Petőfi Népe, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-07 / 32. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1990. február 7. ÉLETSORSOK — HOLNAP LESZ A HALÁL (3.) BÖLCSŐTŐL A KOPORSÓIG „Ugye tudjátok, ártatlan vagyok?” — Ott volt a fellebbviteli tárgyaláson ? . — Elmentem. A vádlottakat nem hívták meg, így írta elő a törvény. Bíztunk a bíróban. Olyan jó embernek látszott Szabó Mihály. — Csalódtak? — Hogyan is mondjam? Talán sajnáltuk is egy kicsit. Továbbra is jó bírónak érzem, aki boldogabb korban hasznos polgára lehetett volna a társadalomnak. Öt gyereke volt, föladta ... Azt hiszem, csak a nevét adta a másutt hozott ítélethez. Az utolsó istenhozzád — Mit csinált az Ítélethirdetés után? — Azonnal táviratoztunk Szakasits Árpád köztársasági elnöknek. Válaszra sem méltatott bennünket. A védőügyvéd is próbálkozott sok mindennel. Teljes bizonytalanságban teltek a napok. — Mikor beszélt utoljára a férjével? —i A kivégzése előtti napon. Véletlenül tudtuk meg, hogy nincs tovább. A lányom fedezte föl az egyik újságban a szörnyű hírt és felhivott: „Anyuka, holnap lesz a halál.” ■ — Mit mondhat ilyenkor két ember, akik egy életre kötötték össze sorsukat? — Sohasem felejtem el, ahogy ott, a rács mögül búcsúzott családjától. „Ugye tudjátok, hogy ártatlan vagyok?”, ez volt az uram utolsó kérdése. Kérte, mindenkinek bocsássunk meg, majd igazságot tesz az Úristen. — Hogy lehet ép ésszel kibírni házastársunk gálád elpusztítását? Kinek elviselhetetlenebb a kín ? Akinek fel kell állnia arra a szörnyű zsámolyra, vagy a túlélőnek? — Templomba mentem. Úrvacsorával erősítettem magam. Tartanom kellett magam a gyerekek miatt is. A 298-as parcellába temették — A lelki bajokat a megélhetés gondjai is tetézték. Miből élt özvegyként? — Nagy protekcióval sikerült egy segédmunkási állást szerezni az albert- falvi lőporgyárban. Ötvennégy évesen nem volt könnyű a fizikai munka, de becsülettel dolgoztam. A nyugdíjkpr- határ elérése után is kijártam a gyártelepre. — Mikor értesültek hivatalosan Szabó Kornél elhalálozásáról?- Hivatalos értesítést hiába vártunk. Szóban közölték, hogy egy hét múlva menjünk be a féljem holmijáért. Mindent visszaadtak, még a fecnikre írt levéltöredékeket is. Később tudatták, hogy a 298-as parcellában hántolták el férjemet. — Milyen megpróbáltatásokat tartogatott született Kaán Margit számára az élet? — Hosszú ideig fenyegetett a végrehajtó. Ki kellett volna fizetni Kornél fogvatartásának, ítéletének költségeit. De miből? Attól féltem, hogy elviszik megmaradt holmiját. De sikerült megakadályozni a bútoraink, használati tárgyaink lefoglalását. Segítettek a szomszédok, az ismerősöd. Mindenki velünk érzett. — Érthetetlen számomra, hogy a Nit- rokémia-ügy miért maradt ki a törvényességi felülvizsgálatokból. Igaz, ártatlan áldozata elítélése előtt sohasem volt pártmunkás ... —- Három-négy esztendeje egyik ügyvéd ismerősünk kérte a törvénytelen eljárás felülvizsgálatát, de tervezetét elutasították. Most azután meglepően gyorsan kimondták és bizonyították: Makai Mihály csempészte külföldre az újítást, Szabó Kornél ártatlan. Azonnali kártérítést! . — Tudom, hogy pénzben kifejezhetet- len a szeretett hozzátartozó elvesztése, mégis megkérdezem: mennyi kártérítést kaptak? — Még egy fillért sem. Csak egy levelet, 1989. november 16-án postázták az Igazságügyi Minisztériumból. Tudatták, hogy kérelmét illetékességből megküldték a Fővárosi Bírósághoz. Azóta áll az ügy. Legalább a nyugdíjamat javították volna. — Mennyi? — Négyezerhatszáz forint. Fűzfői családi villánkat sem adták vissza, noha jogellenesen vették el, mivel az én nevemen volt a négyszobás épület. A földhivataltól küldött értesítés szerint azért rendelkeztek így, mert azonosultam férjem nézeteivel. Honnan ismerték az én nézeteiinet?! Soha senki sem beszélt velem. A Szabó Kornél és családja meghurcoltatásáról megjelenő cikk talán meggyorsítja a kínosan lassú anyagi rehabilitációt. A Nitrokémia Vállalat síremléket állíttat egykori vezérigazgatója emlékére. Avatására az elsőfokú ítélet negyvenkettedik évfordulóján kerül sor. Valamilyen módon a szülővárosa is megemlékezhetne a tudtommal első kiagyalt per áldozatáról. Heltai Nándor A magyar kisebbség jövője a demokratizálódó Romániában Sokunk számára életünk nagy televíziós élménye volt a romániai, népfelkelésről közölt műsor. Én és korosztályom sok tagja átélhette azt az 1956-o t, amiről meg a'1 családban is alig mertek beszélni, de ami életünk nagy elvetélt kalandja maradt. A fiatalok is azt állítják, hogy számukra a közvetítések nagyban hozzájárultak 1956 megértéséhez. Mindezt fokozta az a nagy megkönnyebbülés, amit Romániában élő honfitársaink sorsának javulása felett érezhettünk. Ebből a kettős forrásból származott az az önzetlen segítség, ami sok száz esztendő után először volt igazi, a nép egészéből fakadó testvéri gesztus a román nép felé. Az általam vártnál kevesebb volt a nacionalista hang is, ezért aztán nagyszerű volt a románok fogadása is. A hétköznapok gondjai Lassan azonban jönnek a hétköznapok, és azok nem fogják igazolni azt a hirtelen támadt reményt, hogy a Romániában élő magyarság gondja megoldódott, hogy felőlük egyelőre nyugodtak lehetünk. Kétségkívül sokkal TÖBB lesz a kisebbségi joguk, a magyar nyelvű iskolájuk, KEVE- | SEBB az adminisztratív zaklatásuk, és főleg szabadabban utazhatnak az ország határain kívül, elsősorban hozzánk. Mindez nagy öröm a határ mindkét oldalán élő magyaroknak. Minél nagyobb sikerekkel bontakozik ki Romániában és Magyarországon a demokrácia, annál nagyobb lesz a két országban kialakuló jövedelmek közötti színvonalkülönbség. Kétszáz éve Erdély román- illetve magyarok lakta részein az életszínvonal lényegesen alacsonyabb volt, mint a jelenlegi Magyarország területén. Ez a különbség ma nagyobb, mint valaha volt, de még nagyobb lesz, ha mindkét országban zavartalan demokratizálás alakul ki. Jó volna, ha nem értenénk gazdasági értelemben a tudatunkban élő Kincses Erdélyt. Ott lényegesen mostohábbak a gazdasági és még lényegesebben a társadalmi feltételek. A demokratikus társadalmi beilleszkedés és a piacgazdálkodás kiépítése kétségtelen eredményeket fog hozni Romániában is, de minden bizonnyal lassan és kevesebbet, mint Magyarországon. A jobb körülmények vonzereje Minél kedvézőbbenialakul a két országban az életszínvonal, minél nagyobb lesz a polgárok szabadsága, annál nagyobbak lesznek a különbségek is., Nehezen veszik tudomásul az emberek, hogy az elmúlt évtizedek világgazdaságát mindenekelőtt az jellemezte, hogy egyre nő a különbség az országok életszínvonala között attól függően, mennyire felel meg civilizációjuk, gazdasági rendszerük a kor követelményeinek. Ezen Európában azt kell érteni, hogy mennyire erősek a polgári hagyományok, milyen a nép individualista és kollektivista tudata, vagyis a civilizációja mennyire van közel a nyugat-európaisághoz. Márpedig ebben a tekintetben mi előnyösebb helyzetben vagyunk. Ez a vélekedés természetesen nem azt jelenti, hogy a románokat leértékelem, hiszen az említett vélemény nem egy civilizáció valódi értékét, hanem csak jelenkori praktikus hasznosságát mutatja. Az országainkban kibontakozó demokráciával szükségszerűen együtt fog járni, hogy az erdélyi magyarság szinte egésze kapcsolatba kerül az anyaországgal. Személyesen meggyőződik arról, hogy itt az életszínvonal lényegesen magasabb, hogy könnyebb elhelyezkedni és jobbak a keresetek. A magyar nyelvű lakosság számára tehát az anyaország gazdasági vonzása igen erős lesz._Éz pedig csak a népelnyomó diktatúrában nem vezet arra, hogy meginduljon a népesség vándorlása. A magyar demokrácia sem helyezkedhet arra az álláspontra, hogy Szabolcsból ugyan szabadon költözhetnek az emberek az ország bármely vidékére, szabadon vállalhatnak munkát, de a határainkon túli magyarságtól ugyanezeket a jogokat megvonjuk. Nem tagadhatjuk meg a munkavállalás jogát Márpedig,ha a határon túli magyarságtól nem tagadjuk meg az anyaországban a munkavállalás jogát, annal többen gondolnak át- településre. Azt természetesnek fogjuk fel, hogy az erdélyi magyarok, akiknek a többsége falusi lakos, a fiaikat jobb kereseti, megélhetési lehetőségek reményében Bukarestbe, Temesvárra, Szebenbe küldik, de azt nem tartanánk megengedhetőnek, hogy Budapestre, „ Egy kenyéren éltünk A nagycsalád a hagyományos paraszti társadalomban Szegedre vagy Debrecenbe küldjék?,.Demokratikus viszonyok között az urbanizáció azzal jár, hogy a , kisebbségi falusi lakosság elsősorban olyan városokba igyekszik, ahol anyanyelvi környezetben élhet. Szinte elemi erejű ez a törekvés, ha ez egyúttal anyagi tekintetben is a legkedvezőbb megoldás. Annál is inkább, mert a kisebbségek mindenütt — még a legideálisabb helyzetben is — másodrangúnak érzik magukat. A legideálisabb helyzetre természetesen Romániában még generációkon keresztül nem számíthatunk. Ez ismét nem a románokkal szembeni kritika, csak ténymegállapítás. Kérdezzük csak meg a magyarországi cigányokat, de akár az átlagnál jobb anyagi körülmények között élő svábokat, nem kell-e kisebbségi helyzetüket érezniük, ha nemzeti nyelvükkel, iskolázási lehetőségeikkel élni akarnának. A legtöbb sváb egyszerűen inkább lemond eredeti nemzetiségéről, csakhogy nagyobb legyen biztonsága, jobb, biztosabb a gyermekei jövője. Ez a kisebbségi sors tehát független attól, hogy mennyire teljes a kisebbségi politika. Sokkal inkább függ a gazdasági körülményektől. Tanulság erre, hogy a leggyorsabban az Ausztiában élő magyarság asszimilálódott, hogy az asszimiláció ott volt kisebb, ahol kevesebb a szabadság, nagyobb a szegénység. A magyar—román viszonylatban is mindpn bizonnyal érvényesülni fog az a világjelenség, hogy a lakosság a jobban élők irányába vándorol át. Ez nem valamiféle speciális magyar helyzet. Gondoljunk csak arra, hogy sok, legalább tízanillió német menekült, áttelepített költözött sok száz kilométerekkel nyugatabbra. Ezt a népességmozgást nemcsak az anyagi jólét, hanem a demográfiai helyzet is serkenti. Országunk népessége csökken, ahelyett nogy legalább évi 50 ezerrel gyarapodna. Gazdasági előnyök is származhatnak abból, ha évente 50 ezer bevándorlót fogadhatnánk. Számolnunk kell már most azzal 1 is, hogy az áttelepülés ellen lesznek majd tiltakozó hangok is, méghozzá elég hangosak. A segítségadásban lelkes volt az egész magyar közvélemény, a fogadtatásban már nem számi thatunk erre. Az áttele- pülendőknek is tartozunk annyival, hogy az ilyen hangok ellen már most felvesszük a harcot. Megmagyarázzuk, hogy a bevándorlás távlatokban sókkal több gazdasági előnnyel jár, mint amennyi időleges gondot okoz. Kopátsy Sándor Az ilyen és ehhez hasonló megfogalmazások: „egy karra dolgoztunk”, „egymásnak vetettük a hátunkat” -—1 jól kifejezik, milyen fontos és biztonságot a$ló kerete volt a család a hagyományos paraszti életnek. Ebben a családban mindenkinek pontos helye és munkaköre volt, amit részben teherbírása, másrészt a család előtt álló feladatok határoztak meg. De nemcsak gazdasági, hanem morális egység is volt a család. Mindegyik családtag viselkedése kihatott az egész család hírére. Amikor a galgamácsai Dudás Juli félje gyerekként diót lopott, a hirtelen felbukkanó gazda első mondata egy kérdés volt: „kinek vagy a fija?” A második pedig egy viszonyítás: „apád nagyon becsületes ember, fiam, te meg ilyen csibész vagy?” Ez a mondat egy életen át elkísérte, bántotta a címzettet. Ez az állandó viszonyítás a testvéri viszonyt is jellemezte: „egyik néném megesett. Később aztán férjhez ment, de az egész család fejét vették emiatt. Ez az eset kitakarta az egész családunkat.” A család kifelé véd- és dacszövetségként működött. Ha veszekedés volt,'és valaki jött, azonnal elhallgattak. „A bajodat végezd el a szobában, s ne vidd az utcára, hogy az egész családpdat megszégyenítsd.” A hagyományos parasztcsalád feje a gazda volt. „Édesapám parancsa, az szentírás volt a mi családunkban.” Különösen így volt ez a korábban országszerte általánosabb nagycsaládban. Itt nem volt ritka, hogy négy nemzedék élt és gazdálkodott együtt. A családfő elsőségét a szerteágazó gazdaságot irányító szerepe adta. Ő mondta meg reggelente az egyes családtagoknak, aznap ki hol szánt, fuvarozik, legeltet. Tekintélyét viselkedése is alátámasztotta: keveset beszélt, azt is nyomatékkai, az asztalnál a fő helyen ült. De a századunkra már faluhelyen is általános kiscsaládban is nagy volt a családfő respektusa. 0 szegte például a kenyeret. „Ha a mezőre mentek «kapálni vagy gyűjteni, az ember megindult szó nélkül kifelé a kapun, az asszony aztán kapkodott... s lódult. Mentek szó nélkül, elöl az'ember, utána az asz- szony. Az,urát nagyon ki kellett szolgálni. O készíti a mosdóvizet, odaadja a törülközőt, az ingét, az ételt elébe teszi.” Országszerte ismert a mondás: „A férfi a feje, az asszony az alja.” De azt is hozzáteszik: „Hiába kapar a kakas, ha a tyúk széjjelhányja.” Vagyis a jó gazda mellett legalább olyan fontos a jó, beosztó gazdaasszony is. Míg a férfi képviselte kifelé a család nagyvonalú gesztusait, amit a legjobban a pohár borral kínálás szimbolizál, addig az asszonytól a takarékosságot várták el. Emellett az asszony legfőbb ékességének az engedelmességet tartották. „Ügy teremtette az Isten, az aszKÉPERNYŐ • Családi fénykép (Kö- röstárkány, Bihar megye). • Gyimesi csángó család. szony engedelmeskedjék a férfinek, megvan az? írva mindenütt;” * Ha a családban veszekedés van, abban „nem az ember hibás, mindig az asszony.” „Azért van az asszony előtt a nagy kötő, hogy azzal mindent betakarjon.” A fiatalabb asszonyok ezen a ponton térnek el legjobban a, régi asz- szonyi normáktól: „Anyám mindig azt mondta, tűrjél, tűrjél. De nem latom értelmét.” A hagyományos parasztcsaládban az egyes tagok értékét munkájuk adta. A gyermek ebben a családban az utolsó helyet foglalta el. „Sutra, pulya!” — zavarták d őket láb alól. A gyermek nem szólhatott bele a felnőttek beszélgetésébe, nem ülhetett az asztalhoz, csak ha már önállóan aratott, kaszált. A nagyobb gyerekek-gyakran erejüket meghaladó feladatokat vállaltak, „csakhogy ebből a gyűlölt gyereksorból szabaduljak” -— ahogy Veres Péter írja életrajzában. De nemcsak keménységével nevelt ez a család, hanem mindazzal a szépséggel, melegséggel, amit a szokások, ünnepek, emberi kapcsolatok kerete nyújtott. Mindebben az egyén mint egy család tagja vett részt. Mit láttunk 1989-ben? A televíziókritikusok egy csoportja minden év elején áttekinti a hazai termést,1 hogy díjjal jutalmazhassa a valamilyen szempontból legszínvonalasabbakat. Idén különösebb vita nélkül döntöttek, az egybegyűltek nagyjából hasonlóan ítélték meg az immár 365 adásnapon látottakat-hallotta- kat. Majd mindenki meglepődött a bőséges kínálaton. A várakozással ellentétben még nem érződtek az anyagi korlátozások következményei. Majd’ minden hétre jutott eredeti magyar tévéjáték, tévéfilm, olykor kettő is. Igaz, ezek jó részét még 1987-ben rögzítették. Bemutatása, 1988. január másodika előtt fél évvel láttam már — például — a Labdaálmokat, a csa- kazértis asztalitenisz-bajnok leszek eltökéltséggel a fővárosba költöző, életéből minden mást kirekesztő 56-os történetet. Gyorsan a képernyőre került az év utolsó óráiban sugárzott Gyilkosság két tételben. Általában sikerültebbeknek, fontosabbnak minősültek a dokumentumfilmek, húszegynéhányat nézhettünk - meg április 24-étől december 15-éig. Hazai közreműködéssel készült valóságfilmet 1988 első száz napjában hiába kerestünk a műsorban. Elgondolkoztató: egyéni vállalkozás gyümölcse a legalaposabb, legát- gondoltabb — a kétrészes Dunaszau- rusz. Gyermekkori betegségének tartós következményeivel i küszködő fizikumú kigondolója, kivitelezője, a politikának sokáig nemszeretem műsor bemutatásának kiharcolója Csillag Ádám (rendező, operatőr) szinte a lehetetlenre vállalkozott. Míg túlduz- zasztott intézmények, túltáplált szervezetek önmaguk adminisztrálásával foglalatoskodtak, próbálták elhitetni nélkülözhetetlenségüket, jött egy viszonylag fiatal ember, akiben égett a lélek tüze, akinek volt füle a korparancs meghallására. Szobolits Bélának, az Aki nekiszaladt a demokráciának rendezőjének sem a Szabadság téren őrzik a munkakönyvét. Ő szólt a leghitelesebben az úgynevezett tiszakécskei ügyről. Míg párt- és tanácsi emberek, újságok csak a maguk állításait, érdekeit igazolni látszó megnyilvánulásokba kapaszkodtak, indulatból tüzeltek, felszínesen ítélkeztek, arányokat tévesztettek, a közgondolkodás sivárságát, a szolgaiét zsigerekig pusztító fekélyeit tárta fel a Miskó-tragédián tiszta emberséggel töprengő dokumentumfilm-rende- ző. A humánum emelte az átlag fölé Zolnay Pál Üzenetek című dokumentumát. Halálraítélteket szólaltatott meg, korunk pestisének, az AIDS-nek' a magyar áldozatai közül néhányat. Nemzeti gyásznapunkon, november 4-én is halálraítéltek emlékeztettek a nemzeti tragédiára. Zsombolyai János azon kevesek közül válogatott, akiket a kimondott ítélet után valami, valaki megmentett a bitófától. „Kívülálló”, Dömölky János rendezését vélték a legszínvonalasabbnak a tévékritikusok. Václav Havel finoman gúnyoros Audienciája két színészi remeklésre is alkalmat adott. Vajda László sörmesterként testére szabott. szerepnek örvendezhetett. Mihályfy Sándor ezúttal is több népszerű filmet készített. Vállalja az emberi érzelmeket, jóízűen mesél könnyes-borongós történeteket, ért a légkörteremtéshez. E sorok írója szívesen látta volna A margarétás dal-t a díjazottak között. A kiszolgáltatott szép nevelőnőt alakító Nagy-Kálózy Eszter díja köz- vetve-közvetlenül a kétrészes tévéjátékot is dicséri. Noha még emlékeztethetném olvasóinkat néhány szép produkcióra, 1988 mégis mint a félsikerek, fiaskók éve marad meg tudatunkban. A főszereplő elhibázott megválasztása miatt maradt lehetőségei alatt a hatrészes Égető Eszter, az írói alapanyag egyenetlenségei sápasztották a reméltnél halványabbra az ötrészes Freytág- testvéreket. A Linda-sorózat sajnos mind elviselhetetlenebből ingerli a jóízlésű nézők tűrőképességét. Kellemesebb hatásúak voltak a kimondottan I úgymond szórakoztatónak szánt, könnyedén felvázolt, megrajzolt történetek, elsősorban Hajdufy Miklós vállalkozásai. A díjosztó tanácskozáson igazi vita két szerkesztőségről alakult ki. Senki Sem vitatta lényegében, hogy a Panoráma jelentősége messze túlnőtt határainkon. Szerény véleményem szerint, ha. nem romlanak meg Chrudinák Alajos arab kapcsolatai, nem csökkentik a szerkesztőség utazási kereteit, talán másként alakul térségünk történelme. A világért se állítom, hogy a kakas szavára pirkad, de az nyilvánvaló, hogy a napfelkeltét tudató kakasszó sokakat ébreszthet, serkenthet munkára. Az elmúlt sorsfordító hónapok majdani történetírói bizonyára a megújulási folyamat fontos állomása- ként említik Sugár András Dublek- interjúját, a Tőkés Lászlónak teremtett fórumot, a Brezsnyev-sorozatot. A televízió jelesül a Magyar Televízió és különösképpen a Panoráma nélkül lassabban tudatosult . volna reformgondolkodású szomszédainknál a változtatás lehetősége. A tavaly új erőkkel gyarapodott Panorámában kiala- t kult erős riporteri gárda nehéz feladatokat vállalt és oldott meg magas szakmai színvonalon. A Napzárta arra jó példa, hogy $gy új forma, egy új fórum új embereket, új értékeket is felszínre hoz. Létével befolyásol más műsorokat. Természetessé tette, hogy egy-egy intézkedés, megállapítás, cselekedet többféleképpen értékelhető, nincsenek feketefehér igazságok. A Napzárta 1988 egyik nagy nyeresége. Bárha eljutnánk oda, hogy mindenki megszervezné saját Napzártáját és újra végiggondolná aznapi megnyilvánulásait. Heltai Nándor
