Petőfi Népe, 1990. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-02 / 1. szám

síis WBtBM TT T9 r • f •• •• > A/ Újévi koszonto Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök rádió- és televízióbeszéde TISZTELT HONFITÁRSAIM! Köszöntőm Önöket az 1990-es esztendő első napján. Boldog új évet kívánok a Magyar ■ Köztársaság valamennyi állampol­gárának, a határainkon túl élő ma­gyaroknak, minden becsületes, jó szándékú embernek szerte a világon. Reménységgel és bizakodással, ha nem is minden aggodalomtól mente­sen, köszöntőm Önöket a XX. szá­zad utolsó évtizedének küszöbén, egy eseményekben, rég várt fordula­tokban gazdag esztendő után. 1989 kiemelkedő év volt hazánk életében. Nagy és ígéretes történelmi átalakulást, mindenre kiterjedő, ra­dikális reformfolyamatot bontott ki a társadalmi és az állampolgári aka­rat. Ezt azonban szinte a huszon­negyedik órában, az általános össze- omlás közvetlen veszélyével szem­besülve sikerült megtenni, s az új esztendőben gazdasági talpon ma­radásunkért és nemzeti méltóságun­kért —a történelemben nem először — újra aggasztó körülmények kö­zött kell megküzdenünk. A nagy átalakulásban súlyos te­herként nehezednek ránk négy évti­zed következményei. Kudarcot val­lott a szocializmusnak kikiáltott gazdasági és politikai gyakorlat, mert szembefordult a valóság törvé­nyeivel, a szabadság és az igazság ál­talános követelményeivel, mert ma­gával az emberrel került összeütkö­zésbe. Kitartásra, megsokszorozott energiára van most szüksége a nem­zetnek a politikai, az anyagi és er­kölcsi romok eltakarításához, a de­mokrácia és a jólét megalapozásá­hoz. Kedvező körülmény, hogy Kö- zép-Kelet-Európában sorra leom­lottak á diktatúrák. Szakadatlanul kérdezzük: ho­gyan és miért jutottunk idáig? Hiába rázzuk azonban indulattal az öklün­ket, és annak sincs értelme, hogy nap mint nap elpanaszoljuk balsor­sunkat, sérelmeinket, a ránk telepe­dett idegen akaratot magunk és a vi­lág előtt. A bölcs és haragmentés szembenézésnek, ajózan számvetés­nek lehet csak helye és haszna. Úgy tűnhet néha, hogy történel­münk nem egyéb, mint örökös neki- feszülések és kudarcok sorozata. De hogyan maradhattunk meg akkor mégis annyi balszerencse, oly sok vi­szály után magyarnak, Magyaror­szágnak? Hamis és indokolatlan, sőt félrevezető a teljes reménytelenség keserű, önfelado érzete. Történel­münk nem a szakadatlan szerencsét­lenségek halmazata, hanem a törhe­tetlen újrakezdések megtestesítője és kifejezője. Ez a tanulság tölthet el bennünket reménységgel a mai időkben is, amikor ígéretes segítő­készséget tapasztalunk ugyan világ­szerte, de a magyar társadalom es gazdaság átalakítását mégis ma­gunknak kell önmagunkért véghez- vinnünk, akár emberfeletti erőfeszí­tések árán is. Tudjuk és érezzük: minden a mi munkánkon múlik. Sok szó esik gazdasági segélyek­ről, de támogatni csak azt lehet és érdemes, aki erre rászolgál. Segíts magadon, az Isten is megsegít! — vallja a népi bölcsesség, s bizonyára azok a körök is, amelyek kiállására bizton számítunk. TISZTELT HALLGATÓIM! Sorsfordító volt az elmúlt eszten­dő. Megjelentek és működnek már az új politikai erők és pártok, létrejöt­tek az állampolgári szabadság, a jogállamiság biztosítékait jelentő, első sarkalatos törvények, gyökere­sen megújítottuk alkotmányunkat, kikiáltottuk a köztársaságot. Bízha­tunk már a demokratikus rend erejé­ben, nem fenyeget immár bénítóan az erőszak és a visszarendeződés. Eltökélt a közös szándék, hogy az Önök, a nép akarata szerint, amit majd szabad, demokratikus válasz­tásokon nyilváníthat ki, végigme­gyünk a megkezdett úton. A Ma­gyar Köztársaság demokratikus jogállam lesz, amelyben a polgári demokrácia és a demokratikus szo­cializmus értékei egyaránt érvénye­sülnek, és ahol a magyar és más nemzetiségű állampolgárok megta­lálják számításukat. Működő demokráciára, türelmes humanizmusra, történelmi értéke­ink vállalására van ma szükségünk. Csak így, az embernek ember iránti szolidaritására, a szülők, a gyerme­kek és unokák, a testvérek, a roko­nok és a barátok szeretetére építve válik lehetővé, hogy mielőbb kilá­baljunk a válságból, csak így válhat teljessé jövendőnk. Legyen beleszólásuk az állampol­gároknak a közügyekbe, az orszá­gos és helyi döntésekbe. Az eltartott tisztviselők, a minisztereket is bele­értve, legyenek az adófizető polgá­rért és ne fordítva. A parlamenti és lakossági demokrácia, az önkor­mányzat útját járjuk és ezt az utat alkotmányosan, törvényesen kell megtennünk. KEDVES HONFITÁRSAIM! Türelemre és megértésre kérem Önöket. Állítom és hirdetem, hogy az or­szágnak van fizikai és lelkiereje, el­szántsága a küzdelemre s az ésszerű áldozatokra még akkor is, ha sajog minden porcikája. Manapság legnagyobb gondunk az, hogy a gazdaság formálódása nem követi a politikai átalakulást. Elengedhetetlen, hogy a gazdasá­gos, nyereséges termelés legyen az értékmérő: kapjon illő elismerést minden, valóban értéket teremtő munka. De nem lehet sikere semmi­féle racionalistának és közérthető­nek tűnő politikának, amely meg­menti ugyan az államot a csődtől, a költségvetést a hiánytól, de olyan áron, hogy az állampolgárok sze­génysorsra jutnak vagy elvesztik hi­tüket Az állam és a költségvetés tar­tósan- csak akkor nyerheti vissza egyensúlyát, ha az ország polgárai szociális biztonságot, garantált jólé­tet élveznek. Célunk a vegyes tulajdonú szociá­lis piacgazdaság megteremtése, a magas műveltség, a kultúra elter­jesztése, a vállalkozó kedv ösztönzé­se oly módon, hogy a jövedelmek természetes differenciálódása mel­lett is szembeszállhassunk a fenye­gető nyomorral, és a jövőben senki se kerülhessen méltatlan emberi s ki­látástalan anyagi, szociális helyzet­be. Radikális fordulatra, gyökeres, demokratikus társadalmi változá­sokra van szüksége Magyarország­nak, abban az értelemben is, hogy semmilyen párt, semmilyen erő se kerülhessen többé egyeduralmi helyzetbe. Jól működő, korszerű, rugalmas, a mérnököket, feltaláló­kat és a munkásokat nagyrabecsülő gazdálkodási szerkezetre van szük­ség. Jó költőkre és kereskedőkre, holtig tanuló papokra és bölcs föld­művesekre. Elégedett emberekre, akik jól megélnek a teljesítményük szerinti jövedelemből, okos befekte­téseik hozadékábói: olyan országra, ahol létbiztonság és nyugalom van. A Magyar Köztársaságban az ésszerűségnek kell áthatnia a hatal­mat. A társadalom erkölcsének nem lehet más alapja, mint a munka, a szabadság és az igazságosság minő­sége. TISZTELT HONFITÁRSAIM! Látnunk kell ugyanakkor, hogy a hétköznapi valóságban a kibonta­kozó demokrácia sok hordalékot is felszínre dobott: az indulatok, az acsarkodás jelei is szaporodnak. Az országot megosztó és szétziláló zűr­zavar, rendetlenség ma talán fenye­getőbb sok más veszélynél. Az új társadalom szükségszerűen plurális jellegű, amelyben természetes, hogy egymással ellentétes nézetek létez­nek egymás mellett. Mindenkinek joga van a maga módján gondolkodni és kedve sze­rint berendezni saját életét, de a tör­vényes keretek között, és kötelessé­ge is ugyanezt a jogot a másik em­bernél tiszteletben tartani. A nemzeti megbékélésre, a tartós együttélésre van a legnagyobb szük­ségünk. Ez nem az egyformaság börtöne, hanem a különbségeket, az eltérő nézeteket tűmi képes emberek igazságos és színes közössége. Csak ilyen nemzet képes törvényes eszkö­zökkel féken tartani az elvaduló in­dulatokat, az agresszív magatartást, az embertelenséget, és akkor a belső viták, a nemes vetélkedés, az egy­mást serkentő kezdeményezések biztosítják az ország tisztességes fej­lődését. Európai nép akarunk lenni min­den tekintetben. A magyar társadalom előtt ma sorsdöntő választási lehetőség áll: képes-e visszailleszkedni a fő euró­pai folyamatokba, és fokozatosan felzárkózni a fejlődés élvonalához, vagy véglegesen leszakad, és hosszú időre a perifériára szorul. Nem mindegy — képletesen szólva —, hogy az európai ház melyik szobájá­ban lakhatunk majd, nagyon meg­alázó lenne, ha az előszobában ma­radnánk, vagy akár a cselédszobába szorulnánk ki. • A világ demokratikus erőinek ré­szeként kívánunk fellépni a nemzet­közi szintéren, folytatva a nyitás külpolitikáját. Az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök elve alapján ké­szek vagyunk fejleszteni kapcsolata­inkat és együttműködni kelet—nyu­gati és észak—déli viszonylatban egyaránt, felszámolva külkapcsola- tainkban a korábbi egyoldalú orien­tációt. Síkraszállunk a leszerelésért, a katonai tömbök felszámolásáért, a külföldön állomásozó katonai egy­ségek visszavonásáért, beleértve a szovjet csapatok Magyarországról történő mielőbbi kivonását is. Nem­zeti fejlődésünk és biztonságunk ér­dekében alapvető törekvésünk a jó­szomszédi viszony, a barátság és együttműködés erősítése a környe­ző népekkel. KEDVES HONFITÁRSAIM! Szemhatárunk nem zárulhat le Záhonynál, Hegyeshalomnál, Raj­kánál, Röszkénél és Biharkeresztes- nél azért sem, mert a kettős kötődés elvének következetes érvényesítésé­ben látjuk a nemzetiségi sorban élő magyarság megmaradásának és fel­lendülésének egyik fő biztosítékát. Hosszú időn keresztül túlontúl sok megpróbáltatást okozott számukra a magárahagyottság állapota, az ár­vaság tudata, és még mindig sok a tennivalónk egymásért. Az új köz­társaság a 15-16 milliós magyarság sorsáért visel felelősséget, bármilyen pártok, bármilyen koalíciók kormá­nyozzák is. Az elmúlt hónapok példái mutat­ják, hogy a korszakos közép- és ke­let-európai változások előretörése az egyetlen lehetséges út a nemzeti, nemzetiségi ügyek tisztességes ren­dezésére is. Talán majd feljegyzi a történelem, hogy a berlini fal leom­lása, a Vencel téri rendőrpajzsok le­eresztése, a szófiai tüntetők háborí­tatlansága, de az Erdélyből kiindult, tragikus áldozatokkal járó romá­niai népfelkelés is nem utolsósorban azzal kezdődött, hogy Magyaror­szág felszámolta a vasfüggönyt. Nagy nemzetközi jelentősége és ha­tása volt annak, hogy hazánk, Kö- zép-Kelet-Európában elsőként lé­pett a reformok útjára és ma is elöl jár a demokrácia építésében. Mélységes szomorúsággal és őszinte felháborodással kell megem­lékeznem arról, amit karácsony, a szeretet és a békesség ünnepe előtti és alatti napokban Romániában főleg az erdélyi városokban és Bu­karestben — egy különösen otrom­ba és durva diktatúra, családi rému­ralom haláltusája okozott szenve­désben és tragédiában. Ugyanakkor ismételten a szolidaritás őszinte ér­zéseivel üdvözöljük, hogy Románia népei kivívták a szabadságot, s kö­zös erővel megteremtették a lehető­ségét olyan demokratikus viszo­nyok létrehozásának, amelyek kö­zött az Erdélyben élő magyarok is egyenjogú és egyenrangú polgárok­ként vállalhatják nemzeti múltju­kat, jelenüket és jövőjüket, s ahol komolyan gondolják a nemzetek önrendelkezését, s a benne gyökere­ző önigazgatást. Azt kívánom, hogy 1990 legyen a magyar—román vi­szony új, jószomszédi alapokra he­lyezésének, s az Erdélyben élő ma­gyarság feltámadásának esztendeje. Megérdemlik a határainkon túl élő magyarok, mert megszenvedték, hogy szabadon érvényesíthessék em­beri és nemzetiségi jogaikat, hogy sa­játjózan belátásuk szerint rendelkez­zenek önnön sorsuk felett. A Magyar Köztársaság mellettük áll! ÚJ ÉVET KEZDŐ, ÚJ REMÉNYEK ÉS ÚJ MEGPRÓBÁLTATÁSOK ELŐTT ÁLLÓ HONFITÁRSAIM! Nemzeti célunk a szabad, de­mokratikus Magyarország megte­remtése a XX. század végén. Ha összefogunk és jól dolgozunk, ered­ményesen ivei majd át hazánk útja a következő évezredbe. Igaz tettekre szólítok és hívok minden cselekvő embert. Azt kívánom, hogy nemes törek­véseinket, hazánk útját kíséije áldás és békesség, és legyen béke a Föl­dön! JŐ RÉGGÉLT, ROMÁNIA! Segélyszállítmánnyal Gyulafehérvárra — Az én Istenem vigyázzon rátok! — lapogatja meg, indulás előtt még egyszer, főnöke a harcsabajszú Csősz Ferencet. Hosszan paroláznak. Elő­kerül fél liter házipálinka is, a teli üve­get a kezembe nyomják. — Szükség lehet még erre is — adnak hamiská­san magyarázatot. Az éjszaka is kivilágított telepen hangosan zúgnak az előző nap megra­kott teherautók. Mindkettő mögött pótkocsi. Fölkerülnek a Vöröskc­Wm reszttől kapott zászlók, matricák, majd két óra harminckor kigördülünk KecskemétrőL Úti célunk: Románia. Közel 20 tonnányi segélyszállítmányt viszünk Gyulafehérvárra. (Noszlopy Nagy Miidós és Straszer András, a Petőfi Népe munkatársainak képes Úti beszámolója a 3. oldalon.) TISZTELETADÁS A KÖLTŐ SZÜLETÉSNAPJÁN Bács-Kiskunban, ahol tucatnyi település dicsekedhet a költőt idéző mementókkal, nem múlhat el szil­veszter a tisztelgések nélkül. A rendezvénysorozat legfonto­sabb eseménye természetesen Kis­kőrösön, a szülőház előtti téren volt, délután öt órakor. Gyertyák égtek a szépen rendbe hozott, nád­tetős parasztház zsalugáteres abla­kain, fáklyák az épület előtti dísz­kertben. Mécsesek meleg fénye vilá­gított Bem apó közeli portréjánál és a Petőá-műveket fordító külföldi poéták szoborkertjében. A Himnusz eléneklése után Néd- ró Mihály, a városi tanács művelő­dési osztályának vezetője, a hagyo­mányápoló közösségek, valamint a Petőfi Sándor nevét viselő irodalmi társaságok képviselőjeként emléke­zett a város jeles szülöttére. Minde­nekelőtt műveit idézte. A „Széke- lyek”-et, valamint az örök fölada­tokat, igazságokat megfogalmazó „Ha férfi vagy, légy férfi” címűt. Ezután az elmúlt esztendő fonto­sabb eseményeire emlékezett. „Azt tudjuk — mondotta, hogy itt Kis­kőrösön született a szabadság géni­usza, de manapság azt a kérdést is felteszik sokan, hogy vajon hol halt meg. A Petőfi mai barátai tisztelet­ben tartanak minden jószándékú törekvést az igazság kiderítésére. Ezért a város vezetése úgy döntött, hogy amennyiben tudományos ala­possággal bebizonyosodik, hogy a barguzini sír valóban költőnk csontjait rejtette, Kiskőrös méltó nyughelyét kínál a város nagy szü­fFolytatás a 2. oldalon) „Ismerte a remény igéit.. Szilveszter délután, fél négy. Mit kereshet a szalkszentmártoni Petőfi-emlékmúzeum kapujában egy pekingi irodalomtörténész, Vong Jo-kung? ... — A híres múzeumot szerettem volna megnézni, de látom a táb­lácskát: télen zárva. Csak előre bejelentett csoportokat fogadnak. De nem vagyok csalódott. Itt, en­nél a szép szobornál meggyújtha­tom a gyertyámat. Ma van a szüle­tésnapja kedves költőmnek ... — De hogy jutott ide? Peking messze van __ — Jelenleg Párizsban tanítok, a decembert és januárt Bécsben töl­töm. Kollégáimat, barátaimat meghívtam Magyarországra né­hány napra. Végigjárjuk a neveze­tes emlékhelyeket. Kiskőrösön már voltam. Virágot tettem a Lu- Hszün és Sun Jung kínai költők szobraihoz, akik Petőfi Sándort megismertették a népünkkel. (Az alkotásokról egyébként november­ben közöltek fotókat egy Európá­ban megjelenő kínai folyóiratban.) Természetesen a szülőháznál is voltam. Majd következett Dunave- cse és Szalkszentmárton, s jön Dömsöd. Ami az idén Európában történt, bizonyította: Petőfinek mindenben igaza volt. Olvasom és olvastatom is mindig, mindenütt, bárhol is dolgozom. Nekünk kínai­aknak — akiknek sokban hasonlít a históriánk az Önökére — most nagyon figyelnünk kell Petőfi sza­vaira. Ismerte a remény igéit! — F — TITKOLÓZÁS VAGY INFORMÁCIÓHIÁNY Január elsejétől Bács Volán December 29-én, az év utolsó munkanapjának reggelén egy kósza hír—január elsejétől önállóvá válik a Kunság Volán bajai üzemegységé — kész­tetett arra, hogy felhívjam a Közlekedési, Hírköz­lési és Építésügyi Minisztériumban Kálnoki Kiss Sándor miniszterhelyettest, aki a Volán vállalato­kat felügyeli, s megtudakoljam, igaz-e a hir. A mi­niszterhelyettes nem tudott pontos felvilágosítást adni erre a kérdésre, de arra kért, hívjam fel dr. Cseh Lajos főosztályvezetőt. Ismét egy telefon, s a főosztályvezető meglehetősen ingerült hangon ki­oktatott — miután pontos választ kértem arra, hogy a bajai üzemegység 634 dolgozójának sorsá­ról miképpen döntöttek -k lehetséges, hogy janu­ár elsején önálló lesz a bajai üzemegység, de az is lehet, hogy nem. A következő telefon Baján, az akkor meg bizto­san Kunság Volán üzemegységének titkárságán csöngött, ahol a titkárnő csupán azt közölhette, hogy nincs benn egyetlen felelős vezető sem, aki pontos információt tudna adni. Kecskeméten Rigó István, a Kunság Volán igazgatója, ’kérdésemre elmondta: hivatalosan nem tud a dologról, de de­cember 28-án délutánra felrendelték a bajai üzem­igazgatót a minisztériumba, feltehetően ebben az ügyben. Bevallom, ez a konspiráció vagy tudatlanság kezdett már idegesíteni. Furcsa, hogy a minisztéri­um — ahol a döntés születik —, s a vállalat, ahol azt végre kell hajtani, december 29-én semmit sem tud arról, hogy mi lesz az új év első munkanapján! A- bizonytalanság késztetett arra, hogy ismét a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztéri­umba telefonáljak, ahol dr. Gyurkovics Sándor fő- csoportfőnök hivatalosan is közölte: január elsejé­től önállóvá válik a Kunság Volán bajai üzem­egysége, Bács Volán néven. Az igazgató kinevezése meg december 29-én 12 órakor nem történt meg, éppen úgy, mint az anyavállalat értesítése. Nem tisztázódott az sem, hogy a vállalat államigazgatá­si felügyelet vagy vállalati tanács irányítása alatt müködik-e. Afelől azonban megnyugtattak a mi­nisztériumban, hogy a január elseje után Bács Vo­lán néven működő vállalat irányításának folyama­tosságát köteles az üzemigazgató biztosítani. Sietség, kapkodás, bizonytalanság. Nem tudni, hogy január elseje után ennek a széjjelválásnak müyen következményei lesznek. Egy bizonyos: döntést így nem szabad előkészíteni és meghozni, ahogy azt a minisztérium tette. Gémes Gábor I gfiij i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom