Petőfi Népe, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-08 / 33. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1989. február 8. KIÁLLÍTÁS AZ OKTATÁSI IGAZGATÓSÁGON Valóságfeltárás a fotó eszközeivel Kecskeméten az MSZMP Oktatási Igazgatóságának épületében február közepéig újabb izgalmas fotóanyaggal találkozhatnak az érdeklődők. Alkotójuk Walter Péter, aki eddigi pályáján a fotó sokféle műfajában tevékenykedett eredményesen. A majd két évtized alatt dolgozott már ezen a területen sokféle minőségben; műszaki, portré-, tárgy-, plakát- és — újabban — sajtófotósként. Ami saját bevallása sze- ■ rint a fényképezésben a leginkább érdekli, az elsősorban a dokumentariz- mus, a tényekből építkező valóságfeltárás. Alkotói egyéniségét nemcsak a módszer, hanem a különösképpen kitüntetett, időről időre továbbgondolt témák is jellemzik. Közéjük tartozik a másfél évtizede megkezdett, de időszerűségéből mit sem veszített ember és környezete kapcsolatának vizsgálata. Legújabb, hosszabb távúnak ígérkező témája a tanyavilág, mely — számtalan műfajú és mélységű megközelítés után — még mindig sok érdekes információt hordoz számunkra. A társadalom változásait sajátosan tükröző világ a már többszörösen föltett kérdésekre is egyre újabb és újabb válaszokat tartogathat. Választ adhat arra, hogy például milyen átalakuláson esett át napjainkra a tanya, mi és hogyan maradt meg a néprajzosok több nemzedéke által egykor precízen leírt tárgyi világból. Ugyancsak érdekesnek ígérkezik anKÉPERNYŐ Napzárta Fölhívhatnám a Szabadság téri intézményben dolgozó barátaimat és megkérdezhetném, hogy mikor, kik döntik el a gyorsan népszerűvé vált Napzárta tematikáját. Vállalom a tévedés lehetőségét és megkockáztatom: a kettes „csatorna” vezetői határoznak a műsorzáró beszélgetések tárgyköréről. Száz forintot tennék egy ellen, hogy nincsenek féléves előterveik, nem kell tucatnyi bizottságban megvédeni elképzeléseiket, a különböző „nagyhá- zákból” sem várnak telefonos helyeslést. Elképzelhetőnek tartom, hogy változtatnak a néhány nappal korábban kiötlött programon, mert időszerűbbnek vélnek más közügyet. így lehetnek naprakészek, (majd) mindig érdekesek. Sokan csak azért — maradnak fönn,-mért-kíváncsiak a rögtönzött kerekasztal-beszélgetésre. A Napzárta puszta léte jelzi, nagyot változott a világ a Szabadság téri intézményben. Tudom, kicsit furcsának hangzik a tömegkommunikációról ' szólva, hogy az említett műsor sikerének előfeltételeit a hatásköri változások teremtették meg. Az ördög tudja hányféle pecsét nélkül is képernyőre kerülhetnek nem is olyan régen kényesnek mondott témák, beszélhetnek napi életünk gondjairól, örömeiről. A megnövekedett önállósággal jól élnek a „tévé-kettő” szerkesztői, rendezői.. Az éjszakai órákban természetesen szó sem lehet vüágmegváltásról, fontos ügyek végleges minősítéséről, de hasznos gondolat- és véleménycseréről igen. Többször sajnáltam már, hogy miért fejeztek be egy-egy beszélgetést, mert a többnyire jó érzékkel kiválogatott közreműködők fölkeltették érdeklődésemet, HONISMERET — HELYTORTENET (Majdnem) szabad királyi város volt A néhány napja megszerzett megyei jogú város besorolás elsősorban az önigazgatás erősödését, a helyi adottságok jobb kihasználását segítheti Kecskeméten. Kecskemét? nak kiderítése, hogy kik és müyen lehetőségek közül választják, választhatják ma a fiatalabb generációk képviselői közül a tanyai életformát. * A most látható — a főiskola szociológiai témájú előadássorozatához illeszkedő — sorozat főszereplője a cigányság, annak is a legnehezebb sorsú rétege. 1969-ben születtek ebben a tárgykörben Walter Péter első felvételei és 1977 óta foglalkozik elmélyültebben ezzel a témával. A most összeállított, gondolatilag, hangulatilag rímelő, döbbenetes sorsokról döbbenetes erővel árulkodó munkák 1988-ban készültek Bács-Kiskun megye határain belül: Kalocsa, Kiskunhalas és Kiskunmajsa térségében.. Hogy Walter Péter fotói művészi eszközeikkel hogyan teszik beszédessé a tényeket, s e tények hogyan kezdenek párbeszédet a nézővel, arról ki-ki személyesen is meggyőződhet a február közepéig látható kiállításon. K. J. Kivívása a város teljesítményeinek elismerése, várospolitikai siker, még akkor is, ha egy-egy település hogyléte, gyarapodása, lakóinak társadalmi helyzete jóval kevésbé függ jogállásától, mint a korábbi századokban. Érthető, hogy'elődeink mindent elkövettek a szabad királyi városi cím megszerzéséért. Saját területükön figyelmen kívül hagyhatták a földesurak, a nemesek bizonyos előjogait, képviseltethették magukat a legfelsőbb törvényhozó testületekben, helyhatósági szabályokat alkothattak, az országos terhekből kisebb mértékben jutott ki nekik. Történészek máig vitatják az úgynevezett országrendiség intézményének kialakulását. Annyi biztos, hogy Zsig- mond király 1405-ben tanácskozott a királyi szabad falvak, mezővárosok és szabad városok képviselőivel. ^Kecskeméti küldöttek is ott lehettek Budán, mert már korábban a városok sorába emelkedett a fontos kereskedelmi utak találkozásánál épült település. Máig többféleképpen értelmezhető ugyan a Nagy Lajos király egyik oklevelében szereplő oppidum (talán mezőváros a leghívebb fordítása) minősítés, de 1415-ben már civitasként említik Kecskemétet. Ez utóbbi rangot, többnyire csak a fallal megerősített, palánkkal körülvett városok kapták. Igaz, másfél évtized múltán a király a mi új érvekkel, új szempontokkal dúsitva az elhangzottadat, új kérdéseket sugalltak. * * * Nézem, hallgatom a Kiskunhalason működő amerikai—magyar vegyes vállalat céltudatos igazgatóját és azon tűnődöm, hogyan merte elvállalni az alapító igazgató annak idején a számára teljesen szokatlan feladatot. Kinek jutna eszébe, hogy szakképzetlen emberre bízzon egy műtétet vagy műszaki pályán sohasem működő valakit kérjen föl egy híd tervezésére. Amennyire elképzelhetetlenek az ilyen esetek, annyira megszokott volt az elmúlt évtizedekben, hogy nem kérdezték meg az igazgatói székbe kiszemelttől, érti-e, tudja- e, mire vállalkozik? Sok millió forintunk bánja csak a kiskunhalasi kötöttárugyárnál ezt a népünknek oly sok kárt okozó gyakorlatot. Miért hivatkozom egy elgondolkoztató tévériport kapcsán régi (régi?) hibákra, bűnökre? A mai utódokat is nyómorítő következmények miatt? Korántsem. Meggyőződésem, hogy a mai nagyobb nyilvánosság nagy valószínűséggel megakadályozná az ilyen téves személyi döntéseket. Többen tudhatnak arról, hogy mi mibe kerül, lehetetlen a bajok elsumákolása. A majdnem szabad versenyben sikeresekkel nehéz vitatkozni: leleplezik a tehetetlenkedést, a tétlenkedést. A Hét riporterei nem általában minősítették az egymás mellett működő üzemeket; tényeket sorakoztattak föl. Önmagukért helytálló tényeket. Hajdanán elvárták az újságírótól, hogy valamilyen megoldás felvillantásával fejezzen be bíráló hangvételű cikkeket is. így minősült írásuk építő jellegűnek. Nos) ez a riport jelezte a kivezető utat. Megtette, amit megtehetett. H. N. mezővárosunknak nevezte, sőt Zsig- mond leánya, Albert király özvegye el is zálogosíthatta. Noha a termelőerők (már akkor is) lassabban fejlődtek, mint Európa sok más államában, a XVI. században kialakultak az országos piac területi központjai. Az 1514-ben számon tartott 8 szabad királyi város közül csak 3 (Buda, Pest, Sopron) volt hazánk mai területén. Ezek közvetlenül a királynak adóztak. A későbbi századokban Kecskemét szabad királyi városi címéért folyamodók okkal hivatkozhattak a város XVI. és XVII. századi királyi kiváltságleveleire. I. Ferdinánd 1564-ben, Rudolf 1582-ben, III. Ferdinánd 1646-ban ' megerősítette a tanács illetékességét bíráskodási ügyekben. A tanács a helyi gazdasági, társadalmi, kulturális élet szabályozásával bizonyította hatalmát a törökök elűzése után. 1691-ben rendezték a mezőgazdasági munkák bérét, majd a juhászok kötelmeit és jogait, körülírták a tizedesek, a kapusok feladatait. Régi kiváltságlevélre utal Orbán János tiszttartó egyik, a kecskeméti Orbán Jánosnak 1697-ben küldött levelében:-„A várost olyan levélre tudnám mostan igazítani, az kiben az régi királyoktól adatott szabadsága az városnak meg vagyon. Király dézsmájával és semmivel sem tartoznának 0 kegyelmek, egy szóval az városnak minden névvel nevezendő privilégiuma azon levélben nagy függő pecsét alatt meg vagyon, most akattam rája." A földesuraitól megváltakozó, az úrbéri rendelkezés és más okok jniatt önállóságát jogilag is megalapozni szándékozó Kecskemét 1834-ben I. Ferencitől kérte kiváltságainak megerősítését. Kérelme kedvező fogadtatásra talált. A Helytartótanács elvben egyetértett . teljesítésével, de feltételül szabta a földesúri kötelékek teljes megszüntetését. Furfangos elődeink minden követ megmozgattak, hogy maguk felé hajlítsák az illetékeseket. József nádort is meghívták, aki azonban a sáros utcákat, a töppedt házakat látva megjegyezte: „hisz községieknek nincs is városképe”. Már megkezdődött a szabad királyi városi státus érvényesítésének előkészítése, amikor a szabadságharc hosszabb időre levette ezt az ügyet a sürgős teendők listájáról. A bukást követő önkényuralom éveiben Kecskemét lett Pest-Solt megye székhelye. A várost Ferenc József 1857-es látogatása után „Ő császár és király Apostoli Felsége” Kecskemét mezővárosát felemelte, a járási függőségét megszüntetve közvetlenül a megyehatóság felügyelete alá rendelte. - A helybéliek megpróbálták szabad királyi városi cím engedélyezésének elfogadtatni az említett legfelsőbb intézkedést, de a megye hamar felvilágosította őket, hogy az okirat csak a városi címet erősítette meg. A továbbiakban féltékenyen vigyázott arra, hogy Kecskemét közvetlenül ne tárgyalhasson a Helytartótanáccsal, felsőbb hatóságokkal. A város jogállásáról kibomló vita eldöntésére ismét az uralkodóhoz fordultak, aki most már világosabban fo'galmazva tudatta, hogy 1857-ben „a felséges uralkodó ház és a haza körül szerzett érdemeinek az elismerésére" a mezővárost várossá emelte. A főispánhoz, mint a szabad királyi városok biztosához tartoztak. A város elöljárói 1867-ben újból kérték a de facto, vagyis gyakorlatilag szabad királyi városi jogok kinyilvánítását, mivel a korábbi okiratokat Ferenc József koronázása előtt, tehát jogalap nélkül írta alá. Meghallgatásra talált az újabb beadvány. A helybéliek Homyik János főjegyzőt bízták meg a különböző okok miatt elhúzódó tárgyalások során a kiváltságlevél megszövegezésével. Köz-' ben egy új törvény rendezte a városok jogállását. Eszerint — mint ezt a városi közgyűlés 1870. augusztus 16-án kimondotta — „jogilag és tényleg Kecskemét” szabad királyi városi rangra emeltetett. Noha semmiféle okirat nem engedélyezte a szabad királyi városi cím használatát (csak a jogok többségének birtoklását) bdsőohivatáted iratokban, sőt felteijetMéSekbéédtnég a múlt század nyolcvanas éveiben is használták a szabad királyi városi címet. Nyilvánvaló, hogy hatalmi önállósodása nélkül még Lestár Péter sem hasznosíthatta volna a korral adott energiákat az utókor által is csodált eredménnyel a város gyarapításáért. Kívánatos, hogy a megyei város jogállással olyan országos látókörrel, nagyvonalúan, a kor fejlődésirányát fölismerve dolgozzanak vezetőink, tes- tületeink, mint az ezredévi ünnepségek után, az első világháború előtt. Csak így válaszolhat illően a megyeszékhely a közelgő új századforduló, az új évezred kihívásaira. Heltai Nándor TÓDOR JÁNOS: Libegő Zita kinyitotta a szemét, és hatalmasat ásított. Bájos volt, akár egy puha kismacska. Orra tövén apró szeplőcskék, rövid, oldalra fésült szőke frizura; zöld szeme pimaszul villogott, akár egy vásott kölyöké. De hát végtére is még kölyök volt! A szállodai franciaágyon szinte elveszett törékeny teste, vasággyal együtt negyvenöt kiló, ahogy múltkor- jóban a kórházi viziten annak a jóképű kis nőgyógyász dokinak válaszolta, amikor felvételkor a testsúlyáról érdeklődött. Imádta a szállodákat, s mi tdgadás, az utóbbi időben nem lehetett oka panaszra. Már lassan egy éve, hogy szökésben volt az intézetből, hiába is keresték, a „nagyfaluban" ugyan sohasem akadnak a nyomára. Most éppen alig várta már, hogy'elnyújtózhassék a tengerkék fürdőkádban, arcát belefúrva a fürdőhab illatos semmijébe. Egyelőre még várnia kellett, hiszen a férfi foglalta "el a fürdőszobát, fütyü- részve borotválkozott. Zita kedvelte az ápolt férfiakat. Esetükben biztos lehetett abban, hogy lesz hol aludnia, hogy kedvesen bánnak vele. Unta már a drasztikus, piás csöveseket, a zöldövezeti hálózsákos éjszakákat, amikor is gyakran azt sem tudta, ki fekszik mellette. — Kiviszel a Vidám Parkba? — kérdezte a szobába lépő, arcát szesszel dörzsölgető alsónadrágos-atlétatri- kós, hatvan körüli férfitől, aki mielőtt még válaszolt volna, az ágy szélére telepedett, és jellegtelenül kopasz fejét a lány aprócska mellei közé hajtotta. — Hát persze, hogy kiviszem az én szöszi kis mókusomat — gügyögte az a bilire kéredzkedö kétévesek hang- hordozásával. Zita orrát megütötte a Pitralon kissé émelyítő, ám mégis nyers illata, szeretett volna arrébb húzódni, rágyújtani egy cigarettára, de a férfi már a trikója alatt kotorászott, kezét lassan csúsztatva végig a lány hasán. Miközben a férfi lihegve iparkodott, Zitának Petya jutott az eszér be, akivel nyolc évig ugyanabban az intézetben nevelkedtek, mégis csak egy szökés alkalmával fedezték föl egymást. Petyát immár két hónapja bekaszlizták Aszódra, mert Zita miatt megverte Gézát, az ügyeletes nevelőt, amikor az rajtakapta őket. Zita ekkor érzett először valami, a testiségen túl- mutatót a fiú iránt; először verekedtek érte. A férfi már útra készen várta a fürdőszobából kilépő lányt. Zita magára terítette farmerdzsekijét, rágyújtott, és megkérdezte a férfitől, hogy akkor mikor és hol találkoznak. Végül is délután kettőben állapodtak meg, a hullámvasúinál. A férfi, egy vidéki vállalat főosztályvezetője, a minisztériumba sietett, Zitát a Vidám Park bejáratánál tette ki a kocsiból. Korán volt még, ezért a lány bement a Cirkusz büfébe, hogy igyon egy kávét. Unottan kavargatta a langyos löttyöt, amikor egy fekete bőrű fiatalember szólította meg. Raul kubai artista volt, konyakot kért magának, a lánynak is, majd a kezében levő térképre mutatva kérte Zitát, hogy kalauzolja végig Budapesten. A lány örömmel vállalta az idegen- vezetést, ami mindössze annyiból állt, hogy szólt a taxisofőrnek: vigye őket körbe a városban. A Citadellán ebédeltek, s Zita roppantul élvezte, hogy izmos, mókásan gesztikuláló barátja mindenféle tálakat rendel, amiket aztán jóformán érintetlenül vittek vissza a pincérek. Raulra nehéz lett volna ráfogni, hogy erőszakos, mi több: csöppet sem volt rámenős, még csak a lány kezét sem fogta meg, amit Zita tulajdonképpen nem is bánt nagyon. A libegön jutott eszébe a kopasz kis pasas, aki biztosan ott várja a hullámvasúinál, s vele valószínűleg a mai éjszaka is megoldódna, hiszen Raul, akinek egyébként este fellépése lesz, semmiféle közeledést nem mutatott irányában. Mindegy, gondolta Zita, ha minden kötél szakad, legfeljebb felhívom Egont, a Nirvánában. Egon a pincér, aki pedig lányokban nem szenvedett hiányt, szerette Zitát, s kivált az utóbbi időben viselkedett úgy vele, mintha a bátyja volna. Gyakran aludt nála Zita, amíg ő az éjszakában dolgozott. Késő délután volt már, amikor yisz- szatértek a cirkuszhoz. Raul bátorítóan intett neki, hogy kövesse. Oldalt, a rácsos kocsikban tigrisek acsarkodtak egymásra. Az artista egy utánfutóhoz vezette, amelynek kerekeit leszerelték, s bakokat tettek a helyükbe. Odabent villanykályha duruzsolt, s' a szűk, bolyhos plédekkel letakart heverőn tejfehér bőrű, rövid, barna hajú lány ült törökülésben. Sandra, mutatta be Zitának Raul, majd a nyakából láncon függő karikagyűrűt húzott elő. Kávéval kínálták, s a lány, akinek mosolyáról Zitának a margaréta jutott rögtön eszébe, megsimogatta az arcát, aztán átnyújtott neki egy tiszteletjegyet az esti előadásra. Zita a délután maradék részét a Vidám Parkban töltötte. Még'a ciklont is megkockáztatta, holott máskor sohasem mert fölülni rá, de most valahogy annyira szabadnak és vidámnak érezte magát. A cirkusz nagyszerű mulatság volt, s Zitát szokatlan, büszkeséggel párosuló melegség töltötte el, amíg Sandra és Raul lélegzetállító trapézgyakorlatát nézte. Kicsit korán érkezett a Nirvánába, Egont még nem találta bent. Egy kóla mellett ücsörgött egy darabig, hallgatta a szolid gépzenét, majd gondolt egyet, és felsétált a Margit-híd lábánál fekvő diszkóhoz. Fecó, a behemót ajtónálló nagy nehezen megkegyelmezett neki, és ingyen beengedte. Odabent éppen szünet volt, s a videó képernyőjén Bruce Lee verekedett buta képű hongkongiakkal. Felnézett a galériára, hátha ismerősbe botlik. S valóban, Pulyka, a himlőhelyes arcú, színes göncökben virító „di- gó" vigyorgott rá az egyik asztaltól. — Na, mi van, anyukám? Csak így magányosan, mint egy árva homokos? ... — kérdezte gúnyosan vigyorogva. Zita nem válaszolt, leült az asztalhoz, ahol-Pulykán kívül még két, kávébarna, bajuszos figura darvadozott. — Nincs kedved bedobni magad, szépségem? — fordult ismét hozzá a „digó".—Török testvéreink éppen rád várnak, s'ahogy elnézem őket, egy kis hancúrozásért bármilyen áldozatra képesek ., hadarta egy szuszra, s a lány válaszát meg sem várva, hüvelykujjátfelemelve, a férfiak felé bemutatta a biztos siker egyezményes jelét. Pulyka a stricik legaljához tartozott, node Zitának túl sok választása nem volt, hiszen még meglehetősen éretlen árunak számított a placcon. Többször elhatározta már, hogy szól Egonnak, s az majd kikészítteti ezt a szemetet, de aztán sohasem volt hozzá elég bátorsága; félt Pulyka bosszújától. A lányoktól hallotta, hogy egyik nőjét, aki időnap előtt bemondta az unalmast, pengével dekorálta ki, a lázadókat pedig folyton sósavas „arcpakolással" fenyegette. A törökök vettek egy üveg Martinit, adtak egy húszmárkást Pulykának, majd taxit hívtak. ,, — Kicsi pengém, neked is húsz ruppó lesz a jutalmad, ha megfelelő Seherezá- dé leszel — mondta Zitának a strici. A kőbányai kamionparkolóban mindössze három járgány árválkodott. A törökök befűtöttek, a lány pedig jókorákat húzott az italból. Száraz ködfüggöny vette körül, agya kikapcsolt, olyan volt, akár egy felhúzható óriás műanyagbaba. A férfiak a körülményekhez képest egészen normálisak voltak, nem követeltek „lehetetlent". Zita az utolsó cseppeket hódította el az üvegtől, amikor erélyesen megverték a fülke ajtaját. A rendőrök először a törököket igazoltatták, vele csak azutánfoglalkoztak. Tehetetlen dühében sírva fakadt a lány. , — Mégis, mi jut eszedbe akkor, amikor mindenféle jöttment kosza- dékkal összeadod magad? — kérdezte a járörkocsiban a fiatalabbik rendőr. Zita sokáig hallgatott, majd maga elé meredve, közömbös hangon bökte ki: — Tudja, olyankor verseket szoktam mondani magamban ...
