Petőfi Népe, 1989. május (44. évfolyam, 102-127. szám)
1989-05-08 / 107. szám
HÉTFŐTŐL HÉTFŐIG Olcsóbban vásárolhatunk NAPTÁR 1989. május 8., hétfő Névnap: Mihály Napkelte: 5 óra 17 perc Napnyugta: 20 óra 05 perc Holdkelte: 6 óra 55 perc Holdnyugta: 0 óra 16 perc Ritka meglepetés „Üzenetet kaptam a muszáji Juhász utcai boltból, hogy azonnal menjek. Nem tudtam elképzelni, miért. Legnagyobb meglepetésemre, anyák napjára, ami egybeesik 90. születésnapommal, átnyújtottak egy nagy csokor piros szekfűt, ajándék kíséretében! Éviké, Irénke és Erzsiké, a boltosok, elmondták: én vagyok a legidősebb vásárlójuk. Pedig keveset tüdője venni a kis nyugdíjamból. A nyilvánosság előtt szeretnék köszönetét mondani, hogy vannak még, akik tisztelik az időseket.” — így szól a szerkesztőségünknek irt rövid levél. A feladó pedig: özv. Adácsi József- né, Kecskemét, Ojtozi u. í. szám alatti lakos, aki azt is tudtunkra adja a borítékon: „Reszket a kezem, a szomszédot kértem meg.” p. s. A Szigma Kereskedelmi Vállalat kecskeméti papir-írószer boltjában (Batthyány u. 29—41) hátitáskák 40 százalékos engedménnyel kaphatók. A kiskunfélegyházi vas-műszaki áruházban (Wesselényi u. 1.) Sanyo rádiómagnó 10 000 forint helyett 6500 forintért, magnós rádió 8520 forint helyett 7000 forintért, csehszlovák, Carolex szén- és fatüzeléses tűzhely 6150 forint helyett 4300 forintért kapható. A kecskeméti lakásfelszerelési áruházban (Petőfi Sándor u. 5—7.) ETNA 35-ös parapet konvektor 8480 forint helyett 5930 forintért. -ETNA 52-es kéményes konvektor 8750 forint helyett 6150 forintért kapható. A kecskeméti Univer ÁFÉSZ lakiteleki Tüzép-telepén 4/4-es falburkoló téglát kínálnak darabonként 10,55 forint helyett 9,55 forintért, a béléstestet I. osztályút,'darabonként 68 forint helyett 58 forintért, Emese csempe négyzetméterét 569 forint helyett 500 forintért, 30 x 30-as padlólapot, 1. osztályút, négyzetméterenként 1060 forint helyett 800 forintért, II. osztályút 960 forint helyett 800 forintért, nyílászárók — ablakok és bejárati ajtók — árából darabonként 300 forint engedményt adnak. A Bács-Kiskun Megyei Zöldért meghosz- szabbitja burgonyaakcióját: valamennyi üzletében kilónként 5 forintért kínálják. A Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat szaküzleteiben és a baromfit árusító boltokban a libaaprólék kilóját 36 forint helyett 15 forintért, a kacsaaprólék kilóját 36 forint helyett 16 forintért, az I. osztályú bontott pecsenyekacsa kilóját 67 forint helyett 51 forintért árusítják. A libatestháj kilóját 38 forint helyett 28 forintért, a liba-bőröshájat 32 forint helyett 26 forintért árusítják. A kecskeméti Centrum Áruházban. 9-én és 10-én értékcsökkent bútorokat árusítanak. Megtekinthetők délután 3—5-ig a Budai úti raktárban. 20 százalék előleg befizetésével hitelre is értékesítik az összes 1500 forintnál drágább bútort. Az áruház konfekcióosztályán 40-60 százalékkal olcsóbban kínálják az egyes kamasz vászon- és bársonynadrágokat, dzsekiket, bakfisaljakat, -ruhákat, -blézereket, bébi- és lányka-ruhákat, overallokat. Centrum-hétfőn a Barum radiál abroncs- köpenyt (155 x 13-as) 30 százalékos engedménnyel kínálják. A Bácska Kereskedelmi Vállalat Baján, a Diszkontban olcsó konfekcióárut kínál reklámáron; ugyanitt továbbtart a maradék szőnyegek 30 százalékos engedménnyel történő értékesítése. A Bácska Áruházban kedvező árfekvésű bébi- és lányka-konfekcióáru érkezett. Az Alföld Áruházban, a konfekcióosztályon 30-60 százalékos engedménnyel kínálnak: bakfis kétrészes ruhát 2500 forint helyett 800 forintért, női ruhát 2580 forint helyett 1250 forintért, lánykazekét 798 forint helyett 350 forintért, női kosztümöt 3670 forint helyett 1870 forintért, lánykaaljat 870 forint helyett 290 forintért, kiskamaszpantallót 541 forint helyett 200 forintért, bébipantallót 586 forint helyett 290 forintért. A kecskeméti MSZB Tsz MOBIL VIDEO Szakcsoportja Grundig T 7(3—340a CTI típusú, 70 centiméter képátmérőjű, sarkított képcsöves, távicányitható színes televíziók értékesítését kezdi meg június hónap második felében. A teletexes készülékek ára a jelenlegi forintárfolyam szerint '59 900 forint, — teletex nélkül 54 900 forint. A készü— lék 10 000 forint előleg ellenében előjegyezhető, a fennmaradó összeget a tv átvételekor kell, kifizetni. MC MOBIL VIDEO Kecskemét, Rákóczi út 26. Az izsáki áfész Nívó Áruházában 210 literes, 300 literes, 400 literes jugoszláv, 300 literes magyar, 230 literes NDK fagyasztóládák, 300 literes kombinált hűtőszekrény, 240 literes fagyasztószekrény, automata mosógép, NDK és Beijing színes televízió-készülékek kaphatók. Vásárlás esetén a fagyasztóládát 30 kilométeres körzeten belül díjmentesen házhoz szállítják. T.: 76/74-420." Az áfész gazdaboltjában permetezéshez használatos nedvesíthető kén kapható 20 kilogrammos csomagokban: Különböző méretű osztályos zártszelvények 25 százalékos engedménnyel kaphatók. T.: 76/74-564. A Bácska Kereskedelmi Vállalat Szivárvány Áruházában reklámáron kínálnak velúr ebédlőszőnyeget, 250 x 350 méretben, 4300 forintért. Háromdarabos törlőgarnitú- rát 50 x 70-es méretben, 84 forintért. Import damasztabroszt 135 x 180-as méretűt, 260 forintért. Valamennyi árura vonatkozik: amíg a készlet tart. (x) LO TTÓNYEREMÉNYEK A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 18. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények — a nyereményilleték levonása után — a következők: 4 találatos szelvénye 42 fogadónak volt, nyereményük egyenként 302 252 forint, 3 találata 5239 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1212 forint, a 2 találatos szelvények száma 160 525 darab, ezekre egyenként 40 forintot fizetnek. (MTI) ÖSSZEJÖVETELEK.T^ISZM^c^kemét^'efbnnkör^^] héten két összejövetelt is tart. Egyikre 9-én, kedden, a másikra 12-én, pénteken kerül I sor, délután fél 5 órai kezdettel, az oktatási igazgatóságon. A téma: hogyan viszonyul- I junk a közelmúlt történelméhez (hamarosan a megyei pártbizottság is napirendre tűzi I ezzel kapcsolatos anyagát). A reformkor inunkája nyilvános, érdeklődőket szívesen I látnak. Megyénk az országos sajtóban MŰSOR Május 8-án, hétfőn KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Előzetes Május 9-én, kedden este 7 órakor: ÉN ÉS A KISÖCSÉM. Bérletszünet. 10-én, szerdán este 7 órakor: A FIZIKUSOK. Latabár Kál- mán-bérlet. 11-én, csütörtökön este 7 óra-, kor: A FIZIKUSOK. Apáczai Csere-bérlet. 12-én, pénteken este 7 órakor: A FIZIKUSOK. Bessenyei György-bérlet. 13-án, szombaton délután 3 órakor: A FIZIKUSOK. Honthy Hanna-bérlet. Este 7 órakor: A FIZIKUSOK. Berki Liíi-bérlet. 14-én, vasárnap délután 3 órakor: ÉN ÉS A KISÖCSÉM. Vízvári Mariska-bérlet. Este 7 órakor: ÉN ÉS A KISÖCSÉM. Buday Dezső- bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Délután 2 órakor: BRÉMAI MUZSIKUSOK. HETET EC£Y CSAPÁSRA. A Ciróka bábszínház előadasa. Előzetes 13-án, szombaton 10 órgkor: PINOK- KIÓ. A Ciróka bábszínház előadása. ERDEI .FERENC . MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes 10-én, szerdán 19 órakor: a Fan Fan és a Sikk koncertje. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: KROKODIL DUNDEE IÍ. Sz„ mb., ausztrál (ilm. Árpád mozi: fél 5 és fél 8 órakor: NYOLC SZAMURÁJ TÖRTÉNETE. Sz., kétrészes, mb., japán film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: KROKODIL DUNDEE II. Sz., mb-, ausztrál film. Fél 6 órakor: Art Kino. ÁLOMSZERELEM. Sz., angol film. Fél 8 órakor: MIELŐTT BEFEJEZTE RÖPTÉT A DENEVÉR. Sz., magyar film. 16 éven felülieknek. Stúdiómozi: 7 órakor: ÉJSZAKAI MOTOROSOK. Sz., görög film. 14 éven felülieknek. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: VÖRÖS ZSARU. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: A MISÉNEK VÉGE. Sz., olasz film. 14 éven felülieknek. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 6 és 8 órakor: SZAHARA. Sz., mb., amerikai film. KALOCSA Otthon mozi: 4,6 és 8 órakor: ÓMEN. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. KECEL Autósmozi: este 9 órakor: VÖRÖS ZSARU. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: • RENDŐRAKADÉMIA I. Sz., amerikai film. Stúdiómozi: 8 órakor: ISTVÁN, A KIRÁLY. Sz., magyar film. Kiskunfélegyháza Petőfi mozi: 4 órakor: PIROSKA ÉS A FARKAS. Sz., magyar film. 6 és 8 órakor: AZ UTOLSÓ ASSZONY. Sz., mb„ olasz film. 18 éven felülieknek. Stúdiómozi: 7 órakor: video. GYILKOS JÁTSZMA. Sz., amerikai film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: fél 6 és fél 9 órakor: MÓZES. Sz., kétrészes angol—olasz film. Helyőrségi klub: 6 órakor: A LENULLÁZOTT LÉGIÓ. Magyar dokumentumfilm. 14 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 6 és 8 órakor: RUMBA. Sz., mb., francia film. IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: Továbbra is erősen szeles marad az idő, többfelé viharos északi szél várható. A hőmérséklet éjszaka 1,6 fokig csökken, nyugaton a szélvédett helyeken talajmenti fagyra kell számítani. A legmagasabb hőmérséklet hétfőn 9 és 14 fok között lesz. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti. Május 6-án Kecskemétet? a középhőmérséklet 13,4 (az 50 éves átlag 14,8), a legmagasabb hőmérséklet 19,6 fok volt. A nap 1,4 órán át sütött, csapadék 5,1 milliméter hullott. Tegnap reggel 8 órakor 6,5, 14 órakor 12 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 4,5 Celsius-fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1012,2 millibar — emelkedő — volt. Május 6-án Baján a középhőmérséklet 14,5 (az 50 éves átlag 15,3), a legmagasabb hőmérséklet 21,4 fok volt, a nap 0,5 órán át sütött, csapadék 6,5 milliméter hullott. Tegnap reggel 7, 13 órakor 11,5 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 5,3 Celsius-fok volt. A tengerszintre átszámított légnyomás 1014,6 millibar — emelkedő — volt. TILTAKOZÁS A JÁTÉKFEGYVEREK GYÁRTÁSA ELLEN Űjabb csatlakozók I levele Az elmúlt napokban a közvéleménye megismerhette a Sík Sándor Eszperantó g 1 Cserkész Központ és a Magyar Béke Tár- * saság felhívását, amely hat pontban hív fel | a játékfegyverek gyártása, forgalmazása 6 és propagálása ellen, a békére és a hnmá- 7 numra való nevelés érdekében. A Bács-Kiskun megyei elnökség, a | kecskeméti Szalvay Mihály Úttörő- ésg Ifjúsági Otthon, valamint a Szórakaté- E nusz Játékmúzeum munkatársai csat!a-$ koznak a felhíváshoz, egyúttal kérve és i felszólítva az arra illetékes tárcákat és 8 kormányszerveket, hogy az ENSZ Gyér-Sj mekek Jogainak szellemében (7. alapelv, I j 3. bekezdés) hazánkban is alkotmányosan | deklarált, elidegeníthetetlen legyen gyer-g mekeinknek a játékhoz és a színvonalas! szórakozáshoz, a korszerű művelődéshez | ! való joguk. E szándékunkat a Kecskeméten, 1989.1 május 27-én megrendezésre kerülő Bács- Kiskun megyei gyermeknap alkalmával | aláírásgyűjtéssel is meg kívánjuk erősíte-8 ni, amelynek íveit többek között a Minisz- S tertanács elnökének is megküldjük. Felhívunk minden érintettet, s ezzel egyidejűleg a Gyermekérdekek Magyar-1 országi Fóruma közgyűlését, hogy csatla- k kozzanak a közös felhíváshoz és az alá-1 írás-gyűjtési akcióhoz. Bács-Kiskun Megyei Úttörők Elnöksége fi Szalvay Mihály Ú ttörő- és Ifjúsági Otthon 1 Szór akaté nusz J átékmúzeum Magyar Hírlap, 1989. május 6-ai száma: (ballai): Aláírásgyűjtés kezdődött a megyei tanácson (A Bács-Kiskun Megyei Tanács apparátusában és intézményeiben dolgozó MSZMP-tagok nyílt levele.) Reform, 1989. május 6-ai szám: Bellái József: A titokzatos étervilág. 2. rész. . Képes Újság, 1989. 18. szám: Gombos Jolán: Ember kell hozzá. Élet a tanyán. (A Bocsa környéki tanyán élő Csíkszentmihályi házaspárról!) — A. K.: Hazatérnek. Vasárnaptól vasárna- ig. (A részleges szovjet csapatkivpnás iskunhalasi kezdő lépéséről.) — Veszélyes hulladékok. (A hulladékok kezelését és tárolását vizsgálta a Bács- Kiskun Megyei NEB többek között Kunszentmiklóson, Kecskeméten és Tiszakécskén.) Keddi lapszámunkból A színházszerető kecskemétieknek aligha kell bemutatni Fekete Tibort, aki három évtizede szolgálja Thaliát Kecskeméten. A vele készült interjúból viszont sok érdekességet tudhatnak meg olvasóink a jeles színészi pálya állomásairól. Igazuk lehet a bizalmatlanoknak, akik kétkedve fogadták a honi kötvénypiac feltámasztását, vagy csak átmeneti a válság? A kötvénypiac összeomlásának vagyunk-e károsultjai, vagy csak egy iUúziót vesztettünk, ezt taglalja egy kis közgazdasági elemzés. Számítógépes autótesztelés Budapesten, a Váci úton: Az üzemeltető tervei, hogy a készüléket gyártani is fogja. Mindezekről kedden, a 4—5. oldalon tudhatnak meg bővebbet olvasóink. — BOROZÓÉRT SÖRÖZÖ. Prágában, a Vencel téren, ott az Ambassador Szálló passzázsában jófajta Bács-Kiskun megyei borral olthatja szomját az, akinek éppen arra vau gusztusa. A viszonosság alapján a csehszlovák Koospol kereskedelmi vállalat Kecskeméten, a Csongrádi utcában nyit egy sörözőt, ahol valódi pilseni sört mérnek majd, ha a napokban folytatott kereskedelmi tárgyalások a Konzum- mal eredményesen zárulnak. Miután Budapesten már.több-sörözőt működtetnek hasonló kereskedelmi együttműködéssel, remélhetőleg a jövő év tavaszán a kecskemétiek is részelhetnek a világhírű pilseni sör élvezetéből... — A LETÉTI JEGYEK QR- SZÁGOS SORSOLÁSA május 10- én, délelőtt 10 órakor lesz áz orgo- ványi művelődési ház nagytermében. A tanúk még élnek Ezzel a címmel jelentette meg a Hírlapkiadó Vállalat Marosán György eddig kiadatlan 1956-os memoárkötetét A könyv kapható-Kecskeméten a piaccsarnokban, a Centrum Áruházban és a Magyar Média Batthyány utcai irodájában; Kiskunfélegyházán a Szigma műszaki áruház hanglemezosztályán; Kiskörösön a Skála ABC-ben; Soltvadkerten és Kece/en a központi dohányboltban; valamint a bajai, kiskunhalasi,: kalocsai és bácsalmási üzemekben, illetve a jánoshalmi áfész-boltokban. * X MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10: A ragyogó felfedezés. Amerikai dokumentumfilm 10.10: A Hét (ism.) 11.10: Delta. Tudományos híradó (ism.) 11.35: Képújság 14.10—16.28: Televíziós Gyermekműsorok és Gyermekfilmek Vili. Kőszegi Szemléje 14.11: Lehoczki István. Kicsi és nagy. Bábgroteszk. Vám. Ősbemutató 14.20: Új cim-cim 14.41: Milyenek a felnőttek? 15.07: Krúdy Gyula: A komáromi fiú. Tévéfilm (1988) (ism.) 16.30: Hírek 16.35: Déli videóújság 16.45: Stiri 16.50: Hónapsoroló XII/5. rész: Május 17.25: Emma és nagyapa. Angol ismeret- terjesztő sorozat, XII/5. rész: Május 17.35: Műsorajánlat 17.40: Szám-adás. Gazdasági negyedóra 17.55: Három nap tévéműsora 18.00: Kalendárium, 1989. 18.45: Reklám 18.50: Esti mese 19.00: Új cim-cim 19.20: Reklám 19.25: Közlemények. Műsorajánlat 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Családi kör. Van de nincs 21.05: Panoráma 21.50: Reklám 21.55: Elfelejtett katonák. Lábjegyzet a történelemhez. Dokumentumfilm 22.50: Híradó 3. TV II. MŰSOR: TV 2 Sugár Ágnessel és Dömsödi Gáborral 17.00: Képújság 17.15: TV 2 17.45: Mozaik. Telefonos játék 18.00: Hétfőn hatkor 18.25: Gyerekeknek! Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal. NSZK-rajzfilmsorozat Kalskrona kikötőváros (ism.) 18.50: TV 2 19.00: A chateauvalloni polgárok. Francia tévéfilm-sorozat, XXVI/19. rész 19.51: TV 2 20.00: Körzeti tévéstúdiók. — Budapest — Pécs — Szeged 20.55: TV 2 21.00: Híradó 2. 21.20: TV 2 Benne: Reklám 21.30: Telesport 23.00: TV 2 Napzárta KECSKEMÉTI VÁROSI TELEVÍZIÓ Este 7 órakor: Fórum. Kecskemét régi temetőinek kegyeleti ideje lejárt, .a temetők hasznosításáról, elképzelésekről, tervekről rendeznek fórumot az egyházak és a városi tanács illetékeseinek részvételével. Az adás ideje alatt a 24-315-ös és a 28-333-as telefonokon várják a nézők hozzászólásait, javaslatait. — Hírek: Pedagógiai napok. — Kazinczy-érem. — Csőrepedés. — Árpádvárosiak napja — Naiv művészek kiállítása. — Behajtani tilos. — Népi játékok. — Naturisták. — Edzett ifjúságért. S|(y CHANNEL 06.30: Üzleti-hirek. 07.00: DJ Kát gyermekműsora. 09.30: Skippy — kalandfilm. 10.00: Lucy show. 10.30: Pop Formula. 11.30: A mai nap. 12.30: Sullivanék — teleregény. 13.00: Egy másik világ. 14.00: A Landscape Channel műsora. 15.00: Ahogyan fordul a világ teleregény. 16.00: Szeretni — teleregény. 16.30: Családi ügy — vígjáték. 17.00: Countdown by Sony — popzene Hollandiából. 18.00 : Műsorzárás (az Eurosport műsora). 01.30: Az Árts Channel műsora 04.30: A Landscape Channel műsora. MOSZKVAI TV l. MŰSOR: 6.00: Hírek. 6.20: Labdarúgókörkép. 6.50: Bo-bo — rajzfilm. 7.00: Kertünk. 7.30: Orosz dallamok. 7.50: Emberi főiskola — Az orosz fürdő. 8.50: A háború gyermekei — dók. film. 9.40: A szocializmus országaiban. 10.10:1945. Költői kompozíció — előadja: V. Nyikulin. 11.20: Az állatok világában. 12.20: Hírek. 12.30: Májusi moziajánlat. 13.30: Alekszej Jekamin élete és munkássága — közvetítés Jerevánból. 14.40: Nemzetközi műsor. 15.40: Csend — játékfilm, 1i—2. rész (1963). 19.00: Tv- híradó. 19.40: Katonadalok fesztiválja. 21.55: Hírek. 22.05: Játékfilm. 23.25: Filmajánlat. 00.25: A tavasz napja — Tuli- kov-dalai ÚJVIDÉKI TV: 15.30: Műsorismertetés — magyarul. 15.35: A vasárnapi faluműsor ismétlése. 16.05: Sportkrónika. 16.25: Reklám. 16.30: Tv-napló — magyarul. 16.40: Reklám. 16.45: Gyerekek, énekeljetek velünk! 17.00: Hetedik szél. 17.15: Tv-napló. 17.35: Művelődési műsor. 18.05: Öra — tájékoztató műsor szlovákul. 18.30: Fiatalok fóruma. 19.00: Ma: tájékoztató blokk. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv- napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Napjaink — magyar nyelvű belpolitikai műsor. 21.10: Reklám. 21.15: Sorozatfilm. 22.05: Tv-napló. 22.20: Komolyzenei műsor — ismétlés. 23.05: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Mit üzen a rádió? 9.00: A hét zeneműve. Bach: C-dúr szvit 9.40: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék — Kisiskolások műsora 10.35: Dévai Nagy Kamilla népdalfelvételeiből 11.05: Bioritmus 11.25: Tangentor. Kampis Péter kisregénye 12.45: Házunk tája — A Falurádió műsora 13.00: Klasszikusok délidőben 14.10: A diófa. Kádár Erzsébet novellája 14.34: Bende Zsolt operettfelvételeiből 15.00: Egy lengyel az Európa-ház kapujában 15.30: Kóruspódium 16.10: Hangpló. Zenei mágazin 17.00: Eco:mix. Gazdasági magazin 17.30: Beszélgessünk zenéről — 19. rész 17.50: Filmzene 19.15: Első kézből 20.30—21.05: Rádiókabaré az elszámolásról 22.00: Hírvilág 22.30: Rádiókabaré Kft. a tekintetről 23.30: Haydn: B-dúr szimfónia. No. 98. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Verbunkosok, nóták 9.05—12.00: Napközben (Elő) 12.10: Kis magyar néprajz 12.15: Asztali muzsika 13.05: Slágermúzeum 14.00: Kettőtől ötig... (Elő) 17.05: Kölyökrádió 17.30: Ötödik sebesség Csak középhullámon: 18.30: Daráló Az URH-sávon: 18.30: Ránki György könnyűzenei szerzeményeiből 19.05: Sportvilág 19.30: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 20.07: A Zsebrádiószínház bemutatója 20.20: Rekordok a zenében — 11/1. rész 21.05: Világablak 21.35: Barangolás régi hanglemezek között 22.00—23.00: Egy órában egy élet 23.15: „Nap és éj". Cole Porter zenés életrajza —IIII/3. rész 23.55—0.14: Hernádi Judit énekel BARTÓK RÁDIÓ: 9.06: Félóra népzene 9.36: Nürnbergi Orgonahét — 1.988 — VI/5. rész 10.51: Alkésztisz. Részletek Gluck operájából ' 11.48: A Csehszlovák Rádió felvételeiből 13.05: Kilátó 13.58: Új fúvóslemezeinkből 14.18: Barokk muzsika 14.56: Karinthiai Nyár, 1988. — XI/4. rész 16.10: Debussy: Pelléas és Mélisande. Öt- felvonásos opera 19.05: Dallamok nyomában 19.35: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 22.00: Szimfonikus zene 23.00: Ä hét zeneműve — NÉPÉŐISKOLA. Dr. Rottler - Ferenc, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat főtitkára tartott elő- • adást tegnap a csátaljai népfőiskolán, melynek ezzel zárult hároméves programsorozata. —‘ •• ------ ■ ■ - '■ Szerkesztőség és kiadóhivat al címe: nV-. . 6000 Kecskemét, Szabadság tér l/A 6001 UUvS Ma ® a Telefon: 27-611 cs-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat 1 ' ' Telexszám: 26-216 bmlv h. Kiadja: a B Terjeszti a Magyar Posta Felelős kiad ó: Preiszmger András igazgató Előfizethető a hirlapkczbcsítő posta íivata oknál és kézbesítőknél. * Szegedi út 6. 6001 Előfizetési díj: egy hónapra 105,— Ftv Felelős vc*e őr Birkás Béla vezérigazgató negyedévre: • féleVre: 315,— 630,— Ft, Ft, egy évre: 1260 — Ft 1989. V. 8-á n, megrendelés sorszáma: 830007 HU ISSN 0133-235x ________i__________ — A CSONTRITKULÁS OKAI és* természetes gyógyítása címmel dr. Márkus József tart előadást május 8-án 18 órától, a kiskunhalasi Gőzön, István Művelődési Központban, az intézmény Életreform klubjának keretében.