Petőfi Népe, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-21 / 117. szám

1990. május 21. • PETŐFI NÉPE • 5 Verseny az utakon MÁR TÖBB A MAGÁNFUVAROS, MINT AZ ÁLLAMI A magánfuvarozói szektor a legdi­namikusabban fejlődő szolgáltatói ágazat. 1982-től, a magán személy- és áruszállítás engedélyezésétől kezdve hi­hetetlen gyorsasággal szaporodtak meg a magántaxik és teherautók közútjain­kon. Az első évben a személytaxisok száma még nem érte el a három-, a teherfuvarozóké pedig a kétezret. 1990, január elsején már több mint 17, illetve 22 ezren voltak. A magán személy- és árufuvarozók, a 89/1988-as miniszter- tanácsi rendelet hatályba lépése óta csaknem egyenrangú félként vehetnek részt a fuvarpiaci versenyben. Azért fo­galmazok óvatosan, mert a törvényere­jű rendelettel ugyan utat nyitottak a magánfuvarozók számára a piac na­gyobb részéhez, megengedték nekik, hogy közületeknek is dolgozzanak, egyszerre több szállítóeszközt tarthas­sanak, az országhatáron kívül is vállal­hassanak fuvart, részt vehessenek az idegenforgalomban, autóbuszokat üze­meltethessenek stb. Ám e jogok gya­korlását gátló számtalan jogszabályt elfelejtettek eltörölni. A nemzetközi fu­varozás rendkívül sok magánfuvarozót érdekelt, csak éppen senki nem tudta, hogyan lehet devizahatósági engedély­hez jutni, milyen jogon adhat az MNB járatellátmányt. Az akkor érvényben levő alsóbb szintű jogszabályok ugyan­is még ellentmondottak az említett — kétségtelenül korszerű --- törvényerejű rendeletnek. Szívósak, magabiztosak A fuvarosok azonban igen szívósak és kitartóak. Pontosan tudják, hogy nélkülük már sem a lakossági, sem a közületi szolgáltatási igényeket nem le­het kielégíteni. Magabiztosságuk , többek között azon a tényen alapul, hogy a személy­szállításban már vitathatatlan a piaci fölényük. A Volán már csak 600 sze­mélytaxit üzemeltet, a Főtaxinál 1989 végén alig több mint kétezer taxi futott, ma pedig egyre-másra szállingóznak a hírek arról, hogy a nagy múltú cég fel­számolni készül a személytaxi-üzlet- ágát. Tehát hazánkban is— mint ahogyan a tőlünk nyugatra fekvő országokban már régen — bebizonyosodott, hogy a lakossági szolgáltatásra a magánszek­tor alkalmasabb, mint az állami. Az árufuvarozásban ezt az igazságot már jóval nehezebb volt beláttatni az állami nagyfuvarozókkal, és az érdekeiket kö­römszakadtáig védő minisztériummal. A Volán-vállalatok kezelésében körül­belül tizenötezer tehergépjármű van. Már a magán- és teherfuvarozók szá­ma is jóval több ennél, az általuk üze­meltetett járművek száma pedig szinte napról napra gyarapodik, amióta egy iparos több járművet is tarthat. A bel­földön tehát, főleg az utóbbi évben, a fuvarpiac igen erős átrendeződése fi­gyelhető meg a magánszektor javára. A közületek is lassan rászoknak a ma­szekra, mivel rájuk az esetek többségé­ben azonnal számítani lehet. Gyorsab­bak, rugalmasabbak, megbízhatóbbak, sőt néha olcsóbbak az állami partnere­iknél. Kifelé tekingetnek A belföldi fuvarpiacon tehát — hála a magánszektor megerősödésének — igazi verseny van. A telítődött piacról előbb az állami, majd — a jogszabályi korlátok miatt kicsit késve — a magán- szektor is kifelé tekinget. Egyelőre jó üzletnek számít a nemzetközi fuvaro­zás. A sokáig monopolhelyzetben levő Hungarocamion babérjaira sokan — köztük állami és magánfuvarozók egy­aránt — áhítoznak. Nem kell félteni a mamutcéget! A fuvarengedélyek oda­ítélésekor még mindig abszolút elsősé­get élvez. A különböző országokba irányuló fuvarok számát ugyanis kétoldalú kon­tingensek szabályozzák. Valakinek te­hát előbb-utóbb sorba kell állni, mert a fuvarengedélyek iránti igény, főleg Nyugat-Európába, nagyobb, mint a le­hetőségek. Versenysemlegesség ide vagy oda, Budapesten a Mecset utcá­ban (ahol a fuvarengedélyeket osztják) csak a maszekok állnak sorban. Az elmúlt hetekben hiába vártak a soruk­ra, a magánszektornak ez évre odaítélt fuvarengedélyek ugyanis már az első negyedévben elfogytak. A nehézségek ellenére már több mint kétszáz teherfuvarozó vágott neki Eu­rópa útjainak, és adósodott el bankok­nak, hogy korszerű, versenyképes ka­mionokhoz jusson. Több tucatnyian négy-öt, vagy ennél is több új kamion­nal és több alkalmazottal dolgoznak. Kitanulták a szakmát, megbízhatóak, állják a versenyt. Koncessziót sürgetnek A hazai fuvarpiacon valódi a ver­seny. Folyik a harc (néha igazi árharc) a fuvarokért, nemcsak az állami és ma­gánszektor között, hanem a szektoro­kon belül is. A régi fuvarosok, érthető­en, nem nézik jó szemmel a piacra „be­tolakodó” új versenytársaikat, hát még azokat, akik a szakmához sem értenek és a gyors meggazdagodás reményében tisztességtelenül nagy árat kérnek. Egyre erősödnek azok a hangok, ame­lyek a magánfuvarozói szakma liberali­zálásának végét követelik, és koncesz- sziót sürgetnek. A fuvarozói szakmából hosszú tá­von is megélhetést remélők — a nyuga­ti mintához hasonlóan szigorú köve­telményekhez szeretnék köttetni a szakma gyakorlását, és területenként maximálnák az ipart gyakorlók szá­mát. A fejlett piacgazdaságú országok­ban is ez volt a részpiacok fejlődésének útja. Mégpedig a tapasztalatok, nem pedig a felső szintű gazdaságirányítás felismerésének okán. D. M. NE TÖRŐDJ VELE, ÖREG! Egy kézirat kálváriája ......A következő napokban megtudtuk, hogy a baráti k örből körülbelül harminc embert rántottak be a rendőr­ségre. — Ezekről azért emlékezzünk meg, hogy kik szenvedtek Vasék miatt? — Ungvári Tamás, Benedek Jenő, aki távoli rokon. Mint mondtam, Babusnál is jártak a kórházban. Horváth Gyula könnyűipari miniszterhelyettesnél, Vas Zoltán tit­kárnál; Ablaka Istvánnál, a kecskeméti nyomda igazgató­jánál, Bohó Róbert filmesnél, Kornis Péternél, a fotósnál, és másoknál. Két ember, akit nem mertek megkeresni: Illyés és Déry. De akinél feltételezték, hogy lehet kézirat, mindenkit bevittek.’’ A fenti idézet Vas Zoltán Betiltott könyvem című köte­tének rendhagyó utószavából való. Vas Zoltánné 1988- ban készült életinterjújában a kézirat húszéves kálváriá­ját mondta el. Az eset — mármint a rendőrségi beszélge­tés 1973-ban történt, s mint látható, Ablaka István, a Petőfi Nyomda akkori igazgatója is szenvedő alanya volt. Őt kérdeztük meg, aki most is aktívan dolgozik: a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat lajosmizsei nyomdá­jának igazgatója és a Pallas Közlönyigazgatóság műszaki vezetője. — Hogy is volt ez? — Hát, nem olyan egyszerű, mert akkor a szavamat vették, hogy az esetről nem beszélek. De úgy gondolom, már más időket élünk. —•' Én is azt remélem. — Ha jól emlékszem, '73 tavaszán történt. Éppen nyugati partnereimmel tárgyaltam az öntapadós címké­ket gyártó gépsor megvásárlásáról, amikor a titkárnőm szólt, hogy a rendőrségről keresnek. Kimentem. A me­gyei rendőrség egyik magas rangú tisztje várt és arra kért, hogy azonnal menjek be vele a kapitányságra. Mondom neki: „most nem lehet, mert tárgyalok, majd holnap”. Az most nem fontos erősködött—, mondjam nekik, hogy el kell szaladnom a tanácshoz. Mit tehettem? Irány a rendőrség. Ott egy őrnagy várt, bemutatkozott, de a nevére már nem emlékszem. Rögtön a közepén kezdte: írjam alá a jegyzőkönyvet, miszerint Vas Zoltán kéziratát én vittem ki Londonba. Erről neki papírja van, amit Vas Zoltán aláírt, amiben elismeri, hogy engem bízott meg a kézirat kijuttatásával, amit vállaltam és végre is hajtottam. — Ez meleg helyzet lehetett... —-Az volt, de én határozottan kijelentettem, ilyen írás nem lehet, mert én nem vittem ki semmiféle kéziratot. — Nem is tudott róla ? — Dehogynem, de ezt akkor nem kérdezték. Vas Zol­tán megkeresett és arra kért, hogy csináljak tíz vagy ötven példányt házi használatra. Mondtam, hogy ez lehe­tetlen, mert erre is kiadói engedély kell. Zoli bácsi nagy nehezen belenyugodott, de a teljes kézirat másodpéldá­nyát, vagy" 1600 oldalt nálam hagyta elolvasásra és arra kért, hogy utána adjam át akkori főnökömnek, Horváth Gyulának. Úgy is történt. Utána találkoztam Zoli bácsi­val, mondtam neki, hogy nehezen fog kapni megjelenésé­hez engedélyt, hiszen van benne olyan tény, amiből nem­zetközi bonyodalom lehet.-— Tényleg van a könyvben sok olyan kitétel, amire nem csak akkor, de még most is odafigyelnek külföldön. De mi történt utána? — Úgy három-négy hét múlva kés.ö délután megérkez­tem Budapestről, amikor a portásunk szólt, hogy azon­nal hívjam fel a rendőrséget. Úgy történt. Megint behí­vattak, úgymond néhány percre. Egész nap nem ettem, fáradt voltam, de gondoltam: majd eszem utána, hiszen ezt a néhány percet kibírom. Hát nem annyi.lett belőle! Most már „csak” egy hadnagy faggatott Pestről. Ha jól emlékszem. Wágnernak hívták. Egy erőszakos, kis em­berke volt, aki azonnal lerohant, amikor mondtam neki, hogy olvastam a kéziratot, de nem vittem ki sehová. „Hogy merte azt a szemetet elolvasni, meg kivinni Lón- * donba? harsogta. — Ettől a hangtól én megnyugod­tam és mondtam, hogy az nem szemét, hiszen Vas Zoltán az átélt élményeit irta meg, de nem vihettem ki egyébként sem, hiszen a repülőtéren úgyis megtalálták volna azt az öt-hat kilónyi kéziratot.--- Nem is sejti, hogy ki vitte ki?- Sejtem, de nem érdemes már találgatni. Na, szóval: ez a kis erélyes hadnagy többször felszólított, hogy vall- jam be a „londoni szállítást” és akkor mehetek haza enni és aludni. De hát nem volt mit bevallani! Úgy éjjel tizen­kettő felé hazaengedtek, de amikor beléptem a lakásba, nem volt nehéz észrevenni, hogy valakik jártak ott... — Utána történt valami? — Már semmi különös, csak annyi, hogy mikor legkö­zelebb Pesten jártam, Zoli bácsinak elmondtam az esetet. Valami csúnyát mondott. Aczél György nevét emlegette nem éppen hízelgőén, majd így zárta az ügyet: „Ne törődj vele Öreg, a történelem úgyis nekem ad igazat, és ne haragudj, hogy miattam meghurcoltak." Vas Zoltán jó jósnak bizonyult... -Komáromi Attila Vevőt keres a velő — ÚJ KÖNYVEK: Hegedűs And­rás: Élet egy eszme árnyékában. (Bethlen, 260 Ft) — Harold Robbins: Bűn és szenvedély. (IPC könyvek) (IPC, 85 Ft) — l urkó Zoltán: Márai Sándor üzenete. (Püski, 98 Ft) — Ba- racs Dénes: Csizma a képernyőn. (Gondolat, 128 Ft)—John Maynard- Smith: Kulcskérdések a biológiában. (Gondolat, 68 Ft)— Kate Petty: Ked­vencek — Nyuszik. (Tünde, 120 Ft) —George Sava: Gyógyító kés. (Medi­cina, 98 Ft) — Norbert Stresau: Aud­rey Hepburn. (Filmjel-élet) (Gondo­lat, 107 Ft)—Személyijövedelemadó- táblázat. (Summa GMK, 70 Ft) — Útikalauz. Bécs. (Polyglott zsebköny­vek) (Pegazus, 129 Ft) — Útikalauz. Görögország. (Polyglott zsebköny­vek) (Pegazus, 129 Ft)—Ki kicsoda a történelemben. (Laude, 148 Ft) — Ludwig Wittgenstein: Logikai filozó­fiai értekezés. (Hermész könyvek) (Akadémia K., 65 Ft) Két esztendeje kezdődött a gyü­mölcsvelő-készítés Kisk un félegyhá­zán, a Lenin Termelőszövetkezet élel­miszer-feldolgozó üzemében, s akkor szinte mindenki nagy reményt fűzött a vállalkozáshoz. Megközelítőleg 130 millió forintba került a beruházás, s ebből az összegből csupán a Svéd Al- fa-Laval cég csírátlanító és töltő gép­sora. valamint a Kőbányai Vas- és Acélöntődé velőzőgépei kerültek 60 millió forintba. Csíramentes termék Az Agrober vállalat tervei alapján, nálunk szinte rekordnak számító idő. 9 hónap alatt épült fel az üzem. Ab­ban. hogy a gyümölcsvelőző kiváló minőségű terméket állíthasson elő, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem szakemberei is segítették a félegyházi szövetkezet dolgozóit. A termékek az igényesebb tőkés piaci kívánalmak­nak is megfelelnek. Tavaly a telepen 2340 tonna különféle gyümölcsöt dol­goztak fel, melyet főként a Kiskunfél egyháza környéki gazdaságoktól vá­sárolták meg. Ez a mennyiség mind­össze a fele az üzem feldolgoz,óképes- ségének. Az 1989-ben készített 1853 tonna csíramentes gyümölcsvelőt lég­mentesen záródó hordókban helyez­ték el, s ott a termék gyakorlatilag két-három évig megőrzi minőségét. A szövetkezeti élelmiszer-feldolgo­zónak pillanatnyilag az a legfőbb te­endője, hogy a kiváló mennyiségű készárut értékesítse. Ez ideig 380 ton­na gyümölcsvelő talált gazdára, a többinek a sorsa ezután dől el. A ha­zai és a külföldi cégek konkurenciája, s a mérsékeltebb érdeklődés miatt las­súbb az áruértékesítés, holott csak­nem száz külföldi cégnek küldtek a félegyháziak mintakollekciót. A leg­több érdeklődő olyan árat ajánlott, ami jóformán az önköltséget sem fe­dezi. Ezért az üzletkötés lanyha. Egy nyugatnémet céggel viszont olyan szándéknyilatkozatig jutottak el a tárgyalás során a kiskunfélegyháziak, hogy vegyes vállalat alapításával, a gyümölcsvelőn kívül rostos és szűrt ivólevet is gyártanak a kiskun-város üzemében. Tény. hogy ehhez újabb gépeket kellene beszerezni, termelés­be állítani. Előkészület az új idényre Az értékesítés szervezésén kívül az idei termés feldolgozásának előkészü­letei is megkezdődtek á szövetkezeti üzemben. A piackutatás eredménye­ként kiderült, hogy melyek azok a gyümölcsfélék, amelyek iránt na­gyobb a kereslet. Éppen ezért már 1990-ben a sárgabarack, a szamóca és az őszibarack feldolgozási arányát szeretnék növelni az alma-, a meggy- és a szilvavelőgyártás mérséklése mel­lett. A közétkeztetésben is elkelne A félegyházi gyümölcsvelőt csira- mentesen és mindenféle tartósitoszer nélkül készítik. így egészséges, vitami­nokban és egyéb, a szervezetre igen hasznos anyagokban gazdag termék. Különösen taUnssz^tl, a vitaminok pótlására nagyon hasznos lehetne a közétkeztetésben, azSvodák. iskolák, üzemi éttermek konyhai kínálatának bővítésére..Kisebb teteiben a lakosság is vásárolhat a szövetkezet élelmiszer- feldolgozójában gyümölcsvelőt, ami­ből házilag kitűnő ivólevet lehet ké­szíteni. Kár, hogy Kiskunfélegyháza valamelyik élelmiszerüzletében még nem rendezkedtek be az árusítására. Meg lehetne kísérelni! Némedi László KANCSÓK, KORSÓK, DÍSZTÁLAK, ÉTKÉSZLETEK Mezőtúri fazekasok kiállítása Kiskunfélegyházán Kiskunfélegyházán, a Kossuth Lajos uteai helyőrségi klub emeleti ter­mében május 26-ig tekinthetik meg az érdeklődők Búsi Lajos, Gonda István, Kőműves Lajos és Tóth Géza. a mezőtúri Fazekasok Népművészeti Háziipari Szövetkezete négy alkotójának kiállítását, melyet ezen a héten nyitott meg <ír. Füstös Jenő, Mezőtúr tanácsának helyettes elnöke. Megnyitójában szólt arról, hogy szívesen vállalta ezt a feladatot, hiszen Kiskunfélegyházán született. A négy alkotó és munkásságuk bemutatása után elmondotta, hogy a túriak a feltárt tárgyi emlékek alapján a honfogla­lásig követik nyomon a fazekasságot, az ősi mesterséget. A Körös és a Tisza vidékének azon a szakaszán különlegesen finom, jól formálható agyagot lehet találni, s ez lehetővé teszi a formai elemekben gazdag, vékony falú agyagedények, korsók, tányérok készítését. A túriak a századfordulóig zömmel fekete, egyszer égetett edényeket formáltak, majd áttértek —- a kor igényeinek megfelelően — a színes mázzal bevont és díszített edények készítésére. Színeikben a zöld, a sárga és a barna különleges árnyalatait használják. A fazekasmesterség családi hagyományokra épül, nemzedékről nemzedékre öröklődik. A túri faze­kasszövetkezetben külön is foglalkoznak a" tehetséges fiatalokkal, így az utánpótlás megvan. Bizonyítja ezt a különféle kategóriákban elért számos kitüntetés, a Népművészet Ifjú Mestere, a Népművészet Mestere címtől a nívódíjakig. Több népi iparművész is dolgozik a szövetkezetben. A kiállításon látható korsók formai gazdagságukkal, a különféle edé­nyek, étkészletek finom színeikkel, esztétikus megjelenésükkel arattak si­ker! a megnyitón. (Kép és szöveg: Némedi L.) • Tetszik a díszkor­só és a fiszttartó edérty. # T Rövid idő uhut megbete- gedtem. ízületi fájdalmak, gyulladás vett le a lábamról, akár­hogyan erőlködtem, képtelen vol­tam ellenállni. Knyazspogoszt nevű lágerbe szállítottak Uhta-Pecsorá- tól délre, ahol egy nagy kiterjedésű láger volt, legnagyobbrészt bete­gekkel. Nem sokat vesződtek ve­lem, pár hét múlva visszaszállítot­tak Kotlaszba, az elosztó lágerbe. Amerre ment a vonat, az ablakból láttam, láger láger ^mellett, tüskés­dróttal bekerítve. Úgy elgondolkoz­tam, uram isten, vajon mindaz, amit látok, saját szemeimmel, igaz volna, vagy csak egy rossz álom? A hatalmas erdők közepette a sínpárok, mint kígyók, úgy hullám f zottak, mint a tenger vize, ha csen­des a szél, nyugodtan lengeti. Olyan különös volt eleinte látni, ahogy hullámzik a föld, az erdők fái ringa­tóztak, mint a csónak a tengeren. Eleinte kellemes élmény volt, de hátborzongató is, ami fokozatosan megszokottá vált és fel sem tűnt. Kot lasz ban, a gyűjtőtáborban készítették elő a legközelebbi transzportot. Kezdték a népet szor­tírozni, transzportok jöttek, men­tek, az egész láger olyan volt, mint a megbolygatott méhkas. Megdup­lázták az őrséget, szigorúbb lett minden és nehezebben lehetett elvi­selni. Kotlaszban a téli hó utolsó maradványai kezdtek eltünedezni, lassan melegedni kezdett, imitt- atnott látszottak még kisebb hóbuc­kák, a hóvirág mint fehér takaró terült el a fagyos hó tetején. Nem múlott el nap transzport nélkül. Vagy ide hoztak, vagy innen vittek, de állandóan mozgásban voltak. Egy szép napon engem is szólítot­tak, de csak egymagámat! Mennem kellett és az egyik, már zsúfolt va­gonban helyeztek el.. Új arcok, új emberek, és mikor jobban szemügy­re vettem a bentlevőket, úgy lát­szott, nemrégen lehettek bevagoní- rozva! Elgondolásom nem csalt, va­lóban a frontról érkeztek és még nem ismerték az „ígéret földje" szo­kásait, törvényeit, csak a poloskáit, tetveit és az érthetetlen, ésszel fel nem fogható törvényeit. Ekkor ju­tott eszembe: legfőbb érték az em­ber! Széjjelnéztem a vagonban, ahonnan már a vashordó kályhát is kivitték, nyár volt. 1941 júliusában voltunk. Gyönyörű napos idő volt, 4-5 plusz fok. Az itt élő bennszülött teknek ez már melegnek tűnt. Itt már voltak egyenruhába öltö­zött németek a frontról, magyarok, románok, sőt olaszok is akadtak szép számmal. A vagon parancsno­ka egy -olasz volt, aki beszélt oro­szul is. Elhelyezett és felhívta a fi­gyelmem a rend betartására. A pa­rancsnoktól megkaptam a helyem és elhelyezkedtem. Oroszul beszél­tem, és egyszer csak nem messze tőlem, valami furcsa beszédet hal­lottam. Arra fordultam és magyar katonasapkára lettem figyelmes. Odahúzódtam hozzájuk és megkér­deztem tőlük: magyarok vagytok, gyerekek? Hirtelen rám néztek, több szó nem esett, átöleltük egy­mást, összecsókolóztunk, és most már hárman lettünk magyarok! Mondásuk szerint a többi vagonban többen is vannak, mind a frontról. Hihetetlen volt, amit meséltek. Az oroszok mindenütt vesztettek, a né­metek mind beljebb és beljebb nyo­mulnak győzelemmel. Sehol egyet­len településen nem volt élelem, ka­tasztrofális helyzet volt. Többen a hadseregből megszöktek, ide mene­kültek <?a bíznak benne, hogy nem kell többet a frontra kimenni. Talán életben haza kerülünk! Megvigasz­taltam őket, mindenben remény­kedjetek. gyerekek, de a hazamene­telre még nagyon sokat kell várni! Nem hittek nekem. A németek mindig csak előrenyo­multak, sehol semmi ellenállás nem volt, kivéve pár kisebb összecsapást, de ott is a németek győztek mindig. Nekem nagyon gyanús volt a néme­tek örökös győzelme, de ők er ősit- gették, hogy még ellenállás sem volt! Amerre a németek elvonultak, sehol semmit nem találtak, még egy falat kenyeret vagy marék gabonát sem, minden le volt égetve. Persze, az oro­szok maguk után mindent felégettek és ezért nem találtak még élelmet sem! A hatalmas erdőségek és a taj- gák mintha ismerősek lettek volna, láger láger mellett. Mintha már lát­tam volna valahol ezt a vidéket. El­képzelésem bebizonyosodottja kór­házból ezen az úton hoztak Kotlasz­ba. Vajon hová megyünk? Nagyon szerettem volna tudni. Amikor megálltunk, az őrtől tud­tam meg, hogy Knyazsgopogoszty- ba értünk. Ahol már voltam egy­szer, a kórházban! Leszállítottak a vagonokból, még együtt voltunk. Lágerban helyeztek el bennünket, de nem egy barakkban. Úgy pár nap múlva egy este, ahogy a vacso­ráért mentem, már kivettem a levest és mentem a másik ablakhoz a ká­sáért. Az ablakhoz érve valaki meg­lökte a kezem és kilöttyent a leve­sem. Elkáromkodtam magam ma­gyarul, amúgy istenigazából. A fő­zeléket osztó szakács az ablakból kihajolt és megkérdezte: Magya­rország teceni utazás? Magyar gye­rek lenni, vazsmegyei gyerek lenni. Dunántúli magyar volt, valamikor 1924-ben, mint magyar kommunis­tát emigrálták, őt is és Bakajsza Sándort, aki szintén ebben a láger­ben van, meg is mondta, melyik ba­rakkban találom meg. Este felkerestem Bakajsza Sán­dort és hosszan elbeszélgettünk. El­jött a szakács is, Kulcsár Ferenc volt a neve. Fogalmam sincs, hogy azt a két kiskatonát hová vitték. Nem találtam az egész lágerban mégmásnap,sem. Nem tartott hosz- szú ideig az együttlétünk, de nagyon örültem neki! Kulcsár is, Bakajsza is iskolázottak voltak, és 1937-ben, abban az örült lázban, amikor a tömeges letartóztatások voltak, ők is áldozatul estek. Szörnyű idők voltak, milliók estek áldozatul Sztálin rögeszméjének. Minden gyanús elemet letartóztatlak, ott­honukból száműztek, teljesen ártat­lanul bebörtönöztek embereket, akiknek fogalmuk sem volt arról, mivel gyanúsítják őket. Néhány hét telt el boldog együtt- létben a magyarokkal, amikor egy szép napon bekövetkezett a letar­tóztatásom. Nem tudtam elgondol­ni, miről lehet szó, de rövidesen kö­zölték velem. Rögtönítélö bíróság tárgyalta ügyemet, de miről és mi­ért, fogalmam sem volt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom