Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-05 / 209. szám
1989. szeptember 5. • PETŐFI NÉPE • 3 KÉSZÜLNEK RÁ A MEGYÉBEN IS Mit hozhat a világkiállítás Bács-Kiskunnak? Magyarország Ausztriával közösen jelentkezett az 1995-ös világkiállítás megrendezésére. Normális esetben ma biztosra lehetne venni, hogy Budapest és Bécs megkapja a rendezési jogot. Hiszen, objektív ok: egyedüli jelentkezők, miután a még pályázó korábbi rivális, Miami visszalépett. Másrészt, s ez lehet szubjektív ok: soha még közös világkiállítást nem rendezett két ország, két főváros, ráadásul az egyik keleti, a másik nyugati. Szóval mindezek egyértelművé tennék a kérdést. A döntést hozó nemzetközi bizottság azonban még vár. Idehaza pedig még nincs végleges, hivatalos állásfoglalás. Megoszlanak a vélemények nemcsak ellenzők és támogatók között, hanem még az utóbbiak táborán belül is. Vajon elég, ha a kormány dönt, vagy az Országgyűlés, netán népszavazás kell? Van-e, szükséges-c összefüggést keresni a vízlépcsőépítés és a világkiállítás között, vagy sem? Ez az egész rendezvény csak Bécs és Budapest ügye, vagy a hazai feladatból és a remélhető fejlesztésekből jut a vidéknek is? Ha igen, mennyi és az ország mely részein? Mert az nem vitás: a világkiállítás másutt vagy közvetlen, vagy közvetett formában hasznot hozott a rendezőknek. Mint a Forma 1 autóverseny. De mit hozhat a világkiállítás Bács-Kiskunnak? — kérdeztem Borbély Lajost, a megyei tanács építési és vízügyi osztályának vezetőjét. Véleményem szerint a világkiállítás a fővároson kívül is kínál fejlesztési lehetőséget, kapcsolódási pontokat —- az ugyanis elképzelhetetlen, hogy Budapest egymaga fogadni tudjon 20 millió látogatót, mert ennyit prognosztizálnak a szakemberek. Hazánkban egyébként eddig átlagosan 15 millió turista»járt évente. A világkiállítás pedig nemcsak növelné, hanem koncentrálná is a vendégforgalmat. Bács-Kiskun mit tudna kínálni az ide jövőknek? A Duna Tisza köze, a Homokhátság olyan sajátos táj, amilyen nincs másik Európában. Hegyek, erdők, sípályák a világon másutt is találhatók, nagyobbak, szebbek, jobbak, mit Magyarországon. De a mi vidékünk egyedülálló, ezt kell kihasználni. Érdeklődés eddig is volt, hiszen a tanyai, a vízi turizmus, a lovaglás, a vadászat sok külföldit vonzott... De ide nem a leggazdagabb réteg jön. Az ő megnyerésükhöz színvonalasabb szolgáltatásra, fejlettebb infrastruktúrára lenne szükség. És ezek megteremtésében, a korábbi elmaradás pótlásában lehet jó alkalom a világkiállítás. — Hogyan? A fejlesztésekbe be kell vonni a hazai és a külföldi tőkét. Befektetők mindig vannak érdeklődésről már most is tudunk csak jó üzletet kell kínálni számukra. A megyében például súlypontokat kell keresni amelyek persze természetes módon adottak is. Egyik ilyen például a Baja Gemenc térség, a másik Kalocsa Hajós vidé-. ke, a harmadik Kecskemét Bugac együttese. Ahol a történeti, kulturális értékek turisztikai programokkal köthetők össze. Ha pedig a világkiállítás a környező országokból is népes látogatósereget vonz, s erre reálisan számítani lehet, akkor a két megyei közúti határátkelőn, Hercegszántón és Tompán átvezető két főútvonalat, és az általuk érintett településeket is figyelembe kell venni, ami további lehetőség. Honnan tudja meg a fölös tökével rendelkező érdeklődő, hogy neki éppen ide, Bács-Kiskunba érdemes jönni? Koncentrált figyelemfelhívásra van szükség. Ez a megye érdeke. Mi összegyűjtjük a lehetőségeket, és ajánljuk azokat, például a szállodának alkalmas kalocsai magtár épületét, a har- tai Bauer-kastélyt vagy a kunadacsi Vörös-kastélyt. A Dunán kikötőket lehetne építeni, sorban, Apostag, Solt, Kalocsa, Hajós, Gemenc, Baja kapcsolódással. Ehhez a programhoz társulhat a telefonhálózat kiépítése vagy Kecskemétnél ahol az M5-ösön immár csak egy órányi távolságra van Budapest az elkerülő-autópályaszakasz kiépítése 1995-ig. Ezekhez a központi költségvetésből is szükséges természetesen pénz, de más fejlesztésekkel összekapcsolva, a magánerők bevonásával, és az adott célra a helyi erőforrásokat is mozgósítva a költségvetéssel szemben támasztott igény is megalapozottabb. A megyei tanácsnak tehát a munka koordinálása, a menedzselés, a megyei érdekek képviselete a feladata, például az ajánlatokat tartalmazó füzet összeállítása, a konkrét tárgyalás már a helyi önkormányzatok dolga, lehetősége. Hogyan fogadták az elképzelést a helyi tanácsok ? Ismeretes ugyanis, hogy főként vidéken szép számmal akadnak ellenzői a világkiállításnak. Általános véleményt nem tudok mondani, de jó néhány támogató megnyilatkozást ismerek, miután több településen is készülődnek már. Rövidesen az összes érdekelt részvételével megalakul az előkészítő bizottság. Nem vagyunk késésben, de lemaradni sem szabad, mert más megyék is készülnek, például Baranya vagy Győr-Sopron. Mi szeretnénk, ha ide jönne működő tőke, itt találna kedvező feltételeket. Mert ha itt épül valami Bács-Kiskun- ban, mondjuk néhány szálloda, az végül is itt marad a Duna Tisza közén, ezt a megyét gazdagítja. Az pedig csak ráadás, hogy régebbi és esetleges új létesítményeinkben az ide érkező vendég még jól is érzi magát. Es ha nem lesz világkiállítás? A munka akkor sem vész kárba. Felmérjük a lehetőségeinket, rendelkezünk egy dokumentációval, amit bármikor ajánlhatunk az érdeklődőknek. Legfeljebb a megvalósítás tart majd tovább, nem lesz olyan koncentrált, mint ami egy világkiállítás megrendezésekor lehetőség, s egyúttal követelmény is. Váczi Tamás AZ OLVASÓ ÍRJA Miért adtam vissza a párttagkönyvemet? Meghívót kaptam, hogy augusztus 16-án 17 órakor összevont pérttaggyülés lesz a kongresszusi küldött megválasztására a soltvadkerti pártbizottságon. Megemlíteni kívánom, bogy a József A. Tsz MSZMP-atap- szervezetének nyugdíjas párttagja vagyok. Párttagságom kelte: 1944. március 24. Feleségem szintén párttag. párttagságának kelte 1953. 06. 15. Az alapszervezeti párttitkár Morvái Lajos, Tanyán lakunk, egymás szomszédságában, mivel semmi jármüvei nem rendelkezem, megkértem a párttitkárt, vigyen be a gyűlésre. Be is vitt és kocsijában közölte velem, Pista bátyám, leszavaztam maga helyett, magának mór szavazni nem kell. ugyanis a pártbizottság kiküldött egy jelölőlistát, amelyen több név van, és ebből hármat kell megválasz tani. Egyet Récéiről, egyet Kiskörösről, egyet Vácikért - röl, amit a pártbizottság javasolt, azt hagytam a listán. Nem akartam elhinni, hogy helyettem ő jelölt és ő is választott, nem hittem, hogy ez igaz lehet. Nem akartam elhinni, hogy az 1947-es kékcédulás választás megismétlődhet. Ez játszódott te a színfalak mögött a választási gyűlés előtt. Aztán jött a szavazási színjáték, ugyanis minden munkahelyen így volt a választás, csak a községi alapszervezetnek kellett szavazni a választógyűlésen. Horváth Károly községi pártbizottsági titkár közölte, hogy a munkahelyekről bejött szavazatok alapján már megvan az 51 százalék többség, bármi is lesz a mostani szavazás eredménye, az általuk jelöltek már megválasztottnak tekinthetők. Megemlíteni kívánom, hogy a József Attila Tsz-nek 32 párttagja van, ebből a választási gyűlésen négyen voltunk, de harminckét érvényes szavazat már előre le lett adva. fgv volt ez minden munkahelyen, nem előzte meg alapszervi taggyűlés a jelöléseket, illetve titkos választásokat, de még egyéni elbeszélés sem történt, így választottunk tehát „pártszerűen, demokratikusan. titkosan'. Hozzászólásomban tiltakoztam ez ellen, de belém fojtották a szót azzal, hogy lejárt az 5 perc ás nagy a meleg. Ezzel én otthagytam a gyűlést. Másnap, 17-én átvittem a párttitkárnak én és felesé- em pártkönyvét, úgy gondoltam, ez őt illeti, ő jelölt, szavazott helyettünk. így ért véget küzdelmes, 46 éves párttagságom, melynek sosem voltam a napos oldalán. Kiléptem a pártból. De nem a kommunisták pártjából, hanem ebből a pártból, amit jelenleg nemigen lehet pártnak nevezni. ’ 1989. július harmadikén, a kiskőrösi aktívaértekezleten mondtam: ilyen pártnak nem kívánok tovább tagja lenni, párttagnak lenni megszűntem, de kommunistának soha! A párt megújítását, a pártdemokráciát egy hatalmas kérdőjel árnyékolja be. Maradtam tisztelettel: it). Bárány István Soltvadkert, Középcsábor 4/A Rádiójegyzet Nyelvében él... Nyelvében él a nemzet, tartja a régi mondás. A magyar nyelv létezése valóságos csoda. Ezerszer elpusztulhatott volna már a német és szláv tengerben, a tatár, török és más fenyegetettség árnyékában. Romlik, pusztul napjainkban is. Idehaza és túl a határon, F.rdélyben és Szlovákiában, Ausztriában és a tengerentúli országok szórványmagyarjai és utódaik között. Vagyunk tán vagy tizen- hatmíllióan, együtt és szanaszét. A nyelv számunkra nemcsak a kommunikáció, a beszéd és közlés eszköze, hanem a társadalmi lét, a megmaradás biztosítéka. Erről is szóltak újólag, összegezésként né- hányan a Kecskeméten megrendezett VI. anyanyelvi konferencia résztvevői közül a múlt heti rádióadásban, a Társalgó című műsor keretében, Kulcsár Katalin mikrofonja előtt. S hallgathatták azok is, akik nem lehettek jelen ezen az egyre tágabb körű, egyre nyíltabb és őszintébb szavú tanácskozáson. Ahogy fogalmaztak Balia D. Károly, Dezséry András, Dobos László és a többiek , a világ magyarságának kezdődő, bimbózó összefogásáról van szó.„En a szót is tettnek tartom — mondta Pozsgay Imre. ..- Fontos kimondani a határon túli magyarság iránti felelősséget.” S az is kimondatott, hogy mindez nemcsak a magyarság ügye, hanem egész Európáé. A Trianon után szerencsétlenül szétszabdalt és jaltai határozattal is megerősített helyzetű, anyaországon kívül rekedt nemzetiségek, etnikumok alig feloldható problémája. De csak a magunk háza táján söpörve, hasznos volt kimondani: eljött az ideje, hogy egységes és független szervezel jöjjön létre a világban szétszórt magyarság összefogására. Erre ma már megvan a szándék és akarat. Ezt is kiérezhettük a rádióban elhangzott megnyilatkozásokból. Köszöntő A szeptember 6-án 85. életévét betöltő Kereszt,úry Dezsőt köszönti a Magyar Rádió a maga módján és szerény eszközeivel: A hét költője című műsorával. A szokottnál azért bőkezűbb volt ezúttal a szerkesztőség, hiszen szombat kivételével minden napra jut szerencsére jórészt esti időben egy-egy összeállítás. Vasárnap például a költő saját verseit mondja el. Szerdán este pedig a Kossuth rádióban hangzik majd el a Nehéz méltóság című drámája. Dr. Keresztúry Dezső, akit a Kecskeméti Katona József Társaság is tiszteletbeli tagjává választott az 1980-ban megtartott emlékülésen, korunk kiemelkedő tudósa. Nemcsak költészetével, de hatalmas irodalomtörténeti, kritikusi, műfordítói munkásságával, művelődési tevékenységével miniszterként is működött 1945—1947 között a magyar szellemi élet erkölcsiségét is meghatározó egyénisége. Amíg egészsége engedte, sok szállal kötődött megyénkhez. Hálánk és tiszteletünk kimutatható alkalma is lehet a mostani születésnap. Fagykár „Szeretnénk a mai Magyarország változását, s az elmúlt negyven év eddig fel nem tárt eseményeit dokumentálni. Erre szolgál sorozatunk, amelynek címe: Ezredforduló. Ezen a héten indítjuk, s minden kedden délután három óra után jelentkezik majd a Kossuth rádióban.” Borenich Péter szerkesztő ajánlotta ily módon új műsorukat a Rádió és Televízió Újság hasábjain. Az első alkalommal az Ezredforduló Fagykár című adásában éppen egy megyénk- beli, felsőszentiváni parasztember, Margit János beszél életéről, a faluja érdekében való kiállásáról, amelyért elismerés helyett kíméletlen meghurcoltatásban volt része. A szaporodó politikai műsorok palettáján, reméljük, idővel felvillannak majd kevésbé lehangoló színek is. F. Tóth Pál A MAGYAR WALESAKÉNT EMLEGETTÉK A VILÁGLAPOK „Amíg élek, felemelem hangomat az 56-os eszmékért” Izsáki beszélgetés Rácz Sándorral, a Nagybudapesti Központi Munkástanács elnökével Milyen furcsa is a világ?! Felnőttként tudtam csak meg szülőfalumtól távolabbra kerülve , hogy évekig egy településen éltem 1956 budapesti eseményeinek egyik főszereplőjével, a Nagybudapesti Központi Munkástanács (máig le nem váltott) elnökével: Rácz Sándorral. A legmagvasabb szamizdat folyóirat, a Beszélő 7. száma került a kezembe 1985 tavaszán. Abban vallott az Izsákon élő szövetkezeti bedolgozó, szerszámkészítő a forradalom hősi napjairól, a munkástanácsokról, a Kádár-kormánnyal folytatott tárgyalásokról és a börtönévekről. Nem sokkal ezután hallottam, hogy a legnagyobb amerikai szakszervezet, az AFL-CIO közbenjárására (Lane Kirkland főtitkár vendégeként) külföldre utazhatott a Kölcsey utca lakója. Előadás-sorozatot tartott az USA-ban és Kanadában. Emlékezéseit kiadták Los Angelesben. Fogadták az amerikai külügyminisztériumban és a Fehér Házban. Az interjúit publikáló világlapok a „magyar Walesaként” ünnepelték. 1988-tól aztán már a magyar sajtóban is követhettem Rácz Sándor útját. Június 16-án őrizetbe veszik a Hősök terén. 1989 tavaszán viszont együtt nyilatkozik Bcrecz Jánossal, az MSZMP KB akkori titkárával a Reform hasábjain. 1989. június 16-án ország-világ nyilvánossága előtt beszédet mond Nagy Imre és mártírtársainak koporsóinál a Hősök terén. Nemrég augusztus 20-án személyesen is találkoztunk. A helyi szervezők felkérésére beszédet mondott Izsák főterén. Aztán néhány nap múlva interjút kértem tőle a Petőfi Népe számára. „Csak a tiszta szónak hittem” — A beszédét hallgatva, az jutott eszembe: Önt nem „javította meg” a fenyítés, a hat és fél év börtön, a sok-sok későbbi zaklatás, megaláztatás. Itt, Izsákon — éppen úgy, mint június 16-án a Hősök terén — ott folytatta az okfejtést, ahol letartóztatása napján, 1956. december 11-én abbahagyta. A gondok megvárták ... — Huszonhárom éves voltam, amikor feladatot bízott rám a forradalom, a XI. kerület egyik legnagyobb üzemének a Beloiannis Híradástechnikai Gyárnak munkáskollektívája. Puskám, pisztolyom volt ugyan, de én csak a tiszta, egyenes szónak hittem. Talán éppen ezért érdemeltem ki a kerület dolgozóinak szavazatait; majd később november 16-a után a fővárosi munkástanácsok küldötteiét is. Követeltük például, hogy a gyár- igazgató-helyeket pályázat' útján kell betölteni; az igazgatót, ha alkalmatlan, á múttkástanács elbocsáthassa; hogy a pártok vonuljanak ki az üzemekből. Ezek szerintem még az 56-os követelésekből kerültek a mai kormány- programba. Természetesen mindezeknek a kerete a forradalom eszmerendszeré volt. Legfőbb gondolata: a nemzeti szuverenitás kiharcolása! Mindig is hittem: a dolgozókra jóval többet lehet bízni, mint ahogy azt az ötvenes években vagy azóta is sokan gondolták. Ezeknek a gondolatoknak adok hangot ma is, ha szót kapok . . . — A korabeli emlékezések és a vádirat szerint Ön nem tartotta be a tárgyalások szabályait. Nem ismert kompromisszumot. Bántón, sértőn fogalmazott... A munkások demokratikusan megválasztott képviselői delegáltak a kormánnyal tárgyaló küldöttségbe. Felvértezett, hogy — s most hadd idézzek a bíróság előtt tett kijelentéseimből - „fenntartás nélkül és meggyőződésből magamévá tettem az 1956. október 23-ai eseményeket követően támasztott politikai és gazdasági követeléseket”. Nem voltam diplomata vagy hivatásos politikus, az igaz. De tudtam, miért ültünk le tárgyalni. Társaim életén soha senkivel nem lettem volna hajlandó alkudozni. Érzékeltem, hogy a pillanatnyi veszteseket képviselem. De mindent megtettem, hogy a forradalmunkat ne lehessen a volt uralkodó osztály restaurációs kísérletének vagy a csőcselék randalírozásának minősíteni. Szerintem éppen a munkástanácsok hitelesítették 1956-ot. Megmutatva, hogy a nép igenis akarta a változást, a sötét idők végét. Hűségemért keményen megbüntettek. December 11-én, a Parlamentben tárgyalni hívtak oda letartóztattak, majd életfogytiglanra ítéltek. „Hátrányosan megkülönböztetett fogolyként” húztam le kemény hat és fél évet az ország különböző börtöneiben. Sokan gúnyoltak, kinevettek bennünket. Mit akartunk? Mi börtönkoszton élünk, a nép pedig ünnepli Kádárt. Úgy gondolom azonban, hogy az idő mégis az akkori huszonéveseket igazolta, s nem az egykori tárgyalópartnereimet. Engem annak idején ezért választott meg a Nagybudapesti Központi Munkástanács, mert olyan voltam, amilyen! Kemény, s ahogy haladlak előre a dolgok láttam, milyen fondorlatos módon bánnak el velünk , bizony nem a diplomaták kimértségével, higgadtságával szóltam. November végét, december elejét írtunk. Kezdődött a cinikus, a kegyetlen leszámolás. Amikor aztán a pufaj- kások 1956. december 8-án rálőttek a munkásokra Salgótarjánban, megértettem, minden további időhúzást a vérükkel fizetik meg a társaim .. . A munkásvezér gombát árul — A Kádár-korszakot több periódusra osztják a történészek. A 60-as évek közepéig tartó „kemény” szakasz után jött a konszolidáció. Az emberek kezdték elfelejteni a sírokat, az akasztófákat, s élvezték, hogy napról napra jobban élnek. Magyarország ugye „a láger legvidámabb barakkja” volt. Rácz Sándor pedig, a munkásvezér, az izsáki és a kecskeméti piacon árulta a gombát. Úgy tűnhetett: tényleg elveszett a forradalom ... Pedig sosem adtam föl! Mindig is hittem, hogy az az igaz, amit 1956 őszén vallottunk, amit leírtunk a munkástanácsok memorandumában. Tudtam: nem lehet sokáig hinni a kölcsönökön alapuló jólétben, változni fog a világ. Reméltem: meg is érem még áz új időket... — Remény és csend? Ön félreismert, ha cl tudja képzelni rólam, hogy évtizedekig tétlenkedem, amikor igazam van. Természetesen az illegalitásnak is megvannak a sajátos törvényei. S figyelnem kellett a hozzátartozóimra is. Velem élni biztosan teher is volt, hiszen szabadulásom után ismét politizálni kezdtem! Feleségemmel október 23- án esküdtünk a Mátyás-templomban. Felén ez. akkoriban egy tüntetéssel. Aztán sorozatosan tartottam az előadásokat 1956-ról szerte az országban. Vagy úgy, hogy én utaztam a titkos találkozókra, vagy hogy ide jött tíz-tizenöt vendég. Ahogy lehetett! Nem jött volna ez a tegnapi, mai indulás, ha hosszú évekig oly sokan nem harcolnak érte hittel . . . — Elég pénze volt az élethez? — Ahhoz, hogy ne haljak éhen, igen. Családomnak két gyermekünk született azzal is számolni kellett, hogy ha engem vállalnak, sosem lesznek gazdagok. De hála istennek, mindig megvoltunk valahogy. Nagy ajándéknak tartom, hogy azok, akik hozzám áz fizettetés idején is hűek maradtak, megérték, hogy napnál világosabbá váll: nem balga dolgokért, s hiú álmokért vállaltuk a több évtizedes mélyrepülést. Ötvenéves lettem, amikor kezdetét vette az új korszak életünkben .. . Nagy Imre ravatalánál — Valóban új szakasz ez! Bizonyítja egy legutóbbi közvélemény-kutatás, mely szerint Ön az ország egyik legnépszerűbb politikusa! Felkerült a rangos húszas listára ... Ez azért annak is köszönhető, hogy idén június 16-án mikrofonhoz léphettem a Hősök terén. Bizony, azokért a pillanatokért érdemes volt élni. Mindenesetre jólesik a ragaszkodás! Vigyázok is, hogy azt a küldetési, amit hordozok, ne sajátíthassa ki egyetlen szervezet vagy párt sem. Teóriák szerkesztésére sem vállalkozom. Azt szeretném, hogy a társadalomban megfogalmazott nézetek hassanak rám; a lehető legmélyebben éljem át a mai változások örömeit és gyötrődéseit. Ezek alapján épüljön a mondanivalóm. — Az augusztus 20-ai kemény beszéd ilyen megnyilvánulás volt? — Talán igen. A fokozott figyelem és a taps is azt bizonyította. Olyan dolgokat fogalmaztam meg, amelyek az emberek lelkében megvoltak, csak ők nem merték még kimondani; legalábbis nagyobb plénum előtt nem. — Úgy tudom, Ön itt született, itt serdült fel Izsákon. Vagyis, amikor azzal kezdte: „a forró homokon nevelték izsáki ősei olyan emberré, hogy kemény időkben is helyt tudjon állni”, az nem üres, szónoki fogás volt... — Hódmezővásárhelyen születtem, de még egyéves sem voltam, amikor Izsákra jöttünk. Tizenhárom éves koromban költöztünk Budapestre. 1974-től aztán részben ismét Izsáki lettem. Jól tudom, mit jelent permetezőgéppel a háton végigbaktatni a pasztákat, a perzselő hőségben. Ma is van szőlőnk és kukoricaföldünk. Igaz, nem nagyon dicsekedhetek, időm nem engedi, hogy mintagazda legyek. A szónoki játékokat egyébként nem becsülöm. A jövőben sem kívánok Cicero nyomdokaiba lépni. Igyekszem egyszerűen, világosan fogalmazni. Nem kerülgetem a problémákat, még ha tudom is, hogy konfliktusaim támadhatnak az elhangzottak miatt. Izsákon egyébként sok tekintetben nehezebb volt szólnom, mint Nagy Imre koporsójánál . . . — Nyíltan támadta az MSZMP-t és a Szovjetuniót. Az MSZMP-t, amíg nem tud kategorikusan szakítani a múltjával — pedig már nem is vállalja azt igazából —, méltán éri vád. Az én számból pedig finoman szólva: nem voltam kitüntetettje a közelmúltnak hiteles a kritika. Úgy gondolom azonban, a kommunistáknak lesz annyi erejük és bátorságuk, hogy olyan mélyreható változásokat idéznek elő önmagukban és pártjukban, hogy képesek lesznek beilleszkedni az új magyar társadalomba. Ha nem így gondolnám, nem lennék különb azoknál, akik engem mert más volt a véleményem, mint az övék - börtönbe csuktak. Más dolog a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolat. Ma ynár nyíltan elismeri a legfelsőbb vezetés is: a Brezsnyev-doklrína a múlté. A szomszédos, a szövetséges országokkal csak egyenlő jogokon alapuló, a nemzeti szuverenitást tiszteletben tartó kapcsolatot lehet fönntartani. Nem Rácz-fölfedezés ez, hiszen ezt mondják ma már Moszkvában is. Ott egyébként azt is tudják, hogy nem csak most hajtogatom ezt, 56-ban is így láttam . . . Indul-e a voksokért? — Sokan gondolják most úgy Izsákon, hogy az ellenzék jelöltjeként Ön indul majd a következő választásokon a község és a környék voksaiért. Valóban voltak, akik megkerestek ilyen ajánlattal. Jól is esett, nem tagadom. A jövőt azonban egyelőre még nem lehet pontosan látni. Sokféle feladat vár rám, az erőm pedig fogy. Az biztos: amíg élek és bírok szólni, felemelem hangomat az 56-os eszmékért. Kiállók a munkásság, a dolgozók érdekeiért. Remélem, hogy a mostani ébredés a magyar feltámadás kezdetét jelenti... Farkas P. József
