Petőfi Népe, 1989. június (44. évfolyam, 128-152. szám)
1989-06-07 / 132. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1989. június 7. Csak beszélünk Öreg parasztoktól hallottam egy falusi olvasókörben —ők még olvasták Petőfi Sándort —, hogy „Megint beszélünk s csak beszélünk..Ezt a verset idézték, éppen ezt tartották időszerűnek. „ ... beszélünk, A nyelv mozog s a kéz pihen; Azt akarják, hogy Magyarország Inkább kofa, mint hős legyen.” Nem egyszerűen idézték. Egy kortársam megkérdezte: — Te tudod, mikor írta? — Hát negyvennyolcban. — Negyvennyolcban, de mikor? — Gondolom, nyáron. Nem. Nem nyáron. Áprilisban. Három héttel március tizen' ötödiké után már megsokallta a forradalmi szócséplést, a hazafias retorikát. A beszédeket. Más tette hozzá: — Csak azért, mert ha most arra gondolunk, hogy a tavalyi pártértekezlet óta — ha csak azóta számítanánk a gondolkodásnak ezt a forradalmát, legalábbis a fordulatot —, hát már azóta is egy egész esztendő telt el. Nem három hét. Egy esztendő. És még mindig nem untuk meg a beszédeket. A reformretorikát. Az ország legismertebb reformemberei, legnépszerűbbjei is, bár szépen beszélnek, az okos szavakon ők sem mennek tovább. Csak beszélnek. Csak beszélünk. Megint beszélünk. Szóval ezek az én öreg parasztjaim — parasztnak mondom őket, mert még parasztnak születtek —, talán ők az elsők, akik megunták. No, akkor én még nem fogtam fel rögtön; vitába szálltam velük. Mondom, ha egy népnek ilyen sokáig befogják a száját, természetes, hogy először is ki kell beszélnie magát. Beszélni kell. Az egész változásnak az a fő feltétele, hogy végre mindent kimondhassunk. Meg hogy mit kell cselekedni, arról is először beszélni kell. Vitatkozni. — Jó — mondták. — Beszéljünk. De „csak”? Petőfi is azt mondta: csak beszélünk, — Lehetetlen, hogy ha körülnézünk — alaposan körülnézünk —, ne találjunk azonnali tennivalót. Mi magunk is, itt a faluban ..., meg a kormány is, ott Budapesten. A szavak ereje, hitele, hatása is menten megnövekedne, ha mellette valamilyen — bármi kicsi — cselekvés is megmutatkozna. Na, jó, hát akkor nézzetek körül... másoknak is megmondom ... lássuk, ki hogyan talál azonnali tennivalóra...! Molnár Zoltán Barokk és rokokó Kiállítás az Iparművészeti Múzeumban Hogy a barokk és a rokokó nem „idegen” import volt Magyarországon, az már rég tisztázódott. De a kiállítás nem egy darabja azt is jelzi, hogy kifejezője lett olyan magyar rendi, nemzeti gondolkodásnak is, amely az adott feudális társadalomban a kiváltságosok körén belül maradt, de ezen belül mégis nemzeti jelleget viselt — mondta Kosáry Domokos az Iparművészeti Múzeum Barokk és rokokó című kiállításának megnyitóján. E nagyszabású kiállítás, amely egész évben nyitva lesz, a múzeumnak az európai stilustörténeti korszakokat tárgyaló sorozatának újabb állomása. (Még látogatható e sorozat előző, a Reneszánsz és manierizmus címet viselő, kiállítása.) A 17—18. században az euró• Dolmány. A bársonyból varrott, egyenes szabású, deréktól szélesedő, álló gallérú, ezüst- és aranyfonalból való domború hímzésrátéttel díszített ruhadarabot Magyarországon a 17. sz. második felében készítették. Egész felületét harmonikusan elrendezett, dús, plasztikus virágminta borítja. A virágokon szürke igazgyöngyökből hímzett forgórózsák vannak. Elején kilenc pár gyémántkapocs sorakozik. Ujjának hasítéka nyolc heraldikai liliomot formázó aranykapoccsal zárul. Az Esterbázy-gyűjtemény darabja volt. (MTI-Press) pai művészét minden területén a bonyolultabb formaképzésű, nagyobb mozgalmasságra törekvő stüus, a barokk uralkodott. Megszületését a tridenti zsinathoz (1545—1563) kapcsolják; a katolicizmus ekkor meginduló restaurációjához a zsinat a hivatalos egyházi jellegű művészetnek még anyagi fedezetet is biztosított. S mégis, a barokk művészet nagy egyházi feladatait tartalmilag és formailag egyaránt világi szellemben oldotta meg. Jellegzetes stílusjegyei: a pompa, a pátosz, a formák gazdagsága, ‘az érzelmek és szenvedélyek ábrá. zolása a kor iparművészetében is tettenérhető. A rokokó a 18. században a barokk művészet túlhajtásaként jelentkezett, főképpen az építészetben és az iparművészeiben. Magyarországon a barokk születésének éveiben még török világ dúlt. S csak a török kiűzése után, a 18. században honosodott meg az új stílus, amikor Európa-szerte már az érett barokk korszakát jegyzik. Ám ekkor tág teret kap a barokk a magyarországi építészetben, szobrászatban, bútorművességben, új manufaktúrák termékeiben. Volt miből válogatniuk az Iparművészeti Múzeum munkatársainak, amikor összeállították a látványos és pompás gazdagságú kiállítást. Ötszáz műtárgy — liturgiái rendeltetésű darabok, szertartásedények, ereklyetartók, faragott oltárok, fali kárpitok, ötvösremekek, világi témájú szobrok, dísztárgyak, ékszerek, főúri öltözetek, bútorok, üveg- és porcelántárgyak, fajanszok, hímzett képek — javarészt az Iparművészeti Múzeum saját gyűjteményéből. A kiállítás egyik része négy tematikai egységbe foglalja tárgyait — a vallásos átélést, a világi dicsőséget, az érzéki szépséget és az elmúlást idézve fel. Másik részében a stílusfejlődés korszakait érzékelteti, a korai barokktól az érett barokkig és a rokokóig. Kádár Márta t Keresztóra. Acélszerkezete és óraháza Pozsonyban készült, 1650 körül. A kerekes, ütőműves gátszerkezetet hasáb alakú talapzat foglalja magában. A talapzat és a keresztszárak anyaga: esztergált és pácolt ébenfa. A corpus öntött bronz, amelyet aranyozás fed. A szerkezet fedőlemezén ott a mester jelzése: Isaac Ebhert, Pressburg, aki 1617-től a 17. század közepéig működött szülővárosában. A tárgy az Esterházy-gyűjtemény darabja volt. Lovak és lovasok Találj egy jó ötletet, körbejárhatod a világot, jó üzletet csinálsz. Bevált a magyar tévések vállalkozása. Szívesen néztük a világ metróit bemutató sorozatot. Tudtommal, sok helyütt műsorra tűzték. A honi tévé illetékesei szívesen vásárolják a körbe-körbe kis világunkban jellegű, tematikus, „folytatólagos” filmeket. Kedveltek, talán viszonylag olcsók is. Érdemes volna még alaposabban körülnézni a piacon. Ha már több magyarországi színház tervezőjeként tiszteljük Fellner és Helmer osztrák építészeket, nyilván sokan kíváncsiak volnának az általuk tervezett színházakról forgatott osztrák dokumentumfilm-sorozatra. A közönség mindig „vevő” az ilyen oldott, zenés, némi ismeretteijesztésre is vállalkozó műsorokra. Most a Lovak és lovasok című francia dokumentpmfilm van műsoron. Eddig négy országban nézett körül a produkció stábja. A képernyőkön látható Freytág testvérek Frankjával ellentétben szeretem a lovakat, csodálom gyönyörű mozgásukat. Némi elfogultsággal szemléltem az esetenként csodálatos, néha keresett, szépelgő felvételeket. Tetszik; keresik a helyi sajátosságokat, ha úgy tetszik, ä lótartás nemzetijellegzetességeit, kialakult hagyományait. Eltérő idomítási, szoktatási módszerek miértjeire és mikéntjeire kapunk választ. • Sem lótenyésztő, sem néprajzkutató nem vagyok, így nem állapíthatom meg, mennyire hiteles ez a sorozat. Nehezen szabadulok azonban attól az érzéstől, hogy francia barátaink a valódi népélet helyett, annak idegenforgalmi változatát tárják elénk. Fogalmazzak visszafogottabban: gyöngyösbokrétásan ábrázolják a lovasokat. A felvételek a valóság sok elemét tartalmazzák, de azért mégsem az igazi, a hétköznapi világ tárul fel a maga nyersességével a Lovak és lovasok sorozatban. * * * A politikai tisztánlátást és a tudományt szolgálja a Magyar Televízió A fekete hős című interjúval. A Rajk-per egyik fövádlottjának, Lazar Brankovnak a megszólaltatása televíziós bravúr. (Máig sajnálom, hogy 1956 őszén nem sikerült találkoznom vele, noha közvetve én is annak a könyvtárnak az állományába tartoztam, ahol kiszabadulása után néhány hónappal elhelyezkedett. Egy eldugott szobában dolgozgatott. Ha pontosak emlékeim, akkor azt is tudathatom, hogy a dunántúli város menesztett — később szövetségi kapitánnyá emelkedett — labdarúgó-éledzőjének lakását kapta meg. Eléggé zárkózott volt. Amint megnyíltak a határok, azonnal külföldre távozott.) Noha Varga Sándor szerkesztő-riporter kérdéseire adott válaszai után is sok homályos részlet maradt a Rajk-per titokzatos szövedékében, őszinte szavai, emlékei révén az eddigieknél jóval többet tudunk e szerencsétlen színjátékról. A kétrészes interjú révén bepillanthattunk egy hivatásos forradalmár gondolataiba, érzelmi világába is. H. N. HONISMERET — HELYTÖRTÉNET Nemzeti tragédiánk 1956-ban Katona József Bánk bánja nem szerepelt a győri Kisfaludy színház 1956/ 57-es évadjának progjamjában. A társulat régi, Árpád úti épületében mégis mindenki természetesnek vélte, hogy 1956. október 23-a, november 4-e után a tragédiás életű kecskeméti drámaköltő remekével lépnek újra a közönség elé, amint ez lehetséges. Szerették volna, ha Földes Gábor főrendező teszi színpadra a Bánk bánt, mert úgy vélték, hogy egy sikeres előadással megerősítheti pozícióját. Mégsem mozdítható el könnyen, aki hetekkel, hónapokkal korábban Tiborc szavait mondatta, így gondolták. Hogyan vélekedne a közvélemény, ha a nemzeti jelkép rendezőjét netán bebörtönöznék. (Még a legsötétebben látók sem gondolták: a hatalmat birtoklók elhanyagolható tényezőnek tekintik a sokaság nézeteit.) A gyárakban sztrájkoltak, az utcákon tüntettek, a közlekedés akadozott, amikor megkezdték a próbákat. A helyi lapok —- a párt hivatalos lapja, a Kisalföld és a reformistákat tömörítő Hazánk — előbb Földes Gábort, majd Szilágyi Albertet említették, mint a készülő bemutató rendezőjét. Az eredetileg december 12-ére tervezett bemutatót kénytelenek Voltak december 15-ére halasztani. Nehezen kapták meg a szükséges engedélyeket, a tüzelő beszerzése sem volt könnyű, jelmezeket a Nemzeti Színháztól kértek, a díszleteket a színház előcsarnokában készítették. Noha a plakátokon mindkét rendező neve szerepelt, csak a Pécsről akkor oda szerződött Szilágyi jelent meg rendszeresen a próbákon. Földes képtelen volt elviselni az országgal és vele történteket, elkeseredettségét itallal próbálta felejteni. Magam is ott voltam az októberi felkelés után hazánkban kapuit elsőként — és éppen Katona művével — megnyitó győri színház bemutatóján. Felejthetetlen hangulatú előadás volt. A közönség egy-egy hazafias résznél többször is elénekelte a Himnuszt, legalább tízperces taps köszöntötte a Petur által magasra emelt magyar zászlót. Mivel időközben betiltották a Hazánkat, csak a Kisalföld közölt kritikát a premierről. Szerzője — Kardos György — ismert színházi ember. Kritikájának bevezetője irodalomtörténeti érdekességű: „Ezerkilencszáznegyvennégy áprilisában fent ültem Radnóti Miklós, a még ugyanabban az évben tragikus halált halt kiváló költő lakásán. Kint német járőrök cirkáltak az utcán, bent az íróasztalon kézirathalmaz állt, a költő Shakespeare Vízkeresztjét fordította. Shakespeare, Hölderlin, Apollinaire szellemébe kapaszkodtunk, a szellem e gyenge szalmazsákjába, az európai humanizmust szétroncsoló fasizmus hangulata ellen. Csöngettek. Sík Sándor látogatta meg a költőt. Már nem emlékszem, miről beszélgettünk, nem emlékszem, hogy fordult a szó a Bánk bánra. Csak arra emlékszem, hogy rettenetes dolgot mondtam. ,Professzor uram, én Katona Józsefet nagyobb költőnek tartom Shakespearenél.'. Néma csend lett. Radnóti elpirult, szégyelite magát miattam. Sík Sándor jóindulatúan mosolygott. ,Mire alapozod ezt fiam.' En akkor azt modtam: .Mert Katona József magyar volt. ’ Hosszú, kínos szünet állt be. Radnóti okos, szellemes arca elvörösödött. Sík Sándor maga elé nézett.' A cikkíró maga is elgondolkozott kijelentésén és belátta helyesebb lett volna, ha azt mondja. ,Kedvesebb nekem, mert magyar.’ A tartalmas bírálat a továbbiakban azt elemzi, hogy történelmi drámaként fogható-e fel a Bánk bán? Válasza: semmiképp, ám ...,Formáját Shakespeare adta, indulatait a francia forradalom szabadította fel, mondataiban kavarog, gomolyog a reformkori Magyarország. Remekmű. ' Kardos is belátja: vannak dramaturgiai hibái, de mindez mellékes, mert „az őszinte írói szenvedély, mint valami vegyi folyamat, közömbösíti a hamis helyzeteket”. A kritikus kifogásolja: indokolatlanul hagyták ki a második szakaszból Petur vádbeszédét. „Meg kell erősíteni régi szabadságbeli jussainkat”. A következmények ismeretében ma elmondható, 1956 decemberében a „húzás nélkül” talán betiltották volna az előadást. Kardos közvetve kinyilvánítja személyes véleményét akkori közállapotainkról, a népmozgalomról, a katonai beavatkozásról: „Bánk látja, hogy a zsarnokságot nem győzi meg az értelem". A kritikus szerint szép előadást produkált a győri társulat. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy megrendítő is legyen. A szereplők közül Bánk bán megformálóját, Kiss Ferencet emeli ki. Az ő szavaival dicséri Szakács Sándort: „Bartos Gyula óta nem volt ilyen Tiborc". Az 1945 után korábbi bűnei, vétségei miatt bebörtönzött, majd a színpadról eltiltott Kiss Ferenc első fellépése is növelte a különleges alkalom jelentőségét. Szentiványi Alberttól tudom, hogy eredetileg Turgenyev Kegyelemkenyéren című, 1857-ben írt drámájának parádés címszereplőjeként szeretett volna újra bemutatkozni, de hamar belátták, hogy a közönség akkor még a híres színész kedvéért sem nézett volna meg egy orosz színdarabot. Csak azok hitték, hogy a fiatal rendező egyszerűen lemásolja korábbi pécsi rendezését, akik nem ismerték. Mindig figyelembe vette a társulat összetételét, az adott helyzetet, újraértelmezte a rábízott művet. Győrben a majdnem teljes Bánk bánt játszatta, eltörölte a szokásos húzások többségét. Szerkezetileg csak az első felvonáson változtatott. Jelenetek átcsoportosításával, öszszevonásával próbálta elkerülni minden rendezés nagy talányát: miért jelenik meg váratlanul Bánk, de ha már így történt, miért távozik, miért nem támadja meg a Melindának, feleségének udvarló Ottót? Szilágyi is szeretettel gondol vissza Kiss Ferenc Bánk bánjára. Bár a Nemzetiben játszotta ezt a szerepet, de más húzásban. Szorgalma, ambíciója, jelenléte a többi színészt teljes erőbedobásra késztette. Szilágyi Albert — aki a hatvanas években újra (harmadszor) megrendezhette Katona drámáját — ma is büszkén hivatkozik arra, hogy „Csárdáskirálynö-látogatottsággal" játszották 1956 végén, 1957 elején mindmáig legnevezetesebb honi drámánkat. Heltai Nándor SOKBA KERÜL A FUVAR — NEM SZÁLL LE AZ AEROFLOT — KORLÁTOZTÁK A STARTIDŐT — LEHETNE MÁS GÉPPEL IS Nem csak katonai célokat szolgál a kecskeméti repülőtér Néhány héttel ezelőtt az MSZMP megyei bizottságának titkára azzal a kéréssel fordult a Honvédelmi Minisztériumhoz, hogy a korábbi éveknek megfelelően, engedélyezze a kecskeméti katonai repülőtérre polgári szállító légi járművek landolását, s azok — főként gyorsan romló — mezőgazdasági termékekkel való felöltését, azaz a polgári teherszállítást. Ennek az információnak a birtokában kerestül fel Tóth János alezredest, a repülőtér parancsnokát, s tettük fel a kérdést: — Szállíthat-e a Zöldért vállalat a kecskeméti repülőtérről árut? — A kecskeméti katonai repülőtérről háromévi szünet után — a szállítás azért szünetelt, mert a polgári szervek részéről nem volt igény — a polgári teherfuvarozást ismét engedélyezte a Honvédelmi Minisztérium, a Malév és más, szocialista országokból érkező gépek számára. A biztonságos le- és felszálláshoz rendelkezünk megfelelő műszerekkel, s biztosítjuk a berakodás normális feltételeit. Á mi repülőterünk — a jelenlegi szóbeszéddel ellentétben — az utóbbi időben egyáltalán nem titkos, ugyanis ezt jelölték ki a polgári légiforgalom számára úgynevezett tartalék repülőtérnek, ha a ferihegyi terminál zivatar, rossz látási viszonyok miatt nem tudná fogadni a repülőket. Emellett, korábban is leszállhattak itt mentő-, vízügyi vagy éppen bajba jutott repülőgépek. — Kecskeméten korábban is sok ellenzője, kifogásolója volt — talán nem is indokolatlanul — a szuperszonikus vadászrepülők okozta zajnak. Erről mi a véleménye? — A kecskeméti katonai repülőteret 1937-ben kezdték építeni, s akkor készült el a jelenlegi kifutópálya is. Akkor ez még nagyon távol volt a várostól. Nem a repülőtér ment a város közelébe, hanem a város terjeszkedett a repülőtér irányába. A felszállópályát — köztudomásúan betonból készült — nem lehet megváltoztatni, más irányba tolni. Sajnos, ma már polgári repülés sincs zaj nélkül. Az ellenzőkkel együtt, mi is kecskeméti lakosok vagyunk, a pilóták gyermekei is óvodába, iskolába Kecskeméten járnak. Igyekszünk olyan módszerekkel elvégezni katonai feladatainkat, hogy legkevésbé zavarjuk a város lakosságát. Néhány konkrétumot ezek közül: az iskolakor a várostól jobbra, Nagykőrös irányában van. Ha déli irányba repülünk, elkerüljük a várost. A települések feletti megengedett 500 méteres magasság helyett 3000 méteren repülünk. Csökkentettük a startidőt is, este csupán 23 óráig végzünk repülési feladatokat. Visszatérve az eredeti témára, felkerestük Szakolczai Pált, a Zöldért vállalat igazgatóhelyettesét, és megkérdeztük, miért nem a kecskeméti katonai repülőtérről szállítanak? — A vállalat számára rendkívül előnyös lenne a légi szállítás Kecskemétről, ugyanis kilónként 50 fillérrel kevesebbe kerülne a fuvarozás. Sajnos, az Aeroflot gépei nem hajlandók Kecskeméten leszállni. Feltételezésünk szerint azért, mert „bejáratott” repülőtereik vannak. A Malév nem rendelkezik olyan kapacitással, hogy külön, naponta három-négy gépet indítson, s a vezérképviselet is Ferihegyen van. Kénytelenek vagyunk tehát Ferihegyre fuvarozni az epret és a meggyet. Ha figyelembe vesszük, hogy a Zöldért évente több tízezer tonna árut szállít külföldre, s ennek egy részét repülővel, az a bizonyos 50 fillér különbözet nem kevés! Mit tehetnek, ha az Aeroflot gépei nem szállnak le Kecskeméten, s a Maiévnek sincs elegendő járműve? Nem főbenjáró bűn, s talán járható a javaslatunk: a Zöldért vállalat vezetői keressék fel ismét a Honvédelmi Minisztériumot, s egyezzenek meg, néhány katonai szállító repülőgépet talán a Magyar Néphadseregtől is bérelhetnének, amellyel megoldódna a Zöldért szállítási gondja, nagyobb lenne a nyeresége, s a repülőgép-vezetők is gyakorolhatnának. Legfrissebb értesülésünk szerint a Zöldért vállalat vezetői javaslatunkat figyelembe véve, lépéseket tesznek. Gémes Gábor Feneketlen hordó A Szentszék pénzügyi helyzetét tárgyaló bíborosok közül Juan Carlos Arambúru argentin érsek minősítette így a Vatikáni Rádiót és az Osservatore Romanót, a pápai állam újságját. A kifejezés nem szakszerű, de mint a tényekből kitűnik, találó. A rádió ráfizetése több mint 20 milliárd, a lapé 6 milliárd lírát meghaladó volt 1988- ban. A bíborostestület vizsgálta az okokat is, és úgy látta: a rádió esetében a deficit elfogadható, az újságnál azonban a szerkesztési elvek megértek a változásra. Hogy miről is van szó, ezzel kapcsolatban a hajdani Montini bíboros véleményét idézték, aki megállapította, hogy az Osservatore nem ír színházról, sportról, pénzügyekről, divatról, bírósági ügyekről, nem közöl képregényt és rejtvényt, vagyis olyan anyagokat, amelyek az átlagolvasókat érdekelnék. A hírek is méltóságteljesek, mindentől letisztítottak — nyilván, az olvasót akarják kímélni az izgalmaktól —, és még a címekkel is nevelni szeretne a szerkesztőség. „Komoly újság, nehéz újság. Ugyan ki venné kezébe a villamoson vagy az eszpresszóban?” Montini bíboros később VI. Pál pápaként vált ismertté. Az újság viszont, mint a kritika bizonyítja, nem változott. Olyannyira nem, hogy a római sajtóberkekben azt tartják róla: az Osservatore pápább a pápánál. Ha ugyanis azt mondja az egyházfő, hogy „én”, a lapban biztos, hogy kijavítják, s a nyilatkozat fejedelmi többesben jelenik meg: „mi”. A pápával szólva: épületes olvasmány, de azt nem lehet mondani, hogy szórakoztató is.
