Petőfi Népe, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-01 / 235. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1988. október 1. A REFORM JEGYÉBEN Ülésezett a KKP Központi Bizottsága Várkonyi Péter megbeszélései Várkonyi Péter külügyminiszter csü­törtökön találkozott Diego Cordovez ecuadori és Rodrigo Madrig al Nieto Costa Rica-i külügyminiszterrel. La­tin-amerikai partnereivel áttekintették kétoldalú kapcsolataink helyzetét, a nemzetközi kérdések között különös figyelmet szenteltek a közép-amerikai térség témakörének. * Külügyminiszterünk megbeszélése­ket folytatott Csői Kvang Szu dél­koreai külügyminiszterrel, valamint a Koreai NDK külügyminiszterének első helyettesével. A találkozón a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésének lehe­tőségeit tekintették át, és megvitatták a koreai félsziget helyzetével összefüggő kérdéseket is. Várkonyi Péter megerő­sítette, hogy magyar részről támogat­juk mindazokat a javaslatokat, ame­lyek a koreai félszigeten uralkodó fe­szültség csökkentését, illetve felszámo­lását célozza, és amelyek a koreai nép érdekeit szén} előtt tartva járulnak hoz­zá a probléfiia megoldásához szükséges feltételek megteremtéséhez. Magyar főkonzulátus Vietnamban Pénteken Ho Si Minh-város- ban megnyílt a Magyar Nép- köztársaság főkonzulátusa. A dél-vietnami nagyváros ki­emelkedő szerepet játszik a ma­gyar—vietnami együttműkö­désben. Jelentős Ho Si Minh- város nemzetközi tevékenysége is, több szocialista és tőkés or­szág működtet itt főkonzulá­tust. Az új magyar külképvise­letet Lennert István főkonzul vezeti. Tegnap befejezte ötnapos ülését a Kínai Kommunista Párt Központi Bi­zottsága. A plénumon elfogadott hatá­rozat szerint az elkövetkező két évben a reform és az építés területén a hang­súlyt a gazdasági körülmények megja­vítására és a gazdasági rend kiigazítá­sára helyezik. Az ülésről kiadott közlemény rámu­tat, hogy az említett célkitűzések megva­lósítása érdekében erőfeszítéseket kell tenni a társadalmi fogyasztás csökken­tésére, az infláció megfékezésére, a gaz­dasági tevékenységben mutatkozó za­varok felszámolására. Növelni kell a mezőgazdaság és a melléküzemek ter­melését, a könnyűipar és az energia-, ü- letve az alapanyagipar teljesítményét. Ezeknek a célkitűzéseknek a valóra vál­CHILE: Pokolgépes robbantások színhelye volt péntekre virradó éjjel Santiago, Valparaiso és Punta Arenas — közölte a chilei rendőrség. , A merényletek egybeestek Pinochet tábornok televíziós kortesbeszédével. Pinochet ebben bocsánatot kéri a chi­leiektől, „ha az elmúlt másfél évtized­ben valami rosszat tett volna”. Közölte velük, hogy nem tartja magát diktátor­nak, hanem inkább olyan embernek, aki kész életét is feláldozni népéért. Emlékeztette őket a „polgárháború el­kerülésére” (így nevezi Pinochet az Al- lende-kormány megdöntését — a tud. megj.), továbbá az ellene elkövetett si­kertelen merényletre. Figyelmükbe ajánlotta azt, amit ő a kormányzása alatt elért gazdasági eredményeknek, szociális vívmányoknak, és a szabad­ság bővülésének tart, felszólítva hallga­tóságát, hogy gondoljanak erre a nép­szavazáskor. tása hosszú távra szóló erőfeszítést igé­nyel, a jó eredmények biztosítása szem­pontjából kritikus időszaknak számít az elkövetkező két esztendő. A jövő évben kisebb ütemben hajtanak végre árrefor­mot és megfelelő erőfeszítéseket tesznek annak biztosítása végett, hogy az árak emelkedése kisebb legyen az idei évi emelkedésnél—mutat rá a közlemény. A központi bizottság ülésén megvi­tatták és elfogadták azt a beszámolót, amelyet Csao Ce-jang pártfőtitkár ter­jesztett elő. A központi bizottság ülésén aláhúz­ták, hogy a most következő két év cél­kitűzéseinek megvalósításában fontos feltétel és biztosíték a párt vezető szere­pének az erősítése. Ennek érdekében meg kell erősíteni a pártfegyelmet, a A chilei rendőrség 12 ezer ember kö­zött végzett felmérést S! referendum ki­látásairól s eszerint a választók 53,25 százaléka Pinochetre Részül szavazni. Ezzel szembén egy észak-amerikai spa­nyol tv-hálózat 59 százalékosra veszi a tábornok vereségét. Juan Francisco Fresno bíboros, santiagói érsek felszólította honfitár- . „hagyják abba a gyűlölködést és ekedjenek felül sérelmeiken” s úgy vélte, hogy a népszavazás lehetőséget teremt a nemzetet érintő nagy dönté­sek kialakításában való nagyobb rész­vételre. A Manuel Rodriguez gerillaszerve­zet radikális szárnya Bonnban csütör­tökön bejelentette, hogy akciókat fog végrehajtani a népszavazás alatt és utá­na. A szervezet mérsékeltebb szárnya viszont Santiagóban közölte, változat­lanul tartja magát az akciók szünetelte­téséhez. demokratikus centralizmust és általá­ban növelni kell a pártszervezetek haté­konyságát, előtérbe állítva a párttagok példamutatását. Meg kell erősíteni a demokratikus ellenőrzést és a törvé­nyességet, fegyelmi és nevelési eszkö­zökkel kell leküzdeni a korrupciót, biz­tosítani kell a párt- és az állami vezetés becsületességét és tisztaságát. Az ülés résztvevői hangsúlyozták, hogy a szocializmus alapvető feladata a termelőerők fejlesztése. Ehhez azonban elengedhetetlen feltétel a ragaszkodás a négy alapelvhez — a kommunista párt vezető szerepéhez, a szocialista úthoz, a népi demokratikus diktatúrához, a mar­xizmus—leninizmushoz és a maocetun- gi eszméhez —, valamint a reform és a külvilág felé nyitás politikájához. KÍNA—VIETNAM Enyhülő kapcsolatok? Bár a két ország között prob­lémákkal terhes a viszony, igen meleghangú táviratot küldött a hanoi Vietnami—Kínai Baráti Társaság a kínai partnerszerve­zetének. A kínai nemzeti ünnep alkal­mából küldött üdvözletét a viet­nami lapok szó szerint ismerte­tik. A távirat—1978 óta először használva az „elvtárs” szót — megállapítja, hogy Kína nagy eredményeket ért el a nép szor­galmával és alkotó szellemével. Emlékeztet a vietnami és a kínai nép hagyományos barátságára, együttműködésükre a forradal­mi harcokban és a szocialista építőmunkában. A vietnami sajtó egyébként 1986 közepe óta felhagyott a ko­rábbi élesen Kína-ellenes propa­gandával. A baráti társaság is ekkor újította fel működését. Pokolgépes robbantások és a diktátor bocsánatkérése HETI VILÁGHÍRADÓ AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA SZOMBAT: A burmai ellenzék vezetői megalakították a Nemzeti Egységfront a Demokráciáért nevű szervezetet. -— Százötven ellenzéki tüntetett Prágában. — Közölték, hogy erdélyi magyarok menekültek a szófiai magyar nagykövetségre. — Bukarestben bejelentették, hogy Nicolae Ceausescu rövidesen Moszkvába és Pekingbe látogat. — A dalai láma elfogadta a közvetlen tárgyalásokról szóló kínai ajánlatot. VASÁRNAP: Közzétették Mihail Gorbacsov két nappal korábban elhangzott, sajtóval foglalkozó beszédét. — Az amerikai elnökjelöltek első televíziós vitája. — Vajdasági vezetők állásfoglalása a jugoszláviai politikai helyzetről. — A liba­noni helyzet rendezését sürgetve, az Arab Liga főtitkára felhívást intézett az arab országokhoz. — A Szovjetunióban megemlékeztek a Babij Jar-i náci tömegmé­szárlás áldozatairól. HÉTFŐ: Brüsszelben aláírták az EGK és Magyarország egyezményét. — Az ENSZ-közgyűlés ülésszakán Reagan elnök beszédével megkezdődött a politikai vita. — A VSZ és a NATO képviselői újabb konzultációt tartottak Bécsben. — A LEMP KB ülésén Rakowskit jelölték miniszterelnöknek. — Horvát és szlovén pártvezetők nyilatkoztak a szerb nacionalizmus veszélyeiről. — Az Európai Parla­ment nyolctagú küldöttsége Bukarestbe érkezett. — Csurbanov volt belügyminisz­ter-helyettes vallomása az ellene indított perben. KEDD: Sevardnadze beszéde az ENSZ-közgyűlés ülésszakán. Csehszlovák kor­mánybiztos nyilatkozott a Bős—Nagymaros vízi erőműről. — Varsóban a szejm Rakowskit választotta meg miniszterelnöknek. — Újabb izraeli légitámadás Liba­non ellen. — Négyoldalú tanácskozás kezdődött Brazzaville-ben Namíbia jövőjé­ről. ‘^. Phomvihane laoszi miniszterelnök moszkvai tárgyalása. — Moszkvai sajtótájékoztató a Karabahban bevezetett rendkívüli intézkedésekről. SZERDA: Gorbacsov és Honecker megbeszélése Moszkvában. — Washington­ban szankciót szavazott meg a képviselőház Irak ellen. — Az Emberi Jogok Nemzetközi Társasága memorandumot hozott nyilvánosságra a román falurom­bolásról. — Ahromejev szovjet vezérkari főnök Stockholmba érkezett.. vgXBrit diplomatákat utasítottak ki Prágából. — Rakétatámadást hajtottak végre Kabul ellen. CSÜTÖRTÖK: Cape Canaveralban felbocsátották az amerikai űrrepülőgépet. ■— Mitterrand beszéde az ENSZ-közgyűlés ülésszakán. Újabb forduló kezdő­dött a bécsi haderőcsökkentési tárgyaláson. — Véget ért a Valutaalap'es a Világ­bank közgyűlése. — Rakowski megkezdte kormányalakítási tárgyalásait. — El­utazott Moszkvából Erich Honecker. PÉTEK: A pártapparátus átalakításáról tárgyalt az SZKP Központi Bizottsá­ga. — Jaruzelski munkalátogatást tett Szófiában. A hét két kérdése 1. Népszerű lesz-e Rakowski? „Kaszkadőri feladat ma az ország kormányrúdjához állni” — nyilatkozta kedden Mieczyslaw Rakowski, Len­gyelország kedden megválasztott új mi­niszterelnöke, akit már a nyolcvanas évek elején is „válságpolitikusként” is­mert meg a közvélemény. Most, a ne­hezen megfékezett sztrájkhullám után rendkívül feszült a helyzet, bár a prob­lémák nyilván nem olyan súlyosak, mint 1981-ben voltak. Akkor egyene­sen „öngyilkossági kísérletnek” tartot­ták Rakowski barátai azt, hogy felelős beosztást, miniszterelnök-helyettesi tisztséget vállalt Jaruzelski kormányá­ban. Most is nagyon nehéz feladatokkal kell szembenéznie az új kabinetnek. Nem véletlen, hogy Rakowski elődje, Zbigniew Messner széles mosoly kísé­retében vált meg hivatalától, s búcsú­beszédében is megjegyezte: „a kormány, megy, a problémák maradnak”. A len­gyel társadalom még ma is megosztott, s mindén felelős vezető tudja, hogy a régi módon már nem lehet az országot vezetni, régi eszközökkel semmiképp sem lehet érvényre juttatni a mindunta­lan hangoztatott reformtörekvéseket, A lengyel vezetés ezért szeretne meg­nyerni magának minden olyan politi­kai erőt, amely képes arra, hogy hozzá­járuljon a gazdasági-társadalmi prob­lémák enyhítéséhez, megoldásához. Lengyelországban ma már mindenki arra számít, hogy az új kormány az # Rakowski új lengyel miniszterelnök kormányalakítási tárgyalásai során Alfred Miodowicz-cal, a szakszervezetek (OPZZ) elnökével folytat megbeszélést. előzőnél sokkal szélesebb társadalmi bázisra épít majd. Biztató jel, hogy megkezdődött a párbeszéd Kiszczak tábornok-belügyminiszter és Walesa, a Szolidaritás egykori vezetője között, s már nem tartják kizártnak azt, hogy valamilyen formában engedélyezik majd a Szolidaritás működését. Ettől a véleménytől persze némiképp eltér a legális szakszervezet által megfogalma­zott álláspont, miszerint „nincs vissza­térés az 1981-es formációhoz”. Szeret­ne részt vállalni a kormányzásból több más politikai erő, például a Parasztpárt és a kisiparosokat és értelmiségieket tömörítő Demokrata Párt is. Nagy kér­dés persze az, hogy ezek a pártok képe­sek lesznek-e mozgósítani a társadalom szélesebb rétegeit is a kevéssé népszerű, de valószínűleg elkerülhetetlen intézke­dések támogatására. Az új kormányfő hivatalba lépése­kor beszédet mondott Jaruzelski, a LEMP KB első titkára is. „Az ellenzék részvételével meghirdetett politika csak azokat lephette meg, akik nem vették komolyan az 1981-ben megkezdett megegyezési irányvonalat” — mondot­ta Jaruzelski, de nyomatékosan leszö­gezte, hogy a lengyel vezetés nem hátrál meg, ha „kisebb csoportok nyomást akarnak gyakorolni rá”. 2. Mit tartalmaz a Közös Piaccal kötött egyezményünk? Nem túlzás azt állítani, hogy hazánk ismét felhívta magára a világsajtó fi­gyelmét, amikor Brüsszelben aláírták Magyarország és a Közös Piac keres­kedelmi és gazdasági együttműködési egyezményét. Világhírügynökségek elsősorban azt emelték ki, hogy a Közös Piac most először kötött átfogó megállapodást egy szocialista országgal, új szakaszt nyitva ezzel a kelet-európai országok­kal folytatott kapcsolatokban. Romá­nia és az EGK között létezett ugyan megáflapodás, de az csak ipari termé- kekre/vonatkozott, s az egyezmény ki- szélesítéséről szóló újabb tárgyalások holtpontra jutottak. Az EGK közben egy sor más szocialista országgal is megbeszéléseket folytat, s a legna­gyobb esélye Csehszlovákiának van ar­ra, hogy rövid időn belül megállapodás jön létre. Brüsszel nyitott Latin-Ameri­kai felé is: bejelentették, hogy kapcso­latot hoznak létre Kubával is. Willy De Clercq, a brüsszeli bizottság külkapcsolatokért és kereskedelempoli­tikáért felelős tagja elismerte: „három évtized után épp ideje volt annak, hogy az EGK normalizálja kapcsolatait”. Willy De Clercq mindamellett hozzá­fűzte, hogy „sem egy kereskedelmi egyezmény, sem egy közös nyilatkozat nem hozhat csodát, nem változtathatja meg az alapvető gazdasági feltételeket”. A nyugat-európai gazdasági integrá­ció fokozatosan bővítette együttműkö­dését a Közös Piacon kívüli országok­kal: először azokkal a nyugat-európai országokkal valósította meg a nyitást, amelyek nem tagjai az EGK-nak, most pedig a KGST tagállamai vannak so­ron. Jelenleg a Közös Piac áruforgalmá­nak még csak mintegy hét százalékát te­szi ki a KGST-tagországokkal folyta­tott kereskedelem, amit épp a volumen kicsiny volta miatt viszonylag könnyen lehet bővíteni. Ugyanakkor tisztán lát­ják azt, hogy a gazdasági kapcsolatok je­lentősebb kiszelesítése aligha valósítna-, tó meg egyhamar, s ahogy Brüsszelben fogalmaztak, a szociaEsta országok iránti nyitást „középtávú beruházás­nak” tekintik. Magyar részről is leszö­gezték, hogy ez az egyezmény inkább csak lehetőséget teremt a kapcsolatok bővítésére, s önmagában nem teszi lehe­tővé a forgalom ugrásszerű bővítését. Az egyezmény ugyan rögzíti, hogy 1995- ig, illetve egyes termékek esetében már 1992-ig feloldják a mennyiségi korláto­zásokat, ez nem jelent preferenciát, vi­szont biztosítja azt, hogy Magyarország egyenlő jogokat élveznet a kereskede­lemben. Emellett a kereskedelmen kívül ösztönzik a vállalatok közötti együtt­működést, vegyes vállalatok létrehozá­sát is, ami a magyar gazdaság számára nagy lehetőséget, de egyúttal természe­tesen nagy kihívást és kemény versenyt is jelent. b. Walkó György Grósz Károly fogadta Philipp Jenningert Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke pénteken a Parlament­ben fogadta Philipp Jenningert, a Német Szövetségi Köztársaság Szövetségi Gyűlésének (Bundestag) elnökét. A szívélyes légkörű megbeszélésen részt vett Stadinger István, az Országgyűlés elnöke. Jelen volt Hans Alfred Steger, az NSZK budapesti nagykövete. Berecz János Szolnok megyében Berecz János, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára pénteken Szolnok megyébe látogatott. A vendéget az egyik szolnoki kato­nai alakulatnál Szabó István, a megyei pártbizottság első titkára, Mohácsi Ottó, a megyei tanács el­nöke, valamint Györgyi Béla altá­bornagy, az MSZMP néphadsere- gi pártbizottságának első titkára fogadta. Ezt követően Berecz Já­nos részt vett az alakulat megala­kulásának negyvenedik évforduló­ja alkalmából rendezett ünnepi ál­lománygyűlésen. A Politikai Bizottság tagjának programja a Killián György Repü­lő Műszaki Főiskolán folytató­dott. Ott Zsemberi István vezérőr­nagy, a főiskola parancsnoka mu­tatta be a hivatásos tisztek és tiszt- helyettesek képzésére hivatott in­tézményt. Berecz János ezt követő­en a főiskolán rendezett aktívaér­tekezleten előadást tartott az idő­szerű bel- és külpolitikai kérdések­ről. (MTI) Határozottabb érdekvédelmet követel a tagság (Folytatás az 1. oldalról) sek. A nyelvtanárok eltérő bérezésére, az egyeníősdihez vezető béremelésekre hivatkozott és a túlóradíjak adóztatá­sát kifogásolta. Aradi Laszlóné 16 500 élelmiszer-ipari dolgozó képviseletében szólt, az inflációs folyamat megállítá­sát, bérreformot követelve, a súlyos helyzet reális értékelését és hatékony intézkedéseket sürgetve. Szakolczai Pál, a megyei pártbizott­ság titkára fölszólalásában többször hangsúlyozta: a szakszervezetek me­gyei tanácsa tagjaként mondja el né­hány felvetődött kérdésről a vélemé­nyét. Noha egyetértett az életszínvonal romlását bíráló felszólalásokkal, hang­súlyozta, hogy csak a meglévő anyagi javak oszthatók el, következésképpen jobban kell dolgozni. Véleménye sze­rint számos feszítő gond a vállalaton belül megoldható, nincs értelme azon- nala kormányzattól kőyét’eJpi kedést, többször kell mé&ísérelni a he­lyi érdekegyeztetést. PéTdákent'á ‘88-í: kunsági olajbányászok kedvezően elin­téződött hűségberügyét említette. Han- ’ goztatta: meg kell becsülni a különvéle­ményeket, elsősorban érvekkel szorít­hatók vissza az esetleges téves, netán öncélúan ellenzéki megnyilatkozások. Újra szót kért Aradi Laszlóné, aki sze­rint, b-t is kell mondania a szakszerve­zetnek, ha á-t mondott, vagyis bejelen­tette bérreform tervezését. Elvesztheti a megcsappant bizalmat a szakszerve­zet, ha nem képviseli határozottabban korábbi álláspontját. A dolgozók úgy vélik —- hangoztatta —í*hogy az elhi­bázott adórendelet miatti termeléski­esés érzékenyebben sújtotta a népgaz­daságot, mint az elmaradt adóbevéte­lek. A megyei pártbizottság titkára vá­laszában elismerte a jogos igényeket, de ismételten a gazdasági realitásokra utalt. Kifejezte reményét, hogy a szak- szervezeti fórumokon elhangzott javas­latok közül az eddigi gyakorlatnál töb­bet látnak viszont az országos progra­mokban. Sonkoly László a kormány'és a SZOT kapcsolatainak javítását sür­gette. Dr. Kőrös Gáspár zárszava szerint csak akkor foglalhatnak érdemben ál­lást ár- és bérvitákban a dolgozók, ha több információt kapnak nemzeti költ­ségvetésünkről, jobban megismerhetik a nemzeti jövedelem forrásait. Élesen bírálta a jelenlegi helyzetért a munká­sokat elmarasztaló Velerttériyeket. 'Az ülés résztvevői kisebb módosítá­sokkal elfogadták - a szakszervezetek megyei tanácsának a SZOT megújulási programjáról kialakított állásfoglalá­sát. (A dokumentumot hétfői szá­munkban közöljük.) Slavitsek Endre városi titkár előter­jesztésében a Szakszervezetek Kecske­mét Városi Bizottságának munkájáról tájékozódott az SZMT. Részletesen foglalkoztak a nyugdíjasok megsegíté­sének tapasztalataival, valamint az alapszervezetek és a városi bizottság kapcsolatával. Heltai Nándor Múzeumok, műemlékek hónapja (Folytatás az 1. oldalról) január 29-éig tekinthető meg. Ugyan­csak a Kecskeméti Galériában október 20-án délután 4 órakor a Kép és világ­kép című előadás-sorozat nyitányaként dr. Keserű Katalin művészettörténész beszél a 20. századi magyar festészet egyik kiemelkedő alakjáról, Gulácsy Lajosról. A Magyar Naiv Művészek Múzeu­mában október 9-éig látogatható az Indiánt tolláról című kiállítás. Ezt kö­vetően Maria de Pos Ausztriában élő magyar származású festőművésznő ké­peit nézhetik meg az érdeklődők de­cember 11-éig. A Szórakaténusz Játék­múzeumban meghosszabbították A rendíthetetlen ólomkatona tündöklése és bukása elnevezésű tárlatot, ahol egy gödöllői gyűjtő katonafigurái állnak glédában. A múzeumi hónap műtár­gyaként egy 1922-ből származó Kam­mer és Reinhardt műhelyében készült baba látható. Kiskunfélegyházán, a Kiskun Múze­umban a napokban nyílt meg a ma­gyarországi tetoválásokat bemutató ki­állítás, melynek nagy sikere volt már Kecskeméten és Budapesten. Félegy­házán is megtekinthetők az egykori Börtönügyi Múzeum megmentett üvegnegatívjai. Október 31-én, hétfőn este hat órakor a Hazafias Népfront előadótermében Horváth Zoltán füg­getlenségi politikus pályájáról, életéről, tevékenységéről beszél Fekete János, Fekete Pál és Fazekas István. Kiskunhalason, a Thorma János Múzeumban Erdély-témakörben szer­veznek régészeti, néprajzi, építészeti és művelődéstörténeti előadásokat. Szalkszentmártonban, a Petőfi Sándor Emlékmúzeumban október 8-án este hat órakor tartják az intézmény baráti körének közgyűlését, Balogh Mihály gimnáziumi tanár pedig Petőfi korára vonatkozó adatokat közöl, melyekre a kunszentmiklósi Damjanich János Gimnázium könyvtárában .bukkant. Október 29-én a helyi Petőfi Baráti Kör és a HNF Petőfi Társaságának egész napos rendezvénye lesz Erdélyért címmel. Az októberi múzeumi és műemléki hónapra megjelenik egy kiadvány, melyben a megye összes közgyűjtemé­nyére vonatkozó információ, rövid ki­állításbemutató és program is szerepel. B. T. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Burgenlandi magyar rendezvények „Szentistváni örökségünk” címmel háromnapos magyar nemzetiségi rendez­vénysorozat kezdődött pénteken Burgenland osztrák tartományban. A burgen­landi magyar kultúregyesület által szervezett eseménysorozat megnyitó ünnepsé­gét Felsőőr (Oberwart) városban tartották, s ezen megjelent és beszédet mondott Hans Tuppy osztrák tudomány- és kutatásügyi miniszter, valamint Nagy János bécsi magyar ilagykövet is. •Drágulnak a gázkészülékek A Fegyver- és Gázkészülékgyár, a Lampart Budafoki Leányvállalat és a forgal­mazó kereskedelmi vállalatok közük, hogy az import és a hazai alapanyagok áremelkedése miatt a gázkonvektorok, gázkandallok és a Siesta gázfűtőkészülé­kek fogyasztói ára október l-jétől 6—11 százalék közötti mértékben emelkedik. • Repülőjegyár-emelés Az illetékes magyar árhatóság rendelkezése alapján október l-jétől 10 százalék­kal emelkedik a bármely légitársaságnál vásárolt, Magyarországról kiinduló for­galomban érvényes repülőjegyek forintára. Nem vonatkozik az áremelés a szocia­lista országok állampolgárainak szocialista országokba történő utazásaira. (MTI) t * 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom