Petőfi Népe, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-11 / 85. szám

1990. április 11. • PETŐFI NÉPE • 3 A TANÁCS MEGÉRTŐ, DE AZ ÁRBÓL NEM ENGED Magánpatika a lakótelepen Kecskeméten, a Szabadság téri gyógyszertárban nem ritkák a tömegjelenetek; általában hosszú sorok kígyóz­nak a különböző feliratú ablakocskák előtt. A patika nyilvánvalóan túlterhelt. Nem azért, mert annyira nép­szerű — bár ennek is lehet szerepe —, az ok inkább az, hogy Kecskeméten kevés a gyógyszertár. A város legna­gyobb lakótelepén, a Széchenyivárosban például csak egy van, s szombaton az is zárva tart. Ponicsán Imrénének ez adta az ötletet, hogy a kiskun­félegyházi és a pécsi példákból bátorságot merítve meg­próbálkozzon egy magánpatika nyitásával. Alkalmasnak látszó helyet is talált. Szechenyivárosi lakasa ablakából ugyanis hónapokon át figyelte a Március 15. utca és a Pajzs utca sarkán álló, üres üzletházat, amelyben kész helyiségek várják a vállalkozókat. Akik, egyelőre, nem nagyon jönnek. Ponicsánné úgy gondolta, ezen a környé­ken nagy szükség lenne patikára; falatozó, virágbolt és fodrászüzlet már amúgy is van. Már aláírásokat akart gyűjteni A gyógyszerésznő felkereste a tanács illetékeseit, akik szívesen fogadták. Csak akkor esett kis híján hanyatt, amikor közölték vele a vételárat: a 64 négyzetméteres üzlethelyiséget 2 millió 430 ezer forintért adták volna. Ponicsánné persze megértette, hogy a tanács vissza sze­retné kapni azt a pénzt, amit az üzletház építésébe fekte­tett, de hát honnan vegyen egy gyógyszerész több mint kétmillió forintot?! Arról nem is beszélve, hogy nem aranybányát nyitna; egy patika forgalmából neki ugyan mikor térülne meg ez az összeg? A tanács is megértő volt a vállalkozó kedvű, ám pénz­telen gyógyszerésznővel, de nem annyira, hogy engedjen a vételárból. Azt is elismerték, hogy a magánpatika a város lakóinak jobb egészségügyi ellátását szolgálná, és ez méltánylandó. Csak eleinte nem láttak lehetőséget a méltánylásra. A tárgyalások megrekedtek. Ponicsánné egy kétségbeesett pillanatban már arra gondolt, körbe­járja a környék lakóit, és aláírásokat gyűjt a gyógyszertár érdekében. Talán sikerrel járt volna, de végül is nem került rá sor. Időközben a tanácsi illetékesek is eltöp­rengtek, túlestünk a választások első, majd második for­dulóján, s volt idő olyan hétköznapi dolgokkal foglal­kozni, mint egy lakótelepi gyógyszertár ügye. Bérbe adni bonyolult A döntést siettette az is, hogy feltűnt a láthatáron egy tőkeerős vállalkozó. Bár ő nem gyógyszertárat, hanem vendéglőt vagy inkább kiskocsmát szeretne nyitni a Pajzs utcában. — Ez a pavilon eredetileg büfének épült — tudtuk meg Koltai Gyulánétól, a tanács közgazdasági osztályának csoportvezetőjétől. Persze, mi is tisztában vagyunk vele, milyen nagyok a hiányosságok az alapellátást illetően a Széchenyivárosban. Éppen ezért nem adtuk oda a ven­déglősnek a helyiséget, pedig ő tudna fizetni is. Gyógy­szertárra valóban nagyobb szükség van, s ha nem most, akkor később úgyis szembe kellene néznünk ezzel a gonddal, és tanácsi erőből megoldani a környék ellátását. Ponicsánnéval egyelőre abban egyeztünk meg, hogy rész­letekben, 1992-ig kell kifizetnie az üzlethelyiség árát. Tu­lajdonképpen ez is kedvezmény. Bérbe azért nem adhat­juk, mert a későbbi üzemeltetés szempontjából az na­gyon bonyolult helyzetet teremtene. A többi helyiség ugyanis magántulajdonban lenne, ez az egy viszont ma­radna a tanácsé. Mi nem nyerészkedni akarunk az alapel­látáson, de ennek az üzlethelyiségnek az ára ott szerepel a tervezett, idei bevételeink között. Ha lemondunk róla, valahonnan pótolni kell! Azóta, hogy megjelent a rendelet a magángyógyszertá­rak nyitásáról, többen megkeresték már a városi tanácsot ilyen ügyben. Egyelőre három üzlethelyiséget tudnak fel­ajánlani a városban — az egyik a Pajzs utcai —, de egyiket sem bérbe, csakis eladásra! Fizessenek a vállalkozók? Ponicsán Imréné, mit tehet mást, elfogadja a részletfi­zetési megoldást. Közben társult egy másik gyógyszerész­nővel, akinek éppen van szabad 150 ezer forintja, ennyi ugyanis a szerződés aláírása esetén a foglaló. Az igazi kedvezmény természetesen az lenne, ha a vételárnak leg­alább felét elengednék (mint például Pécsett tették). De erről a közgazdasági osztály nem dönthet, erre feltehető­leg egyedül a tanácstestület jogosult (azért feltehetőleg, mert manapság tanácsi berkekben is minden olyan bi­zonytalan). A tanácstagoknak kellene dönteni, akik, meglehet, nem is tudják, mit takar a költségvetésben ez a majdnem két és fél millió forint — ha ugyan ilyen részletesen egyáltalán benne van —, és mekkora az esé­lye, hogy tényleg befolyik. Azon fölösleges restelkedni, hogy a tanács igenis nö­velni szeretné bevételeit, hiszen végső soron a befolyt pénz a város lakóinak javát kell hogy szolgálja. Mármint akkor, ha a bevételek a másik oldalon, a feneketlen zsebből nem csordogálnak ki az úgynevezett nagyvilág­ba. E tekintetben ez az üzletház kicsit gyanús. Vajon tavaly milyen tételként szerepelt a tanácsi költségvetés­ben? Hiszen már júniusban elkészült, és lehetett szépen sorban értékesíteni az összes üzlethelyiséget, minél gyor­sabban bekasszírozva a — költségeket éppen csak fedező — 38 ezer forintos négyzetméterárat. Ehelyett a ház még mindig ott áll, majdnem teljesen üresen. Lehet, hogy a vállalkozók a hibásak, amiért a tanácsi közös bukszából előre kiadott pénzt sehogysem akarják a sajátjukból utó­lag megfizetni? De hagyjuk a múltat, tekintsünk a jövőbe. Reméljük, lesz benne hely a magánpatikának és a méltányosságnak. Magyar Ágnes • Gyógyszer- tár vagy mégis inkább ven­déglő lesz a majd' egy éve üresen álló, széchenyivá- rosi üzletház­ban? (Gaál Béla felvétele) A földhivatalok újra a MÉM-hez tartoznak Szó szerint rendet teremthet a Minisztertanácsnak a földügyi szakigaz­gatás tevékenységéről és annak szervezetéről alkotott rendelete, amely a Magyar Közlöny idei, 30. számában jelent meg. A rendelet ugyanis ki­mondja, hogy a földügyi szakigazgatási munka központi irányitását ezen­túl a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter látja el. A MÉM Országos Földügyi és Térképészeti Hivatalának illetékese az ********************** Bérbe adjuk üzemelésre BÜFÉ­FALATOZÓNKAT Érdeklődni: Margaréta Otthon gazdasági igazgatójánál április 20-áig. 1068 ********************** FŰTŐOLAJAT — VALUTÁÉRT I A nagy seit és környéke Az állam a „főrészvényes” Régi ügy! Tizenöt-húsz éves is lehet már. Mégsem számít „lerágott csont­nak” a sajtóban. Valahogy nem vet­tük észre?! Talán ma sem figyeltünk volna rá, ha nem érkeznének sorozat­ban levelek, bejelentések a szerkesz­tőség címére. Kaptunk küldeményt, amely konkrét helyre, találkára hí­vott. Az ismeretlen, névtelen meghívó figyelmeztetett: fényképezőgépet vi­gyünk, mert a látvány — a nyugod­tan „töltekező”, fűtőolaj-üzemü ka­mionok — magáért beszél. De továb­bi rébuszok helyett idézem inkább a kiskunfélegyházi MDF Pedagógus Kör (ellenőriztük: ilyen szervezet nem működik — F. P. J.) levelét, melynek másolatát a megyei rendőr­főkapitányság illetékesei is kézhez ve­hették. „Elnézést kérünk a zavarásért — így a bejelentő —, de ezt az állapotot nem tudjuk szó nélkül hagyni. Ami­kor az ország ilyen energiahelyzetben van, nem értjük, hogy a kiskunfélegy­házi Áfor-benzinkút kezelőinek mód­jában áll valutáért árulni török, gö­rög kamionokba a gáz- és fűtőolajat. Mi több ízben indultunk este, éjsza­ka, vasárnap kora reggel, délután is­kolásokkal kirándulni, de nem tud­tunk megtankolni, mert az állomás egész területét ellepték az országúti mamutok; de gondolom a HTO is inkább a lakosság ellátását szolgál­ná?!” Volt olyan levélíró, aki az „olaj- seften” milliomossá avanzsált kútke­zelők bevételeit is megbecsülte. A mai filléres világban nem is rossz summa: kamiononként tízezer forintot keres­ni. És vannak, akik ezt az ipart — napi öt-tíz tiltott tankolás — már évtizedek óta űzik. Mondjuk meg mindjárt: űzhetik, háborítatlanul. .. A búzánk ára Bács-Kiskun, földrajzilag, átko- zott-áldott helyzetben van — legalábbis ami a tranzitútvonalakat illeti. Igazából örülhetnénk ennek. Ahol forog az idegen, könnyebben gazdára lel a magyar áru. Élelmisze­rek, iparcikkek; kelendőek a szolgál­tatások is; úttarifák, vendéglátás^ szórakoztatás, műszaki szerviz. Sok, nálunknál „félreesőbb” ország épül — már évszázadok óta — ilyen jöve­delmekből (például Svájc). Csak itt okoz gondot a gazdagság. Megvásá­roljuk az igen értékes ásványkincset, a kőolajat. „Kemény” termék helyébe „kemény” jár. A folyékony aranyért olyan cikkekkel fizetünk a Szovjet­uniónak, amiket bárhol a világon konvertibilis valutáért értékesíthet­nénk. Búza, hús, kötöttáru — fut ki az országból, a „Barátság” vezetéken ér­kező alapvető nyersanyag fejében. Ha a levélírók érveit vizsgáljuk, nem ne­héz rájönni: a török, a görög, a brit, a holland és a nyugatnémet vontatók nálunk negyedannyiért kapják (kap­hatják) az értékes energiát, mint a szomszéd országokban. Balga, álszo­ciális indokokkal alátámogatott dön­tések okán. Ilyen gazdagok vagyunk! A térkép beszédes Nézzük mindenekelőtt a térképet. Bács-Kiskun megyén forgalmas tran- zitút vezet keresztül: a transz-európai teherszállítás főútvonala, az E5-ös. Az Isztambul—London „híd” több száz kilométeres szelvénye(i). A La- josmizse—Kecskemét—Kiskunfél­egyháza—(Szeged—Röszke); a (Du- naföldvár)—^Solt—Kiskőrös—Solt- vadkert—Kiskunhalas—Tompa — főutak. E „vonalaktól” letérő szállí­tómonstrumok gyakran tévednek el a Kecskemét—J akabszállás—Bocsa— Soltvadkert; vagy a Kiskunfélegyhá­za—Bugac—Bocsa; illetve a Solt— Izsák—Orgovány—Jakabszállás szárnyakon. Természetesen megfele­lő indokokkal. Nyugati kamionoknak — kizáró­lag a Magyar Nemzeti Bank által for­galmazott gázolajjegy ellenében — megyénkben csak a Kecskemét észa­ki bejárójánál levő Áfor-kútnál (te­hát nem a BP-állomásnál!) lehetne tankolni. Nos, a valóság mást igazol. Ha lehetőségük adódik, bármely töl­tőhelyen keresik és meg is vásárolják a nagy tapasztalatú, világlátott gép­kocsivezetők az európai mércével hi­hetetlenül olcsó fűtőolajat. Miért is venne valaki a 29 forint értékű va­lutás bonból, ha minden veszély nél­kül hozzájuthat az azonos energiaér­tékű, 9,20 fillérért literezett fűtőolaj­hoz. Számos adat bizonyítja, hogy a főbb útvonalak mentén — a rejtett vagy álcázott töltőállomásoknál — ma már, a dízelolaj mellett, olcsó, de jó minőségű (Taurus) kamionköpe­nyeket is vásárolhatnak. Nemritkán éjszakai barátnő is beszerezhető ... Talán nem kell bizonyítani, milyen keménykötésű, titkos szövetség tartja össze azokat, akik már évek óta meg­keresik e szabad piacon a heti két-, három- vagy négyszázezer forintju­kat. A rendőrség tehetetlen Miként virágozhat évtizedek óta háborítatlanul a magyarországi ka­mionüzlet? Bács-Kiskunban például buktak már meg vezetők azért, mert — bizonyíthatóan vagy sem — „jat­tot” fogadtak el kisebb hivatali ügyek intézéséért. Pedig az igen értékes fű­tőolaj valutás értékesítése más fajsú­lyú cselekedet. Különösen akkor, ha a folytatólagosság és a bűnszövetség­ben való elkövetés is könnyen bizo­nyítható. Ráadásul ez az „ágazat” sok más feketepiaci tevékenységgel is érintkezik (valutázás, kábítószer- kereskedelem, prostitúció stb.) Ezek­ről a kérdésekről dr. Lovas József őrnaggyal, a megyei rendőr-főkapi­tányság gazdaságvédelmi osztályve­zetőjével beszélgettünk. — A problémát nagyon régóta is­meri a magyar rendőrség — kezdte —, de számtalanszor kellett tapasz­talnunk, hogy ez ügyben hiábavaló minden erőfeszítésünk. A pazarló ál­lam tálcán kínálja föl ezt a csábító lehetőséget kútkezelőknek és a kami- onosoknak. A sok-sok eredményte­len akció után azt kell mondanom: az cselekszik okosan, aki kihasználja az alkalmat. Aki az állam „pancsersá- gát” gyors meggazdagodásra hasz­nálja föl; aki él a lehetőséggel... — Ön szerint mi a fő probléma? — Talán a világon sincs olyan or­szág másik, ahol egyazon paraméte­rekkel rendelkező árut egy elárusító­helyen, négy áron árusítanak. A ház­tartásoknál fűtésre használható HTO semmivel sem különbözik a kamio­nok, a dízelüzemű személygépkocsik és az ipari energiaforrások erőművei­ben használt gázolajtól. Egy töltőál­lomáson ugyanabból a tartályból ad­ják 9,20-ért, 18,30-ért, 17-ért és 29,50-ért. Ez gazdaságilag, képtelen­ség; fölháborító, hiszen folyamatosan bűnelkövetésre ösztönöz. Furcsamód — mintha a magyar állam többéves hibajelzéssor után sem értené a dol­got —, 1990 januárjától tovább nő a HTO és a valutás gázolaj közötti ár­differencia. Felmerül á kérdés: az ár­hivatal érdekelt a bűnözésben? — Sok minden megesett már Ma­gyarországon, lehet, hogy éppen így van. Ha a tranzit nem kap ilyen nevet­ségesen olcsó — literenként 0,33 DM- ért — üzemanyagot nálunk, kikerüli a Kárpát-medencét, elesik a költségve­tés az útvámtól. Évente több millió márkától... — Még ha így lenne is, fölháborító, hogy egy állam szövetségre lép a bű­nözőkkel. Ráadásul nem hiszem, hogy ha mindent összeadnánk, pozi­tív lenne az „útiszámla”. Gazdagabb országokban, ahol jobban vigyáznak az értékekre, nem szégyellik a vámo­sok mérővesszővel leellenőrizni az autóbuszok és a teherautók tankjait. Az NSZK-ban például, aki 200 liter­nél több gázolajat visz be az ország­ba, literenként 0,7 DM büntetővá­mot köteles fizetni (tehát a dupláját, mint amennyit nálunk a feketepiacon fizet a sofőr az áruért). A Magyaror­szágról szabadon kivitt olajjal az NSZK-határon, a vissza, dél felé tar­tó társaik tankjait töltik föl. F. P. J. ( Folytatjuk ) MTI munkatársának elmondotta: ezzel megszűnt a földhivatalok 1971 óta tartó kettős irányítása, amely szervezetileg a megyei tanácsokhoz csatolta a hivatalokat, míg szakmai feladataikat továbbra is a MÉM határozta meg. A földhivatalok anyagi fenntartását a megyék költségvetéséből finan­szírozták — ám, mivel közvetlen hasznot a tanácsok számára nem hoztak —, gyakorlatilag terhessé váltak számukra. Ezért különféle szolgáltatások (például földmérési és különféle adminisztrációs feladatok) ellátására kényszerültek. Így viszont nagymértékben háttérbe szorult a hatósági fel­adatok végzése, az ingatlannyilvántartás, illetve a földmérési, térképészeti nyilvántartásoknál szükséges változások bejegyzése. Az infláció erősödésével annyira megemelkedtek a földhivatalok fenn­tartási költségei, hogy idejük igen jelentős részét kényszerültek szolgáltató munkára fordítani, s ez viszont már veszélyeztette eredeti funkcióik ellátá­sát. A gondokat tetézte, hogy a legtöbb helyen a megyei tanácsok nem fordítottak elég pénzt a földhivatalokban dolgozók munkakörülményei­nek javítására, a nyilvántartáshoz szükséges eszközök felújítására, gyarapí­tására. A Földhivatali Dolgozók Országos Szakszervezeti Tanácsa is jog­gal támadta — például országos sztrájk szervezésével —rvaz irányításban csaknem 10 éve fennálló kettősséget. Erre mindenekelőtt az adott alapot, hogy a területen dolgozók jövedelme jóval kisebb a többi tanácsi alkalma­zotténál. A MÉM szakértője szerint a Minisztertanács rendelete a földhivatali munka korszerűsítésének jogi alapot biztosító első lépés. Ugyanakkor tény, hogy önmagában sem ez, sem a közeljövőben megjelenő végrehajtási rendelet nem biztosítja a hivatalok és a dolgozók helyzetének azonnali javulását. Az adminisztratív intézkedések ugyanis csak a lehetőséget adják ahhoz, hogy a földhivatalok belső szervezeti átalakulása is megkezdődjék. (MTI) Értesítjük tisztelt hirdetőfeleinket, hogy 1990. április 9-étől Bácsalmáson is feladhatják hirdetésüket a Petőfi Népe című napilapba a Bácska Takarékszövetkezetnél NYITVA TARTÁS: hétfőtől csütörtökig: de. 8—1 2 óráig, du. 13—15 óráig, pénteken: de. 8—12 óráig. Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Középkategóriás, ipari tevékenységet folytató csongrádi gyár gazdálkodási, közgazdasági terület vezetésére munkatársat keres, azonnali belépéssel. Pályázati feltételek: ► felsőfokú közgazdasági végzettség, ► ötéves szakmai és vezetői gyakorlat, ► angol v. német nyelv ismerete előnyben, ► erkölcsi bizonyítvány, ► legfeljebb 45 éves kor. Bérezés: megegyezés szerint. A pályázat tartalmazza a pályázó ► önéletrajzát, ► szakmai életútjának ismertetését, ► okiratainak fénymásolatát a feltételeknek megfelelően, ► jövedelemigényét, A ► egyéb igényeit. A pályázatot írásban kérjük benyújtani az alábbi címre: 6641 CSONGRÁD, Pf. 16 Határidő: 1990. április 20. A pályázatot bizalmasan kezeljük és április 25-éig írásban válaszolunk. 1045

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom