Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-09 / 213. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1989. szeptember 9. KONGRESSZUSI KÜLDÖTT Felzárkózni Európához A városkörnyék kommunistái választották kongresszusi küldötté Szir- may Lászlót, a Jakabszállási Népfront Szakszövetkezet pártalapszerveze- tének függetlenített titkárát. A negyvenéves agrármérnök 1971 óta tagja az MSZMP-nek, — Milyen programmal készül a kongresszusra? — A Demokratikus Magyarországért programot támogatom. A kongresszuson azt az irányzatot képviselem, amely megteremti, hogy ne kelljen szégyenkezni a piros könyv miatt. A pártban gyökeres változtatás kell! Mire gondolok? a szervezeti szabályzat átalakítására, alulról építkező, közvetlen és ne képviseleti demokráciát gyakorló pártra, amely programpárt legyen, és ne ideológiára épüljön. A programnak olyannak kell lennie, hogy azt mindenki értse, mindenki számára vonzó legyen, vázolja fel a célokat, az eszközöket és az ellenőrzés módját. El kell vezetni az országot, a pártot Európába. Fel kell zárkóznunk az iparilag fejlett országokhoz, be kell lépnünk az Európa-házba, mert nekünk ez az életterünk, itt kell megvivnunk saját harcunkat, és itt kell élnünk, boldogulnunk is. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy meg kell szakítani kapcsolatainkat szövetségeseinkkel. Az együttműködés formáit újra kell gondolni, de politikai tartalmán dőreség lenne változtatni. Szükségesnek tartom, hogy az igazságszolgáltatás váljon külön az állam­tól, s legyen teljes nyilvánosság. Ez megfelelő ellenőrzést jelenthet a pártok működésében és a közöttük lévő küzdelemben. — Szeretnénk, ha elmondaná, milyennek tartja a párt belső helyzetét. Ma a párt belső helyzete olyan, amilyenné a vezetők formálták: zilált, átalakulóban van. Ez nem jelenti azt, hogy gyenge lenne, de sajnos eluralkodott a kényelmesség, az utasításra való várakozás. Szükséges lenne, hogy alapvetően hiteles vezetőket válasszon a párttagság, olyano­kat, akiktől számon is kérheti a tevékenységét, a nyilatkozatokat. Jelenje­nek meg új arcok a politikai közéletben, fiatalok, akiknek van elképzelé­sük, merik vállalni tetteikért a felelősséget. Elképzelhetőnek tartom, hogy a megyei pártbizottságot egy szövetség vagy koordinációs szervezet váltaná fel. Az irányító pártszervezetek a képviselői választókerületek körül alakulnak majd ki, de ezek a politikai centrumok nem állandóan, csupán időlegesen tevékenykednek. A pártalapszervezetek működhetnek a munkahelyeken, a lakóterületen, mint ahogy ez nálunk a községben már kialakult. A demokráciát betű szerint kell alkalmazni és tiszteletben tartani a jogokat. — Falun él, testközelben tapasztalja az agrárkérdésekkel kapcsolatos gondokat, nehézségeket, ezekről mi a véleménye? Azt tartják, hogy a falu még csendes. Ez kívülről valóban így tűnik, de az embereknek van véleménye. Az agrárolló tovább nyílik, s ez a nagyüzemeket a lehetetlenségbe taszítja. Két Lada Szamara gépkocsi áráért kapunk egy Rába-ekét, s több mint ötmillió forint egy Rába Steiger-traktor. Az ipar valósággal kizsákmányolja a mezőgazdaságot, közben a felvásárlási árak egy helyben topognak, vagy csak parányit emelkednek. Létre kellene hozni egy valós érdekképviseleti szervezetet, amelynek vétójoga lenne, s egyaránt kiállna a mezőgazdasági nagyüzem és a kisgazdaságok mellett. A kistermelők kiszolgáltatottjai a felvásár­lóknak, a feldolgozóiparnak. Nagyon jó dolognak tartanám, ha kiala­kulna egy vertikális integráció, a termelő, a feldolgozó és az exportáló cégek között. így a nagyüzem is érdekelt lenne a több, a jó minőségű áru előállításában. A földnek legyen reális értéke — hiszen ez is termelőesz­köz — de a nagyüzemeket meg kell tártani, lehessen bérelni, kiadni, a kistermelőket támogatni. Ehhez azonban jó adópolitika is szükséges, megszüntetve azt, hogy a mezőgazdaság nettó befizető legyen. Változtat­ni kell a pénzügyi politikán is, hiszen ma nagyobb a banki kamatláb, mint a mezőgazdaság nyeresége. — Sokan — talán joggal — túlzottnak tartják az információk mennyisé­gét, amit a hírközlő szervek az emberek nyakába zúdítanak Valóban így van ez? — Kétségtelen, nehéz .ma eligazodni abban, hogy mi a valós és mi a valótlan, mi a progresszív, és mi a maradi álláspont. Az is igaz, hogy nem szabad semmit sem elhallgatni. Az azonban fontos lenne, hogy milyen adatokat hoznak nyilvánosságra az egyes szervezetek, mert részeredmé­nyek, kiforratlan vagy érlelődő elképzelések publikálása félrevezeti a hozzá nem értő olvasót, hallgatót vagy nézőt. Azt is meg kellene határoz­ni, hogy kik nyilatkozzanak, hiszen ez óriási felelősséget jelent, s a nyilatkozóból nem hiányozhat a szakértelem, a hozzáértés. Azt nem szabad megengedni, hogy manipuláció legyen a hatalom és a különböző lobbyk között, ezt a nyilvánosság megakadályozhatja. Ami a kongresz- szust illeti, reménykedem abban, hogy helyreállítja a párttagságban a megingott bizalmat és megteremti azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik a kibontakozást. Gémes Gábor A csodák a földön történnek. (Tudósítónktól) Murphy a többi klasszikus gondolkodóhoz hasonlóan zseniális alaptételeinek megalkotá­sakor — hogy tudniillik: „ami el tud romlani, az el is romlik ” természe­tesen nem láthatta előre a társadalom és a gazdaság fejlődésének minden vonzatát. így aztán értelemszerűen egy szóval sem utalt arra, hogy ez a megállapítás az „Erika" típusú me­chanikus táska-írógépre is igaz lenne, különös tekintettel a vasárnapra, ak­kor, ha a vele elvégzendő munka hétfő reggelre határidős. Ezek után senki sem várhatja el tő­lem, az egyszerű halandótól, hogy szá­molva ezzel az eshetőséggel kettő­nél kevesebb gép megléte esetén ne kezdjek hozzá hét végén gondolataim papírra vetéséhez. A csapás délután ért, s az „e" betű működésképtelenné válásának formájában öltött testet.' Kísérletet sem tettem a hiba okának feltárására, esetleges kijavítására, mert beavatkozásommal nem akartam veszélyeztetni a többi betű épségét. Rövid gondolkodás után megtalál­tam az akkor még kivitelezésében egy­szerűnek, tartalmában zseniálisnak vélt megoldást. Elindultam és végig­jártam az általam ismert nagyobb ven­déglátó egységeket, a munkaszüneti napokon is dolgozó állami vállalato­kat, intézményeket és ezek munkás- szállóit. Problémámat mindenhol megértették és együttérzésükről bizto­sítottak, de gépelési lehetőséget nem kaptam. Természetesen sok, oly an he­lyen megfordultam az ellenkezőjét nem tudom bizonyítani ahol egysze­rűen nem volt talédható a technika ezen csodájából egyetlen darab sem. Volt, ahol kioktattak és elmagyaráz­ták, hogy milyen veszélyes eszköz le­het az írógép illetéktelen személy ke­zében. Megtudtam, hogy van a szom­szédunkban olyan ország, ahol a rend­őrség gyártási szám és íráspróba alap­ján a forgalomban lévő összes ilyen eszközt évente ellenőrzi. Érdekes és elgondolkoztató, hogy a társadalmi rendszerünk iránti lojalitásomat a ná­lam található összes igazolványok együttes, felmutatásával sem tudtam hitelt érdemlően bizonyítani. Megfordultam olyan portán, ahol az irodáik bezártságának a tényét fa­lon lógó, valószínűleg a titkárnők által leadott kulcsok bemutatásával tá­masztották alá. A látvány során kelet­kezett ötletem, miszerint „nem tehet­ne-e egyet leakasztani.. . ?" na­gyobb felháborodást váltott ki, mintha egy zsák meztelen csigáit borítottam volna az asztalra. Az idő múlásával egyenes arányban nőtt a tehetetlenségem folytán bennem keletkezett elkeseredés, és talán ennek tudható be, hogy olyan lépésre szán­tam el magamat, amire kevésbé szo­rongatott helyzetemben nem is gon­doltam volna. Az ötletet az adta, hogy a piarista rend temploma előtt az esti istentisztelet végeztével csoportokba verődve beszélgettek a hívők. Ekkor ébredtem rá a valáijában triviális tény­re, miszerint az egyház tevékenysége sem szünetel vasárnap. A sekrestyében egy fiatal pap fogadott, s a problémám meghallgatása után készségesen invi­tált az irodájába, mivel ott volt az író­gép. Nyugodtan dolgozhat -- mondta —, de szerinte egyszerűbb lenne a helyzet, lia elvinné a gépet, s majd a munkája végeztével visszahozná. Tetszenek érteni ? RÁBESZÉLT az eszköz elvitelére. Nem kért pénzt le­tétbe, nem nézte meg az igazolványai­mat, fel sem tételezte, hogy az állam erőszakos megdöntésére törekvő szer­vezet véreskezű propagandistája va­gyok, s még a nevemet sem kérdezte meg. Bajban voltam, ezért segíteni akart. Zavaromban valami köszönet- félét rebegtem és hazasiettem. Később a történteken elgondolkod­va döbbentem rá arra, hogy mennyire el vagyunk szokva az önzetlen, a min- den hátsó "góndőTat nélküli segítség- nyújtástól. Mivel az események ilyetén alakulása felkészületlenül ért, zavarba jöttem, mert másra számítottam. Gecse Gusztáv, a kiváló filozófus mondotta egyszer, hogy a csodákat nem lehet elmesélni. Ugyanis aki nem látta, az úgysem hiszi el, aki meg jelen volt, annak nem kell elmondani. Nap­jainkban is vannak csodák. Nem na­gyok és világrengetőek, mint hajdan állítólag, hanem picik és emberiek. Igazán szép lenne a világunk, ha az állampolgáraink közötti kapcsolatok­ra ezek a „csodák,, lennének a jellem­zőek, csak hát ehhez sok olyan ember­re lenne szükség, mint Sárközi Sán­dor. a fiatal pap-tanár. Galambos Sándor VILÁGBANKI HITEL LAKI ! ELEKRE Fejlesztik a tsz iparí üzemét Miként az összes többi mezőgaz­dasági üzem, a Lakitcleki Szikra Tsz is azért kezdett ipari tevékenységbe, mert biztos bevételre volt szüksége. A 15 évvel ezelőtt létrehozott gumi- és a műanyagüzemük be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. Hosszú időn keresztül mindkettő jó nyere­séggel működött. A korábbihoz ké­pest ma már kevésbé jövedelmező a tevékenységük, de nem csak a külső körülmények az anyagár-emelke­dés, a központi elvonások növeke­dése stb. miatt. Ugyanis az ipari termelés hasznának, sőt a visszatérí­tett adókedvezménynek is a nagy részét kezdettől fogva a mezőgazda­ságba invesztálták. Ez most bosszul­ja meg magát. A gépek, berendezé­sek elavultak, elhasználódtak, kö­vetkezésképpen alacsony hatékony­sággal dolgoznak, ugyanakkor mind többet kell rájuk költeni. Egyre drá­gábban termelnek mindkét üzem­ben, pénz viszont nincs a műszaki felújításra. A lassú leépülés útja vé­gül is a felszámoláshoz vezethetne, hiszen miért is folytatna veszteséges ipari tevékenységet a mezőgazdasági szövetkezet? Pedig kár lenne mindkét üzemért, hiszen jól értékesíthető termékeket gyártanak. Köztük olyanokat is, amelyek tőkés importot pótolnak. A gumiüzem többnyire ipari, illetve tartós fogyasztási cikket gyártók megrendelésére dolgozik. Például al­katrészeket készítenek a Hajdúsági Iparmüveknek, a Rába Gépgyárnak háztartási, valamint mezőgazdasági gépekhez, amelyek egy része tőkés exportra kerül. A gumitermékek szintetikus és természetes alap­anyagból cxtrudálással, fröccsöntés­sel és préslechnológiával készülnek. A különleges igényeket is kielégítik, így vállalkoznak hő-, olaj-, benzin-, sav-, lúgálló, valamint a környezet erős hatásainak (hidegnek, ózon­nak,a trópusi időjárás-megpróbálta­tásainak) ellenálló, valamint az élel­miszer-ipari követelményeknek megfelelő minőségű termékek gyártására. A műanyagüzemben az iparban használatos, hőre lágyuló műanyag alkatrészeket (perselyt, kereket, gör­gőt stb.), valamint háztartási eszkö­zöket készítenek. Két alaptechnoló­giát alkalmaznak, a fröccsöntést és az exlrudálásos palackfúvást. Ter­mékeik egy részét nyugatnémet és dán cég megrendelésére készítik, egy részét a Tradecoop Külkereskedelmi Vállalat értékesíti, de a hazai piacon is jól el tudják adni portékájukat. Nos, úgy tűnik, nemcsak magyar mércével értékes a lakiteleki tsz ipari üzemeinek tevékenysége. Termelé­• Képeinken: Gulyás Béla a gumi-, és Gu­lyás Imre, a müanyagiizem dolgozója a bécsi kiállítás­ra készítik a termékeket. 'S' (Tóth Sándor ffe í felvételei.) sük korszerűsítéséhez világbanki kölcsönt pályáztak meg, sikerrel. A műanyagüzem 250 ezer dollár hi­telt kapott. Októberben már megér­kezik a 190 ezer dollár érjékü két palackfúvó gép, amelyek a maguk nemében a legkorszerűbbek közé tartoznak: Mint Szabó Béla üzemve­zető elmondta: 13,5 százalékos ka­mattal kapták a hitelt, ami ugyan a forint leértékelése miatt 15,5 száza­lékra növekedett, de még mindig ke­vesebb, mint amennyiért a hazai pénzintézetek kölcsönöznek fo­rintot. Tíz éven belül kell ki­egyenlíteni a tartozási, az első két évben csak a kamat fizetendő. Faragó Lászlónak, a gumiüzem vezetőjenek azonban az a vélemé­nye: óriási előnyre tehettek volna szert, ha a kölcsönt pár évvel koráb­ban kapják. Akkor ugyanis még a kereslet jóval meghaladta a kínála­tot, Ebben a termelő számára igen kedvező helyzetben sok megrende­lést voltak kénytelenek visszautasí­tani, mivel nem győzték kapacitás* ■saLMosl már, ha megkapják a vi" lágbanki hitelt, a gumi üzemben is a legkorszerűbbekre cserélik ki a gépe­ket, berendezéseket, a termékeknek nemcsak a minősége javul, hanem a mennyiségét is növelni tudják. Újabb piacokat kell tehát szerezniük most, az egyébként is éleződő ver­senyben. Mégis bízvást mondható: újabb, felfelé ívelő periódus előtt áll mind­két üzem. Jelenleg éppen a szeptem­ber első hetétől csaknem egy hóna­pig nyitva tartó bécsi kiállításra ké­szülnek, amelynek elnevezése: Új­donságok Magyarországról. Egyfaj­ta elismerési is jelent a termelő szá­mára az ezen a kiállításon való rész­vétel. A. M. Teller Ede élete és kora Csillagháborús tervek A „bomba” atyjáról, Teller Edéről sokat beszélnek — de nagyon keveset tudunk róla. A Trefort utcától a hidrogénbombáig címmel a Magyar Világ Kiadó gondozásában rövidesen megjelenik az ameri­kai S. Blumberg és G. Owens bestsellere, amelyet Egri György, Kanadában élő magyar újságíró dolgozott át. Az érdekes könyvből közlünk részleteket. 6 A termonukleáris reakció clmélc- • ti kiindulópontjait már a har­mincas évek végén megfogalmazták, s már Los Alamosban tudták, hogy a termonukleáris reakció kiváltásához szükséges hő előállításához mindenek­előtt a nehézhidrogén-atomok, a deuté­rium kiválasztására van szükség. Rövi­desen bebizonyosodott, hogy a deutéri­um meggyújtása maghasadásos atom­bomba útján nem lehetséges, ehhez trí- ciumot, azaz hármas atomsúlyú hidro­génatomokat kell alkalmazni. Tehát a deutériumnak és a Líciumnak a reakci­ója bizonyult termékeny ötletnek. 1950. március 2-án Teller Washing­tonba látogatott, ahol politikai pártfo­góival tárgyalt. Nehéz kérdésekről kel­lett ebben az időben dönteni. Milyen veszélyt jelent egy hidrogénbomba- robbanás után keletkező radioaktivi­tás? Még a legkiválóbb tudósok is csak nagy óvatossággal mertek ehhez a kér­déshez nyúlni, és a régi barátok, mint Szilárd és Bethe is, olyan veszélyzónák­ra hívták fel a figyelmet, amelyeknek hatására az illetékesek akár elálltak volna a kísérletsorozat folytatásától. E két nagyon régi jó barát ellenvéle­ménye különösen fájt Tellcrnck, és úgy érezte, hogy azok eltúlozzák a veszélye­ket. Természetesen joguk van ahhoz," hogy hangot adjanak saját meggyőző­désüknek, de ugyanezt ő is megteheti anélkül, hogy ezzel veszélyeztetné az immár két évtizedes jó viszonyukat. Ez az összecsapás azonban még csak a kezdete volt a hidrogénbomba-ellc- nes kampánynak. Amerika legtekinté­lyesebb szakmai magazinja, a Scientific American három egymást követő szá­mában adott helyet a hidrpgénbomba ellenzőinek. Teller hamarosan a Bulletin of the Atomic Scientistsben (Az Atomtudó- sok Bulletinjében) válaszolt. Bár írása nem volt mentes az indulatoktól, mégis szigorúan tartotta magát a tudomá­nyos tényékhez. íme, írásának vázlatos gondolatmeneté. Az atomkísérletek­ben részt vevő tudósok közül senkinek sem lehet teljesen tiszta a lelkiismerete. De a tudósoknak a kutatás kötelessé­gük! Teller meg volt győződve arról, hogy a hidrogénbomba előbb-utóbb mindenkinek rendelkezésére áll majd, de aki előbb ismeri meg a természet törvényeit, az kissé jobban tudja befo­lyásolni érvényesülésüket, mint az, aki utóbb érkezik ehhez az állomáshoz. Teller egyik kollégájával, Frederic de Hoffmann-nal új tézist dolgozott ki a hidrogénbomba előállítására. A ko­rábbi 1 „receptekkel” ellehtétben ez olyan egyszerűnek tűnt, hogy számos eddig kételkedő tudós is Teller oldalára állt. Az eljárás lényege: folyékony Líci­umot és folyékony deutériumot egy atombomba okozta hő segítségével ak­tivizálnak. Ez így még nem volt hidro­génbomba, de mégis rendkívül közel állt hozzá. Szívesen írnánk az eljárás­ról, de ez lehetetlen, mert közel négy évtizeddel később a kidolgozás techni­kai módja még mindig az amerikai ku­tatóintézetek és a hadügyminisztérium szigorúan titkos anyagához tartozik. A teljes titkosság miatt a mai napig sem tudjuk, hogy miből állt az a kísér­letsorozat, amelyik a „Greenhouse” (Melegház) fedőnevet kapta. 1950. má­jus 8-án zajlott le ennek legfontosabb mozzanata. Á hajnalra kitűzött rob­bantást egy zivatar miatt három órával elhalasztották. Teller ismét csodálkoz­va szemlélte a robbanás nyomában képződő lánglabdát és gombafelhőt. Maga a robbanás azonban még nem volt a siker bizonyítéka. Azt kellett ki­deríteni, hogy valóban cgycsüll-e a hő­hatás következményeként a deutérium a tríciummal. Lehet, hogy a feszültség oldása vé­gett az egyik tudóstárs, Ernest Lawren­ce fogadást ajánlott Tellernek. Law- rencenek akkor kellett fizetnie, ha a kísérlet nem sikerült, Tellernek akkor, ha sikeres volt. Az eredményt másnap tudták meg. Kora reggel, mikor Law­rence munkába indult, Teller odalépett hozzá, és mosolyogva nyújtott át öt dollárt. * Csendes évek következtek egy ideig. Legalábbis' csendesnek minősíthetők egy olyan nagy tudós és robusztus egyéniség életében, mint Edward Tel­ler. Végül vállalta és erkölcsi kötelessé­gének tartotta, hogy tevékenyen be­kapcsolódjon a nemzetvédelem ügyei­be. Ezzel összefüggésben egyre több­ször adott tanácsokat a hatalom képvi­selőinek. Barátság alakult ki közte és Nelson Rockefeller között, aki a vagyonbiro- dalom örököse, New York állam kor­mányzója, majd az Egyesült Államok alelnöke lett. A barátság olyannyira szoros lett, hogy amikor a Lawrence a Livermore Intézettől nyugdíjba ment, a professzor hajlandó volt anyagi ellen­szolgáltatással is járó kapcsolatba lépni a Rockefeller családdal, noha ezt egyetlen más politikusnak sem tette volna meg. A Ronald Reagan és Edward Teller közötti barátság is meglehetősen régi keletű. Már amikor Reagant 1967-ben először választották meg Kalifornia ál­lam kormányzójává, szoros együttmű­ködés alakult ki közöttük, ami később oda vezetett, hogy a magyar származá­sú professzor a nyolcvanas évekre az ........Ill' I II1— II...................Ili............ e lnök egyik legfontosabb tudományos tanácsadója lett. 1982 januárjában, többszöri előzetes üzenetváltás után arról értesítették Tél­iért, hogy Ronald Reagan beszélgetésre várja Washingtonban. Egy évvel később nagy vonalakban megtudhatta a világ, hogy a beszélgeté­sen miről volt szó. Részleteiben azon­ban még ma sem tudjuk, és valószínű, hogy ez az elkövetkező évtizedek féltve őrzött titka marad. A beszélgetés tar­talmáról senki sem hajlandó nyilatkoz­ni, pedig Teller doktor változatlanul hangoztatja, hogy a tudományok fejlő­désének legnagyobb ellensége a titkoló­zás. Az értesülések jórészt az elnök 1983. március 23-ai híres televíziós beszédé­ből, kisebb részben pedig azokból a nyilatkozatokból, valók, amelyeket Teller a titkosság megsértése nélkül mondhatott el. Ezekhez járult még olyan tanúk elbeszélése, akik ugyan nem voltak jelen kettőjük eszmecseré­jénél, de az elnök szükebb köréhez tar­tozván, ők maguk is értesültek valami­ként a gondolat érlelődéséről. Egyikük a már régen „ellenféllé” lett egykori jó barát, Hans'Bethe., 1983 februárjában a livermore-i laboratóriumban talál­koztak. A magyar tudós a cél érdeké­ben odáig merészkedett, hogy olyasmit is elmondott kollégájának; ami akkor még nem volt.teljes mértékben közöl­hető információ. A laboratóriumban előállított röntgen-lézer teljesen új for­dulatot ad a fegyverkezési versenynek. A röntgen-lézer kisugárzó központja a világűrben keringve helyezhető el, és gyilkos erejű sugarai még a Világűrben' meg tudják semmisíteni a rakéta'által hordozott gyilkos, nukleáris tölteteket. Amikor a töltet felrobban, még mielőtt további apró nukleáris részecskékét killövelne magából, egyetlen lángoló gömbbé válik, maga körül mindent el­pusztít, elsősorban a többi bombát és más fenyegető fegyvert. Az atomhábo­rút száműzik a Földről a csillagok kö­zé. Ez a csillagháború. Hans Bethe egyetlen pillanatig sem vonta kétségbe egykori barátja közlé­seinek fizikai igazságát. Egyenesen zse­niálisnak tartotta az elképzelést, és kü­lönösképp tudományos eleganciáját di­csérte. Mégsem csinált titkot abból, hogy a várható tudományos viták so­rán a gondolat alkalmazása ellen kíván fellépni. Mert az új fegyverre újabb el­lenfegyver a válasz, és éppen az, amit döntő áttörésnek tekintünk, fog újabb lendületet adni a fegyverkezési verseny­nek. Végül is kinek van igaza? Ronald Reagannak, aki Teller életét az emberi lét végső határáig szeretné meghosz- szabbítani, vagy a fizikustársának, Isa­dora Isaac Rabinak, a Nobel-díjasnak, aki szerint jobb lettvolna az emberiség­nek, ha Teller Ede soha meg sem szüle­tik? E kérdésre nem könnyű a válasz, de ennél is sokkal nehezebb arra felelni, hogy hol a helye Teller professzornak az emberi haladás szempontjából. Ál­dani vagy átkozni fogja-e nevét az utó­kor? A világvégét vagy.az emberiség új korszakát hozta-e közelebb? Az erre adandó hiteles válasz Független az ő akaratától. Valószínűleg pontos felesé­gének, Micikének az állítása: ha a há­ború vagy a béke kérdésében az én ■ férjem döntene, úgy kevesebb oka len­ne. a világnak a félelemre. (Vége)

Next

/
Oldalképek
Tartalom