Petőfi Népe, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-05 / 156. szám

4 • PETŐFI IVÉPE • 1990. július 5.

CÉL: A NEMZETI: KULTÚRÁK

ÉS A TUDOMÁNYÁGAK KÖZELÍTÉSE

Egyetemalapítás előtt

eméttől?

Ma egyetemet alapítani, bárhol is legyen az a vil ágon, óriási feladat. Hisz az anyagi és szellemi hátteret' megszervezni, egy helyre összpontosítani úgy, hogy az e redeti cél ne változzék, rendkívül nehéz. E feladattal kell) minden bizonnyal megküzdenie a közeljövőben a Kecskeméten egyetemet aliipítani kívánó szervezeteknek, többek között az egyetem, alapító társaságnak, a városi és niegyei tanácsnak. Péntekiül (július 6-án) kell állást foglalnia a városi tanácsülésnek abban, hogy a város felajánlja-e a Rudolf laktanyát a iközép-európai egyetem alapítványába, azaz eldől a kéret'és, hogy helyet ad-e Kecskén lét az intézménynek. Az egy 'etem nem nemzeti intézményként működne — vagyis ne.m volna kitéve a mindenko ri felügyelő minisztérium szeszélyének hanem saját | lábakon állna. Anyagi bázisé, t jelentős részben az iskola infrastruktúrájának kiépítéséb en, illetve működtetésébeil fantáziát látó külföldi és belföldi, tőkeerős partnerek biztosítanák. Kisebb részben pei dig a nyugati alapítványokból befolyó összegek. Az egy etemalapítás koncepciójáról kérdeztük Mécs Imre orszáf,gyűlési képviselőt, az egyetemalapító társaság elnökét, aki múlt hét csütörtökön megbeszélést folytatott a városházán tanácsi, pénzügyi, és építészeti szakértőkkel.

— Miért éppen Magyarorszógra, illetve Kecskemétre tervezték a leendő egyetemet?

— Vannak szubjektív, illetve i objektív okok. A szubjektív annyi, hogy ezt mi találtuk k i, magyarok, az objektív ok, hogy a Kárpát-medencei magyarság nem tud nemzetállapotban élni, úgy mint .akáir a szlovákok, a csehek, a horvátok. A határokon ki vül jelentős nemzetiségek vannak, ezért érdekeltek vagyunk abban, bogy nyitottak legyünk, s ezért nekünk von legnagyobb esélyünk arra, hogy képviseljük az integ ráló szellemet.;

— De miért pont Kecskemét, hisz ti ibb nagyobb v áros van az országban, amely egyetemmel is rendelkezik, nem beszélve a fővárosról.

— Azt már elején kizártuk, hogy Budi ipesten legyén a központ, hisz a főváros túlduzzasztott, s túlságosan is dominálna a magyar jelleg, ami pedig net a volna hel yes. Eredetileg egy kisvárosra gondoltunk, Zs, ámbékra v agy Tatára. Azonban a jelentkező városok közül Kecskemét ajánlotta a legtöbbet, s úgy tűnik, alkalmas is erre. A főváros egy órán belül elérhető, a Rudolf lakt. anya felajánlásával a terület jónak látszik, s úgy tűnik , viszony lag könnyen megteremthető a háttér infrastrukt úra is.

— Mitől volna az egyetem egyetemes Kő. zép-Eurcipa jellegű?

— Trianon óta azokat a népeket, amelyek korább an szabadon közlekedtek a térségben — németek et, esetieket, szlovákokat, románokat, horvátokat, ma gyarok:at szerbeket — mesterségesen szembeállították eg ymássial. Ezt a határok, kialakításának jellege csak megerősítenie. Ma ezek a népek nem ismerik egymást. Mest térség es kerítések keletkeztek, melyeket nemcsak politikai, fizikái értelemben kell lebontani, de jelentős részben tűi iatilag is. Ez utóbbi azonban hosszú időt vesz igénybe. S ilz egyetem ebben nagyon sokat segíthetne. A közé,pkori univerzitásokon is sok országból származó diákok ti múltak közös szellemiségben, megismerték egymást, s uitán á visszatértek hazájukba. Az intézmény a térség integrá tátijában az itt képezendő értelmiségiek segítségével so. kát tehetne. Ettől volna közép-európai jellegű.

— Akkor ez azt is jelenti, hogy egyáltalán nem függi ne a kormánytól, Budapesttől?

— Államoktól független, saját önkormányzattal rendelkező, nemzetközi iskola lenne.

— Mit és hogyan tanítanának a leendő tanárok?

— Most talán csak koncepcióról beszélnék nagy vonalakban, hisz menet közben sok minden változhat még. Az egyetemnek az egyetemességet kell képviselnie. Nagyon jó lenne, ha nemcsak a nemzeti kultúrák közötti integrációt segítené elő, hanem a különböző tudományágak közötti kapcsolatrendszer kiépítését is. Remélhetőleg ez a kétféle integráció segíteni és erősíteni fogja egymást, mert egy olyan gondolkodásmódot alakíthat ki, amely az azonosságokat keresi, s a különbözőségeket is értékeli. Ez a mentalitás kell hogy kialakuljon. Azokat a tudományágakat részesítenénk előnyben, amelyek, ahogy említettem, a töhbi ág összekapcsolását segítik elő. Gondolok az összehasonlitó nyelvtudományra, vagy a modern informatikára és számítástechnikára, amely a mesterséges intelligenciakutatást, a tudásbázis kiszélesítését segítheti többek között elő.

— Ezek szerint először egy kulturális összehasonlító és egy informatikai intézetet építenének ki az egyetemen belül?

— Igen, melyek támogatnák egymást.

— Kikből állna az oktatói gárda? És kik volnának a diákok?

— Főként Kelet-Európából, bár más országokból is fogadnánk pályázat útján diákokat. Természetesen magyarokat is, de nem ők lennének túlsúlyban. Tanároknak pedig neves szakembereket hívnánk meg, akik kiválóak saját szakmájukban és lehetőleg több nyelven beszélnek.

— Mi volna a közlekedő nyelv az intézeten belül?

— Hogy melyik lenne a közlekedő nyelv, vagy inkább nyelvek, azt a leendő belső önkormányzat határozná meg, de valószínű, hogy az angol szerepe jelentős lesz. Mindenképpen azt szeretnénk, ha többnyelvűség dominálna az intézetben, de előre semmit nem akarunk megkötni.

. — A megvalósításhoz rengeteg pénz kell. Honnan teremthető mindez elő, egyáltalán mennyi áll rendelkezésre?

— Nagyon sok érdeklődő van, aki befektetné a pénzét, Magyarországon, illetve külföldön. Egy sor alapítványnyal tárgyaltunk, azt mondták, ha már létezik az egyetem alapítványa, akkor hajlandók pénzzel támogatni. De az alapításben nem akarnak részt venni. A pénteki tanácsüléstől is sok minden függ, hisz itt dől el, hogy a városatyák felajánlják-e a Rudolf laktanyát az egyetemalapí-" tás céljaira. S tulajdonképpen az alapítvány létrehozása is a napokban fog eldőlni, melyhez többen jelezték csatlakozási szándékukat Kecskemétről is, illetve a Kecskemétről elszármazott üzletemberek is. Végső kiépítésében ez egy százmilliós nagyságú objektum lenne, az elinduláshoz azonban egy tízmillió körüli összeg már elég. Megvan a remény arra, hogy megfelelő tervező és tájékoztató munkával — utóbbiban Ferenczy úr is segít — az egyetem konkrét előmunkálatai beindulhatnak.

— Nem lehetne egy kicsit többet elárulni a rendelkezésre álló anyagi háttérről, hisz jelentős részben ezen áll vagy bukik az intézmény sorsa?

— Egyéb, konkrét külföldi tárgyalásokról, technikai kérdésekről az alapítás egyik nagyon fontos lépése, a terület megszerzése előtt most még nem szólnék.

Barta Zsolt

A nyugodt ab b évekért

FELHÍVÁS!

A Nyűgöd tabb Évekért Alapítvány Kiskunsági Területi Bizottsága felhívással fordul a mindennapi megélhetési gondokkal küszködő nyugdíjasok, járadékosok (rokkantak) felé, hogy előzetes felmérés, valamint támogatás elnyerése céljából jelentkezzenek!

Pályázni lehet az alábbi támogatások elnyerésére:

— Közvetlen pénzjuttatás, amely lehet eseti vagy rendszeres.

— Garantált szolgáltatások (például rendszeres étkeztetés előfizetése, villany- számlák kifizetése, tüzelő beszerzése stb.).

— Szociális jellegű szolgáltatások (pl. gyógyszerkihordás, ru. házkodás stb.).

— Egyéb szolgáltak tsok, amelyek körét a nyugdíjas kérésén ek, illetve helyzetének ismeretében a kuratórium határozza meg.

Jelentkezhetnek mindazok, akik a létmi nimimum szintje alatt é Inek;, és havi jövedelmük az ötezer forintot jelentősen nem haladja meg.

— A kérelmeket—aminek tartalmaznia kell a legszükségesebb at la tokát, így a segítségre szoruló nevét, lakisiimét, rászorultságának rövid leírását (pl. ejgyedülálló,

teljesen munkaképtelen stb.), a kért támo- gatásformáját—azalábbi címre kelleljuttatni e felhívást követő 8 napon belül: Nyugodtabb Évekért Alapítvány, Budapest XI.,Tétényiköz8. 1115 A nyugdíjason kívül a kérelmet a család bármely tagja—1 ismerős (pl. kezelőorvos, lelkészstb.), barát, munkatársstb. —is beadhatja.

A jelentkezést követően a kuratórium kérdőíves felméréssel, rászorultsági sorrend alapján dönt a támogatás formájáról. Az elbírálásról minden kérelmező értesítést kap.

Vizsgáznak a gazdaasszony-tanulók

Egyévi szorgalmas tanulás után megkezdődtek az elméleti és gyakorlati vizsgák a szentlő- rinci Újhegyi Imre Mezőgazda- sági, Állategészségügyi és Áruforgalmi Szakközépiskolában tanuló leendő gazdaasszonyok számára.

A húsz lány, akik hazánkban elsőként vizsgáznak ilyen szakon, jövőre az 1990/1991-es tanévben, Szentlőrincen szakoktatóképzésben vesznek részt, és emellett levelező tagozaton továbbtanulnak a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Tanárképző Intézetében is.

A vizsgák után az ország olyan iskoláiban fognak oktatni, amelyekben gazdaasszonyképzés indul.

„MIT ER AZ ALMA, HA CSAK KÍVÜL PIROS... ?”

Házassághirdetés helyett

9 A postás is jó barát, de az újság-előfizetéseket csak be kell gyűjteni. Szívesen jön majd máskor. ..

9 Horváth Károly: „Nem akartam úgy élni, hogy semmi ne maradjon utánam. Mivel a kezeim nem tudom használni, így próbálkoztam a lábaimmal. 1975-ben készítettem első rajzaim...” 1982-ben pedig már első díjat nyert a Szolnokon megrendezett,, mozgássérültek nemzetközi grafika—

fotó—színes dia versenyén. Rajzai a községi művelődést ház kupolagalériájában láthatók.

9 Péter Józsikával, a látogatók egyikével.

V i ✓ / ' V V# >5-^, . r.

(Fotó:

Straszer

András)

Géppel írt levél jutott hozzám, aminek feladója társkereső hirdetést szeretett volna megjelentetni. A szokatlan szöveg, az ügyintézési mód kicsit furcsának tűnt. Részlet a hirdetésnek hosszúra sikeredett önéletrajzból: „ ... sajnos, mozgás- sérült vagyok. Mások komoly, őszinte, becsületes embernek tartanak. Alaptermészetem vidám, rokkantkocsival közlekedek, önállóan ... keresem azt az őszinte, szerény, becsületes, víg kedélyű... mozgássérült is lehet.. .A lakáson belül minden szükséges berendezés megtalálható. Sajnos, szüleim már nem élnek... Őszinte tisztelettel:” név és cím.

így jutottam el Horváth Károlyhoz, a miskei Szőlő út 45. számú, faluszéli házhoz. Az agyonhasznált rokkantkocsiban vékony dongájú, bajuszos, barna fiatalember fogadott. Majd, amikor a körülötte lévő sok fiúgyerek szétszaladt, úgy tessékelt be, mintha mindennapos kedves vendége lennék. Kisszékkel kínált, ő a vetett ágy sarkához illesztett, amolyan minden egyhelyben berendezésű heverőre fészkelte magát. Kezeügyében rádió, magnó, villany, telefon, kazetták, cigaretta, tévé, focicsapatok zászlói, számtalan könyv, különféle újságok, műszaki és egyéb kiadványok.

Előszedtem a kapott levelet, s rápillantottam az asztal alatti írógépre.,

’ Én írtam — mondta a házigazda —, a hibákért elnézést, de én csak lábujjai tudok írni és kiszolgálni magam. — S mielőtt rágyújtott, a dohányosokra nem mindig jellemző előzékenységgel „engedélyt” kért. Felajánlott segítségem udvariasan elutasította, és lábujjaival is boldogult a bontatlan dobozzal, az öngyújtóval.

— Mióta él igy?

— Hét hónapra születtem. Parasztszármazású vagyok. Én ezt nem szégyellem. Bár már értelmiséginek tartom magam. Édesanyám 1976-ban meghalt. Édesapám nagyon sokat dolgozott. És tavaly elhunyt. Nagyon-nagyon jó viszonyban éltünk. Amit itt .lát, az mind az ő kezemunkája. Azt mondta: fiam, ha te így is vagy, neked is legyen meg ugyanaz, mintha bírnál dolgozni. Édesanyám halála is nagyon nagy csapás volt számomra, de édesapámé rendkívüli. Nem szeretem magamba fojtani azt, amit belül érzek. A becsület, az őszinteség az alapelvem. Nagyon satnya voltam. Anyámék elvittek Pestre. A gyerekorvos azt mondta, majd felépülök. Kaptam is gyógyszert, ételbe valót. Aztán véletlen vagy kaljódás miatt injekcióban adták, ... kétéves koromban Budapesten, a gyermekklinikán megállapították, sajnos, annyi dózis volt már bennem, hogy az egy kisportolt embernek is sok lett volna. Elbénultam ... Beletörődtem. Másképp nem megy ... 1967 óta élek ebben a házban. Nem akarok én mindig az édesapámra hivatkozni, Isten nyugosztalja ott, ahol van...

—jj Irta, hogy van két nővére, akik sokat segítenek ...

— ... és akiket tisztelek és becsülök. Beosztották magukat. Délben a tanácstól kapom az ebédet, ők meg hozzák a vacsorám.

Azt mondták, nem dobnak el. Az ő gondjuk mellett azon vannak, nekem nyugodtabb életem legyen. Mindent megtesznek értem. De nekik is van problémájuk, családjuk. Próbálgatom az ügyeim. Bár azt a levelet sem tudtam rövidebben megfogalmazni. Mindig el vagyok keseredve. Tanultam én az idők folyamán. Kijártam a nyolc osztályt is. Nem dicsérem magam, de hálát adok a sorsnak, hogy négyes-ötös lehettem. Ezért tisztelettel gondo- . lók Fekete Pálnéra, az én draga Erzsiké nénimre, aki sok kínlódással, ráerőltetéssel megtanított írni, olvasni. Most Veszprémben él. Tartsunk szünetet egy kicsit... — kérte, s közben elnézelődtem. A falon festett indián, amiről később megtudtam: lábujjai festette ’őket. Az oklevélen pedig „A mozgássérültek

I. nemzetközi fotó—színes dia pályázatán való részvételért, 1982.” És sok-sok állatos könyv, a miskei focicsapat fényképe.

— Ha szomorú vagyok, valaki megbánt, elfekszem itt a párnán, bekapcsolom a magnót, s két percen belül semmi bajom. Á zene any- nyira leköt és megnyugtat. Rajongok a lakodalmas rockért; és Kovács Kati! Nézze, ott a falon, nekem dedikálta a plakátját — folytatta boldogan; kicsit pihenten. — Persze, biztos van irigyem, hogy nekem beteremtették a színes tévét, a videomagnót. Jó, hogy van telefonom is. A tanácsúak is nagyon köszönöm. Díjmentesen beköttette. Sokan ezért is marták őket. Én a kis nyugdíjamból csak a rezsit fizetem, meg hát az újságok: a tévé-rádió, a Népsport, a Petőfi Népe. De most a második félévre csak lemondom a Népsportot, olyan drága lett, nem bírom. Pedig, ha nem ilyen lennék, én biztos focista lettem volna. Néha a helyi csapat vidékre is elvitt. Sokszor olyan időjárás volt, hogy a kutya sem kívánta, de mentem. Még ha kisbabák estek volna, akkor is. Nekem ez a szenvedélyem. Focibolond vagyok. De mióta édesapám meghalt, nem megyek ... csak a temetőbe. 1988-ban a csapat engem választott törzsszurkolonak. Még egy csokor virágot is kaptam! Olyan jo hatással volt rám.

— Nem gondolt arra, hogy elmenne egy otthonba?

— Nagyon sokat meditáltam. Napközben megvagyok. Csak jön a tél is. A nővéreimet sajnálom. Maximális tiszteletem, örök hálám nekik. Általában hamar kialszom magam, és ha felébredek, az jár az eszemben, mi lesz velem? Olvasok, fejlesztem én magam. Csak azt szeretném, hogy mindig emberséggel bánjanak velem, úgy, ahogy a nővéreim és ismerőseim teszik. Jó, nekem is van hibám. Mert, ugye, nincs hibátlan ember? Félek az intézettől; mennyi lehet a kötöttség?

De ha a szabadságot, az alapvető emberi jogot, ami a rokkantnak is kijár, nem kapom meg... ? Én a híradót is mindig megnézem ... Az otthonban, lehet, találnék társat. Azért kíváncsiságból elmennék valamelyikbe, szétnézni. Hátha ... Társas lény vagyok, kapcsolatra vágyom... De úgy írja, ahogy mondom: Magam eszétől úgy gondolom, szép, hogy nem hagynak, nem dobnak el, testvérüknek tartanak a nővéreim. Nem szégyellnek, és ezt nem mindenki csinálná meg, hogy a rokkant, a mozgássérült — a nyomorultat kitöröltem a szótáramból —... Otthonba kellene mennem? — meditált tovább — Nekik is könnyebb lenne. Május 22-én 36 éves voltam. Ide köt minden. Bár, nekem is könnyebb lenne. Nem mondja senki, hogy menjek, azt sem hogy maradjak. Nem igaz, hogy nincs ekkora világban, aki... Jó, így rám nézve, de belül... Mi ér az alma is, ha csak kívül piros, belül meg rothadt... Nem vagyok beteg, nincsenek fájdalmaim. Masszívnak, elnyűhetetlennek érzem magam és kitartónak. Ha valaki idejönne, lakhatna itt, segítene, velem ki lehet jönni. Nem tudom, hova tegyem magam, mert még elélhetek 50-60 éves koromig is. Kérem a sorsot, tartson meg ilyen egészségben. Puiai Sára