Petőfi Népe, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-08 / 33. szám

2 • PETŐFI NÉPE m 199«. február 8. Bush üdvözölte Gorbacsov javaslatait George Bush amerikai elnök kedden üdvözölte Mihail Gorbacsovnak az SZKP KB ülésén elhangzott javaslatait a Szovjetunió demokratizálására, ugyanakkor a Pentagon 295,1 milliár­dos költségvetési tervezetének védel­mében kijelentette, hogy „bátorító po­litikai és katonai változások nem rin­gathatják önelégültségbe” az Egyesült Államokat. ; „Az amerikaiak mindig üdvözölni fogják a demokrácia növekedését elő- mozditó intézkedéseket és különösen bátorító olyat látni, ami közelebb hoz­hatja az, igazi demokrácia napját a szovjet néphez” — mondotta George Bush elnök a kaliforniai Front Irwing katonai támaszponton katonák előtt. Az elnök a Mojave sivatagban egy had­gyakorlatot tekintett meg, amelynek koreográfiája szerint szovjet csapatok támadják meg az NSZK-t. A Gorbacsovot méltató szavakat utólag iktatták az elnöki beszédbe, amelyben Bush védelmébe vette az 1991-re előirányzott katonai költségve­tést a kelet-európai változások miatt annak csökkentését szorgalmazó de­mokratapárti törvényhozókkal szem­ben. Az elnök azt ecsetelte, hogy a Szov­jetunió továbbra is félelmetes erővel rendelkezik. „A demokrácia elleni kihí­vás még sehol sem szűnt fneg és az Egyesült Államoknak készen kell állnia a harcra a szabadságért és biztonsá­gért" — hangoztatta George Bush. Elutazott hazánkból at Európa Tanács főtitkára Catherine Lalumiére, az Európa Tanács'főtitkára kétnapos látoga­tása befejeztével szerdán, az esti órákban elutazott Magyarország­ról. (MTI) Bakuban csak a vállalatok 40 százaléka termel Nem romlott a helyzet az elmúlt 24 óra alatt Azerbajdzsánban — állapította meg szerdán délelőtt a szovjet belügyminisztérium közleménye. Kedden a kaukázusi köztársa­ságban hat embert tartóztattak le pogro­mokban való részvétel gyanújával. A kijárási tilalom megszegéséért §4 személyt állítottak elő. A nagyvárosokban folyik a fegyverek ön­kéntes beszolgáltatása, valamint elkobzása. Az azerbajdzsáni iparvállalatoknak csak 56 százalékában vették fel a munkát. A sztrájkok leginkább Bakut sújtják, ahol a vállalatoknak mindössze 40 százaléka dolgozik. A belügy közlése szerint január 18. (a bakui rendkívüli állapot bevezetése előtti utolsó „békenap”) óta a sztrájkok okozta kár csaknem 370 millió rubel. A karabahi Sztyepanakertben csak a lét- fontosságú üzemekben folyt munka. Változatlanul tart a közutak blokádja, a szállítmányok kizárólag katonai kísérettel ha­ladnak. Az azerbajdzsáni vasutakon 104 te- herszerelvény vesztegel, s közülük 69 úticélja Örményország lenne. Örményországban a belügyminisztériumi közlemény szerint változatlan a helyzet. Itt is folyik a fegyverek, más harci eszközök leadá­sa. A Front a román politikai élet színterén Kilépett a román politikai élet színterére, mint önálló politikai képződmény, a Nemzeti Megmentési Front. Miután különvált, a Front Tanácsától, politikai szervezetként bekapcsolódik a választási küzdelmekbe. Ennek első jele, hogy nyilvánosságra hozta programját és szervezeti szabályzatát. Az Adevarul szerdai, száma közölt ismertetést a Neihzeti Megmentési Front célkitűzéseiről. Eszerint a népi forradalom által létrehozott Nemzeti Megmentési Front az ország alkotó erőinek összefogását, a pluralista politikai rendszert, a hatékony gazdaság megteremtését, a nemzeti kultúra újjászületését tekinti alapjának. A front célja megalapozni a társadalmi igazságon és méltányosságon, a törvényes­ségen nyugvó jogállamot. Előtérbe helyezi a gazdaság liberalizálását, a decentrali­zálást a piaci mechanizmusok alapján. A különböző tulajdonformákra épített nemzetgazdaság területén külön gondot kíván fordítani a mezőgazdaság fejleszté­sére, az egyéni és kollektív kezdeményezések támogatásával, földterületek haszná­latba vagy tulajdonba adásával. Síkraszáll Romániának az európai és világgazdaságba való beilleszkedéséért. A front külpolitikai koncepciójának a lényege, hogy figyelembe veszi a világ erőviszonyaiban végbement mélyreható változásokat és a technológiai, gazdasági-, pénzügyi és politikai téren megjelent új övezetek és hatalmi központok, a nemzet­közi együttműködési lehetőségek érvényesülését. A front programja külön kitér a hadsereg szerepére és kimondja, hogy a Nemzeti Megmentési Front küzd a román hadsereg „természetes státusának és tekintélyének visszaállításáért”. Az Adevarul közli az új politiai szervezet szervezeti szabályzatát is. A frontnak lehetnek egyének és közösségek a tagjai. Tagja lehet politikai csoportosulás vágy társadalmi szervezet, amely elismeri programját és szervezeti szabályzatát. Nem lehetnek tagjai a diktatúra szolgálatával erkölcsileg és politikailag kompromittált személyek. A front évente konferenciát tart a területi szervezetek képviselőiből létesülő Koordinációs Bizottság által megszabott feltételekkel. Magyar—román baráti kör A Csíkszeredái traktorgyárban ma­gyar-román baráti kör alakult. Célja közös frontot létrehozni az uszítás, a rémhírek visszaverésére, amelyek az együttélö románok és magyarok lelki összeforrottságának megbontására tö­rekednek — írja a Hargita Népe. A csikszeredaiak felhívást tettek közzé. Ebben felszólították az ország valamennyi vállalatát és intézményét, támogassák kezdeményezésüket az együttélő nemzetiségek barátságának elmélyítéséért, az évszázadok során használt leggyalázatosabb fegyver, a sovinizmus ellen. Csehszlovák—szovjet csapatkivonási tárgyalások Moszkvában szerdán megkezdődött a csehszlovák—szovjet csa- patkivotiási tárgyalások második fordulója. A szovjet delegációt Ivan Aboimov külügyminiszter-helyettes, a csehszlovák küldöttséget Evzen Vacek külügyminiszter-helyettes ve­zeti. TELELOTTÓ-NYEREMÉNYEK A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a tclclottó nyeremé­nyei a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt jutalom nettó összege 2 millió forint. A 4 találatos szelvényekre egyenként 89 583, a 3 találatosokra 659, a 2-esekre 30 forintot fizetnek. . KERESKEDELMI ÁLMOK: Hétszázmillió dolláros aktívum A valóság: sertéshúst vettünk svájci frankért Beck Tamás kereskedelmi miniszter szerdán sajtótájékoztatón értékelte a kül- és belkereskedelem múlt évi alakulását, s felvázolta a tárca idei elképzeléseit. 1989-ben a tőkés export a terveknek megfelelően alakult — mondotta a miniszter —, a forgalom mérlege 544 millió dolláros magyar aktívummal zárult. Kivitelünk mintegy 5,9, importunk 5,4 milliárd dollárt tett ki. A rubelelszámolású mérleg lényegesen kedvezőtlenebb: az áruforgalmi többlet az év végére 550 millió rubelt tett ki, az összes aktívum pedig már 1,5 milliárd dollár volt. Valamennyi KGST-tagországgal, de különösen a Szovjetunióval kedvezőtlenül alakulnak kereskedelmi kapcsolataink; a kivitel ellentételezésére többnyire nincs árufedezetük. Az exportengedélye­zéseket ezután is szigorúan veszik, azonban a bartellüzleteknek zöld utat ad a minisztérium. Beck Tamás elmondta, hogy Németh Miklós miniszter- elnök rövidesen levélben fordul a szovjet miniszterelnökhöz, s olyan értel­mű megállapodást indítványoz, hogy a szaldó feletti magyar áruszállítmá­nyokért dollárral fizessenek a szovjet partnerek. Azoknak a magyar válla­latoknak a támogatására pedig, amelyeknek szovjet exportja meghiúsult, 4-5 milliárd forintos alapot hoznak létre. Az ez évi tervek szerint tőkés elszámolású forgalomnak az év végére 700 miliő dolláros aktívummal kell zárulnia, 7-8 százalékos exportnövekedés mellett. A fizetésimérleg-hiány pedig nem lehet több 600 millió dollárnál. A szocialista exportmérleget a terv 500 millió rubeles passzívumban hatá­rozza meg, ez egymilliárdos váltást jelent, figyelembe véve a jelenlegi aktívumot. A belkereskedelmi forgalom az elmúlt évben mintegy 810 milliárd forint volt, az eladott áruk mennyisége azonban körülbelül 2 százalékkal csök­kent a megelőző évihez képest. A tervek szerint idén a forgalom folyóáras növekedése 20 százalék körül alakul, ám a mennyiség továbbra is csökken. A tájékoztatón Beck Tamás külön foglalkozott a bevásárló-turizmus kérdésével. Elmondotta, hogy a minisztériumban előterjesztés készül, amelynek értelmében a tárca néhány kivétellel továbbra is javasolja a szigorú vámrendelkezések fenntartását. Számolni kell ugyanis azzal, hogy naponta 60-80 ezer szovjet turista érkezik az országba, várható, hogy a jugoszlávok ezentúl is mindinkább a magyar határ menti városokban szándékoznak beszerezni élelmiszert, továbbá számítani lehet a romániai magyarok és a csehszlovákok nagyobb arányú érkezésére is. Márpedig ezt a nagyarányú bevásárló-turizmust az ország lehetőségei nem bírják el, hiszen már eddig is svájci frankért vásároltunk sertéshúst, 80 tonna étolajat importáltunk nyugatról, holland margarint árusítanak az üzleteinkben, s rövidesen 10 ezer tonna marhahúst kell beszerezni. Ezért a korlátozás nélküli kivitel megengedhetetlen, hiszen nem adhatjuk el azokat az árukat a kelet-európai piacokon, amelyeket Nyugatról szerzünk be. A minisztériumban egyébként megállapították, hogy ma már sehol nem tartják be azt az 1974-ben született pénzügyminiszteri rendelkezést, amely­nek értelmében 500 forintnál nagyobb értékű élelmiszert külföldi állampol­gár nem vihet ki az országból — s ennek ismét érvényt kell szerezni. Mindemellett a miniszter úgy ítéli meg, hogy az idei belföldi ellátás az importtal együtt kielégítő lesz. A további várható áremelésekkel kapcsola­tosan nem bocsátkozott jóslásokba, hiszen mint mondotta, az ajánlott fogyasztói árak meghatározása nem a kereskedelem feladata. Annyit azon­ban megjegyzett, hogy a tárca szakemberei vizsgálják, mi az áremeléseknek az a legmagasabb mértéke, amelyet még elbír a belső piac, s milyen hatásai lennének egy esetleges belföldi árstopnak. (MTI) Konzultáció a pártok és az ország vezetői között (Folytatás az 1. oldalról) kérdéseit kellene megvitatni a fórumon. Ugyancsak a tárgysorozathoz kapcso­lódóan kért szót Csengey Dénes, aki az MDF elnökségének napirendi javasla­tait tolmácsolta. Szerintük a konzultá­ción három nagyobb kérdéskört kellene megvitatni. Az első ilyen lényeges kér­désnek ítélte, hogy március 25-éig ren­deljenek el árstopot az alapvető élelmi­szerekre, hogy az áremelkedések miatt ne alakuljon ki olyan helyzet, amely ve­szélyeztetné a választások légkörét. Ha­sonló fajsúlyú megvitatandó kérdésnek tartotta a nemzeti, önkormányzati va­gyon védelmének megoldását, valamint azt, hogy a választási kampány idején semmilyen hadgyakorlatot ne engedé­lyezzenek az ország területén. A konzultáción részt vevő pártok képviselői Szűrös Mátyás javaslatára megállapodtak abban, hogy az Or­szággyűlés előtt álló feladatokról, ehhez kapcsolódóan a közigazgatási, illetve az államapparátus működéséről, a szociá­lis problémákról, továbbá a választások előkészítéséről folytatnak eszmecserét. Ezt követően Németh Miklós és Fo­dor István röviden ismertette az Or­Befejeződött a népszámlálás — a KSH kérése A Központi Statisztikai Hivatal tá­jékoztatása szerint a terveknek meg­felelően február 3-ánlényegében befe­jeződött a népszámlálás az ország leg­több településén. Budapesten és né­hány vidéki nagyvárosban azonban a számlálóbiztosok minden igyekezete ellenére többen kimaradtak az össze­írásból. A KSH arra kéri azokat az ál­lampolgárokat, akiket eddig a szám­lálóbiztosok nem kerestek fel, hogy 1990. február 20-áig jelentkezzenek a lakóhelyük szerint illetékes városi, köz­ségi, illetve kerületi tanácsnál, ahol ki­töltik népszámlálási kérdöfvüket. Az összeírás befejezése után a nép­számlálás munkálatainak kevésbé lát­ványos szakasza kezdődik: a kérdő­ívek összesítése, az adatok feldolgozá­sa. A népszámlálás előzetes adatait a KSH előreláthatóan márciusban hoz­za majd nyilvánosságra. (MTI) szággyűlés februári ülésszakára terve­zett programot. Ez tíz, többségében törvénymódosító törvényjavaslatot tartalmaz a kormány előteijesztésében. Tervezik továbbá, hogy 11 önálló kép­viselői indítványt, valamint parlamenti bizottsági javaslatokat is megtárgyal­nak. Az első témáról lezajlott több mint kétórás és meglehetősen csapongó véle­ménycserében a pártok általában azt szorgalmazták, hogy az Országgyűlés valóban csak a feltétlenül szükséges törvényeket tárgyalja meg. Kiczinger Ferenc, a Független Szociáldemokrata Párt képviselője például úgy fogalma­zott: „a parlament vegye végre észre, hogy már csak gondnoki teendők ellá­tására van jogosítványa”. A vita egyébként többnyire az árak átmeneti befagyasztásának lehetőségé­ről, illetve konkrétan a választójogi törvényről folyt. Egyebek között arról, hogy mihamarabb töröljék el a kopog­tatócédulák, ajánlási szelvények rend­szerét. A Centrumpártok Nemzeti Szö­vetsége olyannyira követelte ezt, hogy kijelentette: ellenkező esetben nemzeti bojkottra hívja a népet hogy megóvja a választásokat. (MTI) • Nyilvántartásukba bárki betekinthet (Folytatás az 1. oldalról) nűleg „hivatalból való eljárást” fog je­lenteni, Azaz a cégbírák nem járnak majd unos-untalan a vállalatok nyaká­ra, nem ellenőriznek például olyasmit, hogy elküldték-e már illetékes helyre a balesetvédelmi jelentést. Kizárólag a cégek működésével kapcsolatos jogi vizsgálatokkal foglalkoznak. Főkép­pen azt vizsgálják, törvényes-e az alap­szabály (társasági szerződés), s ennek megfelelően müködik-e a vállalat, szö­vetkezet vagy gazdasági társaság. A cégnyilvántartás azzal, hogy egy kézbe került, lényegében egyszerűsö­dött. A vállalatokat olykor-olykor öve­ző titokzatosság is megszűnik. Mert míg korábban a tanácsoknál többnyire húzódoztak attól, hogy a gazdálko­dókról kívülállónak információt adja­nak, a cégjegyzék teljesen nyilvános. Bárki bármikor megnézheti az őt ér­deklő vállalat adatait. Bár az is igaz, a bonyolult, mégis szűkszavú nyomtat­ványokat átböngészve a cég üzletmene­téből, sikeres vagy sikertelen gazdálko-. dásáról szinte semmit sem tudhat meg. M. Á. Kopogtatócédulákról — egy részhatáridő után Bizottság vagyon­nyilatkozat értékelésére Megtartotta első ülését szerdán az egyes állami és pártfunkciót be­töltött, illetőleg betöltő vezetők va­gyonnyilatkozatát értékelő or­szággyűlési bizottság. A testület el­nökévé Eke Károly független kép­viselőt választották meg. A bizottság tagjai önként va­gyonnyilatkozatot tettek. A Ma­gyar Közlöny 12. számában talál­ható 1990. évi III. törvény és az ehhez kapcsolódó országgyűlési ha­tározat alapján a bizottság megha­tározta munkamódszerét. A törvényben megfogalmazottak szerint: „Akik az 1980. június 8-ától számított két parlamenti ciklus ide­jén magas állami, illetőleg párttiszt­ségei töltöttek, vagy töltenek be — az Elnöki Tanács elnökei, titká­rai és tagjai, a Minisztertanács el­nökei és tagjai, az államtitkárok, az Országgyűlés elnökei, alelnökei, a Fővárosi Tanács és a megyei taná­csok elnökei, ijletőleg az MSZMP volt elnöke, főtitkára, titkárai, poli­tikai bizottsági tagjai, valamint fő­városi és megyei első titkárai, to1 vábbá a jelenleg működő pártok és társadalmi szervezetek országos ve­zetői — 1990. február 25-éig kötele­sek vagyonnyilatkozatot ten­ni.” A bizottság a beérkezett va­gyonnyilatkozatokat az APEH-hez továbbítja, és a szakértői jelentés alapján kezdeményez vizsgálatot. Figyelembe véve az Országgyűlésen e témában elhangzott véleménye­ket, a bizottság leszögezi: nem célja, hogy a vagyonelszámoltatás bűn­bakkeresés legyen. Ugyanakkor fel­adatának tartja a-törvénytelensé­gek feltárását az arra utaló tények esetében, és kezdeményezi a bünte­tőjogi felelősséerevonást is. A bizottság felkérte a Miniszter- tanács Hivatalának elnökét, hogy haladéktalanul adjon tájékoztatást a jelenlegi jogszabályok értelmében fennálló jogi és gazdasági előnyök­ről, hogy ezeket is felülvizsgálhassa. • A bizottság munkája eredmé­nyessége érdekében szakértőket al­kalmaz. Üléseiről a sajtót kommü­nikében tájékoztatja. (MTI) (Folytatás az 1. oldalról) a pártok, független jelöltek megbízottai számára is etikai kérdés, hogy ne élje­nek vissza, vagyis ebben a körben ne éljenek az ajánlószelvények gyűjtésé­nek lehetőségével. Dr. Balogh László külön is kiemelte, hogy azok, akik nem kaptak értesítést — feltételezhetően, mert hiányoztak a választói névjegyzékből —, s nem ke­resték meg a lakóhely szerint illetékes tanácsot sem, nos ők ezt feltétlenül te­gyék meg. Igaz ugyan, hogy a jelöltállí­tásban már nem tudnak résztvenni, de a névjegyzék kiegészítése nélkül a vá­lasztásból is kimaradnak vagy kima­radhatnak. (Folytatás az 1. oldalról) politikus sem kérdezte meg, mit szólok ahhoz, hogy a kilogrammonként 70 fo­rintért átvett sertés húsát 240 forintért adják az üzletben. A Kádár-rendszer­ben azért arányosabb, jobb volt a meg­élhetés. Nem az elmúlt negyven év, ha­nem az utóbbi két-három esztendő jut­tatott minket csődbe. M. Istvánné véleménye sorozatunk előző részében, helyszűke miatt, nem kapott nyilvánosságot. Talán maradt volna a jegyzetfüzetemben továbbra is emlékeztetőül, hacsak a Remix tisza- kécskei gyárából nem kapunk levelet Cseh Lászlónétól: „Tisztelt Szerkesztőség! Nézem a mai újságot (január 22.). A szemem megakadt egy cikken. Mun­kások a munkapad mellől. Fogtam a tollat. Igaz, engem nem kérdezett meg senki, de én akkor is írok. Tragédia idáig süllyedni. Az ember­nek szétmegy a feje a spk gondolkodás­tól, hogy mi lesz holnap. A tiszakécskei Remix dolgozója vagyok, 19 éve. Ép­pen ma kaptam meg az 1989. évi kere­setem kimutatását, ötvenhatezer fo­rintról szól. Nem nehéz kiszámolni, mennyi esik ebből egy hónapra. Férjem leszázalékolt nyúgdíjas. OTP-t törlesz- tünk, gázért, villanyért, vízért és nem­sokára talán már a levegőért is fize­tünk. Eddig megengedhettünk ma­Az ajánlószelvények gyűjtésével kapcsolatban a választási bizöttságok- hoz húsznál több írásban benyújtott észrevétel, kifogás jutott el. Ilyen volt egyebek között a munkahelyen való gyűjtés vagy kitöltetlenül aláírt kopog­tatócédulák elkérése. Akadt község, ahol az aktivisták magukat tanácsi dol­gozóknak kiadva tértivevényként, alá­írva azonnal visszakérték a cédulát. Az állampolgárok közül többen nem vették át az értesítést vagy kijelentet­ték: nem adják oda senkinek. Féltek a cédulák későbbi nyilvánosságra hozá­sától. (Ezzel kapcsolatban azonban időközben intézkedett a Parlament, módosítva a törvényt). Nem kevesen ingerülten fogadták a pártok megbí­gunknak a munkahelyen naponta fél liter tejet, haza is hoztunk egy litert a gyerekeknek, de már nincs erőnk (pén­zünk) megvenni. Iszunk teát. Azzal is telik a has. Kilátástalan az életünk. Elfásultunk a gondoktól, és semmi örömünk az életben. Csak azt nem értem: miért mindig a szegény ember issza meg a levét mindennek? Most jól kipanaszkodtam magam. Amit gondoltam, leírtam. A nevemet is aláírtam, közzétehetik. Cseh Lászlóné Tiszakécske Fürst S. út 10.” Csehnét meglátogattuk a munkahe­lyén. Gondolatai bizonyos mértékben hasonlóak az MMG-beli dolgozóéhoz! — Én is azt tapasztalom, hogy ma­napság sokkal nehezebb megélni, mint akár két-három esztendeje is. Otthon azon töröm a fejemet, mit főzzek úgy, hogy ne kelljen elmenni a boltba. Egy­szer sült, egyszer főtt krumplit eszünk. Ha mezőgazdasági munkából nyaran­ként nem pótolhatnám az itteni kerese­temet, az idén már nem fűthetnénk gáz- konvektorral. A termelőszövetkezet­ben '23 konténerre való paradicsomot termesztettünk. Ebből tíz a téesznél, tizenhárom pedig nálunk maradt. Több is teremhetett volna fűzi hozzá bánkódva —, hogy ha a gazdaság nem zottait, zaklatásnak vették jelentkezé­süket, s indulatos megjegyzések is el­hangzottak. Egymás lejáratásáról, más nevében történő ajánlószel vény gyűjtésről men- de-mondák keringenek ugyan, de konkrét bejelentés a megyei választási bizottsághoz nem érkezett. A kisebb rendellenességeket helyben korrigál­ták, választási bűncselekmény alapos gyanúja miatt feljelentésre Bács- Kiskun megyében nem került sor. Párthelyiségekbe sem törtek be eddig — szerencsére —, de a szolnoki, buda­pesti, veszprémi, történések arra inte­nek, hogy a begyűjtött kopogtatócédu­lákat gondosan kell őrizni, mert elvesz­tésük, megsemmisülésük esetén azok nem pótolhatók. V. T. felejti el permetezni és emiatt nem rot­had el egy része, még zölden. Azt mondták rá: természeti csapás. A való­ságban mulasztás. Enélkül is ér bennünket elég csa­pás — folytatja Csehné, míg az alkohol gőzében, a füstölgő gyantát és a for­rasztóónt használva, a következő po- tenciométer-alkatrészt veszi a kezébe. — Ez a munka a vegyi anyagokkal károsítja a vesét, állandóan ragad az ujjunk, viszont januárban is csak 3829 forintot kaptam kézhez., A munka pe­dig egyre kevesebb. Nem tudjuk, med­dig leszünk a piacon. A dolgozók több mint felének a fize­tése a bérminimum alá csökkent. Nagy Lászlónéé, Antalovics Lászlónéé és Nagy Vincénéé csupán egy-kétszáz fo­rinttal különbözik a levélírókétól. Az adóhivatal és az egyre gyakrabban sze­replő áremelők pedig kitesznek magu­kért hétről hétre. Ez utóbbiak e hétre is készítettek „meglepetést”. S míg a nyomorprésen naponta húznak egyet, Cseh Lászlónénak meg a többieknek ökölbe szorul a kezük, émelyegni kezd a gyomruk a pártok hízelgő hirdetései­től. — Nyomják az édes szövegüket — mondja búcsúzóul a kécskei asszony —, míg bennünket senki sem képvisel igazán a Parlamentben. Mintha mi nem is volnánk. Kohl Antal Nem kell folyton a múlton rágódni

Next

/
Oldalképek
Tartalom