Petőfi Népe, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-17 / 114. szám
/ v f 1990. május 17. • PETŐFI NÉPE • 3 Hol tart az önkormányzati törvény előkészítése ? Beszélgetés dr. Gál Zoltán megbízott belügyminiszterrel bevétel már most is helyben marad, noha ez talán nem mindenki előtt ismert. De ha már itt tartunk, megemlítem, hogy a múlt évi korrekció egybevág az új önkormányzati törvény konstrukciójával is. Ennek egyik lényeges eleme, hogy a településszintű tanácsok, pontosabban a települések lesznek a centrumai az önkormányzatnak. Ehhez kell igazodnia az elosztás formájának is. Egyrészt, hogy a keletkezett jövedelmek automatikusan helyben maradjanak — ez a vidék lakosságának régi sérelmét orvosolja —, másrészt pedig az elosztás rendszere is olyan legyen, hogy anyagi forrásokkal maguk a települések rendelkezzenek. A megye, illetőleg a központ szerepe ugyanakkor csökkenjen. rét megoldásokat illetően azonban ma még nem lehet véglegesen kiforrott elképzelésekről beszélni. Hiszen a választás az elképzelt szervezettel is szorosan* összefügg, így várhatóan párhuzamosan kell állást foglalni a még nyitott kérdésekben. Ha epy alulról építkező megyéről beszélünk — amit az ön- kormányzatok választanak, delegálnak —, akkor természetesen ahhoz kell igazítani a választás szabályait is. Egy közvetlen választáson alapuló rendszer esetén megint más szabályok előírása indokolt. A választási rendszer és a pártok A szabad választások nyomán megalakult és már a törvényalkotó munkát is megkezdő új parlament a rendszerváltozás jegyében látott hozzá a központi államhatalom alkotmányos alapjainak átrendezéséhez. A rendszerváltozás azonban nyilvánvalóan csak akkor lehet teljes, ha a központi hatalom után a helyi hatalom is megmérettetik egy szabad választáson, ha kialakulnak a helyi önkormányzatok. De hol tart jelenleg az önkormány zati törvény előkészítése? — kérdeztük dr. Gál Zoltán megbízott belügyminisztert, a jogszabály előkészítéséért felelős tárca vezetőjét. — Az önkormányzati törvény tervezete lényegében a Belügyminisztériumban készült — válaszolt Gál Zoltán — és azok között a törvénytervezetek között szerepel, amelyeket a kormány, illetőleg személy szerint én fogok átadni az új kormánynak. A törvény előkészítése megítélésem szerint korrekten, jó ütemben s kellő szakmai megalapozottsággal folyt, abban az értelemben is, hogy már az előkészítésében is részt vettek a parlamenti pártok képviselői, és mint arról a közvélemény is tájékozódott, széles körű nemzetközi tapasztalatokat hasznosítottunk a munka során. A törvény főbb fejezeteiről Budapesten nemzetközi tanácskozást is tartottunk. A szakértői közvélemény erős támogatást adott a koncepciónak, európai szintűnek tartotta a tervezetben vázolt elképzeléseket. A „felsőbb szintek99 szerepe csökken — Mi a lényege az önkormányzati törvénynek? Az, hogy a lakosság úgyszólván minden tekintetben a terület gazdájává válik? Hogy a helyi közösség dönt az őt érintő kérdésekben? — Ezt a megközelítést a tanácsok esetében is gyakran alkalmaztuk. A tanácstörvénnyel azonban nem sikerült a gazdasági elosztás szintjén az említett gazdaszerepet, s ezt a felelősséget megteremteni. Az elmúlt évben történtek bizonyos korrekciók a tanácsi gazdálkodásban, a központi elosztás rendszerében. Ez a normativitás irányában hatott és nagyobb nyilvánosságot biztosított a helyi kérdések eldöntésénél. Más kérdég, hogy az ismert gazdasági helyzetben ténylegesen több pénzt nem teremtett a helyi célok, feladatok megvalósításához. — A helyi önkormányzatot miképpen érintik az adóbevételek? — A személyi jövedelemadóKellenek-e a megyék ? — Ami a megye szerepét illeti, azt hiszem, ez komoly viták tárgya lesz az Országgyűlésen is, amikor az önkormányzati törvényjavaslatról esik szó. Hiszen a különböző politikai erők nem ítélik meg egyformán ezt a kérdést. Vannak politikai pártok, amelyek testülettel, komoly apparátussal rendelkező megyét képzelnek el, bár visszafogott, korlátozott szerepkörrel. Mások egyfajta hivatal megszervezésére gondolnak. Sőt az utóbbi időben, ha nem is elég hangsúlyosan, bizonyos regionalizmus igénye is^megjelent a helyi igazgatásban. Úgy gondolom, ebből a kérdésből nem kellene kabinetügyet csinálni, ezt a döntést alá kell rendelni az alapkoncepciónak. Nevezetesen a települések valóságos önállóságának. A megye szerepét és szervezeti formáit is ehhez kell alakítani. Tehát nem lehet kizárni, hogy a jövőben a megye teljesen más funkciót tölt be. Nem a központi igazgatás érdekeit közvetíti lefelé, hanem a településszintű ön- kormányzatnak lesz védőbástyája. — A helyi önkormányzatok létrehozása azonban elképzelhetetlen a választási szabályok nélkül. Úgy gondolom, erre nem alkalmazható mechanikusan az országgyűlési választásokról szóló törvény. — Valóban, önálló törvénytervezet készül az önkormányzatok választására. Képtelenség a két egymástól eltérő feladatot egy törvényen belül szabályozni. A konk— Lehet-e valami közelebbit tudni az önkormányzati választási törvényről? — Érről nyilvánvalóan az új Országgyűlésnek kell dönteni. A különböző pártok a maguk nézőpontjából közelítik meg a kérdést, ezért ma még korai volna a rész- megoldásokról szólni. De ha a most kialakult szabályokat nézzük, azt mondhatnám, hogy egy differenciált önkormányzati választási rendszerben gondolkodunk. Megpróbáltuk „leképezni” a választási szabályok szintjére az egyes települések közötti különbségeket is. Könnyű belátni, hogy másfajta szituáció alakul ki e tekintetben egy 300 lelket számláló, most önállósult településen, mint mondjuk egy megyeszékhelyen, netán a több mint kétmilliós fővárosban. — Érvényesülni fog-e a választási törvény sajátos dualizmusa, vagyis az egyéni jelöltek mellett a pártok is kiállítanak majd saját jelölteket? — Ma még csupán alternatív javaslatokkal rendelkezünk. Ennek alapján azt tudom válaszolni a kérdésre: is-is. Nyilvánvaló, hogy a többpártrendszert nem lehet nem figyelembe venni az önkormányzati választásoknál, ugyanakkor azt is szem előtt kell tartani: az önkormányzatok, a képviselő-testületek feladata éppen a települési, a helyi érdek érvényesítése, kötődés a helyi dolgokhoz. Ennek a helyzetnek az egyéni választókerületi szisztéma jobban megfelelne. Nagyobb településeken azonban nem biztos, hogy mindig az egyéni választókerületi megoldás fejezi ki, hordozza a valóságos helyi érdekeket. Az embereket lehet szerencsések és szerencsétlenek „táborába” sorolni. Az előbbiek közé tartoznak például azok, akik a kapujuk alatt kinccsel teli ládát találnak, a pechesek ezzel szemben, teszem azt, egy aknát. Kecskemét-Katonatelepen Fortran Róberték az utóbbiak közé sorolhatók. Az történt ugyanis, hogy május 6-án. vasárnap a kapubejárójukat betonozták, amikor a lapát valami fémen kop- pant. Fortron Róbert édesapja óvatosan kiemelte azt a rozsdás valamit, ami egy teljesen ép második világháborús akna volt. Azonnal bevitte a kert végébe egy alkalmas szőlőtőke mögé, meri ugyebár a kapuban mégsem hagyhalja. s az utcára sem teheti ki. Hogy miként került hozzájuk az akna? Két esztendővel ezelőtt földet hozattak az udvar feltöltésére. Dózerrel simították el, s azóta ki-bejártak rajta, bármennyire is lúdbörös mosi ettől a ténytől az ember háta. Szóval, miután „biztonságba” helyezték e finom kis holmit, rögtön értesítették a rendőrséget. Két járőr ki is jött. és megígérték, hogy szólnak a Magyar Néphadsereg Tűzszerész Ügyeletének. Megnyugtatták a családot, hogy még azon a napon, vagy egy-két nappal később, elviszik az illetékesek a gyilkos eszközt. Amikor bennünket értesített a családfő, már nyolc napja múlt az akna megtalálásának, és semmi hir sem érkezett a „felmentő seregről”... Pedig - jegyezte meg Fortron Róbert -— úgy emlékszem, régen volt már errefelé szőnyegbombázás. Ezzel szemben nekem van egy gyermekem és természetesen féltem, mint ahogyan a szomszédságunkban lakó kicsiket is. Egyébként is ki szereti, ha a szamócák és a szőlőtőkék között egy aknát kell kerülgetnie, bármekkora is az?” Sajnos, Fortron úrnak mi sem tudunk semmi megnyugtatót mondani. Amint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon megtudtuk, a járőrök azonnal értesítették a budapesti tűzszerész ügyeletet (mert csak ez az egy van). Ott e tényt fel is vették a listára, mégpedig a 918/1990-es sorszámmal. Ez azt jelenti, hogy lesz az két-három hét is, mire útba tudják ejteni a Zsálya utcai otthont. Csak egy csoport foglalkozik ezzel a munkával és minden áldott nap járják az országot. A sorrenden kizárólag akkor változtatnak, ha közterületen akadnak ilyen kis „ügyes jószágra”. Mi — bármennyire is szeretnénk másban nem tudunk segíteni, kizárólag azt tanácsolhatjuk, hogy e néhány héten tekintsenek el a szőlőkapálástól. (bencze) Akna a kapu alatt 0 Két mn ál e/ a/ akna lapult a bejáró alatt. (I nto: loth Sándor) Kit képviselnek önök, uraim ? Nyilvánvaló, hogy a csalódottság, elkeseredettség Íratta a Ciróka Bábegyüttes nyílt levelét, melyet tegnapi lapszámunkban közöltünk. Megunva a megaláztatásokat, a mostohagyermeki szerepet, egy emberként felmondott a tagozat a kecskeméti színházban. Remélték, hogy az illetékesek is megértik gondjaikat, tarthatatlan helyzetüket, segítenek, hogy ideálisabb körülmények között dolgozhasson a lelkes, tehetséges bábművészekből álló, sok elismerést szerzett együttes. A gyermekeiket, tanítványaikat színházszeretővé nevelni akarók sokasága reagált Ciróka-ügyben, hangoztatva, hogy Kecskemétnek igenis szüksége van e jó nevű bábcsoportra. Es lapunk a lakosság érdekeit kívánta védeni azzal, hogy helyet adott néhány véleménynek, kiállva a Ciróka igaza mellett. Javasoltuk, hogy ha a Lendvay Ferenc dirigálta színház nem hajlandó változtatni álláspontján, akkor emelje ki a támogatásként adott csaknem 60 millió forintból a Cirókáékra eső részt, és segítsen új otthonhoz jutniuk. Mert a közvélemény szerint itt szükség van erre az együttesre. Erre mi történt? Néhány megbeszélés, békéltető tárgyalás után, amelyek nem jártak eredménnyel, a művelődési osztálynak be kellett számolnia a végrehajtó bizottság előtt a Ciróka-ügyről, s mit közérdek, közvélemény, a nagyhatalmú testület másként ítélkezett. Nem kell beleszólni a színház belügyeibe! — mondogatta a tizenkét dühös ember (Erdei Péter és Fekete József nem volt jelen a vébétagok közül). Kit képviselnek, kit szolgálnak Önök, uraim? Nagyon helyes, hogy nem akarnak szerepeket osztogatni, rendezői instrukciókat adni, vagy nem akarják barátaik, barátnőik, esetleg családtagjaik fizetését, pozícióját meghatározni, élve (azaz: visz- szaélvé) a hatalmukkal, ha egyáltalán vannak ilyen hozzátartozóik e patinás intézménynél. Am itt nem erről van szó, hanem a lakosságról, aki Önöket megválasztotta hajdanán, azt remélve, hogy az érdekeit megfelelően képviselik, a pénzével jól gazdálkodnak, s ha már a jó színházat a rossz színháztól nem is, legalább a belső ügyet a közügytől meg tudják különböztetni. Es ebben az esetben az sem mentség, ha azt mondják, nem hozzáértők, ami a színházat illeti — elvégre nem lehet mindenhez érteni! —, de legalább tájékozódásként kérhetnének az országos lapokban, a szaksajtóban megjelent, esztéták által írt kritikákról egy összesítést, ami a kecskeméti színház elmúlt évadain produkált előadásokat taglalja. így meggyőződhetnének arról, hogy a szakma milyen színvonalúnak ítéli ezt a megannyi jó színészt elűző, inkább önös érdekekre, mint az igényességre koncentráló színházat, mely országos viszonylatban az anyagilag legjobban kondicionáltak egyike. Az adófizető polgárok, a lakosság pénzének jóvoltából, uraim! Es ez a színház — miután a Ciróka távozni kényszerült — kirekeszti falai közül a gyerekeket, egy egész korosztályt. Mert Önök, kedves uraim, melyik halványka operettet, melyik álmosítóan unalmas előadást nézetnék meg csemetéikkel a színház jelenlegi kínálatából, nem félve attól, hogy az egyébként minden iránt fogékony leánykának vagy fiúkának örökre elmegy a kedve e — valójában csodálatos — művészettől? Gyermekdarabokat, ifjúsági előadásokat pedig ne is keressenek a kínálatban, ilyen évadok óta nincs. Ez is mind belügy, tessék mondani? Én még azt is közügynek tekinteném, hogy mire mennyit költenek ebben a színházban, hiszen nem önfenntartó cégről van szó. Nem a sajátjukat költik, hanem az adófizetőkét, a választópolgárokét. Akiket Önöknek képviselniük kellene, akiknek be kellene számolniuk, vállalva személy szerint, hogyan foglaltak állást bizonyos kérdésekben, s nem azt hangoztatni — mint történt legutóbb —, hogy a vébé ülése zárt ülés. Persze, értem én: könnyebb egy testület titokzatos fantommaszkja mögé bújva beszélni, dönteni valamiről, mint amikor arról a közvéleményt is tájékoztatják, s esetleg személy szerint számon kérheti választottjaitól — Önöktől, uraim! — a lakosság, hogy mit miért határoztak el. Mert tetszenek tudni, ez is sarjadozó demokráciánkhoz tartozik majdan . . . Végül egy információ: a Ciróka Bábegyüttest bármikor szívesen visszafogadná az Erdei Ferenc Művelődési Központ----természetesen a b érkeretükkel, felszereléseikkel. —, és nem csak azért, mert üzletet lát működtetésükben, hanem mert az itt dolgozó népművelők tudják, milyen élményektől fosztatnak meg gyermekeink, ha egy ilyen felkészültségű együttes szélnek eresztelik. Koloh Elek LEVÉL AZ IGAZSÁGÜGY-MINISZTERHEZ Rehabilitálják a hírhedt Grősz-per ártatlan elítéltjeit! Dr. Dankó László kalocsai érsek felkérte szerkesztőségünket az alábbi levél közlésére: Dr. Kulcsár Kálmán igazságügy- miniszter úrnak, Budapest. Igen Tisztelt Miniszter Úr! Már 1989. június 10-én Grösz József érsek ügyében levélben kerestem fel Miniszter Urat. Most ismét írok, hiszen az 1990. évi XXVI. törvényt az Országgyűlés 1990. március 14-én elfogadta az 1948 és 1963 közötti törvény- sértő elítélések semmissé nyilvánításáról. A törvény a 3. paragrafusában ezt mondja: „Az elítélt vagy hozzátartozója kérelmére az első Jókon eljárt bíróság igazolja, hogy az elítélést az 1. paragrafus alapján semmisnek kell tekinteni." Fentiek alapján, mint jogutód, tisztelettel kérem újra elődöm, Grösz József kalocsai érsek állami rehabilitációját is, hiszen a Mindszenty-per után ez a per a legfájóbb és legismertebb magyar katolikus egyházunk életében. A perben szereplők közül sokan már meghaltak. Grösz Józsefnek csak távoli rokonai élnek Burgenlandban. A papság és a hívek emlékezetében elevenen él emléke. és a szomorú emlék, amelyet Grősz- per címen ismerünk. Idézhetném a törvény nem általános indoklását részletesen is. Most azt szeretném, ismerve a Kalocsai Egyházmegye papjainak és híveinek -— és sok nem hívőnek is a véleményét, hogy bírósági döntés mondja ki a Grősz-perben szereplők jcfgi és erkölcsi, politikai rehabilitálását. Grösz érsek nem vett részt háborús vagy népellenes bűncselekményekben. Székvárosát, Kalocsát védelmezte, elítélését erős és keresztény lélekkel viselte. A Kalocsai Egyházmegye és Kalocsa városa ma is őrzi emlékét: utcát neveznek el róla és halála utáni kitüntetésben akatják részesíteni a jóságos és békeszerető Főpásztort. Kérem a semmisségi igazolás kiadását, mint jogutóda, a fentiek figyelembevételével. Kérésemet nyilvánosnak tekintem mind az egyházi, mind a világi sajtó felé. Várva a bíróság igazolását az elítélés semmisségéről, ismerve annak társadalmi jelentőségét is, kérem Miniszter Urat, fogadja őszinte tiszteletem nyilvánítását. Kalocsa, 1990. május 11. Dr. Dankú László érsek Ki fizesse a fűtés-korszerűsítést? Méricskélni csak azt érdemes, amit szabályozni is lehet Sokan, sokféleképpen elsütötték már a közhellyé vált anekdotát Kohn bácsiról. „Édes fiam — oktatta gyermekét a nyilvánosház vezetéséről — ha az üzlet nem megy, akkor elsőként nem feltétlen az ágyakat kell kicseréltetni . ..” Bármennyire közhely, mégis ez a történet jutott eszembe a minap a kecskeméti IKTV és a távfűtött OTP-s társasházi közösségek képviselőinek eszmecseréjén. Ahol elvileg köny- nyű helyzetben lett volna a tudósító — utóbb elég lett volna a távfűtést szidnia és írása biztosan sikert arat. Ugyanakkor vitathatatlan az IKTV kezdeményezte találkozó pozitívuma. A vállalat azt szeretné, ha a jövőben a lakók nem átalány, hanem a tényleges hőfogyasztás alapján fizetnének a távfűtésért, majd később a meleg vízért is, hogy áruként kezelhessék az energiát és ennek megfelelően takarékoskodjanak vele. Törekvésükkel pedig csak egyetérteni lehet. Mégis ez az a pont, ahol a Kohn bácsis hasonlat alkalmazhatóvá válik. Mert a megjelent szakemberek szerint a legtöbb háznál egycsöves fűtési rendszert, szabályozhatatlan, helytelenül alkalmazott radiátorokat, passzíthatatlan ablakokat, rosszul szigetelt tetőket, csöveket - és ezek csak a legkirívóbb jelenségek — találunk. A tömbönként beépíthető hőfogyasztásmérő egyrészt alkalmas ugyan arra, hogy egzakt módon mutassa a tényleges fogyasztást, másrészt viszont alkalmatlan a pazarlás befolyásolására. Mert hiába izzad a legfelső lakó, ha az első emeleti nagykabátban nézi a tévét. Es hiába szeretné lezárni emez a radiátorokat, ha amaz életveszélyesen fenyegeti meg emiatt. Nem segít az sem, ha tudom a fogyasztás valódi értékét, de tisztában vagyok azzal is: a beállíthatatlan ablakon mindenképpen szökik a meleg. Legvégül bosszantó lehet az is, ha melegebb otthont szeretnék, áldoznék rá, de a fűtési rendszer miatt nem tehetem meg ezt sem. Az „ágyak kicserélése”, azaz a hőfogyasztásmérők beépítése pedig nem olcsó mulatság. Lakásonként mintegy ezer forintra becsülik a költségeit. Az IKTV-sek esküsznek rá, hogy megéri: van, ahol egy esztendő alatt visszajött a beruházás. Példát is hoztak - igaz, nem a legjobbat. A Kecskeméti Városi Tanács évenként 1,5 millióval fizet kevesebbet így, mint korábban, az átalánydíjas elszámolásnál. Lakóházi referenciájuk viszont nincs, és ezt többen jogosan tették szóvá a megbeszélésen. A Kecskeméti Lakásbérlők Egyesületének képviselője ezért javasolta, hogy szerezzenek előbb összehasonlító adatokat, majd a nyilvánosság előtt adják közre tapasztalataikat. A lakóközösségek képviselői tetszéssel fogadták az egyesület elképzelését. Köztudott, hogy az átalánydíjas fűtés államilag dotált, a támogatás 1992-93-ban megszűnik. Nem mindegy, hogy mennnyivcl lesz több a számla, a pazarlás megakadalyozása a lakók és a fűtőmű együttes érdeke, feladata. Ezt segítené a fogyasztásmérő, amelyről viszont nem tudni még azt sem: beépítése után kinek a tulajdonába kerül. Ha a lakóké lesz, akkor nyilvánvalóan ők fizetik majd az esetleges cseréjéLis. Az sem tisztázódott, hogy a hibás mérőműszerek kijavíttatása elsődlegesen kinek az érdeke. A lakóközösségé bizonyára csak akkor, ha többet mutat a kelleténél. Ám ha lerobban, nem mutatja a fogyasztást, akkor viszont az IKTV „zsebére” jótékonykodik. A megbeszélésen legvégül felmerült a számlázás kérdése is. A tömbönként — 50-200 lakásonként — beszerelt fogyasztásmérő nem tesz különbséget család és család között. Ä fü- tésdíjat az IKTV együttesen kéri majd számon a közös képviselőtől, aki tovább számláz a lakások tulajdonosainak. „Ebbe mi nem megyünk bele” — fakadt ki a közös képviselők egyike, akihez 177 otthon tartozik. „Az ilyen adminisztrációhoz fizetett alkalmazottat kell majd tartanunk a jövőben.” Az IKTV képviselői szerint a hőmennyiségmérők beépítése lehetőség arra, hogy a tömbök lakói maguk gazdálkodjanak. Úgymond ez lehetne az ^Jső lépcsője a fűtés-korszerűsítésnek, az energiával való takarékoskodásnak. Azzal az energiával, amelynek az ára holnapután jóval drágább lesz a mainál. Ily módon mindenképpen megfontolandó a vállalat javaslata. Valóban változtatni kellene az elfuserált fűtési módon is. Csak az nem mindegy, kinek a költségére. Nehezen tudnék ellentmondani annak, aki szerint megint azoknak kellene fizetniük egy elhibázott műszaki megoldás kijavításáért, akik a legkevésbé tehetnek róla ... N. N. M.
