Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-26 / 201. szám

1989. augusztus 26. • PETŐFI NÉPE • 5 ÚJABB KÉT NEMZETKÖZI DÍJ Csillag, gumicsizma, szőrös hasú úttörő ... Az egyik plakáton kopott vörös csil­lag látható zabla, sarló, kalapács, kö­tél, koszos gumicsizma társaságában, egy romos tanya falánál. A másikon nemzeti zászlóból formált fájdalmas arc, melyen az ordító száj a kivágott címerre emlékeztet. (Szerencsés Dáni­el). A harmadikon kövér, szőrös hason felhúzott trikó, s a háj úttörő övre fity- tyed. A negyediken két krisztusi szög alkot keresztet, alattuk a vörös vértó­csa Magyarország formájú, fölötte egyetlen szám: 301. — Pócs Péter pla­kátjainak leírását oldalakon keresztül lehetne folytatni. Ehelyett, bevezető­ként, hatásukról érdemes tenni egy megjegyzést: Megdöbbenést, viszoly­gást vagy nevetést gerjesztenek ezek a plakátok, ugyanakkor a társadalom, a politika kritikáját vállalják többségük­ben, a történelem és mindennapjaink jelenségeinek átgondolására ösztönöz­ve szemlélőjüket. — Plakát és politika. Szerinted e ket­tő elválaszthatatlan? — Nem feltétlenül. De az kétségte­len, hogy a művészetek sosem voltak teljesen érzéketlenek azokkal a társa­dalmi-politikai jelenségekkel szemben, amelyben az alkotók éltek. Ez termé­szetes. Ellentétben azzal, amikor a ha­talmon lévő politikusok próbálják meghatározni — hatalmi eszközökhöz nyúlva —, hogy mi a művészi érték és mi nem. — A hírek szerint alig két hónap alatt újabb két nemzetközi díjat is nyertél. — Igen, az egyiket Anecy-ban, az idei nemzetközi animációs fesztiválon, azzal a plakátommal, amelyiket a leg­utóbbi Kecskeméti Animációs Film­szemlére készítettem. És nemrég kap­tam az értesítést, hogy a Kaliszban, Lengyelország legrégebbi városában rendezett nemzetközi kiállításon ugyancsak első díjjal jutalmazták egyik plakátomat. — Ha jól tudom, ez utóbbi produkci­ód az, amit a Magyar Demokrata Fóru­mért hozsannázva készítettél. Csakhogy azóta kiléptél az MDF-ből, s a Szabad Demokraták Szövetségének alapító tag­ja lettél Kecskeméten. így van. Amikor megalakult az MDF helyi szervezete, azonnal belép­tem, mert ez volt az első olyan gyüleke­zet, mely a társadalmi változásokat sürgette. De megvallom, hogy kicsit csalódtam az egészben. És ma sem tet­szik, ahogy a nemzeti színű zászlón lo­vagolnak, ahogy a népszerűséget haj­szolva riszálják magukat az MDF- esek. Ezzel szemben az SZDSZ kiérlel­tebb, reálisabb, s éppen ezért hatáso­sabb programmal jelentkezett. Nézd, kritizálni mindig mindent és mindenkit lehet. De, csak a tiltakozás kevés ön­magában. Ezt az országot ki kell segíte­ni e gödörből valamilyen módon. Csu­pán azzal lehetetlen, hogy azokra mu­togatunk, akik a gödörbe taszították. Az SZDSZ sajnos nem túl nagy létszá­mú szövetség, hiszen nagyrészt csak az értelmiséget tömöríti ma még, de leg­alább van konkrét programja, ami sze­rintem markánsabbá teszi a többi el­lenzékinél. — Beleértve a gombamód szaporodó, úgynevezett nosztalgiapártokat is? — Mi az hogy! Már elnézést, de leg­inkább ezek a nevetségesek, hiszen ott akarják folytatni, ahol negyven éve be­tiltották őket, tisztelet egy-két kivétel­nek. Ez röhej, hiszen minden józanul gondolkodó tudja, mit változott azóta a világ. — Benne te is. Lehet, hogy holnap megint egy másik szervezet, párt tagja leszel? — Ezt elég cinikusan kérdezed, a lényeg viszont az kell legyen minden magyar számára, hogy hogyan lehet végre európai, hogyan emelkedhet fel ez az ország. Progresszivitás, emberség, demokrácia, igazi szabadság .. . Eze­ket a fogalmakat eléggé lejáratták. Mindent el kell azonban követni azért, hogy visszakapják igazi értelmüket. S az a szervezet, párt, amelyik haté­kony, reális programmal képes harcol­ni ezért, az lesz nekem mindig a leg­szimpatikusabb. Ha holnap az MSZMP rukkol elő ilyennel, kérni fo­gom az átigazolásomat... De lényegé­ben sokadlagos kérdés, hogy én milyen politikát tartok követésre méltónak, még akkor is, ha a plakátjaim mindig a saját érzéseimet, meggyőződésemet tükrözik. Ami a legfontosabb, hogy a különböző pártokhoz, szervezetekhez tartozók tevékenysége ne merüljön ki abban, hogy csak köpködnek egymás­ra. Mikor lesz végre egységes a ma­gyar? Hiszen a cél közös: igazi jogál­lamban, demokratikus körülmények között, jól éljen ez a nép. Mint perspek­tívát, mindenkinek ezt kell szem előtt tartania, miközben saját sebeit nyalo­gatja, ne adj’ Isten saját ingoványos alapra tákolt karrierjét építgeti. És si­kert csak az összefogás hozhat. Kriti­zálni a legkönnyebb, de aki ezt teszi, legalább mutassa fel, hogy mihez ké­pest lát rossznak ezt meg azt. Vagyis: rombolni csak az rombolhat, akinek pontos, szebb és jobb terve van arra, hogy mi épüljön a lerombolt falak he­lyén. — Szépen hangzik. Ám a gyakorlat azt mutatja; mindenki a saját érdeke szerint szeretné, hogy az új falak emel­kedjenek. Pócs Péterre is mondták, hogy azért mondott le a Magyar Képző­művészek Szövetségének területi titkári —- választott! — funkciójáról, mert nem sikerült megsütni a pecsenyéjét ezen a tűzön. Hülyeség. Én akkor már kaptam Kecskeméttől egy műtermes lakást, amiről a képzőművészek többsége ma is csak álmodozik ebben a megyében. (Igaz, siralmas a lakás műszaki állapo­ta.) Ettől függetlenül nem tudtam túl­tenni magam olyan zavaró körülmé­nyeken, amelyek sorozatosan megfi­gyelhetőek voltak, s a mai napig azok, ha a tehetséget és a pénzt mérlegre tesz- szük. Leegyszerűsítve arról van szó, hogy ne egy-két laikus hivatalnok döntse el, ki milyen ösztöndíjra, milyen megkülönböztetett előnyökre méltó ebben a megyében, hanem hozzanak létre egy szakértői, művészeti tanácsot. Ezt területi-titkári megbízatásom ide­jén nem sikerült megvalósítanom, ezért döntöttem úgy, hogy 133 nap után le­mondok. Süket fülekbe ordítozni feles­leges ... — Valójában hány díjat nyertél eddig a plakátjaiddal? Nemzetközit 15-öt, hazait pedig, ha jól számolom, nyolcat. — És dőlt a pénz. Legtöbbször ke­mény valutában. Bár igaz lenne, amit mondasz! Én sokszor megpróbáltam, s együtt is megpróbálhatjuk kiszámolni, mennyit kellett fizetnem míg kinyomtattak egy plakátomat, s azután mennyit profitál­tam ... De hidd el, hiába csináltam százötvenet idáig, a végösszeg: nulla. — Akkor miből élsz? — A különböző katalógusok, emb­lémák tervezéséből. Ennek ellenére az úgynevezett alkalmazott grafikai mun­káimra vagyok a legbüszkébb. Igaz, volt, amelyiket bezúzták, a Nem bántja a szemét című plakátomat például, mert a szeméthalom között volt egy összegyűrt papír „jogállam” felirattal. De a Szerencsés Dániel című filmhez készített munkám sem nyerte meg az akkori kultúrdiktátor, Aczél György tetszését, ami elég volt, hogy feketelis­tára kényszerüljek. — Ám jöttek a nemzetközi díjak. Szerencsére, mert sok atrocitástól megmentettek, ha reálisan átgondolom az utóbbi éveket. — Lázadásod azonban nem csupán a múltté. — Persze, hogy nem! Nincs aljasabb dolog annál, mint megalkuvó módon hallgatni a ma problémáiról. S hogy elfogultsággal ne vádoljanak, nézzünk meg közelebbről egy másik művészetet, a színházat. Csodálatos világ! De nem Kecskeméten, hiába áldoznak rá majd­nem ötven millió forintot évente, a köz­pénzből. S az ilyesmi az, ami igazán bosszant. Nevezhetjük az aránytévesz­tések gnóm gyermekének, az értékek káoszának, de keresztapai mivoltunk­tól függetlenül el kell ismerni, hogy ol­csó limonádé csupán, amit a belépője­gyért kapunk ebben a patinás színház­ban újabban. Maholnap visszasírjuk a Jancsó-korszakot. Minderről csak azért beszélek, mert a képzőművészet terén sem lesz jobb a helyzet, amíg a konfliktusoktól rettegő, szakavatatlan hivatalnokok döntenek arról, mi az igazi érték és mi az, ami egy huncut vasat sem ér . .. BERTÓK LÁSZLÓ: A jövő oldalán a szárny Sűrűsödik a végtelen a pillanatot hozza rám perceken múlik centiken átüt az anyag a ruhán méregetem mennyi a hány hogyan adjam föl hogyha nem de amit nyerek logikán elvesztem a képzeleten egy halálom egy életem a jövő oldalán a szárny ha mozdulok az a jelen ha elvétem az az irány s távolodok magam után mintha tudnám hogy mi legyen. SÁRÁN Dl JÓZSEF: Valaki úgy fütyül Feleségemnek Miért, hogy a jóságról, . oly nehéz írni? Kinevetni könnyű, vagy illetődre sírni. Pedig a jóság: kegyelem, az isteni rész bennünk. Valaki mégis úgy fütyül a poklot kell szeretnünk. ANTÁLFY ISTVÁN: Hogy ne lássak ... Tavasz se volt, s már véget ért. Mcgroskadtak a kicsi házak. Szemembe söpörte a port a szenesember, hogy ne lássak. Hát a mindenség koszorúja? Gyertyafény űzte éjszakák . ..? Ki menjen el a háborúba, ha biztos, hogy nym lesz tovább? Kérdezni könnyű! Mennyi rontás! Fáradt munka, gyökcrteíen lélek, vágy, cifra úri-kondás, s megszégyenített értelem. RÉTI-CSONKA LÁSZLÓ: Nyárreggeli vers aranyló zöld lombok sistergő madárdal robbanó szél napláng fűillat száll szárnyal éh-prücsök zengedez romvár most a létünk magányunk tölsivall szorongunk mert félünk TÓDOR JÁNOS: Örülünk, hogy élűnk Egy albérlő naplójából . .. életem első albérlete. Egy elvált ápolónő a házinéni, akit orvos férje évekkel ezelőtt elhagyott. A heverőn sárga, bolyhos pléd, műanyag fotelok, apró asztal. Házinénim há­rom műszakban dolgozik, így egy héten egyszer éjszaka is - följöhetnek hozzám barátnőim. Ketten vannak: egyikőjük a tejüzemben dolgozik, másikuk közgazdászhallgató. Kedves lányok. Tegnap megérkezett néhány napra az ápolónő lánya is, aki Szegeden él. Gyönyörű teremtés, s bigottul vallásos. A katolicizmusról beszélgettünk, amiben én egyáltalán nem vagyok otthon. Már-már beleszeretek, amikor házinénim megtiltja, hogy beüljön hozzám. Kit nap múlva szilveszter, s én szeretném ezzel a tiszta lánnyal tölteni. De hát ez lehetet­len. Az anyja hazaküldi. Elkeseredésemben a főiskola elő- szilveszterén a sárga földig leiszom magam. Ott van Ági is, korábbi babaarcú kedvesem. Hívom magamhoz, de nem kíváncsi rám. Hajnalban dörömbölésre, csöngetésre ébre­dek. A szomszéd az, követeli, hogy azonnal kapcsoljam ki a magnót. .. .január 2. Vivien alszik mellettem. Szilveszter óta itt van. A főiskolán találkoztunk, s barátaival eljöttek hozzánk. Sajnos, tegnap reggel a házinéni nem tudott bejönni az elő­szobába a feltorlaszolt fotelektől. Amikor Vivit meglátta az ágyban, elsápadt, kirohant, aztán vagy tíz perc múlva újra kopogtatott, és közölte, hogy a hónap végével költözzek el. Immár nem törődünk semmivel. Holnap vizsgáznom kelle­ne, de én csak Vivient bámulom. ... András azt mondja, nem vagyok normális, hogy vizs­gaidőszak közepén kirúgatom magamat. A mozi előtt talál­koztunk, valamikor egy gimibe jártunk. Költözzek hozzá, majd ő a háziakkal megdumálja. Sötét, vén diófára néző szoba, a redőnyt nem lehet lehúzni. Az Ulysses-t olvasom plédekbe bugyolálva. Éjszakánként pedig Droun Vaskirá- lyokáról beszélgetünk. András negyedszer olvassa, szinte már kívülről tudja. Ő, ha esik az eső, nem megy be az egyetemre. Egész nap alszik, csak a legszükségesebb kaját veszi magához. Mormota. Lányokat szigorúan tilos behozni a házba. Ez is egy vallásos família. András abszolúte nem nőzik. Rákosi Mátyás Összes Műveit tanulmányozom, bará­tomnak hosszú passzusokat olvasok föl a beszédekből. A házibácsi egyre bizalmatlanabbul méreget. Néha rumot iszunk, ilyenkor Andrással nem lehet bírni. Arról szaval, hogy utálja az orvosit, s hogy ő kizárólag csak régész akart lenni. Múlik az idő. Évfolyamtársnőm, Kölyök, tanulni jön hozzám. Becsempésszük, s magunkra zárjuk az ajtót. And­rás végre el... A házibácsi veszettül dörömböl, nyissuk ki, különben .. Különben, mi van? kérdezek vissza. Külön­ben kihívja a rendőrséget. Kifelé megyünk, amikor Kölyök- től személyi igazolványát kéri. Elmagyarázom neki, hogy a hölgy nem kurva, csupán egy évfolyamtársam az egyetemről. Az öreg elfúló hangon szitkozódik. . .. nem fogadják a köszönésemet két nap óta. A postás expressz ajánlott levelet hoz: vegyem tudomásul, hogy fel vannak háborodva, és sürgősen szedjem a sátorfámat. ... szeptember óta egy új, hegyre emelt villában lakom. Éjszaka dolgozom, nappal egyetem és alvás. Úgy érzem magam, mint a halálra készülő Devecseri Gábor. Fantaszti­kus naplóját, A hasfelmetszés előnyeit olvasgatom, amikor van hozzá erőm és kedvem. A lány, akit szeretek, föladja saját bérleményét, hozzám költözik. A háziak másfélszeres díj ellenében tudomásul veszik. Egyedül bányász barátom, Franci jön hozzánk. Néha eljárunk a Hullámba, kivált ami­kor Franci fizetést kap. A Vadásztanyán, a szarvaspörkölt közben, összeveszünk Trockijon. Érdemeit bizonygatom, a furcsa mexikói éveket. Élettársam éjszaka az előtérből moto­zást hall. Kimegyek, de nem látok senkit. ... az öreg leskelődik, hangoztatja napok' óta a lány, aki velem lakik. Nem akarom elhinni, amíg a saját szememmel nem látom. A lépcsőn jövök fölfelé, amint megpillantom, hogy a kulcslyuknál guggol. Elvörösödik, krákog, s azt mondja, csak mejj akart győződni róla, hogy itthon va­gyunk-e ... Este feljön a felesége, és közli velünk, tovább nem maradhatunk, mert nem vagyunk megesküdve. ... a tízemeletes toronyház legfelső szintjén a konyha ablakában előre-hátra mozgó árnyat látni odalentről. Ő, Irénke néni, legújabb főbérlőnk. Bedolgozó: éjjel-nappal kesztyűket varr. Két tinédzser lánya van, akik kapcájuknak tekintik anyjukat. Plakátokkal borítják a falat, berendezke­dünk, boldogok vagyunk. Kétszer három méteres szobánk havi díja nekünk egy vagyon. . .. nem tetszünk Irénke néninek, mondja egyik reggel kedvesem. Az a véleményem, hogy nem beszélgetünk vele eleget. Röhögnöm kell. Jóformán csak aludni járunk „ha­za”. Holnap, súgja élettársam, újabb bérlők érkeznek. Egy gyermeket váró házaspár. Immár nyolcán leszünk az ötven­négy négyzetméterre. Ha ez nekünk nem tetszik, el is mehe­tünk, üzeni Irénke néni... ... és miért nincsenek iskolában? — kérdezte a koszos presszóban az igazoltató rendőr tőlünk. Ma március 21 -e van, mosolyog a lány a közegre. Na és, akkor mi van? kérdez vissza az őrmester. Semmi, mondom én: albérletre vadászunk, nem tud véletlenül egyet... Fejét csóválva adja vissza igazolványainkat. . .. másfél órája gépeli a szerződési nyilatkozatot a ko­pasz, májfoltos koponyájú háziúr. A tárgyakhoz külön hasz­nálati utasítás, külön oldalon, hogy mit tilos a bérlemény­ben. Mikor fejezi már be, mivel dolgozni kell mennem, me- részkedek elő a kérdéssel, de ő nyugodtan veri a billentyűket. Nem hallja, egyik fülére süket. Vasúti forgalmista völt kezd a mesébe —, viharban telefonozott, amikor belevágott a vonalba a villám. Ez nem igaz, akadok ki, amikor begépeli, hogy pontosan kétezer pénz az üres szobácska. Egymásra nézünk kedvesemmel, s megvonjuk vállunkat. De ezzel még nincs vége. Külön záradékot nyit: a többi albérlő beleegyezé­se is szükséges. Elrohanunk, de csak az egyik van otthon, felőle jöhetünk. A házaspárt a színházban csípjük el. Meg­szokták már az öreg trükkjeit, úgyhogy részükről is oké. Késő este érünk vissza. Csöngetünk, de mindhiába. A háziúr nem enged be minket.. . ... ha rádiót, magnót és vasalót használunk, fizetnünk kell érte, közli a házinéni. Mániákus tisztaság mindenütt, a kádat fürdés után ki kell súrolni, majd száraz ronggyal áttörölni. Fekhelyünk egy gyerekheverő. A házibácsi egész nap otthon van, rokkantnyugdijas. A tévé külföldi adásait bömbölteti, s hangosan fölnyerít, amikor valami számára tetszőt lát. Feleségem mellettem alszik, olvasni próbálok, de ebben a zajban lehetetlen. Érkezik a házinéni, s hallom, hogy felhevült házigazdánkra rájön a kángörcs. Üzckednc, de a nő menekül. Hányinger kerülget. Ajtó csapódik, káromkodik a házinyúl. Benyitok a fürdőszobába, fölhajtóm a vécé fedelét, amikor észrevezsem, hogy valaki fekszik a kádban. A házi­néni ijedten mosolyog ... Három nappal később ötszázzal többet kérnek, mire mi persze, nem vagyunk hajlandóak fizetni. Másnap az újságban észrevesszük, hogy fejünk fölött meghirdették a szobát. . .. március vége. Franci lélekszakadva rohan hozzánk: van kégli, méghozzá a belváros szívében. Elnyújtott, hosszú­kás épület, szobánkat kétajtós szekrény választja el a háziné­nitől, aki ismert operaénekesünk anyósa. Az épület hátsó traktusát Sanyi bácsi lakja nejével. A hetvenéves öregúr a papírszakmában utazik: dobozokat gyűjt, Jhajtogat, szállít. Reggelente felpúpozott gumikerekű kocsijával csoszog el ajtónk előtt. Esténként pedig kicsípi magát, s a Kioszba indul kártyázni. Házinénink kedves, barátságos hölgy, a korán egyedül maradi asszonyokra olyannyira jellemző ül­dözési mániával, bezárkózási komplexussal, némi ideggyen­geséggel. Fürödni viszont nem lehet, illetve csak akkor, ha Annuska néni elutazik lányához. Ilyenkor egyedül mi birto­koljuk a lakást. Befütünk a fürdőszobába, és fél napokat lubickolunk. Bevetjük magunkat az óriás fotelekbe, és tévét nézünk. Annuska néni, persze, mit sem sejt ebből. Nem tudja, hogy a szekrényen át közlekedünk. Békében válunk meg egymástól. ... Az új lakás - mit lakás, csupasz szoba ezeregy, plusz a fűtés. „Gazdáink” fiatalok: Ottó és Ildi, no meg a háromesztendős Gáborka. Bútort évfolyamtársnőm szerez: édesapja húszas évekbeli legénygarnitúráját. Balázzsal kéz­ben cipeljük át a városon a törött rugójú heverőt. A Sport kocsma előtt letesszük a járdára, aztán rendelünk. Ülünk az utcai forgatagban, kezünkben korsó sörök, finoman szemer­kél az eső. Látod, mondom barátomnak, sikerült ide, a betonra becsempészni egy kis szürrealizmust. Akár egy René Magritte-táblakép ... lassan, de biztosan kiderül, hogy Ildi frigid, Ottó pedig lazán piál. Az asszony reggelente két órát festi magát a tükör előtt. Huszonöt éves múmia. „Házibá­csink” vállalkozó, afféle magánzó: naphosszat a konyhában ücsörög. Mosogatni hetente egyszer szoknak. Szobánk laká­lyos, „szekrénysorunk” a szupermarketből származik: origi­nal arab narancsos ládákból készült tákolmány. Stílusa van. A cserépkályhából viszont dől a gáz. A kéményseprő ellen­ben a jugó Badel konyakot kedveli. Sajnos azonban nem ez a szakmája, csupán a gyerektartás miatt „váltott”, igy hatod- jára sem tudja megcsinálni. Sajnálta, állandó szellőztetést javaik Hetente megkeres minket, élünk-e még.. .. november hetedike tiszteletére örökbe fogadunk egy napok óta a ját­szótéren őgyelgő kutyust. Szutykának hívjuk. Drága kis korcs, egyik lábára sántít, a hátán kikopott a szőr. Ildi sikít, amikor először látja. (Ha tudná, hogy a kádjában fürdettük). Undorodom ettől a dögtől, szól a házinéni. Ha legalább fajtiszta lenne, teszi hozzá. Vita kerekedik, és én pimasz — felháborítóan pimaszul! megkérdem Ottó asszonyától, hogy ő vajon fajtiszta-e. Még három hétig maradunk. „Házi­bácsink” ül a konyhában és a vállát vonogatja. Szutyka kutya a farkát csóválja, Ildi őrjöng, mi pedig szívjuk a szénmonoxidot. Örülünk annak, hogy (még) élünk . . . Koloh Elek

Next

/
Oldalképek
Tartalom