Petőfi Népe, 1989. június (44. évfolyam, 128-152. szám)
1989-06-19 / 142. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1989. június 19. KONGRESSZUS UTÁN Értékek szerinti megbecsülést! Glatz Ferenc művelődésügyi miniszter szerint: „Magyarország, a magyar nemzet elveszíti eddigi nemzetközi megbecsülését, ha az oktatásügy fejlesztésévelnem állítja meg a munkaerő színvonalának hanyatlását, ha nem emeli a társadalom kulturális színvonalát, s ha nem siet betagozódni a fejlett Európába. ” Évtizedek óta a legtöbbet vitatott területek egyike az oktatásügy. A korszerű iskolák fontosságát mindenki elismeri, ám az ennek érdekében tett lépések sokkal lassúbbak, mint szeretnénk. Valójában nem sikerült mindmáig megoldani olyan alapvető problémát sem, mint ami a pedagógusok presztízsének csökkenéséből adódik. Persze^ a gyors változások korát éljük... Nemrég tartotta kongresszusát a pedagógus-szakszervezet, amelyen tizenhét küldött képviselte Bács-Kiskun megyét. Közöttük Mészáros István, az ágazat megyei intézőbizottságának titkára.- Merev sémáktól mentesen, nagyon demokratikusan zajlott le a kongresszus — meséli. — Sok radikális követelés elhangzott, s többször felvetődött az a kérdés, hogy maradjunk-e meg a SZOT ágazataként, vagy önálló szakszervezetként képviseljük a jövőben a pedagógusok érdekeit. — Ha jól tudom, maradt minden a régiben.- Ez nem így van. Igaz, nem szakadtunk el a SZOT-tól, ám ezentúl a Pedagógus Szakszervezet minden szakmai kérdésben közvetlen érdekképviseletet lát el az állami irányítás területein. S e joga gyakorlásához, az Országgyűléstől kér garanciát. —Kétségtelen, hogy a SZOT, mint intézmény, eddig rátelepedett az ágazatokra, s jelentősen megnehezítette, hogy azok gyorsan, hatékonyan reagáljanak, amikor a dolgozók érdeke megköveteli. — Egyetértek. — Hét Bács-Kiskun megyei küldött szólalt fel a kongresszuson. Melyek azok a kérdések, amelyek leginkább foglalkoztatják szőkébb hazánk pedagógusait? — Egyebek mellett a kistelepülések siralmas művelődési, oktatási helyzete. Van olyan falu — igaz, nem a megyében —, ahol a nevelői testületnek több mint á fele képesítés nélküli. Korszerűtlen, néhol romosodó iskolák, fűtésproblémák — volt Bács-Kiskunban, ahol kettő fokot mutatott télen a hőmérő az intézmény folyosóján —, szegényes infrastruktúra, s ráadásul elszomorítóan kevés fizetés. A szakszervezet feladata, hogy harcoljon a megfelelő feltételek megteremtéséért. Megyénkben is felvetődik a pedagógusok világnézeti, lelküsmereti szabadságának kérdése. Mert embertelen, ha valakiket arra kényszerítenek, hogy hazugságban éljenek, meggyőződésükkel ellentétes nézeteket hangoztatva... — Jelen pillanatban mit tart a legfontosabb követelésnek a kormányzat felé? — Azt, hogy az oktatási területeken dolgozók a társadalmi jelentőségüknek megfelelően részesedjenek a nemzet pénzéből. Legyen követendő példa ebben is megannyi európai ország. A pedagógus az állam alkalmazottja, tehát az államtól kell megkapnia mindazokat a juttatásokat, amelyeket más munkaadók adnak dolgozóiknak. A tudás a felismerés szintjén már felértékelődött. Mindent el kell követni, hogy a gyakorlatban is így legyen, s a pedagógust, mint értékteremtőt, tudást adót, a társadalmi termelésben való részvételének arányában honorálják. — Bács-Kiskunban is megalakult a pedagóguskamara. Hogyan ítéli meg a szervezet törekvéseit? — Ok is a szakma, a tudás védelméért, az érték szerinti megbecsülésért emelnek szót. Természetes, hogy ez a törekvésük számunkra szimpatikus, és szó sincs arról, hogy a szakszervezet holmi konkurenciát, vetélytársat látna a pedagóguskamarákban. Sőt, szeretnénk eredményesen együttműködni velük a jövőben. Koloh Elek SZÁLL A PEHELY, SZÁLL ...! Jelmezbálba készült-e Solton Bíró Lajos? Solton a Liget utcai bölcsőde vezetője azt gondolhatta,, havazik, amikor a szomszédból beállított hozzá egy reggel fehéren Bíró Lajos nyugdíjas. Holotl nem hófelhők sodródtak a nagyközség fölé, s nem is az idősödéssel járó őszülés keltette a különös színváltozást. Vattaszerű pihék borították a Liget utca 7. számú ház lakójának a fejét és ruháját, azoknak a nyárfáknak a termése, amelyek évente egy hónapon át- májusban — valósággal idegbajt hoznak a környékbeliekre! Meggy és dió — értékesebbek Bíró Lajos is a levegőben ökömyálként úszó, vattához hasonló nyárfavirágoktól került olyan idegállapotba, hogy a bölcsődevezetőhöz így ment be, kétségbeesésében. Mások esetleg mulattak volna rajta, hogy ... Talán'csak nem jelmezbálba készül? Ám akihez betért, a kisgyerekekkel együtt az sem menekülhetett a pihehullás elöl. Megértette tehát szomszédját, s a pártjára állna, ha a tanácsnál őt is megkérdeznék az immár negyedszázada kellemetlenséget okozó nyárfavirágzásról. Azonban keresse fel Bíró Lajos a másik szomszédját, Madár István országgyűlési képviselőt is. Attól bizonyára nagyobb segítséget kaphat a környezet védelmében. A képviselő maga is természetkedvelő ember. Bíró bácsi látta, amint egyik este, 21 órakor, zuhogó esőben platánfákat ültetett a 25 éves nyárfák mellé a 7-es számú ház*— azaz az ő portájuk — elé. A sajátjuk elé pedig meggyfákat telepített. Diófák is nőnek pár éve az egyébként gazdag növényvilágú Liget utcában, ahol augusztus 20-án együtt szokott ünnepelni a lakosság. A jó levegő és a szép környezet ide vonzza őket. Keresem Madár Istvánt, hogy vele is beszéljek a vattázó fákról, helyette a feleségét találom meg. Férje a madarak és fák napja általános iskolai rendezvényére ment, a sportpályára. Még a szúnyoghálón át is ... — Én is megértem a Bíró házaspárt, — mondja Madárné —, hogy próbálnának segítőkre találni nehéz helyzetükben, ami nem csak az ő problémájuk. Mindannyiunké. A Liget utcában a gyerekek sorra betegszenek meg szem-, torok- és nyálkahártya-gyulladással, amikor a nyárfák hullajtják a pihéjüket. Virágzáskor taposunk benne. Még a szúnyoghálón keresztül is beszállingózik a lakásokba. Nekem is begyulladt a szemem emiatt. Éneket tanítok az iskolában. Óra közben nem nyithatunk ablakot, ha vattapihék lepik el a levegőt. — Megtelepszik az ember gégéjében a rengeteg, apró pihe — hallom Nagy Lajos tanácstagtól, a nagyközségi népfrontbizottság elnökétől. — Arról beszélnek, hogy a iicp/roin ellenzi a „szemetelő" fák kivágását. — Szeretem, imádom a nyárfákat, nem tagadom. Jöttek hozzám azzal a kéréssel, hogy vágassuk ki ezeket a fákat. Mit mondjak? Van, aki akarja, van, aki nem. Győzzön a közérdek! Győzzön a józan ész! Kínai nyár, hárs: fokozatos cserével Prohászka János tanácselnök is ezt a véleményt osztja. Személyes emlékek fűzik a Liget utcában és máshol ültett — májusban pelyheket árasztó — fákhoz. Ezek 1964-ből, elnökhelyettesi beosztásának idejéből valók. Akkor még kevés fafajta közül választhattak, és tapasztalatúk sem volt arról, hogy a kanadai és a fekete nyár miként virágzik. Moát már tudják. Ha ma választhatna a tanácselnök, a kínai nyár mellett döntene — ez környezetkímélő fajta —, hiszen hallotta dr. Benedek Gábor főorvostól és Mozol JózscJ gyógyszerésztől is: a két, előbbi fafajta termése ingerli a légzőszervek nyálkahártyáját. Bíró Lajos asztmás anyósának sem tesz jót. — Meddig kell még a lakóknak ezt az áldatlan állapotot elviselni?— kérdezem. Prohaszka János válaszol: — Évente 5-6 kivágással, fokozatosan kicseréljük a.kanadai és a fekete nyárt más fafajtákra. A Martinovics téren ez már megtörtént. Az idén a Liget utcára kerül sor. A tanácsháza udvarára lépve, jólesik teli tüdővel lélegezni. Szemben egy magas hársfa ontja az illatát. Egy épület mögül ezer és ezer sárga virág bontotta ki rajta szirmait. Nem csupán egy — több ilyen fa is van az épület körül. Ami a Martinovics téri és a Liget utcai fapótlásokkal együtt azt mutatja, hogy értékesebb és időtállóbb fafajták felhasználásával a lakóhelyi környezetben is külön lehet választani az ocsút a búzától. Kohl Antal SAJTÓ POSTAL J Legyünk higgadtabbak, tisztelettudóbbak! Mi az igazság aprópénz- és viteldíjügyben? Május 15-ei Sajtóposta rovatunkban közzétettük az izsáki Szabó Emma panaszát: a 16 forintos buszviteldíj egy részét 50, illetve 20 filléresek felhasználásával fizette ki, s emiatt bosszússá vált a BX 95-97 forgalmi rendszámú járat vezetője. Levélírónk másik gondja, hogy az Izsák és Fülöpszállás közötti buszozásért mindig 14 forintot kérnek tőle, a visszaúton azonban gyakran 16-ot. Sorainkra az alábbiakat válaszolta a szóban forgó autóbuszokat közlekedtető Kunság Volán: Tény, hogy hazánkban törvényes fizetőeszköz az 50, a 20, a 10, valamint az 5 és a 2 filléres is. Ezen érmék értéke az utóbbi időben jelentősen csökkent, például a viteldíjak többszöri emelése következtében, amióta igen sok aprópénz kell a menetjegy árának kiegyenlítéséhez. Olvasójuknak igaza van, hiszen tapasztalatunk szerint is egyre többször fordul elő, hogy a felszálló sok aprópénzt vesz elő, ám ekkor nem a gépkocsivezetőink háborodnak fel, hanem az utasok, akiknek az ily módon való fizetés miatt hosszú ideig kell várniuk a bilétájukra. Ami pedig az említett viteldíjeltérést illeti, tudni kell, hogy az idén február I-jén életbe lépett dijszabásváltozás óta 14 forintos teljes áru menetdíj nem létezik, csak 16 forintos. Sofőrünk tehát megfelelően járt el, amikor az utóbbi összeget kérte a menetjegy áraként. * * * Ezt a reagálást nem tartjuk kielégítőnek, mert általánosít. Szabó Emma viszont konkrét eseteit tette szóvá, amelyek ellentmondanak a most közölteknek. Ezek után továbbra sem tudjuk, hogy mi az igazság aprópénz- és viteldíjügyben. Talán helyesen tette volna a Volán, ha előbb személyesen beszéli meg olvasónkkal a részleteket, majd azokat kivizsgálja, s e megállapítása birtokában válaszol a történtekre. Hiába kilincselt az előfizető... Ha nincs kitartása vagy csillapíthatatlan optimizmusa a kecskeméti, Kuruc tér 6. szám alatt lakó Horváth Jánosáénak, ma már nem mondhatná magát a Petőfi Népe rendszeres olvasójának. Pedig évtizedeken át volt előfizetőnk. És idén sem akart hűtlen lenni hozzánk, s hogy mégis majdnem ez következett be, az másokon múlott. íme a furcsa történet, ahogyan olvasónk elmondotta: — Mivel ez év januárjában háromszor nem kaptam kézhez a megrendelt megyei napilapot, reklamáltam a kézbesítőnél, aki azonban nemigen állt velem szóba. Ekkor felkerestem a posta hírlaprészlegét, s miután meghallgatott az illetékes hölgy, arról próbált meggyőzni, hogy nagyon pontos és megbízható az általam bírált munkatársuk. Én ugyan ismételgettem a negatív tapasztalataimat, de szinte hiába, mert a posta képviselője kitartott a saját álláspontja mellett, s végül már-már megszégyenülve kellett távoznom.'Noha mégis reménykedtem a változásban, az nem következett be, sőt, februárban megint csak hiába vártam három alkalommal a Petőfi Népét. Persze újból bekopogtam a hírlapügyekkel foglalkozó postai hivatalba, ahol a már kissé ismerős hölggyel találkoztam, aki jegyezgette mondandómat, miközben másra is figyelt. Olyan érzésem támadt, hogy bolondnak néz, amiért megint ott vagyok. Ez után is bíztam benne, hogy egyenesbe jön a dolog, ám tévedtem, ugyanis a március havi előfizetési díjat már nem is kérte tőlem a kézbesítő. Ennyi kellemetlenség után nem is bánom, hogy nincs előfizetői kapcsolatom a postával, ám a gondom korántsem szűnt meg. Tudniillik szűkebb lakóhelyemen, a Kuruc téren nincs hírlappavilon — vajon miért? —, így azután a legalább 1 kilométerre lévő árusítóhelyen kell megvennem a kedvelt megyei újságot. Fáradt nyugdíjas lévén, kényszerűnek tartom ezt a napi Kisnyugdíjas vagyok, így fiát mondanom sem kell, hogy szinte képtelenség lépést tartanom az áremelésekkel. Amit tehetek, az, hogy kevesebbet és ritkábban vásárolok a boltban. Most, június elején azonban reménykedtem: a hibátlan minőségű meggytermésem értékesítéséből jó bevételem lesz, s majd futja arra is, amiről eddig lemondtam. Sajnos, nem így történt. Amikor a mintányi mennyiséget megmutattam a helyi felvásárlónak, azzal biztatott, hogy 18 forintot ad a gyümölcs kilójáért. Másnap odaszállítottam a nagytételű meggyet, ami zömében ép, egészséges volt, de csak 14 forintot kaptam érte kilogrammonként. Elkeserítően alacsonynak találtam ezt az összeget, ami a termesztés munkájának rezsikiadásait (pl. a permetezőszer ára) sem fedezi. Miután az átvevővel hiába vitáztam, hazafelé menet elhatároztam: többé egyetlen szem meggyet sem szedek le a fáról, hogy a felvásárlóhoz vigyem. Ami a saját részemre már nem keil, az a mennyiség legyen a madarak eledele... Végtelenül zaklatottan rovom e sorokat. De vajon nyugodt lehet-e a lelkiismerete a közellátásért felelős személynek, aki a kistermelő kedvét veszi el azáltal, hogy minimális összeget fizet neki a szép gyümölcsért. Még annyit: sétát. Örülnék, ha a szerkesztőség utánanézne esetemnek, hátha Önökkel nem packázik úgy az említett hivatal, mint velem tette. Természetesen továbbítottuk e panaszt a megyeszékhely 1. számú postahivatalába, ahol sor került a szükséges vizsgálatra. Ennek megállapításáról s a tett intézkedésről így számolt be a hivatalvezető, Növök Rostás Sándor: — A kézbesítési hiányosság, amiért elnézést kérek, azon okból következhetett be, mert az év elején más munkatársaimnak kellett helyettesíteniük a betegsége miatt távol lévő kézbesítőt. O később megszüntette 'a munkaviszonyát, tehát az esetleges mulasztásáért már nem vonhatom felelősségre. A terület új kézbesítőjével nemrégen ismét felkerestettem olvasójukat, akitől átvette az előfizetési összeget. Ennek alapján június elsejétől már folyamatosan visszük lakására a Petőfi Népét. Ami a Kuruc teret illeti, ott korábban működött hírlappavilon, melynek forgalma minimális volt. E helyen újabb árusítóhely létesítését nem tervezem. Szüleim immáron negyven esztendeje nyugosznak a város református temetőjében. Nemrégen hallottam, hogy a régi temetkezési helyet felszámolják. Ezzel kapcsolatosan aggodalmaim Vannak. Egyrészt jó lenne biztosan tudni, mi igaz a hírből. Másfelől nem vagyok vele tisztában, hogy mi módon- kell elmifelénk sokan jártak pórul hozzám hasonlóan... Imre László Soltvadkert Megjegyezzük: A piacszerű gazdaság — mert hogy ennek hírében áll a miénk — alaptörvénye: ha bőséges a kínálat, óhatatlanul csökken a felvásárlási ár, de a fogyasztói is. Nos, ugye hírlik, megyénkben igen eredményes volt az idei meggyszüret, de annak árbeli hatását csak az eladó tapasztalhatta. Mi, vevők változatlanul borsos áron 4- például az elmúlt két hét során Baján, Kiskunfélegyházán és Kecskeméten a leggyakrabban 20 és 45 forintért kilónként — juthattunk hozzá e gyümölcshöz. Olvasóink szerint a falvakban sem sokkal kevesebbért forgalmazott meggyet a kereskedelem.' Az logikus következmény, hogy a napokkal korábbi esőzés miatt vízzel telt, megpuhult és megrepedt héjú meggy felvásárlási ára a felére zuhant egyik napról a másikra1. Ám az érthetetlen, hogy a teljesen hibátlan minőségű meggyet is árán alul voltak kénytelenek értékesíteni a kistermelők. Azon pedig érdemes tovább gondolkozni, hogy a 14—16—18 forintért átvett gyümölcsből hogyan lett az eladói pulton 30, vagy éppen 45 forintért értékesített áru. A Kiskunhalasról hozzánk érkezett férfi dühtől kipirulva szidalmazza szomszédját, aki átpermetez az udvarára, oda folyatja az esővizet, rongálja a kerítést és még ki tudja, mi minden bajt csinál. Mikor rákérdezünk, próbálta-e a konfliktust szóban tisztázni, kiderül, hogy ilyesmi eszébe sem jutott. Később bevallja, talán nem is mindenért a szomszéd hibáztatható. Azzal a megjegyzéssel távozik: megbánta, amiért ennyire bepörgött... A balotaszállási fiatalasszony telefonon húzza le a vizes lepedőt általános iskolás fiának osztálytársáról, akinek mindig a csintalanság jár a fejében és csúzlizásra biztat másokat. Érdeklődésünkre, hogy beszélt-e már személyesen azzal a rosszcsont fiúval vagy a szüleivel, elmondja: gondolt már ilyesfélére, de még nem volt ideje a dologra. Búcsúzásul mondja: hirtelen ideges lett a legutóbbi hasonló eset miatt, ezért hívott bennünket, ám arra a beszélgetésre sort kerít... Olvassuk a szerkesztőségünkbe küldött levelekben, hogy ez a szolgáltató milyen silány minő* ségű javítást végzett, hogy az a kereskedő rendszeresen becsapja a vevőt, hogy a hivatal pontatlanul ügyintéz, hogy a munkahelyeken egyesek a szinte semmittevésért is több bért kapnak, mint mások a megfeszített munkáért stb. Olvasóinkkal kapcsolatba lépve rájövünk, hogy a probléma tisztázása, netán rendezése érdekében egyetlen illetékessel sem váltottak szót. Kétségtelen, hogy manapság sok ok van a háborgásra, ami azonban nem'kárhatja ki a higgadtságot, a mások iránti tiszteletet, az udvariasságot, a szót értést azokkal, akikkel nézeteltérésük van. Meg kell tanulnunk egymással is egyezségre jutnunk, ami végeredményben nem egyéb, mint kölcsönös emberi érdek. intézni az elhunytak földi maradványainak kiásását, illetve új helyre történő elszállítását. S főleg a felmerülő költségekről nincs fogalmam. Varga Mihály Kecskemét Hasonló kérdésekkel több olvasónk felkereste szerkesztőségünket, ezért fordultunk felvilágosításért Kecskemét Megyei Város Tanácsához, melynek elnökhelyettese, dr. Fáy Ferencné közölte az alábbiakat: —- A pénzért megváltott sírhely használati ideje 25 év. Ezen idő lejárta után — meghatározott összeg kifizetése ellenében — a használat meghosszabítható. Mindezt a temetkezésekről és a temetési tevékenységről szóló, 1970-ben kiadott és 1983-ban módosított ÉVMEÜM számú szakminiszteri rendeletek tartalmazzák. Az előzőek természetesen vonatkoznak a városunkban lévő református temetőre is, mármint akkor, ha tanácsunk végrehajtó bizottsága olyan döntést hoz a közeljövőben, hogy működjön tovább. Amennyiben arról határoz a testület: a temető helyén kegyeleti, illetve pihenőparkot kell létesíteni, akkor elkerülhetetlen a területen eltemetettek exhumálása. E munkálatok és az egyéb teendők várható költségeiről a református lelkészi hivatalban, valamint a városgazdasági vállalatnál kaphatnak részletes tájékoztatást az érdekeltek. Szerkeszti: Velkei Árpád Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1 /A Telefon: 27/611 Keseregnek a m KECSKEMÉTIEK KÉRDEZIK Mi lesz a református temető sorsa? • A Liget utca gazdag ' növényvilágával vonzó- ki• rándulóhclv is j|#Ar/tenne* szít vedelem jó I példája. Mire a öreg^iíyárfákat kivágják, addig a datai fák megerősödnek.
