Petőfi Népe, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-30 / 152. szám
• A városi s/.äbadstrand. • Vajon másutt is szabad a zöldterületen parkolni • Páratlan szépségű üdülőhely a Petőfi-szigct. Nyár a Sugovicán • A WC elhagyatott. • Baráti beszélgetés. VOLT, AKIT RENDRE UTASÍTOTTAK, MÁSTÓL A SZÓT VONTÁK MEG Kis híján botrányba fulladt a dunapataji tanácsülés Csütörtökön délután meglehetősen unalmasan kezdődött a dunapataji tanácsülés. Az első óra vége felé már-már szunyókált is egy-két jelenlévő. Am ahogy előrehaladt az idő, egyre jobban forrósodott a hangulat. Schramm Gábor elnök többek között ismertette a tanácstagsággal a legutóbbi vébédöntést, miszerint felfüggesztették egy korábbi határozatukat az Új Élet Tsz földjeinek zártkertté nyilvánításáról. Ennek oka elsősorban az, hogy a helyi pártok többsége tiltakozott a földterületek státusának megváltoztatása ellen. Azt is megtudtuk, hogy az elmúlt időszakban csökkentek a nagyközségi tanács bevételei, s a kiesést nem tudták pótolni. Az új orvosi rendelő megépítésével két épület is felszabadult a községben. Mindkettőt eladásra szánták, mely jelentősen növelte volna a bevételeket, ám az értékesítést elodázták. Az állami ingatlanok eladásáról szóló új törvény szerint pedig jelenleg nem lehet túladni rajtuk.. Az egyéves késlekedésért többen támadták a vezetést. Arról nem is beszélve, hogy a mintegy másfél milliós elmaradt bevétel megzavarja a tanácsi pénzgazdálkodást, ami nem jó előjel a leendő önkormányzatnak sem. Pastyik István múzeumigazgató áthidaló megoldásként javasolta, hogy a múzeum szomszédságában lévő volt rendelőt rendezzék be múzeumi raktárnak. Személy szerint vállalta, hogy az épület árát előteremti. Bejelentette, hogy 190 ezer forint máris rendelkezésre áll, további százezerre kapott konkrét ígéretet, a fennmaradó ősz- szeget pedig záros határidőn belül megszerzi. A rendkívül szuggesztív felszólalás nem járt sikerrel. A tanácselnök szavaztatott, a többség pedig elvetette az igazgató javaslatát. Ez ellen tiltakozott Pastyik Istvárt. mondván, hogy beléfojtották a szót, nem tudta kifejteni kellően érveit. Erre az egyik tanácstag felugrott, s kérte a múzeumigazgató rendreutasítását. Újbóli szavazás következett, megismételve az előbbi eredményt, majd rendreutasították a szakmájában elismert, közjóért hadakozó PastyikoL Kothensz József (SZDSZ) azt vetette fel, hogy a tanácsi apparátus dolgozói a hatósági mészárszéknél előnyöket élveznek, megy a protekciózás, amit nem néz jó szemmel a lakosság. Kothensz József felvetésére meglehetősen agyonmagyarázott választ kapott, de az elnök ígéretet tett, hogy a problémát megbeszéli a tanácsiakkal. Szabó József útügyben interpellált, ugyanis állítása szerint magántulajdonú ingatlanokat jogtalanul sajátítottak ki ilyen célra. Heves támadására a vébétitkár azzal válaszolt, hogy a telekkönyvi rajzok alapján jártak cl, törvénysértés nem történt. Szabó József újabb replikájára már nem kerülhetett sor, megvonták tőle a szót. Ez volt a választások előtti utolsó tanácsülés Dunapa- tajon. A tanácstagok egy része csalódottan hagyta el az üléstermet. Többen az új felállásban reménykednek, s nagyon várják már a helyhatósági választásokat. Zs. K. T, 1990. június 30 • PETŐFI NÉPE • 3 Magán-ügyek Hol tart a privatizáció? ■ Fogynak az IBUSZ részvényei. . ' A névértéknél jóval drágábban ki- : ' nált, s esetenként még annál is ma; • ! gasabb árón elkelt,értékpapírok példája látványosan bizonyítja, • hogy ha egy jól működő céget akarnak magánkézbe adni, rohamléptekben kerül elő a harisnyaszárban tartott, vagy telekbe, aranyba, képek vásárlásába fektetett magántőke. Érdemes tehát pályázni rá — a jó üzlet reményében vélhetően sokan hajlandóak vállalni a vállalkozás kockázatát. A legjobb esélyekkel az előprivatizációként emlegetett akció indul, amelynek során a vendéglátó- ipar, a kereskedelem, a szolgáltatások kerülhetnek magántulajdonba. A kormányprogram ezt tekinti az első lépések egyikének, valószínűleg azért, mert itt várható a leggyorsabban elérhető legnagyobb haszon. Hiszen zöldséget, zoknit, vagy akár könyvet árulni, frizurát csinálni, vagy ebédet, vacsorát feltálalni alighanem akkor is lehet, ha nem „szervezi” a munkát, s viszi el a haszon egy részét a vállalati központ. Hagyományai is vannak ezekben a szakmákban a magán- vállalkozásnak; a gombamódra szaporodó szerződéses üzletekben például igen sok tapasztalatot lehetett szerezni, ami az új tulajdonost átsegítheti a kezdeti buktatókon. S van még egy szempont, ami a kis üzletek maszekosítása mellett szól: az, hogy ehhez kell viszonylag a legkevesebb tőke. Nem privatizáció: államtalanítás Persze egy üzletet megvenni, a boltot berendezni, ahhoz sokkal több pénz kell, mint megvenni egy vagy akár több részvényt. S ha lehet is számítani a ládafiában rejtőző pénzekre, a gyors és széles körű privatizáláshoz, amire ebben a szektorban szükség volna, alighanem több kell. Ami máris felveti a privatizációval kapcsolatos első fontos kérdést: vajon miből történhet a ma- szekosítás? A válasz első látásra egyszerű: a magánpénzek mellett hitelekből. Készül is az előprivatizációt támogató hitelkonstrukció, ami kedvező kamatokat ígér a kispénzű leendő boltosoknak, kocs- márosoknak. A kiskereskedelem, a vendéglátás, a szolgáltatások esetében alkalmazott megoldás már nem biztos, hogy elegendő az iparban is. Már csak azért sem, mert jellegénél fogva másfajta privatizációs technika kell az IBUSZ vagy egy fűszerüzlet, és más mondjuk az Ikarus magánkézbe adásához. De hogy mi a jó módszer az iparban, arra egyelőre nincsenek tapasztalataink. Részben azért nincsenek, mert az eddig végbement spontán privatizációnak nevezett folyamatok során legnagyobb arányban nem privatizáció, inkább csak államtalanítás történt: vállalatok és bankok szereztek tulajdont más vállalatok és bankok vagyonából. Másfelől pedig nem a polgárosodás, a kisbefektetők tulajdonszerzése játszotta a főszerepet, hanem inkább a külföldi tőke nagyobb részesedése. Jó ár és elkótyavetyélés .. Mit tekinthetünk jó árnak, s mit az állami .vagyon elkótyavetyélésének.?. A' kérdést nemcsak azért nehéz megválaszolni, mert nincs reális mérce a vagyon értékelésére — bár persze hogy ez is közrejátszik — hanem azért is, mert nincs igazi viszonyítási alap. Miközben ugyanis elkezdődött, s lendületesen folytatódott a vállalatok privatizálása, jó néhány elvi kérdés tisztázatlan maradt. Jó ideig nem dőlt például el, hogy milyen mértékű és ütemű legyen a privatizálás. A gyors lépések a magánvállalkozók erőteljesebb támogatását, gyorsabb gazdagodást, másfelől viszont a sok magántulajdonos megjelenése a vállalatoknál racionálisabb munkaszervezést, tehát esetenként munkanélküliséget — azaz növekvő társadalmi feszültségeket jelent, mégpedig olyanokat, amelyek kezelésére egyelőre nincsenek kiforrott eszközeink. Viszont a gazdaság fejlődése mégiscsak a gyors lépéseket kívánná meg —, hogy mihamarabb kihasználhassuk azt a lendületet, amit a magántulajdon elterjedése jelenthet. A gyors privatizáció azonban másfajta áldozatokat is kíván: nehéz helyzetben levő vállalatokat gyorsan eladni nyilvánvalóan csak olcsóbban lehet, mint ha van idő- és mód először rendbe tenni, s csak utána értékesíteni az adott vállalatot. De az elvi tisztázatlanság mellett a vagyon elkótyavetyélésével kapcsolatos vádaknak van egy nagyon is gyakorlati magyarázata: a menedzserekkel szembeni bizalmatlanság. Nem csupán az a baj ugyanis, hogy egy vállalatnál alacsony befektetéssel szerezhet a külföldi cég részesedést, hanem az is, hogy ennek révén megmarad pozíciójában az igazgató, tehát a korábbi hatalmát át tudja menteni. Ez a bizalmatlanság azután számos más területen is konfliktusokat okoz —- újra és újra felvetődik például az az ötlet, hogy újra kellene választani valamennyi menedzsert. S bár a kormányprogram nem teszi kötelezővé pályázat kiírását a vállalati tanácsoknak, ajánlja, hogy a régi igazgatót erősítse meg az újjáválasztott vállalati tanács — már ahol az egyáltalán megmarad. A piac minősítse a menedzsereket Nem tagadva persze, hogy vannak vállalatok élén alkalmatlan vezetők, akiket valóban célszerű volna lecserélni, egy ilyen akció azonban többet árthat, mint használ. A menedzserek elbizonytalanodása ugyanis könnyen a gazdaság szétzilálódásával járhat, holott az átalakulóban lévő közigazgatás, a még csak most formálódó önigazgatás amúgy is számos bizonytalanságot hoz az ország működésébe. Ezt katasztrofálissá erősítheti a termelőszféra elbizonytalanodása. Célszerűbb volna tehát a menedzserek megméretését a piacra bízni, s összekapcsolva a privatizációval, inkább későbbre tolni. Sokan nem tudják elfogadni ezt az érvelést, mondván, a pártállamban- kompromittálódott menedzsmentnek el .kéll tűnnie. Mégis — és ezt is sokan állítják — a lassúbb cserélődés, illetve az alkalmazkodni képes vezetők átmentése nem túl nagy ár azért, hogy az állami tulajdonnak mind nagyobb hányada kerüljön magánkézbe. A fentiekből is kitetszhet — bár korántsem adtuk teljes felsorolását a privatizációval kapcsolatos problémáknak —, hogy a legtöbb vita, a legnagyobb bizonytalanság abban a kérdésben van, hogy mi legyen azzal a 40-50 nagyvállalattal, amelyik az ipari termelés jelentős részét adja, s amely éppen ezért jó eséllyel tudta mind ez idáig megőrizni önmagát, minél kevesebb változással. Helyzetük mostanában jelentősen megváltozik. A nagyvállalatok egy nem csekély része alól ugyanis éppen ezekben a hetekben-hóna- pokban húzza ki a talajt a csőkké^ nő szovjet export. Mind több — főleg gépipari — üzem kerül olyan helyzetbe, hogy már nem csupán jövedelmezőségi problémái vannak, amelyeket — bár a kormánynak ez nem áll szándékában — támogatással meg lehetne oldani, hanem azzal a problémával kerülnek szembe, hogy termékeik egyszerűen nem találnak vevőre. A különböző szakértői nyilatkozatokból úgy tűnik, ha sorsuk rendezésére az alkalmazandó technika nem is alakult ki, a változások iránya már kezd körvonalazódni. Olyan megoldásokra törekszik a kormány, mint például a nagyvállalatok decentralizálása, s részlegenként! értékesítése — esetenként nem kizárva akár az egyes berendezések magánkézbe adását sem — a csődhelyzetbe kerülő vállalatok felszámolására és privatizálására csőd-holding létrehozása, az alkalmazotti részvények elveinek alkalmazása, s esetenként néhány jó vállalatnak az IBUSZ-éhoz hasonló, kisbefektetők bevonásával történő privatizálása. Sokféle privatizációs módszer kidolgozásával próbálkoznak a szakértők, ami önmagában örvendetes ugyan, mégis ide kívánkozik egy megjegyzés. Miközben ugyanis folyik a részletek kimunkálása, a tulajdonreform elvi megalapozása még hátravan. Az elvi kérdések jó része még mindig tisztázatlan, s ez félreviheti a legjobb szándékú privatizációs folyamatokat is. Csak egy példa erre: áz elképzelések szerint az Állami • Vagyonügynökség parlamenti felügyelet helyett a kormány fennhatósága alatt dolgozik majd. Előnyé, hogy a kormány privatizációs programját így lehet a leghatékonyabban vezérelni. De megvan a hátránya is: így ugyanis a kormánynak módja van arra, hogy nem tulajdonosi, hanem csupán költségvetési szempontok szerint értékesítheti az állami vagyont. A célszerű tehát az volna, ha megfordulna a jelenlegi, gyakorlat: ha előbb születne az-elveket tisztázó, a legfontosabb irányokat kijelölő privatizációs törvény, s csak utána alakulnának ki a technikai részletek. Enélkül ugyanis továbbra is fennáll a vagyon elkótyavetyélésének veszélye — ami akkor is hátrányos, ha nem a kompromittálódott menedzsment, hanem az új elit, vagy a kormány teszi. Kozma Judit Kerékpáron Lübeckétől Tiszakécskéig Testvérvárosunk, Lübecke 34 éves lakója, Bobbi Stade élete legnagyobb vállalkozására készülve már jóval indulás előtt kidolgozta Tiszakécskére történő látogatásának tervét. Szükség is volt rá, hiszen az utazás legolcsóbb formáját, á kerékpárt választotta. A részletekről röviddel a megérkezése után beszélgettünk a tiszai strandvendéglő teraszán. Derűs, kipihent arcán látszott, hogy már elfeledte az út fáradalmait.- Bizonyára sokan tudtak odahaza erről a nem mindennapos túráról, hiszen a két város nem éppen szomszédos egymással ... Az igazat megvallva, nem csináltam neki nagy nyilvánosságot, így csak néhány barátom, ismerősöm és egy újságíró tudott a tervemről. Mindenféle felhajtás nélkül június 5-én indultam el Lübeckéből. Mi fér erre a tízsebességes túrakerékpárra? — A lehető legszükségesebbeket pakoltam fel. így a legkisebb sátrat, hálózsákot, műanyag fekvőalkalmatosságot, némi ruhaneműt, no. és ezek mellé egy nagy adag bátorságot, mert ez feltétlenül kellett a hosszú útra. — Milyen városokat érintettél? Fulda, Nürnberg, Regensburg, majd a Duna mentén Passau, Linz, Krems, Bécs, Sopron után a Balaton csodálatosan szép északi részén. — Nem tévedtél el sehol? Csupán egy helyen, mintegy öt kilométert a szántódi rév környékén, mielőtt áthajóztam volna a Balatonon. Utána Tamási, Dunaföldvár és Kecskemét volt az útvonal, ami nagyon fárasztó volt a nagy meleg miatt... Hogy érzed magad Tiszakécskén? — Minden csodálatos. Kitűnő a szállás, melyet az Ibusz fizetővendégszolgálata útján sikerült szerezni. Barátságosak az emberek, így egy-két barátot is szereztem a pár nap alatt.- Hol jártál az egyhetes tartózkodásod alatt? Elutaztunk Budapestre lübeckei barátaimmal, de csak egy pár napríf, ám így is csodálatos volt a főváros, és a kirándulás. Rövidesen lejár a szabadságom, így június 29-én utazunk haza. De jövőre ismét eljövök Tiszakécskére, mert szeretném jobban megismerni ezt a szép alföldi várost, a környékét, és az embereket. y< Kcrekes Fercnc Januártól szűrő Bizonyos jármükörben már jövőre elrendelik a filteres kipufogógáz-szűrőt, 1992 januárjától pedig valószínűleg megtiltják a kétütemű járművek használatát a taxizásban és a teherfuvarozásban jelentette be Szoboszlai Miklós, a közlekedési tárca főmunkatársa a több párt és mozgalom környezetvédőiből alakult Levegő Munkacsoport csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Több környezetvédő szerint azonban ez még mindig meglehetősen lassú haladás. Ok mint az MTI munkatársának kérdésére kifejtették — felháborítónak tartják, hogy a megelőző kormányzatok, illetve a szaktárcák valósággal rászabadították az országra a rengeteg kétütemű járművet, s ezt még megtetézték azzal, hogy sokszoros futásidővel működő taxiként is engedélyezték használatukat. Sajnos a vita még mindig csak arról folyik, hogy mit lehetne tenni, noha már rég itt van a konkrét intézkedések ideje. Élénk érdeklődés fogadta azt a kérdést, hogy lehet-e olcsóbb az ólommentes benzin az ólomtartalmúnál. A környezetvédők ezt követelték, Kálnoki Kis Sándor, a Közlekedési és Hírközlési Minisztérium államtitkár-helyettese viszont rámutatott: egyelőre jó, ha a katalizátoros járműveknek jut ólommentes üzemanyag. ígéretet tett ellenben a gyártóbázis fejlesztésére, 1992 után — mondotta — már az összes üzemanyag mintegy 30 százaléka ólommentes benzin lesz.
