Petőfi Népe, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-16 / 245. szám

1989. október 16. • PETŐFI NÉPE • 3 Történelmi kompromisszum a piacgazdasággal NYERS REZSŐ JAPÁN TV INTERJÚJA „Mi, szocialisták, történelmi kompromisszumot kötöttünk a piacgazdaság­gal” — Nyers Rezsőnek ezzel a nyitó mondatával kezdte sugározni pénteken este nyolc órakor, a legnézettebb műsoridőben az NHK japán állami televízió­társaság a Magyar Szocialista Párt elnökével készített interjút. A közel egyórás műsor a kelet-európai helyzettel foglalkozott, nemcsak a legújabb eseménye­ket ismertetve, hanem a reformországok esélyeit is latolgatva. A magyar „blokkban” Nyers Rezső a gazdaság előtt álló legfontosabb feladatokról adott tájékoztatást. Elmondta, hogy a piaci feltételek érvényesü­lése teljesen szabad utat nyer hazánkban, nemcsak az áruk, hanem a tőke és a szolgáltatások terén egyaránt. Az MSZP elnöke előrevetítette egy rövid átmeneti időszak szükségességét, amely után a magyar gazdaság fejlődésnek indul majd. Nyers Rezső a forint konvertibilissá válásának folyamatára vonat­kozó elképzeléseiről is beszélt, rámutatva, hogy újból meg kell teremteni az áru és a pénz kapcsolatát. Ez nem megy másként, mint a hazai áraknak a világpiaci árakhoz közelítésével. Azon meggyőződésének is hangot adott a pártelnök, hogy az infláció növekedésének gátat kell szabni. Az jelenleg 15—17 százalé­kos, de az átmeneti időszakban sem engedik majd, hogy ezt a szintet meghalad­ja, mondotta Nyers Rezső. A műsor a továbbiakban arra a világszerte mindenkit foglalkoztató kérdésre kereste a választ, hogy elképzelhető-e a reformok megállítása, a „visszarende­ződésnek” egy esetleges pekingi formája Kelet-Európábán. Japánban az a vélemény alakult ki, hogy nem kerülhet sor a visszarendeződésre. Ezt a külügy­minisztérium eurázsiai főosztályának a vezetője, Togo Takehiro fejtette ki, rámutatva, hogy Kínától eltérően a kelet-európai reformországokban a politi­kai reformokat is szükségesnek tartják, abból a koncepcióból kiindulva, amit Mihail Gorbacsov is képvisel, nevezetesen: ha nem lesz politikai demokratizá­lódás, akkor a gazdasági reformok sem járnak sikerrel. Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen álláspontot képvisel a reformokkal kapcsolatban a távol-keleti szigetország, Togo elmondta, hogy csatlakozva a párizsi tőkés-csúcstalálkozón kialakított támogatási irányelvekhez, Japán is segítséget nyújt a rendszerük reformjára törekvő országoknak. AzMDF országos tanácskozása Tiszaugon Önkormányzati programjá­ról rendezett országos tanács­kozást szombaton, Tiszaugon a Magyar Demokrata Fórum. Mint Für Lajos, az országos elnökség tagja bevezetőjében elmondta, a demokratikus Ma­gyarországnak a jövőben két alappilléren kell biztosan áll­nia, a parlamenti és önkor­mányzati demokrácián. Az önkormányzatnak ha­zánkban már a korábbi évszá­zadokban megvoltak a maga intézményei, elég csak az isko­laszékre, a szolgabiró-válasz- tásra vagy a mezővárosok kü­lönböző testületéire gondolni. Az 1950-ben bevezetett tanácsi rendszer egy tollvonással meg­szüntetett minden hagyomá­nyos elemet, helyébe egy szovjet típusú közigazgatási gépezet került, amely „fent” kitalált koncepciókat valósított meg szolgai alázattal. Ennek követ­kezményeit valamennyien ta­pasztaljuk; a népakarat semmi­bevevését, a települések erősza­kos központosítását, s ami ta­lán a legfájóbb: a kis falvak fo­kozatos elsorvasztását. Ezt követően az MDF ön- kormányzati programját kidol­gozó munkacsoport két tagja — Halász Péter és Szádeczky —Kardos György—ismertette az elképzeléseiket. Az MDF szerint a mai önkormányzati struktúra gyökeres átalakításra szorul, olyannyira, hogy még az orosz nyelvből átvett tanács el­nevezés se maradjon meg, he­lyette az elöljáróság kifejezést javasolják. Az elöljáróságok tagjai, akiket szó szerint ki kell nevelni az új típusú közéleti munkához, csakis választóik­nak tartozzanak elszámolási fe­lelősséggel. Az adókat érintően az szerepel a tervben, hogy az e célból beszedett pénzek teljes egészében maradjanak helyben, s az adófizetők illetve képvise­lőik dönthessenek azok köz­hasznú felhasználásáról. A ta­nács testületi felépítését boncol­gatva az MDF szerint kívána­tos a jelenlegi végrehajtó bizott­ságok átszervezése is; ezek a jö­vőben döntően a szakigazgatási szervek vezetőiből álljanak, s rendelkezzenek egy-egy terület, témakör alapos ismeretével. Néhány mindennapi életből származó követelést is megfo­galmaztak a programban, így az üdülőtulajdonosok beleszó­lási jogát az üdülőterület fej­lesztési kérdéseibe, valamint azt, hogy a jövőben a lakosság megkérdezése nélkül semmi­lyen objektumot — izotópte­mető, hulladéktároló, erőmű — ne lehessen csupán hatósági engedélyekkel megépíteni. Az MDF programjának is­mertetői végül hangsúlyozták: különösen fontos az önkor­mányzat működéséhez teljes nyilvánosságot biztosítani, minden közügyek iránt érdek­lődő számára betekintési lehe­tőséget adni, mert csak így ke­rülhető el a jelenlegi népképvi­seletre hivatkozó, ám annak sok esetben ellentmondó dönté­seket hozó mai tanácsi gyakor­lat. (MTI) Kétszáz éves a halasi postaállomás 9 Meg a postás is alig hisz a szemének. (Kép: Kispétcr Imre) A megszokottól eltérő látvány fogadja a postára beté­rő halasiakat mostanában. Kiállítási tablók paravánja ismerteti a ráérő szemlélődőkkel a 200 éves halasi posta történetét. A kiállítás ünnepélyes megnyitóján régi halasi képeslapokat vásárolhattak a gyűjtők, s alkalmi bélyeg­zés is volt a helyszínen. A déli órákban egy patinás postakocsi, eredeti delizsánsz is felvonult a posta épülete elé. Aki a régmúlt iránt fogékonyabb, s megáll a tablók előtt, hogy beleolvasson, megtudhatja, az első postajára­tot Bécs és Buda között I. Ferdinand létesítette 1528-ban. Az Alföldön csak a törökök kiűzése után rendszeresí­tettek járatot. Az 1745. évi Győri Házi és Úti Új Kalen­dárium felsorolja a postautakat, s az egyik irány a Duna -—Tisza közét veszi célba. „Buda—Otsa—Kecskemét— Szeged”. . A vasút megnyitásáig ezt a közlekedést választhatták az utazni kívánók is. Földúton, sokszor mezőn keresztül haladt a heti egyszeri járat. Á halasi postaállomás akkor állíttatott, amikor 1789- ben Budáról Zimonyba is postavonal létesült. Első tulaj­donosa Péter Ferenc nádori táblabíró volt, képe az első tablón látható, ahol a halasi postamesterek névsora is elolvasható, egészen 1985-ig. Korabeli térképeken böngészhető a város elrendeződé­se, s a tablósor végefelé a kottát olvasók az osztrák— magyar posta kürtjeleivel is megismerkedhetnek. Szép kort ért meg hát az általunk annyiszor áldott és szidott posta. Talán egy kissé el is öregedett. De nem akarok ünneprontó lenni, mindenkinek van legalább egy kedves emléke is a pontos, szolgálatkész postás bácsiról. Őket is köszöntjük, amikor a halasi kétszáz évre emléke­zünk. jj -p Mi csak felemelt fejjel tudunk élni Csűri Péterné küldött volt az MSZMP (MSZP) XIV. kongresszusán, ahol felszólalásra készült, de idő­hiány miatt erre nem kapott lehetőséget. írásban le­adott véleményét itt közöljük. Másodszor vagyok ebben a teremben: 1985-ben kiválasztottként, most pedig négy település párttagsá­ga által megválasztva. Tehát most küldtek és vissza is várnak. Csak őket képviselhetem. A Kiskunságban egy olyan községben élek, ahol az embereknek nem­csak a létükért, de a község nevéért is meg kellett küzdeni. A 70-es évek elején az akkori megyei vezetés­nek sehogysem fért a fejébe, hogy mit keres Kiskun­félegyháza és Kiskunhalas között egy jász-település, amely még s?ent is, mivel Jászszentlászló a falum neve. Be is indult a gépezet, a hierarchiában sehol sem volt akadály, mindenki áldását adta a névváltozásra, csak a formálisnak gondolt falugyűlésen a „konok” jászok unokái nem járultak hozzá a csaláshoz, a ha­misításhoz. Tudom, ez nem országos ügy, de a tanul­sága ma is figyelmeztető. Arra intsen mindenkit, hogy a néptől az igazságot senki, semmilyen hatalom sem­milyen címen el nem veheti. „Természetesen” az akkori fő hangadó, a pedagó­gus, akire ma is büszke a falu népe, aki felnyitotta az emberek szemét, megmozgatta lelkűket, igaz hazafisá- gáért nem dicséretet kapott. A hatalom megtalálta a módját, hogy megleckéztesse. Nem kellett a pártnak, mert okoskodó, nem szolgalelkű, mert gondolkodó, érző ember. O mégis hű, párton kívüli kommunista maradt. Mi, a vétlenek őt már megkövettük. De mi­kor teszik meg a falu népével szemben azok, akik megalázták, a gyökereket akarták elszakítani? Mi még mindig várjuk. Faluból jöttem, ami nem alacsonyabb rendű, csak más. Sajnos, nemcsak a hétjegyű telefonszám a kü­lönbség. Milyen régen mondjuk, hogy egy hazánk legyen, hogy mi se legyünk másodrendű emberek, de nem hallják meg. Megmelengette a szívemet, hogy Pozsgay Imre meghallotta. Fokozza hátrányainkat, hogy a földművelő embert csak büntetik. Tudják, hogy az fegyelmezett, szorgalmas, mindig tervező, reménykedő, de arról elfeledkeznek, hogy számolni is tud. A kongresszus meg ne feledkezzen a történelem tanulságairól, hogy a parasztság nélkül nem lehet esélyünk. Ezért tegyük végre helyére a paraszti munka becsületét, ne űzzük el a földről. Ne fent találják ki — nélkülük —, hogy hogyan termeljenek, bízzuk rá­juk. Csak lehetőséget kémek. Aki érzi a föld vonzere­jét, azt nem kell irányítani, az teszi a dolgát, ha értel­mét látja. Személyes példáimat nem véletlenül mondtam. Ja­vaslom, mondja ki a kongresszus, hogy aki vétett a nép ellen, az kérjen bocsánatot, tanúsítson bűnbána­tot, lemondást, nem kívánjuk, hogy kolostorba vo­nuljon (nincs is annyi kolostor), de adja át a helyét a tiszta embereknek, tegye ezt saját méltósága érdeké­ben. Ma csak olyan vezetőkre lehet bízni a vezetést, amit én szolgálatnak nevezek, akik a legszentebb esz­mének az ember szabadságát tartják. Sok százezer párttag érzi most, hogy kirabolták. Elvették élete lényegét: a hitet. Én úgy lettem párttag, pártvezető, úgy szerveztem párttagokat, hogy nem tudtam a bűnükről, a kitelepítésekről, a meghurcolá- sokról, az emberek megalázásáról, a gyilkosságokról. Ezekért nem lehetek hibás, azért nem büntethetnek, hogy azt hittem, amit tanitottak nekem, az az igazság. De azt követelem, hogy akik becsaptak, akik visszaél­tek jóhiszeműségemmel, kérjenek bocsánatot és vo­nuljanak ki az életünkből. Mi nem tudunk szemlesüt­ve, csak felemelt fejjel élni. Ezért meg kell nevezni a felelősöket, ha azt akarjuk, hogy legyen tagságunk és a nép higgyen nekünk. Ezt a történelmi pillanatot nem szalaszthatjuk el, mert a tét A NEMZET. Végezetül van egy számomra megválaszolatlan kér­dés. A párt a káderhatáskört megszüntette. De a ká­dermunkában sem voltunk tévedhetetlenek. Sőt! Most nincs jogkörünk, de funkcióban vannak álta­lunk támogatott alkalmatlan vezetők is. Ha kevesen vannak is, de a társadalom a mi számlánkra írja. Mit lehet tenni, hogy ne más malmára hajtsuk a vizet? Én egyet tudok ajánlani: saját érdekükben méres­sék meg magukat saját közösségükben. Vízi leltár Az utazó, aki gépkocsival suhan (dübörög, csattog, poroszkál) a duna- földvári úton, a Kígyós-csatornát átívelő hídnak is alig nevezhető „bürün”, ritkán látja üresnek a víz partját. Kivéve a tilalmi időket, horgászkészséget „őrzőket” figyelhet meg, esőben, szélben, rekkenő melegben. Aztán gurul tovább, s legfeljebb egy sóhajtásnyira mereng azon, jó lenne közelebbről is megnézni ezt a vidéket. Persze, aki erre csak gondol, az az emberiségnek abba a felébe tartozik, amelyik nem horgász. Mert aki ezt a sportot (szabadidőtöltést, szenve­délyt?) űzi, annak aligha ismeretlen ez a horgászparadicsom. AKI ÁTJUT A SÁRON Oszidőben, amikor az esők iszaplekvárrá nedvesítik az agyagos utat, s a kukoricatörő kombájnok jól megdagasztják a „burkolatot”, célszerű a Kígyós-parti sétához gumicsizmát ölteni. Ez amúgy is egyeduralkodó divat errefelé, a városi cipőviselet mosolyra készteti az edzett terepjáró termé­szetkedvelőket. Bár a helyszínt ismerő horgászoknak semmi sem lehetetlen: a zsilipnél csillogó Szamara bánkódik gazdája után ... A Kígyós-csatorna egyik partja a Kiskunsági Nemzeti Parké, táblák adják tudtuk mindent tilos. Megállni, várakozni, sátorozni, horgászni. Kis szénakupacok jelzik, lekaszálták a töltést, bár a másodfű is kaszáért kiált. A víz 1984 óta a horgászoké. A Magyar Horgász Szövetség B'ács-Kiskun Megyei Intéző Bizottsága a gazdája. A szervezet titkárát, Selmeci Ernőt is a parton találjuk: nagy munkálkodás közepette. HALMENTÉS A bajái vízügyi igazgatóság medermélyítési munkálatokba kezd, mert a víz eliszaposodott. Lezárták a zsilipet, s utánpótlás híján szinte az egész meder szárazra került, csupán a feneken végighúzódó árokban maradt még menedékhely a halaknak. Azok se lapulhatnak sokáig: a halőrök tíztagú testületé (némi kis katonai erősítéssel) Kovács Sándor agronómus irányítá­sával „menti” a halakat.. Szó, ami szó, a halaknak lehet, hogy más a véleményük, amint a csónak­ban működő aggregátor révén „szelídítő” áramütést kapnak, s bódultán megszákolják őket, hogy a tartályba kerülve, oxigénadagolás mellett télje­nek magukhoz. MI VAN A VÍZBEN? A reményteli horgász lelki szemei a vízben „akkora” halat látnak, ame­lyikről évekig lehet mesélni. A halmentés során részben leltár is készíthető, bár a levonuló vízzel lecsordogált a víz népének nagy része is. A tartályban (külön lakosztályt kapva) akkora harcsák, hogy egyikén- másikán napokig ellenne egy népes család. A másik tartály vegyes: aranyszínű compók, ezüstösen csillogó süllők, nyurgapontyok, dévérek, sunyi tekintetű csukák — minden nagyságban. EGÉSZSÉG RENDBEN? A halak számára a tortúra első állomása a halászat, ezután megmérik, lajstromozzák őket. Aztán, mindezen átesve, végre átkocsikáztatják őket a felső szakaszra, ahol visszanyerik szabadságukat. Kivéve azok, akik fölkerültek Budapestre, ahol halegészségügyi vizsgálatot végeznek rajtuk. Még rosszabb sors vár a busákra és a harcsákra, értük a Halért jön. Selmeci Ernő azonban optimistábban látja a helyzetet: — A harcsák és busák árából 5 természetesen — horgászhalat veszünk, hogy időben telelőre rakhassák az utánpótlást. Előreláthatóan legkésőbb március végére befejeződik a mederkotrás, s a feltöltés után megtörténik a behalasítás —, tudjuk meg tőle. LÁTVÁNYNAK SE KUTYA! Ebédidőre a halászbrigád is kicuppog a sárból. Előzőleg végigjárták a terepet, nehogy észrevétlenül elmaradjon egy-egy szökevény. A zsilipnél Füstös György halőr megmutatja a „harcsaraktárat”, a háló­ketrecben legalább félszáz, 10-20 kilós bajszos tiltakozik a kényszerű lak­hely elten:’ Rajna: a farkaskutya (ő is lajstromba vett állományi „dolgozó”), őrzi az értékes csapatot, hisz ha kilója 250 forint a harcsának, nem kell fejszámolóbűvésznek lenni: több tízezer forint úszik a vízben. Alig pár méterre, a zsilipen túl, öt hattyú talpalja a víztükröt. Szelídek, szinte karnyújtásnyira jönnek a parthoz. Főként ha Füstös György — aki a legszőrösszívübb halőr cím$t érdemelte ki a horgászok körében, közis­mert szigora révén — kenyérdarabokkal traktálja a kedvenceit. Gyuri bácsi azt is elmondja, hogy a kecses „ludik” hajnalonta röpülve érkeznek, és ilyenkor Rajna akkora ugatásba kezd, hogy visszhangzik a környék.. Lehet, hogy a szabadságot irigyli a kecses madaraktól?! Itt, a Kígyós partján, az emberek is a szabadságot keresik ... Nagy Mária t Füstös György halőr kedvencei­vel. (Walter Péter felvételei.) • Kovács Sándor kezében egy nyur­gaponttyal. 9 Kincseskamra halász módra, több tízezer forint értékű harcsával.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom