Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-03 / 154. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1989. július 3. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Katona Kiss Ferenc és Túri Júlia képzőművészeti alapítvány Katona Kiss Ferenc nyug. műszaki egyetemi tanársegéd, középiskolai rajztanár, festőművész feleségével, néhai Túri Júlia tanítónővel közösen, képzőművészeti alapítványt hozott létre egymillió forintos tőkével, 35 éven aluli festőművészek részére, abból a célból, hogy tehetségüket gondtalan körülmények között teljesíthessék ki. Az alapítvány ösztöndíját, mely a mindenkori tőke l évi kamata, Szentesen rendezett pályázati kiállításon lehet elnyerni. A pályázat feltételei: Az alapítvány ösztöndíját megpályázhatja minden olyan 35 éven aluli festőművész, aki diplomáját, oklevelét a Képzőművészeti Főiskolán, az Iparművészeti Főiskolán szerezte, illetve a Magyar Népköztársaság Alapjának tagja. Csak természetelvű, felfogású, realista szemléletű művekkel lehet pályázni. Három képet lehet beküldeni, egy kép mérete lehetőleg ne haladja meg az egy négyzetmétert. A pályaműveket a Szentesi Művelődési Központ címére, 6600 Szentes, Tóth József u. 10 -—14., illetve a Budapesti Műcsarnokba kell beküldeni. Minden pályázó csak egy alkalommal nyerheti el az ösztöndíjat. A pályázat nyertesének 2 éven belül Szentesen, a Kossuth téri Kisgalériában rendezett önálló kiállítással kell bizonyítania, hogy milyen eredménnyel hasznosította az ösztöndíjat, illetve erről a kiállításról egy művét Szentes Város Tanácsának kell felajánlania az alapítvány nyomán létrehozandó gyűjtemény céljára. A pályaművek beadásának időpontja: 1989. október 4., Budapesten a Műcsarnok raktárában, Szentesen a művelődési központ Kisgalériájában (Szentes, Kossuth tér 5., I. emelet). A pályázati anyagból 1989. október 20-án a szentesi Kossuth téri Galériában kiállítás nyílik. A kiállított pályaművek közül az ösztöndíjat egy öt főből álló kuratórium ítéli oda a legjobbnak tartott pályamű alkotójának. Az alapítvánnyal és a pályázattal kapcsolatos részletkérdésekről a kuratórium titkára, Kruzslicz Pál ad, felvilágosítást, címe: 6600 Szentes, Tóth József u. 10—14. Telefon: 79. KECSKEMESE Csodára várva, de nem ölbe tett kézzel Egyszer volt, hol nem volt, Kiskörös határában, ahol a kurta farkú malac túr, volt egy hodály. Vagy mit is beszélek, hiszen abban az építményben nem malacok laknak, hanem egészen másfajta állatok. Olyanok, amelyeket csak nagy ritkán emleget a közvélemény szép jelzőkkel, de a szegények tehenének régen- te sokan mondták. Ennek a néhány száz állatnak a gazdáját hogyan is nevezhetnénk másként, mint — hiszen a latinok is így szóltak, ha a név és a sors összeillett: Nomen est omen — Kecskés Istvánnak. Persze, a ”,környékbeliek”, mármint a városban, de mondjuk Új-Zéland egy-két pontján, így ismerik ezt az embert: a kecskés Kecskés. Hogy híre ment e kecskefarmnak, abban a mekegökön kívül más is szerepet játszott: a hivatalos okmányok tanúsága szerint 1988. december 27-én a Kiskőrösi Városi Tanács V. B. hatósági osztálya bejegyezte a Kecske- és Juhtenyésztők Egyesületét, melynek elnöke Kecskés István. I Míg a nadrágunkhoz dörgölődő Bandinak, Gabinak, ki tudja minek szólongatott kecskéket próbálja a gazda elhessegetni, egy-egy mondat nekem is jut: Évekkel ezelőtt vettem egy hobbiterületet, amit teljesen beborított a gaz. Tudtam, hogy a kecske képes a szó szoros értelmében majd mindent megenni, hát vettem egy párat, úgymond, fűkaszának. Aztán nem is kellett sok idő, és megnövekedett az állományom. Ezenközben rá kellett jönnöm, hogy mennyi nehézség támad az értékesítés, a nevelés, az állománygyarapítás körül. Csak egy dolog: a külföldi kamionjának raklapjára 100-120 állat fér. De kinek van ma ennyi? Márpedig fél raklappal nem indul el export, össze kell hát szedni. Nyakamba vettem az országot, jártam faluról falura — szét is ment alattam egy Zsiguli —, míg nagyjából 150 tagot toboroztam az egyesületbe. Adatlapra vezetjük, kinek mikor lesz eladható gidája, és így sokkal könnyebb egy-egy szállítmányt összeállítani. Az akol ajtaján csavaros szarvak bukkannak ki, fekete racka mutatja meg magát. A magyarázat a gazdának kézenfekvő: — Kecskét ma azok tartanak, akiknek sok a bárányuk, hiszen ezek remek pótmamák. Ez persze hátulütője az okszerű tenyésztésnek, hiszen a kecskét nem nagy tejtermeléséért, jó húsformájáért tartják általában meg, hanem mert az állat kézhez szokott, mert kedves a családnak. Ez viszont nem tenyésztési kiindulási alap. Nézze csak meg, itt körülöttünk sokfajta van. Azon próbálkozom, hogy egy olyan vonalat találjak, amelyet hazánkban lehetne — a maihoz hasonló, nem éppen luxuskörülmények között — eredményesen tartani. Ehhez is jó az egyesület, hiszen a kecsketartóknak nagyon keverék az állományuk, abból viszont jól lehet kiválogatni az összehozható- kat. Éppen megsimogatom egy fehér jószág nyakát, amikor az alattomosan belém öklel: — Miért ellenszenves állat a kecske? Miért kérdezi, most kapott ízelítőt?! Úgy gondolom, ha van lélekvándorlás, a gonosz emberekből kecske lesz. Nem véletlenül makacsok, rafináltak és nagyon alattomosak. De ez külsőség. A kecsketejről csodákat lehet regélni, pontosan azért, mert ez az állat megeszi azokat a gyógynövényeket is, amit minden más otthagy: a füzet, az iglicét, a vadmentát és sorolhatnám. Márpedig ezekből a gyógynövényekből gyógyszer is készülhet. Ha a kecske megeszi, vélhetően a hatóanyagok átmennek a tejébe — az illatukat is érezni —, márpedig ha így van, a kecskét négy lábon járó patikának is nézhetjük. Arról nem is beszélve, hogy a kecske garantáltan TB- és brucellamentes. Egy új-zélandi professzor mesélte nekem, hogy ezt az állatot hiába injekciózzák, próbálják megfertőzni a rákkal. Nem véletlen, hogy külföldön annyira keresett a kecskesajt. Éppen azon gondolkodunk, hogy egy mini sajtgyár elkelne nekünk is, itt valahol Dunaföldvár és Kunszentmárton között. A tervek nem csak az egyesületi tagok fejében forognak, hanem egy hazai kft.-szakemberé- ben is. Abban reménykedünk, hogy jövőre már működik az üzem. — Honnan lesz annyi kecsketej? — Akkor jön csak igazi nagy munka, hiszen a gyűjtőkocsi csak akkor indulhat, ha gazdaságosan, folyamatosan képes dolgozni az üzem. Ha a gazdák rájönnek arra, érdemes leadni a tejet — nem is olyan rossz az ára! —, el kell kezdeni az ellések szinkronizálását. Csak az a baj, hogy előbb be kell bizonyítani a kecsketartóknak, hogy érdemes ebbe befektetniük. — Tehát előbb bizonyítani kell, hogy megéri, aztán már minden megy magától? — Azt szoktam mondani, lehetetlen dolgok nincsenek, csak a csodára néha várni kell. De nem ölbe tett kézzel! Az egyesület tagjai már kezdik ízlelgetni, mit jelent az összetartozás. Végül is nemcsak nekünk, hanem az államnak sem lehet mindegy, hogy évente menynyi dollárt kasszíroz a gidákért, a sajtért. Az egyesületi tagoknál most 1500 anyát tartunk számon, az év végére ez 3500-ra nőhet. Azt már mondtam, hogy a lehető legrosszabb területeken, akár árokpartokon, majdhogynem a semmiből teremtve értéket. Gál Eszter • A tenyésztéshez kevés a kézhez szokottság. • «Négy lábon járó patika.” SAJTOPOSTA SOFŐRÖK PANASZAI NYOMÁBAN HELVÉCIÁN Mit állapítottak meg a népi ellenőrök? Domokos Péter, Kecskemét-Helvécia — e személy-, illetve helységnév szerepel feladóként azon a levélen, amely a közelmúltban érkezett szerkesztőségünkbe. A kézzel írott sorok az alábbiakról értesítettek bennünket: A Helvéciái Állami Gazdaság tehergépjárművet vezető dolgozói hátrányosan megkülönböztetettek azokhoz viszonyítva, akik ott magánfuvarozóként végeznek hasonló munkát. Bizonyítható ugyanis, hogy az alkalmazottak általában napi 400 forintot keresnek ugyanazon tevékenység fejében, amiért az alkalmi szállítók többszörös díjat kapnak. Utóbbiak például simán belemennek abba, hogy bár első osztályú árut visznek, az a szállítócédulán másod- vagy harmadosztályúnak minősített, s a díjkülönbözetet zsebre rakják, ami az adózatlan jövedelmük lehet. Az ellen sem tiltakoznak, ha nem létező fuvar bevételét számolják el részükre. Ezzel nemcsak maguk járnak jól, hanem az ügyeik közvetlen intézői is. A gazdaság gépkocsivezetői amiatt is kényszerhelyzetben érzik magukat, hogy általában olyan fuvarokra kapnak megbízást, melyeket a maszekok nem vállaltak. A panaszosok végső következtetése: nem érdemes tisztességesnek lenni a munkakörükben, s annak visszásságairól bátran szólnának, ha valaki garantálná, nem esik bántódásuk az őszinteségükért. E közérdekűnek tűnő ügyről informáltuk a Bács-Kiskun Megyi Népi Ellenőrzési Bizottságot, amely elrendelte a helyszíni vizsgálatot. Az eredményről így számolt be Tréfás Antal elnökhelyettes: — Munkatársaink kiderítették, hogy a „Domokos Péter" titulus fiktív nevet jelent. Ettől függetlenül meghallgatták a gazdaság számos — fizikai állományban lévő — dolgozóját, akik egyáltalán nem erősítették meg a Petőfi Népéhez eljutatott beadványban foglaltakat. így hát megállapítható, hogy szabályellenes fuvarozási gyakorlatra vonatkozó észrevételek nem felelnek meg a valóságnak. Egyébként a Helvéciái Állami Gazdaság nemrégen átszervezte a szállítási üzemágát, mely ez év júniusától átalánydíjas vállalkozás formájában működik. Ebből következik, hogy a fuvarozók csak a vállalt és a ténylegesen elvégzett munkájuk szerint részesülhetnek a jövedelemben. □ □ □ Tapasztalatunk, hogy egy nagyüzemben átszervezést csak akkor hajtanak végre, ha azt gazdaságossági vagy éppen szervezettségi okok indokolják. Helvécián az állami gazdaságban sor került ilyen változásra a szállítás területén, ami azt sejteti, hogy a hozzánk eljuttatott, de a NEB-vizsgálat során be nem igazolódott sérelmek egyike-másika mégis csak segíthette a jobbító intézkedés meghozatalát. Tűrhetetlen... A város délnyugati részén, a Homokbánya térségében található a hobbiföldem, kétszáz négyszögölnyi terület, ahol zöldségféle és gyümölcs terem. Az idős édesanyámmal közösen végzett szorgalmas növényápolási munka következtében évről évre eredményes lehetne a szüretünk. De nem az, mégpedig a közelben állomásozó katonai alakulat fegyelmezetlen tagjainak „jóvoltából". Bár a földtulajdont kerítés veszi körül, azt újra és újra megrongálják — a drótot elvágják és ledöntik — a mundérba öltözött fiatalemberek, akik feltehetően betörtek a hétvégi házunkba is, ahonnan számos tárgyat eltulajdonítottak. Az elmúlt év végén ugyanők elfűrészelték a másfél méteres ezüstfenyőnket, melyet a szanált házunk udvarából telepítettem át e helyre. Nemrégen a szamócánkat szaggatták ki töves- től, megdézsmálták a cseresznyénket, a fák alatti veteményt pedig széttaposták. E sérelemről, kárról természetesen bejelentést tettem a helyi tanácsnál és a rendőrségen, ám sajnos elutasító válaszokat kaptam, melyek lényege: a birtok elleni ilyesféle cselekmények ügyében nem vizsgálódhatnak. De hát bezárulhat a kör ezzel? Szerintem nem, hiszen tűrhetetlen, megengedhetetlen, hogy egy tulajdonos kiszolgáltatottja legyen a környezetének! V. R. Kecskemét, Aradi vértanuk tere 3. JÓ HÍR A VADKERTI ÁRPÁD UTCA LAKÓINAK: Az új söröző éjjeli nyitva tartása korlátozható Június 12-én arról írtunk e hasábokon, hogy a soltvadkerti Árpád utca lakosai hiába tiltakoztak ismételten és következetesen a szükebb környezetük csendjét, rendjét zavaró Vajda-féle magánpresszó (cégszerű nevén: Árpád söröző) létesítése, megnyitása ellen, a területileg illetékes hatóságok zöld utat adtak a vállalkozásnak. Két héttel később ismertettük a helyi tanács válaszát, melynek lényege: a sörözői magánkereskedő-tevékenységre jogosító határozatot azért hozták, mert a kérelmező rendelkezik az ilyen üzlet működéséhez szükséges tárgyi és személyi feltételekkel. Ez utóbbiakkal kapcsolatosan megjegyeztük, hogy a vendéglátóegység működése óta bebizonyosodott az érintettek aggodalmának jogossága: az ottani éjszakai élet sokszor nagyon hangos, a szórakozó vendégek pedig — jobb híján — az utcabeliek háza előtt parkolnak, minek következtében szinte lehetetlen arrafelé a járműközlekedés. Végezetül feltettük a kérdést: az odalett nyugalmuk visszaállítása érdekében miben reménykedhetnek még a vadkerti családok? Jól éreztem magam a csárdában Munkámból adódóan országot járó ember vagyok, s így gyakran veszem igénybe különböző helységekben a vendéglátói szolgáltatásokat. Ézekkel kapcsolatosan eléggé vegyes benyomásomról tudnék szót ejteni, hiszen nem kevésszer látom, hallom, hogy az éttermi, vendéglői, presszói higiénia kívánnivalót hagy maga után, ráadásul baj van a kiszolgálási kultúrával. Bács-Kiskun megyében ennek ellenkezőjéről győződtem meg a minap. Mivel dél volt és utam Bugacra vezetett, betértem ebédelni a nagyközség csárdájába, ahol példás rend és hangulatos miliő fogadott. Ezen túlmenően az is meglepett, milyen előzékenyen, udvariasan bántak velem, s mindegyik vendéggel. Tájjellegű ételt rendeltem, ami nagyon ízletes volt, az adag pedig bőséges. Megfigyeltem, hogy Tóth József üzletvezető szinte mindig a vendégei körében tartózkodik, velük beszélgetve, ha ideje engedi. Igen jóleső gesztus ez. Summa summárum: a Bugaci csárda, ahol nagyon jól éreztem magam, méltán hirdethetné névtábláján, hogy nem csak vendéget ellátó, hanem vendéget csalogató hely is. Ahová legközelebb is örömmel bemegyek. Farkas Béla Kaposvár Röviddel ezelőtt újabb hivatalos reagálás érkezett lapunkhoz ez ügyben. Ezúttal a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője, dr. P. Kovács István fejtette ki véleményét: — A vendéglátóhelyek nyitvatartási rendjét — az 5/1985. (V. TI.) számú belkereskedelmi miniszteri rendelet értelmében — az üzemeltető állapítja meg. Az éjjel 22 óra utáni működését azonban nemcsak a helyi tanácsnak, hanem a rendőrségnek is be kell jelenteni. Ugyanezen jogszabály lehetővé teszi, hogy a közrendnek, illetve a lakosság nyugalmának zavarása esetén a szak- igazgatási szerv korlátozza a késő éjszakai nyitva tartást. A korlátozó intézkedést megelőzően a kereskedelmi hatóság köteles bizonyítani — például rendőri közbenjárásról szóló jegyzőkönyvvel vagy zajszintméréssel, hogy a lakossági panaszok megalapozottak. Ez az eljárás egyfelől védi a vállalkozót a személyes indítékú, rosszindulatú bejelentésekkel szemben, másrészt a tanácsnak teremt jogalapot a valós lakossági sérelmek orvoslására. Persze előfordulhat, hogy a vendéglátói Kovács Géza még napokkal a történtek után is a furcsa szituáció hatása alatt áll. Többször kérdezi önmagától: hát ennyire terjedőben lenne a közöny? Vajon hova juthatunk így? Áz elgondolkodtató esetet úgy adjuk közre, ahogy személyesen elmondta szerkesztőségünkben: — Ma, szerdán reggel fél nyolc körül járhatott az idő, amikor az 54-es műúton a megyeszékhely felé tartó autóm egyik gumija durrdefektet kapott, valahol a jakabszállási térségben. Gyorsan hozzáfogtam a javításhoz, s amint ott tettem-vettem, látom ám, hogy egy fiatal nő közeledik felém a város felől. Néha megáll, megtörli arcát, azután tovább gyalogol, lassan, megfontoltan. Odaérkezvén, köszönök neki, s érdeklődőm, nincs-e rosszul. — Egy kicsikét... — feleli, s még hozzáteszi, hogy éjjeli műszakban volt, s az imént szállt le az egyik autóbuszról, mert nagyon szédült. Magyarázattal is szolgál: egy-két hónapos terhes. Megtudom tőle, hogy a friss levegő és a séta jót tett neki, de hosszúnak tartja a néhány kilométert, amely még elválasztja otthonától. Minthogy sok gépkocsi gördült el mellettünk Jakabszállás felé menet, gondoltam, az egyiket leállítom, megkérve a vezetőjét, hogy vigye el a kívánt helyre a fiatalasszonyt, aki szívesen veszi készségemet. Máris intek egy piros Ladának. Megáll, elmondom, mit kellene tennie a bajuszos úrnak. 0 végignézi az éjszakai munkától, meg az álmosságtól kissé fátyolos tekintetű hölgyet s megjegyzi: Szépségem, idejében kell abbacsendzavarás ténye nem igazolható egyértelműen, s ilyenkor a hatóságnak a „békés egymás mellett élés írott és íratlan reguláira tekintettel szükséges a családok kifogásait mérlegelni, s valamiféle, kompromisszumos megoldás mellett dönteni. Ez jelentheti azt, hogy az adott utcában a hatóság korlátozza a gépjármüvek behajtását és a parkolását, történetesen az esti-éjszaki órákra vonatkozóan. Álláspontunk az, hogy a szóban forgó vadkerti emberek környezeti nyugalmának megőrzése érdekében a nagyközség államigazgatási szerve még sokat tehet, hiszen nemcsak a söröző éjszakai működését korlátozhatja, hanem az utcai gépkocsiforgalmat is szabályozhatja. Megjegyzésünk: Noha a soltvadkerti tanács szerkesztőségünkhöz eljuttatott legutóbbi leveléből az tükröződik, hogy a söröző zajos üzemelése miatti panaszokkal nemigen törődik, mi abban bízunk: a felügyeleti hatóság előzőekben ismertetett véleménye jobb belátásra bírja az hagyni a bulizást, s akkor a kellő időben otthon lehet.!. Ekkor beindítja a motort, s elszáguld a helyszínről. Még fel sem ocsúdunk a kijelentés hallatán, amikor jön egy Skoda. Idősebb nő ül a volánnál, aki szintén megállítja az autót. Megint elmondom, mire kérem, s ekkor dühösen tudtunkra adja: Pillangókat nem szokott szállítani. Ezután ő is tovarobogott. Nem folytatom a részleteket, csupán annyit közlök még, hogy a leállított öt „úrvezető” közül egyik sem volt hajlandó elfuvarozni a jó alakú, szép arcú, de valóban nagyon fáradtnak, kimerültnek látszó asszonyt. A kerékcsere végeztével, jó háromnegyed óra elteltével, végül is én vittem őt haza. Kávéval, üdítővel kínált, s közben felsóhajtott: nem gondoltam volna, hogy ilyen sok közönyös ember él közöttünk ... Munkahelyemre másfél órás késéssel értem be, s amikor a kerékcserén túl hivatkoztam a beteg nő megsegítésére is, tudomásomra hozta a főnököm: a barátnőmmel kapcsolatos dolgaimtól kíméljem meg őt. A közöny és az előítélet csimborasz- szójától én is szédelgek kissé ... Szerkeszti: Velkei Árpád Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefonszám: 27-611 ügy helyi intézőit! A közöny csimborasszója
