Petőfi Népe, 1989. május (44. évfolyam, 102-127. szám)
1989-05-09 / 108. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1989. május 9. 30 ÉVE KECSKEMÉTI SZÍNÉSZ Fekete Tibor - kiváló művész! „Itt is voltak nagy korszakok... ” Jól ismerik a színházszerető emberek. A kecskemétiek különösen, hiszen három évtizede, hogy níegtapsolhatják alakításait Bács-Kiskun megye székhelyének nagy múltú teátrumában. Nem alaptalanul mondják róla, hogy nemcsak jó színész, hanem hűséges is. Tehetségét Jászai Mari-díjjal ismerték el, majd érdemes művész lett. Nemrég — április negyedikén — a kiváló művész kitüntetést vehette át. Ám a legnagyszerűbb kitüntetés változatlanul az számára, amikor esténként több száz tenyér csattan össze, amikor a függöny előtt meghajol. Fekete Tibor április negyedikén töltötte be hatvankettedik évét. — Boldog ember? — Az. Es szerencsés is. így érzem, pedig sok nehézséget kellett leküzde- nem a mögöttem lévő évtizedekben. A semmiből indultam, mégis sikerült elérnem egy szintet. Ezért. Salgótarjánban születtem. Tizenkét esztendős voltam, amikor a fővárosba költöztünk. Nagyon szegények voltunk, de mindhárman vittük valamire; az egyik bátyám például neves focistaedző lett Mexikóban. — Művész volt a családban? — Nem. Apám viszont mulatós kedvű, jó humorú ember volt. Talán ezért is játszottam mindig szívesen operettekben, illetve más zenés darabokban is. A színészetre akkor csodálkoztam rá legelőször, amikor Rákospalotára költöztünk. Ott ugyanis eleinte vizet, majd perecet árultam a Tavasz moziban. Kölyökként, négy éven át! S közben egy-egy filmet harmincszor is megnéztem. Őszintén csodáltam á nagy sztárokat. Talán felesleges is mondani, hogy a csodálat álmodozással párosult, vágyakozással, hogy olyan lehessek, mint ők. — Már ekkor készült a színészi pályára? — Dehogy! Nap mint nap vasmarokkal ragadtak grabancon a realitások, hogy kirázzanak álmaimból. Édesanyám örült, hogy lakatosinasnak adhatott. Viszont, ahogy a bátyáim, legalább focizhattam. Valószínűleg nem is annyira rosszul, mert az egyik sportszázadhoz kerültem, amikor behívtak katonának. S ennél az alakulatnál volt műkedvelő társulat, mely előadásokat produkált. Azonnal beálltam közéjük. Ott mondták először: Fekete, miért nem próbálkozol a színészi pályán? Sokat rágódtam ezen a seregben töltött három év alatt, s újra dédelgetni kezdtem a gyermekkori álmaim. S amikor leszereltem, jelentkeztem Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában. — Ez pontosan mikor volt? — 1952-ben. Az Acélöntő- és Csőgyárban dolgoztam. A munkám jórészt abból állt, hogy a gyár focicsapatában rúgjam a labdát, de akkor még nem sokat fizettek ezért sem. Kálmán bácsinál viszont borsos volt a tandíj. Végül nem bírtam fizetni, s kimaradtam. Azután eltelt néhány hét, s megjelent nálunk két növendéktársam, akik közölték, hogy Kálmán bácsi beszélni akar velem. Ez megint olyan pillanata volt az életemnek, amit utólag a szerencsés jelzővel illethetek. Elmondtam ugyanis a tanár úrnak, hogy milyen problémáim vannak, mire ö azt válaszolta, hogy „akibe ennyi tehetség sikeredett fiacskám, mint beléd, az nálam ingyen is tanulhat”. A vizsgaelőadásunk a mai Vidám Színpadon volt, amit megtekintett a Faluszínház direktora, Mátrai József, és a főrendezője, Both Béla. Szerződtettek. Ennél a társulatnál kaptam az első nagy szerepemet, a Lúdas Matyit. Akkor szerepeltem először és utoljára egy újság címlapján. Ezért is emlékezetes. — Melyik volt ez az újság? — A Színház és Mozi című lap. 1957-ben új színtársulatot szervezett Kecskeméten Radványi László. Ide • Tiborcként, 1987-ben. szerződtem, tizenhat fővárosi kollégával együtt. Olyan nagyszerű színészekkel, mint Dévay Kamilla, Galambos Erzsi... Persze, hogy örömmel jöttem! Egy évvel később Radó Vili lett a direktor, Seregi László pedig a főrendező. Ez nagy korszaka volt a kecskeméti színháznak, ami egészen 1968-ig tartott. — Ebből az időből melyik szerepekre emlékszik vissza legszívesebben? — Sok ilyen volt. Egyebek mellett Miller Pillantás a hídról című darabjának Eddyje, meg Az ügynök halálának Willy Lomanje, azután Illyés Dózsájának címszerepe, Raffai Sarolta darabjai, közöttük a Vasderes, melynek téeszelnök szerepét nekem írta... — A hullámhegy után hullámvölgy következett, majd ismét meredeken felfelé ... — így igaz. Mert valóban fellendülést jelentett, amikor a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött Moór Marianna, Szegedi Erika, Szilágyi Tibor, Koncz Gábor, Bárdy György ... Ez egy igazán tehetséges, új színészi garnitúra volt, akikkel öröm volt játszani annak idején... Kétségtelen, hogy ezután ismét jöttek hullámvölgyek és -hegyek, de ezek szinte minden színház jellemzői. Amikor Szőnyi G. Sándor volt a főrendező és Komáromi Attila az igazgató, örömmel éreztük, hogy ismét felfelé haladunk. Ám jött a Hernádi—Jancsó—Gyurkó hármas, s akkor először hűtlen lettem Kecskeméthez: Győrbe szerződtem ... — Annyira riasztó volt a trió? — Számomra csak azért voltak riasztóak, mert igaz, hogy abban az évadban több nagyobb szerepet is rám bíztak, ezekre egyikőjük sem volt kíváncsi. Bejelentettem, hogy megyek, s ők nem is marasztaltak... — Gondolom, ennyi itt töltött esztendő után ez olyan volt, mint egy váratlan pofon. — Ezen a pályán hozzá kell szokni ahhoz is, hogy a pofon után megelégedett mosoly töltheti el a színész ábrázatát, ami fordítva is igaz. Mert Győrben nagyszerű emberekkel dolgozhattam együtt ismét. Amilyen Bor József, Illés István, Péterfia István. S olyan szerepe• Miskaként a Csárdáskirálynőben (1989). két osztottak rám, mint az Éjjeli menedékhely Lukája, vagy Az öreg hölgy látogatása című darab Alfredyje. És jutalomjátékom volt a Kaviár és lencse főszerepe, ugyanis Győrben töltöttem be hatvanadik évemet. — Mégis visszajött.- Nem vissza, haza! Akkor már Lendvay Ferenc volt itt a direktor. Ebben a színházban játszottam először -— harmincévesen — Tiborcot, s a felújított nagyszínház avatásán ismét rám osztották ezt a szerepet. — A mostam évadban Gumik Ilonával játszott volna egy kétszemélyes darabban, a Kései találkozásban is. Ez a kamaraszínházi bemutató elmaradt. Miért? — Elfáradtam, ez az igazság. Decemberben 15, januárban 30, februárban 26 előadásom volt, mellette naponta próbák ... Én kértem, hogy halasz- szuk őszre a bemutatót, melynek rendezésére Kovács Gyula vállalkozott. — Mit, mennyit jelentenek az ön számára a díjak, címek, kitüntetések?- Egyfajta megbecsülésként fogadom őket. Rengeteg gratuláló táviratot, levelet, telefont kaptam most is, miután átvettem a Kiváló Művész kitüntetést. Nemcsak színházaktól, kollégáktól, hanem sok kecskeméti színházszerető embertől is. Igen, ilyenkor érzem, hogy valóban itthon vagyok ebben a városban. — Véleménye szerint, mi a titka a sikeres pályának?- Sok titka van. De azt hiszem, elsődleges a szakmai alázat és az őszinteség. És nem mellékes a stabil családi háttér sem. Nekem ebben is szerencsém volt. A siker, a népszerűség furcsa dolog. Ha megpróbálsz sütkérezni benne, kevesebb energiád jut arra, ami által népszerű lettél. S ha nem tudod mindig a legjobbat nyújtani, amikor közönség elé lépsz, a siker elkopik, elfelejtenek. Önmagában a tehetség kevés minden pályán. Szakmaszeretettel és nagy szorgalommal kell párosulnia. Cyrano mondja: „Noha tölgy nem vagyok, nincs bükktermészetem, de egyedül növök, ha magasra nem.” Sokszor ismételgettem magamban ezeket a sorokat a színpadon töltött 38 esztendőben ... Koloh Elek A szépség ártalmas. Ezt a tanulságot vonhatnánk le a firenzei Santa Maria Nuova klinika nemrég nyilvánosságra hozott statisztikájából. Miszerint az elmúlt tíz esztendő során 106 külföldi turistát szállítottak az idegosztályra, mert rosszul lettek a műélvezettől. A kórház főorvos asszonya azt is elmondta, hogy az élmény jobban megviseli a nőket, erősebben érinti az európaiakat, inkább veszélyezteti a hajadonokat és a nőtleneket. A tünetek: szorongás, pánikhangulat, látászavarok, eufóriás öröm, erős szívdobogás, halluciná- lás. Mint a felsorolás is tanúsítja, elég sokfele baj leselkedik szegény turistákra, akik mindennek ellenére tömegesen keresik a veszélyforrást, Michelangelo, Botticelli, Giotto és az itáliai művészet más klasszikusaival való találkozást. A betegség neve: Stendhal-szind- róma. Azért, mert a műélvezet, úti- naplója szerint, őt is beteggé tette. „A megindultságnak arra a magaslatára jutottam, ahol a művészet adta mennyei élmények a szenvedélyes érzelemmel találkoznak. Szívdobogás fogott el, amikor kiléptem a Santa Crocéból, ez az, amit Berlinben idegfeszültségnek neveznek; teljesen kimerültem, s attól féltem, menten összeesem” — írta 1817-ben oly tökéllyel, hogy — mint tudjuk — az útiélményt világszerte jegyzett kóresetté tette. A Vörös és fekete írója nevét adta egy betegséghez, a Stendhal-szindrómához. A lényegen mit sem változtat Henri Martineau francia irodalomtörténész kiegészítése: „Stendhal leírása teljes egészében Párizsban készült, rendszeresen felhasználva tíz hónapi bibliográfiai tanulmányt ... A múlt minden formájában érdekli; kalandokat eszel ki, találkozásokat rögtönöz, kirándulásokat ír le, melyeket nem tett, műalkotásokról ítélkezik, melyeket nem is látott.” m * Pajtásablak Hatodik fordulójához érkezett játékunk. Májusban a jó idő jöttével mind többet tartózkodunk a szabadban. Alakítsatok ki magatoknak szabadtéri búvó- és játékhelyet! Bizonyára valamennyien jól emlékeztek az egy-egy táborozás alkalmával átélt nagy élményre, a tábortűzre. Ismerkedjetek meg a tábortűzkészítés szabályaival. Nézzetek utána könyvekben, és kérdezzétek meg mindazokat, akik ismerik a tűzrakás fortélyait, a szépen és gondosan — baleSetveszély- mentesen! — rakott tábortüzek elkészítését. 1989. május 27-ére, a gyermeknapra , Kecskemétre hívunk benneteket. Erre a találkozóra szeretettel várjuk a benevezett közösségek tíz tagját, akik részt vettek a Pajtás-ablak játék eddigi fordulóin. A részletes programokról, a fő tudnivalókról az úttörőcsapatok vezetőin keresztül tájékoztatunk benneteket. Készítsétek el a Pajtás-ablak játék olyan emblémáját, amelyet jelvényként magatokra tűzve hozhattok el a megyei találkozóra. Jó munkát, jó tervezést! Várjuk jelentkezéseteket a szokott címen. Rejtvényfejtőknek írjatok számokat az üres mezőkbe, hogy a kilenc négyzetbe írtak függőlegesen és vízszintesen az előre beírt végeredményeket adják! , A megfejtéseket levelezőlapon kérjük, május 17-éig szerkesztőségünk címére eljuttatni (Petőfi Népe szerkesztősége, 6001 Kecskemét, Pf. 76). A levelezőlap címoldalára írjátok rá: Gyermekrejtvény. A helyes megfejtést beküldők között tíz darab könyvet sorsolunk ki. s postázunk részükre. 144 21 120 32 30 378 Az elefánt barátsága (Angol mese) Valamikor, réges-régen, a vadon állatai közül egyik sem szerette az elefántot. Ki tudja, miért... ? — Túlságosan nagy és esetlen - mondta, gúnyosan a róka. — O sincs megelégedve az én gyönyörű szarvaimmal...—mondta a kos. —i Olyan rettenetes az ormánya ... — húzta el a száját a zebra. Es mert mindenkinek volt valami kifogása az elefánt ellen, sohasem hívták meg a vadon tisztásán megtartott találkozókra. Egyik éjszaka borzalmas vihar támadt. A szél fákat tépett ki tövestől. Egy hatalmas fa éppen arra az ösvényre dőlt, amely a kedvenc találkozási helyükhöz vezetett. — Mit tegyünk? — tanakodott a róka. — Megpróbálok a bokrok alatt egy átjárót kaparni... A kos a szarvaival igyekezett odébb tolni a fát, de az meg se mozdult. Hiába rugdalta a zebra is, a hatalmas fa tovább hevert az ösvényen. — Mi történt...? — hallották ekkor az elefánt barátságos hangját a ta- nakodók. j- Mi a gondotok? í —- Nem tudjuk elmozdítani a fát az utunkból... — hangzott szinte kórusban. — Mi sem könnyebb ennél... — mondta az elefánt, és erős ormányával megragadta a fát, és vitte, el az útból, a tisztás szélére. A többiek szégyenkezve nézték, milyen könnyedén dolgozott az elefánt, és méghozzá milyen szívesen tette! Nem is hiányozhatott soha közülük, mindig meghívták az erdei találkozókra, és nem ez volt az utolsó eset, hogy a segítségét igénybe vették ... (Fordította: Antalfy István) Terítési verseny A szabadszállási általános iskola úttörőcsapatának tagjai terítési versenyen vettek részt. Korszerű, kalóriaszegény ételeket kínáltak, nagyon ötletes, gondos tálalásban. Összesen száztízen versengtek abban, hogy minél színesebben, gusztusosabban terítsenek meg egy-egy fogásnak. A győztesek — szülők és tanárok ítélete alapján — szakácskönyvet kaptak jutalmul. A verseny végén a feltálalt harapnivalókat jó étvággyal közösen fogyasztották el. Képünk az egyik versenyző csoportot örökítette meg. (Kertész F. Csaba és Riczu Norbert tudósítása.) Egy kérdés — egy könyv Mindegyik kérdés alatt egy könyveimet lát az olvasó. A válasz tehát a könyvben található meg. A könyvek új kiadásúak, megvásárolhatók a könyvárusnál és a boltokban. Nemcsak a tizenévesek, hanem a felnőttek is elolvashatják bármelyiket. * — Történelmünk folyamán mikor volt fizetőeszköz az obulus, a dénár, a tallér, a forint, a dukát és a krajcár? FUX KORNÉL: Magyar pénzérmék és papírpénzek. (Tankönyvkiadó) * — Milyen típusú mérgezést okoznak egyes gombafajták, és milyen károsodást a környezetünkben élő férgek, ízeltlábúak, kétéltűek, hüllők? GALAMBOSI BERTALAN: Mérgező növények és egyéb, emberre veszélyes kerti „károsítok”. (Mezőgazda- sági Könyvkiadó) * — Milyen nagyok, mit esznek és milyen életmódot folytatnak a tenger nagy testű élőlényei? TENGERI ÁLLATOK. (Búvár Zsebkönyv, Móra Kiadó) * — Mi az oka annak, hogy Luise és Lotte, két iker kislány sohasem látta és nem is ismerte egymást? ERICH KÄSTNER: A kél Lotti. (Móra Kiadó) * — Igaz-e, hogy kétszázhuszpnkét- féle palacsinta készíthető oly módon, hogy mindegyiknek más az íze? PALACSINTÁK KÖNYVE. (Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó) • — Mi történik Kicsi Jánossal, miután beleugrik a Világfaló Szörny torkába? SIMONE SCHWARTZ-B ART: Csillaglátó Kicsi János (Európa Kiadó). F. J. TUDÓSÍTÓINK JELENTIK Többen érdeklődtek a kecskeméti úttörőház kínálta szaktáborok iránt. Kérjük, forduljatok közvetlenül az úttörőházhoz, mert időpont-egyeztetésre, technikai kérdések megoldására csak náluk van mód. Címük: Kecskemét, Széchenyi tér 7. * * * Tizenhármán érkeztek egy szép áprilisi napon a helvéciai központi iskolából a kecskeméti úttörőházba, hogy a Tanácsköztársaság emlékének tiszteletére csillagtúran vegyenek részt. Sági Ivett és Szabó Anett rövid levelében így emlékezik: „A házban Habuda Ibolya igazgatóhelyettes fogadott, és kisért bennünket. Először a tanács- köztársasági emlékműhöz mentünk, a történelmi eseményekről egy veterán bácsi beszélt nekünk. Ezután meglátogattuk a Buday Dezső-, a Tóth lászló- és a Sinkó .Erv/n-emlékhelyeket. Mindhárom helyen munkásságukról hallottunk a bennünket kísérőktől. Kaptunk emléklapot is, amit aláírtunk, és az őrsi naplóban fogunk őrizni.” * * * Pajtás Kupán vettek részt a kecskeméti Lánchíd utcai iskola úttörői az elmúlt napokban. Az immár hagyományos játékos tűzoltó-vetélkedőn tizenöt csapat vett részt. A feladat összetett volt: kúszófolyosón kellett vinni a sugárcsövet, létrán mászni, ablakos palánkon ugrani stb. Az egész verseny idején a résztvevők fején sisak volt, ami nehezítette a dolgukat, nagyobb erőbedobást kívánt. Az eredményhirdetésnél kiderült, hogy a fiúknál és a lányoknál is a Lánchíd utcaiak végeztek az első helyen, ezzel elnyerték a vándorkupát. (Róbert Eszter tudósítása.) * * * A bajai Tinódi Lantos Sebestyén úttörőcsapattól Lantos Dóra küldött levelet. „Csapatunknál szerkezeti átalakítás történt. Az alsó tagozat három osztályában megtartottuk a régi formát, de a negyedikesektől kezdve az őrsökké szerveződés az érdeklődési köröknek megfelelően alakul. A legkisebb csoportnak is legalább hattagúnak kell lennie, viszont vezetőt mi választhatunk, és az lehet szülő is! Tizennyolc tevékenységi forma között választhatunk, ebből tizenegy már működik. A legnépszerűbb a fotósok, a tájfutók, a túrázók, illetvAa sütni- fózni-varrni szeretők és az irodalomkedvelők köre. Nagyon megszerettük ezt a formát, élvezzük a választás lehetőségét, élünk is vele.” Összeállította: Selmeci Katalin
