Petőfi Népe, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-29 / 100. szám
1989. április 29. • PETŐFI NEPE • 3 Van aki vállalja, van aki nem Nyilatkoznak a megyeitanácselnök-jelöltek Köztudott, hogy dr.Gajdócsi István, Bács-Kiskun Megye Tanácsának elnöke ez év nyarán nyugállományba vonul. A megyei tanács dönt majd arról, hogy választ-e új elnököt az országos választásokig, vagy pedig megbízza Tohai László általános elnökhelyettest az elnöki teendők ellátásával. A megyei pártbizottság április 18-án tartott ülésen olyan állásfoglalás született, amely szerint a testület javasolja a megyei tanácsnak, hogy a jelenlegi elnök nyugdíjba vonulásakor válasszon új elnököt. Lapunk április 21-ei számában közöltük -— választás esetére —: öt jelöltet állított a Hazafias Népfront Bács-Kiskun Megyei Bizottságának Elnöksége. Az elnökjelöltekhez körkérdést intéztünk: —Ön milyen érzéssel fogadta, hogy megyei tanácselnöknek jelölte a népfront, s vállalja-e a jelöltséget?—Válaszaikat az alábbiakban közöljük. Dr. Babinyecz Ferenc, a megyei pártbizottság titkára: — Egy közéleti embernek mindig jóleső érzés, ha bizalmat érez maga piögött, mert a bizalom az éltetője. Ez számomrá most azért is különösen fontos, mert a közelmúltban — egy másik ügy kapcsán — úgy éreztem, mintha megingott volna irántam a bizalom. Még egyszer hangsúlyozom: nagyon jólesett, a jelölés, ezért jobb kedvem van mostanában. Nem tudom, kinek a javaslatai alapján jelölt a népfront, így hát megragadom az alkalmat, hogy egyenként köszönetét mondjak mindenkinek, aki rám gondolt, de a megtisztelő jelölést nem fogadom el. Régóta választott funkcióban dolgozom, s ha ettől valamikor megválók, visszamegyek majd a szakmámba. Addig viszont jelenlegi munkakörömben szeretném kamatoztatni a tanácselnök-jelölés által nyert bizalmat. Gaborják József, a megyei tanács tervosz- táíyvezetője: — Legelőször is hadd mondjam el: számomra rendkívül nagy megtiszteltetés, hogy tizenöt évi tanácsi munka után szóba került személyem. A jelölés, természetesen, nem szédített még, hiszen vannak más jelöltek is, és a gyorsan változó, mai helyzetben különben is indokolatlan lenne a túlzott önbizalom. A jövő hónapokban majd eldől, hogy lesz-e egyáltalán elnökválasztás. Ha igen, akkor egyfajta ügyvezető szerep hárul majd az új megyei tanácselnökre az átmeneti időszakban, vagyis a következő általános választásokig, az igazi lehetőséget csak a későbbiek adják majd meg számára. Hadd említsem meg azoknak a felelősségét, akik nagyon is alkalmasak lennének az elnöki tiszt betöltésére, de nem vállalták a jelölésüket rövid időszakra jogosító munkára. Én viszont úgy vagyok vele, hogy most is itt élünk, most is nekünk kell itt dolgoznunk. Ezért, felmérve minden következményt, szívesen vállalom a többes jelölést. Dr. Gál Gyula, a megyei pártbizottság titkára: — Erről a hírről én a jelölést előkészítő bizottság elnökétől értesültem legelőször, őszintén szólva: jó érzés a bizalomnak ez a jele. Ugyanakkor nagyon előzetesnek fogom fel az ügyet, mert azt még ezután kell a megyei tanács testületének eldöntenie, hogy akar-é elnökválasztást vagy nem. A tisztség engem különösebben nem bűvöl el, jól tudom, milyen óriási terhet, szellemi erőfeszítést, időt igénylő funkció ez. Ahol eddig dolgoztam — Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason, Baján —, ott, úgy érzem, megismertek, elfogadtak az emberek. Bizalommal szavaztak rám a megyei pártértekezleten is. Nos, ha mégis lesz tanácselnök-választás, akkor — s ezt most még feltételesen mondom — vállalom a jelölést, a többes jelölést is, aztán majd eldönti a megyei tanács, kit akar elnöknek. Dr. Simon Jenő, a megyei tanács személyzeti osztályvezetője: — Meglepetéssel, de nagyon jólesően értesültem jelölésemről. Az jutott eszembe, hogy a sok küzdelem, ütközés, a nyílt szókimondás talán mégsem volt hiábavaló. Én ma és a jövőben sem gondolkodom másként. Nagy erőt és elszántságot érzek magamban a többség á)tal igényelt, reális változások iránt. Mindezek alapján úgy gondolom, ilyen megtisztelő és komoly kihívást jelentő lehetőség elől nem szabad kitérnem. Köszönettel elfogadom a jelölést. Tohai László, a megyei tanács általános elnökhelyettese: — Megtiszteltetés számomra a jelölés, de nem vállalom, több ok miatt; ezek közül a legnyomósabb, hogy nálam fiatalabb embert tudok elképzelni az elnöki székben. Én a nyugdíjkorhatárhoz közeledek, ezért nem látom értelmét részemről az elnöki munkának sem hosszabb, sem rövidebb távon. Viszont, ha úgy adódik, hogy nem választanak új elnököt, akkor általános elnökhelyettesként, természetesen, vállalom az elnöki teendők vitelét az általános választásokig, mert ez kötelességem is. Rapi Miklós Ami egy cikkből kimaradt (Válasz a Bérviszályok a megyei kórházban című, a Petőfi Népe április 13-ai számában megjelent cikkhez) A megjelölt cikkben leírtakra — tekintettel arra, hogy abban több olyan vélemény, adat is szerepel, amely feltétlen korrigálásra szorul — az alábbi kiegészítést kívánjuk hozzáfűzni: A dolgozók széles rétegeinek a tájékoztatása minden olyan kérdésben, amely a munkavállalók élet- és munka- körülményeit érinti, a korábbiakban a Munka Törvénykönyve és a szakszervezetek által meghatározott testületeken történt és történik jelenleg is. Ezek a fórumok — a szakszervezeti bizottság és a bizalmi testület — minden bérkérdésben állást foglaltak- a jogosítványaiknak megfelelően. Az ügyeleti díj rendszerének 1989. 'évi módosítása ezekre a fórumokra mint illetékes testületekre még nem került el. Az orvosi Tétegtagozati ülésen történt megállapodás alapján természetesen az egyetértésre jogosult szak- szervezeti szervek felé, az orvosok kérésének megfelelően, több alternatívában kerül az előterjesztés. Ennek végleges eldöntése a közeli napokban fog megtörténni. Sajnálatos, hogy a cikk írója az orvosi rétegbizottsag által feltett kérdésekre adott konkrét válaszokat a cikkben nem ismertette, így nyitott kérdésként maradt fenn néhány olyan megjegyzés, amely korrekt tájékoztatás mellett nem kapott volna olyan jelleget, hogy a kórház vezetése nem tudott elszámolni 2-3 millió forint bérmarad- vánnyal, illetve az ev eleji rendkívüli bérfejlesztésben részesülők köre ismeretlen maradt. Ezúton ismételjük meg az értekezleten is elhangzottakat, mely szerint az elmúlt év IV. negyedévében meglévő évközi bérmegtakarításunkat november hónapban az intézmény dolgozói között többletmunka-díjazásként felosztottuk. A rendkívüli bérfejlesztésből részesült az intézmény valamennyi takarítónője, a szállítás dolgozói (gépkocsivezetők, betegszállítók, egyéb szállítók), a központi gondnokság dolgozói (központi takarítóbrigád, kertészet stb.J, a dietetikai szolgálat dolgozói és az osztályvezető főorvosok, valamint a nem orvos osztályvezetők. Ezen intézkedéseket mind a szak- szervezeti bizottság, mind pedig a, bizalmi testület megelégedéssel fogadta; egyetértésit adta. Köztudott, hogy az egészségügyben, kormányzati intézkedések natasára, 1988 októberében egy bizonyos szűk réteget érintő bérintézkedésre került sor. A központilag biztosított bérelőirányzaton felül saját forrásból az intézmény annak érdekében, hogy csökkentsen bizonyos belső feszültségeket, tágabb kör részére határozott el bérfejlesztést. Ez a feszültségcsökkentési intézkedés általában jó visszhangra talált. Az említett cikk feszültségteremtésről ír, holott mind az októberi kiegészítés, mind pedig az idén februári belső intézkedés épp a központi intézkedés által okozott feszültségnek a csökkentésére irányult. A vezetők béremelését egyértelműen indokolta az a tény, hogy egyrészt a megye kórházaiban dolgozó osztályvezetőkéhez képest a sok vonatkozásban megyei feladatot ellátó intézményi osztályvezetők, akik egyben a megyei szakfőorvosok is, egyéb osztályvezetők vonatkozásában, a nagyobb intézményi elv alapján úgy érezzük, alapvetően indokolt volt. Ezt a döntésünket alátámasztották azok á belső információk is, amelyekre a cikkíró, sajnálatos módon, nem kérdezett rá az intézmény vezetőjétől, sem mástól, hogy az egyes osztályokon belül a beosztottak és az osztályvezetők fizetése közötti különbözet megközelítőleg sem fejezte ki a végzett munkát és a vezetői felelősséget. Hosszú időn keresztül elemeztük ezen bérek beállási szintjét, figyelembe véve a végzett teljesítményt is. Ezen intézkedésünket egyértelműen annak a központi és intézményi bérpolitika részeként kezeljük, amelynek folytatására a szakdolgozók vonatkozásában ez év júliusától, míg az orvosok vonatkozásában 1990 januárjától kerül sor. Ezt a tevékenységünket minősítette a cikkíró hozzá nem értőnek és megalapozatlannak. E minősítésre vonatkozóan mi a jövőben is mind a bérgazdálkodást illetően az illetékes felügyeleti ellenőrzések és revíziók megállapításaiban foglaltakat tartjuk irányadónak. Azokat a vádakat, melyek szerint mi* úgy csapjuk be a dolgozóinkat, ahogy akarjuk, meggondolatlan megjegyzésnek tartjuk, amely ugyan a vezetes hitelrontásához vezet, ezzel együtt nem tartjuk szándékosnak. Vonatkozik ez, természetesen, a megkérdőjelezett ma- tematikai tudásunkra is. Ami egyes dolgozóink magas fizetését illeti, és itt megjegyzi a személyzeti főelőadónak a 22-25 ezer forintos fizetését, nélkülöz minden valós információt; alapvetően azt, hogy intézményünkben nincs személyzeti főelőadói státus. Mindezekkel együtt feltétlen jó fóDerék roppan, hát sajdul, zsibbad a kéz, baleset j j. Ezerféle módon kezdődhet a baj: A gyógyulás időszaka egyféleképp zárul: a kezelőorvos bejegyzi a kartonra, ráírja a táppénzes papírra: munkaképes. Jobb esetben. Mert köztudomású, hogy vannak olyan betegségek, amelyek akár évekre, évtizedekre megfosztják az embert attól, hogy tudásának, képzettségének megfelelő munkát végezhessen. Egyéni tragédia? Az. A rokkant embert—akár vele született a betegsége, akár munkavégzés közben érte, akár magamagának szerezte —I a civilizált társadalmak nem hagyhatják sorsára. Az állam humanitásának mércéje, hogy boldogulásuk, támogatásuk mennyire a köz ügye. Vissza az életbe A szánalom kevés, az alamizsna megalázó. A csökkent munkaképességű embert nem lehet, nem szabad ki- vülrekeszteni a mindennapi szorgoskorumnak tartjuk a sajtó hasábjait az egészségügyi dolgozók bérhelyzetének javítása érdekében történő megnyilatkozásoknak, azzal a megjegyzéssel, hogy azok legyenek korrekt, valóságalappal rendelkező információk, és ha ennek hiányában van a szerző, mindenkor készséggel állunk rendelkezésre a megfelelő információk megadása céljából azzal együtt, hogy teljesen indokoltnak tartjuk a dolgozók 'széles tömegeinek véleményét is ütköztetni. Végezetül: egyetértünk azzal, hogy a dolgozóink képviseletét minden körülmények között az intézmény vezetésének kell ellátnia. A cikkben már közölt kezdeményezéseken túlmenően a kór-, ház gazdasági igazgatásának vezető munkatársai az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Bács-Kiskun Megyei Bizottságában, valamint az Egészségügyi Minisztérium munkabizottságaiban operatív részt vettek az orvosok és egyéb egészségügyi dolgozók béremelési koncepciójának kidolgozásában, ezzel is segítve az intézmény bérszínvonalának központi megváltoztatását. Dr. Kovács A. Gábor főigazgató főorvos dásból, hanem találni kell számára munkát, amely további egészségromlást nem idéz eló, és az alkotás örömét is nyújtja. És természetesen, mindemellett, a megélhetéshez is elég. Az ügy azonban korántsem ilyen magától értetődő. Bizonyság erre, hogy a rehabilitációval — a csökkent munkaképességű emberek a társadalomba, a munkába való integrálásával — a megyei tanács külön bizottsága foglalkozik, szervezve, koordinálva a városi, községi hasonló célú bizottságok munkáját. Előirt normatívák alapján a vállalatoknak, üzemeknek rehabilitációs munkahelyeket kell létesíteniök, s ha ezt nem teszik, fizetnek az elhelyezés gondjait (részben) megoldó rehabilitációs alapba. A hivatalos szociálpolitika mind nagyobb erőfeszítések árán harcol ki védő munkahelyeket, gyógyító, segítő foglalkoztatást. Veszélyes szakadék A szükségletek és a lehetőségek között pedig a „szakadék”. A SzalkszentA SZERZŐ MEGJEGYZÉSE: Olvasom* a fenti válaszban, hogy több olyan vélemény, adat szerepel a cikkemben, amely korrigálásra szorul. Majd kétségbe vonják a tájékoztatás korrektségét. Miért? Hiszen nem tettem egyebet, csak elmentem egy értekezletre (nem lett volna szabad?), meghallgattam és lejegyeztem az ott elhangzott adatokat és véleményeket (esküszöm, nem befolyásoltam!), mindezek után pedig leírtam, azaz tudósítottam. Való igaz, nem adtam vissza teljességgel a háromórás ülés minden részletét, de nem is ez volt (és ma sem ez) a feladatom. Mert ha ez lenne, akkor megtette volna egy magnószalag vagy egy száraz jegyzőkönyv közreadása. No, de (csak valami fondorlat révén történhetett) mégjelent egy újságíró, aki — uram bocsá’ — veszi a bátorságot és (minden előzetes megbeszélés) jó tanács nélkül) annyit írt meg égy beszédhalmazból, amit kiemelésre érdemesnek tartott. Kifogásolják még, hogy a bérfejlesztéssel kapcsolatos intézkedéseket hozzá nem értőnek és megalapozatlannak minősítettem. Hangsúlyozom: tudósítottam, azaz az értekezleten elhangzott minősítéseket vetettem papírra. Mint ahogy a meggondolatlan megjegyzésnek* titulált „úgy csapják be a dolgozót, ahogy akarják” mellékmondatot is az egyik hozzászólótól idéztem. Sajnos, nem tudtam figyelmeztetni: jól gondolja meg, mit mond, ugyanis itt van egy újságíró, s az a dolga, hogy írjon. Mégpedig, azt, ami történik. Mert így tájékoztat hitelesen. „ „ Benke Marta Emberi léptékkel Béke csak egy van Az idei májusi békehónap megerősítésének is nevezhetnénk azt a tényt, hogy megkezdődött a részleges szovjet csapatkivonás az ország területéről. Megírták a lapok, hogy megyénk néhány városa — Kiskunhalas, Baja, Kecskemét — is szerepel azoknak a helységének a listáján, ahonnét fokozatosan, egy év leforgása alatt eltávoznak egyes csapatkontingensek. Része ez annak az egyoldalú lépésnek, amelyet a Szovjetunió állami és politikai vezetése határozott el az európai térségben állomásozó katonai létszám csökkentése érdekében. Szélesebb horizontra tekintve, kétségtelen tény, hogy a korábbi évekhez viszonyítva a földünk lakóit fenyegető háborús veszélyhelyzet és a vele járó félelemérzet sokat enyhült. Létrejött a világ első érdemi nukleáris megállapodása. Moszkvában sor került 1988. június 1-jén a szovjet—amerikai közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról kötött egyezmény ratifikációs okmányainak kicserélésére. Igaz, hogy azóta — fő-‘ ként az amerikai elnökválasztással járó, óvatos újrakezdés miatt — ez a folyamat egy időre lelassult, de az elért eredményeket ma már nem lehet, s egyik fél sem óhajtaná megsemmisíteni. A nemzetközi légkör enyhülésében, a kapcsolatok javulásában, a bizalom erősítésében elismerésre méltó része volt és van a különböző békemozgalmaknak. Az általuk szervezett tömegméretű akciók is hozzájárultak a kormányokat befolyásoló közhangulat kialakításához, az egymásrautaltság felismeréséhez. Az elért eredmények ellenére változatlanul nagy feladat hárul a béke híveire, a békemozgalom erőire. Egyrészt azért, mert az eddigi leszerelési megegyezések keretei közé bevont pusztító fegyverek csak egy töredékét képezik a világon felhalmozott atomtöltetű és más harcé-- szati arzenálnak. Másrészt szükség van a megegyezések végrehajtásának ellenőrzésére, ha kell, annak kikényszerítésére. A békére vágyó emberiség nem lehet nyugodt azért sem, mert a világ különböző térségeiben még ma is naponta felugatnak a fegyverek, gyilkos bombáktól pusztulnak el, ártatlan emberek. A helyi tűzfészkek fenyegetik a békében élőket is, akiknek a lelkiismeretét sem hagyja nyugodni ez az állapót. A magyar békemozgalom, amely már negyven év óta szervezett erőként működik, a világban végbemenő folyamatokat és hazánk belső viszonyait is figyelembe véve igyekszik mindig megújulni és kellő hatékonysággal végezni feladatát. A májusi békehónap során a korábbinál egyszerűbb eszközökkel, látványos akciók helyett bensőséges eszmecseréken és nyílt, őszinte vitaesteken kívánnak találkozni, szót érteni mindazokkal, akik a béke ügyét a hétköznapok sűrű perceiben is magukénak érzik. Sajnos, bármennyire is szeretnénk, a külső eseményeket, híreket nem tudjuk házunk, lakásunk ajtaján kívülre rekeszteni. Együtt kell élnünk azzal a tudattal, hogy az emberiség békéje, jövője egy és oszthatatlan, földünk túl kicsi ahhoz, hogy elmenekülhetnénk közös gondjai, problémái, feszültségei elől. Csakis az összefogás, az egyetértés, az együtt gondolkodás* és a cselekvés segíthet. A békét, kicsiben és nagyban, az otthon falai közt és nemzetközi méretekben nekünk kell védeni, oltalmazni, megteremteni. F. Tóth Pál Az olcsóbbat „szeretjük” Csökkenő kereslet, változatlan kínálat a kiskereskedelemben A kiskereskedelem összehasonlítható árakon mért— azaz meny- nyiségi — forgalma a legtöbb termékcsoportban hónapok óta csökken, s egyidejűleg a viszonylag olcsóbb cikkek felé tolódott el a kereslet. Hogyan tud a megváltozott igényeknek eleget tenni a kereskedelem, s változott-.e valamelyest a kínálat összetétele? — ezekre a kérdésekre ad választ a Kereskedelmi Minisztérium napokban közreadott összeállítása, amely a március havi árukínálatot elemzi. Eszerint bolti élelmiszerekből az év harmadik hónapjában az eddig megszokottnál lényegesen bővebb választék állt a vásárlók rendelkezésére. A húsvéti ünnepek előtt elegendő füstölt árut lehetett kapni, ám főleg a drágább fajtákból kínáltak többet. A vevők pénzükért igényelték a jó minőséget, s mivel azt sok esetben nem kapták meg, a minőségi kifogások száma jelentősen növekedett. A tőkehúsforgalom lényegesen kisebb volt, mint tavaly márciusban. Ugyanakkor pozitívumként könyvelhető el, hogy az ünnepek előtti, napokban lényegesen javult a kínálat a keresett, olcsóbb sertés- és marhahúsokból, belsőségekből, és rendkívül sikeresnek bizonyultak a 20-30 százalékos engedményes baromfi- vásár-akciók. A tejtermékek iránti kereslet közel harmadával csökkent az egy évvel korábbihoz képest, miközben a boltokban bővebb volt az áruválaszték. Bár a húsvéti ünnepek, most márciusra mártoni Petőfi Termelőszövetkezetben például az egy főre jutó átlagkereset tavaly 98 ezer forint volt. A rehabilitált dolgozóké 55 ezer. Vízi Istvánná munkaügyi csoportvezetőtől tudom, hogy csak az elmúlt évben majd’ félszázan kerültek olyan egészségi állapotba, hogy a munkaképesség mértékét mérlegelni volt szükséges, s 27 tsz-tag esetében 40 százalékos, vagy ennél magasabb munkaképesség-csökkenést állapított meg a szakvélemény. A 470 taggal és ötven alkalmazottal tevékenykedő közös gazdaságban huszonegy embert foglalkoztatnak, akik különböző mértékben rokkantak. Hány mezőőr, portás, udvaros, telefonkezelő szükséges egy Uyen méretű mezőgazdasági üzem „gazdaságos" működtetéséhez? Valóban biztosít megélhetést a 15-20 évet traktoron zötykölődöttnek, ha „leveszik” a gépről s más munkakörbe helyezik, fele fizetéssel? Törvényes garanciát! Ha valaki, akkor Zoltai Józsefné, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának munkátársa átérzi szűkebb hazánk 145 termelőszövetkezetének, szakszöestek, az áremelések következményeként az édesipari termékek forgalma is 10-15 százalékkal visszaesett a tavalyihoz képest. A tavasz korai heköszöntével' valamelyest növekedett az érdek-. lődés a ruházati cikkék iránt, ám a forgalomnövekedés csak igen mérsékelt. Változatlanul a méteráruk a legkelendőbbek, mert sokan tértek át az* otthoni* szabás-varrásra. A ,. legkeresettebb termékekből azonban, mint például á pamutárukból, tovább romlott a kínálat. Március második felétől megkezdődtek a bolti kiszállítások a nyári ruházati cikkekből is, az érdeklődés azonban eddig még csekély volt, ezért a kereskedők attól tartanak, hogy a nyári áruk készletezése a későbbiekben eladási gondokat okoz. A vegyes iparcikkek kínálata az összefoglaló jelentés szerint alapvetően nem változott. A híradás- technikai cikkek egy részére még mindig a túlkínálat jellemző — igaz, ez a helyzet még a vámszigorítás előtt alakult ki —, míg változatlanul hiányos egyes háztartási berendezések, mindenekelőtt a hűtőszekrények, hűtőládák választéka. A vállalatok a túlságosan megnövekedett készleteket egyes termékekből úgy igyekeztek csökkenteni, hogy 20-30 százalékos engedményeket, részletakciókat vezettek be. Különösen azokból a termékekből van sok, amelyeket az importliberalizáció eredményeként szereztek be a vállalatok. (MTI) vetkezetének gondjait. A közös gazdaságok jó néhánya a létéért küzd: mi lesz az idősekkel, akiknek eddig még juto- gatott a járadékon felül is valami támogatás? Nyílik az agrárolló, szorul a prés. A hatékony munkaerő-gazdálkodás meddig nem söpri el a „nem hasznos” munkakörökben foglalkoztatottak bizonytalan állásait? A Mozgáskorlátozottak Bács- Kiskun Megyei Egyesületének titkára, Bálint József igy fogalmaz: „Elhiszem, hogy nehéz a gazdasági helyzet, de azt nem, hogy a rokkantaknak a társadalmon kívül kell élniük. Magyarország 1975-ben csatlakozott az ENSZ rokkantügyi konvenciójához. Igenis meg kell fogalmazni az új alkotmányban a rokkantak jogait, és törvény szinten szabályozni a szükséges rehabilitációs feladatokat.” A gondok ismertek, a tennivaló sok. A közéletben szerepet vállalóknak fel kell karolniok a megrokkantak, a fogyatékosok emberi léptékű életének elősegítését. Annál is jobban, mert érdekeik gyengébb hangon szólalnak meg, s az alkupozícióban a helyzetük hátrányosabb. Nagy Mária NAPKÖZBEN Gödör Erős a gyanúm, hogy megalakult egy olyan társaság, amely a kecskeméti belváros úthálózatának totális megrongálását tűzte ki — nem is olyan titkos — céljául. Egy szociológus talán az autó nélküüek között vélhetné fölfedezni a nyíltan tevékenykedő társaság embereit, bár másoktól egész egyszerűen az a minősítés hangzott el: fuserek. No persze, még el sem mondtam, miről van szó. Arról, hogy megjelenik néhány férfi. Csákánnyal, lapáttal, egyéb szerszámmal, s fölbontják a kerami- tot. Látszik rajtuk, hogy félszavakból, de/sőt, szavak nélkül is jól értik egymást: pillanatok alatt kész a gödör. A gödör néhány napig, de maximum másfél hétig tátong nyitva (zárt gödör, persze, nincs is, ezt csak úgy közbevetöleg jegyzem meg), majd ismét megjelennek a szakik, lapátolnak valamicske földet belé, visszarakják a keramittéglákat a’ helyükre (helyükre?? körülbelül azon a színvonalon, amint egy kétéves kisded birkózik az építőkockákkal), s továbbállnak. (Várják őket újabb gödrök.) Látszólag eltűnt a gödör, ám aki a gödör befedett helyére hajt, az örülhet, ha rögtön el nem süllyed. Felelős nincs, rend sincs, hely sincs — így aztán szép lassan az autók mehetnek, ahová akarnak — kivéve a belvárost, mert oda akkor sem mehetnek, ha oda akarnak. Belváros = gödörváros. Ez lesz a jövő, amit a szépreményű, és egyáltalán nem titokban dolgozó gyülekezet el akar érni. Igen örülök neki, hogy adóforintjaimmal személyesen is támogathatom az összes olyan hivatalos szervet, amely minderre áldását adja; örülök, mert a módszer alkalmas arra, hogy Kecskemétet elkerülje a munkanélküliség fenyegető réme: van égy-két utca, ahol még soha sem jelentek meg a gödörcsinál ók. (Ballai)
