Petőfi Népe, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-28 / 282. szám
^ ® PETŐFI NÉPE 0 1989. november 28. MÁSOK GYERMEKEIÉRT A csecsemőotthon szó hallatán minden jóérzésű ember szíve elszorul. Ám kevesen ismerik az ottani körülményeket, a gyermeknevelés mikéntjét. Hol, hogyan és miből élnek a végleg vagy időlegesen elhagyott apróságok?- A Bács-Kiskun Megyei Csecsemőotthfont sokak a Ló- rántffy utcai villával, vagy akik többször járnak a Lugossy István utcán, azzal, netán a Budai Dezső fasorival azonosítják. Ez mind a miénk, mi több, a tisza- kécskei intézmény is — mondja dr. Molnár Ilona igazgató főorvos, aki több mint két esztendeje vette át az otthon vezetését. Jelenleg több mint száztíz aprósággal foglalkozunk. Elértük, hogy ma már a kisebbek vannak többen. Arra törekszünk, hogy a gyerekek sorsát minél előbb egyenként rendezzük, az elsőség mindig az „idősebbeké”.- Milyen megoldások között válogathatnak, ha erről egyáltalán szó lehet? — Természetesen legjobb lenne a családba való visszahelyezés vagy az örökbefogadás, s csak végső esetben a nevelőszülői pártfogás. A legtöbb pici már a szülészetről idekerül. Sokan ígérik, hogy később eljönnek értük, de hamarosan kiderül a szomorú valóság. Országosan havonként van látogatás, nálunk hetente. Ám, ha valaki soron kívül érkezik, beengedjük. — Úgy tudom, az örökbefogadók sorbaállnak...- így igaz. Még mindig az ügyintézésben keresendők a problémák, de le kell szögeznem, a gyámügyesekkel nagyon jó a kapcsolatunk. Kevés az a szülő, aki rendszeresen látogatja a gyerekét. Ha egy évben kétszer- háromszor idekíváncsiskodik, az már kapcsolattartásnak minősül. Sajnos, volt rá példa, hogy előttünk azt mondták, majd így, meg úgy,‘csak a feltételek ..., a lépcsőn lefelé menet pedig már azt beszélték, milyen jó helye van itt a gyereknek, dehogy viszik el... — Valóban' milyen itt a helyük? — Annál mindenképpen jobb, mintha ráerőltetődnek a szülőkre, mert később biztosan intézetbe kerülnek. Több mint huszonnyolc millió forint az éves költségvetésünk. Ebből mindenre kell, hogy jusson; bérre, élelemre, karbantartásra, ruházatra, játékra stb. A megyei tanács segíti munkánkat. Az elmúlt két évben több alkalommal összesen 12 milliót külön kaptunk a nagy- felújításokra. Katasztrofális állápotok uralkodtak. Nem volt elég fürdőkád, melegviz-ellátás stb. Egy épületünkben még ma sincs gázfűtés. Igaz, sokat javult a helyzet, de a gondozási feltételek jobbítására remény sincs. Egy gondozóra nyolc pici jut, s egy műszakban csak a le-felcipelés harminckét menet. S közben az otthagyottak felügyelete megoldatlan. Nincs megfelelő udvar, terasz. Az új gyerekek érkezésekor pedig kénytelen vagyok elszakítani őket a saját anyjukként szeretett gondozónőktől, a környezettől. Ezzel pedig egy időre tönkreteszem azt a szakmai erőlködést, amit addig csináltunk. Igyekszünk személyre szóló foglalkozást megvalósítani. — Itt szinte csak nők, családanyák dolgoznak, a munka éjjelnappali, nincs ünnep- és vasárnap. Mi jár ezért cserébe? — Kilencvenöt szakdolgozónk közül nyolcvanan húsz csoportban csak gyerekekkel foglalkoznak. Három műszakban szívüket, lelkűket, minden erejüket, tudásukat adják. A júliusi béremeléssel valamelyest tisztességes a keresetük. A bérminimum bruttóban hatezer forint, de a maximum sem sok. Agó Jánosné például 22 éve van nálunk, s a munkahelypótlékkal együtt 9900 forint után adózik. Nem ő az egyedüli példa. Nagy feszültséget okozott, hogy az előirányozott kilencszázalékos szabadkeretből nem jutott, mert azt a megyei koncepció szerint az alapellátás finanszírozására használták fel. így a két műszakban dolgozó gazdasági, műszaki apparátus egy fillért sem kapott. Pedig nagy szükségünk van mindegyikőjükre. „Szaladjunk” körbe! — invitál a főorvosnő. A csecsemő I. húsz négyzetméter. Középütt járóka, körben hét piciny ágy. Nyolcadik is kellene — tudom meg —, bár a gondozók így is oldalazva közlekedhetnek. A II-esben a hempergőnek már nem jutott hely. A szemben lévő szobát kettéosztja a mini léckerítés. Az egyik emberke elsírja magát. — Az a jó, ha sír az idegenektől — nyugtat a gondozónő. — Ha ragadna a látogatóra, akkor nem érezné a biztos hátteret. És Furkó Jánosné lábszárát átölelve, hamar megvigasztalódik a „sértett”, majd szinte valamennyien odacsúsznak, -másznak hozzá. A huzatos teraszt hatalmas vászon védi, az ágyak lassan „telnek”. Itt a levegőztetés ideje. Közben megtudom, hogy a születésnapi megemlékezés egyéves kortól 'éppúgy kijár, mint más alkalmakra a személyre szóló ajándék. A fényképek is sorra ké• A kinőtt szobákban már alig van talpalatnyi hely. mint a többiek, keveset ülnek asztal mellett.- Legfontosabb a stabilitás, az érzelmi fejlődés, a kötődés magas szintű biztosítása — folytatja dr. Molnár Ilona. — Ezért is kell a felmenő rendszerű, folyamatos gondozás, a csoportállan- dóság. Időközben leértünk az alagsorba, ahol a nemrégiben elvégzett fűtés-korszerűsítéssel öltözőjük is lett a felnőtteknek. Odébb, a konyhában külön főznek a gyerekelmek, a dolgozóknak. Elmegyünk a Budai Dezső fa- , sori villába is, ahol mindössze négy szűk gyerekszoba van. A legutóbbi felújítással — átnézőablakkal — piciny fürdőszobákat sikerült lerekeszteni. Azzal, hogy a költségvetésen felül külön finanszírozták az átalakításokat, jutott színes tévére és hasznos gyermekjátékra is, de a csatornázás még mindig megoldatlan. Innen nincs messze a Lugossy István utcai egység. Kísérőm azt szeretné, ha ezt az épületet végképp be lehetne zárni. Ide ugyanis azok a gyerekek kerülnek, akik az egészségesek fejlődését zavarják. Ám mindent megtesznek — már-már önmaguknak is hihetetlen eredményeket felmutatva — azért, hogy innen minél kevesebb gyerek jusson el a szellemi és testi fogyatékosok garai intézetébe. A szívszorongató szemlének vége; Százszámra szülőket, családokat pótolni...? E feladattal megbirkózni — a kívülálló szemével nézve — szinte lehetetlen. Ezért is megérdemelné a megyei csecsemőotthon az egy helyre költözést, hogy az ott dolgozók még inkább gyüinölcsöztethessék mérhetetlen elhivatottságukat. Pulai Sára 0 Berki Mihályné segédgondozónő szív szerint is ismeri az apróságokat. • (Tóth. Sándor felvételei), -r viliül^' -v • szülnek, hogy legyen „múltjuk" a gyerekeknek, akik felnőttként egyszer majd úgyis érdeklődnek ... A guruló II-ben egy—másfél évesek. Lacikát csodálom, s azt, hogy az anyja csak kétszer látta. S vajon látta?! Odébb az asztalon lázlapok. Ezeket egyéves korig naponta, azután már csak időszakosan vezetik. • Innen berendezett helyiségbe érkeztünk. Ez már igazi szoba — otthon —, tele veszélyhelyzettel (terítő, függöny, fűtőtest, stb.), a másfél éves kortól játszószobái foglalkozás helye, s egyben a pszichológus és a pedagógus munkahelye is, akik éppúgy, 0 Furkó Jánosné gondozónő évtizedes ittléte alatt számtalan anyaszerepet betöltött már. DUNACOOP-TRIÓ Fölöslegből export Három szomszédos termelőszövetkezet a Dupa mellékén arra gondolt, hogy megtermelt terményeiket egy külön erre a célra kialakított kft. segítségével „dobatja” külföldi piacra. A Dunaegyhá- zi Haladás, a Solti Kossuth és a Solti Szikra tsz-ek döntően a fölös mennyiségben rendelkezésre álló, alaptevékenységből származó termékeik értékesítését várják el az egyszeínélyes vállalkozástól. Az idén burgonyából, a vörös- és fokhagymából, valamint a vágóállatokból állt össze a kiszállított terméklista. Az önálló exportjogú Dunacoop Kereskedelmi Kft., saját üzletein kívül csatlakozik néhány „nagy” külkereskedelmi vállalathoz is, így a Terimpexhez, A Hungarocoop- hoz. A szállítandó termékek köre behatárolódik, hiszen például a dunaegyházi burgonyatároló kapacitása véges, a fölösleges meny- hyiségeket tehát még á fagyokig mindenképpen el kell adni. Igen- ám, de az elvárások és a lehetőségek messze nem találkoznak. Hiszen a termelés önköltségének növekedése nem érvényesíthető az exportárban. Ráadásul a kiviendő áruk nem tartoznak éppenséggel a keresettek közé, így a külpiacon felfedezhető túlkínálat miatt szigorú minősítési határokat szabnak meg rájuk. Mindezek, bár a kivéd- hetőség határát sem érik el, az évek során kialakított kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatokkal bizonyos fokig tolerálhatok. Az elmúlt fél év alatt — alakulása óta ^ a vállalkozás 15 miihó forintos forgalmat bonyolított, egyébként minimális árréssel dolgozik, a nyereség tehát nem túl nagy. A tevékenységük folytatásához eddig különösebben megterhelő hitelek felvételére sem kényszerülték. A következő esztendő igen nagy próbatétel lesz, hiszen e pillanatban teljes bizonytalanság uralkodik, nem tudni, mit hoz a mező- gazdasági termelői árak felszabadítása, és végképp nem ismeretes az exportszubvenciók mértéke. Persze a jövőt mindenképpen át kell gondolni, szükséges felkészülni rá. Megelőzendő a kapkodásokat a kft. egyrészt a szerződések kötésével, megállapodásokkal, ezzel párhuzamosan a különböző szükséges engedélyek megkérésével foglalatoskodik. Ugyanákkor a tevékenységi kör bővítésének előkészületeit is folytatja, például — már az idén is próbálkoztak hasonlóval, de engedélyt nem kaptak rá—, a cukorgyáraknak szükséges • leszerződött cukorrépa-mennyiségeken fölül termeltetik e növényt exportárualapként. Ellentételezésként betakarítógépeket és a hozzárendelt technológiát várnak el a külföldi partnertől. Belépni szándékozik a kft.-be egy e hónap végén alakuló, bárányértékesítésre vállalkozó gazdasági társaság is. A távolabbi időkben pedig úgy gondolják, hogy az idegenforgalom egyes területeinek kiszolgálásába szintén bekapcsolódnak majd. G.E. Egy sor szőlő Balog Jóska szeretettel nézett körül a kicsi tanyai konyhában. Ha hazajött, mindig az volt az érzése, mintha az idő visszapergett volna negyven-ötven esztendőt, s ö mintha megint gyermek lett volna. Megölelte, megcsókolta az anyját, még meg is simogatta. — Édesapám? Balog néni legyintett. — Csak nincs baj? —: Egy hét óta kint ás a kertben. .■ff- De hisz megegyeztünk ... — nézett furcsállva az anyjára Jóska. .— Meg, meg, osztón mégis. Az öt gyerek közül Jóska tartotta a leginkább a kapcsolütot a szülőkkel. O lakott a legközelebb: így érezte kötelességének, de meg szívesen is tette. O volt az is, aki rávette az apját, hogy hetvennyolc éves korára hagyja abba az uborka- meg a paprikatermelést: nincs már arra szükség, hogy hajnaltól napestig agyondolgozza magát. 'y- De hát üljek karba tett kézzel, mint egy kisiskolás? —ellenkezett az apja. — Nem azt mondtam, hanem hogy annyit dolgozzon csak, amennyit ebben a korban lehet. — És a kerttel mi lesz? A tanya körül nyolcszáz négyszögöl jó föld terült el, rendesen bekerítve. Ez volt Balog bácsi birodalma. Még esztendeje is kétszázezer forintot árult ki belőle. — Beültetjük gyümölcsfával, édesapám. Veszünk egy rotációs kapát meg egy japán permetezőgépet, aztán majd kijárok, s elvégzem, amit kell. Maga meg majd parancsolgat. Három évig tartott, mire Jóskának sikerült az apját rávenni a dologra, de győzött. Aztán a másik két év azzal telt el, hogy beállították a kertet gyümölcsfákkal. Igaz,' az öreg megint akadékoskodni kezdett. — Öt év, mire teremni fognak. Hol leszek én már akkor! Jóska csak mosolygott. Tudta, hogy az apja ezt nem mondja komolyan. Ismerte őt. A fák a helyükre kerültek, s már az első évben olyan hajtásokat hajtottak, hogy mindenki csak csodálkozott; a második évben pedig olyanok lettek, mintha már három- vagy négyévesek lettek volna. Majd meglátja édesapám, nem bánja meg -— mondta egyszer Jóska, mikor az apjával szemrevételezték az újsütetű gyümölcsöst. Balog bácsi nem szólt, de látszott rajta, hogy valamit forgat a fejében ... § láj Szóval mégis dolgozik? — nézett a kicsi konyhában az anyjára Jóska. Igi Aztán mit? — Eredj, ászt nézd meg! Balog bácsi valóban a kert végében volt, derékig állt egy másfél méter széles gödörben, és lassan, de lankadatlanul hányta belőle kifelé a földet. — Csák nem sírgödröt ás, édesapám?— mondta neki köszönés helyett Jóska. Az öreg leengedte a lapátot, és rákönyökölt a nyelére. — Hát nem megegyeztünk, hogy vége az embert igénylő munkáknak? Vagy nem így volt? — kérdezte a fiú. Balog bácsi hallgatott, még a szemét is lesütötte, mint a rajtakapott gyerek. — Minek? Minek csinálja? — Tudod, itt van ez a nagy hely a fasorok között. Gondoltam... — Mit gondolt? „ — Hogy hát termi kellene ide egy sor szőlőt, s hát megfordítom neki a földet. — Szőlőt akar ültetni? — Egy-egy soron teremne három mázsa is. — Három mázsa? Balog bácsi ránézett a fiára. Igaz telkedre mondd meg: nem kár lenne pusztán hagyni a fák közit? Jóska nem felelt, Csak nézett az apjára, és közben arra gondolt, hogy mégis elvesztette a vele vívott csatát, Elvesztette? Hirtelen arra támadt kedve, hogy harsogó hangon énekelni kezdjen. Aztán beugrott a gödörbe, és átölelte az édesapját. Tóth Tibor Az élettérért lemondanának a villákról
