Petőfi Népe, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-09 / 58. szám

(Folytatás az 1. oldalról.)

Ezzel is összefügg tehát, hogy az alkotmány jogi jellegét, éspedig túlnyomó részben bíróság előtti hivatkozásul is szolgáló normajellegét hangsúlyozzuk.

Az alkotmány -jogszabály. Politikai tartalmával és hatásával természetesen politikai dokumentum, de ez a politikai jelleg a jogi szabályozáson át jut kifejezésre, s ez azt is jelenti: a jog belső logikáján, racionalijásán keresztül is: hiszen bármennyire is ki van téve maga az alkotmányozás folyamata is a különböző hatásoknak, végül is — hosz- szabb távra is sikeresen1— nem jelenítheti meg a napi politikai erőviszonyokat, rövid lejáratú törekvéseket, és ezek indokául szolgáló eszméket.

Széles körű egyetértés után

Az alkotmány jogszabály volta és az ebből adódó következmények segítenek eligazodni egy másik, sokat vitatott kérdésben is: a társadalmi, gazdasági és politikai rendszer jellege, illetőleg e jelleg megfogalmazása problémájának megoldásában, a politikai erők, szervezetek, pártok és az állam viszonyának alkotmányos megjelenítésében ■ is. Ezek a viták ma még nem fejeződtek be, sőt nagyon valószínű, hogy a szabályozási elvekről, a tervezett jogszabályszövegről kialakuló társadalmi méretű vita még sok új szempontot is hoz majd a már meglevők megerősítése vagy elvetése mellett.

Még egyszer hadd mondjam: nagyon remélem, hogy a társadalmi vita, akár mostani szabályozási elvekről, akit a majdani szövegtervezetről, alkalmas lesz arra, hogy széles körű egyetértésre épülhessen az alkotmány e része. Államszervezeti megoldásokra — a legalapvetőbb építkezési elveken túl, mint például a hatalmi ágak elválasztása — találhatók egyformán alkalmazható, jóllehet egymástól jelentősen különböző variánsok is. Társadalmunk karakterét kifejező, az állami tevékenységet irányító elvekben azonban konszenzust kell elérni a lehető legszélesebb mértékben. Inkább kevesebb, de általánosan elfogadott elvet rögzítsünk az alkotmányban.

— Nem akarom természetesen azt a látszatot kelteni, hogy az alkotmány a hazai viszonyokban gyökerező szerves jellegét, a hosszú távú folyamatokra való építkezés biztosítását, a napi politikai viszonyokhoz kapcsolódó elemek közötti szelektálást a jogi forma és tulajdonságai eleve garantálják.

Szó sincs erről nagy jelentőségük ellenére sem. De szándékaink szerint — és ez talán a legfontosabb — az alkotmány egyrészt visszaállítja a kontinuitást a magyar állam- és alkotmányfejlődéssel, a benne kikristályosodott elvekkel, s integrálódni törekszik az európai alkotmányfejlődés fő vonalába, a politikai eszméiének és intézményeknek abba az évezredes fejlődésébe, amely az európaiságot, általánosabban: ma már a civilizáció alapjait jelenti.

Mindezekből következően az alkotmány a jogállam eszméjére épül, s az olyan alkotmányos állam, amely elismeri és garantálja az emberi és állam- polgári jogokat, megvalósítja a hatalommegosztást, kialakítja azt az alkotmányos jogokat, tételeket védő rendszert, amely az alkotmány társadalmi érvényesülését biztosítja.

„A szabályozási elvek” tehát a korábbi, az 1949-es alkotmányhoz képest minőségileg más módon közelítik meg az államot; elválasztják az államot a politikai párttól, úgy rendezik az állam és az állampolgár viszonyát — szakítva a túlsúlyos államfelfogással —, hogy az új alkotmány egyértelműen állampolgár-centrikus legyen. Az állam nem „adományozó”, gondoskodó, paternalista állam, hanem „szolgáltató” állam; az egyén pedig, polgári létéből eredően, az alapvető személyiségi és politikai szabadságjogok „birtokosa”. Ezzel a felfogással is illeszkedünk azokhoz a nemzetközi okmányokhoz, dokumentumokhoz, amelyeket 1976-ban a jogrendszerünk részévé tettünk. Az alkotmányszerkesztés formanyelvén ezt úgy fejezzük ki, hogy az alapjogok katalógusa az alkotmányban előrekerül, első vagy második fejezetnek, de mindenképpen az államszervezetet szabályozó fejezet elé.

Kölcsönös ellenőrzöttség

A párt és az állam elhatárolásának több évtizedes dilemmája, sikertelensége — az alkotmányos hatalommegosztás rendszerében, mely ma már a pártok és nem az egypárti politikai rendszer, alkotmányos intézménye — úgy vélem, sikeresen megoldható. Kialakulhat a társadalmi-politikai és az állami szféra kölcsönös ellenőrzöttsége, más szóval az ellenőrzött, demokratikus hatalomgyakorlás..

A hatalom megosztásának régi doktrínáját — amelyet klasszikus formájában csupán a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom elválasztásában és egyensúlyában értelmezünk — négy síkon kell vizsgálnunk és érvényesítenünk.

Az első dimenzió a hatalom, általáMEGKEZDÖDÖTT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÜLÉSSZAKA

0 .A Tisztelt Ház megemlékezett Miskó Istvánról.

nos politikai értelemben. Mennyiben van helye ilyen értelmezésnek az alkotmányban? Ha elfogadjuk, hogy az alkotmány az ország alaptörvénye, hogy csak akkor teremthet konszenzust vagy egyáltalában egyetértést és együttműködést a sokféleképpen differenciált érdekek és az ezekből absztrahálódó politikai felfogásokat, meggyőződéseket „hordozó” társadalmi rétegek, Csoportok és szervezetek között, az emberek között, akik az „élethez, a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez” való jogaik érvényesítésére törekszenek, akkor egyrészt minden politikai erő számára biztosítani kell a működés lehetőségét, másrészt csak azzal a feltétellel működhetnek, ha nem sértik mások jogait és szabadságát. Erre tekintettel azonban a politikai érdekérvényesítést és hatalomra való törekvést mindenki számára korlátozni kell. A korlát tehát nem csupán abban a formában állítandó fel, hogy egyetlen, egyébként bármilyen tiszteletreméltó célok megvalósítására tételezett politikai párt vagy szervezet sem kaphat privilegizált helyet az alkotmányban, hanem többről van szó. „A szabályozási elvek” között található ama megfogalmazás, amely szerint „az állam egyetlen szervezetének, illetve a társadalom egyetlen szervezetének vagy tagjának a tevékenysége sem irányulhat a hatalom kizárólagos, illetve erőszakos úton történő megszervezésére vagy birtoklására”; nem különben az, hogy „ilyen törekvésekkel szemben mindenki jogosult és egyben köteles fellépni”, ezt a törekvést fejezi ki.

Az államhatalmi ágak egyensúlya

Hadd álljak itt meg egy pillanatra. Mióta „A szabályozási elvek” nyilvánosságra kerültek, többször hallottam már, hogy a kizárólagos hatalomra való törekvés korlátozása egyrészt elvileg helytelen, hiszen minden politikai erő - végül is erre törekszik, másrészt ez a korlátozás a gyakorlatban úgy sem működhet, hiszen koalícióra kötelezne bármilyen uralkodó politikai erőt, akkor is, ha egyedül is képes lenne kormányozni. Azt hiszem, ez az értelmezés vaskos félreértést takar. A kizárólagos hatalomra való törekvés tilalma ugyanis azt jelenti, hogy egyetlen politikai szervezet sem kerülheti meg vagy függesztheti fel az alkotmányos intézmények működését, nem gyakorolhatja közvetlenül a hatalmat, nem törekedhet más politikai szervezet vagy éppen ilyen szervezet által képviselt társadalmi csoportok felszámolására, sőt akár az alkotmányban foglalt elvek érvényesítésén túlmenő korlátozására sem. Történelmünk tanulságai, ideértve a közelmúlt eseményeit is, nagyon is megalapozottá teszik azt a nézetünket, hogy nem elegendő a pozitív diszkrimináció megszüntetése. Nem elegendő a politikai pluralizmus elvi megjelenítése. Szükség van a hatalomkoncentrálódás, sőt az oda vezető útra tévedés elvi tilalmára, az erőszakos fellépés megtiltására, mi több, az ilyen cselekmények bűncselekménnyé való nyilvánítására is, az alkotmány és az egész társadalom, valamennyiünk és leszármazóink védelmében.

A hatalom megosztásának második dimenziója az államhatalmi ágaknak funkcionális meghatározottságuk mentén való elválasztása és egyensúlya.

A hatalmi ágak elválasztásának és egyensúlyának elve — amely sajnos országunkban és régiónkban lényegében soha nem érvényesült teljesen, így nem gyökerezhet politikai kultúránkban sem.

Alkotmányosan működő jogállam számára az államhatalmi ágak, a törvényhozás, a végrehajtás és a bíráskodás elválasztása, és egyensúlyuk biztosítása nélkülözhetetlen, s „A szabályozási elvek” ezt következetesen érvényesítik is.

A hatalom megosztásának harmadik dimenziójáról kevés szó esik. A három hatalmi ágazat elválasztása és egyensúlya ugyan elengedhetetlen, de mind a hatalom koncentrálódás veszélyének elhárítása, mind a politikai pluralizmus (amely nem jelszó, hanem mindig is valóságos állapot, még ha létét nem is ismernénk el) következményeinek érvényesítése, mind pedig az egyén jogai szempontjából is fontos a „fékek és egyensúlyok” rendszerének kialakítása az egyes hatalmi ágakon belül, illetőleg ennek biztosítása e hatalmi ágak szervezeti felépítésében. „A szabályozási elvek” — talán nem olyan következetesen, ahogyan szeretnénk, hiszen itt még alternatívák jelennek meg — tartalmazzák az ebből a dimenzióból fakadó követelményeket is.

Legyen-é második kamara?

A törvényhozás a népszuverenitás letéteményese ugyan, s ebből fakadó jogosítványai államszervezetünket erősen közelítik is a parlamentarizmushoz, hatalmában három vonatkozásban mégis korlátozott. Egyrészt a népszavazás intézményesítésével, másrészt. olyan köztársasági elnöki pozícióval, akit a lakosság választ, végül azzal, hogy az alkotmánybíróság — az alkotmányosság szempontjából — a törvényeket is felülvizsgálhatja. Belső működésében is felmerül azonban további szempontként annak biztosítása, hogy ne rendelkezhessék eltúlzott hatalommal, főleg, hogy biztosíthatók legyenek a parlamenti kisebbség, illetőleg az általuk képviselt lakossági rétegek, csoportok jogai, politikai nézeteinek kifejeződése, hogy a többségi elv ne vezethessen a gyakorlatban visszaélésekre. Ezért merült fel — ismétlem „A szabályozási elvekben” talán nem elég hangsúlyosan — a kétkamarás Országgyűlés gondolata. Sokan, akik az alkotmányozást és a kialakítandó alkotmányt talán túlságosan is a mai politikai viszonyokhoz kötik, és e viszonyokban felmerülő problémák számára keresik a megoldásokat, a kétkamarás Országgyűlést is ebből a szempontból közelítik meg, helyeselve és ellenezve egyaránt. Ám ilyen konkrét, adott esetben átmeneti politikai helyzetből születhetnek alkotmányos megoldások akár hosszú távra is. A „fékek és egyensúlyok” elve — ha a szervezeti forma és tartalom változhat is — mély politikai bölcsességet fejez ki hosszú távra is, akár nálunk is, ma még előre nem látható helyzetekre. így ha felteszik nekem a kérdést, hogy mi más indokolhat egy esetleges második kamarát, a protokolláris szempontokon túlmenően, mint a fékezés, akkor a válaszom akár igenlő is lehet. És éppen ebben látom értelmét is, hangsúlyozottan nem vagy nem elsősorban jelenlegi viszonyainkra gondolva.

— Arra kérem tehát a Tisztelt Hár zat, szíveskedjék ezt az alternatívát is megfontolni, mérlegelni. A második kamara többféleképpen kialakítható, az egyedüli kívánalom, hogy ne az első kamara választására érvényes elvek alapján. így a jogok pontos körülírásával, az ügydöntő hatalmat mindenképpen az első kamarának biztosítva, sok évszázados politikai bölcsesség is kifejeződhet alkotmányozásunk folyamatában.

Biztosítandó azonban a hatalom megosztása a végrehajtó hatalom esetében is.

A szabályozási elvek egyértelműen a köztársasági elnöki pozíció mellett foglalnak állást, s ezt talán ma már nem is kell különösebben indokolni.

Mindössze arra hívnám fel a ügyeimet, hogy az Elnöki Tanács intézménye nem csupán idegen a magyar jogtól — végtére is nem építkezhetünk és az előkészítés alatt álló alkotmány sem építkezik csak a magyar jogfejlődésben megjelent intézményekre —, hanem az a funkció, amit a legutóbbi időkig ellátott volt idegen, sőt veszélyes, nem kis mértékben lehetővé téve puszta létével is a tekintélyuralmi rendszer működését. Ne feledjük, az Elnöki Tanácsnak az Országgyűlést helyettesítő jogköre volt, s ha volt valami indoka a kollektív jellegének, ez lehetett: ne egyszemélyi államfőben mutatkozó végrehajtó szerv kerüljön a törvényhozói pozícióba. Az imént már utaltam arra, hogy a lakosság által választott köztársasági elnök — a maga ilyen módon megalapozott legitimitásával — bizonyos mértékben jelenthet korlátot a parlamenti hatalom számára. Ahogyan azonban szükség van a korlátra az egyik viszonylatban, ugyanúgy szükség van erre a másikban is. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy a végrehajtó hatalpm a köztársasági elnök és a kormány között megosztva is tartalmazza már szerkezetében is a „fékek és egyensúlyok” ama rendszerét, amelyre már többször utáltam.

A köztársasági elnök jogosítványai

A köztársasági elnök természetesen nem lehet „protokolláris” pozíció ebben az esetben, de a kormány úgy véli, hogy nem is ilyen típusú elnöki intézményre van szükség. Egyéb lehetséges jogosítványai mellett — amelyekről „A szabályozási elvek” adnak képet — a köztársasági elnök jelölné ki a miniszterelnököt, aki azonban a parlamentnek lenne felelős, így a parlament is választaná meg (és a miniszterelnök prezentálná kormánya tagjait, akiknek kinevezését a parlament csupán jóváhagyná a kormány programjának elfogadásával), a köztársasági elnök nevezné ki a bírákat (az alkotmánybíróság tagjai és a Legfelsőbb Bíróság elnöke, esetleg elnökhelyettesei kivételével, akiket az Országgyűlés választana), ő nevezné ki a fegyveres erők tábornokait, és ő lenne a hadsereg főparancsnoka is. '

A végrehajtó hatalom így bizonyos fokig megosztana a kormány és a köz- társasági elnök között, úgy ázonban, hogy a kormányzást felelősen a kormány végezné, közigazgatási tevékenység irányítása tehát nem hárulna a köz- társasági elnökre.

A hatalom megosztásának e harmadik dimenziójában felmerül a bírói hatalom belső megosztása is.

Bizonyos megosztás mindenképpen kialakul, mert az alkotmánybíróság nem tartozik a rendes bíróságok szervezetrendszerébe, egyes esetekben pedig — ha a rendes bíróság előtti lehetőségeket kimerítette i— az állampolgár is fordulhatna az alkotmánybírósághoz az alkotmányban foglalt alapvető jogai sérelmének orvoslásáért. Ezt a lehetőséget azonban csak pontosan körülhatárolva szabadna biztosítani, mindenképpen megőrzendő ugyanis a bírói ítélkezés biztonsága, a jogerő tekintélye. Az igazságszolgáltatáson belüli további hatalommegosztás azonban az ügyészi szervezet közbejöttével is megAz Országgyűlés Alkotmányelőkészítő Bizottságának jelentését dr. Gaj- dócsi István, a bizottság elnöke teijesz- tette a Parlament elé.

Először arról szólt, hogy bizottságuk javasolja: az új alkotmány tartalmazzon bevezető „preambulumot”, hangsúlyozza múltunk fontos mozzanatait és Európát érintő progresszív szerepünket. '

Kezdettől fogva egyértelmű volt és elemi erejű követelmény mind a társadalmi közvéleményben, mind a jogászok körében, hogy teljesen új alkotmányt kell készíteni. Elkészítése során teljesen új szempontokat, elveket és koncepcionális kritériumokat kell fi- gyelembe venni. Ezért tisztázni kell az alkotmány funkcióját a társadalom jogrendszerében és politikai rendszerében egyaránt.

Az alkotmánynak, mint jogszabálynak, elsődleges társadalmi funkciója az, hogy megadja a jogi kereteit és koncepcionális tartalmát egy demokratikusjogrendszernek, a szocialista jogállamnak, továbbá az állampolgárok szabadságjogainak.

Az új alkotmány meg kell hogy feleljen a következő alapvető követelményeknek:

— Igazodnia kell a magyar társadalom igényeihez és alapvető történelmi érdekeihez.

— Meg kell, hogy feleljen a magyar alkotmányos, történelmileg kialakult tradicionális követelménynek és a nemzetközileg elismert alapvető jogszabályok követelményeinek.

Az új alkotmány koncepciójában szereplő és megerősítendő tételeket az egyetértés szándékával röviden sorolom tehát.

Az alkotmány jogszabály legyen, vagyis ideológiai és politikai deklarációk helyett mind a jogalkotásban (alkotmánybírósági eljárásban), mind a jogalkalmazásban egyértelműen alkalmazható jogi norma. A helyes felfogás azt diktálja, hogy a társadalmi berendezkedés jellege és tartalma az alkotmány egészéből tűnjön ki, nem pedig valamiféle társadalmi rendre vagy politikai hatalomra, esetleg társadalmi formációra vonatkozó definícióból.

A jelenlegi megoldással szemben, amely az államhatalom egységéből indul ki, az alkptmányban intézményesíteni kell az állami-hatalmi ágak elválasztását.

Egyetértünk azzal, hogy a jogforrások közé fel kell venni egy új jogforrási formát, „az alkotmányerejű törvényt”.

valósítható. Az alkotmány szabályozási elveinek logikájából mindenképpen ?z ügyészi szervezet feladatainak változása következik, hiszen az úgynevezett általános felügyelet éppen az alkotmánybíráskodással, a közigazgatási bíráskodás bevezetésével, pontosabban általánossá tételével, amelyre vonatkozó törvényjavaslatot még ebben az évben az Országgyűlés elé terjesztjük, bizonyos fokig a Legfelsőbb Állami Számvevőszék felállításával is feleslegessé válik, illetve nagyon szűk körben vonható meg. Az ügyészi tevékenység tehát mindenképpen az igazságszolgáltatással összefüggésben hangsúlyozódik, akár bizonyos körben a nyomozat feletti felügyeletben, akár a vádképviseletben. Kérdés, milyen szervezeti felépítéssel biztosítható leginkább az ezzel összefüggő feladatok ellátása. „A szabályozási elvek” több variánst tartalmaznak. Nem javaslom, hogy a parlament most döntsön ebben a tekintetben, további szakmai vitáknak kellene a legcélszerűbb változatot kialakítani. Mindössze arra hívnám fel a ügyeimet, hogy az alkotmány logikáját és ebből adódóan a belső hatalommegosztás bizonyos változatát ezen a területen is biztosítani kell. Úgy azonban, hogy a bírói függetlenség csorbát ne szenvedjen.

Helyi és regionális önkormányzat

Végül: a hatalom megosztásának negyedik dimenziója az önkormányzati hatalom. Különösen fontos hazánkban — történeti okok folytán is — a helyi és á regionális önkormányzat valóságos működése. Abból kiindulva, hogy az önkormányzat minden formája a lakosság önkormányzata, alkotmányosan kell biztosítani számukra a tényleges önkormányzat gazdasági feltételeit is. ,

Végezetül: mit kér a kormány az Országgyűléstől? Mindenekelőtt tárgyszerű vitát, hiszfti amúgy is sok a hangulati elem, az érzelmek és indulatok, valamint az intolerancia politikai életünkben. Kérjük továbbá e tárgyszerű vitából kirajzolódó iránymutatást. Nem kérjük, hogy szavazással vagy anélkül válasszanak az egyes beterjesztett alternatívák között — bár természetesen semmilyen módon sem kívánjuk behatárolni a Tisztelt Ház tevékenységét és döntéseit..

Természetesen úgy sem, hogy új jaA társadalom gazdasági berendezkedését illetően a tulajdoni viszonyokat csak általánosságban indokolt szabályozni. De ez a szabályozás biztosítsa a működőképes piaci gazdálkodás és a szabad vállalkozás rendjét.

A személyiségi jogokat — taxatíve felsorolva — az alkotmány első fejezetébe kell előre hozni.

Bizottságunk álláspontja: a parlamenti vitától és a népszavazás megerősítésétől függően-az Országgyűlés egy- vagy kétkamarás legyen. A tervezet az egykamarás rendszer mellett foglal állást. Mégis átmenetileg, a szilárd többpártrendszerű politikai struktúra eléréséig felmerülhet egy, az érdekképviseleti szervek által létrehozott második kamara működtetése, éppen a bizonytalan politikai struktúra ellensúlyozása érdekében.

A köztársasági elnöki funkciót önálló hatalmi intézményként célszerű szabályozni, de kerülve a tisztán preziden- ciális rendszert, az úgynevezett erős köztársasági elnöki intézményt.

Tételesen ki kell mondani, hogy a jogszabályokban megállapított hatáskört elvonni egyetlenegy állami szervezettől sem lehet.

A népszuverenitás egy es oszthatatlan

Új alkotmányos intézményként kell szabályozni és az alkotmányba beépíteni az alkotmánybíróságot, az állampolgári jogok szószólóját (szóvivőt), a legfőbb állami számvevőszéket.

'Bizottságunk stratégiai fontosságot tulajdonít annak, hogy a tanácsok helyett, önálló fejezetben (természetesen beépítve ide a tanácsokat is) kell a helyi önkormányzatok szabályait összefoglalni.

A továbbiakban a bizottság kiegészítő, módosító észrevételeit tolmácsolom, természetesen a koncepcionális szakasz igényeit, lehetőségeit ügyelembe véve.

Az államforma meghatározása során a népköztársaság, vagy a köztársaság között kellene választani. Elképzelhető, hogy a két javasolt változat alternatív1 módon bennmarad az alkotmány paragrafusba szedett anyagában, és a társadalmi viták után dől csak el, hogy melyik államforma, formula kerül az alkotmányba.

Indokolt követni a bevált alkotmányozási szisztémát, vagyis azt, hogy az államforma meghatározása után az alDR. GÁJDÓCSI ISTVÁN ELŐTERJESZTÉSE

Az alkotmányosság legfőbb biztosítéka a demokratikus közélet.

vasiatokkal és elgondolásokkal vegyenek részt az alkotmányozás munkájában. Úgy gondoljuk azonban, hogy a döntésnek — különös tekintettel „A szabályozási elvek” most kibontakozó vitájára — még nincs itt az ideje. Azt azonban nagyon is fontosnak tartanánk, ha a parlamenti vitában legalább az alkotmány egészének logikája, felépítése, alapvető elvei, s néhány már most is kikristályosodónak tűnő megoldás tekintetében kirajzolódnának a parlament várható állásfoglalásának alapvonalai, hogy a szövegező munkában erre figyelemmel építkezhessünk.

Vannak azonban tárgykörök, amelyekben teljesen nyitva kell hagyni a vitát, véleményem szerint egészen az alkotmány egészére, vagy esetleg külön ezekre a problémákra szervezett népszavazásig. Ilyennek tekintem például az államforma kérdését. A különböző elnevezések gyakorlatilag — ha szabad így mondani: szakmai tartalmukban Éjí lényegében ugyanazt jelentik. Politikai és érzelmi motívumok lépnek tehát elő a választás során, s ezt a lakosságra kellene bízni. Ugyanez a helyzet a nemzeti szimbólumok, különösen a címer ügyében. Heraldikailag tiszta a kép, szakmai szempontból tehát leginkább a koronás címer lenne elfogadható, amely a félreértések elkerülése miatt,— ennyit itt is hangsúlyozni kell — igazolhatóan a XIII. századtól már nem volt a királyság jelképe, hanem az állam szimbóluma.

A heraldikai :— szakmai — érvek mellett azonban a címer megválasztásában is közrehatnak a politikai és az érzelmi motívumok, éppen ezért ebben is az egész nemzetnek kell állást foglalnia.

A kormány honorálni kívánta az Országgyűlés jogos kívánságát, hogy legyen módja már az alkotmány alapvető elveit megvitatni, és ezzel elindulhasson a széles körű, a parlamenten kívül is kibontakozó vita alkotmányunkról, amely az egész nemzetet vonhatja be az alkotmányozás folyamatába. A további vita szervezeti kereteit is alakítani kell — feltehetően —, de az Országgyűlés, a képviselők mindenképpen központi szerephez jutnak ebben a folyamatban, amely — még egyszer hangsúlyozom — jelentősen hozzájárulhat, akár alapjául is szolgálhat a nemzeti megegyezésnek, a nemzeti jövőnk szempontjából elengedhetetlen alapvető egységhez — mondta végezetül Kulcsár Kálmán, felelősségteljes, jó vitát kívánva a képviselőknek.

kotmány az ország területét, a népességet és a szuverenitást szabályozza, mint az államiság három összetevőjét. Szerkezetileg tehát ezek a szabályozási tárgykörök az alkotmány legelejére kell, hogy kerüljenek.

Az alkotmányban taxatíve fel kell sorolni azokat az alapvető politikai és társadalmi értékeket, amelyek az alkotmányozás egész koncepcióját és ennek következtében a további jogi szabályozások koncepcióját, továbbá vita esetén az ítélkezési gyakorlatot meghatározzák.

Az alkotmányszerűséget önálló paragrafusban kellene definiálni. Ennek lényegét az határozza meg, hogy az alkotmánybíróság a pártok bejegyzése során azok programját az alkotmány- szerűség szempontjából kell, hogy megítélje.

A hatalommegosztás deklarálásán túl kívánatos felsorolni azokat az államhatalmi ágakat, amelyek hatáskörük gyakorlása során nem nőhetnek egymás fölé, egymástól szigorú szabá- •lyok választják el, de ugyanakkor együttműködésre is késztetik ezeket. A felsorolandó hatalmi ágak: a parlament, aN kormány és végrehajtó hatalom, a köztársasági elnök, az alkotmánybíróság, az igazságszolgáltató bíróságok, a helyi önkormányzatok.

— Karakterisztikusan el kell egymástól különíteni három egyébként összefüggő elemet, amelyet azonban még a jogi szabályozás és értelmezés szintjén, de különösen a politikai közvéleményben összekevernek. A három egymással összefüggő fogalom: a nép-