Petőfi Népe, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-24 / 95. szám

1990. április 24. • PETŐFI NÉPE • 3 NYÁRRA KÉSZÜL A KERESKEDELEM Alapanyaggondok és a csökkenő vásárlóerő nehezíti a szakmát A ruházati kereskedelemben egyre nagyobb gond a külön­böző évszakok beköszöntése. Ennek számos oka közül első helyen kell említeni a vásárlói igények csökkenését, illetve át­rendeződését. — Még éppen csak levetettük a nagykabátokat, a kosztümö­ket pedig megszellőztettük, de önöknél már nyár kell hogy legyen. Hogyan készültek az új szezonra, s miként zárták az esztendő első három hónapját? — kérdezem Kerpesicsné Guóth Mártától, a Délröviköt Keres­kedelmi Vállalat kecskeméti le- rakatának vezetőjétől. — A ruházati szakmának valóban meg kell előznie az év­szakokat. Ezért már túlva­gyunk a nyári kollekció bemu­tatásán. Az első negyedéves tervteljesítésünk mintegy 120 millió forint volt, ami egy kicsit több a vártnál. — Hol találtak gazdára az áruk ?- Igaz, hogy Bács-Kiskun- ban ez az egyetlen ilyen lerakat, mégis a forgalomnak csak hat­van százalékát hozták a megyei viszonteladók. A többi az or­szág különböző részein kötött üzletekből jött össze. — Es az árualap ? — Hát ez az! Most például április végére várjuk az import­árukat. Addig is, hogy ne le­gyen „üres” a raktár, a hazai gyártók termékeit hajtottuk fel. Ugyanis alapanyaggondok nehezítik a szakmát. Ma már ott tartunk, hogy először anya­got, utána kivitelezőt, gyártót kell keresnünk. Például hiába tudjuk mi azt, hogy szükség van a praktikus kelmékből ké­szült, egyszerű és olcsó hálóru­házatra, ha az iparnak is be­szerzési gondjai vannak. Ezért férfi-, női köntösből sincs ele­gendő. Vagy például nem tud­nánk most férfizoknival szol­gálni. Meg kell várni, míg az NDK-ból és Ausztriából beér­kezik majd 50 ezer pár. — S mire ideér, gondolom, drágább is, mintha honi gyárból származna . . . — Talán hihetetlen, s az élel­miszerárak emelésekor mi sem gondoltuk, hogy inkább a drá­gább holmikat veszik. Talán úgy vannak vele az emberek, hogy inkább kevesebbet, de jobbat. . . Persze, sok esetben az importáruk olcsóbbak is. Kötött felsőruházatot ho­zunk például Vácról, a Hódi- köttől, a fővárosból, összesen négymillió forint értékben, ugyanakkor Vietnamból, Irán­ból, Olaszországból, Belgium­ból és Jugoszláviából további hatmilliós értékben. Arányai­ban ugyanez a helyzet az alsó­ruházatot illetően. Míg a Hab­selyemtől és a többi hazai cég­től hatmillió értékűt kértünk, addig a kínai, indiai, szingapúri termékekből tízmillió forint­nak megfelelő mennyiség érke­zik, folyamatosan. A harisnya­gyár például időtlen idők óta nem tudja kielégíteni a hazai igényeket. Talán e termékekből szorulunk a legtöbb importra, a magyar áruk duplájára. Egyedül a rövidárukból — gombok, szalagok, zsinórok stb. — elegendő a hazai ter­mékkínálat. — Minket, vevőket azért örökkön érdekel az ár, értve ezen a kedvezményeket is. — Azt elmúlt ünnepre a kis­kőrösi áfésszel és a kecskeméti Alfölddel rendeztünk kedvez­ményes akciót. Persze, lesz még az idén máskor és másutt is ilyen, de inkább a mérsékelt ár­képzést választjuk, mintsem az alkalmankénti leértékeléseket. Talán ez a szemlélet és gyakor­latjobb vevőfogónak bizonyul. Ehhez hozzátartozik a gyors áruszállítás, a partnerekkel tör­ténő állandó kapcsolattartás is. A második negyedév százmilli­ós tervét sem lesz könnyű telje­síteni. Ehhez nagyon sok árut kell beszerezni, továbbadni, s mindig tudni, mit kívánnak a vevők. Most például a rövid ujjú férfiingeket, a női selyem­blúzokat keresik. A ballagásról sem lehet megfeledkeznünk, ilyenkor nem lehet hiánycikk — s nem is az —- a fehér blúz. Viszik már a kánikulára való árukat is. A solti áfész most éppen úszókat, bermudákat csomagoltat. Sokan kérik a Ba- jatex és a Habselyem divatos, sok színben készülő pamutpóló termékeit. Természetesen az ér­tékesítéssel egyidejűleg állan­dóan intézni kell az árufeltöl- tést, hogy minél kevesebbszer mondjuk: majd felhajtjuk és visszük. De ha netán rákerül a sor, valóban felhajtjuk és visz- szük — fejezi be meggyőzően a lerakatvezető. Pulai Sára Több mint tízezren átlagosan 4800 forintot kapnak Munkanélküli-segélyek Januárban 10 323 munkanél­külinek fizettek munkanélküli­segélyt, közülük csaknem 8200- an még a múlt évben szereztek jogosultságot erre a segítségre, mintegy 2100-an pedig január­ban váltak segélyezetté. Az év első hónapjában összesen 30,9 millió forintot folyósítottak ne­kik, ez átlagosan havonta 4800 forintnak felel meg — ez áll az Országos Munkaerőpiaci Köz­pont most megjelent összesíté­sében. A segélyrendszer bevezetése, 1989. január 1 -je óta összesen 14 841-en részesültek munka­nélküli-segélyben, 1990. január 22-éig csaknem ötezren kerültek ki a segélyezettek köréből, de közülük csak mintegy 3100-an tudtak ismét elhelyezkedni, a többieknél különféle más okok miatt szűnt meg vagy szünetel ez a segítség (például egyesek időközben elérték a nyugdíjkor­határt, másokat a munkaerő­hivatalokkal való együttműkö­dés megtagadása miatt kizártak a segélyezettek köréből, s szüne­telhet az ellátás gyes, illetve gyed miatt is). Bizonyos feltételek megléte esetén, a munkanélküli-segély 365 napos folyósítása után, munkanélküli-járadékra szerez­hetnek jogosultságot a munka- nélküliek. A segélyezettek köré­ből kikerültek száma januárban 782 fő volt. Ez volt az első olyan időszak, amikor 285 főnél a se­gélyezés megszűnésének oka az, hogy lejárt a munkanélküli­segély maximális igénybevételé­nek 365 napja. Az előzetes szá­mítások szerint — áll az összesí­tésben — közülük 98-an válnak jogosulttá a munkanélküli-jára­dékra. Februárban mintegy 600 munkanélkülit fenyegetett a se­gélyen tölthető idő lejárta, ró­luk még nem voltak adatok az összesítésben. Az'újonnan segé­lyezettek közötj csökkenő arányban szerepelnek az általá­nos iskola nyolc osztályánál alacsonyabb végzettségűek, és egyre nagyobb arányban az ál­talános iskolát, szakmunkás- képzőt és gimnáziumot végzet­tek. Az utóbbi hónapokban csökkent a segélyezettek között a felsőfokú végzettségűek ará­nya. A NÉMET KIVÉTELÉVEL CSÖKKEN AZ IGÉNY A nemzetiségi oktatás helyzete Minisztériumi felmérés Hazánk nemzetiségek lakta helységeiben az alsó és a közép­fokú oktatási intézményekben fokozatosan csökken — a né­met kivételével — az anya- nyelv-elsajátítás iránti igény. Ezt állapította meg az a felmé­rés, amelynek összegzése a kö­zelmúltban készült el a Művelő­dési Minisztériumban. Az iskolák jelentős részében a nemzetiségi nyelvet idegen nyelvként oktatják. Hiányos a tantervi anyag, kevés a nemze­tiségi nyelvek jobb elsajátítását szolgáló oktatási eszköz. A fő­hatóság több esetben is lépése­ket tett e nyelvek intenzívebb oktatása érdekében. így az 1988-as tanévben — amikor az orosz fakultatív tárgy lett a nemzetiségi intézményekben — már lehetőség volt arra, hogy nagyobb óraszámban ta­nulják anyanyelvűket a gyere­kek. Ezzel szemben a német anyanyelvűek kivételével az is­kolák mintegy felében a szülők valamelyik nyugati nyelv tanu­lását igényelték. Sok esetben gondot okozott az orosz szako­sok foglalkoztatása is, így igen gyakran továbbra is ezt a nyel­vet oktatták. Van olyan elkép­zelés is, hogy a két tannyelvű gimnáziumok mintájára szer­vezzék meg a nemzetiségi anya­nyelv oktatását, vagyis egy nyelvi felkészítő évvel kezdenék a diákok középiskolai tanulmá­nyaikat. Eddig egy gimnázium — a bajai német — vezette be ezt a formát. Az elkövetkező években az intézmények bővítésére, új léte­sítményre csak Budapesten le­het számítani. A már évek óta ígért szlovák 12 évfolyamos is­kola és diákotthon építése az év közepén megkezdődik, és az 1993/94-es tanévben már fo­gadhatja a diákokat. A szep­temberi iskolakezdéskor önálló épületben kezdi meg a munkát a német nyelvű gimnázium is. A nemzetiségi nyelv és kultú­ra megmentése érdekében külö­nös figyelmet érdemel a kistele­pülések „visszakörzetesítésére” vonatkozó javaslat; így ugyanis e falvak újra visszakaphatnák iskoláikat. A tankönyvellátás­ban várható a legrövidebb időn belül kézzelfogható javulás, már megkezdődött egyes alsó és felső tagozati, valamint a gimnáziumi tankönyvek, mun­kafüzetek, feladatlapok fordí­tása. A diákok így már az 1991/ 92-es tanévben használhatják anyanyelven Íródott taneszkö­zeiket. A közeljövő tervei kö­zött szerepel, hogy oktatási se­gédeszközöket — diafilmet, nyelvtani szemléltető táblákat, térképeket — szerezzenek be az anyaországokból. A felmérés során megállapí­tották, hogy az oktatási intéz­mények közel felében sem az igazgató, sem a helyettese nem beszéli az adott közösség nyel­vét. A minisztérium törekvése, hogy egyre több pedagógust hozzon az anyaországból. Eb­ben a tanévben már 34 vendég­tanár dolgozik az ország nem­zetiségi iskoláiban. Nem kell a Buday Dezső-díj és a kommunista emlékművek sem Az 1990. március—áprilisi sza­bad választásokon a magyar nép végérvényesen nemet mondott a kommunizmusra. Ennek ellenére tovább él számtalan rossz beideg­ződés és rítus. A minap jutott tudomásunkra, hogy a megyei tanács a tulajdon­képpen nem sokba vett pedagógu­sokat Buday Dezső-díjjal kívánja „jutalmazni”. A múltban a pártál­lamhoz alkalmazkodó személyek mellett sok másodrendű állampol­gár is megtiszteltetésnek érezte, hogy megkapta a kitüntetést. Nos, tudomásunk szerint, dr. Romány Pál ötlete inkább megaláztatás, mint dicséret a pedagógusok szá­mára. Két okból is. Egyrészt talán az a fontosabb ok, hogy e díj a pártapparátus kegyének számított, másrészt pedig az, hogy névadója nem a legpozitívabb személyiség. Itt nem tagadjuk azt, hogy a Ta­nácsköztársaságnak lettek volna pozitívan értékelhető szereplői, de a kérdéses személy semmiképpen nem volt az. Bár 1919-ben a fehér­terror áldozatává vált, pár hónap­pal korábban viszont kimutatható személyes felelőssége a kecskeméti vörösterror alatt, amikor sok volt a halálos áldozat. Szerencsés len­ne, ha e díj megszűnne, vagy más elnevezésűt alapítanának. Egyéb­ként elsősorban azokat minősíti, akik osztogatták, és nem azokat, akik kapták. Szorosan összekapcsolódik e kérdéssel, hogy miért nem tűnnek el a megyeszékhely kádári—lenini ihletettségű utcanevei és szobrai. Talán a legirritálóbb Lenin szobra a róla elnevezett téren, ahová ritu­ális ünneplésre vezényelték a népet a pártállam reprezentánsai. Lenin szerepének reális megíté­léséhez tudni kell, hogy ő és Dzser- zsinszkij még Rosa Luxemburg szerint is terrornak és rémuralom­nak nevezhető rendszert vezettek be. Pilch Jenő a kémkedés történe­téről írott könyve szerint a Cseka 1917—21 között mintegy egymil­lió-hétszázezer embert pusztított el. Tehát mindezek sürgős lépése­ket igényelnek, akárcsak a címer­kérdés rendezése. Ugyanis nemcsak az MDF pla­kátján, hanem a valóságban is a koronás címer széttörte a népköz- társaságit. Károlyfalvi József Kereszténydemokrata Néppárt A SZERK. MEGJEGYZÉSE: Az utcanevekkel, szobrokkal kapcsolatban la­punk március 22-ei számában dr. Fáy Ferencné, kecskeméti tanácselnök-helyettes — válaszolva egy hasonló felvetésre — utalt a város köztéri emlékműveiről, utcaneveiről, -tábláiról a városban működő pártokkal történt megállapodásra. Ennek lényege, hogy a Választások után (tehát remélhetőleg hamarosan) visszatér­nek a témára. MOZGALOM A SZEBB FALVAKÉRT A Város-Község Védő és Szépítő Egyesületek Szövetsége célul tűzte ki a falvak szebbé, tisztábbá tételét, ezért rövidesen közzéteszik a „Legyen szebb a falunk” mozgalom felhívását. A községszépítők elsősorban a nyugatnémet tapasztalatokat hasznosítják mozgalmukban. A hazai mozgalom igyekszik felhívni a lakosság figyelmét a helyi tárgyi és természeti értékek­re, megmutatni, hogyan lehet kevés pénzből is széppé tenni a környezetet. Javaslat készül a kormány számára is, amelyben ismertetik elképzeléseiket, remélve, hogy így jobban felfigyelnek céljaikra, és nagyobb támogatást kapnak munkájukhoz. A kezdemé­nyezés gazdasági motivációja a falusi turizmus fellendítése. ERDÉLYI LEVÉL: Marosvásárhelyi halottaink Mostanában nem sok szó esik Ma­rosvásárhelyről. Legutóbb az röppent világgá, hogy gyorsított eljárással ott cigányokat ítéltek el, nem azért, mert védték a magyarokat, hanem mivel rá­juk bizonyították, hogy verekedtek. A bizottság, amely a véres eseményeket vizsgálta, nagyjából elvégezte munká­ját. Kik voltak a felbujtók, kik voltak a manipulálok? Kik voltak, akik enge­dély nélkül, tehát törvénytelenül szer­veztek tüntetést? Kik voltak, akik elfo­gultan tálalták á történteket a sajtóban és a tévében? Kik voltak, akik hamis hírekkel lincshangulatot akartak kelte­ni? Kik voltak, akik csakis a magyaro­dat hibáztatták az összecsapásokért? És kik azok, akik most is szelídeknek és nemeslelkűeknek nevezik a képer­nyőn bemutatott egyik, Marosvásár­helyhez közeli falu lakóit, amikor bebi­zonyosodott, hogy különbuszon, bun­kókkal felszerelkezve rohantak be a vá­rosba, vélt igazukért, saját fejük szerint törvényt tenni? Csönd lepi be a marosvásárhelyi ügyet. Hasonló ez a csönd a kolozsvá­rihoz, ahol még most se lehet tudni, kik lőttek a forradalom forró óráiban. Is­merjük a hősök nevét. A gyertyák most is lobognak azokon a helyeken, ahol ártatlan emberek vére folyt. Tisztelettel gondolunk rájuk, hiszen életüket adták a szabadságért! És a március 20-án, Marosvásárhe­lyen kiszenvedett emberek miért adták életüket? Szabadság, testvériség, egyenlőség volt a jelszavuk. De róluk hallgat a sajtó és a tévé! Őket feledésre ítélték, róluk jobb hallgatni. Nevüket, adataikat nehéz megszerezni. Ha nem tudunk róluk, talán meg sem történt velük az, ami megtörtént! Avagy most is a halott a hibás? Csipor Antal, nagyernyei lakos bal­eset áldozata lett. Egy Marosvásárhely irányába száguldó teherautó, amely­nek rakfelületén több személy tartóz­kodott, belehajtott az út szélén álló tö­megbe. Hárman megsebesültek, Csipor Antal meghalt. A rendőrség közúti bal­esetnek könyvelte el az ügyet. Kiss Zoltán a klinikai halál állapotá­ban került kórházba. Halálos belső vérzésének oka: többszöri szúrt seb a hasán. Gémes Istvánt öntudatlan állapot­ban szállították kórházba. Március 21- én reggel meghalt, súlyos nyílt kopo­nyasérülés és agyvelő-károsodás miatt. Március 26-án öt súlyosan sérült ro­mán embert repülőgéppel szállítottak a bukaresti kórházba. Három nappal ké­sőbb Frandes Victor-Simion, aki az öt közül a legidősebb (57 éves), elhunyt. Hodac község Toaca nevű falujából való, volt. Rusu Toader, 30 éves régeni lakos mindnégy végtagja megbénult nyaki gerincvelő-sérülése következtében. Re­pülővel Svájcba vitték, de,ott nem vál­lalták meggyógyítását. Állapota sú­lyos. A marosvásárhelyi kórházakban még sokan fekszenek súlyos sebektől szenvedve. Az elhalálozottak névsora még nem véglegesíthető. Az orvesok minden erőfeszítése ellenére a halottak száma gyarapszik. És hozzátartozóik semmiképpen sem nyugtathatok meg azzal, hogy szeretteik a ránk köszön­tött szabadságkorszak hajnalán távoz­tak az értelmesebbnek képzelt életet élők sorából. Tar Károly RÁDIÓJEGYZET • • Üzenetek Sok mindent kell tanulnunk, újratanulnunk mostanában. Ideje Erdélyt is megismernünk, történelmét, etnikai, szellemi állapotát alaposan feltérképez­nünk, hogy megértsük mindazt, ami ott (is) végbemegy, vajúdik és születni készül. Van egy sorozata a Magyar Rádiónak, a címe: Erdély a X II. században, melyet jó lenne, ha nemcsak mi, s az ott élő ma­gyarok, de egyes türelmetlen, úgymond uralkodó nemzetbeli­ek is értenének, hallgatnának. S elhinnék, hogy volt egy kor­szak, amikor a nemzetiségi és vallási türelem, a magyar— szász—román együttélés szép példái születtek ezen a tájon. Ezt bizonyította az a beszélge­tés is, melyet Bethlen Gábor mű­velődéspolitikájáról Péter Kata­lin és Benda Kálmán történész folytattak, felvillantva a kor ta­nulságos és jellemző vonásait. Ezt megelőzően Orbán Ba­lázs, a híres etnográfus, a szé­kelyföld leírójának kalandos élete és az 1983-ban, hasonmás kiadásban megjelent hatkötetes műve szerepelt a Hajszálgyöke­rek círríu műsorban. Ugyaneb­ben a sorozatban hallottuk a reformnemzedék és az erdélyi ellenzék élén nagy szerepet ját­szó Wesselényi Miklós máig ér­vényes gondolatairól. íme, egy közülük: „Amely nemzet tudat­lan, durva, bárdolatlan, az sze­gény is, a szegény gyenge, s a gyenge szolga, zsákmánya a ha­talmasoknak.” Tanuljuk tehát a múltat, s nem csak Erdéllyel összefüggés­ben. Ha figyelünk, égy-egy tá­voli üzenet ma is eligazítónk, bölcs útmutatónk lehet. Tárcsázz! Nem hiszem, hogy a felnőt­tek közül sokan hallgatják a kéthetenként, keddi napokon, a Petőfi rádióban jelentkező Tár­csázz! című műsort. Az ajánló szövege ugyanis ez: „A mikro­fonnál és a telefonnál Lengyel Nagy Anna várja a 10-18 évesek hívását. . .” Pedig ajánlanám ezt a félórát minden szülőnek, aki többet akar megtudni a fia­talok, közvetve saját gyermekei lelkivilágáról. Mert szinte csodálatos az az őszinte kitárulkozás, ahogyan ez a nagyon is széles látómeze­jű, máris bölcs, néha szomorú élettapasztalatokat összegyűjtő korosztály elmondja érzéseit, kicsiny, olykor megrendítő gondjait egy láthatatlan, ámde kedves hangú személynek, aki ott ül a vonal túlsó végén és csak kérdez, kérdez. Megszólal a tizenkét éves fiú, aki maga főz, bevásárol az is­kola után, mert édesanyja moz­gássérült. Valóságos kis hős, de nem panaszkodik, csak beszél­getni szeretne. Némelyikük a rossz jegy miatt kesereg, a má­sik verseket ír és saját pártot alapított, a harmadik egy kutya után áhítozik, Zsolt összeve­szett a barátjával. . . Kiderül, hogy magányosak, valaki hiányzik mellőlük, aki­hez szólhatnak, őszintén, köz­vetlenül. Lehet, hogy túlérettek vagy csak a kor, a környezet nem érti őket. Lengyel Nagy Anna érti őket, s beszélget velük. Mások helyett is. Tárcsázz! — üzeni nekik. Kéthetente, félórá­ban . . . De vajon csak rádiós feladat ez? Pihenőidőben Magyarország több mint' kétmillió nyugdíjasa — szin­te hihetetlen - eddig még nem részesült abban a figyel­mességben, hogy a rádió Rólunk van szó című prog­ramjában egy egész napot szenteljen a velük való fog­lalkozásra, szórakoztatá­sukra. A szerdai nap ezúttal, a Petőfi rádióban, kora reg­geltől műsorzárásig nekik akar kedveskedni sok-sok kiváló vendégművész rész­vételével, kedvükre való te­matikus összeállításokkal. Este nyolc óra után a (zene, vers, humor témakörben) kívánságaikat is teljesítik. A megszokott állandó mű­sorok — Reggeli csúcs, Csa­ládi tükör, Fórum stb. — szintén a korosztályhoz iga­zodik. A nap szervezője Csillag Sándor lesz, aki várja a hallgatók telefonhívását. F. Tóth Pál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom