Petőfi Népe, 1990. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-19 / 168. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1990. július 19. VITA A HITOKTATÁSRÓL ÉS AZ ERKÖLCSI NEVELÉSRŐL A kormány dönt, a kedélyek borzolódnak „A mi vallásunkat nem lehet egy kalap alá venni a többivel" A Művelődési és Közoktatási Minisztérium — úgy tűnik — belátta, hogy tévedett. Június 12-én hanüincöt egyházi képviselővel tartott egyeztető megbeszélésének eredményeként hatpontos új megállapodás született az iskolai hitoktatással kapcsolatban. Ez kimondja többek között, hogy a hitoktatáson való részvétel nem kötelező; hitoktatót az iskola részéről elég csupán pedagógiai partnernek tekinteni, és biztosítani kell számára a munkavégzés feltételeit, továbbá szól arról is, hogy a vallásoktatásban való fakultatív részvétel nem kerül majd a gyerekek bizonyítványába. Ezzel az utóbbi időszak vitáinak sarkalatos kérdésére némileg megnyugtató válasz született. De mondhatjuk-e, hogy a hitoktatás körül kialakult feszültségek esi nézeteltérések végleg megszűntek? Május végén sajátos kérdőívet kaptak kézhez az általános iskolások szülei. A jeles helyi egyházi személyek által megfogalmazott és az iskolák útján szétküldött papirosok általános fölháboro- dást váltottak ki a szülők, pedagógusok és kívülállók többségéből, a pártok emberi jogokra hivatkozva tiltakoztak. Nem csoda. A szöveg ugyanis felkérte a kedves apukákat és anyukákat, hogy — nevük és a lakcím közlése mellett — válasszanak református, katolikus, evangélikus, vagy nem vallási alapú erkölcsoktatás között, mivel — így a szöveg — ez a tárgy szeptembertől kötelező lesz. Azóta persze kiderült, hogy az erkölcs- és hitoktatást csupán fakultatív jelleggel vezetik be az új tanévben. Ez azonban nem vetett véget a vitáknak. A művelődési miniszter és az egyházak képviselői között született első paktum jó néhány pontja alapvető nézet- eltéréseket hozott felszínre az egyházak és a „civil” pedagógusok, szülők, pártok között. „Az erkölcs alapja a hit" Ebben az egész hitoktatásügyben az háborít fel minket leginkább, ahogy a két párt, a Fidesz és az SZDSZ támadásba lendült ellenünk! — fakad ki Varga László kecskeméti református lelkész. — Pontosan azok, akik a választási időszak alatt keresztényi elveket is hangoztattak. Ez övön aluli ütés volt... Már az is csalódást okozott, ami a kormány és az egyházak közötti egyezségből korábban született. Andrásfalvy urat még miniszteri hivatalába iktatása előtt megkerestük, s ő akkor határozottan kijelentette, hogy már idén szeptembertől kötelező jelleggel kell bevezetni az erkölcsi oktatást az iskolákban. A pártok nyomására azonban a kötelezőből fakultatív — szabadon választható — lett. Pedig soha nem volt még ennyire fontos, hogy minden gyerek hitoktatást tanuljon. Mert napjainkban az erkölcsi válság még a gazdaságinál is sokkal mélyebb. S ez lett volna az egyetlen út, hogy a mélypontról felemelkedjünk. Tudjuk, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, de minél később és határozatlanabbul vágunk bele, annál nehezebb lesz. Mindenféleképpen ragaszkodunk tehát ahhoz, hogy az iskolákban kötelezővé tegyék az erkölcstan bevezetését. S hogy a fakultáció csupán abból álljon, hogy a szülő vallási vagy materialista alapú erkölcsi nevelés között választhasson. — Gondolja, hogy ez megoldja a társadalom válságát?- Mindenképpen. S mivel a hit egyenes következménye az erkölcs, s az erkölcsnek is a hit, mindenképpen erről az alapról kell elindulni. Erkölcsös ember csak vallásos lehet, néhány kivételtől eltekintve. — Mit gondol, miért támadják a pártok az önök hitoktatási politikáját? — Két okból. Először is, mert egyértelműen egyházellenesek. Ezt már korábban is sejtettük, de nem gondoltuk, hogy ilyen hamar kinyilvánítják. Ám ha már így esett, legalább mindenki tudja, kit hová tegyen. A hitoktatás elleni tiltakozásuk másik oka, hogy ellenzéki pártok így akarják megbuktatni a kormányt, rí&r-üs A miniszter és az egyházak közötti korábbi megállapodással önök sem békéitek meg. — Ez a megállapodás csak két pontban tért el a hitoktatásra vonatkozó 1957-es rendelettől. Most a pártok még azt is el akarták töröltetni, amit régen a kommunisták legalább papíron biztosítottak nekünk. Ázt is feltételezik rólunk, hogy az oktatáshoz még a személyi feltételeket sem tudjuk biztosítani. Tény, hogy ezzel kapcsolatban valóban problémáink voltak, de ez az egyház gondja. — Ezek szerint már nincsenek ilyen jellegű gondjaik ? — Nincsenek, szerencsére. Oktatóink egyik része református tanító, aki régen már hittant is tanított. A többiek a nyári tanfolyamon sajátítják el a szükséges ismereteket. A lényeg azonban, hogy olyanok oktatnak majd, akik erre egyházi megbízatást kaptak, és meggyőzően bizonyították nekünk, hogy alkalmasak a feladatra. Igazi problémát csak az iskolaigazgatók hozzáállása okoz. „Komoly konfliktusaink lesznek" — Talán nézeteltéréseik vannak? — Egy részük készségesen vállalta az együttműködést, van azonban néhány igazgató, akivel előreláthatólag komoly konfliktusainak lesznek. Ütközési pontot jelent például az órarendi beosztás, mert sokan fontosabbnak tartják a többi tantárgyat, és nem hajlandók átcsoportosítani azokat a kedvezőtlen időpontokra, a nulladik és hatodik órába. Szomorú, ha ezt így helyesnek gondolják, mert a hit- és erkölcsoktatásnál nincs lényegesebb. Ez az elméletük minősíti őket és az egész társadalmat, mert éppen ezért jutottunk ilyen mélyre. Gondot okoz még, hogy több iskolában új hittanbeíratást szándékoznak készíteni szeptemberben. Ezzel újabb felesleges zaklatásnak tesszük ki a szülőket. — Önök szerint reális a kiküldött kérdőívek alapján megállapított létszám ? Hiszen a szülök akkor még úgy tudták, hogy a kötelező erkölcsnevelés lehetőségei közül kell választaniuk. — Mindenképpen reálisak ezek az adatok. Feleslegesnek tartjuk az újabb felmérést, hiszen ha egy szülő akkor úgy gondolta, hogy a gyerekét hitoktatásra taníttatja, akkor szeptemberben is úgy fogja gondolni. A kérdőívekre érkezett válasz egyértelműen tudtunkra adta, hogy a szülők több mint nyolcvan százaléka igényli a szolgáltatásunkat. Mi ennek alapján készültünk fel az új tanévre is. „Első az iskola" — Engem nagyon felháborított az a módszer, ahogy a hitoktatás kérdését az egyházak megközelítik — dühöng Lengyel László, a kecskeméti Hunyadi János Általános Iskola igazgatója. — Szeptemberben mindenképpen újból lesz hittanbeiratkozás az iskolákban, mivel azon a bizonyos jkérdőíven a szülők válaszát egy hamis információ alapján — hogy tudniillik kötelező lesz a hitoktatás erőszakolták ki, s így az adatok semmiképpen nem tekinthetők reálisnak. Azok a szülők, akik valóban komolyan gondolták, hogy gyerekeiket hitoktatásra járassák, az új beiratkozáson is jelentkezni fognak. Legfeljebb a négyszáz helyett most negyvenen lesznek ... — Hogyan fogadják majd az egyházi hitoktatókat? — Természetesen a segítségükre leszünk. Bár abban, sajnos, nem vagyok biztos, hogy valamennyien megfelelnek majd a követelményeknek. Eddig a hittanra járó gyerekeket az iskola falain kívül oktatták, mondván: össze kell gyűjteni őket, mert kevés az oktató. Most kampányszerűen jelentkeznek az önkéntesek, í 'S hogyan vélekedik az általános erkölcsi nevelés új formájáról? — Erkölcsi nevelés mindig is volt az iskolában, csak eddig nem szerepelt külön tárgyként. A pedagógus feladata nem egyszerűen abból áll, hogy a szakmai anyagot leadja. Minden tanár egyben erkölcsoktatónak is szegődött. Ezért a mi tantestületünkben legalább negyven erkölcsoktató dolgozik, s nem látjuk szükségesnek, hogy a tananyag mellé valaki külön órában etikai tanokat csepegtessen a gyerekekbe. — Biztosítja-e az iskolájában a vallásoktatás technikai feltételeit? — Természetesen, minden olyan feltételt megadunk, amely az iskolai tanítás optimális működését nem zavarja. Azt azonban előre kijelentem, hogy semmiképpen nem egyezünk bele olyan órabeosztásba, amelyben a nulladik vagy a hatodik órába kényszerülnek más tantárgyak — a hittan helyett. Hiszen egy állami iskolában minden tárgy fontosabb annál. Miért gondolja valaki, hogy fáradtan vagy álmosan könnyebb matematikát tanulni, mint a tízparancsolatot? Nekünk tehát első az iskola, s elsődleges célunk, hogy tanulóinkat a tudományokon kívül becsületre, hazafiságra, az örök emberi értékekre tanítsuk, szabad, kreatív gondolkodásra neveljük. Nyitottak vagyunk mindenre, azt azonban nem engedhetjük, hogy a falaink között akár politikai, akár vallási torzsalkodások osz- szák meg a gyerekeket... „Nem vagyunk vallás- és egyházellenesek" — Sajnálatos, hogy a hitoktatásra vonatkozó álláspontunk félreértéshez vezetett — mondja dr. Sándor László, az SZDSZ kecskeméti ügyvivője. — Az egész vita oka tulajdonképpen az, hogy a jelenlegi kormány kapkodva, átgondolatlanul döntött ebben a kérdésben is. Jellem-' zi a színvonalát az az eljárás, ahogy Andrásfalvy miniszter minden előkészület nélkül egyezséget kötött az egyházak vezetőivel. A megállapodás újságcikkben jelent meg. így értesültünk róla mindannyian. Ha a kormány körültekintő lett volna, nem kerekedik egy kisebbfajta belpolitikai botrány az ügyből. S hogy azzal vádolnak minket, hogy vallás- és egyházellenes politikát folytatunk? Az SZDSZ soha nem tett ilyet. A legtöbb egyházi személy épp a mi pártunk frakciójának soraiban van. Annak idején, amikor a kecskeméti Varga László lelkész a kádári tanácsrendszer tanácstagja volt, s az MSZMP-féle egypárturalom alatt az időszakos' választásokon a Hazafias Népfront jelöltjeként indult, akkor egyedül a demók- ratikus ellenzék emelte fel a szavát azokért, akik vallási-erkölcsi okból megtagadták a katonai szolgálatot. Ezért még egyszer hangsúlyozzuk, sosem voltunk és nem is leszünk vallás- és erkölcsellenesek. Nem a hitoktatással szállunk szembe, hanem azzal a törekvéssel, hogy azt kötelezővé tegyék az iskolákban. Volt idő, amikor minden iskolásnak hittant kellett tanulnia, a társadalom erkölcsi szintje akkor sem volt igazán magas. De miért is kéne egyáltalán visszatérni az 50- 60 évvel ezelőtti gyakorlathoz? Az államot és az egyházat minden demokráciában különválasztják. Igaz, Magyarországon a demokrácia még nagyon törékeny, de éppen ezért veszélyes az a gyakorlat, amit a kormány ez ügyben folytat. Az erkölcsi oktatásra, a hitoktatásra valóban szükség van, de az utóbbi maradjon az egyház missziós feladata. Ebben a munkájában mi nem is gátolnánk. Az viszont tény, hogy az állami iskolákban a tanterv részeként nincs helye a hitoktatásnak. — Bizonyára naiv kérdésnek tűnik, ha megkérdezem, ön szerint miért nem lehet — az erkölcsi nevelés részeként — egységes vallás- történetet vagy valláselméletet tanítani, ahol felekezeti hovatartozás nélkül esne szó a Bibliáról, és a kereszténységről mint az emberi kultúra, a kultúrtörténet fontos eleméről? — A valláselmélet nem általános iskolai anyag, túl nehéz lenne ezen a szinten — véli Fejes László kecskeméti katolikus plébános. — Ez viszont csak az egyik kifogásom lenne. Nem mindegy ugyanis, hogy a Bibliát katolikus vagy református ember olvassa fel. Mert mi a katolikus vallás alapja? Minden ni.is vallás hibáinak feltárása és “T* ezek elleni küzdés. Nekem nagyon rosszul esne, ha általános vallástörténeti alapon a katolikus hit tanait egy kalap alá vennék a mohamedánnal, vagy a vallásunkat a primitív népekével tennék egyenrangúvá. — Ön szerint miből áll majd az általános erkölcsoktatás ? — A nem vallási alapú erkölcsi neveléssel kapcsolatban erős kételyeim vannak. Véleményem szerint nem lehet gyereket nevelni úgy, hogy az mondjuk: kisfiam, legyél jó, mert jónak kell, jónak illik lenni. Mi azt tanítjuk: légy jó, mert úgy a Mennyekbe jutsz, s ha rossz vagy, örök kárhozat vár rád. Isten ismerete, sze- retete, a lelkiismeret lehet egyedül az erkölcs alapja. * * * Bár cikkünk helyszíne csak egyetlen város, s bár — terjedelmi okok miatt — a vallásoktatással kapcsolatos nézetek közül csak a legélesebben különbözőket van módunk tükrözni, azt hisszük, ennyiből is nyilvánvaló, hogy az egész társadalmat érintő ügy került napirendre. A vita aligha fejeződött be a legújabb megállapodás megszületésével, hiszen ez az ellenzők számára talán túl sovány eredmény, illetve a hitoktatás hívei szerint talán túl kompromisszumos egyezmény. Nyilvánvalóan kiéleződik a helyzet szeptemberben, amikor — várhatóan — tömegesen indul be a hit- és erkölcstanoktatás (ne feledjük: iskolai hitoktatásra eddig is volt lehetőség, még ha pí érthető okok miatt — nagyon kevesen éltek is vele a városokban). Lesznek-e új beiratkozások? Sér- ti-e a személyiségi jogokat a már kiküldött kérdőív? Egyáltalán: az általános iskolai oktatásban ez-e a legeslegfontosabb kérdés? Csupa olyasmi, amire ma nagyon nehéz helyesen válaszolni. De talán türelemmel, kellő megértéssel holnapra mindenki bölcsebb lesz. Támogatók és ellenzők is. Fejes Mária főváros központi húsipari | szalonjában sor került az első nyilvános élclmiszer-iparil aukcióra. Mindenki újdonság- ■ nők tekintette ezt a fajta értékcA sítést az elosztás területén, ó'| úgy vélték, hogy sikerült olyan megoldást találni, amely a helyes irányba tereli a dolgok menetét. Igaz, hogy az árverésre kerülő hús nem volt a legtökéletesebb: két kiló marhafartöröl, egy kiló belsőségről és darabka kocsonyahúsról volt szó mindössze. Már a licitálás megkezdése előtt néhány órával az érthető izgatottság hangulata uralkodott. Az érdeklődők, akik előzőleg befizették a kauciót a szalon pénztárában, kíváncsian nézegették a pultra kitett árut, mely után annyira áhítoztak. A marhafartőnek ugyan kissé ibolyaszíne volt, a kocsonyahús pedig egyenesen bűzlőtt, ennek ellenére semmi sem tudta az egybegyűltek kedvét szegni. A lengyel és külföldi televíziók felállították kameráikat. A kábelek szövevényében rengeteg újságíró nyüzsgött a világ vezető tévéállomásaitól. A licitálást lengyelül hirdették meg, mivel, ahogy később ki is derült, egy fia angolszász sem volt a Helyszínen. — A marhafartő kikiáltási ára: kétszáz zloty! — kiáltotta az árverés i vezetője. -— Ki ad érte többet? — Kétszázhúsz! Kétszázhatvan! — harsangtak a hangok a teremben. — Háromszáz! — kiáltotta valaki élesen. — Háromszázötven! rikkantotta egy másik műgyűjtő, és nem hagyta magát. — Háromszázötven először, háromszázötven másodszor, háromszázötven harmadszor — koppant az árverés vezetőjének kalapácsa. A marhafartő szerencsés tulajdonosa büszkén ment föl az emelvényre. A dolgok menetének helyes irányba terelése gőzerővel Jólyt. Egy szempillantás múlva már a belsőségekért licitáltak szenvedélyesen. Erezni lehetett a levegőben a játékszenvedély remegését, és a feszültséget, melyet a két marokkal szórt pénz idézett elő. A belsőségek csak néhány pillanatig kísértették a tekinteteket az emelvényen. Önmagát megnevezni nem akaró illető szerezte meg az árut telefonon. < A kocsonyahús árverésekor a tömeg kissé hátrahőkölt, nehogy a bűz elfojtsa a hazardirozás szenvedélyes élvezetétől reszkető érdeklődök játékának elektromossággal teli, ózondús levegőjét. — Figyelem! — kiáltotta az árverés vezetője. — Kocsonyahús, Ötszázötven zloty először, ötszázötven zloty másodszor... A boldog tulajdonos, aki végre-valahára megszerezte a kocsonyahúst, képtelen volt szabadulni az újságírók gyűrűjéből. — Meg fogja enni ? kérdezték tőle kíváncsian, és az orra alá tolták mikrofonjukat. llHgr; Ugyan már ! -— vallotta be a vevő. Én csak azért játszom, hogy fölverjem az árakat, s csupán befektetés végett vettem meg ezt a vacakot. Janusz Oseka Lengyelből fordította: Adamecz Kálmán Aukció A fal füle Ha a hidegháború emlékművet kapna, ezt sem megtervezni, sem felépíteni nem kellene, mert máris áll: a moszkvai amerikai nagykövetség. A Washington Post szerint „nyolcemeletes mikrofon az amerikai titkok középpontjában, 300 millió dolláros hangszóró, amely a CIA suttogásait felerősíti a KGB kíváncsi hallgatói számára. Isten hozta a látogatót a moszkvai nagykövetségen! Azonban jó, ha tudja, hogy a nap 24 órájából 24 órában hallgatják az épület bármely helységében, természetesen a WC-ben is.” Az elmúlt évek során többször is a világlapok első oldalán szereplő szenzáció azért lett téma ismét, mert az amerikai lap interjút készített a KGB volt őrnagyával, aki a hétpecsétes titkot — szovjet fedőnevén a Denevérszárny akciót — miután Nyugatra szökött, részleteiben is fölfedte. Sejmov őrnagy elmondta, hogy a szovjet építők nagyon preciz munkát végeztek, „ahol egyetlen rejtett mikrofon is elég lett volna, oda legalább ötöt, tízet vagy akár húszat is elhelyeztek.” Ezek a mikrofonok olyan parányi elemekből kaptak energiát, amelyek a hangon kívül, kétségtelenül, az optimizmust is táplálták: mintegy száz esztendő múlva merültek volna ki. Ennyi idő ugyanis elegendőnek látszott, hogy eldőljön a küzdelem a szocializmus és a kapitalizmus között — így Sejmov. Tény, hogy nem az elemek merültek ki.
