Petőfi Népe, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-01 / 77. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1989. április 1. Veinemöinen magyar lantosa 130 éve született Vikár Béla Ma, születésének 130. évfordulóján szerény községi ünnepségen emlékez­nek Dunavecsén Vikár Bélára. Arra a jeles polihisztorra, aki élete során — rokonait látogatni, pihenni, alkotni — oly gyakran ellátogatott a Duna- parti településre. Aki a második világ­háború végén, utolsó reményteli hó­napjait Petőfi kedves falujában töltöt­te; kit végül a helyi öregtemetőben he­lyeztek örök nyugalomra.- Dunavecse lakossága — a szülőfalu­hoz, a Somogy megyei Hetes községhez hasonlóan — hűségesen ápolja a nagy tudós emlékét. A Vikár család Vándor utcai házát emléktáblával jelölték; az utcácska titulusa is megváltozott: fel­vette egykori, tudós lakójának nevét. Eskulits Tamás szobrászművész Vikár- portréját pedig a nagyközség legforgal­masabb, legszebb terén állították föl. Az értékeket rangjuk szerint vigyázó emlékhelyektől távolabb azonban, ta­lán kevesebben tudják: ki volt Vikár Béla, a tudós pápai professzor, majd hetesi lelkész és az eddei református iskolamester leányának második gyer­meke. Bartók és Kodály útraindítója A magyar protestáns kultúra máig nem feledett géniuszait követte az ifjú Vikár Béla, amikor a pesti egyetem böl­csészhallgatójaként, a magyar kultúra megújítását, felvirágoztatását tűzte ki célul. A nagyívű terv valóra váltásához segítséget, reményt, biztatást neves professzoraitól kapott. Greguss Ágost verstanárának és esztétikájának kiadá­sa; a Külföldi népdalok fordításai; a balladákról írt remek tanulmánya már korán fölvázolták azt a kört, amelyben Vikár élete végéig mozgott. Igazi mes­tere Gyulai Pál volt. A szigorú erköl­csű, nagy tudású professzor ösztönözte —'a gyorsírás elsajátításában magas szintre jutott — tanítványát a népdal- gyűjtésre; hogy az országjárások hoza- dékát publikálja a Magyar Népköltési Gyűjteményben. Fontos adalék a pá­lyarajzhoz: az ifjú bölcsész egyetemi évei alatt finnül is megtanult. Fontos­nak találta, hogy irodalmunk számára közvetítse a testvér nép folklórját. S következik az életmű két meghatá­rozó eleme: a népi dallamok és versek gyűjtése és a finn fordítások. Vikár finn-karjalai útján látott először fonog­ráfot. Miután hazajött, Hermann An­tallal és Volf Györggyel közösen pályá­zatot írtak a kultuszminiszternek egy ilyen „hangrögzítő szerkezet” megvá­sárlásáért. öt évet vártak rá, míg hoz­zájutottak. A súlyos műszerrel (akku­mulátorral kitett vagy fél mázsát) be­járta a fél országot. Első volt azok kö­zül, akik fontosnak találták, hogy a népi szövegek mellett a dallamokra is figyeljenek. Több mint hétszáz népdalt vett föl fonográfhengerre s mintegy hétezer gyorsírással lejegyzett népdal­szövege van a Néprajzi Múzeumban. Az Eötvös-kollégista Kodály disszertá­ciója elkészítésének idején találkozott először a Néprajzi Múzeumban mun­kálkodó Vikárral. Eredményes együtt­működés alakult ld közöttük, hosszan tartó munkakapcsolat. Az idősebb ba­rát szívesen segített az útkeresés lázá­ban égő diáknak, megmutatta Kodály­nak a fonográf kezelését és engedélyez­te, hogy a már rendszerezett gyűjtési anyagát felhasználja kutatásai során. Kodály első gyűjtéséből 1905-ben je­lent meg 13 dal az Ethnográfiában. Er­re lett figyelmes Bartók Béla. Ekkor kezdett érdeklődni a gyűjtés módja iránt. Bartóka't a jóbarát, Kodály kí­sérte el az útra indító, segítőkész mes­terhez, Vikár Bélához. A magyar Kalevala szerzője Vikár máig legismertebb, legneve­sebb alkotása: a Kalevala magyar nyelvre való átültetése. A Lönnrot Illés által közreadott pP: a Finn-Kaijalában gyűjtött Veinemöi- nen-dalok, a Kalevala-mítosz legtelje­sebb kiadása 1884-ben jelent meg Hel­sinkiben. Akkoriban még a finnugor nyelvek rokonsága nálunk csak néhány tudós előtt volt ismeretes és elfogadott. A hamis történelemszemléletet népsze­rűsítő hivatalos történelemírás meste­rei nem lelkesedtek a gondolatért, hogy rokonainknak kell tudnunk a félno­mád finn népet. Reguly Antal, Erdélyi János, Budenz József, Hunfalvi Pál és Barna Feme munkásságának és nem­zetközi elismerést kiváltó Lönnrot- műnek volt köszönhető, hogy a század- forduló táján már nem volt tudomá­nyos kör, amely tagadhatta volna a rokonság tényét. Vikár diákoskodása idején már ön­álló altájisztikai tanszék működött a budapesti egyetemen. A magyar finn- ugrisztika legkiválóbb nemzedéke út- rabocsájtójának, Budenz József pro­fesszornak volt a növendéke Vikár Bé­la is. A nagy hírű tudós fölismerte: Vi- kárban ötvöződött az a filológusi és költői képesség, amely a Kalevala sike­res lefordításához elengedhetetlen. Biz­tatta tehát tehetséges hallgatóját a nagy munkára. Huszonöt év telt el, amíg az első próbálkozásokat követő­en végre publikálhatta a teljes magyar Kalevalát. Miért lett, lehetett éppen a hetesi re­formátus papiak szülötte a máig leg­népszerűbb fordítás elkészítője? Azé az átültetésé, amelyről 1909-ben — ami­kor a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában megjelent — a tudósok és az irodalmárok egyaránt lelkendezve beszéltek, s amelyet Kosztolányi Arany Hamlet-fordításával egyenlő értékű re­mekműnek tartott. Egyik ok: Vikár kiválóan beszélte a finn nyelvet! Népdalgyűjtő útjai során — még az utolsó pillanatban — talál­kozhatott a népi énekesekkel. Megis­merhette eredeti életformájukban a fin­neket. De sorra látogatta Vikár a hazai daltermő tájakat is, hogy a magyar Ka­levala mindenben hű visszhangja lehes­sen az eredetinek. Tehát nem véletlen, hogy a fordítás olyan remekül sikerült, hogy Passzónen Henrik, a helsinki egye­tem professzora azt mondhatta róla: ha elveszne az eredeti Kalevala, Vikáréból vissza lehetne fordíttatni finnre. Az európai kultúra robotosa Más munkákkal is bizonyította zse­niális nyelvtehetségét, ötvenéves, ami­kor rászánja magát, hogy elmélyed a grúz nyelvben. Zichy Mihály, a világhí­rű grafikusművész biztatta erre, aki a grúz nemzeti eposz, a Rusztavelliána orosz kiadásához készített illusztráció­kat s ígérte, hogy kölcsönzi azokat a magyar kiadáshoz is. „Megismerkedtem egy olyan idió­mával — úja a nagy vállalkozásáról 1930-ban — amelynél semmi hasznát sem vettem az európai nyelvek közül addig megismert mintegy húsz idegen nyelvnek.” Német grúz grammatikából tanult, amiből nem lehetett visszakövetkeztet­ni a 700 évvel korábbi ősnyelvre, ame­lyen Rusztavelli beszélt. Végül az esz­perantó közvetítésével, egy georgiai tu­dós segítségével sikerült megvalósítani álmát. Sikeresen ültette át a „francia Ezo- pus”. La Fontaine összes meséit is. Az európai kultúra robotosa volt. Alapítója és vezetője a humanista fran­cia szellemiséget képviselő La Fontaine Irodalmi Társaságnak, amelyben korá­nak leghaladóbb szellemeivel — példá­ul József Attilával, Radnóti Miklóssal, Nagy Lajossal és Illyés Gyulával — dolgozhatott együtt. A magyar gyors­írók és az eszperantisták egyik legna­gyobb mesterüket tisztelhetik benne. A kiváló etnográfus és fordító, az or­szággyűlési gyorsíróiroda főnöke, a Magyar Néprajzi Társaság alapító tag­ja és főtitkára, a Goethe Társaság alel- nöke, a francia, a finn és a magyar tudományos akadémiák tagja rendkí­vüli energiával és szerteágazó tehetség­gel élete végéig dolgozott. Nem omlott össze, nem keseredett el, amikor egy szőnyegbombázás alkal­mával elpusztult a lakása, odavesztek bútorai, kéziratai, műemlékei. A 87 éves tudós Dunavecsén nyomorúságos körülmények között élt; de dolgozott, tervezett! Egyik, Vecsén keltezett, s a Magyar Tudományos Akadémiához írt levelében égy „népünknek való, de mégsem ponyva jellegű” könyvsorozat kiadásának szervezésére buzdít. Listát készít, hogy milyen művek illenének a tervbe. Tánccsoportot és énekkart kí­ván szervezni új hazájában. Szándéka: ha a háborúnak vége lesz, kiadja majd népdalgyűjtésének tartalmas válogatá­sát. De az annyira óhajtott új világot már nem érhette meg. Betegsége úrrá lesz a nélkülözésektől legyöngült tes­tén. 1945. szeptember 22-én csendesen búcsúzott a világtól. Farkas P. József PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kassák Lajos művészeti ösztöndíj A Szakszervezetek Országos Ta­nácsa pályázatot hirdet az 1989/ 1990. évi irodalmi, képző-, ipar- és fotóművészeti ösztöndíj elnyerésé­re. Az ösztöndíj célja, hogy elősegít­se a társadalmi valósághoz kötődő, azt hűen, művészi igénnyel ábrázo­ló, nemzeti kultúránkat gazdagító értékes alkotások megszületését. Ösztöndíjra pályázhat minden olyan író, költő, kritkus, képző-, ipar- és fotóművész, akinek alkotá­sai országos lapokban, antológiák­ban, önálló kötetekben megjelen­tek, képző-, ipar- és fotóművészeti alkotásaikkal hazai vagy külföldi önálló, illetve csoportos kiállításo­kon bemutatkoztak és vállalják az ösztöndíj céljával megegyező mű­vek létrehozását. A pályázat élet­korhoz nem kötött. Az ösztöndíj elbírálásánál előny­ben részesülnek azok az írók, köl­tők, kritikusok, képző-, ipar- és fo­tóművészek, akik közvetlen kap­csolatot tartanak szakszervezeti szervekkel, munkahelyekkel, vala­mint amatőr művészeti csoportok­kal, szakkörökkel. Ösztöndíjat csak azok a pályá­zók nyerhetnek, akik az adott esz­tendőben más ösztöndíjban nem ré­szesültek. Akiknek a kérelmét a ko­rábbi években nem fogadták el, ugyancsak a kiírási kömlmények- nék megfelelően pályázhatnak. A pályázat kiírója a készülő iro­dalmi pályaművek első kiadási jo­gát fenntartja kötet, illetve antoló­gia megjelentetésére. Az ösztöndíj időtartama alatt az egyéni kiállítá­soknál kéijük feltüntetni, hogy az alkotások a SZOT Kassák Lajos művészeti ösztöndijasának munkái. Áz ösztöndíj egy évre — júliustól júniusig — szól, összege havi 7 ezer forint. A SZOT titkársága megosz­tott ösztöndíjat is adományozhat, melynek összege havi 3500 forint, időtartam egy év. Az ösztöndíj megvonható, ha az érintett erkölcsi magatartása miatt erre érdemtelen­né válik vagy vállalt kötelezettségé­nek‘nem tesz eleget. Az ösztöndíj lejártakor a végzett munkáról be kell számolni. A pályázati kérelmeket 1989. áp­rilis 20-áig a SZOT művelődési osz­tályán (1415 Budapest VI., Dózsa Gy. út 84/B) lehet benyújtani, ame­lyeknek tartalmazniuk kell: a pá­lyázó életrajzát, művészeti munkás­ságának részletes ismertetését, az alkotói tevékenységéről szóló do­kumentumokat (fotómásolat, kata­lógus, tervrajz stb.), az ösztöndíj időtartama alatt megalkotandó műre vagy művekre vonatkozó ter­vet, részletes munkátervet. Áz ösztöndíj odaítéléséről — az e célra alakult bizottság javaslatá­nak figyelembevételével —-a SZOT titkársága dönt. A döntésről a pá­lyázók 1989i június 30-áig értesül­nek. Zajos csend „Száz év múlva senki sem em­lékszik már a Beatlesre, de Yo- ko Onót senki sem foga elfelej­teni” mondta az egyik kriti­kus a Whitney Múzeumban rendezett kiállítás megnyitója után, New Yorkban. Ha valaki nem tudná, kicso­da Yoko Ono, gondoljon John Lennonra, akinek élettársa volt, amíg élt a hajdani Beatles-tag. A tárlat, bizonyos szempontból, zavarba ejtő. A kiállított 13 tárgy és a 6 filmalkotás a kritika szerint tág teret nyit a fantázia szabad szárnyalásának, Amikor megkérdezték „Amerika leggaz­dagabb özvegyét” — így a sajtó - , hogy mégis mire gondolt az ihlet szent hevületeben például a Nagy kanál című kompozíció, vagy a Kép szövegekkel és kala­páccsal című opus Összeállításá­nál, a következőképpen nyilat­kozott: „Bárkinek jogában áll bárminek tartania magát Én a . zűrzavar művésze vagyok.” Egyúttal azt is elárulta, hogy amin most dolgozik, annak té­mája a csend. A műértő világ máris kíváncsisággá) várja, ho­gyan akasztják majd a terem fa­lára. • Két festmény az Utókép a szemhéj mögött című sorozatból. (Gaál Béla felvételei) TÁRLATNAPLÓ Keserű Ilona festményei A Kecskeméti Tavaszi Napok ren­dezvényeihez kapcsolódva nyílt meg a napokban Keserű Ilona festőművész kiállítása a Kecskeméti Képtár emeleti kiállítótermében. Az anyag egyik része a díszteremben kapott helyet, sőt, rendhagyó módon kifejezetten e terem­be készült. (A megnyitót megelőző hét­végén Keserű Ilona tervei alapján és személyes irányításával növendékei: a pécsi tanárképző főiskola másodéves hallgatói vállalták az elemek megfesté­sét követő helyszíni összeállítást.) A terem teljes padlóját kitöltő, monu­mentális színes sikkompozíció — mint a terem falán függő, néhány soros el­igazításban olvasható — a magyar sze­cesszió mesterei iránti tiszteletadásként készült. Maga a mű csak egyetlen mes­ter konkrét inspirációját viseli magán: Márkus Géza egykori tervrajzai alap­ján született. Pontosabban Márkus egy bizonyos, a Zsolnay Porcelángyárhoz kötődő épületdísz-formatervét transz­ponálta át Keserű Ilona a kecskeméti szecessziós díszterem padlózatára. A vendégkönyvben „mágikus” jelző­vel is illetett, valóban lenyűgöző hatású kompozíció elemei a lehető legegysze­rűbbek: a parkettalapok méretére vá­gott, megfestett, erős papírszeletek. (Származási helyük a kecskeméti Petőfi Nyomda, ahol a már hulladéknak szá­mító papírt vágták méretre, majd fes­tették, nemesítették meg a felhaszná­lók.) Ezeket illesztették némiképp át- költött, organikus szecessziós — de tu­lajdonképpen Keserű Ilona világával is rokonítható — formákká a kivitele­zők. Kiegészítő elemei a gombóccá gyúrt fehér papírlabdacsok és a felüle­tet gazdagító kerek, négyzet és téglalap alakú tükörfelületek, melyek szándé­• Padlókép (Lent) kosán ismétlik, beépítik a terem eredeti szecessziós motívumait is. A szín- és formavilágában egyaránt sok részlet­szépséget tartogató padlókép nemcsak az ajtón belépve feltáruló teljes egészé­ben, de kisebb egységenként is szemre­vételezhető, ugyanis a tervező a képme­zőbe' egy kétparkettányi szélességű gyalogösvényt is belekomponált. így a látogató keresztül-kasul bejárhatja a hatalmas felület minden négyzetméte­rét, s közelről tanulmányozhatja az is­métlések, tükrözések részleteit, a teljes, együtt lélegző rendszer absztrakt építő­köveit. A pávás terem meglepetéséhez Kese­rű Ilona saját hagyományait folytató festményei között vezet az út. Ezek el­sősorban hagyományos síkkompozíci­ók, de helyet kap közöttük egy vászon­ból „domborított” varrt-festett plaszti­ka is. Utókép a szemhéj mögött című sorozatának most látható darabjai — a címhez hűen — a látás fiziológiai folyamatait, jelenségeit írják át, emelik festménnyé. Ezek ürügyén, illetve ezek segítségével ismerkedhetünk meg az or­ganikus gyökerű, teljesen szuverén képi világ lényeges, több mint két évtizedes munkával kikísérletezett építőelemei­vel, konstrukciós rendszerével. A ké­pek sajátos helyiértékeinek megfelelő­en jelennek meg a minden korszakban nagy szerepet játszó ívelt formák, hul­lámvonalak, a sokféle változatban megjelenő absztrakt motívumok, a sokféleképpen ismételt, ritmizált és tükrözött szerkezetek. Képein, sajátos plasztikáin legalábbis ilyen nagy szere­pet kapnak a színek is. A színproblé­mákra minden alkotói korszakában .különösen érzékeny festőművésznő a most kiállított (1985—88 között ké­szült) legújabb munkáin még konkré­tabbá, ha úgy tetszik: „fiziológiaibbá” teszi az egész problematikát azzal, hogy elvont, elméleti kérdésfeltevések helyett visszacsatolja az egész gondo­lat- és kísérletkört magának a látásnak az érzéki valóságához. A forma- és színellentétekkel lenyűgözően bánó al­kotóművész egy dinamikus, ragyogó, a tisztánlátás bölcsességével is megaján­dékozó festői világba vezeti be a láto­gatót. A kiállítás június 4-éig tekinthe­tő meg. K. J. mm • * ■ T-T atdthf rAlK IV-JJN* A fairtókat most átvitt értelem­ben használom, de persze ténylege­sen is. Fairtók nemzedéke nőtt fel fél évszázad alatt. Az első büszke fairtók már a temetőben vannak, vagy nyugdíjasként, elégedetten nézhetik szorgos kezük munkáját, a sívó pusztaságot. Látom odalent a rettentő lakótelep szürke tömbjeit, ahonnan sikerült elmenekülnöm, és látom a szomszéd telket, melyet le­tarolt egy ügyeskedő újgazdag, pe­dig ott gazdag gyümölcsös volt, dús fák és bokrok, több élet munkájá­val nőttek, a földgyalu néhány óra alatt örökre végzett velük. Az ügyeskedő már árulja a telket, tíz­szer annyiért, biztosan ismeri újgaz­dagék ízlését: igy szép, kopáran, le­het betonozni. Ezeknek a fairtók- nak az istene a beton, megfigyel­tem, valami új vallás indult itt el a hatvanas években, s a rituális szer­tartás lényege maga a betonozás művelete. A sivár lelkek egyetlen önkifejezése lehet maga a művelet és az anyag. Ezek a fairtók építettek „szocialista” iparvárosokat, ezek szennyezték és szennyezik a magyar tájat, ezek szavaznak a vízlépcsőre, és ők akarják betonfalak közé szo­rítani, amit még lehet, amíg nem késő. A fairtók gyermekeinek már ez a világ az örökségük, fel sem tűnik nekik, hogy emberszabású épülete­ket, utcákat, tájakat szinte csak a képernyőn látnak, leginkább He­gyeshalmon túlról. Mert amikor nyugati útról hazaérkezünk, még egyenlőtlenül fejlesztett „főváro­sunkba” is, szinte megüt a rettentő szürkeség, a sötétség és a piszok, por és füst. És persze a lárma. Nem állítom én, hogy csak ilyen ez az ország, s csak ilyen lehetne. Hiszen akkor nem itt élnék, nem húzna haza bárhonnan is. Vannak még gyönyörű tájai, fasorai, épüle­tei, s főleg emberi arcai, melyeket nem sikerült lerombolniuk az intéz­ményes és magánjellegű fairtóknak, akik mindig a közérdekre hivatkoz­na^, de úgy,, hogy a. közösségtől lopták felhatalmazásukat, és saját féltve őrzött tulajdonukat is. Könnyű lenne mármost azt állí­tani, hogy ezek a fairtók mind go­nosz emberek. Nem ilyen egyszerű a dolog. Sokan közülük nem tud­ják, hogy ők is fairtók. Sokan közü­lük azt hiszik, ennek így kellett, így kell lennie, ilyen egyenruhás házak, ilyen kopár világ illik a közösségi társadalomhoz, a szocializmushoz. Igaz, a fairtók többsége saját ottho­na, villája, üdülője körül feltehető­leg nem ilyen szigorú. Akik a gyö­nyörű fasorokat kivágatták, saját kertjükben dédelgetik a facsemetét is. Ákik a Nemzeti Színház bontá­sát eltervezték, bizonyára fényűző körülmények között élnek, s nem ülnek ki a pihenőpadra a színház helyén keletkezett csúf térségen. Á fairtók legnagyobb bűne nem is lelketlen, önző, ostoba munkál­kodásuk. Hanem hogy mindannyi­unkból sikerült többé-kevésbé fair­tót, vagy cinkosan hallgatót nevel­niük. És az új, nemes facsemeték igen lassan nőnek. Remélem, a fairtók nemzedékei nem fognak gyönyör­ködni bennük. Szentmihályi Szabó Péter Szellemi export a gyógyszer- gyárból A magyar gyógyszeripar szellemi ex­portjának 86 százaléka egy vállalattól, a Kőbányai Gyógyszerárugyárból származik. A vállalat idén mintegy 14 millió dollár bevételre számít eredeti, új készítményeik licencének, illetve már ismert termékeik gyártási eljárásának külföldi értékesítéséből, valamint a kü­lönféle kutatás-fejlesztési együttműkö­dési megállapodásokból. Tavaly 12,5 millió dollár bevételre tettek szert szel­lemi export révén. A kőbányai gyár szellemi exportja az elmúlt öt évben árukivitelével azonos, vagy annál is nagyobb mértékben nőtt. Ezek az eredmények abból adódnak, hogy a vállalat évek óta jelentős pénz­eszközöket koncentrál kutatási-fejlesz­tési tevékenységekre, s azon belül is eredeti új készítmények kifejlesztésére; összességében árbevételének 6-7 száza­lékát fordítja kutatásokra. Az erőfeszí­tések eredménye: kétévente átlag há­rom új gyógyszerrel jelennek meg. ­A vállalat szellemi exportjának túl­nyomó részét — 95 százalékát — az iparilag fejlett országokkal bonyolítja le. Legnagyobb partnerük Japán, ahol jelenleg 6 nagy ceggel állnak kapcsolat­ban. Üzleti szálak kötik a vállalatot amerikai, belga, olasz és görög cégek­hez is. A szellemi export — azon kívül, hogy a vállalat presztízsét számottevő­en növeli a külpiacokon — további haszonnal jár; a szellemi termékek érté­kesítése sokszor áruszállításokkal is egybekapcsolódik, sőt a gyár olyan kiilföldi készítmények licencéhez is hozzájárulhat, amelyeket általában nem szoktak eladni, vagy ha mégis, akkor igen kémény feltételekhez kötik az üzletet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom