Petőfi Népe, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-16 / 219. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1989. szeptember 16 KIVONULNI, BENTMARADNI? Munkásvélemények a pártalapszervezetek helyéről Manapság a/, ellenzék az esélyegyenlőség nevében azt követeli: vonuljon ki az MSZMP a gazdaságból, s ezen azt értik: szüntessék meg a pártalap- szervezeteket az üzemekben, a gyárakban. Az érvelés: az MSZMP ne szóljon bele a termelésbe, ne legyen politikai csatározások színhelye az üzem, munkaidőben mindenki dolgozzék, ne politizáljon. Erről a legilletékesebbeket, kommunista munkásokat kérdeztünk meg Tiszakécskén, a Vcgyépszer Vállalatnál. Politikai kannibalizmus 1989 őszén sokan figyelnek Magyarországra. Vannak, akik szimpátiával, nekünk szurkolnak, de sajnos növekszik azoknak a száma is, akikben inkább a fenntartások erősödnek. Akárhonnan is nézzük, a magyar modellváltás sorsa nemzetközi jelentőségű. Vagy sikerül egy újabb felzárkózás a világ fejlettebb régióihoz vagy végleg a perifériára szorulva, hosszan elnyúló politikaigazdasági válsággal kell szembenéznünk. A tét és a felelősség is történelmi. Érdemes lenne tehát nekünk is odafigyelnünk az áhított fejlett világra, ahol sokféle veszélytől óvnak. Egy bizonyos M. Cranston, aki angol és politikai filozófus, már sok évvel ezelőtt tanácsolta: nehogy túl komolyan vegyük a szónokokat. Szerinte biztos, hogy amennyiben a politika művészet, akkor az az előadó-, nem pedig az alkotóművészetek egyike. Mi a baj a szónokokkal? Nemcsak az, hogy az ország mai helyzetében inkább a kevésbé látványosan munkálkodó, csöndes „iparosok” sokaságára van szükség. A fő probléma a szónoklatok természetrajzában gyökerezik. Ha valaki ugyanis azt akarja, hogy fortyogó közéletünkben valóban meghallják a hangját, mindig meg-meghökken- tőbbet kell mondania az előtte szólóknál. Ez a „ki tud nagyobbat mondani?” népi mozgalom ma már eljutott a politikai kannibalizmus stádiumába. A politikai közélet, a sokat hangoztatott nyugat-európai ambíciók mellett, mindinkább kelet-európai hogy délebbre ne menjünk stilusjegyekkel gazdagodik. Józan reálpolitika vagy szélsőségek? Az európai politikust a politikai kannibáltól ugyanis az különbözteti meg, hogy előbbi ellenfelét csak tisztességes eszközökkel legyőzendő vetélytársnak, s nem denun- ciálással megsemmisítendő ellenségnek tekinti. A különbség pedig nem csekély. Ha valaha Magyarországon jogos volt a hatalom arroganciájáról beszélni és, sajnos, ez aligha vitatható —, ma a helyzet rosszabbnak látszik, mint eddig bármikor. Csak éppen a szerepek cserélődtek fel. Az MSZMP törekszik arra, hogy lehetőleg ne egyoldalúan szóljon a valóságról a maga ellentmondásosságában. A történelmi múlt fehér foltjairól, a gazdasági válság tényleges okairól és más, kérdésekről. 1989 forrósodó őszé azonban, u'gy tűnik, nem a józan fcál- ' politikának, hanem a kirekesztő szélsősé- ^gdknek’&dvez. Mert mi mással magyarázható, hogy nagyobb sikere van annak, aki a falvak kommunista elnyomásáról szónokol, annál, aki azt mondja, hogy agrárgazdaságunk néhány évtized alatt a háború előtti elmaradottságból az európai átlag fölé tudott emelkedni. De ugyanígy igaztalan a Kádár-korszakról mint a magyar paraszt röghöz kötéséről beszélni akkor, amikor a magyar falu — az ott dolgozók termelőmunkája eredményeként például a szövetkezeti és kistermelés együttélése terén nemzetközileg is jelentősei alkotott. Igen, de megrendültek az ágazat pozíciói. Az üzemek közül sokan, önhibájukon kívül, annyira eladósodtak, hogy ma már csak vagyonuk felélésével képesek fennmaradni. Mindez igaz, mint ahogyan az is, hogy sürgető a felvásárlási árak rendezése, s annak kormányzati eszközökkel való biztosítása, hogy az agrárszektorok a többi termelőágazathoz hasonló nyereséget realizálhassanak. Ezek azonban olyan konkrét kérdések, amelyek csak szakértelemmel s nem retorikával orvosolhatók. Azt is tudva persze, hogy ma a világpiacon nem a mezőgazdasági árak, hanem a támogatások versenyeznek, s hogy a magyar agrárolló még a 80-as válságévekben is alig haladja meg az európai átlagot. Válságretorika minden hangra A kannibalizmusnak egyébként a gazdaság a leghálásabb terepe. Igaz jogos az ingerültség, ha a gazdasági bajainkról esik szó. S a szélesebb közvélemény is fontosabbnak tartja a gazdaságot bármilyen pártszerveződésnél. Ezért is szárnyalhat a válságretorika, akár olyan változatban is, mint ahogy egyik ismert tudósunk nem tudván ellenállni a már idézett licitálási kényszernek — azzal lepte meg legnépszerűbb napilapunk olvasóit, hogy „még a válságunk is válságban van”. A közvélekedés persze mindezt alátámasztja. De azt se feledjük, hogy — sajnos a. világon mindenütt — a közvéleményt nagymértékben formálói formálják. A Központi Statisztikai Hivatal legújabb, „Hazánk a világban” című áttekintése legalábbis meglepő adatokat közöl azok számára, akik csak a sajtóból tájékozódnak helyzetünkről. E szerint például az infláció éves növekedési üteme a 80-as években Magyarországon az európai átlag szintjén vagy az alatt mozgott. Persze; ki vitatja ma már, hogy a lakosság mintegy egyötöde napi megélhetési gondokkal küzd, s a nyugdíjasok nem csekély része alig engedheti meg magának, hogy húst fogyasszon. Mégis az a helyzet — elismerem, számunkra ez nem vigasz —, hogy az egy főre jutó húsfogyasztás Magyarországon magasabb, mint például Nagy-Britanniá- ban, Finnországban, Svédországban vagy éppen Japánban. Gazdasági válságunkat mindettől függetlenül kezelnünk kell. Például a működő tőke idecsábitásával. Ehhez viszont biztonságra és stabilitásra van szükség. Vajon bátorítják-e a nemzetközi tőkét ifjú kannibáljaink szovjetellenes és antikommunista megnyilatkozásai? Nem vitatom -hogyan. Js tehet- : ném bárki jogát arra, hogy az országos nyilvánosság előtt ítélkezzen elevenek és holtak felett. Az arányérzékkel azonban valahol baj van, ha egy alig néhány ezer fiatalból álló lelkes csapat olyan imponáló maga- biztossággal nyilvánít véleményt bármiről, mint egy nagyhatalom képviselője. Bocsánat, utóbbiak néha kicsit tartózkodóbbak. S azt már csak félve teszem hozzá, hogy e csoport egyik-másik ismert vezetője eddig még csak igen szerény egyetemi tanulmányi eredménnyel bizonyította politikusi rátermettségét. Nekik ugyan beszélhet Andrew Sarlós a biztonság és stabilitás szükségességéről, a jó befektetői klíma érdekében például a HVG-ben: „ha egy szélsőséges, antikommunista, szovjetéi lenes kormány kerül-' ne hatalomra, s az bolondságokat csinálna, az senkinek sem állna érdekében, és ez esetben abban is biztosak lehetnek, hogy a kutya sem jön ide”. Na persze, ő csak egy kanadai üzletember, aki saját bevallása szerint eddig egymaga több pénzt hozott Magyarországnak, mint bárki más, beleértve az Egyesült Államokat. Az MSZMP kannibáljai Kannibáljaink persze nekünk is vannak. Azokra gondolok, akik egyre intoleránsab- bak az MSZMP-n belüli véleménykülönbségekkel szemben. Pedig ez a párt nagy utat tett meg, akárcsak másfél évvel ezelőtti önmagához képest is. Elindult egy bürokratikus állampárttól a mozgalmi, politizáló párt felé. Ma még sok százezer tagról lévén szó, érthető, hogy ez gyötrelmesen nehéz folyamat. De vajon azzal segítjük-e az MSZMP megújulását, ha az örvendetesen sokfajta új erő főként egymás kiszorítására szerveződik? Talán inkább azt kellene keresnünk, ami összeköti, kompromisszumos módon közelíti, s nem elválasztja az irányzatokat egymástól. A hétszázezer párttag döntő többsége bizonyíthatóan nem internált senkit. Nincs korrupciós ügye, de még csak pártüdülőben sem járt. Többnyire mint az országban annyian tették a dolgukat, s keményen dolgoztak a boldogulásért. Hogy közben egy olyan jövőben reménykedtek, amelynek egyes elemei megvalósit- hatatlannak bizonyultak talán nem bűn, inkább sokak számára személyes tragédia. A szakításra törekvőknek erre is gondolniuk kell. Ma a párt meghatározó része reformot, valódi megújulást akar. De talán kevesebb küldetéstudattal valamennyien többre mennénk. Nem szólva arról, hogy a világ minden politikai pártja, választásra készülődvén, inkább sorait összezárni, erőit gyűjtögetni, mintsem szétzilálni igyekszik. Kevesek hibája, tévedése, esetleg tényleges bűnei miatt egy sok százezres kormányzópárt harmincévi történelmétől teljesen elhatárolódni óriási felelősség. Mellesleg olyan, mintha a katolikus egyház az inkvizíció egykori bűneinek nyilvános megbánásával kívánt volna valaha is új tagokat toborozni vagy híveket megtartani. Persze, joggal gondolhatja bárki: mindez üres filozofálgatás. Mi sem könnyebb, mint fantomellenfeleket kreálni, s ellenük hadakozni. Hogy mégsem egészen ez a helyzet, hadd idézzem néhány sorát a ma legkomolyabb országos ellenzéki tömörülés, a Magyar Demokrata Fórum kispesti szervezete választási felhívásának: „A kommunisták választási csalással megszerezték a hatalmat, az országon fegyverrel, börtönnel és akasztófá'val uralkodtak, s bár eszközeik kifinomodtak, így is a legmélyebb válságba taszították mára az országot; ne engedjük, hogy tovább uralkodjanak a nemzet fölött!” Hát itt tartunk a politika „művészetében” 1989 őszén. Valahol Európában. Vagy mégsem? Forgács Imre MSZMP KB szakértő Részvénytársasággá alakult a Vídia Dobos Lajos asztalos, 49 éves, nős, két gyermeke van, 27 éve dolgozik a gyárban, s 1963 óta tagja az MSZMP-nck: A párt a gyárban eddig sem szólt bele abba, hogy mit, hogyan, mennyiért termeljünk, legfeljebb segítette a tervek teljesítését, megvalósítását. Agitáltunk, egymást buzdítottuk: dolgozzunk jobban, ha szorított a határidő, húzzunk rá. Azt vallottuk, s tesszük ma is: mi, kommunisták mutassunk példát a termelésben. Kommunista szombatokon amelynek munkabérét a lakásépítésre fordítottuk mi valameny- nyien bent dolgoztunk. Ha az üzemben megszűnik a pártalap- szervezet, nagyon sokan kilépnek, de lehet, hogy néhányan ezt szeretnék! Azért mert párttag vagyok, sohasem tettek kivételt velem, nem volt nagyobb az órabérem a pár- tonkívüliekénél, de igenis szóltam, ha a csoport nem kapott elegendő prémiumot. A csoportban több a pártonkívüli. Nem igaz, amit ma az ellenzék állít, hogy a pártonkí- vüliek kevesebbet kerestek, mint mi, bár előfordulhatott, legfeljebb azért, mert kevesebbet dolgoztak, vagy fiatalabbak voltak. En azt akarom: maradjon meg az üzemben a pártalapszervezet. Sóti Lajos lakatos, 40 éves, nős, két gyermeke van, 25 éve dolgozik az üzemben, a pártnak 1972 óta tagja: — A taggyűléseket — a híresztelésekkel ellentétben általában közvetlenül munkaidő után tartottuk, tartjuk ma is, legfeljebb rendkívüli esetekben a munkaidő befejezése előtt negyedórával. Nem valós az az állítás sem, hogy a kommunisták nem használták ki a munkaidőt, csak gyülésez- tek. Nálunk norma van, s az egyéntől függ - lehet az párttag vagy pártonkívüli —, hogy menynyit termel. Általában mindenki teljesítette az előírást, de az elbírálásnál nem tettek különbséget pártállás miatt. Aligha kell magyarázni, mi rejlik a követelés mögött! Itt, a gyárban jobban összefogható a tagság, szervezettebben lehet akár a lakóterületen is akciókat végrehajtani. Kiss Károly lakatos, 35 éves, nőtlen, 20 éve dolgozik a gyárban, 1977 óta MSZIMP-tag: Eddig sem szóltunk bele a gyár irányításába, abba, hogy mit állítsunk elő, s ezután sem lesz erre jogosítványunk. Elég nagy bajban van a gazdaság, az ország, most kellene összefogni, s nem azon meditálni, hol legyenek kommunisták, s hol nem! Ez most a legfontosabb, ez húzza ki az ország szekerét a szurokból? Nagyon sok a szöveg, arra buzdítanak bennünket: menjünk ki az üzemből, ahelyett, hogy megmondanák, ha már ilyen okosak, hogyan jnász- szunk ki a slamasztikából. Évtizedek alatt megszoktuk, hogy itt politizálunk. Ez még a múlt rendszerben is hagyomány volt, szervezkedjen más párt is, engem nem zavar. Most az a módi: ne politizáljunk az üzemben, de cigarettavagy étkezési szünetben alig győzünk válaszolni a kérdésekre. Szerintem éppen most kell politizálni, most nem szabad bizonytalanságban hagyni munkástársáinkat, amikor a legnagyobb szükség van rá. Bennünk, egyszerű kommunistákban nincs semmi szégyenérzet, nem mi juttattuk ide az országot! Eddig is dolgoztunk, ezután is ezt kell tennünk. Szilágyi András lakatos, 29 éves, nőtlen, 7 éve dolgozik a gyárban, azóta tagja a pártnak: Mi az, hogy bent és mi a kint? Ezt a szó- használatot nem egészen értem, de állítom: aki mondja, az sem! Munkaidő után tartjuk a taggyűléseket, hem szólunk bele a termelés irányításába, akkor honnan is menjünk ki? Az, hogy én kommunista vagyok, akkor is az maradok, ha dolgozom, nem vethetem le a meggyőződésemet, mint egy kabátot a gyárkapuban, meg nem is akarom. Cigarettaszünetben sokat vitázunk. Beszélgettem ellenzékiekkel is, s kiderült: ők most akarnak bevonulni. Az MDF — ezt a tévéből tudom — politikai hátteret kíván biztosítani a munkások számára. Kérdezem: mi ez, ha nem bevonulás az üzemekbe? Azt mondják, nem lehet az üzem politikai csatározások színhelye, akkor miért találunk kommunistaellenes szórólapokat a műhelyekben? Mi ez, ha nem politikai harc? Nem kivonulni kell, hanem felvenni a nekünk dobott kesztyűt... Gémes Gábor A napokban ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját az ország legnagyobb vas- és műszaki kereskedelmi vállalata, a Vídia. Az éves szinten — szerényen számolva is ki- lencmilliárd forintot forgalmazó szegedi központú cég életében az utolsó esztendők jelentős változásokat hoztak. A korábbi Vídia Nagykereskedelmi Vállalatot 1988-ban Vídia Kereskedőházzá keresztelték át, majd az idén tavasszal részvénytársasággá alakultak. — Gyakorta hallani manapság, hogy gazdasági egységek szervezeti változtatást hajtanak végre. A divat, vagy a gazdasági szükség- szerűség diktálta a Vídia esetében ezeket a lépéseket? — ezt kérdeztük először dr. Csölle Tibor elnök vezérigazgatótól. Kecskemét és Baja a legeredményesebb Semmi esetre sem a divat. A névváltozások cégünk fejlődésének jelentős állomásait jelzik. A nyolcvanas évek elején hozzáfogtunk egy sajátos rendszer kiépítéséhez. Életre hívtunk egy, a nagykereskedelmünkön keresztül á kiskereskedelmünket kiszolgáló egységhálózatot. Fennmaradásunk, fejlődésünk érdekében sok új áruházat, boltot nyitottunk ekkortájt. 1983-ban például Kecskeméten, a Parasztfőiskola mellett vásároltunk egy romos épületet. Ezt rekordidő alatt rendbe hoztuk és kialakítottunk belőle egy raktáráruházai. — Ügy tudom, akkor többen felvetették, hogy nem szabad ott áruházát nyitni. Szerencsére, nem lett igazuk, mert a kezdet kezdetétől nagy volt iránta a vásárlók érdeklődése, ami azóta sem lanyhult. Az áruház olyan forgalmat produkált, hogy mostanra már „kifizette” önmagát. Ugyanúgy, mint a hajai raktáráruház. Ha itt tartunk, el kell mondanom, hogy cégünk működési területe Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Szolnok megye mellett a fővárosra is kiterjed. Kecskeméten és Baján található a két, leggazdaságosabban működő egységünk. Baján egy áruházat és egy üzletet, Kecskeméten pedig három üzletet és egy nagy raktáráruházát üzemeltetünk. Ezek közül az utolsó kiskereskedelmi boltot 1986 decemberében nyitottuk meg a megyeszékhely központjában. A Kéttemplom közben vásároltunk meg az Aranypóktól egy üzlet- helyiséget, amit szépen rendbe hoztunk. Az új bolt várhatóan az év végére kitermeli a rá fordított költségeket. Két Bács-Kiskun megyei egységünk tehát jól dolgozik. Jellemző adat, hogy vállalatunk 1,7 milliárdos kiskereskedelmi forgalmának egyharmadát ők adják. Nem véletlenül koncentrálódnak fejlesztéseink ezekre a területekre. — Ön minek tulajdonítja ezeket a kiugró eredményeket? Elsősorban az itteni szakembergárda rátermettségének. Ám Kecskemét esetében például nem hagyhatjuk figyelmen kívül a nagy átutazó forgalmat sem, ami ugyancsak hozzájárul a sikerhez. Apadó hitelforrások — Térjünk vissza a vállalatnál bekövetkezett szervezeti változásokhoz. Hogyan lett a Vídiából kcrcskcdöház? Öt esztendővel ezelőtt kezdtük meg tevékenységi körünk bővítését. Ekkor a nagy- és kiskereskedelmi tevékenység mellé megkértük és meg is kaptuk az önálló külkereskedelmi jogot. Így a cég három lábra állhatott, ami növelte a gazdálkodás biztonságát. Ezt követően ismét továbbléptünk a termeléssel, termeltetéssel, valamint a finanszírozással, azaz a más partnerekkel bővíteti pénzügyi kapcsolatok létesítésével gazdagítottuk cégünk profilját. A kereskedőházi jogosítványt ilyen előzmények után, 1988. árpilis 7-én nyertük, el. — Aztán két év sem telt el, és ismét átírták a cégtáblát. Miért?- A gazdasági környezet változása késztetett bennünket erre. A bankok szűkítették a hiteleket és ezzel alaposan megnehezítették a vállalkozások továbbfejlesztését. A kereskedelmi vállalatok saját tőkeellátása igen csekély. Csupán a kölcsönöknek köszönhe• A kecskeméti raktár- áruház nagy forgalmával inár „kifizette” az árát. tőén tudták eddig is a forgalmat szinten tartani. Nos, ebben a helyzetben egyik napról a másikra jelentős hitelcsökkentés következett be. Hadd említsek egy konkrét példát: egy 300 millió forintos folyószámlahitelünket egyetlen tollvonással 80 millióra mérsékelték. — Hogyan tudták áthidalni ezt a hirtelen fellépő pénzhiányt? —» Nagyon nehezen. Már csak azért is, mert 1988-ban a bérklubtagság legkeményebb kritériuma bennünket is szorított. Ez kikötötte: a klubtag egyetlen napig sem állhat sorban a bankban. Azaz: nem tartozhat teljesítetlen számlával egyetlen szállítójának sem. Hát ez a helyzet világossá tette, hogy nem várhatunk tovább. Létre kell hoznunk egy olyan tőkeintegrációt, amely védelmet nyújt a vállalatnak a szabályozóváltozásokkal szemben. Ekkor határoztuk el, hogy külső tőke bevonásával részvénytársaságot alapítunk. Az idén május 1-jétől húsz gazdánk van. Ennyi a részvényeseink száma. A következő állomás — Kik az. rt. tagjai? Az NSZK-beli Kludi Finomszcrelvény- gyár külföldi tőkével szállt be. Gyönyörű csaptelepeket készítenek, amelyeket boltjainkban most már mi is forgalmazunk. A nyugati partner mellett hazai bankok, pénzintézetek, kerctjljpdelmi társaságok, állami gazdaságok, tsz-ek is találhatóak a tulajdonosok listáján. — A részvénytársaság tehát létrejött, s a hírek szerint eredményesen dolgozik. Ezek után bizonyára jó ideig nem kerül sor szervezeti változásra a Vídiánál? — Az rt. fő feladata jelenleg az, hogy minél eredményesebben működjön. Ezt kívánják, követelik a részvényesek, akik az elért nyereség után kapják az év végén az osztalékot. Ugyanakkor az eredményes munka hosszú távú érdekünk is, hiszen feltétlenül gyarapítanunk kell vagyonúnkat, mert könnyen meglehet, hogy a 840 milliós alaptőke a jövőben kevés lesz. Változatlanul felhasználunk hiteleket a gazdálkodáshoz. Ez pedig nagyon drága és ráadásul — teljesen bizonytalan. A következő alaptőke-emelésnél újabb szerkezeti változást tervezünk. Egységeinket teljesen önállóvá akarjuk tenni. Így ők is vonhatnak majd be tőkét tevékenységük bővítésére. Ráadásul a jelenleginél érdekeltebbé válnának munkájuk hatékonyságának javításában. A nagy részvénytársaságon belül tőkebővítés mellett káeftékké és önálló kis részvénytársaságokká szerveződnének ezek az egységek. Ez lesz vállalatunk továbbfejlődésének következő állomása. Gaál Béla Elismerés a Dutép dolgozóinak A Dutép jól szervezett, kiváló minőségben elvégzett munkájának eredményeként határidőre elkészült Cegléden, és szeptember 3-án fel is avatták a Kereskedelmi Szakközépiskola, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézetet. A város egyik új díszének is tekinthető épületegyüttesben kilenc tanterem, két előadóterem és több más helyiség teszi lehetővé a zavartalan oktatást, illetve tanulást. A jövő vendéglátó-ipari szakembereinek nevelését segíti a korszerű eszközökkel felszerelt tankonyha és az étterem. Nagy hasznát veszik a tornateremnek és az udvaron lévő, műanyaggal borított kézilabda- és futópályának. A 109 millió forintos beruházás megvalósításáért, amely 1987 őszén kezdődött, elismerés illeti a Dutép dolgozóit, akik nem feledkeztek meg arról sem, hogy az épület helyén egykor álló családi ház jellegzetesen ceglédi kapubejáróját felújítsák. (Opauszky László felvétele)
