Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-05 / 183. szám
ÖT NEMZET ZOMÁNCMŰVÉSZEI Ez a tizenötödik nyár Készül a magyar korona mása • Az alkotó- telep művészeinek egy csoportja. (Straszer András felvételei) • Jordan Toncv (bolgár) készülő zománcképe. Másfél évtizede nyitott kaput először Kecskeméten, a Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolán a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep. Az idei — most záruló — táborban kilenc magyar és ugyanennyi szovjet, három csehszlovák, valamint egy bolgár és egy NDK-beli zománcművész alkotott másfél hónapon át, ideális feltételek mellett. — A korábbi esztendőkben csaknem kétszerese volt az alkotótelep létszáma a mostaninak. Anyagi megfontolások miatt történt a jelentős csökkentés? kérdeztük a tábor művészeti titkárát, Gyergyá- desz Lászlót. — Tény, hogy az infláció ellenére e szimpózium megrendezésére ugyanannyi pénz áll rendelkezésünkre, mint korábban. Mégsem ez az elsődleges ok. Sokkal inkább, hogy ne legyen túlzsúfolt az alkotótelep, az alkotáshoz minél jobb feltételeket teremthessünk, mert mindez jelentősen befolyásolhatja a minőséget. — Az utóbbi két esztendőben nem Kátai Mihály Munkácsy-díjas festőművész az alkotótelep vezetője. Arról is suttognak, hogy megsértődött, azértfordít hátat, ennyi év után, Kecskemétnek. Mi az igazság ? —Nem tudom. Találgatni, pletykákba kapaszkodni pedig nem akarok. Tény, hogy most is felkértük művészeti vezetőnek, de — betegségre hivatkozva — nem vállalta. — Szemléletében változott-e a tábor az utóbbi két évben ? — Szerintem erősödött a szimpózium jellege. Nem lehet és nem is akarunk programokat rákényszeríteni az alkotókra: az igényeik szerint alakítjuk azokat. Voltak diaképes bemutatók, művészettörténeti előadások, szovjet estet rendeztünk ... — Az idén először, a tábor nyitásakor — és nem annak befejeztével — rendeztek kiállítást a korábbi évek alkotásaiból. Ez csak a tizenötödik évfordulónak köszönhető? — kérdeztük az alkotótelep művészeti vezetőjét, Túri Endrét, aki a Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely igazgatója is. Szeretnénk, ha a jövőben ez lenne a gyakorlat. Ugyanis a most együtt töltött hetek során többször megnéztük a kiállítás anyagát, kielemezhettük az alkotásokat. Erre nincs lehetőség, ha táborzáráskor tárjuk közszemlére az itt készült műveket, hiszen akkor már mindenki igyekszik haza. A jövőt tekintve azt tervezzük, hogy az alkotótelep művészei és az alkotóműhely ösztöndíjasai közösen mutatkozhassanak be minden évben, mert akkor igényesebb tárlattal tudnánk közönség elé lépni. — Ha jól tudom, a táborlakók közül néhányon nem kis elképzelés megvalósításán fáradoznak az ön irányításával. A magyar királyi korona hasonmásának megalkotására gondol? Igen. Csak azt nem tudom, miért tartják e vállalkozást jelentősnek. — Azért, mert szakmailag hatalmas kihívás — magyarázta Túri Endre. — A korona parányi zománcképeinek formáit, színeit visz- szaadni nem akármilyen bravúr, nem akármilyen próbatétel. S a kíváncsiság is hajt bennünket: vajon az ősi technikával, technológiával, eszközökkel készült zománcképeket meg lehet-e ismételni a maiakkal? Ugyanakkor valljuk, hogy igazán csak akkor juthat az ember bizonyos dolgok ismeretéhez, ha azokat képes megvalósítani is. — Hány művészt foglalkoztat jelenleg ez a munka? — Négyet. — S várhatóan mikor lesz kész a korona hasonmása? — Terveink szerint két év múlva. Persze, nem aranyból, mint az eredeti. A jövő nyári kiállításunkon már szeretnénk bemutatni az elkészült részleteket. — Mi lesz a kész mű sorsa? — Természetesen azt is kiállítjuk, itt, Kecskeméten. A műhelyünk egyik nevezetességének szánjuk ... Koloh Elek PÉNTEK IMRE: Hol terem a vadtöklevél? \ Csörgőn történt vagy Csörgőn? Azt csak az SZMT kiérdemesült titkára tudná megmondani. O viszont mélyen hallgat. így hát a „belső fülesekre” vagyunk utalva, melyek szerint.. . Hogy az elején kezdjük! Ennek a Csörgőnek (vagy Csorgónak) a határában épült egy kies vendégház, ahová pártunk és kormányunk jeles személyiségei jártak eszegetni, iszogatni, no meg egyebet csinálni. De a körből nem hiányzott a szakszervezet sem, sőt, annak legfőbb vezére, titkára, elnöke, vagy ilyesmije előszeretettel és sűrűn látogatta a csörgői (csörgői) házacskát. Spárga elv társ — a diszkréció kedvéért nevezzük így — azért is imádta e kis lakot, mert nem a Duna, hanem egy tavacska mellett állt. S a tóban pedig csak úgy nyüzsgőit, ficánkolt a töméntelen ponty, csuka, kárász és keszeg. S mert Spárga elvtársnak kedvenc időtöltése a horgászat volt, így érthető a táj iránti vonzalma. Itt aztán nem kellett sokáig laeafacázni, amint bedobott, máris tülekedtek a halak, mintha szakszervezeti üdülési beutalót osztottak volna. A gondnok Józsi pedig mindenről gondoskodott. Szépen múltak az évek: Spárga elvtárs sokszor szerepelt a tévében, rádióban, sajtóban: rutinra tett szert a szovjet elvtársakkal való csókolózásban, vodkaivás- hun, ezért pozíciója megingathatatlannak tűnt. A gondnok Józsi viszont nyugdíjba vonult. Az új gondnok — szintén Józsi igen nagy hóhányó hírében állt. Tíz fillérért eladta volna apját-anyját. A gondnoki állást is úgy szerezte meg, hogy a fenntartó erdőgazdaság igazgatóját lekenyerezte. Mit kenyerez- te — kalácsozta. Nő, de hiába ügyeskedett, Spárga elvtárssal neki is meggyűlt a baja. Azzal kezdődött, hogy SZMT-hírnök jő pihegve: Spárga elvtárs holnap este érkezik, legyen minden úgy, ahogy szokott. A ravasz gondnok Józsi törte a fejét, vajon mit ért a vezér azon, hogy „szokott" ? Gondolta, nagy baj nem lehet, hisz' minden a helyén, bor, sör, pálinka, a hűtők tömve. A személyzet pedig ugrásra készen várja az utasításokat. A program szerint a hivatalos vendégsereglet — a mongol szakszervezeti delegáció — csak másnap érkezik, s addig Spárga elvtárs horgászszenvedélyének hódol. Elérkezett a nagy nap, begördült a fekete állami Volga, és Spárga elvtárs rövid cihelődés után máris imádott tavacskájához sietett, pompás botjaival. Biztos volt abbna, abban, hogy „megjön az alkonyi ponty", sőt, pontyok. De hiába ázott a zsinór, feküdi el a pótu, bizony a várt fogás elmaradt. Ahogy ott merengett, bosszankodott, egyszeresük kidugja a fejét kedvenc aranyhala (a besúgó), és a következőket mondja: — Ne strapáid magad, jó Spárga elvtárs, nem fogsz te ebben a tóban egy fia halat se. Pár hete Józsi meghálózta és a zsákmányt eladta a kontyosi áfész kocsmáira sónak. EUilult a feje Spárga elvtársnak. Hát már ide is behatolt a korrupció? El is határozta, móresre tanítja a kapzsi embert. Magához kérette (sofőrjével) Józsit, és rákérdezett: — Van ebben a tóban hal, komám ? — Hogyne lenne, Spárga elvtárs. Itt a bizonylat, a fuvarlevél... magyarázkodott hévvel a gondnok. , — Aztán a kontyosi áfész-csárda miből főzette ki a párttitkár lányának lakodalmát? Józsi bizony elsápadt, irult-pirult, makogott... — Tudod mit, egy esetben megbocsátok. Ha egy óra alatj telehordatod a tavat hallal, én nem bánom, borítsunk fátylat a szennyesre. Istenemre, meglesz, Spárga elvtárs. Elvtársi, vadásztársi becsszóra. Ázzál bevágta magát frissen dukkózott Ladájába, és elhúzott. Es pontosan egy óra múltán feltűnt a döcögő tartály- kocsi, és két kék overallos csak úgy zúdította bele a tóba a sok pontyot, kárászt, keszeget. Spárga elvtárs elégedetten bólintott. — Jól van, komám. Ezt a próbát kiálltad. Adói a zsiványbecsületedre. Hová is jutnánk nélküle? Aztán tudsz-e halászlét főzni ? Magam nem, de iderendeltem a környék leghíresebbfőzőemberét, Árpád Jani bácsit, a bütykei halász- mestert. No, akkor gyerünk, tekintsük meg, mi kerül a bográcsba? Bent a konyhán már javában pucolták a töméntelen halat, pontyot, kárászt, keszeget. Spárga elv társ csak úgy foghegyről kérdezte: Harcsa nincs ? A gondnok a halászmesterre nézett, az meg vissza. Jelenleg, momentán — nincs ... Ebben a szezonban ... Spárga elvtárs elvágta a magyarázkodás fonalát: Márpedig harcsa nélkül nincs halászlé! Józsi szó nélkül kifordult (a konyhából), és újból a Ladába ült. Eltűnt, mint szakszervezeti bizalmi a tömegben, és egy óra múlva jó tízkilós harcsát emelt ki a csomagtartóból. A látvány elégedettséggel töltötte el Spárga elvtárs lelkét. Újabb próba következett. Aztán tudják-e, mivel kell ledörzsölni a harcsa bőrét? Erre már Árpád Jankó se tudott felelni, a híres halászmester. Hát vadtöklevéllel. Attól lesz az íze zamatos, fűszeres. A gondnok Józsi hátán fölborzolódott a szőr. Elátkozta azt a napot, amikor Mikulics igazgatót lekalá- csozta. Remegő hangon kérdezte: S hol találunk vadtöklevelet? Spárga elvtárs jókedvűen elővette a háta mögül a kezét, és egy lapulevélre emlékeztető növényt mutatott föl. Itt a minta. A környéken, úgy hallottam, rengeteg terem. Hát csak igyekezzenek keresni. Szaladtak is a rétre: elöl a gondnok Józsi, mögötte a halászmester, utána meg hat asszonyság . . . Aztán a gondnok Józsi URH-n segítséget kért az SZMT-töl, jöttek is a munkásőrök, szakszervezeti aktivisták, ellepték a csörgői vagy csörgői hegyoldalt, s három műszakban, rendőrkutyák bevonásával kutatták a vadtöklevelet. Amint megtalálják, az én mesém is nyomban folytatódik. FEHÉR FERENC VERSEI* Ember és költő Hívtál: itt béke, s fák susognak; elkísérsz, majd magamra hagysz . . . S lám, száz éle minden gondolatnak, mit fejszeként agyamba csapsz. Erdőt, nyugvást vártam, s irtások itt is, akárcsak messze, ott, hol — míg nem jöttek lélek-kufárok lelkem a népem lelke volt. Miért vezettél erre? Csontváz csak a meztelen tölgyfa törzs; s lásd, testemet pókok befonják, hogy súlyos kézzel rája dönisz. Kezem már szárad, gallyként csörren, szívem hűs nyirkán gomba nő. Vezess, az éjtől félek szörnyen - átfoghat csúf, iromba nő, kit szép szavaddal szépnek festesz . .. De hát merre vagy ? Merre bújsz? Ember vagyok csak, megkegyelmezz! Hallod? Zúg a sok fa, egyre zúg. A csontos gond rongyos alakja szívembe tép, karomba tör. Csonkán jövök, téged kutatva . . . Most fél kezem megáld s leöl (1951) Övig a földbe ásva Anyám, hol késik két jó száraz kezed? Itt hagytad kisfiad a mezsgye megett, övig a földbe ásva .. . Arcán az ín huszonnyolc téltől meredt, de kocogna veled, még most is meleg két kis mezítlen lába. Fejetlen nyuszikkal teli a muhar. Anyám, borzongó irtózat utal, végleg beásni magam. Szememben elszabadult felhők szállnak, de szívemben bütykös paraszti lábak dobbannak visszhangtalan. Pattog a rozs, hajammal fehér fik. Érzem, a sorsom így is beérik, s hol itt hagytak beásva — a földben messzi áramkör zizeg, rezeg. Horkolhat éber, felnőtt álmom felett az ősi, lomha Bácska. Szoríts hát, sírgödröm, fedezékem! Bunkózzon ide a falverő szégyen, ■ ha még siratom magam. Kik itt hagytatok a mezsgyeszélen, már titeket átkozzon, dicsérjen földből vett, földszín szavam. (1956) * Ezekkel a versekkel búcsúzunk a héten elhunyt kitűnő vajdasági költőtől, Fehér Ferenctől. Kétszáz éve, 1789-ben, amikor még alig volt hagyománya a magyar nyelvű újságesinálásnak (az első magyar nyelvű lap az 1780-ban megindított Magyar Hírmondó), Pénzeli József református lelkész Komáromban merész vállalkozásba kezdett. Mindenes Gyűjtemény címmel a ritkán olvasó közönségnek — a kis- és középncmcsscgnek, a parasztoknak s a női közönségnek — ajánlotta tudománynépsze- rüsítő, nyelvművelő írásokat, hasznos ismereteket közlő folyóiratát. Programja „a hazai természeti história forrásainak leírása mellett a háztartásban, valamint a gazdaságban felhasználható hasznos tudnivalókat, a keresztyén virtus példáit, találós meséket, rejtvényeket ígért. Mindössze hárman szerkesztették a hetente kétszer megjelenő lapot: Péczeli József mellett Perlaki Dávid evangélikus és Mindszenti Sámuel református lelkész. A lap ígéretéhez híven a kisneme- si, paraszti olvasókhoz kívánt szólni. Belőlük akarta érdeklődő, támogató, előfizető táborát verbuválni. Ezért adott hangot a nemesség önkéntes jobbágyfelszabadító elhatározásának reményéről. Egy pápai mérnök, Kovács Ferenc, aki gyakran publikált a Mindenes Gyűjteményben, azt írta a nemességnek címezve: „Ha tehát hazátok boldogságának és dicsőségének örültök, ha nemzetetek kimíveltctéscl cs palléroztalását szeretitek, ha hazátok fiai és polgártársaitok szemeitek előtt és szívetekben még emberi becsben állnak, adjátok vissza ncki- ek emberi jussaikat, szaggassátok, tépjétek széjjel láncaikat, oldozzá- tok fel bilincseiket, töröljétek el nem csak szívvel, hanem valósággal és cselekedettel is ama szívet, remí- tő és leverő boldogtalan rabi és örökösjobbágyi nevezeteket, és állítsátok vissza mind azokat, mind magatokat emberi jussaitokba.” (Ne feledjük, már előttünk a példa: a nagy francia forradalom!) Még diákként a Mindenes Gyűjtemény hasábjain fejti ki nézeteit Fejér György, a Tudományos Gyűjtemény későbbi alapító szerkesztője is. Szenvedélyesen foglalkozott a EGY KÉTSZÁZ ÉVES FOLYÓIRAT A Mindenes Gyűjtemény MINDENES GYÜLYTEMÉNY I. NEGYE D. júliusnak Ufó Rapidtől P>gva Sfp- tembernek utűlfő Napjáig. lap a nemzeti nyelv helyzetével. Peczeli tollából új tartalmú nyelvvédő írások jelentek meg. A nemzeti nyelv és a nemzet sorsáról szólva folytatta Ráth Mátyás, Révai Miklós, Barczalálvi Szabó Dávid, Kazinczy gondolatait. De Péczeli fejtette ki először, hogy ha elvész a nyelv, elvész a nemzet is. Ám hiába a korszerű hangvétel, hiába a népszerű és olvasmányos írások, hiába a sok eredeti gondolata Mindenes Gyűjteménynek kevés előfizetője akadt. A szerkesztő azt remélte, hogy 1790-rc legalább ezer előfizetője lesz, ám az olvasók száma ekkor mindössze 137 volt. Hiszen akikhez szólni akartak, azok, szegények lévén, nem rendelkeztek lehetőséggel, hogy folyóiratot, könyvet olvassanak, vásároljanak. A kezdetben hetente kétszer megjelent Mindenes Gyűjtemény 1790- ben, tulajdonképpen mint folyóirat. meg is szűnt. 1791 92-ben ugyan egy-egy évkönyvszerű kötete még megjelent, de Péczeli József halálával, 1792-ben, végleg megszűnt. Szellemét, elképzeléseit három évtizeddel később a Tudományos Gyűjtemény próbálta feléleszteni. A Mindenes Gyűjtemény rövid életű folyóirat volt, de alapítása, megjelentetése jelentős telt a 18. század végi Magyarországon. K. M. • A kemence mellett: Uldis Szokolovs- kis, aki Lettországból érkezett. • Praszki Vitti csuvasi (szovjet) művész alkotásai. • A neves magyar „zománcos”, Morelli Edit.
