Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-05 / 183. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1989. augusztus 5. Mi lesz a végéemkákkal? Átalakuló csoportok az Újpesti Gépelemgyár kecskeméti gyáregységénél Már születésük pillanatában — a nyolcvanas évek elején — az érdeklődés középpontjába kerültek a vállalati gazdasági munkaközösségek. Volt, aki örült, mondván: az új lehetőség óriási alkotó energiákat fog felszabadítani s e kis közösségek segítenek majd kiragadni a kátyúból gazdaságunkat. Mások ellenezték a dolgot. Úgy vélekedtek, hogy a vgmk-k semmire sem lesznek jók, hacsak arra nem, hogy tovább csorbítsák a főmunkaidő amúgy is megtépázott becsületét. Nos, a vgmk-k megalakultak s elkezdtek dolgozni. Kétségtelen tény, hogy néhány üzemben több kárt okoztak, mint hasznot. Elsősorban ott, ahol a vezetők kellő odafigyelése híján visz- száélhettek helyzetükkel. Például lazítottak’a főmunkaidőben s jószerével egyebet sem csináltak, mint előkészítették a vgm-műszak termelési feltételeit. Ugyanakkor szerencsére többnyire ez volt a jellemző — a legtöbb vállalatnál tisztességesen dolgoztak. Munkájuk részévé vált az üzem termelésének, egyre inkább építettek rájuk. Olyannyira, hogy az év eleji tervezésnél már bekalkulálták az ő kapacitásukat is. Szóval, már-már mindén rendbejött, amikor 1988. január elsejével bevezették a személyi jövedelemadót. A központi intézkedés egy csapásra új helyzetet teremtett: a munkaközösségek többsége alaposan visszafogta termelését, sőt néhány meg is szűnt. Az érintettek így vélekedtek: „Nem fogunk többletmunkát végezni fillérekért!” Tavaly, az év elején a mi üzemünk is szemben találta magát ezzel a problémával v- emlékezik a történtekre Szigetvári Miklós, az Újpesti Gépelemgyár kecskeméti gyáregységének vezetője. — A vgm-k inkább gondolkodtak, számolgattak, észrevehetően mérséklődött a vállalkozókedvük. Három munkaközösségünk meg is szűnt teszi hozzá Szakonyi János főmérnök, majd adatokkal is szolgál: 1987-ben nyolc vállalati munkaközösség működött a gyáregységben, és 18 ezer 671 munkaórát teljesített. Egy évvel később ötre olvadt ^ kollektívák száma, és 9 ezer 551 órát dolgoztak. Kellemes kényszer- Szerencsére olyan kellemes helyzetben vagyunk mondja a főmérnök -, hogy több a megrendelésünk, mint amennyit a bérkorlátok miatt gyártani tudunk. Ezért úgynevezett költségjelle- gű megoldásokra kényszerültünk. Ilyen a vgmk vagy a külső kooperáció díjazása. Az elmondottakból egyértelműen kiderül, hogy a kecskeméti gyáregységnek szüksége volt a munkaközösségek tevékenységére. Igen ám, de miként lehel megoldani azt, hogy az adó miatti többleköltségek ellenére továbbra is vállalják a munkát? Csak úgy, ha az ésszerűség határain belül a korábbinál többet fizetnek nekik. Igazi piaci alku során alakultak ki az új árak ...emlékezik Szakonyi János , a gmk-k igényeivel szemben ott álltak a külső kooperációs partnerek ajánlatai. Természetesen, ha lehetőség adódott, elsőbbséget adtunk saját dolgozóinkért;; hadd jussanak ők többletjövedelemhez. Ám ha túlzottnak találtuk árigényüket, külső partnerhez fordultunk. (Ha például ugyanannyit vagy többet kértek, mint a külsők, ab- han az esetben az utóbbi mellett döntöttünk, hisz’ a munkaközösség mégis csak a gyáregység berendezéseit, energiáját használta volna a munka elvégzéséhez. Ezt pedig mindenképpen figyelembe kellett venni.) Az adó bevezetése után 30-35 százalékkal emelkedtek a vgmk-k bevételei az Újpesti Gépelemgyár kecskeméti gyáregységében. De a főmérnök becslése szerint ezzel együtt is legalább tíz százalékkal visszaesett a keresetük. Nem csoda, ha kapacitásuk csökkent, ugyanúgy, mint sok külső kooperációs partneré; ezek között négy-öt maszék szakemberfhasonlóan érintett az adó bevezetése. Természetesen ők is áremeléssel akarták a gyáregységre hárítani megnövekedett terheiket. De a kecskeméti üzem ezt csak részben fogadhatta el. A kiesett kapacitások pótlását keresve szimpatikusnak tűnt az autonóm munkacsoport létrehozása mondja \ Szigetvári Miklós —. Szerencsére a szomszédos Petőfi Nyomdában már két éve működik ilyen csoport. Átmentünk hozzájuk tanácsot kérni és tanulnos vezérigazgató-helyettes részletes tájékoztatást adott e munkacsoport működéséről, megmutatta a velük kötött szerződést. Elmondta, hogy igen kedvezőek az új megoldással kapcsolatban a tapasztalatok, hiszen az e közösségekben tevékenykedők önállóbbakká váltak, és 20-25 százalékkal nőtt a teljesítményük. A darabolóban elfogadták az újat Újszerű c formában, hogy az autonóm munkacsoportok megkapnak egy munkát és hozzá a bért. Úgy szervezik tennivalóikat, ahogy jónak látják. Saját maguk választják vezetőjüket, de ők döntenek, hogy valakit felvesznek-e maguk közé, vagy éppen kizárnak. Önállóan végzik el az adminisztrációs feladatokat, osztják be saját munkaidejüket. Nagyon megtetszett nekünk eZ a lehetőség mondja Szigetvári Miklós —, fel is vetődött, hogy a- szereidében és a darabolóban ki kellene próbálni'. A szereidében dolgozók bizalmatlanul fogadták az ajánlatot. Igaz, itt túl nagy. a létszám, és félő volt, hogy a bérgaz-: dálkodásban feszültségek keletkeznek. Végül a darabolóban az idén tavasszal életre hívtunk egy négyfős áutonóm munkacsoportot, kísérleti jelleggel. Azóta negyedév telt el. A tapasztala-, tok kedvezőek. Tizenöt százalékkal nőtt a teljesítményük és ezzel párhuzamosan a keresetük is. Minden résztvevő bizonyíthat Szigetvári Miklós beavat abba is, hogy új vonás e két formánál, ho^y a jövőben vállalhatnak külső munkákat is. Erre pedig a kecskeméti gyáregységnek fel kell készülnie, mert szeretnék, ha továbbra is elsősorban nekik dolgoznának. Óriási luxus lenne ugyanis, hogy az üzem kerítésén belül létezik egy jelentős pluszkapacitás, amelyik mások hasznára termel. A vállalati gazdasági munkaközösségeknek tehát a törvény értelmében áf kell alakulniuk. A gyáregység vezetése külső jogi szakértő bevonásával részletesen kidolgozta ennek tennivalóit. Az ajánlásokat pedig átadták a vgmk-k vezetőinek, majd ismertették a további feladatokat. Szeptemberben már a kö-. zösségeken lesz a sor, hogy döntsenek: vállalják-e az átalakulást? A műhelyben kicsit tartanak a változástól, hiszen jóval nagyobb felelősség hárul majd rájuk, mint eddig. Egyebek mellett anyagi felelősségvállalásról is szó van, mert c kollektíváknak sajat tartalék tőkével is kell rendelkezniük. Ugyanakkor tudják, hogy az új forma, a nagyobb önállóság előnyökkel is jár, mert a gyáregység c csoportokban dolgozóknak csupán a nyolcórás főmunkaidejével rendelkezhet. A többivel nem. Utána már oda „adják el” munkaerejüket, ahol több pénzt kapnak érte. Az üzemnek törekednie kell arra, hogy olyan munkát adjon az átalakuló gmk- knak, amely nekik is megéri. A növekvő önállóság, ez az új rendelkezés legnagyobb haszna hangsúlyozza Szigetvári Miklós. Sok fiatal műszaki, aki részt vesz e vállalkozásokban, eddig csupán jelentéktelen, mások által előre meghatározott részfeladatokat hajtott végre. Most számukra is itt a lehetőség, hogy bizonyítsák: alkalmasak a vezetésre. Gaál Béla mányozni az új lehetőséget. Balanyi Já• A darabolóban jól bevált az autonóm munkacsoport. Képmagnetofon-alkatrészek exportra Vidcomagnclofo- nok alkatrészeinek gyártási feltételeit teremtették meg a BRG szécsényi üzemében. A híradástechnikai készülékekhez szükséges részegységek mintadarabjait már elküldték a Philips cégnek. Az idei 400 millió forintos termelésük egy részét tőkés megrendelésre végzik. Képünkön: készülnek a videoalkatrészek. (M I I fotó) LÁTLELET AZ EGÉSZSÉGÜGYRŐL A huszonnegyedik órában A proletárdiktatúra nem tesz jót az egészségnek a WHO legújabb statisztikái szerint. A születéskor várható átlagéletkor, 33 ország adatait figyelembe véve, így alakul: az élenjáró Japán és a dicstelen utolsó helyen szereplő Magyarország közt tíz év a különbség, de a többi szocialista ország sem áll jobban, ők is a lista legalján találhatók. De állhat itt bizonyítékul másik WHO- statisztika is. Ha — mondjuk — 64 évig élnénk, és azt vizsgálnánk, hányán nem élik meg ezt a nem túl magas kort sem, hasonló eredményre jutnánk. Ami a „potenciális élettartamvesztést”, a feleslegesen elvesztett évek számát illeti: első a Szovjetunió, második Románia, harmadik Magyarország. Ha pedig a férfiak százezer főre eső összes halálozását nézzük, első Magyarország, szorosan követ bennünket Csehszlovákia, Lengyelország és a Szovjetunió. Tekinthetjük-e mindezt egyszerű véletlennek? Az ötvenes évek naivitása Dr. Börzsönyi Mátyás, aki a fenti statisztikákkal megismertetett, az Országos Közegészségügyi Intézet főigazgató-helyettese; a környezeti tényezők egészségkárosító és daganatkellő hatását kutatja. És ahol lehet, javaslatokat tesz a megelőzésre. Elve: gyógyítani sokszor késő, a megelőzés a legolcsóbb, még ha az elején sokba is kerül. Ez csak látszólagos ellentmondás. A befektetés hamar megtérül. Hogy kedvenc hasonlatommal éljek: a járványos gyermekbénulás kitörésekor sem a vastüdőket kell beszerezni, hanem mielőbb bevezetni a védőoltást, vagyis az elsődleges megelőzésre kell koncentrálni. Úgy érzem, nemcsak hazánkban, hanem a többi szocialista országban is megelőzhetőek lennének ezek a korai halálhoz vezető betegségek, ha a szemléleten változtatnánk végre — mondja a tudós kutató. Börzsönyi professzor az ötvenes évek naivitásában, azóta hamisnak bizonyult optimizmusában is látja mai bajaink gyökerét. Hazánkban, ezt már lassan egy gyerek is tudja (de ha nem, hát tanítani kéne neki!) a vezető halálokok: a szív- és keringési betegségek, a rosszindulatú daganatok, a légzőszervi betegségek, az öngyilkosság. Ezekért viszont a hibás táplálkozás, a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a környezetszennyezés tehető felelőssé. Ezenkívül nálunk a legmagasabb a nők foglalkoztatottsága. Ha pedig kiesik a család összetartó ereje, annak beláthatatlan következményei lesznek: egyre több a válás, megnő a fiatalkorúak bűnözése, terjed a kábítószer- fogyasztás. Vajon miért nem lehet bevezetni a családanyák részmunkaidős foglalkoztatását? Börzsönyi professzor szerint rengeteg a tennivaló. A munkahelyeken komolyabban kellene venni a maszk, a szűrő használatát, a szellőztetést, mert a légzőszervi betegségeket csak így lehet megelőzni. Speciális érdekeltségi rendszert kellene bevezetni: a dohányzó munkásnak kevesebb fizetést kéne adni, hiszen képtelen azonos mértékű és mennyiségű munkát végezni, mint nem dohányzó társa. De nehéz bizonyítani, hogy a dohányból és az alkoholból befolyt állami jövedelem az élvezetükbe belebetegedett emberek rehabilitációjára, táppénzre megy el, hogy betegeskedésekkel rengeteg kiképzett szakembert veszít az ország idő előtt. A helytelen táplálkozásnak is több az áldozata, mint gondolnánk. A rosszindulatú daganatok kiváltó okai közt ez az első, a dohányzást is „lekörözi”. De hát az áremelések korában miként is vehetnénk rá az embereket szokásaik megváltoztatására? Ha végigsétálunk egy átlagos magyar falu főutcáján, ma is sok elhízott, nyomoréknak tűnő férfival és nővel találkozunk, akik alig vonszolják magukat. Sokukat egyszerű fogyókúrával meg lehetne gyógyítani, vagy legalábbis megszabadítani fájó ízüle- ■ tejket a nyomasztó túlsúlytól, amely érrendszerüket is veszélyezteti. Mindezekért nem lehet egyedül az egészségügyet felelőssé tenni mondja a professzor , a szoba-kony- hás lakások világában és égető lakásgondok közepette. A „panclpalolákban” pedig a kifelejtett szigetelések miatt pihenni sem tudó ember nyáron a zajtól szenved, télen sokszor a melegtől. Alapvető mozgásigénye levezetésére nincsenek meg a feltételek, és akkor még nem beszéltünk arról, ami az utcán zajlik. Minden kormány elemi érdeke, hogy az ember környezete tiszta legyen, még ha ez sokba is kerül a költségvetésnek. A közművesítés befejezetlen, a helyzet botrányos: vezetékes víz van, ám csatorna nincs. így tönkretesszük a felszíni vizeket, az ásott kutakat. Az esetenként át sem gondolt járműimport, a Trabantok egészségkárosító hatásáról ne is beszéljünk! A politikusok tévednek, amikor a környezetvédelmi rendszerből az embert kifelejtik, kihagyják, holott az egész érte van. Elvégre jelszavunk, hogy legfőbb érték az ember. Az egészséges ember, tenném én hozzá. A mi orvosaink nem rosszabbak, mint a nyugatiak, nem itt kell keresni az okot. Átgondolt intézkedések kellenének, sürgősen, mert nagy a baj. A huszonnegyedik órában járunk. Nem először mondom el ezt; kollégámmal, Lapis Károly professzorral az Akadémia májusi közgyűlésén már ismertettük a nép- egészségügy gondjait, s a mind aggasztóbb helyzetet. Már az is nagy segítség volna, ha a 14 év alatti iskolások naponta fél liter tejet kapnának ingyen. Gondolnunk kell az eljövendő generációkra is. A Magyar Tudomány márciusi száma ismertette az MTA orvosi osztályának jelentését az ország lakosságának mind riasztóbb egészségi állapotáról. Losonczi Agnes szociológus tanulmányának gondolatmenete így összegezhető: a második világháborút követő 20 év látványos javulása után, 1965-től megkezdődött hazánkban a halandóság látványos romlása. A korai halálozás arányainak növekedése, a tömegesen romló egészségi állapot mögött társadalmi okok is állnak, amelyek túlmutatnak a biológiai, genetikai adottságokon. Társadalmi vészjelzések ezek a számok és statisztikák, a társadalmi létfeltételek és az emberek teherviselő képessége között létrejövő feszültség megrendítő bizonyítékai. Mert mint Losonczi mondja: az a közhely, hogy „minden élőlény csak a környezetével együtt érthető”, az embernél a társadalmi környezetet jelenti. A társadalmi tehertételek és bajok gyakran „szervülhetnek” betegséggé, ezek pedig újabb társadalmi bajok forrásává lehetnek. Elég csak az alkoholizmust példaként kiragadni: a betegség mögött megpldhatatlan társadalmi problémák és feszültségek rejlenek. Tehát nem, vagy nemcsak személyiséghibák jelentkeznek forrásként, hanem a kilátásta- lanság, a védő közösségek hiánya, az életcélok zavarodottsága, az önbecsülés, az önértékelés zavarai, az öntudatot, az önbizalmat adó munkák hiánya, az értelmes társadalmi cél, a jövőtudat „nélkülözése”, az énvédő képesség gyengesége is jelen van a hosszan sorolható okok között. Sokan vannak a társadalmi átalakulás, az „adaptáció sérültjei”, sokan rokkannak bele a hajszába, abba, hogy bizonytalanságukban a mába, a tárgyakba, az élvezetekbe kapaszkodnak. Súlyos szavak, kijelentések ezek, de hát a beteg társadalom, a romló egészségi állapot minden szakembert riadóztat. Csak a jövő korrigálhatja a jelent, ha sikerül a tartalékokat, a lebéklyózott energiákat, a tehetség „elfekvő készletét” mozgósítani. Az ártalmas feltételek fennmaradását ugyanis egyre kevésbé képes az ember ép testtel és lélekkel elviselni. Ám ehhez be kell látni: a népegészségügy helyreállítása nem egészségügyi-szervezési, hanem gazdasági-politikai feladat, melynek során számolni kell azzal is: mit vár, mitől fél és mit bír el a népesség. Hunyady Judit SZEMELVÉNYEK A NEMZETKÖZI STATISZTIKAI ÉVKÖNYVBŐL V. Mennyi a fogyasztás? A lakosság fogyasztása a 80-as években 20 százalékot meghaladó mértékben nőtt Norvégiában (itt 33 százalékkal), az Egyesült Királyságban, Finnországban, illetve az USA-ban és Japánban. Érdekes, hogy az Európa leggazdagabb országai közé számító Svájcban csupán 8,5 százalékkal nőtt 1980-hoz képest a lakosság fogyasztása, az azonban — az ottani folyamatokat ismerve — nem meglepő, hogy Lengyelországban 4,5 százalékkal csökkent, elsősorban az évtized első felének tendenciái miatt. Ami az egyes élelmiszerek és élvezeti cikkek fogyasztását illeti: a legtöbb húst és húskészítményt az Egyesült Államokban vásárolják (fejenként 117,5 kilót), a legkevesebbet pedig — legalábbis a kötetben szereplő országok közül — Törökországban (26 kilót) és Japánban (38 kilót). Magyar- ország e tekintetben a 77 kiló/ fővel a középmezőnyben helyezkedik el, nem úgy, mint a halfogyasztásban, ahol a hazai 2,2 kilós egy főre jutó fogyasztást csak Mongólia 0,8 kilója „múlja alul.” A szeszes italok fogyasztásában viszont az a kétes dicsőség hazánké, hogy az elsők között van: az összes elfogyasztott alkoholtartalmú italt tiszta szeszre átszámítva 11,4 liternyi jut fejenként - ahogy mondani szokták, a csecsemőtől az aggastyánig minden magyar polgárra. E téren csak a franciák előznek meg, náluk azonban a jelentős borfogyasztás emeli meg ezt a számot. Az égetett szeszes italokból (me- gintcsak 100 százalékos alkoholra átszámítva) 5,3 liter fogy fejenként Magyarországon (a sorban utánunk következő Lengyel- országban és az NDK-ban több mint fél literrel kevesebb). A lakosság életszínvonalának megítéléséhez tartozó kérdés a tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottság. E tekintetben az Egyesült Államok polgárai vannak a legkedvezőbb helyzetben: minden 100 lakosra jut 80 tv és 56 személygépkocsi. Európában viszonylagosan a legtöbb televízió Svédországban van (39 előfizető jut 100 lakosra), ami persze előfizetőnként esetleg több készüléket is jelenthet), a legtöbb gépkocsi pedig az NSZK-ban (44) és Svájcban (41). Érdekes, hogy Japán egyik vonatkozásban sincs a kiemelkedő értékeket felmutató országok között. Csak minden negyedik emberre jut egy tv-előfizető, a hasonló az autók viszonylagos száma is. (Az összehasonlítás kedvéért a magyarországi adatok: 100 lakosra 27 televízió-előfizető, valamint 14,5 gépkocsi jut). Végül egy magánstatisztika: a Nemzetközi Statisztikai Évkönyv anyagát 76, a világ legkülönbözőbb országában megjelentetett kiadvány alapján állították össze a Központi Statisztikai Hivatalban. És mindössze 371 forintba kerül. Dr. Király László György (vége)
