Petőfi Népe, 1989. május (44. évfolyam, 102-127. szám)
1989-05-18 / 116. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1989. május 18. Elsődleges a környezetbarátság KORSZERŰBB SZEMLÉLETTEL Tervek a szarvasi főiskolán Vannak ebben a megyében is szép számmal, akik kedves emlékekkel kötődnek a szomszédos Békés megye kisvárosához, Szarvashoz. Közölök többen nemcsak az ottani arborétumban, a Körös-parton, az Anna-ligetbegi eltöltött néhány őrára emlékezhetnek, hanem arra is, mi minden történt, míg az iskolapadot koptatták. Az idősebbek a gazdasági tanintézetre, a mezőgazdasági szakközépiskolára, a középkorúak a felsőfokú technikumra, az öntözéses-meliorációs főiskolára gondolhatnak. Az éppen végzettek diplomájában Debreceni Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Főiskolai Kara a bélyegző felirata, a közeljövőben itt tanulók végbizonyítványába azonban már, az elképzelések szerint, egészen más intézménynév kerül. A tervekről érdeklődtünk dr. Hodossi Sándortól, a főiskolai kar főigazgatójától és dr. Patay Istvántól, a főiskola docensétől, aki várományosa a főigazgatóhelyettesi széknek. — Nem mai keletűek ezek a tervek, hiszen ahhoz az elképzeléshez csatlakoznak, amely szerint Békés megyét úgymond környezetbarát megyévé kívánják alakítani. Ezzel már céloztam is arra — mondta a főigazgató —! hogy milyen irányban akarjuk erőteljesebbé tenni az oktatást. Manapság rengeteget beszélünk környezetünk védelméről, csak éppen a gyakorlati megvalósításban sikkad el a dolog. Úgy gondoljuk, hogy az intézményben olyan mezőgazdasági mérnököket képzünk, akik tisztában vannak mindennel, amit egy agronómus-1 nak tudnia kell, de mindezt úgy tudják, hogy elsődleges a munkájukban a környezetbarátság. ' — Ehhez az intézet képzési rendje is megváltozik szólt közbe a docens. — Arra készülünk, hogy a hároméves főiskolai üzemmérnökképzés helyett négyéves agrármérnök, plusz kétéves speciali- zációs rendszerű oktatást vezetünk be. Mindez a majdani tiszántúli agrártudományi egyetemhez kapcsolódik, és így a szarvasi intézet neve Víz- és Környezetgazdálkodási Egyetemi Kar lesz. — Ez azért nem megy egyik napról a másikra. Hogyan készítik elő a „névtábla-változtatást”? Egyáltalán mennyire biztos, hogy a főiskolából egyetemi kar lesz? A miniszteri kollégium már elfogadta a terveinket — felelt dr. Hodossi Sándor —, a Minisztertanács döntésére várunk. És miután megalapozottak a terveink, nem beszélve arról, hogy itt Szarvason, olyan környezetbe épülhet az oktatás, ahol a szó szoros értelmében minden kéznél van, reméljük, a döntés számunkra kedvező lesz. Ha tovább gondolkodunk ugyanis, egy helyen megtalálható két kutatóintézet, az öntözési és a haltenyésztési kutató, a maga elismert szakgárdájával. Aztán a gyakorlati oktatáshoz is itt van minden, a folyó, a tangazdaság, hogy másról ne beszéljek. Mindezt természetesen messzemenőkig ki akaijuk használni az oktatásnál.- A változtatáshoz valóban több idő -kell — vette át a szót dr. Patay István. — Úgy gondoljuk, hogy körülbelül három év alatt, ez az átmeneti időszak, építjük ki a lehetőségeinket, készülünk föl az egyetemi szintre. A feltételeket is meg kell teremtenünk egészen attól kezdve, hogy kiváló szakembereket nyerjünk meg az oktatáshoz, addig, hogy az épületeink állagán javítsunk. Égyelőre a tantervűnk is csak körvonaladiató, hiszen tudjuk, hogy lesznek olyan stúdiumok, amelyek eleve menet közben alakulnak majd ki, hiszen eddig senki nem próbálkozott például környezetgazdálkodásról tankönyvet, jegyzetet írni. Tehát olyan oktatógárdát akarunk, amelyik naprakész a maga ide illeszthető tudományágában, és a saját területéről számol be a hallgatóknak. — Tulajdonképpen hogyan áll össze,, nagy vonalakban, a leendő egyetemi kar tanterve? — A képzés célja — sorolja a főigazgató — olyan konvertálható természet- és társadalomtudományi alapokkal, mezőgazdasági termelési és műszaki ismeretekkel, a környezet és a gazdaság kapcsolatával tisztában lévő, idegen nyelvtudású szakemberek képzése, akik a két legfontosabb természeti erőforrásunk a termőtalaj és a víz — racionális, mezőgazdasági használatára ós védelmére képesek. — Elég gyakran hallani, hogy túlképzés van agrárszakemberekből...- Egyszerre van túlképzés és szakemberhiány — mondta a leendő főigazgató-helyettes. — Sok olyan terület van az országban, ahová nem jut felsőfokú végzettségű agráros. Másutt viszont annyi van, főleg a jobb nagyüzemekben, hogy a termelés mai színvonalán csak jóval a képzettségüknek megfelelő szint alatt tudják foglalkoztatni őket. Ha elfogadjuk a magyar mezőgazdaság jövőképében a farmer típusú gazdaságokat, akkor viszont sokkal több jól képzett szakemberre van szükség. A szarvasi intézet profilja pedig olyanná alakul, hogy az itt végzők ilyen gazdaságokban is megállják a helyüket. Ez a főiskola mindig is híres volt arról, hogy üzemmérnökei kimondottan jó gyakorlati készségekkel rendelkeznek. Ezt mindenképpen tartani akarjuk. Annak ellenére, hogy feltűnően romlanak az ehhez szükséges feltételek. Itt a környezet, a város, az intézmény szerencséje, hogy az előbb említett kutatóintézetek, a tangazdaság ebben nagy segítséget jelent. Egyébként az elképzelések szerint nem képzünk több szakembert majd, csupán nagyobb tudá- súakat és a környezet szempontjából korszerűbb szemléletűeket. Gál Eszter IaIonATU kCKlO A .koU \ v. Ilit. 2** Hllerjul szerkesztőn kötetbe korompay János. Közgazdászok, vállalatvezetők nyilatkoznak, miként került a magyar népgazdaság a „gödörbe”, s ami ennél is fontosabb, milyen elképzeléseik vannak a kijutásról. Tompa Sándor, a Műszer- és Irodagépértékesitő Vállalat vezérigazgatója — aki egy prosperáló céget igazgat! — a jelenlegi szabályozó- rendszert kidolgozó elméleti szakemberek hozzáértését kérdőjelezi meg. „Tudniok kellett volna, hogy egy lassan fejlődő gazdaságban sok pénzre van szükség, mivel csak egy pergő gazdaság képes meglenni viszonylag kevés pénzzel. Erre mit léptek? Pénzszűkét teremtettek”. A kérdésre, hogy mit tenne, ha teljhatalmat kapna az ország szénájának rendbe hozására, a következőket mondja: „Először is nem vállalnám a 2-3 éves határidőt. Amit évtizedek során, hosszú, kitartó, alapos munkával rontottunk el, azt nem lehel két-három év alatt helyrehozni, aki ezt nem látja, felelőtlenséget követ el... A másik: kidolgoznék egy rövidebb (néhány évre szoló) és egy hosszabb, mondjuk 10-15 évre szóló programot. Amíg a rövid távú, mondjuk, szükség- program tartana, addig gyakorlatilag kínlódnék, azaz nem vennék fel újabb külföldi kölcsönöket, csak vállalati szintűt, az importot megkísérelném nagyrészt árucserében megoldani, sürgősen konvertibilis tartalékot képeznék, mégpedig kizárólag devizában átváltható termékekben vagy aranyban." A hasonlóan érdekes, egyeni elképzeléseket tálaló interjúkat (Tardos MártonAJANLATA FOLYÓIRAT Lakitelekről is Legutóbbi f<>- | lyóirat-ajánlónk elején azon füstölögtem, mién 'csak a hónap végén jut el az olvasókhoz a Forrás, Nos, ezúttal (igaz, a hó közepén adunk csak hírt a lapról) má-H jus 8-án mára kezemben vo; isehb pátriánk folyóirata. És végié e:;j jól sikerült szám! Mindjárt az első oldalakon található kuriózum: Buda Ferenc börtönben írott versei jelentek meg. Sándor Iván különös gonddal írott esz- széje, a Vízkereszttől Szilveszterig második része olvasható, melyben napjaink „hordaléka” fedezhető fel. A Forrás történetében fontos pont a világhírű lengyel író-riporter, Ryszard Kapuscinski Lapidarium című művének folyamatos közlése. Az olvasókhoz intézett írói megjegyzésből idézek: „ .. . fő részt a hajógyári sztrájkok idején és után jegyeztem le. Több társam követte his- torikusi figyelemmel az eseményeket: gyűjtötte a dokumentumokat, rögzítette a tényeket, csoportosította a döntéseket, tette az emlékezet részévé a neveket. Mivel úgy véltem, hogy kitűnő munkát végeznek, nem'kívántam hasonlójellegű feladattal foglalkozni. Engem a válságunk és drámánk által kiváltott hangulatok, emberi érzelmek és gondolatok érdekeltek.” Az izgalmas írás „lábjegyzeteként” Pályi András Kapuscinski Futballháború című, nálunk csak most megjelent könyvéről ír kritikát. Vörös László a hatvanéves Ká- nyádi Sándort köszönti tanulmányában. Érdekes, sok mindenre választ adó inteijú közlését is vállalta a Forrás. Kovács J. Béla a nyolcvanesztendős Herczeg Jánossal beszélgetett Dorosz- lón. Izgalmas olvasmánynak számítanak azok a beszámolók, visszaemlékezések, melyek a fiatal írók tíz esztendővel ezelőtti, lakiteleki találkozója kapcsán születtek. Tizennégyen tettek eleget a Forrás kérésének, vagyis leírták gondolataikat az 1979-es fontos összejövetelről. Érdemes lenne valamennyi írással foglalkozni, de itt, most erre nincs lehetőség. Néhány név a szerzők közül: Huszár Tibor, Alföldy Jenő, Fekete Gyula, Zelei Miklós, Agárdi Péter, Ördögh Szilveszter. A Forrás májusi számában Orosz János művészetével ismerkedhetünk meg. Az alkotóról Goór Imre készíteti portrét. Több, mára dokumentatív értékű fotó található a folyóirat hasábjain a lakiteleki találkozóról (Bahget Iskander képei.) Folt IttiS 89-5 LEMEZ Ibolyatakaró Az utóbbi időben egyre több gyermek lemez jelenik meg. Nemcsak a régóta ismert és kedvelt előadók, énekesek lepik meg a legkisebbeket érdekes és értékes összeállítással, hanem új tehetségek is felbukkannak. Nos, Vitay Ildikó nem ez utóbbi kategóriába tartózik: ismerik, szeretik a gyerekek évek óta. Csak hát Vitay Ildikó nem törekszik arra, hogy lemezei számát évenként növelje. Ha jól számolom, utoljára négy esztendővel ezelőtt látott napvilágot albuma. A hosszú szünet, pihenő viszont profi munkát szül. így van ez a mostani. Ibolyatakaró című LP-vel is. Vitay Ildikó kitűnő érzékkel válogatta össze a lemez két oldalára a verseket. (Nagy László, József Attila, Áprily Lajos, Szűcs Imre, Rákos Sándor, Károlyi Amy stb.) Huszonhárom vers kapott dallamot. Vitay Ildikó egyszerű, tisztán szóló zenéje, szépen csengő hangja élményt jelenthet a gyerekeknek., Albumát az autentikusság jellemzi. Megmaradt az előadó annak, aki volt, amilyen úton kezdte, azon halad. És azt mondhatjuk: csak így tovább. (Hungaroton) V/ AZ ELSZÁMOLÁS ZAVARA A jövő közeleg Bár erről a napilapok nem számol-1 tak be, a májusi országgyűlés második napját egy kis szervezkedés előzte meg. Miután híre ment, hogy a miniszterelnök le kívánja vétetni a napirendről az ifjúság helyzetének megtárgyalását, több képviselő is tömegtámogatást keresett. így szólalt meg — először a nagy nyilvánosság előtt — a Gyermekérdekek Magyar- országi Fóruma, írásos felhívással fordulva a honatyákhoz és honanyákhoz: vitassák meg az ifjúság helyzetét, ne engedjék, hogy újra kész tények elé állítva, „koncon” marakodjanak az oktatás, a szociálpolitika, az egészségügy szakemberei és az őket szapuló közvélemény. Ne engedjék tovább zülleszteni az ifjúsági és gyermeki közállapotokat, átengedve hangulatukat a bűnbakkeresésnek és előítéletnek. Az a folyamat, melynek jezései a bőrfejűek, a metrórongálók, a cigányüldözéssel fenyegetők, a focimeccsek lelátóin zsidózók, a festékszóró flakonokkal önkényeskedők, vagyis a közvéleményt mind gyakrabban borzoló konfliktusok már csak egy régóta tartó szociális és morális válság kiütései. Arra intenek, hogy a gazdaság züllése, az életszínvonal visszaesése, a társadalom ideológiai zavara legelsőként a fiatalokat sújtja. Köztük és bennük okoz maradandó károkat, ily módon ingatva meg az ország jövőjét. És bár e kiütéses jelek itt szaporodtak előttünk, nyugodtan elmondhatjuk, hogy, együttérző sóhajok és szándékában talán nemes, de végül is dilettáns lépéseken kívül sok nem történt a legifjabb nemzedékek érdekében. „Egy társadalom értékét azon mérd, hogy mennyit tesz a gyermekekért” -— tanították nekünk valamikor. S bár ma már sok hajdani bölcsességről derült ki, hogy jelszóként szűk érdekek védelmére használták, ez a gondolat mindenféleképp ellenáll az eróziónak. A kutatók jelzései Aki el akar számolni az ifjúság helyzetével, a gyermekérdekek érvényesülésével, az azonnal zavarba ke-1 rül. Nem állnak rendelkezésére ugyanis adatok. Nem figyelik, mérik és ellenőrzik az ifjú generációk életviszonyait, szociális, kulturális állapotát. Ebhői következően nincsenek hiteles elemzések és következtetések, melyek társadalmi összefüggésben és sokoldalúan mutatnák be: mi a helyzet és mi a teendő? Csak a legutóbbi néhány esztendőben, amikor ragyaként „virítottak” a zavarok, figyelt fel a társadalom, a felnőttek társadalma a kutatók jelzéseire. Kevés haszonnal és még kevesebb eredménnyel. Mert ha talán tisztábban is látunk valamelyest, a teendők világos megrajzolásától még most is messze vagyunk. Néhány elérhető számadatot próbáljunk egymás mellé tenni. Az összes állami kiadásokból 1985-ben 6,5 százalék jutott szociális és egészségügyi célokra, 1987-ben már csak 5,8, s az idei tervezett sem éri el a 8 százalékot. Hasonlóan siralmas a helyzet az oktatás, a kultúra és a tudomány költségeiben: 1985-ben még az állami kiadások 10,8 százaléka, tavalyelőtt már csak 8,9, s az idei tervek szerint is csupán 11,3 százalék jut ide. Pedig az ifjúság az ország lakosságának egynegyede, még ha a lélekszám évről évre csökken is. Az adatok ösz- szevetéséből kiviláglik, hogy nemcsak társadalmi súlyukkal, de még számarányukkal sincs párhuzamban a rájuk jutó ráfordítás. Milyen szisztéma az, amely éppen a saját jövőjét hanyagolja el? Nyitván olyan, mely az emberi tényezőre figyel a legkevésbé. Deklarációk, kinyilatkoztatások perT sze sűrűn bukkantak fel a családok nevelő szerepéről, az iskola fontosságáról, a „mindenki tehetsége, képessége szerint” elvéről. Elméletben mindig, a gyakorlatban alig érvényesül például a gyermekeknek az a minimális érdeke, hogy jó legyen gyereknek lenni. Az érdekek érvényesülése időszakonként és esetenként a véletlenen, egy-egy gyermekszerető személyiségen múlott; részérdekek bukkantak fel, hogy aztán rövid virágzás után más érdekek érvényesülése oltárán elhamvadjanak, vegetálásra szoruljanak. A kiszolgáltatott gyermeki érdekkel a felnőttek- társadalma, a bürokratikus közhatalom rendszeresen visszaélt. A négy- és többgyermekes családok 30 százaléka, az egygyermekesek 21 százaléka egyszobás lakásban élt a nyolcvanas évek elején. Másfél-kétszobás lakásban lakik a gyermekes családok fele. Az iskolák több mint felében nincs tornaterem, a hatvanas években épült játszóterek sorra lepusztulnak. Hisztérikus állapotok A módszer zavarára utal a pálya- választás is. Minden jelszó ellenére sem lehet minden gyermekből az, ami szeretne lenni. Nincs elég hely a gimnáziumokban és a szétszabdalt oktatási rendszer az esélykülönbségeket erősíti fel. Hasonló a helyzet a felsőoktatásban is, ahol minden év nyarán hisztérikus állapotok uralkodnak. Mindezek a zavarok egy mindenhatónak kikiáltott munkaerő-tervezési rendszer árnyékában jöttek létre, ahol a központi akarat mindenáron, a gyermeki érdek, a társadalmi érdek esetlegesen érvényesült. Az ifjúsági törvényről elmondható, hogy nem valami érdekében, hanem valami helyett — a társadalom önszabályozó erejével szemben — jött létre. Ez most, amikor a szociális ellentmondások fölerősödtek, derül ki igazán. Hiszen éppen a gyerekes családok és az idősek, vagyis a legkiszolgáltatottabbak . szegényednek el a leggyorsabban. Most, amikor a legnagyobb a szükség, az állam sorsukra hagyja őket. Nyilván nem véletlen, hogy a parlament a vitában semmitmondónak és felszínesnek minősítette az ÁISH elnökének beszámolóját. Az az utólagos ténymegállapítás, hogy az ifjúság bajban van, enyhén szólva is botrányos annak a kormányhivatalnak az elnökétől, akinek feladata lett volna mindezt az elmúlt években folyamatában feltárni, s a szükséges lépéseket kikövetelni. A lapos parlamenti vita, majd az . azt követő határozati javaslat elől elszökdöső képviselők sokasága pedig jelzi: ez az ország még mindig nincs tisztában annak súlyával, amit a gyerek, az ifjúság jelent a jövő számára. Mindez még pontosan jelzi, milyen mély „politikusaink” körében az önsorsrontó tudatlanság. Kallódók, távlatvesztők Pedig az idő sürget. Nem egyszerűen az a jövő közeleg, amely már 1968 óta fenyeget bennünket. Az akkor világszerte kirobbanó ifjúsági tiltakozások előre vetítették, hogy a világháború utáni felsóhajtás már nem elégséges a jövő generációk sorsának egyengetéséhez. Az a kor sokban a pillanatnak élt, hisz akkorra feladatok vártak azonnali megoldásra, hogy elrejtették avatatlan szemek elől a jövőt. A hatvannyolcas intések mára beértek: ahol elbagatellizálták vagy rosszul kezelték a jelzéseit, ahol formálisan igyekeztek rájuk választ keresni, vagyegyszerűen csak tűrték létezésüket, ott most — mint nálunk is — súlyos zavarokkal kell szembenézni. A narkózás, a kallódó fiatalság, a szétbomló család, a távlatvesztés, a céltudat és akaraterő hiánya, az érdek- és értékkonfliktusok csak mindezek ismeretében és súlyuknak megfelelő kezelésükkel orvosolhatók. Amiben igazán bízhatunk: a társadalom önmentő ereje. Erre kellene kormányprogramot építeni. (MTI- Press) nal, Liska Tiborral, Kopátsy Sándorral, dr. Csipkó Sándorral stb.), Kondor Katalin, Temesi János, Domokos Lajos, Farkas Zoltán, Aczél Endre újságíró készítette, a kötetet a Mercurius kiadó jelentette meg. |j| jyj_ MAGAZIN Sztori A független szórakoztató magazin harmadik számában is vannak sokakat érdeklő írások. Ilyen például az a cikk, melyben Jézusról ír a szerző, vagy az állandóan vissztérő sztori: létezik-e a lochnessi szörny? Szabó Péter cannes-i élményeiről ad számvetést, a Chuck Berry-film középpontba állításával. A Sztoriban új rovat indult: Alanyok tárgyesetben. Élsőként Antal Imre lakásában nézett szét a riporter. Egyebek mellett kiderül: a népszerű konferanszié még a nagytakarítást is maga végzi. Kossuth Lajost ezúttal más oldalról ismerhetjük meg: milyen szerepet játszottak életében a nők. Egy napot „tölthetünk” Anitával, a fiatalok körében egyre népszerűbb énekesnővel, aki egyébként szürke napokat él a békás- megyeri lakótelepen. Temesi Ferenc Mihez kezdjünk Győzővel? című novellájával tisztelte meg a Sztorit és az olvasókat. Ismét dupl^posztert, sőt a mellékleten aktfotót is találnak a lap forgatói. A következő számban pedig: Sáfár Anikó, Nagy Feró, Kentaur cikkekben, Madonna poszteren szerepel. Szuperposzteren: ismét fedetlen keblek! B. T. Hóhér kerestetik Washington állam igazságszolgáltatásának gépezetét a működésképtelenség fenyegeti, mert nincs hóhér. Ez úgy derült ki, hogy el kellett halasztani Charles Campbell kivégzését, akit erőszakos cselekményekért és gyilkosságért kötél általi balálra ítélt a bíróság. „Szakképzett hóhért találni ma az Egyesült Államokban, ez olyan vállalkozás, mint tű után kutatni egy szalmakazalban” — nyilatkozta a büntetés-végrehajtás állami felelőse. Hozzátette, hogy van ugyan két, számításba vehető személy , ám közülük az egyik már nyugdíjas, és nem vállal mellékmunkát, a másik pedig idegkimerültségben szenved. A jól bevált módszerhez folyamodtak tehát, hirdetést tettek közzé és várták a fejleményeket. Nem is hiába. Több mint tíz, elhivatott ítéletvégrehajtó-jelölt állt kötélnek, köztük háziasszonyok is... Az utóbbiak indítékairól, sajnos, nem számolt be a hírforrás, bár kétségkívül érdekes lenne megtudni, hogy hol szerezhették az előképzést. A szorult helyzetbe került washingtoni bíróság számitott ugyan az elitéit megértésére, és felajánlotta az injekciózás lehetőségét, Campbell azonban hajthatatlan maradt: nem könnyített a törvényhozók szorult helyzetén. RÓJ MEDVEGYEY: ítéljen a történelem Az itt következő részlet Rój Medvegyev ítéljen a történelem című, a Kossuth Könyvkiadónál ebben az évben megjelenő Sztálin-életrajzából való. n. rész Sztálin feleségének öngyilkossága Ezerkilencszázharminckettő november 9-én hajnalban öngyilkos lett Sztálin felesége. Nagyezsda Allilujeva Sztálin második felesége volt. Első felesége, Jekatyerina Szvanidze 1907- ben halt meg, amikor fiuk, Jakov alig egyesztendős volt. Szergej Allilujewel, második feleségének apjával Sztálin még 1903- ban ismerkedett meg, amikor Tiflisz- ben járt. Néhány év múlva Bakuban ismét összehozta őket a sors. Sztálin ekkor ismerhette meg AUilujev kislányát, Nágyát, aki akkor mindössze hatéves volt. Az AUilujev család hamarosan Pétervárra költözött. Lakásuk a bolsevikok illegális találkozó- helye lett. Gyakran megfordult itt Sztálin is, és felfigyelt bakui elvtársa szép, tizenhat éves lányára. Az októberi forradalom győzelme után bevonta a fiatal lányt a nemzetiségügyi népbizottság munkájába. Amikor a szovjet kormány 1918 tavaszán átköltözött Moszkvába, Sztálin magával vitte Nagyezsda Allilujevát is, aki hamarosan felesége lett. Belépett a pártba, és Sztálinnal együtt a caricini frontra ment. Moszkvába visszatérve a fiatalasszony Lenin titkárságán dolgozott. Hamarosan megszületett a fia, Vaszilij, néhány évvel később pedig a lánya, Szvetlána. Lenin halála után Nagyezsda az egyik folyóirathoz került. A húszas évek végén beiratkozott az akkor induló Ipari Aka-
