy 17 millió forint az, amit ki kellene gazdálkodnunk valahogy. Ennyit tett ki a műtrágyaár-emeléstől az addig beharangozott egyéb költségnövekedésig minden. Ugyanaznap, amikor ezt tárgyaltuk, a kormány még kihúzott néhány milliót a zsebünkből. Hogy ezzel mit kez­dünk? — Látjátok — Wessenhoffer József ezzel a mon­datával dühösen hátat is fordított egy pillanatra, aztán mégis maradt —, nem kell ide 47-es földálla­pot! Szépen szétverik a szövetkezetét ezekkel a szabályozásokkal. Egészen egyszerűen nem fogjuk együtt így bírni! És akkor mondd meg, hogyan fogod a három gyerekedet felnevelni, meg az adós­ságaidat törleszteni!? — És ha nem bírjuk együtt, mi lesz azokkal, akiknek menniük kell? — a műhely mélyéből érke­ző kérdés szinte megállt a levegőben. — A nyugdíjasainkat se felejtsd el! — egy szőke férfi szólt most közbe —, egyébként meg, tudod mit, ami a családnak kell, megtermelem akárhogy is. Most kétfelé dolgozom, itt meg otthon. Legfel­jebb nem adom le a hízót, meg a tejet, meg a fittyfenét, hanem megesszük mi... Már követhetetlen, honnan érkezik a csattanós kérdés-felelet: — Még sose hallottál a beszolgáltatásról? — Állítólag jogállam vagyunk, ilyen nem for­dulhat elő! — Ez igaz, hogy nem fordulhat elő — bénítóan nyugodt volt Angeli József hangja —, most mégis az fenyeget, hogy ránk kényszerítenek olyan dol­got, amit nem akarunk, és nem engedik, amit aka­runk. A mi hangunk nem hallatszik el odáig, ahol azok ülnek, akik döntenek. Gondoljátok, a Ger- bovits, vagy a Torgyán, vagy a Nagy Ferenc József eljönne ide és végighallgatna bennünket? A fenét, azokat hallgatják meg, akiknek érdekük fűződik ehhez a földosztáshoz, mert valaha nagygazdák voltak ... Azt meg észre sem veszik, hogy aratunk, de nem tudjuk, miért? Vetünk, ha ... — A parasztember mindig boldog volt — ismét Liska Antal beszélt, most, már egy va^pálcával hadonászva —, sose hagyta ott a földet. Művelte, ha belefeszült is! Művelte akkor is, ha keveset takarított be. Mi is aratunk! És vetni is fogunk! Persze azt nem tudjuk, kinek vetünk, ki fog jövőre aratni! Egyik pillanatról a másikra lehúzzuk a ro­lót, és mehetünk legelni! — Nap mint nap ugyanezeken a dolgokon rágó­dunk — ez a magyarázat nekem szólt Wessenhof­fer Józseftől —, mindennap újra lelket kellene ver­ni az emberekbe. De hogyan? Bizonytalan minden és mindenki! Hát maga szerint lehet így dolgozni, aratni, vetni? Egyáltalán élni? Lehet azokat, akik az ország élelmét termelik meg, ilyen bizonytalan­ságban hagyni? Hát persze, hogy vetünk, már ha meg tudjuk venni a vetőmagot! Hát persze, hogy megcsináljuk a tarlóhántást, már ha lesz elég pén­zünk üzemanyagra! Már régen ott tartunk, hogy csak a karcsúsításokon, a költséglefaragásokon gondolkodunk mindannyian. Nem veszünk annyi műtrágyát, nem veszünk hízóalapanyagot! Igen ám, de akkor majd nem is lesz hízóbikánk! Azokat pedig eddig se mi ettük meg, itt, Császártölté­sen ... Gál Eszter Messze van-e Ez vetődött fel bennem, amikor nagy izgalommal figyeltem a televízió leg­utóbbi Napraforgó című adását. Sej­tettem és tudtam, hogy még a mindig mosolygós, rutinos műsorvezető: Ka­tona Klári is legszívesebben tövig rág­ná a körmeit, izgulva: be(fel-)er-e a Gyermekkuckó műsor indulásáig Bo­ros Józsika. Az a Boros Józsika, akinek az elmúlt évben Kóka Rozália szorgal­mazására közös meselemeze és -kazet­tája jelent meg Fehérlófia címmel. Az á Boros Józsika, aki immár csak édes­anyjával él együtt, naponta kerékpáro­zik porban-sárban, majd buszozik. a kecskeméti Mátyás Király Körúti Ál­talános Iskolába. Ahol értő szót hall, s naponta meleg ebédet kap. Az a Boros Józsika, aki állami gondozottként fel­nőtt édesanyjával azon a szombaton is hajnalban kelt, bekarikázott a kecske­méti vasútállomásra és a Nyugati pá­lyaudvarig zötykölődött. Az a Boros Józsika, aki rohanás után a Szabadság téri tv-épület cetgyomrában tűnt el, majd öt perc múlva előtermett valame­lyik stúdió zugában, ahol Kulka János megható drukkja közben okosan és szép szóval, ízesen mondta el nekünk az így került meg Pisti című tréfás me­sét. Az a Boros Józsika, aki most pará- di táborozásra készül, jó és tiszta leve­gőre. Az a Boros Józsika, aki több hoz­zá hasonló társával együtt részesülhet­ne végre a kissé homályos célú megyei Talfája 260.? tehetséggondozó alapítvány összegé­ből. Tisztelt Kuratóriumi Tagok! Kérem, vegyék e néhány—lehet,fésü­letlen — sort Boros József, Talfája 260. szám alatti, 13 esztendős, Bács-Kiskun megyei állampolgár, valamint a borosjó- zsikak támogatására tett javaslatnak. Válaszukban és támogatásukban bízva üdvözlettel: Kriston Vízi József Kecskemét, Petőfi S. u. 4. VII/19. Magyar siker Göttingenben Az idén 70. alkalommal megrendezett Göttingeni Händel Fesztiválon 1987 után az idén újra jelentős magyar siker született, A szombathelyi Capella Sava- ria alkotta a magját annak a nagy létszá­mú művészgárdának, amely 12 ország muzsikusaiból verbuválódott. Két ízben mutatták be Händel II Floridante című Operáját koncertszerű előadásban. A címszereplő Grew Minter, amerikai kontratenor mellett, méltán aratott nagy Sikert a többi Szólista is: Annette Mar­kért, Farkas Katalin. Zádori Mária, Gá­ti István és Moldvay József. A koncerte­ken élő lemezfelvétel készült, A lemez várható megjelenése 1991 tavasza. A produkció karmestere, a Capella Savaria 10 éve állandó vendégkarmeste­re, számos Huogaroton-fclvéteJ dirigen­sé, Nicholas McGegan egyúttal átvette a marsallbotot John Eliot Gardinertől, aki az elmúlt 10 esztendőben a fesztivál mű­vészeti vezetője volt. Vele világhírű együttesei, az English Baroque Soloists és a Monteverdi Choir is búcsút vettek Göttmgentől, hogy átadják a helyüket Nicholas McGegannek és európai zene­karának, a Capella Savariának, akik — várhatóan — tovább öregbítik majd a következő években a fesztivál európai hírnevét. A TETTRE KÉSZ EZREDES • A BORÜGYNÖK, A FŐKAPITÁNY ÉS A POLGÁRMESTER • „SPONTÁN” MUNKÁSMEGMOZDULÁS _______ Sz emélyes találkozásunk során sem vált számomra teljesen világossá, hogy 1944 végén, 1945 elején miért haragud­tak néhányan Téglás Lajosra Fűlöp- szálláson, miért jelentgették föl a bor­ügynököt. A kilencvenedik évéhez kö-' zeledő, betegeskedő, rokkant ember pontosan emlékezik tragikus hónap­jaira. Éjszaka vallattak — Előbb a községházának kineve­zett épületben őriztek. Láthattam az új vezetők visszaéléseit, az örökös lako­dalmat. Abban a reményben, hogy majd az oroszok elintéznek, átadtak a megszállóknak. Nem tudtak velem mit kezdeni. A kecskeméti rendőrségre szállíttattak. Mintha kihalt vidéken jártunk volna, senkivel sem találkoz­tunk a hosszú úton. 1945 februárjának első napjaiban vágtak be a városháza egyik pincéjébe. A 6-os számú zárká­ban kezdődtek megpróbáltatásaim, noha én kevesebbet szenvedtem a töb­bieknél. Mert amit eddig Bánqról írt a Petőfi Népe, az csak halvány lenyoma­ta a szörnyű valóságnak. Általában éj­szaka vallatták a lefogottakat. Leg­többjüket összeverve lökték be néhány óra múltán a zárkába. Pontosan emlé­kezem néhány rabtársa,m nevére. Tud­tommal a kecskeméti Kiss József bele­halt sérüléseibe. Szörnyen megkínoztak egy Saller ne­vű pesti tartalékos honvédszázadost. Nem járt jobban a lajosmizsei katoli­kus és a szabadszállási református pap. A hatos cellában elhelyezett vízzel telt vashordóból locsolták föl azokat, aki­ket ájultan löktek be hajnaltájban. So­kan panaszkodtak Bánó főkapitányra, meg Rosenfeld Ibolya és Takaró Júlia nyomozókra. Négy hónapig sínylőd­tem a városháza pincéjében. Április vé­gén tárgyalta ügyemet a népbíróság. Fölmentettek. Azonnal elengedtek. Otthoni ellenségeim nem nyugodtak bele vereségükbe, még egyszer elvitet­tek. Akkor egy jégverembe zártak Pest megyében néhány napra. Azóta elnyo- morodva kínlódok. Valóban halott volt? Sokáig tűnődtem, hogy közread- jam-e Téglás Lajos néhai Váradi József polgármesterre vonatkozó emlékeit. Állítása szerint Kecskemét első „de­mokratikus” polgármesterét is Bánóék gyilkolták meg. Noha a fülöpszállási idős ember pontosan idézte föl a körül­ményeket, . meggyőződhettem arról, hogy megbízható tanúja korának, erős fenntartásokkal kell fogadnom közlé­sét: talán márciusban vagy április ele­jén egy zárkában volt az 1944. decem­ber 15-éig_ polgármesterként működő Váradival. Elmondása szerint annyira megkínozták priccstársát, hogy az egyik hajnalon élettelenül nyúlt el a A hatos zárka titkai • A túlpps/allasi l égiás Lajos. fekvőhelyen. Halottnak vélték, ezért kitették a folyosóra, ahonnan ismeret­len helyre szállították. Eldönthetetlen, hogy pontosan emlékszik-e a fülöpszál­lási nyugdíjas. A halotti anyakönyv szerint ugyanis május közepén veseme- dence-gyulladásban hunyt el a korábbi tisztségére teljességgel alkalmatlan, volt polgármester. Addigra viszont sza­badon engedték Téglás Lajost. Még az akkori zavaros körülmények között is nehezen fordulhatott elő, hogy egy agyonvert embert csak hetek múltán temettessenek el. Mást vélt Váradinak erőnek erejével tönkre akarják tenni a parasztságot, mert különben soha nem lépne be a kolhozba. Nekünk is elvittek mindenünket. Evekig hiába kilincsel­tem a földjáradékért. Evekig bolondí­tották. De nem azért jöttem, azt szeret­ném elmondani, hogy miként kerültem az intemálótábor parancsnokának a perére hallgatóként. Órabérért a bíróságon Téglás Lajos? Az sincs kizárva, hogy valóban vallatták a helyi vezetők által gyűlölt volt polgármestert, de a halott­nak hitt ember „csak” az eszméletét vesztette el. (Szívesen helyt adunk a polgármester sorsával kapcsolatos visszaemlékezéseknek, akár megerősí­tik, akár cáfolják a háború utolsó hó­napjaiban letartóztatott borügynök emlékezéseit.) Két évet ült a parancsnok Csak azért kereste föl szerkesztősé­günket Budapestről Hajagos I., hogy tanúsíthassa: a Magyar Kommunista Párt mindenáron meg akarta menteni a kegyetlenkedések miatt bíróság' elé állított tagját, az internálótábor pa­rancsnokát. Időközben azt is megtud­tam a május tizennyolcadiki számunk­ban ismertetett internálótábori ügyről, hogy az itt hat évre elítélt fiatalember két évet ült. Megszenvedett fiatalkori bűneiért. A már nyugdíjas férfi nem mer hazajönni ifjúkora városába, pedig sokan őt is bizonyos fokig a kifordult idők áldozatának tartják, noha a tip- rók közé tartozott. — Törökfáiban nőttem fel. Szüleim nehezen boldogultak kis földjükön. Mindig több volt az adó, a beszolgálta­tás. Csak a vak nem láthatta, hogy Konzervgyári munkásként dolgoz­tam akkoriban. Jött az a szájas, erősza­kom Pomozi elvtárs. Ő szervezte a kom­munista párt részéről a felvonulásokat, gyűléseket. Sohase kedveltem, mások se. Fölszólított: menjünk el egy tárgya­lásra. Fizetik a munkabérünket. Idő­ben be kell ülnünk, hogy a parancsno­kot vádoló hajdani internáltak hozzá­tartozói kiszoruljanak a teremből. Gondoltam, még mindig jobb meleg­ben üldögélni, mint a gyárban robotol­ni. De bent a bíróságon már nagyon megsajnáltam a folyosókra szorult ro­konokat. Leírhatatlan, hogy milyen szörnyűségekről' hallottunk. A Platter gyár felé ballagva sokszor elmentem a téglagyári internálótábor mellett. Többnyire kisembereket őriztek a szö­gesdrót mögött. Nem volt köztük se püspök, se gróf, de gyerek több is. A szociáldemokraták kezdték piszkálni az ügyet. Amikor kitudódtak a disznó- ságok, már a nagyhatalmú MKP sem tudta leállítani a tárgyalást. Több rend­őrtiszt került a bírák elé. Hiába kentek mindent a már meghalt Bánóra, akit tervszerűen tettek el az útból. Később a MÁV-hoz kerültem, Pestre költöztem. Ingyen utazhatok, csak a fá­radságba került, hogy mindezt elmond­jam, mert fontosnak érzem. Én is így vélem. Megtudtuk, hogy már 1947-ben miként szervezték a munkások spontán megmozdulásait... Heltai Nándor KISKŐRÖSI TELEFONGYÁR: Munkanélküliség helyett profilváltás A telefongyár kiskőrösi gyáregységének történetét akár egy mondatban is összefog­lalhatnám: az elmúlt 28 esztendő a változá­sok kora volt. Az egykori Vegyesipari és Javító Szolgáltató Vállalat volt már az IGV finommechanikai gyára is. A hullámhegyek, a hullámvölgyek 1966-ig tartottak. Ezután következett a mélypont... A telefongyáros korszak 1984-ben kezdődött. Sikeresnek könyvelték el a dolgozók átképzését, és biza­kodásukat megalapozottnak ítélték. Ma pedig a gyár előtti téren hatalmas szél- kerekes szivattyú sejteti, a kapun belül vala­mi ismét megváltozott. — Mit jelent ez az átállás? — kérdezem Szomor Ferenc kereskedelmi csoportvezetőt. — Ez sajnos a központi irányítás hozta helyzet. Most itt a kényszerű önállósodás, amivel anyagi háttér nélkül nem lehet mit kezdeni. Évi húszmillió forint költség olyan termékstruktúrával, amivel képtelenség saját lábon állni — mindez kötelezően újat kíván tőlünk. — Miért éppen a szélkerekes szivattyút célozták meg? — Az energiatakarékos szerkezeteknek egyre népszerűbbnek kell lenniök. A Buda­pesti Műszaki Egyetem gárdájának kísérlete alapján született szélkerekes szivattyú gyár­tása a lakatos, a festő és a szerszámkészítő részleg dolgozóinak adna munkát. A masi­nát főleg kis farmeroknak, háztáji és állattar­tó telepeknek ajánljuk, hiszen áram sem kell hozzá. A teljesítménye átlag napi 30 köbmé­ter víz. Ehhez tartályt is lehet csatlakoztatni. Mindenképpen gazdaságosan üzemeltethe­tő. És úgy tűnik, van is rá igény, ha csak az egy hónapos múltunkat nézzük. A szerkezet ára és mérete miatt kisebb teljesítményű gyártását is beütemeztük. Egyébként nem feltétlenül fontos az egész berendezést meg­• Adum János és Kovács Sándor a kísérleti műhelyben szerelik a szélkerc­(Méhesi Éva felvétele) venni, mert részegységenkénti megrendelést is felveszünk. —Ha a folyamatos gyártásra berendezked­nek, ez azt jelenti, meg is szűnnek, mint tele­fongyár? — Nem, a végső cél ugyanis a teljes önál­lósodás, amit a törzsgyár vezetői is támogat­nak, de mint említettem, a jelenlegi termék- struktúrával ez lehetetlen. Egy jól sikerült profilváltás után a telefongyár önálló gazda­sági társaságaként működnénk tovább. A szóban forgó termék készítése most csak száz dolgozónak ad munkát, ami az összlét- számnak egyharmada. A többiek — zömük­ben nők — ipari bérmunkát végeznek, elektrotechnikai, távközlési lapokat, postai alkatrészeket szerelnek szovjet megrendelés­re. Ám ennek folyamatossága is bizonytalan, így a munkanélküliség helyett a profilváltást kell sürgetni. A kísérleti műhely dolgozói kézi fűnyíró gépet állítottak össze. Pár százra már van is rendelésünk, a Hermész Nagyke­reskedelmi Vállalattól. Igény szerint évente 3-4 ezer darabot tudnánk gyártani. Ezeket kiskertekbe, hobbikra szánjuk, elfogadható árral. — A dolgozók hogyan viszonyulnak az újabb átálláshoz? — Azt hiszem, reálisan látják a helyzetet. Tudják, hogy a munkalehetőség egyre keve­sebb. Talán azért is döntöttek úgy: nincs gond az átállással, csak munka legyen. Ám sajnos a nyugdíjasainkat már nem tudjuk foglalkoztatni. Végül is az a cél, hogy ment­sük meg a gyáregységet. Kudron László gyár­igazgató szerint ennek egyik módja a vállal­kozás. Véleménye -7; amivel egyet kell érte­nünk —: kisebb egységenként nagyobb az esély a fennmaradásra. Ennek elősegítésére eddig is — és ígérete szerint ezután is — minden segítséget megkapunk. Azt is el kell mondani, hogy több nyugati vállalat jelent­kezett, tőkét felajánlva. Mindenesetre nagy szükség lenne rá — legalább háromszáz csa­ládnak —, hogy fennmaradjon ez az üzem. Talán sikerül — fejezi be a csoportvezető. —pulai— fi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom