Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-26 / 201. szám

1989. augusztus 26. • PETŐFI NÉPE • 5

ÚJABB KÉT NEMZETKÖZI DÍJ

Csillag, gumicsizma, szőrös hasú úttörő ...

Az egyik plakáton kopott vörös csillag látható zabla, sarló, kalapács, kötél, koszos gumicsizma társaságában, egy romos tanya falánál. A másikon nemzeti zászlóból formált fájdalmas arc, melyen az ordító száj a kivágott címerre emlékeztet. (Szerencsés Dániel). A harmadikon kövér, szőrös hason felhúzott trikó, s a háj úttörő övre fity- tyed. A negyediken két krisztusi szög alkot keresztet, alattuk a vörös vértócsa Magyarország formájú, fölötte egyetlen szám: 301. — Pócs Péter plakátjainak leírását oldalakon keresztül lehetne folytatni. Ehelyett, bevezetőként, hatásukról érdemes tenni egy megjegyzést: Megdöbbenést, viszolygást vagy nevetést gerjesztenek ezek a plakátok, ugyanakkor a társadalom, a politika kritikáját vállalják többségükben, a történelem és mindennapjaink jelenségeinek átgondolására ösztönözve szemlélőjüket.

— Plakát és politika. Szerinted e kettő elválaszthatatlan?

— Nem feltétlenül. De az kétségtelen, hogy a művészetek sosem voltak teljesen érzéketlenek azokkal a társadalmi-politikai jelenségekkel szemben, amelyben az alkotók éltek. Ez természetes. Ellentétben azzal, amikor a hatalmon lévő politikusok próbálják meghatározni — hatalmi eszközökhöz nyúlva —, hogy mi a művészi érték és mi nem.

— A hírek szerint alig két hónap alatt újabb két nemzetközi díjat is nyertél.

— Igen, az egyiket Anecy-ban, az idei nemzetközi animációs fesztiválon, azzal a plakátommal, amelyiket a legutóbbi Kecskeméti Animációs Filmszemlére készítettem. És nemrég kaptam az értesítést, hogy a Kaliszban, Lengyelország legrégebbi városában rendezett nemzetközi kiállításon ugyancsak első díjjal jutalmazták egyik plakátomat.

— Ha jól tudom, ez utóbbi produkciód az, amit a Magyar Demokrata Fórumért hozsannázva készítettél. Csakhogy azóta kiléptél az MDF-ből, s a Szabad Demokraták Szövetségének alapító tagja lettél Kecskeméten.

így van. Amikor megalakult az MDF helyi szervezete, azonnal beléptem, mert ez volt az első olyan gyülekezet, mely a társadalmi változásokat sürgette. De megvallom, hogy kicsit csalódtam az egészben. És ma sem tetszik, ahogy a nemzeti színű zászlón lovagolnak, ahogy a népszerűséget hajszolva riszálják magukat az MDF- esek. Ezzel szemben az SZDSZ kiérleltebb, reálisabb, s éppen ezért hatásosabb programmal jelentkezett. Nézd, kritizálni mindig mindent és mindenkit lehet. De, csak a tiltakozás kevés önmagában. Ezt az országot ki kell segíteni e gödörből valamilyen módon. Csupán azzal lehetetlen, hogy azokra mutogatunk, akik a gödörbe taszították. Az SZDSZ sajnos nem túl nagy létszámú szövetség, hiszen nagyrészt csak az értelmiséget tömöríti ma még, de legalább van konkrét programja, ami szerintem markánsabbá teszi a többi ellenzékinél.

— Beleértve a gombamód szaporodó, úgynevezett nosztalgiapártokat is?

— Mi az hogy! Már elnézést, de leginkább ezek a nevetségesek, hiszen ott akarják folytatni, ahol negyven éve betiltották őket, tisztelet egy-két kivételnek. Ez röhej, hiszen minden józanul gondolkodó tudja, mit változott azóta a világ.

— Benne te is. Lehet, hogy holnap megint egy másik szervezet, párt tagja leszel?

— Ezt elég cinikusan kérdezed, a lényeg viszont az kell legyen minden magyar számára, hogy hogyan lehet végre európai, hogyan emelkedhet fel ez az ország. Progresszivitás, emberség, demokrácia, igazi szabadság .. . Ezeket a fogalmakat eléggé lejáratták. Mindent el kell azonban követni azért, hogy visszakapják igazi értelmüket. S az a szervezet, párt, amelyik hatékony, reális programmal képes harcolni ezért, az lesz nekem mindig a legszimpatikusabb. Ha holnap az MSZMP rukkol elő ilyennel, kérni fogom az átigazolásomat... De lényegében sokadlagos kérdés, hogy én milyen

politikát tartok követésre méltónak, még akkor is, ha a plakátjaim mindig a saját érzéseimet, meggyőződésemet tükrözik. Ami a legfontosabb, hogy a különböző pártokhoz, szervezetekhez tartozók tevékenysége ne merüljön ki abban, hogy csak köpködnek egymásra. Mikor lesz végre egységes a magyar? Hiszen a cél közös: igazi jogállamban, demokratikus körülmények között, jól éljen ez a nép. Mint perspektívát, mindenkinek ezt kell szem előtt tartania, miközben saját sebeit nyalogatja, ne adj’ Isten saját ingoványos alapra tákolt karrierjét építgeti. És sikert csak az összefogás hozhat. Kritizálni a legkönnyebb, de aki ezt teszi, legalább mutassa fel, hogy mihez képest lát rossznak ezt meg azt. Vagyis: rombolni csak az rombolhat, akinek pontos, szebb és jobb terve van arra, hogy mi épüljön a lerombolt falak helyén.

— Szépen hangzik. Ám a gyakorlat azt mutatja; mindenki a saját érdeke szerint szeretné, hogy az új falak emelkedjenek. Pócs Péterre is mondták, hogy azért mondott le a Magyar Képzőművészek Szövetségének területi titkári —- választott! — funkciójáról, mert nem sikerült megsütni a pecsenyéjét ezen a tűzön.

Hülyeség. Én akkor már kaptam Kecskeméttől egy műtermes lakást, amiről a képzőművészek többsége ma is csak álmodozik ebben a megyében. (Igaz, siralmas a lakás műszaki állapota.) Ettől függetlenül nem tudtam túltenni magam olyan zavaró körülményeken, amelyek sorozatosan megfigyelhetőek voltak, s a mai napig azok, ha a tehetséget és a pénzt mérlegre tesz- szük. Leegyszerűsítve arról van szó, hogy ne egy-két laikus hivatalnok döntse el, ki milyen ösztöndíjra, milyen megkülönböztetett előnyökre méltó ebben a megyében, hanem hozzanak létre egy szakértői, művészeti tanácsot. Ezt területi-titkári megbízatásom idején nem sikerült megvalósítanom, ezért döntöttem úgy, hogy 133 nap után lemondok. Süket fülekbe ordítozni felesleges ...

— Valójában hány díjat nyertél eddig a plakátjaiddal?

Nemzetközit 15-öt, hazait pedig, ha jól számolom, nyolcat.

— És dőlt a pénz. Legtöbbször kemény valutában.

Bár igaz lenne, amit mondasz! Én sokszor megpróbáltam, s együtt is megpróbálhatjuk kiszámolni, mennyit kellett fizetnem míg kinyomtattak egy plakátomat, s azután mennyit profitáltam ... De hidd el, hiába csináltam százötvenet idáig, a végösszeg: nulla.

— Akkor miből élsz?

— A különböző katalógusok, emblémák tervezéséből. Ennek ellenére az úgynevezett alkalmazott grafikai munkáimra vagyok a legbüszkébb. Igaz, volt, amelyiket bezúzták, a Nem bántja a szemét című plakátomat például, mert a szeméthalom között volt egy összegyűrt papír „jogállam” felirattal. De a Szerencsés Dániel című filmhez készített munkám sem nyerte meg az akkori kultúrdiktátor, Aczél György tetszését, ami elég volt, hogy feketelistára kényszerüljek.

— Ám jöttek a nemzetközi díjak.

Szerencsére, mert sok atrocitástól

megmentettek, ha reálisan átgondolom az utóbbi éveket.

— Lázadásod azonban nem csupán a múltté.

— Persze, hogy nem! Nincs aljasabb dolog annál, mint megalkuvó módon hallgatni a ma problémáiról. S hogy elfogultsággal ne vádoljanak, nézzünk meg közelebbről egy másik művészetet, a színházat. Csodálatos világ! De nem Kecskeméten, hiába áldoznak rá majdnem ötven millió forintot évente, a közpénzből. S az ilyesmi az, ami igazán bosszant. Nevezhetjük az aránytévesztések gnóm gyermekének, az értékek káoszának, de keresztapai mivoltunktól függetlenül el kell ismerni, hogy olcsó limonádé csupán, amit a belépőjegyért kapunk ebben a patinás színházban újabban. Maholnap visszasírjuk a Jancsó-korszakot. Minderről csak azért beszélek, mert a képzőművészet terén sem lesz jobb a helyzet, amíg a konfliktusoktól rettegő, szakavatatlan hivatalnokok döntenek arról, mi az igazi érték és mi az, ami egy huncut vasat sem ér . ..

BERTÓK LÁSZLÓ:

A jövő oldalán a szárny

Sűrűsödik a végtelen a pillanatot hozza rám perceken múlik centiken átüt az anyag a ruhán

méregetem mennyi a hány hogyan adjam föl hogyha nem de amit nyerek logikán elvesztem a képzeleten

egy halálom egy életem a jövő oldalán a szárny ha mozdulok az a jelen ha elvétem az az irány

s távolodok magam után mintha tudnám hogy mi legyen.

SÁRÁN Dl JÓZSEF: Valaki úgy fütyül Feleségemnek

Miért, hogy a jóságról, . oly nehéz írni?

Kinevetni könnyű, vagy illetődre sírni.

Pedig a jóság: kegyelem, az isteni rész bennünk.

Valaki mégis úgy fütyül a poklot kell szeretnünk.

ANTÁLFY ISTVÁN:

Hogy ne lássak ...

Tavasz se volt, s már véget ért. Mcgroskadtak a kicsi házak. Szemembe söpörte a port a szenesember, hogy ne lássak.

Hát a mindenség koszorúja? Gyertyafény űzte éjszakák . ..?

Ki menjen el a háborúba, ha biztos, hogy nym lesz tovább?

Kérdezni könnyű! Mennyi rontás! Fáradt munka, gyökcrteíen lélek, vágy, cifra úri-kondás, s megszégyenített értelem.

RÉTI-CSONKA LÁSZLÓ:

Nyárreggeli vers

aranyló zöld lombok

sistergő madárdal robbanó szél napláng

fűillat száll szárnyal

éh-prücsök zengedez

romvár most a létünk magányunk tölsivall

szorongunk mert félünk

TÓDOR JÁNOS:

Örülünk, hogy élűnk

Egy albérlő naplójából

. .. életem első albérlete. Egy elvált ápolónő a házinéni, akit orvos férje évekkel ezelőtt elhagyott. A heverőn sárga, bolyhos pléd, műanyag fotelok, apró asztal. Házinénim három műszakban dolgozik, így egy héten egyszer éjszaka is - följöhetnek hozzám barátnőim. Ketten vannak: egyikőjük a tejüzemben dolgozik, másikuk közgazdászhallgató. Kedves lányok. Tegnap megérkezett néhány napra az ápolónő lánya is, aki Szegeden él. Gyönyörű teremtés, s bigottul vallásos. A katolicizmusról beszélgettünk, amiben én egyáltalán nem vagyok otthon. Már-már beleszeretek, amikor házinénim megtiltja, hogy beüljön hozzám. Kit nap múlva szilveszter, s én szeretném ezzel a tiszta lánnyal tölteni. De hát ez lehetetlen. Az anyja hazaküldi. Elkeseredésemben a főiskola elő- szilveszterén a sárga földig leiszom magam. Ott van Ági is, korábbi babaarcú kedvesem. Hívom magamhoz, de nem kíváncsi rám. Hajnalban dörömbölésre, csöngetésre ébredek. A szomszéd az, követeli, hogy azonnal kapcsoljam ki a magnót.

.. .január 2. Vivien alszik mellettem. Szilveszter óta itt van. A főiskolán találkoztunk, s barátaival eljöttek hozzánk. Sajnos, tegnap reggel a házinéni nem tudott bejönni az előszobába a feltorlaszolt fotelektől. Amikor Vivit meglátta az ágyban, elsápadt, kirohant, aztán vagy tíz perc múlva újra kopogtatott, és közölte, hogy a hónap végével költözzek el. Immár nem törődünk semmivel. Holnap vizsgáznom kellene, de én csak Vivient bámulom.

... András azt mondja, nem vagyok normális, hogy vizsgaidőszak közepén kirúgatom magamat. A mozi előtt találkoztunk, valamikor egy gimibe jártunk. Költözzek hozzá, majd ő a háziakkal megdumálja. Sötét, vén diófára néző szoba, a redőnyt nem lehet lehúzni. Az Ulysses-t olvasom plédekbe bugyolálva. Éjszakánként pedig Droun Vaskirá- lyokáról beszélgetünk. András negyedszer olvassa, szinte már kívülről tudja. Ő, ha esik az eső, nem megy be az egyetemre. Egész nap alszik, csak a legszükségesebb kaját veszi magához. Mormota. Lányokat szigorúan tilos behozni a házba. Ez is egy vallásos família. András abszolúte nem nőzik. Rákosi Mátyás Összes Műveit tanulmányozom, barátomnak hosszú passzusokat olvasok föl a beszédekből. A házibácsi egyre bizalmatlanabbul méreget. Néha rumot iszunk, ilyenkor Andrással nem lehet bírni. Arról szaval, hogy utálja az orvosit, s hogy ő kizárólag csak régész akart lenni. Múlik az idő. Évfolyamtársnőm, Kölyök, tanulni jön hozzám. Becsempésszük, s magunkra zárjuk az ajtót. András végre el... A házibácsi veszettül dörömböl, nyissuk ki, különben .. Különben, mi van? kérdezek vissza. Különben kihívja a rendőrséget. Kifelé megyünk, amikor Kölyök- től személyi igazolványát kéri. Elmagyarázom neki, hogy a hölgy nem kurva, csupán egy évfolyamtársam az egyetemről. Az öreg elfúló hangon szitkozódik.

. .. nem fogadják a köszönésemet két nap óta. A postás expressz ajánlott levelet hoz: vegyem tudomásul, hogy fel vannak háborodva, és sürgősen szedjem a sátorfámat.

... szeptember óta egy új, hegyre emelt villában lakom. Éjszaka dolgozom, nappal egyetem és alvás. Úgy érzem magam, mint a halálra készülő Devecseri Gábor. Fantasztikus naplóját, A hasfelmetszés előnyeit olvasgatom, amikor van hozzá erőm és kedvem. A lány, akit szeretek, föladja saját bérleményét, hozzám költözik. A háziak másfélszeres díj ellenében tudomásul veszik. Egyedül bányász barátom, Franci jön hozzánk. Néha eljárunk a Hullámba, kivált amikor Franci fizetést kap. A Vadásztanyán, a szarvaspörkölt közben, összeveszünk Trockijon. Érdemeit bizonygatom, a furcsa mexikói éveket. Élettársam éjszaka az előtérből motozást hall. Kimegyek, de nem látok senkit.

... az öreg leskelődik, hangoztatja napok' óta a lány, aki velem lakik. Nem akarom elhinni, amíg a saját szememmel nem látom. A lépcsőn jövök fölfelé, amint megpillantom, hogy a kulcslyuknál guggol. Elvörösödik, krákog, s azt mondja, csak mejj akart győződni róla, hogy itthon vagyunk-e ... Este feljön a felesége, és közli velünk, tovább nem maradhatunk, mert nem vagyunk megesküdve.

... a tízemeletes toronyház legfelső szintjén a konyha ablakában előre-hátra mozgó árnyat látni odalentről. Ő, Irénke néni, legújabb főbérlőnk. Bedolgozó: éjjel-nappal kesztyűket varr. Két tinédzser lánya van, akik kapcájuknak tekintik anyjukat. Plakátokkal borítják a falat, berendezkedünk, boldogok vagyunk. Kétszer három méteres szobánk havi díja nekünk egy vagyon.

. .. nem tetszünk Irénke néninek, mondja egyik reggel

kedvesem. Az a véleményem, hogy nem beszélgetünk vele eleget. Röhögnöm kell. Jóformán csak aludni járunk „haza”. Holnap, súgja élettársam, újabb bérlők érkeznek. Egy gyermeket váró házaspár. Immár nyolcán leszünk az ötvennégy négyzetméterre. Ha ez nekünk nem tetszik, el is mehetünk, üzeni Irénke néni...

... és miért nincsenek iskolában? — kérdezte a koszos presszóban az igazoltató rendőr tőlünk. Ma március 21 -e van, mosolyog a lány a közegre. Na és, akkor mi van? kérdez vissza az őrmester. Semmi, mondom én: albérletre vadászunk, nem tud véletlenül egyet... Fejét csóválva adja vissza igazolványainkat.

. .. másfél órája gépeli a szerződési nyilatkozatot a kopasz, májfoltos koponyájú háziúr. A tárgyakhoz külön használati utasítás, külön oldalon, hogy mit tilos a bérleményben. Mikor fejezi már be, mivel dolgozni kell mennem, me- részkedek elő a kérdéssel, de ő nyugodtan veri a billentyűket. Nem hallja, egyik fülére süket. Vasúti forgalmista völt kezd a mesébe —, viharban telefonozott, amikor belevágott a vonalba a villám. Ez nem igaz, akadok ki, amikor begépeli, hogy pontosan kétezer pénz az üres szobácska. Egymásra nézünk kedvesemmel, s megvonjuk vállunkat. De ezzel még nincs vége. Külön záradékot nyit: a többi albérlő beleegyezése is szükséges. Elrohanunk, de csak az egyik van otthon, felőle jöhetünk. A házaspárt a színházban csípjük el. Megszokták már az öreg trükkjeit, úgyhogy részükről is oké. Késő este érünk vissza. Csöngetünk, de mindhiába. A háziúr nem enged be minket.. .

... ha rádiót, magnót és vasalót használunk, fizetnünk kell érte, közli a házinéni. Mániákus tisztaság mindenütt, a kádat fürdés után ki kell súrolni, majd száraz ronggyal áttörölni. Fekhelyünk egy gyerekheverő. A házibácsi egész nap otthon van, rokkantnyugdijas. A tévé külföldi adásait bömbölteti, s hangosan fölnyerít, amikor valami számára tetszőt lát. Feleségem mellettem alszik, olvasni próbálok, de ebben a zajban lehetetlen. Érkezik a házinéni, s hallom, hogy felhevült házigazdánkra rájön a kángörcs. Üzckednc, de a nő menekül. Hányinger kerülget. Ajtó csapódik, káromkodik a házinyúl. Benyitok a fürdőszobába, fölhajtóm a vécé fedelét, amikor észrevezsem, hogy valaki fekszik a kádban. A házinéni ijedten mosolyog ... Három nappal később ötszázzal többet kérnek, mire mi persze, nem vagyunk hajlandóak fizetni. Másnap az újságban észrevesszük, hogy fejünk fölött meghirdették a szobát.

. .. március vége. Franci lélekszakadva rohan hozzánk: van kégli, méghozzá a belváros szívében. Elnyújtott, hosszúkás épület, szobánkat kétajtós szekrény választja el a házinénitől, aki ismert operaénekesünk anyósa. Az épület hátsó traktusát Sanyi bácsi lakja nejével. A hetvenéves öregúr a papírszakmában utazik: dobozokat gyűjt, Jhajtogat, szállít. Reggelente felpúpozott gumikerekű kocsijával csoszog el ajtónk előtt. Esténként pedig kicsípi magát, s a Kioszba indul kártyázni. Házinénink kedves, barátságos hölgy, a korán egyedül maradi asszonyokra olyannyira jellemző üldözési mániával, bezárkózási komplexussal, némi ideggyengeséggel. Fürödni viszont nem lehet, illetve csak akkor, ha Annuska néni elutazik lányához. Ilyenkor egyedül mi birtokoljuk a lakást. Befütünk a fürdőszobába, és fél napokat lubickolunk. Bevetjük magunkat az óriás fotelekbe, és tévét nézünk. Annuska néni, persze, mit sem sejt ebből. Nem tudja, hogy a szekrényen át közlekedünk. Békében válunk meg egymástól.

... Az új lakás - mit lakás, csupasz szoba ezeregy, plusz a fűtés. „Gazdáink” fiatalok: Ottó és Ildi, no meg a háromesztendős Gáborka. Bútort évfolyamtársnőm szerez: édesapja húszas évekbeli legénygarnitúráját. Balázzsal kézben cipeljük át a városon a törött rugójú heverőt. A Sport kocsma előtt letesszük a járdára, aztán rendelünk. Ülünk az utcai forgatagban, kezünkben korsó sörök, finoman szemerkél az eső. Látod, mondom barátomnak, sikerült ide, a betonra becsempészni egy kis szürrealizmust. Akár egy René Magritte-táblakép ... lassan, de biztosan kiderül, hogy Ildi frigid, Ottó pedig lazán piál. Az asszony reggelente két órát festi magát a tükör előtt. Huszonöt éves múmia. „Házibácsink” vállalkozó, afféle magánzó: naphosszat a konyhában ücsörög. Mosogatni hetente egyszer szoknak. Szobánk lakályos, „szekrénysorunk” a szupermarketből származik: original arab narancsos ládákból készült tákolmány. Stílusa van. A cserépkályhából viszont dől a gáz. A kéményseprő ellenben a jugó Badel konyakot kedveli. Sajnos azonban nem ez a szakmája, csupán a gyerektartás miatt „váltott”, igy hatod- jára sem tudja megcsinálni. Sajnálta, állandó szellőztetést javaik Hetente megkeres minket, élünk-e még.. .. november hetedike tiszteletére örökbe fogadunk egy napok óta a játszótéren őgyelgő kutyust. Szutykának hívjuk. Drága kis korcs, egyik lábára sántít, a hátán kikopott a szőr. Ildi sikít, amikor először látja. (Ha tudná, hogy a kádjában fürdettük). Undorodom ettől a dögtől, szól a házinéni. Ha legalább fajtiszta lenne, teszi hozzá. Vita kerekedik, és én pimasz — felháborítóan pimaszul! megkérdem Ottó asszonyától, hogy ő vajon fajtiszta-e. Még három hétig maradunk. „Házibácsink” ül a konyhában és a vállát vonogatja. Szutyka kutya a farkát csóválja, Ildi őrjöng, mi pedig szívjuk a szénmonoxidot. Örülünk annak, hogy (még) élünk . . .

Koloh Elek