Petőfi Népe, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-07 / 32. szám

0 1990. február 7. • PETŐFI NÉPE • 5 A RENDSZER OLY BONYOLULT, HOGY ELEVE MŰKÖDÉSKÉPTELEN Dicstelen jövő előtt a kamatadó? (II.) A parlament decemberben elfogadta a kamat* adó bevezetését és a lakbéremelést. írásunkban azzal foglalkozunk, hogy milyen buktatókkal, ér­dekellentétekkel kell szembenézniük az érintett magánszemélyeknek,, hivataloknak, intézmények­nek, s akkor esetleg a kétrészes cikkből az is kide­rül, hogy ez a kamatadó-fizetési szisztéma •— túl minden érzelmi és jogszabályi ellenvetésen — ma­gában is működésképtelen. Tegnapi számunkban az OTP-nél szerzett információkat adtuk közre. Most a tanácsoknál nézünk körül. Meglepetés a tanácsoknak? A kamatadóval kapcsolatos rendkívüli feladat — érthetően — meglepte a tanácsokat. Dr. Rom- hányi Éva, a megyei tanács pénzügyi osztályának vezetőhelyettese meg is jegyezte, hogy a megyei és a helyi tanácsok is a Magyar Közlönyből értesül­tek a rájuk váró munkáról. De csak a tényről, bővebbet a január 23-ai pénzügyminisztériumi tá­jékoztatón hallottak. Ez azonban alig volt több, mint hogy a kamatadó beszedése az OTP és a tanácsok közös feladata. Érdekeltsége azonban sem a pénzintézetnek, sem a tanácsoknak nincs. — A lakossági adó a helyi tanácsokat illetné — mondja dr. Romhányi Éva —, de a kamatadó más, azt be kell fizetni a központi lakásalapba. A tanácsok tehát egy fillért sem látnak belőle, de ugyanakkor nagyon jelentős többletmunkát okoz­na a szakapparátusnak. Nem beszélve arról a népszerűtlen szerepről, amibe a helyi képviselő-testület kerülne, ha ezt adók módjára kellene behajtania, fizetésből letilta­ni, ingóságokat zálogba lefoglalni. Azt meg csak halkan teszi hozzá az osztályvezető-helyettes, hogy a tervezett új önkormányzati törvényben szerepel egy olyan paragrafus is, mely szerint amelyik köz­ponti szerv töbletmunkát követel, annak kötelessé­ge megteremteni hozzá a feltételeket is. Persze ez a törvény még nem él. És ezt igencsak sajnálhatja Bartosné dr. Bátor Mária, a kecskeméti adó- és illetékhivatal vezetője is, aki nem titkolja: megrökönyödéssel olvastak a tanácsi adóhatóságoknak kirótt új feladatról. Hogy miként csinálják még, arról fogalma sincs, csak az biztos, hogy ez óriási munka. — És Kecskeméten összesen egy kolléga foglal­kozik az idegen helyen fennálló tartozásokkal — támasztja alá az előbbi megjegyzést. — Ami szin­tén újdonság, hogy jóllehet ilyen ügyekben nem szokásos, most kivételesen mégis megadták a helyi tanácsoknak a méltányossági jogot, vagyis a ka­matadó elengedésének lehetőségét. Ezzel élni is fogunk, már eddig is többen kerestek bennünket kamatadó-problémával. Az azonban ennek ellenére előfordulhat, hogy valaki a 4300 forintos minimumot éppen túllépve a csekély nyugdíjából vagy jövedelméből arra kényszerül, hogy mondjuk egy 12 éve vásárolt la­kás tulajdonosaként havi 750 forintot rójon le ka­matadó címszó alatt. De mit csinálhat a tanácsi adóhatóság azokkal, akik nem fizetik a kamat­adót, vagy egyszerűen nem is tesznek nyilatkoza­tot? — Az OTP-től kapott lista alapján felszólítjuk őket a fizetésre, illetőleg a nyilatkozattételre — feleli Bartosné. — Amennyiben nem reagálnak, akkor nem tudhatjuk, hogy van-e adómentessé­gük, s úgy kell tekintenünk, hogy nincs. Ekkor megindíthatjuk a behajtást, fizetésletiltást. MEGKÉRDEZTÜK MOLNÁR ZOLTÁNT A tizennyolcadik század végétől országszerte sorra alakultak olvasókörök, jelezve a néptömegek politi­kai öntudatra ébredését. 1945 után ezeket az olvasó­köröket erőszakkal megszüntették. Napjainkban vi­szont hasonló kezdeményezésekről hallunk. Molnár Zoltán írót kérdeztük meg az újjáéledő mozgalomról, aki a Népfront országos elnöksége megbízásából segí­ti e körök tevékenységét. — Milyen'igény hívta életre ma az olvasóköröket? — Az olvasás, a tanulás, a művelődés az olvasókö­rök számára ma éppúgy nem végcél, mint a múlt századi elődeik számára. Akkor lesznek a hagyomá­nyok hű folytatói, ha arra törekszenek, hogy egész együtt élő közösségek jobban, egészségesebben, bol­dogabban éljenek. Alapgondolatuk az, hogy az or­szág addig nem állhat talpra, amíg minden falu, tele­pülés a saját talpára nem áll. Az olvasóköröknek az lenne a feladata, hogy megvizsgálják a település min­den kihasználatlan kulturális, gazdasági lehetőségét, s azonnali és távlati feladatokat kidolgozva cselekvés­re ösztökéljék az össze? intézményeket, vállalatokat, az egész közösséget. Ha száz meg száz településen létrejönnek ilyen szellemi műhelyek, a talpraállás fo­lyamata bizonyára meggyorsul az egész országban. — A politizálásra ma már számtalan'lehetőség adó­dik, milyen különleges szerepet vállalhatnak ebben az olvasókörök? — A balmazújvárosi olvasókörök kezdeményezését Tévedni, csalni — büntetlenül? Mindezekből talán kiolvasható, hogy az egész folyamat meglehetősen bonyolult, és mondhatni áttekintethetetlen. Arra például senki sem tud vá­laszolni, hogy mi lesz, ha valaki véletlenül vagy szándékosan téves adatot közöl az OTP-vel, s így vagy adómentes lesz, vagy kisebb mértékű kamat­adót fizet. Meglehet, tévedése talán soha ki nem derül, miután a bank az adatok valódiságát nem vizsgálja, viszont a tanácsnál nem jelentkezik hát­ralékosként. Szóba jöhetne itt természetesen az adóhatóság szúrópróbaszerű ellenőrzése, de amikor a bevétel­ben a helyi tanács nem érdekelt, s például egy 100 ezres lakosú városban eddig mindössze egy ügyin­téző foglalkozott ilyen feladattal, akkor szinte ki­zárt, hogy ezt a hálátlan fellépést egyetlen hivatal is erőltetné. Ráadásul szorít az idő. Az első havi kamatadó februárban lenne esedékes, míg a hátralékosok listáját júniusig kell „eljuttatni a tanácsokhoz, mi­közben történhetnek változások, amelyeket át kell vezetni (például valakit elbocsátanak, s nem lesz fizetése), eltévedhetnek számlák, s azokat menet közben korrigálni szükséges (mert a kamatadó külön csekken fizetendő, ám tévedni itt is lehet). Egyszóval, mire a tanács bármihez hozzákezd­hetne, már a második félévben járunk, s mikorra tehetne valamit, itt az esztendő vége és megszűnik a törvény hatálya, hacsak nem módosítják, vagy nem hosszabbítják azt meg. Előbb-utóbb visszavonják? A módosító javaslatot — amelyet például Tóth István országgyűlési képviselő legalább a végrehaj­tás egyszerűsitését kérve a pénzügyminiszternek átadott — lényegében elvetették. Ettől persze még bekövetkezhet változtatás, s az sem kizárt, hogy a rendelkezést előbb-utóbb visszavonják — ismerve a már nia is jelentkező problémákat, s bekalkulál­va az előre nem láthatóakat, no meg persze a tiltakozást. . De az is lehet, hogy megesik az, ami az amúgy igen nagy visszhangot kiváltó tehóval is történt. Sok településen be sem vezették, másutt kimúlt magától, aztán pedig egységesen eltörölték. Pedig a tehóból befolyt pénzt a község, a város mégis­csak saját maga használta föl. Ez a folyamat, mármint a felismerés, eltarthat néhány hónapig, az emberek azonban már most dühösek, indulatosak. Mindenhová írják kereset­len szavú leveleiket—és igazuk van. Még az olyan, stilisztikainak tűnő, de korántsem lényegtelen kér­désben is, amelyet Bánát István kecskeméti olva­sónk tesz szóvá. Törvénytisztelő állampolgár lévén az intézke­dést kényszerűségből tudomásul veszi, de elfogad­hatatlannak tartja a nyilatkozat-nyomtatványon szereplő alábbi mondatot: „A ........számlaszá­m on nyilvántartott hiteltartozást és az adófizetési kötelezettséget elismerem.” Véleménye erről a következő: „Nem gondolhat­ják komolyan a pénzügyi intézetek, hogy a nyilat­kozatba e mondattal belecsempészett adókötele­zettséget önként el is ismerjük.” Bánát István leg­feljebb tudomásul veszi, de nyilatkozatára ráírta: nem ismeri el. Számítva arra, hogy így talán nem kell tartania a jövőben sem a jogi csűrés-csavarás- tól. Sok más levél, visszaküldött nyilatkozat azon­ban túlmegy ezen, beküldőik ráírják: tiltakoznak. Kérdés, hogy sikerrel-e? Váczi Tamás Az olvasókörökről hozhatom fel példának: ők a legkülönbözőbb pártállá­sú, foglalkozású, világnézetű, érdeklődési körű — de a közösségért tenni akaró —> emberek összefogásával szellemi műhelyt hoztak léire. Az olvasókörök tudatá­ban vannak annak, hogy a demokrácia csak a pártok szabad vetélkedésében bontakozhat ki és fejlődhet. De a települések közössége csak a magán- és pártérdeke­ken felülemelkedő összefogásban találhatja meg együt­tes boldogulásának útját-módját. — Milyen kapcsolat van az egyes olvasókörök között ? .— Tavaly decemberben Kisújszálláson jöttek össze tiszántúli olvasókörök, hogy megvitassák az olvasókö­ri szövetség megalakulásának lehetőségét. Az alapítóle­vél szöveget és az alapszabály tervezetét mindenki ha­zavitte, hogy saját közösségével megvitassa, az esetle­ges javításokkal elfogadja, s visszaküldve a vendéglá­tók ügyintézőjéhez, a Hazafias Népfront kisújszállási titkárához, csatlakozzék az Olvasóköri Szövetséghez. — Kik csatlakozhatnak a szövetséghez? — A vitában is felvetődött, hogy sok hasonló célú művelődési kör, egyesület nem olvasókörnek nevezi magát. Ez nem akadálya a csatlakozásnak. Akár gaz­dakör, népkör, baráti kör, vagy bármilyen néven mű­ködő szervezet csatlakozhat az olvasóköri szövetség­hez, ha vállalja a település szellemi magjának szerepét, vállalja történelmi örökségének ápolását és a jövendő alakításának feladatait. A. J. Szakszolgálat-bővítés H lü 4r>wímL m :*b. • Tóth Ferencné az aminosav-analizátor kijelzéseit figyeli. (Walter Péter felvétele) Kísérletek, szabadalmak, vizsgálatok Az átalakulási törvény értelmé­ben az eddig gazdasági társaság­ként működő szakszolgálati állo­más kft.-vé alakult, Bács-Ág Kft. * néven. A megye 12 állami gazdasá­ga, leányvállalata mintegy 40 mil­lió forint összeadott törzstőkéjével lehetővé tette, hogy a szervezet bő­vítse profilját. A mikrobiológiai, kémiai, talaj­tani, szermaradvány- és légszeny- nyezési laboratóriumi vizsgálatok feladatai közé „becsempészték” azt az elvet, hogy egyfajta érdek­egyeztető módon szerepeljenek gyártó, illetve felhasználó között. A laboratóriumi egzakt vizsgála­tok alapján szakértő mond véle­ményt, amelyen azután a „peres” felek gondolkodhatnak. Az ered­ményt leginkább a bírósági perira­tok apadása jelzi. A szolgáltatási körbe belefér a földjogi kérdések kiderítésétől a külkereskedelmi ügyletek összeho­zásán keresztül a nyomdaiparig sok minden. Az is, hogy a szellemi termékeket aprópénzre váltják fel, majdan kész technológiát ajánlva a hozzájuk forduló partnereknek. Hogy ezt úgy teszik, hogy a nyere­ségérdekeltség kívánalmainak is eleget tegyenek, természetesnek ér­zik. A Bács-Ág főhadiszállása mel­lett már kijelölt egy területet, ahol fél hektáron szuperintenzív zöld­ségtermelő bemutató kísérleti telep létesül. A gazdálkodási része a do­lognak, hogy a leendő termés piac­képes, árbevétele a kft. további működésének alapját képezi. Nem mai keletű, de ma is sok titok övezi az éticsiga-farmot. Hogy miért? A három éve folyta­tott kísérletekben a szakemberek saját kárukon okulva' többször kényszerültek technológiai váltásokra. Igaz, van kül­földi tapaszta­lat bőséggel, vi­szont ezek ha­zai körülmé­nyekre adaptá­lásakor mindig „kibukik” vala­mi. Éppen ezek a valamik kész­tetik a csigafar­mon tevékeny­kedőket nagy­mértékű óva­tosságra. Ami viszont már sínen van, az a bioink- ruszt-család. Tavaly még kö­zösen az Erdő- kémia Vállalat­tal gyártották e szereket, ame­lyek azon túl, hogy különle­ges, metál- színekben pom­pázó magokat eredményeznek, mást is tudnak. A vetőmagokat úgy lehet csávázni velük, hogy azok fejlődését a talaj­ban meggyorsítják, nem hagynak vegyszermaradványt, megfelelnek a kömyezetkimélet kívánalmai­nak. Az üzemek megrendelése ta­valy 9000 liter volt, az idén ugyan­ezt a mennyiséget óhajtja legyárta­ni a kft., csak már saját maga. Mint mindenhol, sajnos az ag­rárágazatban is fellelhetők elfekvő szabadalmak, eljárások. Az egyik ilyen a sertések stresszmentesítésé- re vonatkozik. Bevezetése mond­hatni a körmünkre égett, hiszen az emiatt elpusztult állatok, a szállítá­si veszteségek meglehetősen nagy értéke mellett szorít a külföldi piac is. A stressz ugyanis kárt tesz a húsban, minőségromláshoz, húsvi- zenyősséghez vezet. Az ilyen hú­sok, húskészítmények pedig nem is oly lassan eladhatatlanná válnak. A stresszmentesség megoldásának nyitja lehet a genetika. Az a geneti­kai alap, amellyel elindítható a mentesítés, fellelhető több nagy­üzemi sertéstelepen. Most már csak a MÉM-nek kell a benyújtott pályázatra áldását adnia, és aztán minimális térítés ellenében, szol­gáltatásként, megindulhat ez a munka is. G. E. Vagy a kés, vagy ■ ■ Az amerikai Indiana állam törvényhozói egyszer s ' mindenkorra véget kívánnak vetni a szexuális bűnö­zés reménytelen eseteinek. Richard Worden javasla­ta a T. Ház asztalán fekszik, szavazásra előkészítve. A republikánus honatya, úgy látszik, kétségbe vonja az emberi nem megjavításának lehetőségét, ehelyett radikális beavatkozást sürget. Egészen pontosan: or­vosi beavatkozást. Mint a La Repubblica New York- i híréből kitűnik, ha mister Worden javaslatát elfo­gadják, Indiana államból eltűnnek a visszaeső nemi erőszakoskodók, valamint a kiskorúak megrontói. a börtön Ezeket ugyanis megfosztják férfiasságuktól, illetve nők esetében sebészi.beavatkozást hajtanak végre a petefészekben. A törvényjavaslat előterjesztője le­vonta a tanulságot a múlt évi vitából, amikor is „bar­bárság” minősítéssel elutasították azt. Most viszont az új záradék választási lehetőséget is ad az érintet­teknek: vagy a kés, vagy a börtön. A társadalmi előnyön túl nem hagyható figyelmen kívül, hogy az, aki a kést választja, eleve nyerő pozíci­óból indul minden későbbi apasági keresettel szem­ben. Ügy jársz, mint Zabos ... Szólás születik Szegedre indultam a hajnali busszal, de közvetlen járat nem lé­vén, át kellett szállnom a szomszé­dos Duna-parti településen. Míg a Pápa—Szeged járat megérkezett, fura vitának lehettem tanúja, so- kadmagammal. Megismertem egy szólásmondást, melyet ott, két ifjú ember játékos harca közben hallot­tam először... — Hagyjál, mert úgy jársz, mint Zabos, mikor elhúzatta a nótáját! — mondta figyelmeztetően az egyik fiú. __ — Úgy jársz te!— replikázott a társa s a nyomaték kedvéért meg is döngette barátja hátán a fekete bőr­dzsekit. Ez valami helyi szólásmondás le­het. Vajon mit jelenthet? Az autó­buszon volt alkalmam megkérdezni az elcsendesült legényeket. Nem tudtak válaszolni! De az előttem ülő útitársam, N. B. ismerte, és szívesen elmesélte a szólásmondás históriá­ját. Ki gondolta volna: a frázis egé­szen új keletű. Csupán néhány hó­napja szülte a folklór... — Nemrég meghalt a falu köz- tiszteletben álló, idős cigányprímá­sa, L. Sanyi bácsi — kezdte útitár­sam. Szép kort megért, nyolcvan fölött járt már, amikor elszenderült. A rokonság, a baráti kör, meg a zenésztársak elsiratták annak rend­je s módja szerint. S mint minden tisztes muzsikusnak errefelé, neki is kijárt a búcsúnóta. Hegedűszó az utolsó út előtt, a ravatalozóban. El is jött a temetés napja. Amint azt az íratlan törvények megkövete­lik, a Requiém előtt felcsendült T. S. és zenekarának szárazfáin a „Röpülj fecském A plébános úr már a palástot iga­zította a vállán s kezdte volna a szertartást, amikor megszólalt Za­bos Lajos, a delirium fogságából csak igen ritkán szabaduló sírásó. Nagy temetésre készült. Nem bír­ták az idegei az izgalmakat, hát beöntött néhány kupica kisüstit azon a reggelen is. — Még egy nótát kérek, ezt én fizetem! — szólt oda gavallérosan, harsányan. Családtagok, barátok, szomszé­dok, akik a ravatalozó üvegveran­dáján, közvetlenül a koporsó mel­lett álltak, hirtelen felocsúdtak a bánatból. Az arcok elhalványodtak az idegtől. Az öreg plébános, aki már sok-sok fura. temetést látott életében, némán, meghökkenve állt. Csak T. Gábor, a prímás őrizte meg lélekjelenlétét, s hogy csillapítsa a gyorsan testesedö botrányt, rákez­dett az „Anyám, én nem ilyen lovat akartam" című románcra. Ismét könnyel teltek meg a szemek. A sí­rás pedig nyugtat. Kezdték hinni az emberek, hogy túl vannak a nehe­zén. Refrént nem is húzott a zene­kar. Az idős tisztelendő megköszö­rülte ijedtségtől összeszorult tor­kát ... — Az Atyának és Fiúnak ... — indította s szertartást a Szenthá­romságjegyében, de a nehezen józa­nodó temetői segitkező nem értette a gondolatát. O a három magyar igazság szerint akarta folytatni a búcsúztatót. — No még egyet, fiúk! Kezdjé- tök ... — rjkoltott ismét. Talán az „Ereszkedik le a felhő” indításút kívánta volna még, de nem fejezhette be az instrukciót. — No, mostmán elég lögyön — üvöltött rá sírásó kollégája s kirán­totta a koporsó alól az emelőrudat. Erős, célzott ütéssel úgy fejbe kólin­totta cimboráját, hogy annak kopo­nyájából azonnal ömleni kezdett a vér. A gyászolók láthatták: váratla­nul s igen fájdalmasan érintette Za­bost munkatársának kritikája. De nem hagyta magát. Kéznél volt a másik emelőrúd. Gyerünk az ellen­re! így csépelték egymást rendesen — vérzett fejük, kezük, lábuk — míg a hozzátartozók közül egy ter­metes s igen dühös férfi meg nem elégelte az ünnepi lovagi tornát. Mint Kinizsi a törököket, a két küzdőt grabancánál fogva magasba emelte, majd erős lendülettel a fal­hoz teremtette. A két zokogó, véres ember úgy zuhant le a falról, mint két légy a légycsapó halálos érintése után. A földön ülve, szipogva hallgat­ták végig a plébános szívhez szóló búcsúztatóját és a kántor fájdalmas énekét. Ott csücsültek akkor is, amikor a több száz lakodalmat vé­gigmuzsikáló öreg prímás porhüve­lye elindult utolsó útjára. Nézték magukon a véres, falas ruhát és zo­kogtak. A földet a barátok húzták a koporsóra. — Sit tibi terra levis! Legyen ne­ked könnyű a föld! — mondotta a litánia után a szertartás irányítója, majd egy meszes rögöt dobott a hantok közé. B. S. elment. Született egy szó­lásmondás ... Farkas P. József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom