Petőfi Népe, 1989. június (44. évfolyam, 128-152. szám)
1989-06-14 / 138. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1989. június 14. Rém minden feszültség nélkül zajlott az idén az általános iskolából kikerülők középiskolai elhelyezése. Bács-Kiskun megyében például mintegy négyszáz Bat alt valamennyi megjelölt intézményből elutasítottak. Százszámra érkeztek a megyei tanácsra a fellebbezések, csörögtek a telefonok, kétségbeesett, tanácstalan szülők kopogtak az ajtón: mi lesz gyermekükkel? A művelődési osztály zsongó méhkassá változott A tizennégy éves Búkat és lányokat dossziék helyettesítették, miközben későbbi életük egyik legfontosabb mozzanata dőlt el. Azt, bogy az idén különösen sokan kapják meg az általános iskolai bizonyítványt s így a középiskolákba jelentkezők száma is kiugróan magas lesz, már jó előre — mintegy tizennégy éve — tudni lehetett A pillanatnyi állapot, a középfokú intézmények tartalmi munkájára is kiható zsúfoltság, a néhány éve még az alapfok nehézségeiként emlegetett problémák változatlan emlegetése—ezúttal a középiskolák gondjaiként ... arra engednek következtetni, bogy a megye nem készült fel kellőképpen e korosztály fogadására. Bognár Mihállyal, a megyei tanács művelődési osztályának általános és középiskolai csoportvezetőjével a kilátásokról, a tennivalókról, a problémák megoldásának lehetőségéről beszélgettünk. MINDEN SZERRE EGY GYEREK Nehézkes továbbtanulás HONISMERET — HELYTÖRTÉNET EGY ELFELEJTETT NÉPI-NEMZETI KÖLTŐ Szabolcska Mihály kecskeméti diákévei Csökkent a protekciókérők száma — Tudom Bács-Kiskun megyében kiemelt feladatként kezelték a közelmúltban a középfokú oktatás tárgyi — elsősorban tanterembeli — feltételeinek javítását. Hosszú éveken át hallottuk: zökkenőmentes lesz a demográfiai csúcs átvonulása a középfokba. Most mégis súlyos ütközéseket, konfliktusokat tapasztalunk. Mi tehát az igazság? — Az ötéves terv célkitűzései teljesültek, sőt azon felül fejlesztések is megvalósultak. De igazat kell adnom abban, hogy az egyének számára olykor súlyos konfliktushelyzet alakul ki. A valamennyi megjelölt intézményből elutasított gyerekek negyven százalékának elhelyezését csak átirányítással tudtuk megoldani. Mire a szülő és a gyerek elfogadja a kompromisszumot, természetszerűleg krízishelyzeten esnek át. Hogy ez rossz, hibás? Meglehet. De attól még messze vagyunk, hogy az egyén választása kizárólagosan döntő legyen. Attól, hogy az ipar, a mezőgazdaság munkaerőigénye jó előre pontosan feltérképezhető legyen, ugyancsak. Most már a minden székre egy gyerek elvét voltunk kénytelenek átültetni a gyakorlatba. Ilyen körülmények között pedig muszáj kompromiszszumokat kötni. De mindenkor igyekszünk a gyerekek ügyeit nem aktaként, hanem embersorsként kezelni. — Tehát a gyerekek feje fölött tető, alattuk szék már van. De ezentúl biztosak lehetünk-e abban, hogy a diákok tanulmányaihoz szükséges egyéb feltételek is adottak? — Vegyük sorra. Ha a pedagógusokra utal, teljesen jogos az aggodalma. Az idén azonban — a béremelés és a maradványelvűség felszámolásától — azt várjuk, hogy a pedagógus újra családfenntartó szakma lesz. Egyéb vonatkozásban, úgy hiszem, nincs szégyenkeznivalónk. Ne higgye, hogy pusztán épületben és tanteremben gondolkodtunk! Évenkénti egyszeri támogatás formájában 200 ezer és egymillió forint közötti összeget kapnak azok az iskolák, ahol technikusképzés folyik. E tanévtől 350 ezer és 1 millió 225 ezer forint közötti pénzeszköz épült be az iskolák költségvetésébe. De sorolhatnám még a legkülönfélébb pályá-KÉPERNYŐ zatokat is. A korszerű tartalom is ide tartozik még, melynek megvalósításáért össze kell fognunk. így ezúton is biztatni szeretném a pedagógusokat, nevelőtestületeket, hogy vegyenek részt a minisztérium közoktatási pályázatán: frissítsük fel közösen a középfokot! — Önök nagy erőfeszítésekkel próbálják megoldani, hogy valamennyi gyerek bejusson valamelyik iskolába. De vajon szükséges-e mindenáron továbbtanulni? — Az elmúlt esztendőkben elértük a 94 százalékos továbbtanulási arányt, s ezt kívánatos megtartani. Az iskolakötelezettség kiterjesztése 16 éves korig, megnövelte a középfokú intézmények felelősségét. Tudjuk, hogy az általános ikolában szerzett ismeretek nem elégségesek ahhoz, hogy felkészítsék az életre, a munkára a fiatalt. Arról már nem is szólva, hogy e korosztálynak tisztán kell látnia: életében néhány átképzésre még könnyen sor kerülhet. — Annak a hat százaléknak a sorsáról, akik semmilyen középfokú intézményben nem kezdik meg tanulmányaikat, van-e tudomása a megyei tanácsnak? — A pedagógiai intézettel közösen felmérést végeztünk a toyább nem tanulók körében. Magunk is meglepődtünk azon, hogy a különböző vállalati betanítások, tanfolyamok segítségével ez az arány évfolyamonkénti mintegy háromszázra csökken a megyében. Itt említem meg még azt az új formát, ami jó néhány fiatalnak ad szakmát. Az iskolarendszeren kívüli, tanfolyamkeretek között folyó, szakképzésről van szó, melyet az idén élelmiszer-eladó és üzemi szakács szakmában tervezünk indítani. Itt szakmai bizonyítványt kapnak a gyerekek, amit a szakmunkásképzőhöz képest több gyakorlati, de kevesebb elméleti képzés után kapnak meg.-— Az egyes iskolák, szakok, szakmák iránti érdeklődés aránytalanságait mennyiben segítette elő a dívát, ezenbelül a szakközépiskola pártolása a gimnáziummal szemben? — Az általános műveltség—jól tudjuk — az elmúlt években leértékelődött. Egyre többen igénylik ezért együtt a szakmát és az érett-A lévé bizonyítványa Milyen bizonyjtványt kapna a televízió, ha a diákokhoz hasonlóan osztályoznák! teljesítményét? Mondjuk az általános iskolások. Ez esetben is az évközi érdemjegyek volnának a meghatározók. Kellő előrelátással már márciusban érdeklődtem a kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 6. b osztályában: elégedettek-e tömegkommunikációs intézményünk gyermekműsoraival. ők már valamennyien képernyőn (is) nevelődtek. Többnyire értelmiségi családban élnek. Győrfy Pál igazgató dicsérte fogékonyságukat, sokoldalú érdeklődésüket. Míg hasonló korú társaik közül sokan fél délutánokat pocsékolnak el semmittevéssel, ők játszanak, szakkörökbe járnak. Meglepő: ügyesebbek, mozgékonyabbak is’ a gyengébb tanulóknál. Váczi Margit taiíár kérésemre dolgozatot is íratott tévés élményeikről. Elsősorban az ifjúsági műsorok értékelésére buzdította tanítványait. M. Hedvig: „szeretek nagyon tévét nézni és ezért is kérem, hogy legyen több Tízen Túliak Társasága, és ha lehet, olyan időben rakják műsorba, amikor nem ütközik a tanulásskl”. Á Grant kapiségit. Hadd mondjak most néhány ellenérvet e szemlélethez — nem bántva a szakközépiskolákat: Ma már semmivel sem könnyebb elhelyezkedni szakközépiskolai, mint gimnáziumi végzettséggel. Ugyanakkor alapozás szempontjából a gimnázium sokkal többet ad. Csak egyetlen adat: az ország összes szakközépiskoláinak 93 százalékában száz diák közül tíznél kevesebben tanulnak tovább felsőfokon. Ugyanez az arány a leggyengébb gimnáziumban is messze az ötven fölött van. — Melyik szakmák .futnak” most, s melyek iránt kisebb az érdeklődés? — A divatok kiszámíthatatlanok, csalókák. Míg ma például a kétszeres túljelentkezés okoz gondot a vendéglátó-ipari szakmákban, eddig két év múlva már megeshet, hogy a beiskolázás nehézségei miatt fáj majd a fejünk. De összességében mondhatom: csökken a kiemelkedően divatos szakmák száma. Úgy gondolom, legjobb, ha a gyerekek természetes igényére, indíttatására hagyatkoznak a kívánt szak megjelölésekor, s nem az éppen pillanatnyilag érvényes divatra. — Van-e biztosíték arra, hogy az idei jelentkezésekre jellemző pánikhangulat nem ismétlődik meg jövőre? — Ehhez a továbbtanulók segítségére is szükség van. Néhány jó tanácsot ezúton is adnék a szeptembertől nyolcadikosoknak: Minél több intézményt, szakot jelölnek meg a továbbtanulási lapon, annál nagyobb az esélyük arra, hogy nem kell eredeti szándékuktól eltérő területre menniük csak azért, mert ott van hely. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy a beírt lehetőségek, iskolák mindegyike valós érdeklődést tükrözzön. — A gyerek kívánt iskolába való bejuttatásáért akár kemény harcokra is képes a szülő. A feszültségek növekedésével emelkedett-e a protekciót kérők-kapók száma? — Csökkent. A nyíltság jó orvosságnak bizonyult erre is. Fő szempontunk az elhelyezésnél mindenkor a tanulmányi eredmény és a szociális állapot volt. Bármikor beletekinthetnek az iratainkba: kiket és milyen alapon vettünk fel. G. Tóth Tímea tány dicsérve említette Sz. Róbert: „Jó lenne, ha inkább hét végén délután lenne ilyen film, mert akkor többen ráérnek tévét nézni”. A Verne-regényből készült kalandfilm kapta a legtöbb tapsot. Miért? „Bele tudtam élni magam á kalandokba,” „ismeretterjesztő és szórakoztató volt”, „imádom a kalandfilmeket”, „annak ellenére, hogy orosz film, nagyon ötletes”, „inkább^mese, de igaznak tűnik”, egzotikus helyeken játszódik", mert „Jules Verne a kedvenc íróm”. Nagyon szeretik az Amatőr természetbúvárt is. („Olyan élőlényeket mutat be, amelyeket sohasem láttam és nem is hallottam róluk”, „nagyon érdekes ez a mód, ahogyan növényeket és állatokat gyűjtenek”, „megmutatja, hogyan kell az élővilágot tanulmányozni”.) Azóta személyesen is beszélgettem több hatodikossal. Arra voltam kíváncsi^ mit néznek meg a felnőtteknek szánt műsorokból. Örömömre: kevés krimit, híg, úgynevezett szórakoztató összeállítást. A szülők általában korán ágyba parancsolják csemetéiket.' A hét végeken a szokásosnál is ritkábban ülnek a készülék elé, mert ki-Sokan és sokféleképpen vélekedtek, nemegyszer elítélő módon nyilatkoztak valamikor egy költőről, aki 13 éves korában a Tisza partjáról került városunkba. 1874- től 1878-ig — élete tavaszán |— a kecskeméti református főgimnáziumnak volt egy kisdiákja, aki felnőtt korában számtalan versében, dalszövegében emlékezik vissza ennek a városnak és környékének megkapó hangulatára. Ma már csak a dal csendül fel, énekeljük, dúdoljuk úton-útfélen, de magát á költőt — úgy vélem, érdemtelenül — nagyon is elfelejtettük. Pedig volt idő, amikor Homéroszhoz és Petőfihez hasonlóan, az ő születése helyének dicsőségéért is szinte késhegyre menő csatározás folyt, igaz nem poliszok, csak Ókécske és Tiszakürt között. 1861. szeptember 30-án született a költő, Szabolcska Mihály, aki a Magyar Tudományos Akadémia tisztviselője és a Kisfaludy Társaság titkáraként halt meg Budapesten, 1930. október 31-én. Kecskeméti diákéveit követően az ország másik nagy cívis városába, Debrecenbe került református teológiára. Tanulmányait 1890 és 1892 között Genfben és Párizsban folytatta. Hazatérve hat évig marosfelfalusi, majd 1899-től egészen 1928- ig, közel 30 esztendeig temesvári református lelkész. Élete utolsó éveit Budapesten töltötte. Szabolcskát, aki az Akadémiának 1908-tól tagja volt, legtöbbször az a vád érte, hogy a hazafias népi-nemzeti költészet utánzóinak,' a „Petőfi-epigonoknak” egyik legismertebb képviselője. Népies formában írt, magyaros versei alapján tisztelői — nem csekély túlbuzgóságból — Petőfi Sándorhoz hasonlították a saját értékével na-Az ingyenkönyveké • •• ff o a jovor Könyvünnep után jött a hír a tengertűlról: nincs többé megfizethetetlen könyv. Egy nagy amerikai kiadó tulajdonosa szerint ugyanis: „Kolombusz tojása az egész. Miért kérjünk pénzt könyvért, ha ingyen is adhatjuk?” Runkeyser úr a receptet is megadja: 1990- től kezdve minden kiadványa hirdetéseket is tartalmaz majd, aszerint, hogy mennyire rúg a szerzői jogdíj meg a nyomdaköltség. Valamint hogy mekkora nyereségre számít. A lista rangos szerzőket jelöl, és érdekes módon főleg a gazdaságpolitika világából. A kiadás e forradalmi útja máris éles polémiát váltott ki elsősorban azok részéről, akik féltik az irodalmat a reklám durva térhódításától. Az ellenválasz: sok írónak a szeme sem rebben, ha írását egy szalámi- és aszpirinreklám között találja. Abból sem csinálnak ügyet, ha a velük készített inteijút kutyaeledel reklámjával szakítják meg. Ám ha a könyvükről van szó, mindjárt azt hiszik, hogy magát az irodalomtörténetet éri károsodás. A mi filozófiánk pedig igen egyszerű és gyakorlati: nagy gondolatok, nagy írók, rövid írások.” Ha ezt Dante, Tolsztoj vagy Móricz megsejtette volna, bizonyára takarékosabban bánik a szöveggel! rándulnak, a családi hobbitelken ütik el az időt. Meglepő viszont: kritikusan nézik, hallgatják a politikai műsorokat. Túl könnyen, egy-egy tény alapján általánosítanak. Mivel egyikük-másikuk szüleit ismerem, megkockáztathatom: akarva-akaratlanul átveszik édesapjuk, édesanyjuk véleményét. Tapasztalataim csak részben egyeznek a legutóbbi kőszegi tévétalálkozón kialakult véleményekkel. Ott az a nézet kapott többséget, amely szerint a személyiségek hatnak leginkább a gyerekekre. Ákkor kedvelnek egy-egy műsort, összeállítást, ha van kivel azonosulniuk, különösen ha a történet, a szituáció kalandosan, cselekményesen adatik elő. A kecskemétiek — a válogatott angol tagozatosok —jobbnak minősítették általában a tévéműsorokat a közfelfogásnál. Talán érdeklődőbbek, fogékonyabbak? Éppen ezért sajnálatos, hogy értesüléseim szerint nagyon kevés pedagógus hasznosítja egy-egy utalássál, figyelemfelkeltő megjegyzéssel tanórákon a képernyőn látottakat. * * * Ha a magyar labdarúgás nenr is, a tévé sportosztálya megújult. Vitray Tamás híven önmagához ezúttal is új — gyón is tisztában lévő poétát, aki a hízelgésre csak ennyit válaszolt: „Az oroszlán olyan, mint a macska. Csak az oroszlán kicsit nagyobbacska". Kétségtelen, hogy a temesvári református esperes a családiasság és a vallásosság népszerű költője volt, akiről azonban az is elmondható, hogy Petőfi Sándor óta nem volt az Alföld, a falu és a Tisza szépségeinek olyan megéneklője, mint Szabolcska Mihály. A város egykori szolgadiákja mellett Váry István dr. a következő szavakkal szállt síkra, visszautasítva az epigon jelzőt: „Szabolcska a maga drámai lüktetésű, balladaszerű életképeivel, dalaival, románcaival elhódította a közönséget és a bírálókat a Petöfi-utánzók hatásos, de sikerültnek nem mindig mondható költészetétől, s fogékonnyá tette a következő költői nemzedék lírájának megértésére és befogadására." Majd másutt igy folytatja: „Azt hiszem Szinyei-Merse Pacsirtája az a magyar festészetben, ami Szabolcska lírája a magyar költészetben.” Még mielőtt bárki elfogultsággal'vádolna, hogy Szabolcska érdemeit azzal a dr. Váry Istvánnal védem, aki Kecskemét közéletének kora ifjúságától fogva elismert tényezője s néha bizony egyoldalúan elfogult lokálpatriótája, hadd soroljam gyorsan fel azok neveit, akik az Erdélyi Ellenzéknek, ennek a népszerű, akkoriban liberális színezetű folyóiratnak a szerkesztőségében írtak és dolgoztak, akiből alapos rostálást követően jött öszsze az az írói gárda, amellyel azután az Erdélyi Helikon, az erdélyi irodalom jellegzetes arculatát kialakító mozgalom elindulhatott. Itt jelentek meg Aprily, Tompa, Remény ik, Berde, Olosz, Bárd, Szombati-Szabó versei Talabéry, Gyallay, Nyirö, Makkai, Molter, Gulácsy elbeszélései, Hunyadi Sándor első kisregénye, Kós Károlynak a Varjú nemzetségbe, itt válik ismert íróvá Tamási Aron, Sipos Domokos és Kacsó Sándor. Itt bontogatják szárnyaikat a fiatalok, Dsida, Szemlér, Szabédi és Bányai, az idősebb nemzedékből ennek a társaságnak két jeles képviselője Benedek Elek és Szabolcska Mihály. A városban négy évig tanult ifjú felnőttkori verseit az egész világ megismerhette. Számos költeményét forditották le, és jelent meg angol, francia, német, olasz, orosz stb. nyelven. Versei megtalálhatók a háború előtti Petőfi Társaság közlönyében, a KOSZORÚ-ban éppen úgy, mint a jóval később megjelent „Hét évszázad magyar versei” között is. (Emlék, Salzburgi csapszékben, A Grand Caféban.) A Kecskeméti Honvéd-Emléktábla leleplezése alkalmira verset írt 48- as szabadságharcunk kecskeméti hőseiről és résztvevőiről megemlékezve, amely ifj. Bagi László főjegyző által szerkesztett és Tóth Lászlónál 1892-ben nyomtatott Emlékkönyvben jelent meg. Kecskemét város régi közönsége nem felejtette el Szabolcska Mihályt. A Kollégiumi Diákegyesület 1926. július 4-én az Újkollégium dísztermében tartott alakuló gyűlésére meghívta lelkész poétáját, a volt kiváló növendékek leghíresebbikét. Szabolcska meleg hangú levélben köszöntötte az igazgatóságot és az iskolatársakat, de a részvételt felesége betegségére hivatkozással kénytelen volt lemondani. > Szabó Tamás legalábbis nálunk új — utakat keresett. Aligha ők tehetnek arról, hogy honi labdarúgó-közvetítéseink veszítettek népszerűségükből. A nézők a színvonalasjátéknál is jobban hiányolják a küzdelmet, az elszántságot, a csak azért is győzni akarást, a játék kis emberi drámáit. Hajdanán sokak csak azért mentek egy-egy meccsre, mert kíváncsiak voltak arra: túl tud-e járni a hires középcsatár a válogatott középhátvéd eszén? Személyes párharcok mazsolázták a játékot. Sajnos, nemcsak játékosok tudománya fogyatkozik, szürkül, szegényedik, egyik-másik riporteré is. Többeket is megkérdeznék: milyen is az a bizonyos „lehetőség”. Kicsi, nagy, élénk színű, netán a pályához simuló. Miként történhet meg — mint egy-egy vasárnapi összefoglalóban több tucatszor hallható — Z vagy X „nem vette észre a lehetőséget”, a kapu mellé küldte a labdát, pedig „ott volt előtte a lehetőség”. Jön az új idény, mindenki kötelességszerűen bizakodik. Erősítenek — vagy úgy hiszik, erősítenek — a csapatok, táborban készülnek az új feladatokra. Nem ártana némi frissítés a sportrovatnál és egy alapos nyelvi továbbképzés. Élnek-e vajon a „lehetőséggel”? Heltai Nándor Az önjáró robotok jövője A robotok olyan műszaki szerkezetek, amelyek reprodukálják az ember néhány mozgási funkcióját, ezekkel munkát végeznek, és amelyekben energia és informádók felvételére, átalakítására és felhasználására szolgáló mechanizmusok és rendszerék vannak. Két fontos szempont a robotoknál az önjáróság és az irányíthatóság. Az önjáróság legegyszerűbb esete az, amikor a robot egy távvezérlésű kocsira , van szerelve, amely előre és hátra haladhat, valamint jobbra és balra fordulhat. Ha terepjáró képességre is szükség van,' lánctalpas futóműre helyezik a robotot (a lánctalpas futómű nyomása a felületegységen kb. kétszer, nyolcszor kisebb, mint a keréké). Külön kategóriát képeznek a lépegető robotok, amelyek az ember alsó végtagjának vagy a négylábú állatok végtagjainak a mozgási funkdóit utánozzák: A kísérletek tanúsága szerint a lépegető haladási módnál az energiafogyasztás lényegesen kisebb, mint a kerekes vagy lánctalpas futóművek esetében. A helyváltoztatás elvégeztethető még ugró mechanizmusokkal is (a szöcskétől, kengurutól „ellesett” elvek alapján), de erre csak kivételesen lehet szükség, A távirányíthatóságnak alapvetően két módja ismeretes: a vezptékes és a vezeték nélküli. A vezeték nélküli távvezérléssel működő robotok számítanak a legfejlettebbeknek. Képünkön is egy ilyen önjáró robot kísérleti modelljét láthatjuk, amelyet japán kutatók terveztek. A hat hengeres egységből álló, összesen 16 motorral meghajtott, kígyómozgással haladó, akár lépcsőjárásra is képes önjáró rendszert — bármilyen nagyságú egységekből öszszeállítva — olyan helyekén kívánják majd mentőszerkezetként alkalmazni, amelyek az ember számára veszélyességüknél fogva (például gáz-, füst-, sugárveszély miatt) megközelíthetetlenek. (MTI i Külföldi Képszerkesztőség.)
