Petőfi Népe, 1990. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-08 / 57. szám

NAPTÁR 1990. március 8., csütörtök Névnap: Zoltán Napkelte: 6 óra 12 perc Napnyugta: 17 óra 38 perc Holdkelte: 14 óra 29 perc Holdnyugta: 4 óra S2 perc MŰSOR Március 8-án, csütörtökön KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: VIKTÓRIA. Bérletszünet KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: A NAGYKÖVET. Bilicsi Tivadar-bérlet ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 17 órakor: Thália mosolya bérlet. „Szót kér az igazság”. A klasszikus spanyol komé­dia. Szín-Házigazda: Udvaros Béla. Vendég- művész: Reviczky Gábor. Belépő 80 forint. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: HARLEMI ÉJSZAKÁK. Sz., mb., amerikai filmvígjáték. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: PILÓTÁK A KÉK ÉGEN. Sz., mb., japán film. Otthon mozi: szünnap. Stűdiómozi: 7 órakor: ZSIVÁGÓ DOK­TOR. Sz., kétrészes amerikai film. 14 éven felülieknek. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: EROTIKUS FANTÁZIÁK. Sz., olasz film. 18 éven felülieknek. Központi mozi: 6 és 8 órakor SHER­LOCK ÉS ÉN. Sz., mb., amerikai film. BÁCSALMÁS A művelődési központban: 5 és 7 órakor 9 ÉS 1/2 HÉT. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. JÁNOSHALMA Árpád mozi: 3 és 7 órakor: DOBJUK KI ANYUT A VONATBÓL! Sz., mb„ ameri- kai film. 14 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 4,6 és 8 órakor: VAKLÁR­MA. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felüli­eknek. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: A SÁRKÁNY ÉVE. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4,6 és 8 órakor: AMERIKAI NINDZSA 2. Sz., mb., amerikai film. Stúdiómozi: 7 órakor: HIRE ÚR. Sz., francia film. 14 éven felülieknek. KISKUNMAJSA Ifjúgárda mozi: 7 órakor PÉNZMÁNIA. Sz., mb., amerikai filmvíftáték. KUNSZENTMIKLÖS Haladás mozi: 5 és 7 órakor: ÖRDÖGÖK. Sz., mb., francia film. 14 éven felülieknek,. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 7 órakor: DOLGOZÓ LÁNY. Sz., mb., ame­rikai film. 14 éven felülieknek. Új ifjúsági szervezet alakul — IDF Az Ifjúsági Demokrata Fórum helyi szervezete március 9-én, pén­teken délután 17 órakor tartja ala­kuló ülését Kecskeméten, az SZMT-székház nagytermében (Kisfaludy utcá 6.). Az Ifjúsági De­mokrata Fórum (IDF) autonóm' -- önigazgató — ifjúsági szervezet, amely a Magyar Demokrata Fó­rum (MDF) által képviselt eszmék és értékek alapján áll. A helyi szervezők szerint az IDF- ben a helye azoknak a fiataloknak, akik vallják, hogy haza és haladás, nemzet és demokrácia egymástól el­választhatatlan értékek, $ szívesen tagjai lennének egy olyan közösség­nek, amelyben a harsány megnyi- látkozásokat kerülve, a fenti gon­dolatokat szem előtt tartva lehetne együtt szórakozni, kirándulni, sportolni, művelődni és politizálni. Folytatódik a Nyugodtabb Évekért adományjegy-akció Az önhibájukon kívül nehéz helyzetben élő öregek megsegítésére hozták létre a Nyugodtabb Évekért Alapítványt, amelyhez tavaly adományjegy-akdót szerveztek. Az alapítvány kiskunsági területi bizotnuga rövid idő alatt 7200 jegyet adott el, amiből több mint kétszázezer forint gyűlt össze. Ebből már az első negyedévben kapnak a rászorulók. A sikeres akciónak mintegy koronája volt a múlt hét végén a szolnoki Tiszaligeti Sportcsarnokban megrende­zett amatőr művészeti együttesek jótékony célú gálaműsora. Természetesen nem maradt el a múlt évben eladott 30 forintos adományjegyek sorsolása sem. A szerencsés nyertesek a következő sorszámú jegyek tulajdonosai: 07833: kétszemélyes tengeri utazás (100 ezer forint értékben); 06961: kétszemélyes nyugat-európai utazás (60 ezer forint érték­ben); 05761,06290,017638,043208,044042 — valamennyi egyszemé­lyes, nyugat-európai fővárosba szóló hétvégi utazás (egyenként 12 ezer forint értékben); 020032 1 db videomagnó (40 ezer forint értékben); 030213 1 db színes tévé (40 ezer forint értékben); 07381,020870,033301, 044214 (10 ezer forintos" vásárlási utal­vány); 024101,024144,024154,030211,042581,043993,051155: egyen­ként 5 ezer forintos vásárlási utalvány. A nyereményeket március 4-étől számított 30 napon belül lehet átvenni az alapítvány Budapest XXL, Kalamár József u. 248. alatti irodájában. Mint Kissné Kollár Eszter, az alapítvány területi bizottságának ügyvezető titkára elmondta, az idén folytatják az akciót. Március közepétől a Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövetségének székházában (Kecskemét, Kodály Zoltán tér I) ismét kaphatók a jegyek, mi több, olyan vállalkozók jelentkezését — ABC, trafik, közművelődési intézmény — is várják, akik szíve­sen vállalkoznának bizományi árusításra, az idős, nehéz sorsú, kispénzű emberek érdekében. A Nyugodtabb Évekért adományjegy ára változatlan, s a fenti­ekhez hasonló nyereményeket sorsolnak ki az idén is. Százegy évet élt A kor érdem? Szinte természeti törvényként fog­hatjuk fel, hogy a nagyon hosszú életüekct ősidőktől fogva mindenütt tisztelték. A vallásosak azt mond­ják, ha valaki megérte a hetvenedik, nyolcvanadik életévét, hogy hosszú élettel ajándékozta meg az Űr. Má­sok azt is hozzáteszik: fegyelmezett életvitelének, kiegyensúlyozott lelki­világának is köszönhetően boldogít­hatta, örvendeztethette oly sokáig családját, környezetét. A százéveseket az újságok is szá­mon tartják. Tavaly mi is megemlé­keztünk özvegy dr. Sántha György- né született Sikari Kovács Margit 100. születésnapjáról. Sajnos a kö­vetkezőt már nem érte meg. Szere- tetben, hűségben eltöltött bizonyság- tevő, gazdag életének 101. évében csendesen elhunyt. Néhány hónappal ezelőtt még bámulatos emlékezőte­hetséggel idézte hajdani népszerű költő urának, „a nomád felhők alatt” európaiként élő, sokak Gyuri bácsijának gyönyörű költeményeit. Az annak idején ősei közreműkö­désével épült kecskeméti evangélikus templomban pénteken délben tartan­dó gyászszertartás után az Örkényi családi sírboltban helyezik örök nyu­galomra. —r Fórumok az M5-ösről Az érintett településeken lakossági fórumokon ismertetik ezekben a napokban az M5-ÖS autópálya nyomvonalával kapcsolatos tudnivalókat. Ma 16 órakor Kisszállá­son a művelődési házban, 9-én, pénteken 15 órakor pedig Városföldön, a Klubkönyv­tárban lesz ilyen fórum. Az UVATERV képviselői tájékoztatják a résztvevőket. — JÓGATANFOLYAM FÉLEGY­HÁZÁN. A kiskunfélegyházi Varga Je­nő Közgazdasági Szakközépiskolában március 9-én, penteken 17 orakor kez­dődő jógatanfolyamot Kártyikné Ben- ke Étiek vezeti.' Nyílt válasz Nagy Attila Képviselőjelölt Úrnak Tisztelt Nagy Attila! Ön a Petőfi Népe március 5-i számában nyílt levélben ítélte el Kalmár József kisgazda képviselőjelöltet, valamint burkolt formában a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártot választási etikátlarisággal vádolva bennünket. („Eddig csak az SZDSZ szegte meg ezeket az alapszabályokat, most már Önök is.”) Mindenekelőtt leszögezzük, amennyiben a mi emberünk követte el az Ön által leírtakat, úgy elnézését kérjük. Kijelentjük azonban: a Kisgazdapárt megyei szervezete külön felhívta vala­mennyi tagjának figyelmét, hogy ilyen cselekményektől tartózkodjék. Abban biztosak vagyunk, hogy Kalmár József tagtársunk sem személyesen, sem pedig utasítás formájában nem kívánt ilyen módon jogtalan előnyökhöz jutni Önnel szemben. Pontosan tudjuk, hogy az ilyen módón megszerzett „előny” nagyon hamar hátránnyá változhat, arról nem is szólva, hogy egyszerűen tisztességte­len. Mi nem akarunk senkit „leragasztani” a falról! Ön meglepően magabiztosan jelend ki: „Az Ön (mármint Kalmár József) aktivistái »ragasztották erre az információra az Ön választási plakátját.” Kérdéseink: biztos Ön abban, hogy a tettesek kisgazdák voltak? Látta őket? Akkor miért nem figyelmeztette az elkövetőket? Amennyiben mindaz, amit ebben a vonatkozásban leírt, csak feltételezés, akkor azt visszautasítjuk, mert körülbelül annyi az alapja, mintha mi azt állítanánk, hogy ez egyszerűen provokáció, — engedje meg, hogy a további képzettársításokat mellőzzük —v amely a Kisgazdapártot kívánja lejáratni. És még egyet: fenntartva az eshetőséget, hogy valóban közülünk került ki a törvénysértő, Ön milyen jogon általánosít, hogyan meri egy ember vétkét a közösségre ráhúzni, lásd a „mostmár Önök is” kifejezést?! Kérjük, nyugodtan szedje le a „törvénysértő” plakátot. Ha úgy gondolja, Kalmár József tagtársunk elmegy és leveszi ő! De azt is kérjük, máskor megfontoltabban üljön az íróasztalhoz, mielőtt nyílt levelet fogalmaz. Vagy netán egyeztessen a vélt törvénysértővel. Különben akaratlanul is törvénysértést követhet el! És akkor... „miféle jogállamiság várható el azok­tól a jelöltektől, akik elemi (emberi) szinten sem ragaszkodnak a jogszerűség­hez.” Kalmár József FKgP képviselőjelölt KECSKEMET Születtek:(1990. február 23. és március 1: között): Sárkány Ákos (anyja neve: Kis- Czakó Mária), Sárkány Dénes (Kis-Czakó Mária), Sárkány Szilárd (Kis-Czakó Mária), Nagy Gyöngyi (Lantos Margit Mária), Ros­tás Alex (Bogdán Anna), Szepesi Károly (Kocsis Erzsébet), Sánta Péter István (Dajka Judit Terézia), Vadász Zsombor Levente (Soós Judit), Lázár Miklós (Pálfi Annamá­ria), Sándor Máté (Faragó Anikó Irén), Papp Tamás (Hardi Márta), Baji Ádám (dr. Nagy Katalin), Varga Marcell (Füri Mária), Varga Alexandra (Füri Mária), Tölgyesi Andrea (Mozsár Erika), Sipos Anita (Ország Margit Ilona), Csipák Mária (Bakó Mária), Nagy Erzsébef (Maruzsi Erzsébet Katalin), Lákics Edina (Juhász Ildikó), Fehér István (Farkas Erzsébet), Váczi Dániel (Tóth Eri­ka), Tóth Dániel (Vida Julianna Erika), Kecskeméti Péter (Túrán Anikó), Kullai Paula (Pozsár Paula), Csorba Zsanett (Tóth Éva Klára), Berta Nikolett Julianna (Tabacsár Sarolta Klára), Keresnyei Éva (Aszódi Éva), Kulcsai György (Hajdú Kata­lin), Dávid Tamás (Szenczi Mária), Kovács Antal (Godó Mária Katalin), Oláh Elemér (Dinók Julianna Ibolya), Varga Ilona (Ko­vács Ilona Mária), Somodi Andrea (Balog Katalin), Sáró Ágnes (Jéga-Szabó Irén Er­zsébet), Lauter Adrienn (Bakró Cecília), Gyulai Richard Ferenc (Fazekas Erzsébet), Szabó Gábor (Tóth Ilona), Károly Norbert (Borbély Terézia), Kiss Márton (Sándor Márta), Szórát Zsófia (Oláh Katalin Zsu­zsanna), Szalai Klaudia (Sebők Gabriella), Ártim Dóra (Marsi Katalin Klára), Cseh Erika Anett (Tóth Erika Zsuzsantta), Oro- vecz Gergő (Schnur Helga), Orovecz Réka .(Schnur Helga), Pólyák Ádám (Csengődi Éva). Házasságot kötöttek (március 2-án és 3- án): Nagy Imre és Király Terézia Lídia, Ja- szanovics István és Székeli Edit Mária, Sza­bó Tamás és Lazics Mercédes, Balogh János és Lázár Etelka, Alföldi Péter és Bene Ágnes Gabriella, Vágó Zsigmond és Szegedi Ágnes Márta, Dudás Zoltán és Somodi Ilona, Sere Tibor Norbert és Nagy Zsuzsanna, Gyulai Sándor és Varga-Fekete Erika. Meghaltak: Kiss Miklós (Kecskemét), Hojsza József (Kecskemét), Karcsú Pál (Kecskemét), Váczi Józsefné Mészáros Ka­talin (Kecskemét), Kovács Sándor (Kere­kegyháza), Juhász Mihályné Volf Mária (Kecskemét), Faragó József (Szentkirály), Kenderes János (kecskémét), Nyúl-Tóth Im- réné Rimóczi Erzsébet (Kecskemét), Zoboki Józsefné Bállá Julianna (Tiszakécske), Szalai László (Kecskemét), Stenczer Ferencné Bocskay Mária (Városföld), Farkas Ferenc . (Kecskemét), Csuvár Mihályné Takács Er­zsébet (Kecskemét), Szíjártó Józsefné Gyar­mati Julianna (Kecskemét), Szabó Miklós (Kecskemét), Farkas Gábor (Nyárlórinc), Póta Ivánné Zsoldos Zsuzsanna (Kecské­mét), Sztana Béláné Nagy Mária (Kecske­mét), Dinnyés József (Helvécia), Szabó Ba- lázsné Miklós Mária (Soltszentimre), Gellén Sándomé Kopasz Julianna (SzegedX Hajdú Józsefné Szabó Erzsébet (Kecskemét), Mé­száros Károly (Kecskemét), Kiss Bálint (Kecskemét), Szőke György (Kecskemét), Kullai László (Orgovány), Csapó Sándor (Kecskemét), Pethes Balázsné Demény Mar- cella (Kerekegyháza), Mócza Margit (Kecs­kemét), Mihala Istvánné Óberfrank Mária (Kerekegyháza), Gonda .Pál (Bácsalmás), Borok Jenőné Schneider Éva (Kecskemét), Kollár Balázsné Mizsei Rozália (Lajosmi­zse), Cseh József (Lakitelek), Peták Magdol­na (Jakabszállás), Pető Lajos (Lajosmizse), Szabó Istvánné Bakos Mária (Lajosmizse), Juhász Alajos (Lajosmizse),. Vágó József (Lajosmizse), Aipli Sándor (Kunpeszér), Nagy Istvánné Csernák Borbála (Kunpe- szér), Marton Jenőné Illés Mária (Kecske­mét), Zombori Sándomé Szalai Mária (Ja­kabszállás), dr. Sánta Györgyné Kovács Margit (Kecskemét), Erdélyi József (Kecske­mét). KISKŐRÖS Házasságot kötöttek (február 26. és márci- ’ us 5. között): Györgye Krisztina és Sztpjka József, Hachbold Hajnalka és Okner Robert Gábor, Suba Ilona és Szabó János, Kutyifa Erzsébet és Csizmár Antal. Meghaltak: Klepácz Jenőné, (Kiskőrös), Turancsik Pálné (Kiskőrös), Fazekas Fe­rencné (Kiskőrös), Petrovics Pál (Kiskőrös). — A FIDESZ KECSKEMÉTI csoportja a szovjet csapatkivonásról szóló megállapodás aláírásának előestéjén, március 9-én, pénte­ken fél 5-kor demonstrációt szervez a Schön- her ez Z. téren, a Lenin-szobornál, hogy a megállapodás fontosságát hangsúlyozza. A demonstráción felszólal dr. Sarkadi Zsolt, a 2-es vk. Fidesz-jelöltje. — HERTELENDY LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőjelöltje az 1-es választókerületben 1990. március 8-án 18 órától választási gyűlést tart a Hosszú Utcai Általános Iskolá­ban. Minden érdeklődőt vár a' Fidesz és Hertelendy László. — A MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM 3. sz. választókerülctbeli jelöltje, KÁ­NYA GÁBOR március 8-án 18 órakor Tiszakécske-Óbögön, az általános iskolában, 9-én pedig 18.30-kor Pálmonostorán, a művelődési házban választási gyűlést tart. — A MAGYAR NÉPPÁRT képviselőjelöltje, dr. Farkas László a néppárt környe­zetgazdálkodási vállalkozásairól ad tájékoztatást március 10-én, szombaton 17 órai kezdettel Újfehértón és ugyanezen a napon Í8.30 órai kezdettel Balotászálláson, a helyi művelődési 'házakban. Mindkét fórumon részt vesz dr. Say István, a Magyar Néppárt országos elnökségének tagja, aki az önkormányzat és az oktatás gyökeres reformjával kapcsolatos néppárt-programokat ismerteti. A választási gyűlésekre tisz­telettel vár minden érdeklődőt a Magyar Néppárt. — A MAGYAR NÉPPÁRT képviselőjelöltje, Kovács Klára választási fórumot tart március 9-én, pénteken, 14 órai kezdettel a hetényegyházi szociális otthonban, melyre tisztelettel meghívja az otthon lakóit és a környéken élő választópolgárokat. — BÁCSBORSÓDON március 9-én, pénteken, 18 órai kezdettel a kultúrházban, Tataházán március 10-én, szombaton, délelőtt 10 órai kezdettel a művelődési házban bemutatkozik és programismertető választási gyűlést tart dr. Szoboszlai Attila, a Magyar Néppárt képviselőjelöltje. — A SZOCIALISTA PÁRT kecskeméti szervezete vitát kezdeményezett a kecske­méti képviselőjelöltek között, „Megállítható-e az infláció?” cimmel. Tájékoztatjuk a választókat, hogy a vitára a feltételekben való megegyezés hiányában nem kerül sor. Szocialista Párt kecskeméti szervezete — A SZABAD DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE választási gyűlést tart március 8-án 18 órai kezdettel Ordason, a kultúrházban. A rendezvényen a 7. sz. választókerü­let lakói megismerkedhetnek dr. Andriska Géza SZDSZ-képviselőjelölttel és prog­ramjával. Tanuljon meg céget alapítani! A vállalkozókat és a menedzsere­ket célozza meg az Erdei Ferenc Művelődési Központ új tanfolya­maival, melyeket az OKTÁV Ipari Továbbképző Vállalattal, Az SKR Stúdióval és az INNOMAN Ma­gyar—Angol Innovációs Kft-vel közösen indít idén márciusban. Legérdekesebb talán a Vállalkozá­sok menedzselése című, háromré­szes kurzus. Ezen a résztvevők a pozitív gondolkodástól a telefoná­lás szabályain át a hitelezési politi­káig és az ügyvitelszervezésig renge­teg fontos, az Önálló cég alapításá­hoz és életben tartásához szükséges ismeret birtokába juthatnak. ízelí­tőt tart a kurzusból az SKR Stúdió március 22-én délelőtt a művelődési központban. A belépés díjtalan. Ugyancsak érdeklődésre tarthat számot a pénzügyi menedzsereknek szervezett tanfolyam.. Átszervezők ezt minden olyan vezetőnek, mun­katársnak vagy’ ‘cégtulajdonosnak ajánlják, akinek a vállalat és a vál­lalkozás pénzügyi egyensúlyának megtartásában jelentős szerepe van. Továbbképző tanfolyamokat tartanak még a személyzeti veze­tőknek, üzem- és művezetőknek, az alapfokú közegészségügyi (méreg- kezelői) tanfolyamot sikeres vizsgá­val zárók pedig oklevelet is kapnak. A sok jó hír mellé egy rosszabb is: a részvételi dijak, sajnos, megle­hetősen magasak. A kurzusokra az Erdei Ferenc Művelődési Központ­ban, március végéig lehet jelentkez­ni. • IDŐJÁRÁS Várható időjárás az országban ma estig: Csak néha növekszik meg a felhőzet. Szá­mottevő eső sehol sem lesz, több órás napsü­tés várható. A délnyugati szél csak időnként élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 15 és 20 fok között várható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Metorológiai Főállomás jelenti: Március 6-án Kecskeméten a középhőmér­séklet 7,3 (az 50 éves átlag 3,3), a legmaga­sabb hőmérséklet 14,6 fok volt. A nap 3,9érán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor 10,4, 13 órakor 13,7 fokot mértek. A legalacso­nyabb hőmérséklet 6,6 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1021,7 millibar — emelkedő — volt. Március 6-án Baján a középhőmérséklet 5,5 (az 50 éves átlag 4,0), a lagmagasabb hőmérséklet 17,3 fok volt. A nap 7,5 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor 5,1, 13 órakor 14,2 fokot mértek. A legalacso­nyabb hőmérséklet 2,8 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1022,3 millibar — emelkedő — volt. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Kerékpáros-baleset Kiskunhalason, a Széchenyi és a Kölcsey utca kereszteződésében ked­den az 51 éves Papp Istvánné (Kiskun­halas, Korvin utca 33.) kerékpárral közlekedve nem adott elsőbbséget az ugyancsak kerékpáron haladó, 17 esz­tendős Hegyi Armondnak (Kiskunha­las, Futó utca 7.) és összeütköztek. A baleset során Papp Istvánné súlyosan megsérült. Ugyanezen a napon Baján, a Sza­badság és a Wesselényi utca kereszte­ződésében Bogárdi Lajos 34 éves szé­kesfehérvári lakos személygépkocsi­val nem adott elsőbbséget a 40 éves Khin István (Baja, Alkotmány utca 7.) által vezetett személyautónak és összeütköztek. Bogárdi Lajos utasa, a 26 éves Nagy Attila, ugyancsak székesfehérvári lakos súlyos, mig Khin István utasa, Khin Istvánné sú­lyos sérülést szenvedett. Szintén ezen a napon Baján, né­hány órával később még egy baleset történt. A Deák Ferenc és a Bartók Béla utca kereszteződésében a 84 éves Nagy István (Baja, Duna utca 10.) egy féktávolságon belül érkező sze­mélygépkocsi elé lépett. Az ütközés már elkerülhetetlen volt, Nagy Ist­vánt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. — OT TÉMA A KECSKEMÉTI | sportláp HOLNAP MEGJE- | LENŐ SZÁMÁBÓL: Profi lesz-e a | boxoló Csikós Ábel? Gokart után j Forma Ford-ban. Kecskemétiek pró- | r bajátékon a Rábánál. Bunda — 16 í bárányból. Hadifogoly-válogatott- I í ban Fritz Walterrel. AZ EGÉSZSÉGÜGYTŐL A NÉPESSÉGFEJLŐDÉSIG Kisvárosok konferenciája Baján Országos érdeklődésre tarthat számot az a kétnapos tudományos tanácskozás, melyet a Magyar Tudományos Akadémia Regioná­lis Kutatási Központja és a helyi városi ta­nács közösen rendez Baján, a városháza dísztermében. A pénteki program 11 órakor kezdődik Barna György tanácselnök-helyettes meg­nyitójával, majd előadások következnek. Csatári Bálint a kisvárosi válságpontokat, Gyimesi Sándor a történeti hagyományokat elemzi. Tóth Zoltán a kisvárosok térvilágá­ról, Bánlaky Pál a pártok és a helyi hatalom viszonyáról értekezik. A délutáni ülésszakon, fél 3 órai kezdettel tizenegy hozzászólás hangzik el. Gergely András például a kun kisvárosi sajátosságo­kat, Berényi István pedig a Tiszakécske- szindrómát elemzi. A konferencia szombaton Gaborják József megyei tanácselnök elnökletével folytatja munkáját. Tizennégy hozzászólás után, me­lyekben a kisvárosi üdülőfunkciótól az egészségügyi szerepkörig számos gyakorlati kérdés kerül napirendre, Enyedi György, az MTA Regionális Kutatási Központ igazga­tójának zárszavával fejeződik be a tanácsko­zás. G. Z. ISMÉT VARJA kedves vendégeit szolid árakkal, új és régi ízekkel A FELÚJÍTOTT ÁRPÁD SÖRÖZŐ Hírős Kft. A PETŐFI NYOMDA azonnali belépéssel felvesz vegyésztechnikust laboratóriumi munkákra. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Petőfi Nyomda műszaki osztályán Kecskemét, Külső-Szegedi út 6., vagy telefonon; 76/28-777. s 600 — CSAK MA: OLCSÓBBAN. A Bácska Kereskedelmi Vállalat kecskeméti Homyik János utcai Revü boltjában a nőnap tiszteletére csak ma minden női harisnyanad­rág árából 20 százalék engedményt adnak. (X) POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: DR. GÁL SÁNDOR Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató; Telefon: 28-777 1990. III. 8-án, megrendelés sorszáma: 30003 Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216.bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a nirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 105,— Ft, negyedévre: 315,— Ft, , fél évre: 630,— Ft, egy évre: 1260,— Ft. ISSN 0133-235x

Next

/
Oldalképek
Tartalom