Petőfi Népe, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-21 / 117. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1990. május 21.

EGY SZÍNÉSZNŐJELÖLT VALLOMÁSA

Mit ér az ember Párizsban, ha magyar?

A kalocsai származású, 19 éves Kovács Judit kalandos vállalkozásával akár a mai fiatalok példaképe is lehetne. Történt ugyanis, hogy tavaly márciusban az Interparlamentáris Unió budapesti konferenciája után felkereste a francia parlamenti küldöttséget és vendégmunkára jelentkezett. Akkor még csupán ígérettel térhetett haza, nem is gondolván, hogy egy hét múlva telefont kap, immáron konkrét ajánlattal. így jutott ki hamarosan Párizsba. Egy bankárcsaládhoz szegődött, mint gyermeknevelő. S noha ottléte alatt bőségesen érte csalódás is, összességében mégis hasznosnak ítéli a hosszas kirándulást.

— Hogyan jutott erre az elhatározásra?

— A végső nekibuzdulást az adta a párizsi kalandhoz, hogy nem vettek fel a Színművészeti Főiskolára — az utolsó rostán pottyantam ki —, márpedig én mindenáron színházközeibe akartam kerülni. Gondoltam, ha nagy költőink, Ady, József Attila megtehették, én miért ne próbáljak szerencsét. A sikertelen felvételi után kissé szomorúan, de annál nagyobb kíváncsisággal vágtam neki az útnak. A család, ahová kerültem, rendkívül gazdag, s ázt hinné az ember, itt a pénz nem számít. Pedig dehogynem! Nekem nagyon idegen volt ez a világ. Azt tapasztaltam, a sikernél, az anyagi javak hajszolásánál nekik nincs fontosabb dolog. Mindent erre alapoztak, ez határozta meg életüket.

— Es mit kellett tennie? Mennyire volt szükség nyelvtudásra?

Az volt a feladatom, hogy a gyermekeket (négy- és nyolcévesek) reggel felöltöztettem és vittem őket az óvodába, iskolába. Délután ellenőriztem a tanulást, kikérdeztem a leckét, vacsora, alvás. Ehhez tökéletesen kell beszélni franciául, ami nekem szerencsére megy.

— Gondolom szépen megélt a fizetéséből.

— Nagy tévedés! Mindezért 1400 frankot kaptam és teljes ellátást, utóbbival nem voltam elégedett, a pénz meg zsebpénzre sem igen futotta. Például amikor nagyvakációra ment a család, üresen hagyták a hűtőszekrényt. Szóval hamar önfenntartóvá kellett válnom. Kerestem én munkát, de feketén nem akartak foglalkoztatni, nagy volt a kockázat. Felkerestem Nicolas Schöfferéket, gondoltam, szabadidőmben segítek neki, tudtam, hogy'a művész úr nagyon beteges. Először nem fogadtam el pénzt, de a végén rákényszerültem.

— Es a színházi élet? Volt alkalma megismerni?

— Természetesen kerestem a lehetőséget ebben az irányban is. Csak az a borzasztó, hogy önszorgalomból pénzért tanulhat az ember, nem is keveset kell fizetni. Vettem a bátorságot, egy magán színiiskolába jelentkeztem. Előadtam, nincstelen magyar lány vagyok, elég nekem itt megélni, nemhogy fizetni az oktatásért. És milyen szerencsém volt! Sajnálatból felvettek. Rendszeresen jártam próbákra, szorgalmasan tanultam. előadásunk is volt. Félreértés ne essék, az elején kikötöttem: nem szeretném, ha valaki visszaélne kiszolgáltatott helyzetemmel. Tehát határozottan megmondtam: semmiféle esetleges „természetbeni juttatásra” nem vagyok hajlandó. Vették a lapot, még csak nem is céloztak rá a későbbiekben. Aztán egyre többet sürgölődtem a művészvilágban. Megismerkedtem a párizsi színházak

sajtóattaséjávui. akinek jóvoltából ingyen látogathattam szinte valamennyi előadást. Úgy vélem, ebben sokat segítettek a Magyarországon zajló forradalmi változások, hiszen egyre elismerőbben nyilatkoztak hazánkról.

— Hát így teltek napjaim. Nem unatkoztam. Tény, hogy anyagilag nem gazdagodtam, de annál, több tapasztalatot gyűjtöttem a nagybetűs ÉLET-ről ebben a sok milliós forgatagban. Megálltam a saját lábamon, s márezt is eredménynek könyvelem el. Ha az idén sem vesznek fel a színművészetire, megtalálom a módját, hogy kijussak Londonba. Ott is szeretnék eltölteni egy évet. Bár az még kegyetlenebb kapitalizmus, legalábbis így mondják. Mindenesetre fő célom, hogy színésznő legyek, s addig próbálkozom, míg nem sikerül. Ezt a tervemet nem adom fel. Közben sorra tanulom a nyelveket. Úgy érzem, nincs veszítenivalóm . ..

Zs. Kovács István

A ROMANTIKA OROK?

Badacsonyban újra megnyílik a Szegedy Rózá-ház

„Édes, kínos emlékezet

Óh, Badacson y szüretel Mulatságos gyülekezet,

Te rabságom kezdete!”

Nem kell mély irodalmi jártasság ahhoz, hogy a sorokban Kisfaludy Sándor Kesergő szerelem című ciklusából ven idézetére ráismerjünk. A sümegi születésű Kisfaludyt ugyan elkápráztathatta a Badacsony bazaltorgonáinak látványa, vagy az újra éledőben lévő badacsonyi szüretek magávalragadó vidám hangulata, a testőrtiszt költő indulata azonban inkább szólt a Himfy-dalok múzsájának, Szegedy Rózának. A zalai alispán lányát többére* sóvárgás után végül is Kisfaludy Sándor feleségül vette.

A badacsonyi ház boltíves pincéjével, emeleti szobáival, a vincellérházzal és egyéb toldalékaival — mai, többszörösen felújított formájában is érzékelhető éz alkalmas volt a gazdasághoz tartozó szőlőterületek, gyümölcsösök termésének befogadására, feldolgozására éppúgy, mint a várt vagy hívatlan vendégek elhelyezésere.

Az egykor itt vendégeskedők visszaemlékezéseiből, s a ház asszonyának leveleiből persze nemcsak a hires traktákrol kaphatunk tudósítást, hanem az akkor természetes gazdasszonyi teendők szinte teljes receptkönyvével is megismerkedhetünk. Szegedy Róza szakácskönyvét messze földön ismerték, a házi gyógymódok, gyógyfüvek leírásgyűjteménye, vagy az ürmös készítésének saját találmány ti receptje szintén hozzájárult a ház hírnevének öregbítéséhez.

Kisfaludy Sándor sokirányú — tpéllat- lanul feledett’— irodalmi, közéleti, a magyar nyelvű színházalapitás érdekében kifejtett tevékenysége mellett szükség is volt a nemesi birtok kezelését, gyarapítását igazi gazdai hozzáértéssel végző asszonyi gondoskodásra. Róza asszony hosszú betegeskedés után 1832-ben halt meg. A ház későbbi tulajdonosai a költő és hitvese iránti tiszteletből múzeumként igyekeztek megőrizni az utókornak az egykori szüreti

# A Szegedy Róza-ház a hegyoldalban.

mulatságok lielys/.inét. Kisfaludy irodalmi munkássága javarészének ..szülőotthonát", a nevezetes házaspár szerelmes éveinek szerény tanúját.

Az utóbbi száz évben a ház történetét hol lelkes felújítások, hol nemtörődömség lepusztító korszakai jellemezték. Most tíz év bedeszkázott ürességét, csendjét váltja fel az ismét-korhűnek szánt múzeum zsongása. A berendezési tárgyak, a pipatóriiini.il kéziratok. kivl.ilmk Sándor es S/e- gedy Róza életéről valló dokumentumok bizonyára sok látogatói vezetnek majd lel a ház árkádos tornácára, ahonnan szép időben átlátni a Balaton túlsó partjára, s a százados jegenyék mögül előbukkannak a fonyódi hegyek. Idézve azt a látványt, amelyben lassan kétszáz éve egykori lakói is gyönyörködhettek.

Juhász Ferenc

MÁJUSBAN IS PRIVÁT PROFIT

Vigyázz, ne köss vele üzletet!

A vállalkozók lapja, a Privát Profit májusi száma részletes tájékoztatást ad a Vállalkozásfejlesztési Alapítványról, ismerteti a kölcsön feltételeit, és azokat a bankokat, ahol a hitelt, kérni lehet. Az egyik leggyorsabban fejlődő vállalkozói ágazat, a fuvarozás anomáliáit több cikkben elemzik. Bizonyára sokak számára meglepő az az adat, miszerint ma már a személy- és árufuvarozási kapacitás nagyobb része magánkézben van Magyarországon. Cikksorozat mutatja be a Privát Profit májusi számában az egészségügy vállalkozóit, a magánpatikusokat, a műszerimportőröket, a számítástechnikára épített betegnyilvántartó rendszer kidolgozóit. Azt is megtudhatjuk, hogy hamarosan biztosítást lehet kötni orvosi műhiba ellen is. Sok hasznos tanácsot kapunak a vállalkozók a lapból az adózáshoz, a különféle gazdasági társaságok megalakításához és átalakításához. Ezúttal is hosszú azoknak a cégeknek a listája, amelyekkel a PP információja szefint nem érdemes üzletet kötni, mert gazdaságilag igencsak gyenge lábon állnak. Az üzleti társkereső szolgálat ezúttal száznál több hazai és külföldi ajánlatot tartalmaz.

SAJTÓ POSTA

A SZOMSZÉDOK MEGŐRÜLHETNEK? Itt magnóznak, amott dáridóznak — tetszés szerint

Még csupán május második felében járunk, ám hosszabb ideje örülhetünk már a nyáriasan kellemes időnek. Ilyenkor nemcsak nappal vannak sokhelyütt nyitva a lakások ablakai, hanem az éjszakai órákban is. A beáramló friss levegő jót tesz a közérzetnek, a kedélyállapotnak. Csakhogy nem kevés helyen egyidejűleg más is éri az otthoni nyugalomra, pihenésre vágyó embereket, például a kecskemétieket is, akiktől sok bejelentést kaptunk. íme ezekből egy csokorra való:

— Kérem, ez lehetetlen állapot. Névnapot ülnek a mellettünk levő lakásban, ahol szót a harmonika, táncolnak, dalolnak, visítanak, szóval hamisítatlan a kocsmai hangulat. Mi pedig e zajongás miatt előbb utóbb megőrülünk. Éjjel II óra felé jár, vajon hogyan lehetnek ennyire tapintatlanok ezek a hangoskodó emberek?!'— panaszolja-kérdi telefonon a Széchenyi városban lakó idős néni.— Délután fél 2 óra van, amikor a kisbabám szopizás után elaludt, a kitárt ablak mellett. Pár perce azonban sír, mert felriadt a bömbölő magnóra, amelynek hangja a közeli szomszéd „jóvoltából” tölti be a teret. Mondja meg, hogyan lehet ennyire primitíven, a mások érdekeit semmibe vevőén viselkedni? Nem tudom, meddig lehet ezt kibírni... kesereg a fiatalasszony, aki a Tinódi utca egyik emeletes házában lakik.

—- Többször szóltunk már a mellettünk lakó úrnak, hogy ha mossa a betonon álló kocsiját, akkor ne működtesse olyan hangosan a rádióját, de hiúba. Ól nem érdekli, hogy jülsértöen szóív zene, s ezzel másokat idegesít. Egyszerűen tehetetlenek vagyunk az ennyire összeférhetetlen emberrel szemben — közli árpádvárosr olvasónk.

Nos, a felsorolást nem folytatjuk, hiszen effélékről nyilvánvalóan sokan és sokat tudnának beszélni. Inkább a nagyon is kézenfekvő kérdésre szorítkozzunk, vagyis arra: zavarhatja-e az egyik ember büntetlenül a másik embertársa nyugalmát?

Pluralizmus ide, demokrácia oda, a válasz egyértelmű: mindenkinek be kell tartania az együttélés írott és íratlan szabályait! Az ugyan igaz, Hbgy a kecskeméti tanács máig nem módosította, korszerűsítette az e tárgyban hozott 2/1979. (IX. 26.) számú rendeletét, amelyet az élet már túlhaladott, ám érvényes az a miniszteri rendelet, mely szigorúan kimondja:

Aki lakott területen, az ott levő épületben vagy az ahhoz tartozó telken indokolatlanul olyan zajt okoz, amely alkalmas arra, hogy mások nyugalmát zavarja, háromezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

Ez utóbbi még kiegészítendő azzal; igen régóta nincs már napszakhoz kötve, tehát este 10 és reggel 6 óra közötti időre korlátozva a csendrendelet, amelyet tehát a nap bármelyik pillanatában meg lehet sérteni magnózással, dáridózással stb.

Bérlemények, illetve a szövetkezeti és társasházak esetében a házfelügyelőknek, valamint a közös képviselőknek a joga figyelmeztetni a csend notórius háborítóit. Ha ez nem jár eredménnyel, ők s persze a sértett lakók is, feljelentést tehetnek a városi tanács szabálysértési hatóságánál.

Egy reklám — és ami mögötte volt

Lapunk április 19-ei, csütörtöki számában nagyméretű, keretes reklám jelent meg. Feladója, a Kiskun- halasi Baromfifeldolgozó Vállalat kilónként 149 Ft-os egységáron kínálta a csont és bőr nélküli kacsa színhúst. „Megsütve ízletes, ropogós pecsenye, házilag kitűnő szalámi készíthető belőle ..— szólt a csábos ajánlat.

És aki az előzőeknek nem tudott ellenállni, az megjegyezhette: a kacsahús a cég Halason levő, Vasút utcai üzemi húsboltjában kapható.

A Lajosmizsén lakó Gajdácsi János is olvasta e sorokat. Gépkocsiba ültek és meg sem álltak a közölt címig, ahol már hosszú sorban várakoztak az emberek.

Talán órányi toporgás után következtek végre ők, amikor a kereskedő rideg tényszerűséggel közölte velük: csak előzetes megrendelés alapján kapható az a bizonyos színhús. Olvasóink ugyan érveltek, hogy a reklám ilyesféle feltételt nem tartalmazott, de ezen mondandójuk nem hatotta meg a boltosokat. így hát a család dolgavégezetlenül volt kénytelen sarkon fordulni.

Gajdácsiék odahaza mérleget készítettek a hiábavaló kiruccanásról. Számításuk szerint több mint 1200 forintjukba került az oda-vissza utazás gépjárműüzemanyag-költsége, nem is szólva a távoliét öt órájáról.

Arról nincs értesülésünk, hogy a szóban forgó vállalat üzlete miért korlátozta a vásárlást, azt azonban gyanítjuk: ezen intézkedésével csalódást okozott mindazoknak, akik a lajosmizsei panaszosokhoz hasonlóan maradtak hoppon.

A közrenddel és közbiztonsággal foglalkozó szabálysértési kódex leszögezi: jogsértő cselekményt követ el és több ezer forintig terjedő pénzbírsággal súj t ható az, aki az érdekeltek megtévesztésére alkalmas reklámot tesz vagy tétet közzé.

Hová lett a régi címer?

Közép-Kelet-Európában, tehát Magyarországon is, 1945-öt követően — főleg pedig a kommunista társadalmi berendezkedés időszakában — háttérbe kerültek a helységek régi címerei, melyek állítólag a feudális elmaradottságra emlékeztettek. Ilyen okból tűnt el községünk címere is a süllyesztőben.

Manapság azonban újjáélednek a kisebb-nagyobb közösségekre jellemző, azokat némiképpen összetartó jelképek. F.miatt keressük tehát a miénket is.

Mélykút címerét a 70-es években megrajzolt, pontosabban a történelmi hagyományokat tiszteletben tartó formában kialakítva ismeri a lakosság. E címerre a Thaly Kálmán történész által 1869-ben lejegyzett helyi pecsét rajzolata került. Thaly úr így írja

le a községi pecsétet: „Kávás kút, félkör alakú fedélzettel, melynek csúcsán szélzászló, míg lefelé kötélszáron veder lóg róla. A káva mellett a pajzs jobb oldalán vályú, melyből agancsos szarvas iszik . ..”

Noha a köztudatban ma is az előzőekben közöltek szerint él a címer, a nagyközségi tanács idén szakemberekkel újra megrajzoltatta azt, illetve a három változatát, melyek egyikét szavazás útján akarják elfogadtatni. Ez a jelkép lényegesen különbözik a korábbi, sokak által jónak tartott címertől. Eltérőek a színek,, egyes részek pedig hiányoznak azon részletekhez viszonyítva, mélyekről Thaly Kálmán írt.

Kétségtelenül dekoratívak az új címerajánlatok, ám ezekért nem lenne szabad feláldozni n régi jelképet, amit szívükbe zártak a községbeliek.

Mikó István gimnáziumi tanuló Mélykút

EGY ANYUKA VÉLEMÉNYE:

A buszsofőr csúnyán viselkedett

Nap mint nap találkozunk embertársaink „jóvoltából” bennünket ért bántó közönnyel, udvariatlansággal, lelketlenséggcl. Nagyon elgondolkodtató az efféle közmorál, melynek tipikus megnyilvánulásánál volt szem- és fültanú a katonatelepi Horváth Ilona. Az eset tanulságos részleteit így mondta el:

— Iskoláskorú a kislányom és most várom a második babát, így hát édesanyai aggódás közepette figyeltem május 10-én, csütörtököli este fél 9 óra körül, miképp akar lehetetlen helyzetbe hozni a buszsofőr egy 8-9 év körüli gyereket.

Minden azzal kezdődött, hogy a fiúcska fel akart szállni a kecskeméti buszpályaudvaron a Nagykőrösre tartó távolsági járatra. Katonatelepig szeretett volna utazni, hiszen ott lakik, ám a 8 forintos viteldíjat pénz híján nem tudta kifizetni. Az egyre háborgóbb hangú gépkocsivezetőnek ekkor a diákigazolványát mutatta, aki arra nem volt kíváncsi, s a percekig tartó vitát azzal zárta le: a kissrácot nem viszi el.

Mivel rögtön átvillant az agyamon, hogy a legközelebbi járat csupán késő este fél 11-kor indul Katonatelepre, a gyermek védelmére keltem, közölve a sofőrrel: hadd szálljon fel csak a fiú, majd én kifizetem a menetjegye árát. Úgy is tettem, mire mindanynyiunkkal elindult a kocsi. Mellesleg sok utastársam volt, de közülük egy sem emelt szót a fiú érdekében.

Persze feltételezhető, hogy lehetett zsebpénze az otthonról elinduláskor, csak hát clfagyizta, esetleg mozira költötte. Meg az is előfordulhatott, hogy a szülőktől azért nem kapott elegendő forintot, mert a tudtuk, engedélyük nélkül utazott Kecskemétre. Akárhogyan is történt a dolog, nem kis veszéllyel járt volna, ha egyedül marad a városban éjszaka, amire a sofőr kényszeríteni akarta őt. Aki abban a szituációban az igazolványi adatok feljegyzésével is teljesíthette volna kötelességét. Sajnos, az ő tudatáig csupán a potyázás ténye jutott el, valamint a szabályra figyelt, miszerint aki nem fizet, az nem utazhat.

□ □ □

Az anyuka aggodalmát osztjuk, azonban nem tudni, hányán próbálkoznak hasonló trükkel a profi bliccelők közül. Ha gyakori az ilyen eset, meg kell / értenünk a sofőrt is, akinek végül is fontos feladatára kell koncentrálnia — emberéletekért felel a volánnál —, s esetleg nem mindig futja a lelki kondíciójából a mérlegelésre: elfagyizta, nem kapott otthon stb?

Legfőbb érték-e az ember?

Több újságban is olvastuk mostanában, hogy egy-egy beteg ember külföldi -gyógykezelése költségeinek fedezéséhez lakossági támogatást keresnek. Minket nagyon felháborít az ilyesféle kunyerálás. Miért? Mert ebből az illetékesek tehetetlensége tükröződik. A következőkre gondolunk:

Rengeteg pénzt herdáltak már el ebben az országban ilyenolyan címen — értelmetlen beruházások, ráfizetéses üzletek stb. —, nem is beszélve a prémiumként és egyéb okból kifizetett súlyos milliókról. Az elmúlt hetekben, hónapokban számtalan gyűlés előadója szóvá tette ezek visszás voltát, tarthatatlanságát, de e folyamat —- úgy tűnik — nem állt meg.

Ha már a pénz elkótyavetyélését intézményes módon egyelőre nem állítják (állíthatják) meg az arra jogosultak, szeretnénk őket figyelmeztetni, hogy legalább a gyógyulást igénylőkre tekintettel maradjon az államkasszában annyi forint, hogy ne legyen szükség a nemzeti méretű koldulásra.

Egészségügyi célú pénzteremtéshez nekünk is van egy szerény

javaslatunk: hozzanak létre segélyalapot a totó-lottó játék 10 millión felüli nyereményeiből. Ha megkérdeznék ez ügyben a közvéleményt, biztosak vagyunk benne, a többség arra voksolna, hogy ily módon is gyarapodjon a betegek hazai és külhoni gyógyítására szánt pénzösszeg. E módszer persze feltételezi azt, hogy nálunk ma is legfőbb érték az ember. De hát így van-e ez?

Sokak nevében: Tóth Jánosné, Kiskunfélegyháza

Szerkeszti: Veikéi Árpád Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefonszám: 27-611