Petőfi Népe, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-21 / 44. szám
NAPTÁR 1990. február 21., szerda Névüap: Eleonóra Napkelte: 6 óra 41 perc Napnyugta: 17 óra 16 perc Holdkelte: 4 óra 36 perc Holdnyugta: 12 óra 36 perc ÉVFORDULÓ Százötven évvel ezelőtt, 1840. február 21-én Izsákon született Madarassy László jogász, utazó, író. A gimnáziumot a pesti kegyesrendieknél, a jogot Kecskeméten a jogakadémián végezte. 1863-ban köz- és váltóügyvédi vizsgát tett, 1864-től a kecskeméti jogakadémia tanárává választották. 1867-től a Pest megyei törvényszék táblabirája; i másfél év múltán visszatért Kecskemétre, 1871-töl a kecskeméti királyi törvényszék ügyésze volt. Hivataláról 1881-ben leköszönt, Amerikába ment. Bejárta Észak-, Kelet- és Dél-Amerikát. 1882- ben tért haza, évekig hírlapíróként tevékenykedett. 1889-ben Kispest jegyzőjének választották. Sokoldalú publicista volt. Költeményeit, cikkeit elsősorban a Magyar Néplapban, a Szépirodalmi Albumban, a Vasárnapi Újságban, a Széchenyi Albumban, a Falusi Gazdában: szakcikkeit az Archeológiái Értesítőben, a Jogtudományi Közlönyben, a Természetrajz Füzetekben; amerikai útjáról a Pesti Hírlapban, a Családi Lapokban, a Magyarországban és a Nagyvilágban publikált. Önálló kötetei közül említjük a Tavaszi pillangók (költemények, Pest, 1859), Polgári törvénykezési eljárás (Kecskemét, 1869), Egy honvédtiszt bujdosása (Kecskemét, 1869), Értekezés a házasságból eredő vagyoni jogviszonyok és a gyámügyről (Kecskemét, 1872), Ráday Gedeon gróf, a szegedi kormánybiztos (regény,. Kecskemét, é.n.), A bundás báró (mesék, Pest, 1887), A kastély réme (elbeszélések, Pest, 1886), Túl az Óceánon (elbeszélések, Pest, 1889), Az eldorádó. Az amerikai életből (regény, Pest, 1889), Az amerikai őserdőben (útirajz, Pest, 1889), A majomkirály (regény, Pest, 1893). A Legyen szives egy kényes ügyben eljárni és a Jegyváltás álarc alatt című színműveit a kecskeméti színház mutatta be. Felelős szerkesztője és lapalapítója volt a Kecskeméti Lapoknak 1868-ban, tőle 1869. áprilisában Horváth Döme vette át az újság irányítását. 1871. január 7-étől december 30-áig ismét társszerkesztő e lapnál. Az újságokban megjelent írásait többnyire -y és -ó szignóval jegyezte. Kispesten hunyt el 1893. október 2-án. k. m. Február 21-én, szerdán KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: A MILLIOMOSNŐ LÁTOGATÁSA. Latabár Kálmán- bérlet. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: HARAPÁS. Sz., olasz film. 16 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: VAKLÁRMA. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: szünnap. Stúdiómozi: 7 órakor: ENGESZTELŐ 1956—1989. Sz., magyar dokumentumfilm. BÁJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 .órakor: A SÁRKÁNY ÉVE. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. Központi mozi: 6 és 8 órakor: INDIANA JONES ÉS AZ UTOLSÓ KERESZTESLOVAG. Sz., mb., amerikai film. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 5 és 7 órakor: SZELLEMIRTÓK 2. Sz., mb„ amerikai film. 14 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: RÉMÁLOM AZ ELM UTCÁBAN. Sz., mb., amerikai film. lökvén felülieknek. KISKŐRÖS Petőfi mozi: szünnap. Stúdiómozi: 7 órakor: ELDORA- DÓ. Sz., magyar film. 14 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4,6 és 8 órakor: 9 ÉS 1/2 HÉT. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. Stúdiómozi: 7 órakor: CALL GIRL ÖTSZÁZÉRT. Sz., mb. amerikai film. 14 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: fél 6 órakor: HAGYJÁTOK ROBINSONT! Sz., kubai- magyar film. 14 éven felülieknek. Fél 8 órakor: A NAP BIRODALMA. Sz., mb., amerikai film. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 7 órakor: VÉRES JÁTÉK. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. ÚTON (fotó: Walter Péter) — A pártok, társadalmi szervezetek és az egyházak részére a tűzvédelem és a tűzoltóság helyzetéről, a megyei tűzoltószervezetek munkájáról, működési feltételeiről tart tájékoztatót és bemutatót február 22-én 16 órakor a Bács-Kiskun Megyei Tűzoltóparancsnokság (Kecskemét, Május 1. tér 4.). A Kecskeméti Lakásbérlők Egyesülete és a helyi IKTV közös tájékoztatót tart csütörtökön este fél hatkor a Katona József tér 8. szám alatti volt megyeháza első emeleti tanácstermében. A napirenden szerepelnek a lakás- gazdálkodással kapcsolatos kérdések, változások, a lakbéremelések, beszámolnak a lakóházak javításának 1989. évi alakulásáról, és ismertetik az idei tervezetet, valamint válaszolnak a lakóközösségek közérdekű bejelentéseire is. Ä fórumon az állami bérlakásokban élők közvetlenül is feltehetnek kérdéseket az egyesület, illetve az IKTV képviselőinek. IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország területére ma estig: Az éjszaka képződő köd helyenként napközben is megmarad. Á változó irányú szél gyenge lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11,16 fok között, a tartósan ködös területeken 5 fok körül alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Február 19-én Kecskeméten a középhőmérséklet 5,4 (az 50 éves átlag 0,7), a legmagasabb hőmérséklet 14,8 fok volt. A nap 6,9 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 0,9, 13 órakor 12,8 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1,0 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1023,4 millibar — emelkedő — volt. Február 19-én Baján a középhőmérséklet 5,7 (az 50 éves átlag 0,8), a legmagasabb hőmérséklet 17,4 fok volt. A nap 8,6 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 1,1, 13 órakor 15,6 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1,1 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1031,7 millibar — erősen emelkedő — volt. — JELADÁS címmel rendezik meg Baján Pazár László fotótárlatát. A József Attila Művelődési Központ kiállítótermében ma délután 5 órától tekinthetik meg a felvételeket az érdeklődök. FEGYELMI A LENINVÁROSI RENDŐRÖK ELLEN A garázdákat (is) felelősségre vonják — A mezőgazdasági könyvhónap megyei megnyitóját február 22-én (csütörtökön) 16 órakor rendezik meg Baján, a szövetkezeti székházban. Antal Gábornak, a Bácskai és Dunamelléki Téeszek Területi Szövetsége titkárának ünnepi beszédét követően dr. Győrffy Sándor kertészmérnök „Télvégi tennivalók csökkentett mérgekkel” címmel tart előadást az érdeklődőknek.-— A halasi szívbetegek klubja február 23-án, délután 3 órakor a HNF székházának földszinti termében foglalkozást tart (Kiskunhalas, Kossuth u 29.). Az összejövetelen dr.' Kövecs Gyula kórházigazgató főorvos „Területünk egészség- ügyi ellátásának problémái” címmel tart előadást. Minden érdeklődőt szívesen látnak. Az Országos Rendőr-főkapitányság szakmai szempontból kivizsgálta az MDF leninvárosi szervezete által 1990. február 14-én, 18 órától rendezett demonstráció rendőri biztosítását. Mint ismeretes, ezen az estén a művelődési ház előtt a tévévitára érkező Grósz Károllyal szemben többen agresszíven léptek fel. A vizsgálat megállapította, hogy a leninvárosi rendőr-főkapitányság nem elég körültekintően készült fel a rendezvény biztosítására, bizonytalan volt a kialakult helyzet megítélésében, és ennek következtében nem tette meg a szükséges intézkedéseket. A mulasztások miatt személyes felelősség megállapítására fegyelmi eljárást indítanak. Ennek eredményéről az eljárás befejezése után az ORFK tájékoztatja a közvéleményt. A megyei főügyészség határozata alapján, csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének alapos gyanúja miatt — a fegyelmi eljárástól függetlenül — a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya nyomozást folytat. (MTI) Rendőrkézen ............. e gy bajai bűnbanda Manapság könnyű lopni, betörni? Tudósítónktól A többrendbeli lopás, betörés tetteseinek kézrekerí- tői (a bajai rendőrkapitányság bűnügyi osztályának I. sz. nyomozócsoportja) nem annyira a bűnelkövetők sorozatos tettein, sokkal inkább a sértettek közömbösségén, nemtörődömségén háborodnak fel. Sok ezer forintot érő eszközök, szerszámok tűnnek el a bűnbandák .jóvoltából” ■— de a megkárosított üzem, vállalat, vagy éppen magánszemély még csak bejelentést sem tesz. Okkal merül fel a kérdés: itt minden érték csáki szalmája? Egyáltalán: van felelőse a társadalmi vagyonnak? Ez a már többször ostorozott nemtörődömség szinte csábítja a tett elkövetésére a bűnözőket. Az előzetes letartóztatásban levő Kovács Ferenc harmincéves, foglalkozásnélküli, bajai lakos, rövid időn belül úgy követett el tizennyolc bűncselekményt, hogy lebukását egy tettenérésnek köszönheti. Baján a Duna, utcában, valamint Bátmonostoron, Bácsborsódon, Érsekcsanádon, Hercegszántón mindent ellophatott, ami éppen a keze ügyébe került. Gépkocsikat tört fel, IFA teherkocsikból fagyálló folyadékot csapolt le, gázkészülékeket, önindítokat szerelt le a járművekről, s lopott értékes szerszámokat is. Előszeretettel zsákmányolt nemesfémhulladékokat, rézkábeleket (pl. az ÉVIG készleteiből), nagyobb mennyiségű öntözocsövet is. A hercegszántói cseretelepről lakatlevágással 17 darab normál méretű és egy nagyobb gázpalackot emelt el, rakott fel saját gépkocsijára. Kovács — aki büntetlen előéletű lévén nem volt a gyanúsíthatok listáján — a bűncselekmények egész sorát egyedül követte el. A rázósabb ügyekben azonban jó segítőre talált a 25 éves, ugyancsak bajai lakos K. J. személyében, akit már profi bűnözőként ismernek a bajai nyomozók, s aki lopásért, súlyos testi sértésért korábban is összeütközésbe került a törvénnyel. A, jól ismert bűnsegéd az öntözőcsövek lopásában, a MEH- telep értékeinek megkurtításában (réz- és alumíniumlopás) segédkezett a remélt haszon tudatában. Kovács Ferenc alkalmi segítője volt egyebek között az alig 19 éves Túrái Zoltán bajai lakos is, aki szakszerű bűntársnak bizonyult a gépkocsik feltörésében, a gázkészülékek leszerelésében, az értékes fagyálló folyadékok megcsapolásában. Nevezettnek persze voltak egyéni akciói is. Zsákszámra lopott a kora reggeli órákban élelmiszereket a boltok élői (teljes láda friss tejet, tejfölt, kenyeret stb.), a környékbeli tanyákat az aprójo- szágok eltulajdonításával szegényítette meg. Kiss István 27 éves bajai lakos a szentistváni sportpályán kezdte gázolajlopással, s folytatta csőlopással, gázpalackok eltulajdonításával. Mindannyiuk bűnlajstroma várhatóan még bővülni fog a nyomozás során. A nyomozást végző csoport vezetője külön is felhívta a figyelmem: a Klapka-lakótelepen, a Pálma étterem mögötti részen a már említett bűnözők feltörtek egy világos színű Lada személygépkocsit, s abból elloptak hét darab Sony magnókazettát. Furcsa módon, a károsult mind a mai napig nem jelentkezett... Szakács Gyula Egri János degradál Nézem hétfon az Egy szó, mint száz című műsort a tévében. Egri János a tőle megszokott színvonalon — ami azt jelenti, hogy az ilyen vagy olyan -— vezeti a játékot. Nos, az elmúlt héti játék megfejtőivel kapcsolatban Egri szájából elhangzott: „Egyesek nem létező szavakat degradáltak összetett szavakká.” Hűha! — gondoltam akkor. Vagyis: ha a nemlétező szó nincs, azért még degradálható? Vagyis kicsinyíthető? Ez azt jelenti, hogy — amint Egri úr állítja — a semmiből lehet még semmit csinálni? Polgártársak! Nincs veszve semmi! Varga Mihály Tű^ a szovjet laktanyában Kecskeméten a petőfivárosiak közül többen felriadtak tegnap hajnalban. Amint azt egy olvasónktól megtudtuk, háromnegyed kettő körül éktelen durrogásra, kiáltozásra riadtak fel. A Homokbányánál, a szovjet katonai objektum irányában vőröslött az ég alja. Aztán a szirénák hangját is hallották. Hogy mi is történt valójában, arról a kecskeméti állami tűzoltóságnál érdeklődtünk. Annyit sikerült kideríteni, hogy őket 2 óra 5 perckor riasztották az Izsáki úti szovjet laktanya 8 x 30 méteres raktárához, melyben feltehetően élelmiszert tároltak. A tűzoltók feljegyzése szerint 3 óra 50 percre fékezték meg a lángokat. A tűz során a tetőszerkezet és a bent tárolt anyagok elhamvadtak. A kár értékét és hogy miért csaptak fel a lángok, a tűzoltók nem tudják, ugyanis a katonai objektumban nincs joguk vizsgálatot folytatni. B. A. Bajai anyakönyvi hírek Születtek: (1990. február 12—16. között anyakönyvezettek): Ur- bán Krisztián (anyja neve: Kovács Erzsébet) bátmonostori lakos, Füstös Zsuzsanna (Horváth Teréz Éva) felsőszentiváni, Rókus Norbert (Aladics Erzsébet) nagybaracskai, Horváth Rita (Genál Rita) bajai, Lőrincz Zsolt (Weil Borbála) érsekcsanádi, Lökös Emese (Iko- tity Zsuzsanna) bajai, Miklós Ivett (Dobos Terézia) bácsbokodi, Miklós Tamás (Dobos Terézia) bácsbokodi, Üveges Péter (Sárszegi Éva) bajai, Csizofszki Zsolt (Kernya Mária) sükösdi, László Attila (Végi Zsuzsanna) bajai, Kiss Klaudia (Petz Rózsa) bajai, Komóczi Renáta (Tóth Ibolya) homokmégyi, Metzinger Ágnes (Greksa Anikó) nemesnádudvari, Csörögi Renáta (Kiss Erika Ildikó) tiszafüredi, Lengyel Éva (Frikk Zsuzsanna) császártöltési, Mihó Martina (Szau- ter Andrea) vaskúti, Csicsor Gábor (Pólyák Judit) bajai, Takó Tímea (Józan Katalin) dávodi. Házasságot kötöttek: (1990. február 17-én) Tamási Zsolt és Walter Mónika, Nagy Zoltán és Kricskovics Márta Anikó. Meghaltak: (1990. február J2—16. között anyakönyvezettek): Gál Jánosné (Horváth Verona) bátmonostori lakos, Homyák Ferenc bajai, Rozsnyik Lászlóné (Bábics Anna) kunbajai, Knáb István bajai, Szálas Pálné (László Margit) bajai, Karlovitz Tibor bajai, Bacsfay Gyuláné (Nagy* Erzsébet) bajai, Vincze Istvánné (Ribár Rozália) bajai, Lehoczky Sándomé (Molnár Mária) bajai, Csankó Ferencné (Pap Jolán) bajai, Kövesdi Jenő bácsalmási, Törteti Frigyes tompái, Pestality Ferenc bajai, Mezei Béla bajai, Pores Dezső érsekcsanádi, Tóth Józsefné (Barta Mária) madarasi, Matej István nemesnádudvari, Nitsch Pálné (Harton Teréz) bajai, Nagy Imréné (Gál Viktória Katalin) bácsszőlősi. A legújabb, leghatékonyabb, legsikeresebb! A Petőfi Népe szuperajánlata A legsikeresebb világlapok példájából is tanulva a Petőfi Népe és a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat új hirdetési lehetőséget kínál ügyfeleinek. Ezentúl KÉPES hirdetést is megjelentetünk—a RÉGI ÁRAKON! Nyilván nem keli senkit sem meggyőzni «arról, mennyivel MEGGYŐZŐBB egy fotó arról a CSALÁDI HÁZRÓL, amelyet eladásra kínálnak (Angliában szinte csak fényképes ingatlanhirdetések jelennek meg). De talán az AUTÓT is KÖNNYEBBEN megveszik, hafotó mutatja állapotát. Gondolunk azokra is, akik CSALÁDI ESEMÉNYEKET kívánnak tudatni ismerőseikkel. Az újvidéki Magyar Szó például fényképpel közli az elhunytak gyászjelentéseit. Angliában gyakran a házasságkötésröj tájékoztatnak fotóval. A PETŐFI NÉPÉBEN ezentúl erre is lehetőség nyílik. És még sok minden másra is — hiszen mindenre mi sem gondolhatunk. ÉSSZERŰEN MÉLTÁNYOS áraink ugyanakkor hirdetőinket is meggyőzik, hogy a SIKERESEBB reklámkampányt CSAK FÉNYKÉPES HIRDETÉSEKKEL bonyolíthatják le. A Petőfi Népe Bács-Kiskun megyében minden harmadik családhoz eljut —a legnagyobb megyében ez a LEGNAGYOBB ÚJSÁG—s persze ezáltal a LEGHATÉKONYABB IS! A fényképes hirdetés tarifája megegyezik a közönséges keretes hirdetésével. Hétköznaponként hasábmilliméterenként 40 forint, szombatonként pedig 50 forint (áfával együtt) az ár. Külön kívánságra szövegoldali hirdetéselhelyezésre is vállalkozunk — ennek HANGSÚLYOSABB reklámhatásáról ügyfeleink ezrei elégedetten nyilatkoznak. KÉPES HIRDETÉS? Képessé tesz a SIKERRE! A szerkesztőség • Lapkiadó Vállalat HATOS LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a február havi „hat a negyvenötből” lottónyereményei az illeték levonása után a következők: 6 találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyenként 2 615 560; 5 plusz 1 találatos 11 darab, nyereményük 238 778; 5 találatos 205 darab, nyereményük 19 138; 4 találatos 10 854 darab, nyereményük 482; 3 találatos 177 151 darab, nyereményük 37 forint. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1990. február 20-ai szám: M. Gy.: Több mint húszezren vannak. Remeték a homokhátságon. Naponta kopogtat a tiszteletdíjas gondozó. (Dr. Walter Ferencné védőnő Kecskemét környéki tanyai látogatásairól készített riport.) n KisUjság< 1990.7. szám: Pántmozgalom. (A- katymári FKgP szervezet újjáalakításáról is tudósítanak.) Magyar ^Naplót 1990?7i: szám: 'Lóska Lajos: Pécs Péter plakátjai. Miskolc. (A kecskeméti grafikus kiállításáról.) Szabad Föld, 1990. 8. szám: Griff Sándor: Égből pottyant a .gyilkos. Fehér álarcban. (A Soltvadkerten történt bűnügyről.) VÁLASZTÁSI HÍREK — Csólyospáloson a művelődési házban 1990. február 22-én 18.00 órakor a Félegyházi Demokratikus Ifjúsági Szövetség és a Területi Demokratikus Ifjúsági Szervezet kiskunmajsai jelöltjével, dr. Garai Istvánnal ismerkedhetnek meg a tisztelt választópolgárok. I— A FIDESZ kecskeméti csoportja megköszöni mindazok segítségét, akik Hertelendy László (1. v.k.), dr. Sarkadi Zsolt (2. v.k.) és Rácz András (3. v.k.) jelölteket ajánlószelvényeikkel támogatták. — A Független Kisgazda- Földmunkás- és Polgári Párt választási gyűléseinek időpontjai: február 21. Jakabszállás, Községi Tanács épülete, du. 18 órakor; február 22. Kecskemét, szarkási iskola helyisége, du. 17 óra 30 perckor. — MDF a Széchenyivárosban. Ma délután 18 órakor Kecskeméten, az 1. számú országgyűlési választókerület MDF-jelöltje, dr. Józsa Fábián a Széchenyivárosban, a Molnár Erik Általános Iskolában mutatkozik be a választópolgároknak.- MDF VÁLASZTÁSI GYŰLÉS LESZ KISKUNMAJSÁN 1990. február 21-én (ma) 18 órakor az új iskolában. Programbeszédet mond Fekete Pál, az 5. sz. választókörzet képviselőjelöltje. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. '— Az MDF képviselőjelöltje, dr. Péterfi Tamás ma a bátmonostori, pénteken pedig a szerem lei művelődési házban — mindkét helyen 18 órakor választási gyűlést tart. — Dr. Tölgyessy Péter alkotmányjogász, az SZDSZ ügyvivője tart előadást ma este 6 órakor Baján a tiszti klubban. A házigazdák a helyi SZDSZ szervezet aktivistái. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. — Megváltozott az időpontja, a 8. sz. választókerületben, Kelebián tartandó SZDSZ választási gyűlésnek. A szabaddemokraták képviselőjelöltje nem az eredetileg jelzett február 21-ei időpontban, hanem február 26-án, este 6 órakor várja az érdeklődőket a művelődési házban. — A Szabad Demokraták Szövetsége választási nagygyűlést tart február 22-én (csütörtök) 18 órakor Kalocsán az I. István Gimnázium dísztermében. A rendezvény vendégei: ifj. Rajk László, az SZDSZ országos ügyvivője, dr. Danis György, az SZDSZ országos tanácsának tagja és dr. Andriska Géza, a 7. sz. választókerület szabaddemokrata képviselőjelöltje. A Szabad Demokraták Szövetsége kecskeméti csoportja február 22-étől naponta 11-től 13-ig, valamint 15—18 óráig kedvezményes import kilós ruhavásárt tart. (200 Ft/kg). A ruhavásár helyszíne: az SZDSZ kecskeméti irodája, Katona József tér 8. I. emelet 26. — KEREKEN ÖTSZÁZ bejelentés érkezett az Állami Biztosító Bács- Kiskun megyei fiókjaihoz a február 15-ei és 16-ai vihart követően. Á bejelentések legtöbbje lakossági, mindössze 4 százalékuk érkezett gazdálkodószervezetektől. Á károk felmérését folyamatosan végzik. POLITÍKAI NAPILAP Főszerkesztő; DR. GÁL SÁNDOR & • Kiadja: Ja Ejács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős iciadó: Preiszinger András igazgató' / Készült%a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külsó-Szegeai út 6. 6001 Felelős Vezető: Birkás Béla. vezérigazgató; Telefon: 28-777 | 1990. Illőben, megrendelés sorszáma: 30002 Kéziratokat nem őrzőnk meg és Viem/küIdünlL víssza. Szerkesztőség'és kiadóhivatal címe: 6000. Kecskemét, Szabadság tér 1/Á 6001 Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefejő 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. í Előfizethető .a-hírlapkézbesítö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díjt egy nőnapra: 105,—í Ft, , negyedévre: 315,-—Ft, fél,évre: 630,— Ft,.,, x egy évre: IzóO,—-Ft. ISSN 0133 - 235X'