Petőfi Népe, 1990. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-02 / 128. szám

1

„Gyerekfejjel vágtunk neki”

Milyennek tartja a mai pedagógusképzést?

Úgy harminc évvel ezelőtt a Petőfi Népe egyik számában cikk jelent meg egy fiatal tanyai tanítónőről, aki már tizenévesen kivívta tanítványai és kollégái csodálatát. Szabados József- né, aki ma a kecskeméti Hunyadi János Általános Iskola pedagógusa, sok évi munka után most kapott először hivatalos elismerést.

— Hogy milyen volt tanítani 30 évvel ezelőtt?

Természetesen egészen más, — emlékezik a régi időkről. — A hajdani középfokú tanítóképző ötödik, gyakorló évében rögtön a mélyvízbe hajítottak minket. Én két osztályt kaptam az alsólajosi iskolában, ahová naponta ki kellett járnom. De a lelkesedésem nem csappant: kilencszáz forintos fizetésemből könnyűszerrel vásárolhattam magamnak egy biciklit. A kis tanyai iskolában mindössze hárman voltunk pedagógusok. Minden osztályt, minden tárgyat mi tanítottunk, de emellett népművelők is voltunk: dalokat, színdarabokat, táncokat gyakoroltattunk. A gyerekek tisztelettudóak, nagyon szorgalmasak voltak. S a tanító kérését, szavát mindenkor szentírásnak vették .. . Furcsa volt, amikor hat év múlva a kecskeméti Hunyadi János Általános Iskolába kerülve egészen más mentalitású nagyvárosi gyerekekkel találkoztam.

— Más egy ilyen nagy, városi is- n kólában tanítani?

— Szintén remek érzés, de valahogy másképpen. Tanyai iskolában nem létezett olyan fogalom: fegyelmezés. A gyerekeknek azt mondtam legyenek csendben, akkor csendben is voltak. Itt egy 36 fős első osztályt kaptam, s ez nemcsak előző osztályaimhoz képest, hanem ettől függetlenül is óriási létszám. Bár a gyerekekkel nemsokára kölcsönösen megismertük és megszerettük egymást, körülbelül egy évig tartott, amíg sikerült egy fegyelmezési eljárást kialakítanom. Egy városban persze nemcsak a gyerekek mások. A tanyai iskolába járók szülei egyszerű parasztemberek voltak, akik nagyon felnéztek ránk, közülük az idősebbek is tanítókisasszonynak szólítottak. A nevelést teljességében ránk bízták, s külön kérték, hogy bánjunk igen szigorúan a csemetéikkel. Ebben az iskolában egészen másfajta viszonyba kerültem a szülőkkel. Ők már másképpen látnak egy pedagógust, de tudják, hogy együtt kell működnünk, együtt kell kihoznunk a gyerekekből a maximálisát. Tisztában vannak azonban azzal is, hogy vannak bizonyos szülői kötelességek, amit egyedül ők képesek és hivatottak elvégezni... Ettől függetlenül minden gyereket egy kicsit a sajátomnak is érzek.

Amikor én tanultam a tanári mesterséget, még egészen más képzési formák léteztek. Mint említettem, az általános iskola után tizen- négyévesen tanítóképzői középiskolába jártam. S innentől állandó kapcsolatba kerültem a gyerekekkel. Sokat jelentett, hogy a képzés záróakkordjaként nemcsak néhány hetet, hanem egy teljes évet gyakorlatoztunk. A mai fiatalok gimnázium után döntenek arról, mik szeretnének lenni, sokan még akkor sem tudják magukat elhatározni, így persze nem is tudnak olyan sókat és olyan tudatosan készülni a tanári pályára, mint azok, akik egykor szinte gyerekként nekivágtak. Természetesen volt közöttünk olyan, aki menet közben jött rá, hogy mégsem ezt akarja vagy tudja csinálni. De a mai főiskolások honnan tudják, alkalmasak-e erre a munkára? Egy hónap gyakorlati idő alatt képtelenség felmérni, képesek-e kapcsolatot létesíteni a kisdiákokkal. Éppen azt nem tudják így megtanulni, ami a tárgyi tudásnál ezerszer fontosabb: a gyerekek ismeretét és szeretetét. Ha tehetném, én először is visszahoznám a régi tanítói középiskolákat, de legalábbis egy bizonyos előképzést vezetnék be a leendő tanítóknak. Emellett megadnám nekik a lehetőséget, hogy állandóan a kicsik közelében legyenek. Jó lenne, ha ők is olyan indíttatással kezdhetnének, mint mi... És mivel az emberből tanár csak elhivatottsággal lehet, szándékukban és személyiségükben váljanak igazi pedagógusokká, mert nincs olyan korszerű módszer, vagy eszköz, amivel ezt pótolni lehetne.- Ica néni hogy érzi magát tanítóként 1990-ben?

— Csodálatosan. Még mindig frissnek érzem magam, nagyszerű tanítványaim és kollégáim vannak. Igaz, az előző éveimet megkeserítette a rengeteg reformtanterv, amely a sok szakmai, didaktikai, tárgyi „újítás” mellett éppen a legfontosabbra nem hagyott időt és energiát. Most feszültségtől mentesen, felszabadultan végzem a munkám, remélem nyugodt idők következnek .. .

F. M.

4 • PETŐFI NÉPE • 1990. június 2.

PEDAGÓGUSNAP 1990

A BÉKÉTLENKEDŐ BÉKE ÉS AZ IRÁNYÍTÁS ELLENTMONDÁSAI

Három évvel ezelőtt feloszlattak Bács-Kiskun megyében egy vadásztársaságot: a tázlári Békét. Területének nagy részét a szomszédos soltvadkerti Kossuth vadásztársaság kapta, volt tagjai közül húszán „átigazoltak” hozzájuk. Mások is találtak helyet, bár akadt, aki végleg leadta a puskáját, nem kívánt többé vadászni. A dolog elrendeződött és vadász-belügy maradhatott volna. De a hajdani Béke néhány tagja, közöttük is főleg Zsikla Ferenc volt elnök és Márta György hivatásos vadász nem tudtak belenyugodni az új helyzetbe. Számos fórumot végigjártak ügyükkel a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumtól a Legfelsőbb Ügyészségig, ám mindhiába. 1990 januárjában Gaborják József megyei tanácselnök a következőket írta Zsikla Ferencnek: „Az 1987-ben lefolytatott eljárás formailag megfelel az akkor hatályban volt jogszabályoknak, de erősen magán hordozta az akkori irányítási viszonyokból fakadó ellentmondásokat.”

Akkoriban pedig, mint még jól emlékszünk, bőven voltak ellentmondások.

Harmincketten veszekedtek

Amikor a tázlári Békét feloszlatták, a vadászok már évek óta torzsalkod- tak. 1985-ben a vezetőség (intézőbizottság) mandátuma lejárt. Tagjainak újraválasztásáról nem lehetett szó, mert a Magyar Vadászok Országos Szövetsége (Mavosz) megyei fegyelmi bizottsága két évre eltiltotta őket a tisztségviseléstől, illetve egyikőjük fegyverhasználati engedélyét végleg bevonták (a vizsgálatot a társaság tagjai kérték ellenük). A Békénél új vezetőséget választottak (Zsikla ekkor lett elnök), a veszekedések mégsem szűntek meg. Van, aki azt mondja: azért, mert tázláriak, pirtóiak és vadkertiek — 32 felnőtt ember — sehogysem egyeztek egy társaságon belül. Mások szerint azért, mert a régi vezetőség levitézlett tagjai „sikeresen bomlasztottak”.

1987-ben hárman a vezetőségből lemondtak. Sürgősen másokat kellett helyükbe választani, különben veszélybe került volna a társaság működőképessége, legalábbis az egyesületre vonatkozó jogszabály szerint. De hiába, a Béke vadászai többszöri nekirugaszkodásra sem tudtak új vezetőket választani. Ezek után a megyei tanács mező- gazdasági és élelmezésügyi osztálya példás gyorsasággal, azonnali hatállyal felfüggesztette a társaság önkormányzatát. Igaz, elfelejtette ezt tételesen megindokolni és felhívni a tagok figyelmét a fellebbezés lehetőségére. (Nos, talán ez az egyik ellentmondás, amire a megyei tanács elnöke célzott). A Mavosz megyei intézőbizottsága nem kifogásolta a sietséget.

A párttitkár is beleszólt

A társasághoz felügyelőbiztost rendeltek ki, hátha megbékélteti a békétle- neket. A biztos Szénási Béla volt, akkor a soltvadkerti Kossuth elnöke, vagyis azé a társaságé, amelyik később megkapta a volt Béke területének nagy részét. „Vitatható megoldás” — áll a Legfelsőbb Ügyészség ügyészének Zsikla Ferenchez írt levelében. — „Az iratok alapján azonban nem igazolható, hogy a megbízás célja eleve a társaság feloszlatása és a terület megszerzése lett volna”. Talán ez is csak apró ellent• Vajon vadgazdálkodási szempontból hogyan értékelnék a szakemberek ezt az objektumot a területen?

• Ő semmit sem tud az irányítás hajdani ellentmondásairól, sem a Mavoszról, pedig talán minden miatta történt...

Ez elment vadászni...

mondás. Valóban bizonyíthatatlan, gondoltak-e titkon a soltvadkerti vadászok arra, hogy a jó kis tázlár-pirtói terület, ahová szívesen látogatnak a könnyelmű szarvasok, valaha az övék lehet. (Egy vadőr szerint viszont: X és Y elvtársakat azért kellett a vadkertieknek oly sűrűn rókára vadásztatni, hogy könnyebb legyen megszerezni a pirtói területet.)

Egy újabb kis ellentmondásra már az iratokat lapozgató újságíró bukkant. Amikor hivatalosan dönteni kellett, Soltvadkertnek adják-e haszonbérletbe a Béke területét, az illetékesek kikérték az érintett földingatlanok kezelőinek, tulajdonosainak véleményét. Lelkiismeretesen megkérték és figyelembe vették a Tázlári Béke Mg. Szakszövetkezet véleményét is. Csakhogy a szakszövetkezet vezetője és a véleményezett vadásztársaság elnöke ugyanaz a személy volt. Aki természetesen nem azt írta, hogy a döntéssel nem értene egyet. A mezőgazdasági osztály mindenesetre eleget tett a jogszabályi előírásoknak. Az akkori szokások szerint a döntésbe természetesen beleszólt az MSZMP kiskőrösi bizottságának első titkára is. A soltvadkertiek javára.

A vagyon a szomszédé lett

A Béke tagjai közben kettéválási kérelemmel fordultak a megyei tanácshoz. Ezt a megoldást elfogadhatatlannak tartotta a Mavosz is, a mezőgazda- sági osztály is. Vadgazdálkodási szempontból nem célszerű a 10 799 hektáros terület kettéosztása — írták a tázlári vadászoknak. E kérdésben a MÉM Szegedi Erdőrendezési Szolgálata szak- véleményére támaszkodtak. Érdekes, hogy ugyanezt a tázláriak is megszerezték, ám az elmondások szerint a két szakvélemény homlokegyenest ellenkező tartalmú. De mivel sem itt, sem ott nem került elő, ismertetését kénytelenek vagyunk mellőzni. Egyébként a szegediek véleményét arról, miért ne adjanak a Béke területéből a Kiskőrösi Állami Gazdaságnak ezer hektárt vadaskert céljára, a MÉM nem vette figyelembe. Egy másik szakvéleményre támaszkodva adtak. Valószínűleg a szakvélemények is ellentmondásosak voltak akkoriban. (Vadaskert különben azóta sincs.)

A Békét végül is a mezőgazdasági osztály határozatával 1987 júniusában feloszlatták. Az akkori törvények szerint vagyona az államra szállt, ám az valószínűleg nem tudott vele mit kezdeni, így a soltvadkertieké lett a vadászház, az autó, a kartonos fegyverek, egyéb apróságok és némi készpénz. Kisemmizettnek csak az a 12 vadász érezte magát, akiket a soltvadkertiek nem vettek fel. Dehát 12 ugyebár kevesebb, mint 20.

Kinek az érdeke?

Mindezek alapján úgy tűnhet, a főszerepet az ügyben a megyei tanács illetékes osztálya játszotta. A tázláriak szerint azonban a Mavosz. Csak éppen rossz alakítást nyújtott, és a háttérben az érdekvédelem színes öltözete helyett

• A tázlári Béke vadászháza a soltvadkertieké lett, jelenleg takarmánytárolónak használják (a belső képek közléséhez Kőszegi Ferenc, a soltvadkerti társaság elnöke nem járult hozzá, vadőrével megüzente: ha közöljük, perel).

• A vadkertiek nem hanyagolják el a területet, ez például egy szarvasitato, igaz, víz nincs benne. (Walter Péter felvételei)

a hatóság sötét jelmezébe bújt. Zsikla Ferencék szerint a Mavosz megyei vezetői: Katanics Sándor elnök, Simon György fővadász és titkár, valamint az akkor (s közülük néhányan még ma is) tisztségben lévők érdekvédelem helyett egyszerűen elzavarták a „rosszakat” és megjutalmazták a „jókat”. Kik voltak akkoriban a jók? Bizonyára azok, akiknek nem voltak vitás ügyeik egymással és a megyi vezetőkkel.

A hatóságosdi játék szépen kirajzolódik Márta György ügyirataiból. Fegyelmi fegyelmi hátán, az állítólag vétkes vadászt „kihallgatják”, „halmazati büntetést” szabnak ki rá, „enyhítő körülményt” nem találnak. A fegyelmit Katanics Sándor és Simon György kezdeményezte. Márta György szerencséje, hogy az országos fegyelmi bizottság nem volt olyan szigorú, mint a megyei és nem találták őt „rossznak”. (Talán azért, mert Budapesten már nem számított, kinek a pártján áll?) Az egyszerű állampolgár meg legfeljebb eltöprenghet, egyáltalán miért van egy érdekvédelmi szervezetnek fegyelmi jogköre? Vagy a Mavosz mégsem érdekvédelmi szervezet? (Székháza mindenesetre van hozzá).

Kinek milyen érdekei játszottak az ügyben szerepet, ki kit gyűlölt, miért akart a vadászat élvezetéből és hatalmából kizárni, kinek milyen hasznára vált, hogy ezt vagy azt a fontos elvtársat, (ma már urat) pénzes nyugatnémetet vadásztatta,' ki mikor ofvva- dászatot büntetlenül, értékesített külföldön trófeákat, vagy ki akarta mindezeket megakadályozni? — azt a legravaszabb ügyvéd sem tudná kihámozni ezekből az iratokból. Csak burkolt célzások, véletlen elszólások formájában lelhetők fel. Hivatásos és sportvadászok ma is nagyon óvakodnak nyíltan beszélni arról, ami nemrég még a vadászvilág jól őrzött titkának számított.

Tázláron és Soltvadkerten egyaránt azt mondták az ügy szereplői: már nem is szeretnek vadászni. Elyették a kedvüket. Ha az őzek, nyulak és szarvasok ezt hallanák, lehet, azonnal saját érdekvédelmi szervezetüknek választanák a manapság megújulni igyekvő Mavoszt. Bár a székházról talán lemondanának. „ ;

Magyar Agnes

MINDENKI ERRŐL BESZÉL

Miként maradhat talpon a gazdaság?

A magyar gazdaságjövője szempontjából az elmúlt napok legjelentősebb eseménye egy szakértői jelentés közzététele volt. Ezek a szakértők ugyanis — a Híd-csoportról van szó — olyan közgazdászok, akiknek álláspontja várhatóan nem sokban tér cl az Antall- kormány gazdaságpolitikájától. Annál kevésbé, mivel az új kormány két, gazdasági kérdésekben illetékes minisztere, Kádár Béla és Bőd Péter Ákos maguk is részt vettek e csoport munkájában, sőt Kádár Béla volt az, aki az újságírókkal megismertette a Híd-csoport által az új magyar kormány számára kidolgozott ajánlásokat.

A legfelkészültebb hazai közgazdászokat tömörítő szakértői csoport a magyar gazdaság jelenlegi állapotát, az első negyedévet értékelve mind veszélyesebb folyamatokra hívta fel a figyelmet. Amit a lakosság a legjobban érez, az az infláció. Az első évnegyedben a fogyasztói árak 25 százalékkal nőttek, és mára az infláció elérte azt a veszélyes mértéket, amelynél könnyen kezelhetetlenné válhat.

Szinte teljesen szétzilálódtak a KGST-országokkal folytatott együttműködés keretei. Ebben a térségben az import 6—8, az export 15—20 százalékos visszaesésével kell számolni az idén.

Tovább csökken a hazai ipari termelés és ráadásul a visszaesés üteme fokozódik. A gondokat súlyosbítja, hogy a vállalatok a romló értékesítési körülményeket nemigen akarják tudomásul venni, és nagy mennyiségben megrendelés nélkül, raktárra termelnek.

A Híd-csoport szerint ebben a rendkívül veszélyes gazdasági szituációban csak nagyon megfontolt, ugyanakkor igen határozott és következetes lépésekkel lehet a siker reményében kormányozni.

A szakértők szerint ma a gazdaságban több olyan kiforratlan elképzelés van, amelyeket a kormánynak nem célszerű a prográmjába felvennie. Például mezőgazdasági földtulajdon újrarendezésének azt a formáját, amelyik helyi földosztó bizottságok kezébe olyan jogosítványokat adna, amely végeredményben az egész agrárszférát kivonná a gazdaság liberalizálásából. A szakértők szerint a birtokviszonyok rendezése állampapírok kibocsátásával képzelhető el, azaz nem lehet az agrárszférát a jövőben méltányosság alapján fejleszteni, miközben a gazdaság egészét a legszigorúbb piaci hatásoknak teszik ki. Ezzel összefüggésben a Híd-csoport szerint már rövid távon sem tartható fenn az agrárágazat hagyományos exportszerepe, mindenekelőtt a világpiac gyökeres átalakulása miatt.

A privatizációt a kormány egyik legfontosabb középtávú feladatának tartják. Ugyanakkor azt javasolják, hogy az idén még csak az ellen a 40, krónikusan fizetésképtelen vállalat ellen célszerű állami kezdeményezéssel fellépni,

amelyeknél a többi megoldás már nem jöhet szóba. A privatizációs kormány- programnak azonban egyes ágazatokban; a bel- és külkereskedelemben, az idegenforgalomban és a szolgáltatásban a lehető leggyorsabbnak kell lenni, s már az idén jelentős számban magánkézbe kell adni ezeket a vállalatokat. Várhatóan egy-két éven belül mintegy 40 ezer üzlet kerül ily módon magántulajdonba.

A vállalatok és a Gazdasági Kamara tiltakozása ellenére sem javasolja a Híd- csoport a csődtörvény májustól életbe lépett szigorított változatának, az öncsőd kötelezettségének felfüggesztését. Ennek az a magyarázata, hogy a szakértők szerint a vállalati sorbanállás, amely már hétszáz vállalatot érint igen súlyosan, önmagában is a magyar gazdaság összeomlásához vezethet. Az öncsőd kötelezettsége viszont hozzásegíthet ahhoz, hogy a leggyengébb vállalatok automatikusan „kihulljanak” és ne rántsanak magukkal másokat is. A Híd- csoport szerint a kormány nem számíthat arra, hogy az eddiginél határozottabb fellépéssel a korábbinál jobb gazdasági feltételeket tud kialkudni a Szovjetunióval. Ezért a jövőben tartózkodni kell a számunkra egyelőre nem nélkülözhető partner „ingerlésétől”, konkrétan a gyorsabb csapatkivonások, a KGST-böl való kilépés, a korábbi kormányszerződés felülvizsgálatának szorgalmazásától. .

A javaslatok között szerepel az a sokakat joggal megdöbbentő, másokat viszont elégedettséggel eltöltő pont is, miszerint az új kormány a nemzetközi fizetőképesség és az államháztartás egyensúlyának megőrzése érdekében tartózkodjon minden nagyszabású gazdasági vállalkozástól. A Híd-csoport szerint a kormánynak a gazdaság állapota miatt le kellene mondania a világkiállítás megrendezéséről is.

P. É.