Petőfi Népe, 1988. november (43. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-05 / 265. szám
PETŐFI NÉPáí Nyolcvan évi- született Király hi - dán Sulyok Mária (1908—1987) Kossuth-díjas kiváló művész. A Színművészeti Akadémián 1929-ben fejezte be tanulmányait. Debrecenben kezdte pályáját, majd a következő évadban Miskolcon játszott. 1931-ben a fővárosi Vígszínház szerződtette, de játsszon a Magyar, a Pesti és a Royal Színházban is. Egykorú magyar és francia színművekben többnyire démoni, végzetes asszonyok figuráit alakította. Miután 1941-ben Pünkösti Andor a Madách Színházhoz szerződtette, ott játszotta a Hamletben Gertrud szerepét. 1945 után fellépett a Művész, illetve a Belvárosi Színházban. 1947-ben a Nemzeti Színház tagja lett; játszott a Petőfi Színházban is, hogy végül 1953-ban visszatérjen a Vígszínházhoz. Bonyolult, főleg az értelemmel megközelíthető, megfejthető és ábrázolható jellemek izgatták elsősorban. Alakításait nagy drámai szenvedély és kiváló humorérzék jellemzi. E tulajdonságok ötvözésével alkotta meg például nagyszerű Claire-jét Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című drámájában. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1957-től egy évtizeden át tanított beszédtechnikát. Közéleti tevékenységet is folytatott; 1966-tól a Színművészeti Szövetség elnökeként tevékenykedett. — KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY: Kecskeméten november 8-án, kedden 8 órától november 30-án üzemkezdetig ;—a K ullai-közi szennyvízfőgyűjtő csatorna építése miatt — nem közlekedik a 11-es autóbusz. Ez idő alatt a busz rásegítő járatként a Homokbányáig közlekedik. A csatorna építése a felső- széktói lakótelep szennyvízbefogadása miatt szükséges, ezért a lakosság megértését kéri a városi tanács műszaki osztálya. Kisiparosok elismerése November 7-e alkalmából a legjobb kisiparosok közűi Tömör János kiskőrösi kőfaragót a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki. A mester az elismerést Budapesten vette át. Pintér József ipari robotokat és találmányokat kivitelező keceli kisiparos (Pintér Művek), Pivon József tisza- kécskei villanyszerelő, valamint Prohászka Nándor kecskeméti autóvillamossági műszerész Kiváló Munkáért kitüntetést vett át tegnap Rehák Lászlótól, a KIOSZ megyei titkárától Kecskeméten. Török Józsefié kiskunhalasi női szabót, aki 50 éve folytatja mesterségét, aranygyűrűvel jutalmazták. Rajtuk kívül még mintegy negyvenen részesültek különböző szervezeti kitüntetésben, illetve az alapító tagok a KIOSZ megalakulásának 40. évfordulója alkalmából emlékplakettet és jutalmat kaptak. Képünkön: Pintér József—jobbról — átveszi a kitüntetést Rehák Lászlótól. NEGYVENÉVES A BÁCSKA TSZ HÍREK • HÍREK • # Ünnepi közgyűlés Kisszálláson Tegnap délelőtt zsúfolásig megtelt a kisszállási művelődési központ kultúrterme: ünnepi közgyűlésre gyülekezett a Bácska Tsz tagságú a megalakulás negyvenedik évfordulójának tiszteletére. Csorba István, a szövetkezet párttitkára köszöntötte a megjelent megyei, helyi állami és párt-tisztségviselőket, majd az általános iskola kultúrműsorával és a szövetkezet asz- szonykórusának népdalösszeállításával folytatódott a rendezvény. Tallér Lajos szövetkezeti elnök ünnepi beszédében a Bácska Tsz történetéből emelt ki részleteket. Mint elmondotta, 1948 október végén néhányan úgy döntöttek Kisszálláson, hogy megpróbálnak másképpen boldogulni. Egy pár lóval és egy tehénnel, valamint néhány termelőeszközzel indult a gazdálkodás. A kezdeti nehézségek után a 60-as évek elején igazi fordulat következett be. A fejlődést felgyorsította a tudatosabb, szervezettebb — már a szakemberek által irányított — munka, a szilárduló közösségi szellem. A szövetkezet az 1970-es évek közepén erősödött meg. Az elnök beszéde után a művelődési központ előcsarnokában a szövetkezet múltját és jelenét ismertető kiállítást tekinthették meg a vendégek, végül Darvas József: Hajnali tűz című színművének előadásával zárult a program, amit a szövetkezet amatőr színjátszó- csoportja adott elő. £s. j j Vajdasági könyvtárosok Bác^Kií&unbafi . Harminckét tagú vajdasági könyvtáros küldöttség érkezett megyénkbe Kunkin Zsuzsának, a szabadkai városi könyvtár megbízott igazgatójának vezetésével. A Magyar Könyvtáros Egyesület Bács-Kiskun megyei szervezetének vendégeit az SZMT-székházban Zvara Pál, az egyesület megyei elnöke és Urban Pálné, az SZMT megyei könyvtárának igazgatója fogadta. A delegáció tagjai megismerkedtek a szakszervezeti könyvtárosok munkájával, megtekintették a Katona József Megyei Könyvtár széchenyivárosi fiókkönyvtárát, a muzeális gyűjtőkörrel is rendelkező református egyházi könyvtárat, majd városnézésen és múzeumlátogatáson vettek részt. November 5-én, szombaton KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: A TIZENKETTEDIK ÓRA. Csortos Gyula-bérlet. ‘KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Délelőtt 10 órakor: PINOKKIÓ. A Ciró- ka Bábszínház előadása. Este 7 órakor: „KRIK!” (AZ ÖBÖL). Bérletszünet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 9 órakor BILL COPERTHWEITE amerikai építész vetitettképes előadása. A STEP együttes koncertje technikai okok miatt november 26-án lesz. A jegyek érvényesek vagy visszaválthatók. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: ROCKY HORROR PICTURE SHOW. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek! Árpád mozi: fél -4, háromnegyed 6 és 8 órakor A BEVERLY HILLS-I ZSARU. Sz., mb., amerikai krimi. 14 éven felülieknek! Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: 53 HIDEG NYARA. Sz., szovjet film. 14 éven felülieknek! Fél 4 órakor: FILMKLUB. Stúdiómozi: 8 órakor: SENKI FÖLDJE. Sz., svájci film. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: NŐNEK A KISKECSKE SZARVAI. Videomozi: 6 órakor:' DIPLOMA ELŐTT. Sz., amerikai film. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: PIEDONE AFRIKÁBAN. Sz., olasz— NSZK-film Központi mozi: 6 és 8 órakor: AZ ISTENEK A FEJÜKRE ESTEK. Sz., mb., bots- wanai film. Stúdiómozi: délelőtt 10 órakor: SZAFFI. Sz., magyar rajzfilm. 5 és 7 órakor: ANNO 1988. Magyar rövidfilm-összeállítás KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: A MISSISSIPPI SZIRÉNJE. Francia film. 14 éven felülieknek! Stúdiómozi: délelőtt 10 órakor: SZENT PÉTER ESERNYŐJE. Sz., magyar film. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: A KIS SZEMTANÚ. Sz., amerikai krimi. 14évenfelülieknek! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4, 6 és 8 órakon A HALÁLRAÍTÉLTEK UTCÁJA. Sz., mb., ausztrál film. 14 éven felülieknek! Stúdiómozi: 6 és 8 órakor: SZERELEM ELSŐ VÉRIG. Sz., magyar-film. 14 éven felülieknek! KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: TRÓN, AVAGY A SZÁMÍTÓGÉP LÁZADÁSA. Sz., mb., amerikai film. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 5 és 7 órakor: JÚDÁS-HADMÜVELET. Sz., mb., francia film. 14 éven felülieknek! NOVEMBER 6-ÁN, VASÁRNAP KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: A CIRKUSZHERCEGNŐ. Vízváry Mariska-bérlet. Este 7 órakor: A CIRKUSZHERCEGNŐ. Buday Dezső-bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 18-tól 22 óráig: TE MEG ÉN. Társkeresők klubja. MOZI A mozik műsora azonos a szombatival, kivéve: KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakon A NÍLUS GYÖNGYE. Sz., mb„ amerikai film. 14 éven felülieknek! Stúdiómozi: 8 órakor: ETŰDÖK GÉPZONGORÁRA. Sz., szovjet film. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: NŐNEK A KISKECSKE SZARVAI. Videomozi: 6 órakor: DIPLOMA ELŐTT. Sz., amerikai film. BAJA Uránia mozi: fél 4 órakor: MACSKAFOGÓ. Sz., magyar rajzfilm. Fél 6 és fél 8 órakor: SOHA, SEHOL, SpNKINEK. Sz., magyar film. 14 éven felülieknek! Központi mozi: nincs előadás. KALOCSA Stúdiómozi: nincs előadás. NOVEMBER 7-ÉN, HÉTFŐN KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: AZ ÖNGYILKOS. A Zombori Szerb Színház előadása. Előzetes KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ November 8-án, kedden este 7 órakor: A CIRKUSZHERCEGNŐ. Páger Antal- bérlet. 9-én, szerdán este 7 órakor: A CIRKUSZHERCEGNŐ. Kiss Mányi-bérlet. 10- én, csütörtökön este 7 órakor: A CIRKUSZHERCEGNŐ. Bérletszünet. 11-én, pénteken este 7 órakor: A CIRKUSZHERCEGNŐ. Bessenyei-bérlet. I2-én, szombaton délután 3 órakor és este 7 órakor, 13-án, - vasárnap délután 3 órakor A CIRKUSZHERCEGNŐ. Bérletszünet. 13-án, vasárnap este 7 órakor: A CIRKUSZHERCEGNŐ. Jászai Mari-bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Előzetes November 8-án, kedden este 7 órakor, 9-én, szerdán éste 7 órakor és 10-én, csütörtökön este 7 órakor: SZÖRNYETEG. Bérletszünet. 11-én, pénteken este 7 órakór: „KRIK!” (AZ ÖBÖL). Bérletszünet. 12-én, szombaton délelőtt 10 órakor: BRÉMAI MUZSIKUSOK. A Ciróka Bábszínház előadása. 12-én, szombaton este 7 órakor: „KRIK!” (AZ ÖBÖL). Bérletszünet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes 14-én, hétfőn 19 és 21 órakor: HOVA NE ROHANJAK! Mikroszkóp-kabaré! Markos György, Nádas György, Heller Tamás, a Defekt duó, Selmeci Tibor és Kocsis Csaba közreműködésével. MOZI A mozik műsora azonos a vasárnapival, kivéve: KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A NÍLUS GYÖNGYE. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek! Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A SÁRKÁNY ÚTJA. Sz., hongkongi film. Otthon mozi: délelőtt 10 és fél 6 órakor: ART KINO. MOSZKVA NEM HISZ A KÖNNYEKNEK. Sz., kétsészes, mb., szovjet film. 14 éven felülieknek! BAJA Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: SENKI FÖLDJE. Sz., svájci film. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 5 órakor: ROBINSON CRUSOE. Sz., mb., szovjet film. 7 órakor: TRÓN, AVAGY A SZÁMÍTÓGÉP LÁZADÁSA. Sz., mb., amerikai film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: ELLENCSAPÁS. Sz., szovjet film. Stúdiómozi: 6 órakor: A KISÉNEK VÉGE. Sz., olasz film. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: NÉZZ KÖRÜL! Sz., szovjet film. 14 éven /előlieknek! Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: KÁRHOZAT. Magyar film. 16 éven felülieknek! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4,6 és 8 órakor: VESZÉLYES ŐRJÁRAT. Sz., mb. szovjet film. 14 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 és 8 órakor: VEZEKLÉS. Sz., mb., szovjet film. 6 órakor: Felnőtt filmklub. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 5 és 7 órakor: BOCSÁSS MEG! Sz., szovjet film. 16 éven felülieknek! UJ ITALFELEK HELVÉCIÁRÓL Megállapodás Moszkvában A megyei szakszervezetek programjában szerepel az üzemek, gazdaságok történetének, fejlődésének bemutatása. Tegnap délután a Szakszervezetek Bács-Kiskun Megyei Tanácsa székházában a Helvéciái Állami Gazdaság termékkiállítása nyílt meg, az SZMT, a Kecskeméti Táncsics Mihály Művelődési Központ, valamint a gazdaság szervezésében. A mezőgazdasági nagyüzem a bprértékesítési gondok miatt bővítette italválasztékát, természetes alapanyagú gyümölcslikőrökkel és pálinkákkal, Ezek a készítmények eddig nagyrészt exportra mentek, a tervek szerint az idén még karácsony előtt a belföldi piacot is ellátják a kiváló minőségű italokkal. Javultak a külföldi ■ értékesítési lehetőségek is. A napokban a gazdaság igazgatója, dr. Mészáros István Moszkvában értékesítési megái-' lapodást kötött. A bemutatót tetszetős fotók egészítik ki, amelyeket a Táncsics Mihály fotóklub tagjai készítettek. Slavonits István, az állami gazdaság pártbizottságának titkára megnyitójában köszönetét mondott a közreműködőknek. A kiállítás naponta 9^-18 óráig tekinthető meg. K, S. NAPTAR 1988. november 5., szombat Névnap: Imre Napkelte: 6 óra 34 perc Napnyugta: 16 óra 22 perc Holdkelte: 2 óra 06 perc Holdnyugta: 14 óra 32 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország területére ma estig: Országszerte napos, száraz idő várható. Erős éjszakai lehűlés után délután is csupán 5 fok körül alakul a hőmérséklet. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főúllomús jelenti: November 3-ún Kecskeméten a középhőmérséklet 3,9 (az 50 éves atlag 7,3), a legmagasabb hőmérséklet 4,8 fok volt. Ä nap 0,3 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 2,8, 13 órakor 3,4 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2,8 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1033,7 millibar — emelkedő — volt. November 3-án Raján a középhőmérséklet 5,1 (az 50 éves átlag 8,0), a legmagasabb hőmérséklet 7,0 fok volt. A nap 0,5 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 1,8, 13 órakor 4,1 fokot mértek. A tengerszintre átszámított légnyomás 1033,2 millibar — emelkedő — volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a 44. lottójátékhéten 5 találatos szelvény nenrvolt. A 4 találatos szelvények nyereménye egyenként 109 696 forint, a 3 találatos szelvények nyereménye egyenként 911 forint, a 2 találatosoké 36 forint. (Emlékeztetőül a nyerőszámok: 24, 27, 49, 52, 80). Megyénk az országos sajtóban .• Ország-Világ 1988. 44. szám: Varjú Frigyes: Régi nyomvonal, új gondolkodás? Rázós úton. (Az M5-ÖS autópálya kecskeméti bevezető szakaszának ügye-) . Magyar Ifjúság, 1988. 45. szám: Merényi Miklós: Oké előtt Bács-Kiskunbarií (Molnár Mihály, a Bács-Kiskun megyei KISZ-bizottság első titkára nyilatkozik.) MHSZ-Élet, 1988. 21. szám: Gémes Gábor: Hogyan épült lőtér Szánkon? —- Gémes Gábor: Katonai pályairányítási kabinet Kecskeméten. (Az MHSZ megyei székházában.) Alföld, 1988.11. szám: Pintér Lajos: Holdmívesek. (Vers). Fjlatéliai Szemle, 1988. 10. szám: Gál Endre: A bíráló szemével. (A Szocfilex ’88 bélyegkiállítás versenyértékelése.) S| Jubileumi rendezvények. (Á Kecskeméten rendezett Szocfilex ’88 nemzetközi bélyegkíállítás eseményeiről.) Reform, 1988.1/3. szám; Pu- lai Sára: Mondja, kedves Henrik bácsi: jó-e 1Ö7 évesnek lenni? (A Soltvadkerten élő legöregebb magyarról.) A találékony Ljazgin lakatos kulcsot készített. Egyáltalán nem olyanra sikerült, mint kellett volna. Ljazgin lakatos hunyorogva ránézett és megszólalt: — Lehet, hogy ez egy másik zár kulcsa? És nekiállt egy másik zárát készíteni. De a zár sem olyanra sikerült, mint gondolta. Egyetlen ajtóba sem passzolt. Ekkor Ljazgin kitalált egy különös ajtót, amelybe belefért a zár. Az ajtó olyanra sikeredett, hogy különleges ház kellett hozzá. Ljazgin kiötlötte a megfelelő házat, de nem illett egyik városba sem. Mire a nap véget ért, Ljazgin dilemmába esett: vagy meg kell változtatni valamit a naprendszerben, vagy új kulcsot kell készíteni. I Ljazgin természetesen az elsőt választotta. ■ Holnap kezdi. Alekszandr Dudoladov (Horváth Lilla fordítása) PIACI KÖRKÉP Árak Kecskeméten (forint/kilogramm) Élő csirke Élő tyúk Élő kacsa Vágott csirke Tejföl (liter) Juhtúró Tojás (db) Burgonya Sárgarépa Petrezselyem Vöröshagyma Fejes káposzta Saláta (db) Karfiol 54 59 53 100 70 100 3—3,50 8—10 8—10 15—25 8—10 8—10 6—8 15—20 Paradicsom Paprika 20—25 8—25 Primőr paprika (db) 2—3 Uborka 35—40 Sóska 40 Gomba ... 120 Szőlő 25—35 Mák 100—120 Árak Baján Élő csirke Élő tyúk Élő kacsa Tejföl (liter) Tehéntúró Tojás (db) 60 50 60 60 50 3—3,40 Burgonya Sárgarépa Petrezselyem Vöröshagyma Fejes káposzta Saláta (db) Karfiol Paradicsom Zöldpaprika Főzőtök Uborka Hónapos retek (csomó) 5 Fokhagyma 60 Sóska 40 Szőlő 15—20. Savanyúkáposzta 26 8—10 14 25 ' 12 8—10 6 18—20 30 10—30 5 25 Emlékezés az ellenforradalom mártírjaira Az 1956-os ellenforradalom mártírjaira emlékeztek tegnap délután Kecskeméten, a városhaza előtti emlékműnél. Felcsendültek a Himnusz hangjai, majd megkoszorúzták az emlékművet. Koszorút helyeztek el a lakókörzeti pártbizottság, a kertészeti főiskola MSZBT-tagcsoportja, a magyar és a szovjet fegyveres testületek, valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége helyi szervezetének képviselői. Ezt követően a lakosság küldöttei virágokat helyeztek el a márványtáblánál. A megemlékezés az Intcrnacionálé hangjaival ért véget. — FOGADÓNAPOK. A megyei tanács személyzeti és oktatási osztályvezetője kedden, az ipariosztály-vezető szerdán fogadja az ügyfeleket. A tisztségviselők közül dr. Geri István elnök- helyettest csütörtökön, november 10- én lehet felkeresni. — Képviselői fogadóórák. Dr. Horváth László országgyűlési képviselő november 9-én 9-tol 12 óráig Pctőfi- szálláson a községi tanácsnál, 13-tól 16 óráig pedig Pálmonostorán ugyancsak a tanácsházán fogadóórákat tart. — Vásárnaptár. Holnap drszágos állat- és kirakodóvásárt rendeznek Izsákon, Kiskunfélegyházán, Tiszakécskén pedig autóvásárra várják az érdeklődőket. — A BAJAI Ady Endre Városi Könyvtárban Bartók hazatérése címmel Lukin. László zenepedagógus tart előadást kedden 18 órakor. — Lakáspolitikai fórumot rendez a Kecskeméti Szalvay Mihály Ifjúsági Otthonban az értelmiségiek klubja november 8-án 18 órakor. — Tűzriadó. Eddig ismeretlen okból csütörtökön Lajosmizsén, a Bene 555. szám alatt kigyulladt Csontos Gyula favázas, fóíiaborítású csirkeólja. A bent levő olajkazán, benzines szivattyú, itató és ötven mázsa csirketáp a lángok martalékává vált. Két pb- gázpalack pedig felrobbant. A tulajdonost 150 ezer forint kár érte. A tüzet a kecskeméti állami és a lajosmizsei önkéntes tűzoltók éloltották. — Csodálatos élővilág címmel diapo- ráma-show-ra kerül sor Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában november 8-án, kedden 17 órai kezdettel. Az előadó: Magyar Ferenc. — ÚJ HOFI-KABARÉ. Kedden este 9 órakor Hajóson a helyi művelődési házban Hofi Géza új kabaréműsorával lép közönség elé, amit a neves humorista műsorának címe is jelez: Új Hofi-kaba- ré. — November 3-án, csütörtökön délután Kiskunmajsa Külterületén Vácz István 36 éves solti lakos (Gyöngyvirág utca 1.) nem a látási viszonyoknak megfelelően vezette a személygépkocsiját es elütötte a kerékpárján közlekedő 53 éves Dabis Istvánt (Kiskunmajsa, Kígyós '230.), aki a helyszínen életét vesztette. — A tompái határátkelőhely átalakítási munkálatai miatt november 8-a és- december 23-a között az említett tele-, pülésen —r mint azt a Vám- és Pénzügyőrség Bács-Kiskun és Szolnok Megyei Parancsnoksága közli — torlódásra kell számítani a magyar—jugoszláv határforgalomban. — Az üzletek nyitva tartásáról szóló, november 3-ai információnkból egy sor kimaradt. Helyesen tehát: november 6-án, vasárnap a vendéglátó egységek, a dohány-, édesség- es virágboltok, valamint a vasárnap egyébként nyitva tartó élelmiszerboltok vasárnapi nyitva tartás szerint üzemelnek, minden más üzlet, áruház zárva lesz, A kijelölt vendéglátóhelyek tejet, kenyeret és péksüteményt árusítanak. ( Keddi lapszámunkból I Lapunk legközelebbi száma november 8-án, kedden jelenik meg. A negyedik oldalon bemutatjuk Horváth Attilát, a kecskeméti Katona József Múzeum régészeti osztályának vezetőjét, aki az utóbbi években Or- goványon, Kunadacson, Kunpeszéren, Hetényegyházán és Kunszentmikló- son feltárt régészeti leleteket rendezi. Irójegyzetünk címe: Füzetek. A létszámcsökkentés az ittmaradók érdekében történik, mondja az Agrikon kiskunmajsai gyárában Kálmán Lajos gépkezelő. Az ötödik oldalon olvasható cikkünkből kiderül, hogy a gyár a közeljövőben negyvennel csökkenti dolgozóinak létszámát. Ugyanitt olvashatjuk mezőgazdasági publicisztikánkat, melynek cfme: Felszámolást vagy támogatást? Arról is az ötödik oldalon értesülhetünk, hogy az OKHB kecskeméti bankszervezete bekapcsolódott a könyvkiadásba, A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6, 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató 'Telefon: 28-7.77 ^ ^ 1988. XI. 5-én, megrendelés sorszáma: 830010 Szerkesztőség és kiadóhivatal elme: ; , 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/Á 6001' Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Terjeszti a Magyar Posta 1 . Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft, ' . negyedévre: 129,— Ft, 1 félévre: 258,—Ft, egy évre: 516, - Ft. HU ISSN 0133 — 235x