Petőfi Népe, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-11 / 85. szám
1990. április 11. • PETŐFI NÉPE • 3 A TANÁCS MEGÉRTŐ, DE AZ ÁRBÓL NEM ENGED Magánpatika a lakótelepen Kecskeméten, a Szabadság téri gyógyszertárban nem ritkák a tömegjelenetek; általában hosszú sorok kígyóznak a különböző feliratú ablakocskák előtt. A patika nyilvánvalóan túlterhelt. Nem azért, mert annyira népszerű — bár ennek is lehet szerepe —, az ok inkább az, hogy Kecskeméten kevés a gyógyszertár. A város legnagyobb lakótelepén, a Széchenyivárosban például csak egy van, s szombaton az is zárva tart. Ponicsán Imrénének ez adta az ötletet, hogy a kiskunfélegyházi és a pécsi példákból bátorságot merítve megpróbálkozzon egy magánpatika nyitásával. Alkalmasnak látszó helyet is talált. Szechenyivárosi lakasa ablakából ugyanis hónapokon át figyelte a Március 15. utca és a Pajzs utca sarkán álló, üres üzletházat, amelyben kész helyiségek várják a vállalkozókat. Akik, egyelőre, nem nagyon jönnek. Ponicsánné úgy gondolta, ezen a környéken nagy szükség lenne patikára; falatozó, virágbolt és fodrászüzlet már amúgy is van. Már aláírásokat akart gyűjteni A gyógyszerésznő felkereste a tanács illetékeseit, akik szívesen fogadták. Csak akkor esett kis híján hanyatt, amikor közölték vele a vételárat: a 64 négyzetméteres üzlethelyiséget 2 millió 430 ezer forintért adták volna. Ponicsánné persze megértette, hogy a tanács vissza szeretné kapni azt a pénzt, amit az üzletház építésébe fektetett, de hát honnan vegyen egy gyógyszerész több mint kétmillió forintot?! Arról nem is beszélve, hogy nem aranybányát nyitna; egy patika forgalmából neki ugyan mikor térülne meg ez az összeg? A tanács is megértő volt a vállalkozó kedvű, ám pénztelen gyógyszerésznővel, de nem annyira, hogy engedjen a vételárból. Azt is elismerték, hogy a magánpatika a város lakóinak jobb egészségügyi ellátását szolgálná, és ez méltánylandó. Csak eleinte nem láttak lehetőséget a méltánylásra. A tárgyalások megrekedtek. Ponicsánné egy kétségbeesett pillanatban már arra gondolt, körbejárja a környék lakóit, és aláírásokat gyűjt a gyógyszertár érdekében. Talán sikerrel járt volna, de végül is nem került rá sor. Időközben a tanácsi illetékesek is eltöprengtek, túlestünk a választások első, majd második fordulóján, s volt idő olyan hétköznapi dolgokkal foglalkozni, mint egy lakótelepi gyógyszertár ügye. Bérbe adni bonyolult A döntést siettette az is, hogy feltűnt a láthatáron egy tőkeerős vállalkozó. Bár ő nem gyógyszertárat, hanem vendéglőt vagy inkább kiskocsmát szeretne nyitni a Pajzs utcában. — Ez a pavilon eredetileg büfének épült — tudtuk meg Koltai Gyulánétól, a tanács közgazdasági osztályának csoportvezetőjétől. Persze, mi is tisztában vagyunk vele, milyen nagyok a hiányosságok az alapellátást illetően a Széchenyivárosban. Éppen ezért nem adtuk oda a vendéglősnek a helyiséget, pedig ő tudna fizetni is. Gyógyszertárra valóban nagyobb szükség van, s ha nem most, akkor később úgyis szembe kellene néznünk ezzel a gonddal, és tanácsi erőből megoldani a környék ellátását. Ponicsánnéval egyelőre abban egyeztünk meg, hogy részletekben, 1992-ig kell kifizetnie az üzlethelyiség árát. Tulajdonképpen ez is kedvezmény. Bérbe azért nem adhatjuk, mert a későbbi üzemeltetés szempontjából az nagyon bonyolult helyzetet teremtene. A többi helyiség ugyanis magántulajdonban lenne, ez az egy viszont maradna a tanácsé. Mi nem nyerészkedni akarunk az alapellátáson, de ennek az üzlethelyiségnek az ára ott szerepel a tervezett, idei bevételeink között. Ha lemondunk róla, valahonnan pótolni kell! Azóta, hogy megjelent a rendelet a magángyógyszertárak nyitásáról, többen megkeresték már a városi tanácsot ilyen ügyben. Egyelőre három üzlethelyiséget tudnak felajánlani a városban — az egyik a Pajzs utcai —, de egyiket sem bérbe, csakis eladásra! Fizessenek a vállalkozók? Ponicsán Imréné, mit tehet mást, elfogadja a részletfizetési megoldást. Közben társult egy másik gyógyszerésznővel, akinek éppen van szabad 150 ezer forintja, ennyi ugyanis a szerződés aláírása esetén a foglaló. Az igazi kedvezmény természetesen az lenne, ha a vételárnak legalább felét elengednék (mint például Pécsett tették). De erről a közgazdasági osztály nem dönthet, erre feltehetőleg egyedül a tanácstestület jogosult (azért feltehetőleg, mert manapság tanácsi berkekben is minden olyan bizonytalan). A tanácstagoknak kellene dönteni, akik, meglehet, nem is tudják, mit takar a költségvetésben ez a majdnem két és fél millió forint — ha ugyan ilyen részletesen egyáltalán benne van —, és mekkora az esélye, hogy tényleg befolyik. Azon fölösleges restelkedni, hogy a tanács igenis növelni szeretné bevételeit, hiszen végső soron a befolyt pénz a város lakóinak javát kell hogy szolgálja. Mármint akkor, ha a bevételek a másik oldalon, a feneketlen zsebből nem csordogálnak ki az úgynevezett nagyvilágba. E tekintetben ez az üzletház kicsit gyanús. Vajon tavaly milyen tételként szerepelt a tanácsi költségvetésben? Hiszen már júniusban elkészült, és lehetett szépen sorban értékesíteni az összes üzlethelyiséget, minél gyorsabban bekasszírozva a — költségeket éppen csak fedező — 38 ezer forintos négyzetméterárat. Ehelyett a ház még mindig ott áll, majdnem teljesen üresen. Lehet, hogy a vállalkozók a hibásak, amiért a tanácsi közös bukszából előre kiadott pénzt sehogysem akarják a sajátjukból utólag megfizetni? De hagyjuk a múltat, tekintsünk a jövőbe. Reméljük, lesz benne hely a magánpatikának és a méltányosságnak. Magyar Ágnes • Gyógyszer- tár vagy mégis inkább vendéglő lesz a majd' egy éve üresen álló, széchenyivá- rosi üzletházban? (Gaál Béla felvétele) A földhivatalok újra a MÉM-hez tartoznak Szó szerint rendet teremthet a Minisztertanácsnak a földügyi szakigazgatás tevékenységéről és annak szervezetéről alkotott rendelete, amely a Magyar Közlöny idei, 30. számában jelent meg. A rendelet ugyanis kimondja, hogy a földügyi szakigazgatási munka központi irányitását ezentúl a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter látja el. A MÉM Országos Földügyi és Térképészeti Hivatalának illetékese az ********************** Bérbe adjuk üzemelésre BÜFÉFALATOZÓNKAT Érdeklődni: Margaréta Otthon gazdasági igazgatójánál április 20-áig. 1068 ********************** FŰTŐOLAJAT — VALUTÁÉRT I A nagy seit és környéke Az állam a „főrészvényes” Régi ügy! Tizenöt-húsz éves is lehet már. Mégsem számít „lerágott csontnak” a sajtóban. Valahogy nem vettük észre?! Talán ma sem figyeltünk volna rá, ha nem érkeznének sorozatban levelek, bejelentések a szerkesztőség címére. Kaptunk küldeményt, amely konkrét helyre, találkára hívott. Az ismeretlen, névtelen meghívó figyelmeztetett: fényképezőgépet vigyünk, mert a látvány — a nyugodtan „töltekező”, fűtőolaj-üzemü kamionok — magáért beszél. De további rébuszok helyett idézem inkább a kiskunfélegyházi MDF Pedagógus Kör (ellenőriztük: ilyen szervezet nem működik — F. P. J.) levelét, melynek másolatát a megyei rendőrfőkapitányság illetékesei is kézhez vehették. „Elnézést kérünk a zavarásért — így a bejelentő —, de ezt az állapotot nem tudjuk szó nélkül hagyni. Amikor az ország ilyen energiahelyzetben van, nem értjük, hogy a kiskunfélegyházi Áfor-benzinkút kezelőinek módjában áll valutáért árulni török, görög kamionokba a gáz- és fűtőolajat. Mi több ízben indultunk este, éjszaka, vasárnap kora reggel, délután iskolásokkal kirándulni, de nem tudtunk megtankolni, mert az állomás egész területét ellepték az országúti mamutok; de gondolom a HTO is inkább a lakosság ellátását szolgálná?!” Volt olyan levélíró, aki az „olaj- seften” milliomossá avanzsált kútkezelők bevételeit is megbecsülte. A mai filléres világban nem is rossz summa: kamiononként tízezer forintot keresni. És vannak, akik ezt az ipart — napi öt-tíz tiltott tankolás — már évtizedek óta űzik. Mondjuk meg mindjárt: űzhetik, háborítatlanul. .. A búzánk ára Bács-Kiskun, földrajzilag, átko- zott-áldott helyzetben van — legalábbis ami a tranzitútvonalakat illeti. Igazából örülhetnénk ennek. Ahol forog az idegen, könnyebben gazdára lel a magyar áru. Élelmiszerek, iparcikkek; kelendőek a szolgáltatások is; úttarifák, vendéglátás^ szórakoztatás, műszaki szerviz. Sok, nálunknál „félreesőbb” ország épül — már évszázadok óta — ilyen jövedelmekből (például Svájc). Csak itt okoz gondot a gazdagság. Megvásároljuk az igen értékes ásványkincset, a kőolajat. „Kemény” termék helyébe „kemény” jár. A folyékony aranyért olyan cikkekkel fizetünk a Szovjetuniónak, amiket bárhol a világon konvertibilis valutáért értékesíthetnénk. Búza, hús, kötöttáru — fut ki az országból, a „Barátság” vezetéken érkező alapvető nyersanyag fejében. Ha a levélírók érveit vizsgáljuk, nem nehéz rájönni: a török, a görög, a brit, a holland és a nyugatnémet vontatók nálunk negyedannyiért kapják (kaphatják) az értékes energiát, mint a szomszéd országokban. Balga, álszociális indokokkal alátámogatott döntések okán. Ilyen gazdagok vagyunk! A térkép beszédes Nézzük mindenekelőtt a térképet. Bács-Kiskun megyén forgalmas tran- zitút vezet keresztül: a transz-európai teherszállítás főútvonala, az E5-ös. Az Isztambul—London „híd” több száz kilométeres szelvénye(i). A La- josmizse—Kecskemét—Kiskunfélegyháza—(Szeged—Röszke); a (Du- naföldvár)—^Solt—Kiskőrös—Solt- vadkert—Kiskunhalas—Tompa — főutak. E „vonalaktól” letérő szállítómonstrumok gyakran tévednek el a Kecskemét—J akabszállás—Bocsa— Soltvadkert; vagy a Kiskunfélegyháza—Bugac—Bocsa; illetve a Solt— Izsák—Orgovány—Jakabszállás szárnyakon. Természetesen megfelelő indokokkal. Nyugati kamionoknak — kizárólag a Magyar Nemzeti Bank által forgalmazott gázolajjegy ellenében — megyénkben csak a Kecskemét északi bejárójánál levő Áfor-kútnál (tehát nem a BP-állomásnál!) lehetne tankolni. Nos, a valóság mást igazol. Ha lehetőségük adódik, bármely töltőhelyen keresik és meg is vásárolják a nagy tapasztalatú, világlátott gépkocsivezetők az európai mércével hihetetlenül olcsó fűtőolajat. Miért is venne valaki a 29 forint értékű valutás bonból, ha minden veszély nélkül hozzájuthat az azonos energiaértékű, 9,20 fillérért literezett fűtőolajhoz. Számos adat bizonyítja, hogy a főbb útvonalak mentén — a rejtett vagy álcázott töltőállomásoknál — ma már, a dízelolaj mellett, olcsó, de jó minőségű (Taurus) kamionköpenyeket is vásárolhatnak. Nemritkán éjszakai barátnő is beszerezhető ... Talán nem kell bizonyítani, milyen keménykötésű, titkos szövetség tartja össze azokat, akik már évek óta megkeresik e szabad piacon a heti két-, három- vagy négyszázezer forintjukat. A rendőrség tehetetlen Miként virágozhat évtizedek óta háborítatlanul a magyarországi kamionüzlet? Bács-Kiskunban például buktak már meg vezetők azért, mert — bizonyíthatóan vagy sem — „jattot” fogadtak el kisebb hivatali ügyek intézéséért. Pedig az igen értékes fűtőolaj valutás értékesítése más fajsúlyú cselekedet. Különösen akkor, ha a folytatólagosság és a bűnszövetségben való elkövetés is könnyen bizonyítható. Ráadásul ez az „ágazat” sok más feketepiaci tevékenységgel is érintkezik (valutázás, kábítószer- kereskedelem, prostitúció stb.) Ezekről a kérdésekről dr. Lovas József őrnaggyal, a megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályvezetőjével beszélgettünk. — A problémát nagyon régóta ismeri a magyar rendőrség — kezdte —, de számtalanszor kellett tapasztalnunk, hogy ez ügyben hiábavaló minden erőfeszítésünk. A pazarló állam tálcán kínálja föl ezt a csábító lehetőséget kútkezelőknek és a kami- onosoknak. A sok-sok eredménytelen akció után azt kell mondanom: az cselekszik okosan, aki kihasználja az alkalmat. Aki az állam „pancsersá- gát” gyors meggazdagodásra használja föl; aki él a lehetőséggel... — Ön szerint mi a fő probléma? — Talán a világon sincs olyan ország másik, ahol egyazon paraméterekkel rendelkező árut egy elárusítóhelyen, négy áron árusítanak. A háztartásoknál fűtésre használható HTO semmivel sem különbözik a kamionok, a dízelüzemű személygépkocsik és az ipari energiaforrások erőműveiben használt gázolajtól. Egy töltőállomáson ugyanabból a tartályból adják 9,20-ért, 18,30-ért, 17-ért és 29,50-ért. Ez gazdaságilag, képtelenség; fölháborító, hiszen folyamatosan bűnelkövetésre ösztönöz. Furcsamód — mintha a magyar állam többéves hibajelzéssor után sem értené a dolgot —, 1990 januárjától tovább nő a HTO és a valutás gázolaj közötti árdifferencia. Felmerül á kérdés: az árhivatal érdekelt a bűnözésben? — Sok minden megesett már Magyarországon, lehet, hogy éppen így van. Ha a tranzit nem kap ilyen nevetségesen olcsó — literenként 0,33 DM- ért — üzemanyagot nálunk, kikerüli a Kárpát-medencét, elesik a költségvetés az útvámtól. Évente több millió márkától... — Még ha így lenne is, fölháborító, hogy egy állam szövetségre lép a bűnözőkkel. Ráadásul nem hiszem, hogy ha mindent összeadnánk, pozitív lenne az „útiszámla”. Gazdagabb országokban, ahol jobban vigyáznak az értékekre, nem szégyellik a vámosok mérővesszővel leellenőrizni az autóbuszok és a teherautók tankjait. Az NSZK-ban például, aki 200 liternél több gázolajat visz be az országba, literenként 0,7 DM büntetővámot köteles fizetni (tehát a dupláját, mint amennyit nálunk a feketepiacon fizet a sofőr az áruért). A Magyarországról szabadon kivitt olajjal az NSZK-határon, a vissza, dél felé tartó társaik tankjait töltik föl. F. P. J. ( Folytatjuk ) MTI munkatársának elmondotta: ezzel megszűnt a földhivatalok 1971 óta tartó kettős irányítása, amely szervezetileg a megyei tanácsokhoz csatolta a hivatalokat, míg szakmai feladataikat továbbra is a MÉM határozta meg. A földhivatalok anyagi fenntartását a megyék költségvetéséből finanszírozták — ám, mivel közvetlen hasznot a tanácsok számára nem hoztak —, gyakorlatilag terhessé váltak számukra. Ezért különféle szolgáltatások (például földmérési és különféle adminisztrációs feladatok) ellátására kényszerültek. Így viszont nagymértékben háttérbe szorult a hatósági feladatok végzése, az ingatlannyilvántartás, illetve a földmérési, térképészeti nyilvántartásoknál szükséges változások bejegyzése. Az infláció erősödésével annyira megemelkedtek a földhivatalok fenntartási költségei, hogy idejük igen jelentős részét kényszerültek szolgáltató munkára fordítani, s ez viszont már veszélyeztette eredeti funkcióik ellátását. A gondokat tetézte, hogy a legtöbb helyen a megyei tanácsok nem fordítottak elég pénzt a földhivatalokban dolgozók munkakörülményeinek javítására, a nyilvántartáshoz szükséges eszközök felújítására, gyarapítására. A Földhivatali Dolgozók Országos Szakszervezeti Tanácsa is joggal támadta — például országos sztrájk szervezésével —rvaz irányításban csaknem 10 éve fennálló kettősséget. Erre mindenekelőtt az adott alapot, hogy a területen dolgozók jövedelme jóval kisebb a többi tanácsi alkalmazotténál. A MÉM szakértője szerint a Minisztertanács rendelete a földhivatali munka korszerűsítésének jogi alapot biztosító első lépés. Ugyanakkor tény, hogy önmagában sem ez, sem a közeljövőben megjelenő végrehajtási rendelet nem biztosítja a hivatalok és a dolgozók helyzetének azonnali javulását. Az adminisztratív intézkedések ugyanis csak a lehetőséget adják ahhoz, hogy a földhivatalok belső szervezeti átalakulása is megkezdődjék. (MTI) Értesítjük tisztelt hirdetőfeleinket, hogy 1990. április 9-étől Bácsalmáson is feladhatják hirdetésüket a Petőfi Népe című napilapba a Bácska Takarékszövetkezetnél NYITVA TARTÁS: hétfőtől csütörtökig: de. 8—1 2 óráig, du. 13—15 óráig, pénteken: de. 8—12 óráig. Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Középkategóriás, ipari tevékenységet folytató csongrádi gyár gazdálkodási, közgazdasági terület vezetésére munkatársat keres, azonnali belépéssel. Pályázati feltételek: ► felsőfokú közgazdasági végzettség, ► ötéves szakmai és vezetői gyakorlat, ► angol v. német nyelv ismerete előnyben, ► erkölcsi bizonyítvány, ► legfeljebb 45 éves kor. Bérezés: megegyezés szerint. A pályázat tartalmazza a pályázó ► önéletrajzát, ► szakmai életútjának ismertetését, ► okiratainak fénymásolatát a feltételeknek megfelelően, ► jövedelemigényét, A ► egyéb igényeit. A pályázatot írásban kérjük benyújtani az alábbi címre: 6641 CSONGRÁD, Pf. 16 Határidő: 1990. április 20. A pályázatot bizalmasan kezeljük és április 25-éig írásban válaszolunk. 1045