Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-10 / 8. szám

1990. január 10. • PETŐFI NÉPE • 3 ^ V.. y Áy' # Nem elee a szőnyeg ala söpörni... o */ o . j. Áz elmúlt évben látványos és rendkí­vül gyors vereséget szenvedett Európá­ban a szocialistának nevezett társadal­mi rendszer. Sorra dőltek a dominók. Megbuktak a tegnap még oly qrősnek tűnő (proletár)diktatúrák. Ki tudja, mit hoz az idei esztendő? Inogni látszik a szovjet dominó is. Aki mostanában az NDK-ban, Csehszlovákiában, vagy pláne Romá­niában járt, tanúsítja, hogy az emberek lelkesek, boldogok, ahogy az általában a forradalmak idején lenni szokott. Pe­dig a gazdaság állapota, az életszínvo­nal ott se jobb, mint nálunk. Itthoii a közhangulat nem igazolja a „csendes forradalmat”. Rosszkedvűk" fokozó­dik. Az elmúlt négy évtized politikai és gazdasági hatalma tönretette az orszá­got. A számlát meg kell fizetni. A nép pedig fizet minden áremeléssel, fizet a lakáskamatok megadóztatásával, fizet a valutastoppal, felsorolni is lehetetlen. Ebben a helyzetben különösen fontos­nak tűnik, hogy a politikai változáso­kat ne csak elfogadják az emberek, ha­nem az adjon neki erőt, hitet, bizalmat, mert enélkül egész egyszerűen nem fog­ják elviselni a gazdasági nehézségeket. Nálunk a változásokat nem az utca követelte ki, felülről vezényelték azt, halljuk úton-útfelen. Talán erre is veJ zethető vissza az a néhány jelenség, amely bizony tovább rontja hangula­tunkat. Vegyünk sorra néhányat: Kik a felelősök? Persze ezt már tudjuk a múlt hét óta! Akkor ugyanis a Magyar Szocialista Párt Elnöksége megnevezte mind az ötöt. Több mint másfél év kellett hoz­zá, akkor távoztak ugyanis a hatalom­ból. Uraim, komolyan gondolják ezt? Önök elhiszik, hogy csak ők voltak a felelősök? Olyan nagy bajuk azért még így sem lehet. Gondolom kapják még szerény nyugdíjukat, s nem járnak úgy, mint Czinege elvtárs, akinek meg kel­lett válnia (egyik) szolid hajlékától. Apropó Czinege elvtárs, ő aztán jól megkapta. Parlamenti bizottság foglal­kozik viselt dolgaival. Még Biszku és Korom elvtársakat is beidézték. Az meg senkit sem zavart, hogy az egész eljárás komolytalanná vált. Persze söprögethetünk saját portánk előtt is. Hová lett Romány elvtárs? Ró­zsadombig vjllájájól már képet is lát­tunk az egyik újságban. Egy dolgos életpálya eredménye. De hová lettek a festmények, melyeket a művészek aján­dékoztak neki uralkodása alatt? Az a személyes tulajdona, vagy á pártjáé? Ki tudja! Vagy ki építette, azt a sok-sok hangulatos borozót, üdülőt, melyeket ugyan oktatási központoknak nevez­tek és mindenki tudja róluk, hogy az elvtársak kikapcsolódását, pihenését (?) szolgálták. Erre volt pénz, miközben az országot évtizedekre eladósították. A széktől strand mögötti vízre épített kéjlakot még csak oktatási központnak sem nevezték ... Persze a Vízmű Válla­lat nagyhatalmú igazgatója mind a mai napig gondtalanul élhet kisebb erődít­ménynek is beillő szolgálati lakásában. Távol álljon tőlem a személyeskedés, de azért elgondolkodtató, hogy éppen a közelmúlt ellenőrizhetetlen pártha­talmának haszonélvezői emlegetnek új B-listázást, boszorkány­üldözést. Ahhoz képest elég jól meg- "úszták ... Egyetértek az MSZP Elnökség fen­tebb említett állásfoglalásának azon ré­szével, miszerint el kell kerülni az újabb koncepciós pereket. Azt azonban ők sem gondolhatják komolyan, hogy az elmúlt években egyetlen egy országos vezető nem követett el hatalmával ösz- szefüggésben bűncselekményt. Hatalomátmentés Szorosan ' összefügg az előzőekkel. Beszélhetünk erről gazdasági és politi­kai értelemben is. Rezzenéstelen arccal űzik, mintha mi sem történt volna. Meggyőződésem, hogy a privatizálásra szükség van, de nem úgy, hogy a volt vezető alaposan leértékeli a vagyont, átalakítja részvénytársasággá — aztán saját maga megveszi a részvények egy részét. Persze bőven találunk vissza­élést privatizálás nélkül is. Ismerek gaz­dálkodó szervezetet, ahol a felső veze­tők a szó szoros értelmében milliós nagyságrendű prémiumokat vesznek fel, miközben cégük hónapok óta egy­szerűen fizetésképtelen. Vagy ki ne tud­na példát arra, amikor volt állampárti vezetők szemrebbenés nélkül foglalják el az intézmények, vállalatok vezető posztjait. Az ott dolgozók is próbálnak tiltakozni. A változás jele, hogy nem közvetlenül nevezik ki őket első számú vezetővé. Előtte jó három hónapot haj­landók beosztottként dolgozni. A volt kemény kommunista vezetők pedig el­mennek szép csendben nyugdíjba. Ri: tüntetést is kapnak, elismerést, Mintha mi sem történt volna. Köszönjük meg nekik az elmúlt negyven évet! Politikai kultúra Nagyon hálás feladat lenne most ér­tékelni az Állambiztonsági Szolgálat napokban kipattant botrányát, a ma­gyar Watergate-et. Nem teszem, hisz enélkül is mindenki levonta a tanulsá­gokat. Mindenki, kivéve a belügymi­nisztert. Pedig profi politikus. Volt a pangás éveiben a KISZ KB első titká­ra, megyei első titkár, KB-titkár, sőt még belügyminiszter is. Nem tudha­tom, hogy ismerte-e a felügyelete alá tartozó szervezet tevékenységét. Azt vi­szont tudom, hogy le kellett volna mondania abban a pillanatban, amikor bebizonyosodott, hogy az SZDSZ és a Fidesz kezében lévő bizonyítékok nem hamisak. Függetlenül személyes fele­lősségétől ezt kívánta volna tisztségé­nek méltósága. Nem tette ... Lopják a múltunkat, kiáltottunk fel, mikor a tv kamerái mutatták, amint a párt iratait zúzdába szállítják teher­autókon az éj leple alatt. Nyers Rezső a napokban levelet intézett a miniszter- elnök úrhoz, melyben megállapítja, hogy december 8-án leállították az irat­megsemmisítéseket. Vajon miért kellett decemberig várni? A tv-ben közölte az illetékes: csak a szokásos selejtezés fo­lyik. Közben pedig jól láthatóan mu­tatta a kamera, hogy iktatókönyvek is zúzdába kerülnek. Ezeket pedig a vilá­gon sehol sem selejtezik. Maximum el­tüntetik. Ez pedig nem ugyanaz. Közelednek a választások. Talán en­nek tükrében érthető igazán, hogyan is értelmezi a Magyar Szocialista Párt a vagyonelszámolást. Hát úgy, mintha nem is lett volna e kérdésben népszava­zás. Közli például, hogy továbbra is igényt tart a megyei napilapokra és lap­kiadó vállalatokra. Jól jöhet ez még a kampányban. Itt úgy látszik, vállalják a jogfolytonosságot az MSZMP-vel. Pozsgay Imre szinte egy időben vette át ismét a nemzeti médiák felügyeletét és az MSZP kampányának irányítá­sát ... Csehszlovákiában olyan köztársasá­gi elnököt választ a parlament, aki né­hány hónapja politikai meggyőződése miatt még börtönben ült, az NDK-ban bontják a falat, Romániában a nép vé­rével vívta ki szabadságát. Nálunk ko­mótosan folyik a takarítás. A szemét egy része ,a kukákba kerül, egy része a szőnyeg1 alá: 'NemllésZ-,tiíStár'a' sióba, míg ki nem rázzuk a szőnyeget! Dr. Sándor László SZDSZ TALÁN ENYHÜL A PEDAGÓGUS- ÉS NŐVÉR­HIÁNY — VASŰTMISSZIÓ — LELKI VIGASZ Újjászületnek a Újjászületnek a szerzetesrendek. A működésü­ket felfüggesztő 1950. évi elnöki tanácsi rendelet hatályon kívül helyezése, tehát tavaly június óta, 58 női, illetve férfi szerzetesközösség szerveződött újjá, s kapta meg a Művelődési Minisztérium egy­házi főosztályától a legális működéshez szükséges jogi bejegyzést. Takács Nándor székesfehérvári segédpüspök, a rendek újjászervezésével és a munka koordinálásá­val megbízott püspöki referens az MTI tudósítójá- nak elmondta, hogy 1950 előtt Magyarországon 23 férfi és 42 női szerzetesrend működött, 12-13 ezer taggal. A működésüket felfüggesztő rendeletet követően csupán a bencések, a paristák, a ference­sek és a szegedi iskolanővérek kaptak igen korláto­zott lehetőséget hagyományos oktató-nevelő mun­kájuk folytatására. A kolostorokat, zárdákat na­gyobbrészt államosították, á szerzetesek közösségi életét lehetetlenné tették, tiltották, büfitették. Vég­zettségüknél, tudásuknál jóval alacsonyabb szintű munkára kényszerítették őket, s ezzel tízezernél több pedagógustól, tudós szakembertől, jól kép­zett ápolónővértől fosztották meg az országot. Utánpótlás nevelésére természetesen csak legálisan működő közösségekben volt nagyon mérsékelt le­hetőség. A helyzet — az állam és az egyház közeledésével — csupán az utóbbi néhány évben enyhült, az elvi akadályok pedig tavaly hárultak el a szerzetesren­dek újjászervezése elől. Szinte valamennyi hajdan működő szerzetesközösség életre kelt, újjászerve­ződik, sőt olyanok is bejelentették működési szán­dékukat, amelyeknek korábban nem volt nálunk szerzetesrendje. A rendek működésének újrakezdését nagy társa­dalmi várakozás előzi meg — tőlük várják a többi között a pedagógus- és kórházinővér-hiány enyhü­lését —, de a münkát még csak néhány közösség tudta megkezdeni. Hiányoznak ugyanis a közössé­gi élethez, a rendi központok kialakításához, a képzés megindításához szükséges közösségi épüle­tek. A csaknem ezer államosított hajdani zárda és kolostor többségében világi intézmények dolgoz­nak, s azok elhelyezéséről a mai gazdasági helyzet­ben igen nehéz gondoskodni. A volt egyházi épüle­szerzetesrendek tek térítésmentes visszaszolgáltatásáról ugyan már született megállapodás, de még nincs kész az arról szóló jogszabály. Annak első tervezetét ugyanis az egyház — hibás alapkoncepciója miatt — nem fogadta el. Átdolgozása folyamatban van az Igaz­ságügyi Minisztériumban. A jogszabály hiányában pedig a közép- és alsófokú közigazgatás nem tud lépéseket tenni a volt egyházi épületek visszaszol­gáltatására. Budapesten már visszakapták a hajda­ni kolostorokat a férfi karmelita rend tagjai, de a vidéki városokban hasonlóra egyelőre nincs példa. Egyes szerzetesközösségeknek felajánlottak a haj- dani-pártvagyonhoz tartozó épületeket is, de azo­kat — érthetően — nem kívánják igénybe venni. Takács Nándor püspöki referens tájékoztatása szerint néhány helyen már megkezdték, illetve a közeljövőben megkezdik tevékenységüket az első újjáalakult szerzetesközösségek. Érden már szep­temberben két első osztályt indítanak a keresztes nővérek, a budapesti ORFI kórház egyes osztálya­in hamarosan munkába állnak az irgalmas nővé­rek. Pécsett pedig külön épületet is biztosítottak már a hamarosan dolgozni kezdő kedves nővérek­nek. Az igények már most jóval nagyobbak annál, mint amit a szerzetesrendek jelenleg kielégíteni képesek, tagjaik többsége ugyanis idős, fáradt em­ber, akit alaposan megviseltek az utóbbi évtizedek viszontagságai. De az elhelyezési gondok megoldá­sa után nyomban megkezdődik az utánpótlás kép­zése, és várhatóan 6-7 év múlva már eleget tudnak tenni a velük .szemben támasztott elvárások egy részének. A szerzetesek nemcsak a hagyományos tevékenységeket kívánják folytatni, mégkezdik a drogosok, az alkoholisták, a társadalom perifériá­jára szorultak istápolását. Tervezik egy olyan vas- útmisszió kialakítását, amely a nagyobb állomáso­kon átmeneti szállást, szerény étkeztetést nyújt majd a rászorulóknak, a hajléktalanoknak, az ott­hon nélkülieknek. Foglalkozni kívánnak a leány­anyákkal, nevelőintézeteket akarnak működtetni, eljárnak majd a börtönökbe, büntetés-végrehajtási intézetekbe is, lelki vigaszt nyújtva, nevelve az el­ítélteket. Y : , (MTI) TAGSÁG HELYETT MUNKAVISZONY — FÉNYMÁSOLT IGAZOLVÁNYOK ÉS TILTAKOZÓ ASSZONYOK — AZ ELNÖK KEZE MÉGSEM OLYAN HOSSZÚ Békétlen bedolgozók Nemrégiben öt kiskunfélegyházi asszony kereste fel szer­kesztőségünket. Egy 27 aláírással és a hozzá tartozó lakcím­mel hitelesített levelet adtak át közlésre, melyben tiltakoznak a Kiskunfélegyházi Háziipari Szövetkezetnél fennálló tagsá­gi viszonyuk erőszakos megszüntetése ellen. A levél aláírói között vannak olyanok, akik alapító tagok, de a legfiatalabb is már tizenegy éves tagsági viszonnyal rendelkezik. Mint tőlük megtudtuk, a közelmúltban a következő nyi­latkozatot kapták aláírásra a szövetkezet vezetőségétől: „Kérem a szövetkezetnél fennálló tagsági viszonyom meg­szüntetését és a részjegyem visszafizetését. Bejelentem, hogy a tagsági viszonyom megszüntetésével egyidejűleg a szövet­kezettel munkaszerződést kívánok kötni, mivel folyamato­san kívánok dolgozni a szövetkezetnél az eddigi munkakö­römben. Bejelentésemet tudomásul venni és a megfelelő in­tézkedést megtenni szíveskedjenek.” Ezt kellett volna aláírni az asszonyoknak. Csak kellett volna, mert ők, a Háziipari Szövetkezet hímzőrészlegének bedolgozói, ezt kényszerítésnek érezték. Különben sem volt soha szándékukban a tagsági viszonyuk megszüntetése. A szövetkezet csak jogi formaság? Tiltakoznak az eljárás ellen azért is, mert 1952-ben a szövetkezet éppen a hímzőrészleg alapításával indult, és — mint mondták — éveken keresztül lemondtak a nyereségük­ről azért, hogy a szövetkezet fejlődni tudjon. Most úgy érzik, hogy az elnök „a süppedő szőnyegek és fotelek közül” lebe­csüli ezt. Véleményük szerint ők is a szövetkezeti vagyon részesei. Amely az eredeti részjegyük és a munkájuk által az évtizedek alatt szépen gyarapodott, és amiből most — úgy látják — szeretnék kisemmizni őket. Sok mindent nem érte­nek ebből az eljárásból. Igaz, ők csak (?!) hímeznek. Zsűri­zett, jól eladható terméket készítenek. A többi között nem értik az elnöknek a munkahelyi ta­nácskozáson elhangzott kijelentését, miszerint a szövetkezeti vagyon csak jogi formaság volt, és aki jövőre is tag akar maradni, annak a részjegyét tízezer forintra kell emelnie. Nem hiszik, hogy — az elnök válasza szerint — az alkal­mazotti és a tagsági viszony között csupán az a különbség, hogy az alkalmazottnak nem kell közgyűlésre járni. Nem értik, miért kellett az eddigi közgyűlések jegyzőköny­veit „kozmetikázni”, és azt sem, hogy amikor az elnök erről és az ő messzire érő kezéről beszélt, miért szólt a jegyző- könyvvezetőnek, hogy ezt ne írja ... V, Nem tudják, hogy ha a jegyzőkönyvek — szavuk szerint ■— hamisítva lettek, akkor mi lett még ...? , Nem. értik, hogy haa. hímzőasszonyok összetalálkoznak , a piacon vagy az utcán, miért ne beszélhetnének munkájuk- j ró|.v.munkahelyi.,gondjaikból. .fiJÁA Elképzelni sem tudják, miért csináltatták a szövetkezet dolgozóinak személyi igazolványáról fénymásolatot, ame­lyeket nemrég vittek a szemétre ... Kérdezik: ha felmondják a tagsági Viszonyukat, akkor ezt teszi a vezetőség is? Egyáltalán kié lesz a szövetkezeti va­gyon? Úgy gondolják, a vezetés azért akaija őket kiléptetni, mert minél kevesebb tag marad egy esetleges és lehetséges vagyon­felosztásnál, annál nagyobb rész jutna minden bentmaradó- nak. Hangadók a piacon Az ügyet — a kérdéseken és a bennük rejlő vádakon végigsoijázva — szó, ami szó, mi sem értettük. Éppen ezért megkerestük a Kiskunfélegyházi Háziipari Szövetkezet elnö­két, Farkas Jenőt, aki 33 éve dolgozik a szövetkezetben. 1957-től főkönyvelő, 69-től napjainkig — augusztus óta már nyugdíjasként — elnök. — Mi azt mondtuk — kezdte Farkas Jenő —, hogy bedol­gozóink kérhetik önként és teljesen spontán a tagsági viszo­nyuk eltörlését. Ezt mi is szorgalmazzuk. Azért tesszük, mert a régi módon a szövetkezet törvényes működését lehetetlen garantálni. Ugyanis a szövetkezet létszámának zömét a be­dolgozók teszik ki. Ez a létszám három megyéből jön össze. A szétszórtság miatt lehetetlen összehozni őket egy határo­zatképes közgyűlésre. A határozatképesség kérdésében az eddigi felügyeleti szervünk, a tanács még csak-csak elnéző volt, de 1990-től a törvényességi felügyeletet a cégbíróság gyakorolja, amely feltehetőleg nem lesz ilyen megértő. Ezért szeretnénk, ha csak a telephelyhez kötött bentdolgozók ma­radnának szövetkezeti tagok, a bedolgozók pedig kilépné­nek. Semmi hátrányuk nem származna belőle, mert a tag és az alkalmazott között a munkaügyi és a társadalombiztosí­tásijogszabályok nem tesznek különbséget. Elméletileg a két viszony között olyan eltérés van, hogy a munkáltató a tag­nak egyoldalúan nem mondhat fel (!), de nekünk nem érde­künk felmondani a tagból alkalmazottá válóknak sem, mert a szövetkezet működéséhez szükség van a munkájukra. A 350 bedolgozó közül csupán kilencen nem írták alá a nyilatkozatot. Ez alól persze kivételek a félegyházi kézimun­kázok, ahol egy-két hangadó befolyásolta a dolgozókat. Ezek a hangadók az utcán, a piacon, ahol csak találkoznak, mindenütt azt beszélik, hogy a vezetés ki akatja sajátítani a szövetkezeti vagyont. Eddig az volt a dogma, hogy a szövet­kezet tagjai tulajdonos is. Hát ez még viccnek is rossz volt... A 150-800 forintos részjeggyel még nem lett senki tulajdo­nos. (1952-ben 150 forintos részjegyekkel alapították a szö­vetkezetét. — B. Gy.) — Tegyük fel—javasoltam —, hogy egy tői-egyig minden­ki felmondaná a tagságát. Önök is. Mi történne akkor? — A jelenlegi szövetkezeti törvény szerint az összes kötele­zettség, köztük a részjegyek kifizetése után maradó közös tulajdon az OKISZ és a KISZÖV kezelésébe kéllene, hogy kerüljön. Ha csak a szövetkezeti vagyon nincs nevesítve. Ez azt jelenti, hogy a meglévő szövetkezeti vagyon 50 százalékát a havi fizetések arányában fel lehet osztani. Ezt a lehetőséget a szövetkezet vezetősége nem kívánja kihasználni. Az új törvénnyel nem ijesztgetni akarom az asszonyokat. Én csak jót akarok nekik, mivel a törvény eddigi tervezetei szerint a vagyoni hozzájárulás magasabb lesz. Azt tervezzük, hogy a bedolgozók részjegye sem lehet kevesebb, mint a törvényben szabályozott minimális kéthavi kereset. A következő kérdésen az elnök felháborodott, aztán hig­gadtabban folytatta. — Életemben nem mondtam olyat, hogy messzire ér a kezem. Még négyszemközt sem merném kijelenteni, nem hogy plénum előtt. A fénymásolatok igazak. Azzal a módo­sítással, hogy a bedolgozók személyi igazolványáról nem csináltunk ilyet. Csak egyes bentdolgozókéról készítettünk fénymásolatot. Azért, hogy a dolgozót ki tudjuk értékelni, le tudjuk informálni. Ha valaki fontosabb beosztásban ná­lunk kíván dolgozni, akkor meg akarjuk ismerni. Ez csak természtes, nem? Még nem érdemes „nevesíteni” Sokkal tisztábban ezek után sem látunk. A válaszok több­sége leginkább a továbbkérdezésre kínált lehetőséget. Példá­ul, hogy a megélhetés szempontjából 1952-ben szép összeg­nek számító 150 forint ma miért oly vicces? Talán nem ezekből a kezdő forintokból fejlődött ki a mostani szövetke­zet? Egyáltalán, ’szábad-e lékicsinyléni az akkor befektetett és azóta is működő hasznot hajtó, gyarápodótőkét, és vele együtt a jogos tulajdonosi érzéseket tápláló embert?“ Kérdéses, hogy a fénymásolatok készítése jogszerű volt, avagy sem? Gazdasági okokból volt szükség rájuk? Ha igen, akkor miért csak eddig, és ezután miért nem? Megértem a magyarázatnak azt a részét, amely azt bizony­gatja, hogy a bedolgozók lakóhelyének szétszórtsága miatt nehéz határozatképes közgyűlést összehívni. De nem értem — és éppen a magyarázat miatt —, hogy miért kellene a félegyházi központú szövetkezetből kilépni a félegyházi ille­tőségű bedolgozóknak? Ok nincsenek messze! Bár nem hi­szem, hogy a vidékiek nem jönnének el a szükséges, fontos döntések meghozatalára. Továbbá nem értem még azt sem, ha valaki felszólításra, rábeszélésre, ne adj’isten, valamilyen presszió hatására aláír egy nyilatkozatot, az miért „önként és spontán” van? Egyáltalán, ha lehet „pro”, miért ne lehetne „kontra”? Erről jut eszembe, hogy a minap Kolozsváron jártam, és már ott is nyugodtan beszélgethetnek egymással az emberek az utcán. Lehet, hogy vannak köztük hímzőasszonyok is ... A leendő új szövetkezeti törvény valószínűleg nem csak a részjegy összegének emelését fogja kimondani. Akár az is feltételezhető, hogy a tagság részére is kedvezőbb tulajdono­si formákra és jogokra váltja át az eddigi „dogmát”. Úgy vélem, demokratikusabb és jogszerűbb eljárás lett volna, ha már a kész, új szövetkezeti törvény ismeretében ki-ki kedve szerint, valóban önként és jól átgondoltan dönthet tagsági viszonyáról. Pontosabb tájékoztatással talán a mostani bé­kétlenség is elkerülhetiő lett volna! Végezetül feltétel nélkül elhiszem, hogy a szövetkezet nem akar“ élni a szövetkezeti vagyon nevesítésének mostani lehe­tőségével. Józan ésszel belegondolva igazuk van. Addig nem is érdemes, amíg sok a tag, csak szétforgácsolódna a nevesít- hető vagyon. Meg aztán, (a)ki tudja, milyen lesz az új szövet­kezeti törvény... Balogh György Kecskemét maradjon hírős város, ne váljék hírhedtté! A Kecskeméti Lapok 1989. decem­ber 22-ei számában a harmadik olda­lon közölt szexüzlet hírére és kihívásá­ra az alábbiakban Válaszolok: Nem hármat, egyet sem akarunk szexboltból városunkban! Ilyen üzlet engedélyezése, nyitása ellen a leghatá­rozottabban tiltakozunk! Többes számban tiltakozom, mert sokak nevé­ben emelek szót. Remélem, nem kell sort keríteni aláírások gyűjtésére. Bí­zom abban, hogy a hatóságok, teljes felelősségük tudatában, sem osztrák —magyar korlátozott felelősségű tár­saságnak, sem másnak nem fognak en­gedélyezni városunkban szexüzletnyi­tást, sem pénzért, sem a szabadságra való hivatkozásért! Drágán kellene fizetni az így befolyt pénzért az erkölcs és a jó hírnév terén. A szabadságot sem szabad összetévesz­teni a szabadossággal, mely zöld utat nyit az erkölcsi rossz számára, a közös­ség rovására is. A továbbiakban az ezzel kapcsolato­san fölmerülő kérdésre szeretnék rávi­lágítani, a nemi felvüágositásra. Ezt nem vinnék helyes irányba előre a szex­bolti áruk: csak a nemi perverzitások teijesztését, a fiatalok és a családok megmételyezését, a tiszta erkölcs rom­bolását, a népesség további csökkené­sét szolgálnák. Berzsenyi Dániel A magyarokhoz cí­mű versében így figyelmeztet: „így minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs, mely ha megvész, / Róma ledül, s rabigába görbéd.” Létünk s kibontakozásunk érdeké­ben a tiszta erkölcs elengedhetetlen. Ezért meg kell akadályozni mindazt, ami ezt aláásná, meg kell akadályozni, viszont sürgetni kell a vallási alapon álló, erkölcsnemesítő nemi felvüágosí- tást! A szexproblémák megoldását nem bűnös nemi perverzitások útján kell ke­resni, hanem a tiszta erkölcshöz vezető útqn. A nemiség szent dolog. A teremtő, szent Isten műve. Szentül is kell azt kezelni! Rá kell mutatni Isten tervére, hogyan lehet és kell megvalósítani a házasságra készülő fiataloknak, a csa­ládban élőknek vagy a magányosok­nak. A szexproblémákat Isten parancsai­nak megtartásával, bűnös örömökről való lemondással, önfegyelemmel kell megoldani! Oktatással, neveléssel elér­hető a tiszta erkölcs, mely biztosítja az emberhez méltó szerelmet, az életet szolgáló igazi örömet, személyiségünk kiteljesedését, a családi élet megszüár- dulását, hazánk felvirágzását. Fejes László plébános «

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom