Petőfi Népe, 1989. november (44. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-28 / 282. szám

1989. november 28. • PETŐFI NÉPE • 3 Ezer próféta országa Amiként Finnországot az ezer tó országaként szokás emlegetni, lévén területén rengeteg tó, úgy a Magyar Köztársaságra minden túlzás nélkül ráil­lik az ezer próféta országa elnevezés. Bár meglehet, a számot illetően még alá is becsültem a jelenséget, mármint a prófétálást, amelyben már bízvást kije­lenthetjük: elértük a hőn áhított világszínvonalat. Hadd emlékeztessek itt közülük csupán ama Feri­re, aki jelenlegi foglalkozására nézve pártfőtitkár, máris, pedig még csak élete derekánál tart. Igaz — mint az alakját megrajzoló kitűnő rádióriport­ból kiderült •*— az előélete igen mozgalmas volt, még akkor is, ha átmenetileg, tán kilenc hónapig, rövid pórázzal kellett beérnie. Egy másik látnok azt jövendölte a minap, hogy a nemzet öntisztulása során, a küszöbön álló vá­lasztásokon húsz-harmincezer ember lecserélődik posztjáról. Tanácselnökökre, helyetteseikre gon­dolt például, s gazdasági vezetőkre is. Nos, bár jövőbelátó képességét nem vitatom, megjegyzem, hogy ezt egy harmadosztályú falusi próféta is tud­ja, nem kell hozzá az ő magas osztálya. Mert van­nak szép számmal próféták az ország minden zu­gában, hiszen mi kell e méltósághoz? Sztálinistázni mindenki tud, ha akar, s ma még jószerivel ennyi elegendő is. Meg ismeri a falu, a város vezetőit, a saját gyárigazgatóját; le kell őket váltani — ezt harsogni gyerekjáték. Osztom a nézetet, hogy tényleg vannak, sőt holt­biztosán vannak olyan vezetők, akiket le kell vál­tani. De arra is kíváncsi vagyok, ki az, aki a népet a leváltásra ráhangolja, meggyőzi. Például az a zugpálinkafőző, aki az újabb időkben kinevezte magát a nemzet lelkiismerete helybeli harsonásá- nak? Vagy hasonszőrű újsütetű „politikusok”, akik közül jó néhányan a rendszer kedvezménye­zettjei közül lettek a rendíthetetlen bírálók? Olya­nok, akik régebben sem átallották, s ma sem átall­ják az állami írott, és az emberi íratlan törvényeket megszegni? Arra is kíváncsi vagyok, kit állítanak a régi vezető helyére. Érti-e a szakmát, amiben tényked­nie kell? Már megkezdődött kis hazánkban a hő­sök újabb szériájának gyártása a politika futósza-. lagján. Az illegális bolsevikok, a negyvenegyné- hány éven át kormányaidnál lévők lassan kihal­nak, de már készülődnek a helyükre kívánkozók, a hatalmukat áhítók, most a másik, a harmadik vagy ki tudja hányadik oldalról. Nem lenne jó, ha a régi metódus maradna — eszerint egyesek felül­re, mások, az eddig föntiek alulra kerülnek —, csak a szereplő személyek változnának. A húsz-harmincezer ember ennyi családot jelent. Ennyi család lesz majd a fölépítendő demokratikus rendszer ellensége, ha a jóslat beteljesül. A negy- véhothen déklásszált áfiáfiijíblgáröíc áÖfeé' látszó- lag belesimult a „népidemökráciába”, de a lelke^ mélyén ellensége maradt,' Hiszen kihúztak VlábaT alól a talajt, érthető. S ezt a beállítottságot örökül kapták még az unokák is, ez napjaink társadalmi mozgásaiban megfigyelhető. Ez pedig a nemzeti egységesülés, egyet akarás irányába aligha hat. S vajon meddig kell elmenni egy-egy leváltandó múltjának vizsgálatában? Ki az, aki tiszta lapot kap, s ki nem? Egyesek igen, mások miért nem? Aki az új szelek első fuvallatára hátára kapta új köpönyegét, az már szalonképes ember az új, való­di demokrácia számára? Ha messzibbre is tekin­tünk, sokan nem bizonyulhatnak "— számuk a húsz-harmincezer többszörösére rúghatna — elfo­gadhatónak, meg tűrhetőnek. Maga az említett próféta például a KISZ-ben, majd az MSZMP-ben izmosította szárnyait, melyekkel most a közélet- • ben csapkod. KISZ-apparátcsikból később ugyan­csak az MSZMP irányításával működő szervezet­hez került. Ő vajon kiállja a szigorú próbát? Ja, vagy ő az, aki átfejlődött, idejében felismerte stb. Ez rendben. De ezt a jogot, tudniillik az igazodá­sét, átfejlődését mért vitatja el az általa említett húsz-harmincezer állampolgártól? Nem a velejükig romlott káderek védelmében kérdezem ezt, ők menjenek az útjukra, bár még esetükben is jó lenne, ha a meghirdetett új Magyar- ország cselekvő, hasznos polgáraivá válnának, nem pedig ellenséggé. Kis országban a kevés ellen­ség is sok. Akiknek pedig csupán az volt a „bű­nük”, hogy már a Kádár-korszakban elérték a munkaképes életkort, s valahol az államgépezet­ben dolgoztak, mert élni, utódot nemzeni és azt fölnevelni kell, ez az emberi lét legvégső törvénye -r- nem kell föltétlenül kiebrudalni őket a posztjuk­ról, még ha netalántán az MSZMP tagjai voltak is. Mert a sztálinistázni tudás még nem föltétlenül erény, ha valaki hangosan tudja csinálni, akkor sem. Éppúgy nem az, mint ahogyan az sem volt föltétlenül erényes ember, akit az MSZMP pártfo­golt. Aki botrányokba nem keveredett a közjó elherdálásával, saját zsebre dolgozással, az kapja meg a lehetőséget, hogy az új körülmények közt megmutathassa: benne is lakik egy másik ember, aki új teret kapván, igazán szépen tud dolgozni a köz javára. S ne feledjük: szakma ám például ta­nácselnöknek lenni is! Meggyőződésem, hogy an­nak a több tízezer embernek a java része — s ha több százezret veszünk számításba, úgyanez a helyzet—valóságos, demokratikus ellenőrzés mel­lett a szaktudása révén jobban el tudja látni hivata­lát, mint bármelyik amatőr, jáijon bár nemzetiszín ruhában. Ne feledjük a toleranciát, ami a letűnt korszak­ban hiánycikk volt, most elővenni a pult alól — s ne csak a szónoklatok, nyilatkozatok idejére, ha­táskeltés céljából. Ki-ki próbálja meg elhinni, — legyen bármelyik párt tagja, álljon bármelyik olda­lon —, hogy a másik is ember. Ha ezt megteszi, már elkötelezte magát valamire.-Qfszága vagwpkr. Rfipc-.. rozottan fogalmazók egyikükről azt állítják, oroszbérgnc, .a. másikukról,-hogy. nyugatbére ne,-. Attól függően, melyik oldalon fogant az ítélet. Vajon az ezer közt akad-e majd egyetlen is, akit mind a tízmilliónyian magyarbérencnek tartha­tunk? Én mindenesetre az ő országa eljövetelét várom. A. Tóth Sándor TÖRVÉNY KÉSZÜL _____________________________________ • '' _______________ Z öld út a különféle fegyvereknek, csak „szabályozottan”?! Még az idén kormány elé kerül a lőfegyverekről és a lőszerekről szóló törvénytervezet. Erről Nagy Károly ezredes, *a BM Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti osztályának vezetője tájékoztatta az MTI munkatársát. Hozzátette: ezt'követően társadalmi vitára bo­csátják a tervezetet, amely várha­tóan a jövő év első negyedében kerül az Országgyűlés elé. Emlé­keztetett arra, hogy a lőfegyverek­re vonatkozó, az állampolgárokat közvetlenül érintő előírásokat je­lenleg még egy 1975-ben hozott BM-rendelkezés szabályozza. Ez azonban már nem felel meg a mai jogpolitikai követelményeknek. Nagy Károly elmondta, hogy az elmúl(,év végén közel 150 ezer lő­fegyvert tartottak nyilván, ebből 63 ezer magánszemély 102 ezer lő­fegyverrel rendelkezett. Ezek 76 százaléka vadászfegyver. Jelenleg több mint 20 ezer önvédelmi lő­fegyver található az állampolgá­roknál, több mint a fele a fegyveres erők, testületek tagjainál, a többi bíráknál, ügyészeknél, állami al­kalmazottaknál van, de még mint­egy 700 volt MSZMP-funkcionári- us is rendelkezik pisztollyal. Hangsúlyozta, hogy június vége óta lényegében zárolták az önvé­delmi fegyverek kiadását, és nem­rég megkezdődött valamennyi fegyvertartási engedély felülvizs­gálata. Ennek során mind a 20 ezer állampolgárnál megvizsgálják, hogy igényjogosultsága ma is meg­alapozott-e. Az év végére várható­an mintegy 4 ezerre csökken azok száma, akik önvédelmi fegyverrel rendelkeznek. Hangsúlyozta: a Belügyminisz­térium korszerű, európai színvo­nalú törvényt kíván előkészíteni a lőfegyverekről. Az önvédelmi fegyverekkel kap­csolatban a Belügyminisztérium­nak az az álláspontja, hogy a köz­nyugalmat és az egyes állampolgá­rok személyi biztonságát is elsősor­ban a rendőrségnek kell őriznie. A nemzetközi joggyakorlatnak megfelelően azonban indokolt a bíráknak, ügyészeknek, a hivatá­sos állományú rendőröknek és ka­tonáknak az önvédelmi fegyver tartásához jogosultságot biztosíta­ni. Az egyéb közhatalmi, közéleti funkciót betöltő személyek veszé­lyeztetettségük bizonyítottsága esetén kaphatnak rendőrhatósági engedélyt ilyen fegyverek tartásá­ra. Nagy Károly hangsúlyozottan szólt arról, hogy a lőfegyvertartás általános feltételeinek a meghatá­rozásánál alapvető fontosságú a személyi megbízhatóság, az erköl­csi tartás, az, hogy az illető ne le­gyen agresszív magatartású. Mind­ezt a külföldi gyakorlatnak megfe­lelően alaposan megvizsgálják. Ezen kívül törvényben kell kikötni a 18. életév betöltését, az egészségi alkalmasságot, valamint egyértel­műen elő kell írni azt is, hogy aki kóros szenvedély — kábítószer, al­kohol stb. — hatása alatt áll, nem kaphat lőfegyvertartási engedélyt. Elmondta azt is, hogy a légfegy­verek vásárlását — a mutatványo­sok kivételével — a jelenleg hatá­lyos BM-rendelet csak jogi szemé­lyek számára teszi lehetővé. A tulajdonszerzés más formáit, s a légfegyverek birtokban tartását vi­szont nem szabályozza. E joghézag miatt is becslések szerint több mint 200 ezer légfegyver van magánsze­mélyek birtokában. A készülő tör­vény várhatóan engedélyezi majd a légfegyverek szabad forgalmazá­sát azzal a megkötéssel, hogy ilyet csak nagykorú személy vásárolhat és tarthat, kiskorú pedig csak fel­nőtt felügyelete mellett használhat. Végezetül elmondta, hogy az ál­lampolgárok jogos igényére első­sorban ön- és vagyonvédelmi cél­ból indokoltnak tartják a riasztó- és gázfegyverek szabályozott for­galmának lehetővé tételét. Becslé­sek szerint egyébként már ma is több tízezerre tehető az ilyen esz­közök illegális birtoklása. Annak elkerülésére, hogy ezen eszközök lehetőleg ne kerüljenek bűnözők kezébe, vásárlásukat és tartásukat a lőfegyvertartáshoz hasonlóan rendőrhatósági engedélyhez kí­vánják kötni. 4= H« * A nyilatkozó ezredes társadalmi vitát ígér a készülő törvényről, s annak talán nem illik elébe vágni, mégis elmondjuk: nem értünk vele egyet, hogy a lakosságnál lévő lég­fegyverek, riasztó- és gázpiszto­lyok száma szaporodjék — még ha „szabályozott” úton következnék is be. Azoktól is el kellene venni, akiknek a tulajdonában jelenleg ilyen eszközök vannak. Azzal ér­tünk egyet a tájékoztató mondatá­ból, hogy: „a köznyugalmat és az egyes állampolgárok személyi biz­tonságát is ... a rendőrségnek kell őriznie.” Ehhez a rendőrség kapja meg, amire szüksége van! (A szerk.). M ilyen jogon akartok ti önállóak lenni? A Petőfi Népét a párt alapította. Meg a lapkiadó vállalatot is. Ha ki akartok ugrani, csináljatok új lapot, azzal viszont számolnotok kell, hogy a sajtóházban minden a párt tulajdona — mondta nem is olyan régen a volt MSZMP megyei titkárainak egyike, amikor lapunk függetlenségének lehetőségeiről beszélgettünk. Ha csak úgy nem... i ' — A párté? Csak nem a tagdíjak­ból vette? — tudakoltam álmél- kodva. — Az mindegy. A pártvagyon kérdéséről majd döntenek. De ne hidd, hogy csak úgy, az újságírók kedvéért, hajlandók vagyunk le­mondani a lapokról. — A Petőfi Népe volt az. első megyei napilap, amelyik fellázadt a helyi pártbizottság „kézi kormány­zásával” szemben. A központi bi­zottság — a tömegkommunikáció egységes nyomására — akkor azt a határozatot hozta, hogy a helyi párthatalom nem szólhat bele egyik megyei napilap szerkesztésébe sem. Vagyis ma már azt írunk, amit aka­runk. Akkor miért ragaszkodtok olyan görcsösen hozzánk? — Mert mindentől függetlenül a párt lapja vagytok. A lapgazda most már az MSZP. — Aha. Ti vagytok a gazda. És mi a gazda kötelessége? Az, hogy kifizesse a melósait. Ezzel szemben a mi nyereségünk felét viszi el a párt minden évben, hogy legyen miből fizetnie jókora apparátusát. Vagyis a gazdák mi vagyunk, szolgasorsra kényszerítve. — Mondtam már, ha nem tet­szik, alapítsatok új lapot, ahogy tudtok. De a Petőfi Népe a miénk. — Csak ami a nyereségéből nyert sarcot illeti. Egyelőre. Mert ha már az eredetnél tartunk, kié volt a saj­tóház, mielőtt államosították? — A kérdés nevetséges. — A Magyar Újságírók Orszá­gos Szövetségének legutóbbi köz­gyűlésén az egész szakma arra sza­vazott, hogy a rádióhoz, a televízió­hoz meg a Magyar Távirati Irodá­hoz hasonlóan, a megyei lapok is a nemzet tulajdonai legyenek, minden párttól függetlenül. — ■ És ez miért jó nektek? — Elsősorban azért, mert senki, semelyik párt sem beszélhet bele, hogy mit, hogyan, miért írunk. És ■gy végre tisztességesebben meg tud­juk majd fizetni a munkatársainkat.- De mi nem mondunk le a lapról. — Akkor majd jön egy becsületes népszavazás, ami minden normális társadalom velejárója. Döntse el a nép, lehetnek-e függetlenek a me­gyei napilapok. Ez olyan demokrati­kus megoldás lenne, amilyenre elfe­lejtettek gondolni azok, akik például a sajtóház épületét annak idején álla­mosították .. .Tehát mindössze egy határozat vagy törvény hiányzik, s máris függetlenek vagyunk.- Ha csak úgy nem — mondta eltűnődve a párttitkár. Ha csak úgy nem! — mondogat­tam magamban én is, s arra a me­sére gondoltául, amely szerint min­den szigorúság ellenére foganhat új élet . . . Történt egy alkalommal, hogy Pista bácsi úgy döntött, elindul Er­délyből világot látni (Magyaror­szágra], akkor is, ha ez ellen óva inti a Nagy Vezér. Ám a leányát, Iluskát, nem vihette magával, lé­vén kacifántos a romániai útleve­lek sorsa. Is. így hát a szomszédra, Áronra bízta a lányt, s a lelkére kötötte, hogy nagyon vigyázzon gyermeke tisztességére, amíg ő tá­vol lesz. Amikor hazaért, látja, hogy Húsnak igencsak nagyra gömbölyödött a hasa. — Áron, hát így vigyáztál az én egy szem leányomra? — támadt a szomszédjára. — Én vigyáztam.- Akkor mijől lett ekkora ha­sa? Azt mondta, a fiad vót.- Az lehetetlen. Éceakánként úgy háltunk, hogy az ágy egyik szélén ajfiam, mellette én, mellet­tem "a feleségem, őmellette pedig a lányod. Vagyis kettőnkön kellett volna neki ahhoz átmásznia, hogy megbirizgálja Ilust. Pista bácsi ezen gondolkodott egy sort, majd újabb kérdéssej ho­zakodott elő: — Te, Áron! És mi van ak­kor, ha a fiad megvárta, amíg ti elalszotok, azután felkelt, meg­kerülte az ágyat és úgy férkőzött Húshoz. Ez Áron szomszédot is gondol­kodóba ejtette, és tanulságos kö­vetkeztetésre jutott: — Hát, ha csak úgy nem.. Mit szólnak, micsoda logika? Pedig biztos forrásból — Pista bá­csitól — tudom, hogy Áron szom­széd sosem volt párttitkár. Ha pe­dig mindkettőjük „ha csak úgy nem”-jét egybevetem, akkor ugyanesak figyelmet érdemlő meg­állapításra jutok: Nekünk, újság­íróknak is meg kell kerülnünk az ágyat — ahogy azt Áron szomszéd fia tette ||| s meg kell birizgálnunk a „mindenek eredetét”. Adott eset­ben, a pártvagyonét... Koloh Elek Mi újsága Szociáldemokrata Pártban? A minap vált ismertté, hogy a Magyarországi Szo­ciáldemokrata Párt ismét aktív tagja lett a Szocialista Internacionálénak. Ennek gyakorlati eredménye, hogy az ország ezáltal nagyobb anyagi támogatásra számíthat. A párt megyei vezetősége is kialakult. A választmány öttagú ellenőrző bizottságból, héttagú iútéző bizottságból és az alapszervezet delegáltjaiból tevődik össze. Az országos vezetésben részt vevők automatikusan tagjai a megyei vezetésnek (dr. Fekete, dr. Honfi, Mátyási és Pestuka), dr. Fekete László központi fel­adatai miatt díszelnöke a választmánynak. Áz intéző bizottság hat további tagja: Pestuka"Ferenc és Mátyá­si István regionális, illetve Romsics Lajos kalocsai vezető, dr. Borbély Lajos jogügyi tanácsadó, Gogolák Istvánné gazdasági felelős, Csergely Ernő ügyvezető titkár és dr. Honfi Géza politikai titkár. Á vezetőség feladatának tekinti a régi szociáldemok­raták (1948 előtti és 1956-os) segítését, szociális és jogi problémáik megoldásában. Jelentkezésüket várja a ve­zetőség a politikai titkár telefonján (76/21-791) vagy Pestuka Ferenc bajai telefonszámán (79/12-139). Az egészségügyi és a jogi tanácsadó iroda működé­séről később történik intézkedés. RADIO JEGYZET Papucsban A politikusokat, vezető közéleti embereket so­káig csak a hivatalos megnyilatkozásaikból ismer­hettük. Személyes véleményük, családjuk, magán­életük, kedves időtöltésük mind-mind tabu téma volt az újságok, az ország „egyszerű” állampolgá­rai előtt. De vajon él-e a Magyar Rádió a szinte korlátlanná vált mostani lehetőségeivel, s igyek- szik-e ledönteni ezeket á válaszfalakat? Sokféle műsor szolgálja ma már az emberi kö­zelségű, olykor hangulatos portrék által, a hírek­ben szerepíő személyek megismerését. Ilyen példá­ul a Hívja a 138-8378-as telefonszámot! című adás, amelynek keretében a múlt héten Pozsgay Imre államminiszterrel beszélgetett Wis inger István. De hallottuk már megnyilatkozni Konrád Györgyöt, ifj. Rajk Lászlót, Békési Lászlót és másokat. Az időpontja miatt talán kevesen hallgathatják, bár igen erdekes, csütörtökönként, a Petőfi rádió­ban kora délután elhangzó Miniszter—papucsban című félórás riportműsor. Ennek keretében tehet­tünk „látogatást” dr. Kulcsár Kálmán igazságügy- és legutóbb Gla'tz Ferenc művelődési miniszternél. Mi tagadás, nagyobb rokonszenwel tekint a hall­gató például arra a miniszterre, akiről kiderül, hogy lányát csak háromszori nekifutásra vették fel az egyetemre, s orosz szakos tanárnő felesége most átképezi magát, hogy a pályán maradhasson - ahogy sokan ebben az országban. Emberi dolgok ezek, nem is értjük, hogy mi szükség volt a korábbi távolságtartásra. Reméljük, hogy a miniszterek után más jeles emberek is mikrofon elé kerülnek „papucsban”. A csatlós Hetenként kétszer, csütörtökön és vasárnap, a Petőfi rádió műsorában hallható' egy érdekes rádiójáték, melyet Veres Péter: A csatlós című regényéből dramatizált Kopányi György. A 15 folytatásból álló adás első fejezeteinél tartanak, tehát még érdemes bekapcsolódni a hallgatásába mindazoknak, akik szeretik Veres Péter irodalmi alkotásait, ízes szövegét, tiszta, világos meseszövé­sét. De a mondandó miatt is ajánlom a figyelmükbe. Habár A csatlós a háború előtti falusi élet nyo­morúságából kitörni akaró fiatal Török Istvánról és környezetéről szól, a regényhös emberi útja na­gyon is példaértékű. Azt a típust ábrázolja az író, aki mindenáron azonosulni igyekszik a felsőbbség- gel, mindenkori gazdáival, feletteseivel. Igyekeze­tében maga is társai elnyomójává, válik. A vak engedelmesség, a szolgai alázat azonban hiába köti az urakhoz, a háború sodrása, azok menekülése válaszút elé állítja. Szembe kell néznie önmagával, eddigi életével. Sajnálatos, hogy Veres Péternek ez a műve egy­általán nincs könyvforgalomban, s egyéb művei is kiestek az olvasó közönség látóköréből. A csatlós bizonyítja, hogy érdemtelenül. Hajnalig Az előzetes nagy hírverés, reklámhadjárat miatt is felfokozott érdeklődés előzte meg a vasárnapi népszavazást. A bőséges tudósítások mellett hadd essen szó röviden azokról is, akik este kilenc órától hétfő hajnalig, a „Jó reggelt!” műsorkezdéséig, élő adásban tájékoztatták, a rádió hallgatóságát az eseményekről. A Parlament Vadászterméből No­votny Zoltán jelentkezett a tőle megszokott sportri­porteri frissességgel, a Magyar Rádió 31-es stúdió­jából pedig Rapcsányi László műsorvezető irányí­totta a munkát, szólaltatta meg a vendégeket, s a számos fővárosi, vidéki helyszínről, sőt külföldről jelentkező tudósítókat. Aki bírta türelemmel és ébren tudott maradni, az részese lehetett egy zenével fűszerezett igazi magyar éjszakai népi mulatságnak. (Mulatság volt a kívül­állóknak, nehéz munka a lebonyolító sok ezer em­bernek!) Aki pedig közben elbóbiskolt, netán csak hajnaltájt kapcsolta be ismét a készüléket, az is nyugtázhatta: becsülettel dolgozott a nyolc-tíz fő­ből álló rádiós csapat. Tegyük hozzá: rajtuk aztán igazán nem múlott a népszavazás kimenetele. F. Tótii Pál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom