Petőfi Népe, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-10 / 217. szám

1988. szeptember 10. • PETŐFI NÉPE • 3 ARCOK A KÖZÉLETBŐL yy Ő volt az én tanító nénim is! yy Lámpásnak nevezték egykor a falusi tanítót. Jámbor Andrásáé ladánybenei alsó tagozatos nevelő pályáját végigkö­vetve a Templom dűlői tanyasi is­kolától a pár hete átvett Népfront Munkáért kitün­tetés bronz foko­zatáig, ezt a ha­sonlatot ma már megkopottnak érzem. Valamivel nagyobb fényfor­rás az, amivel ö az elmúlt har­minc esztendő­ben községének lakóit segítette az alapműveltség megszerzésében és az összetarto­zásban. Csaknem nyolcszáz gyere­ket tanított — né­melyik családból egy-egy tanítvá­nyának az uno­kája is tőle tanul­ja a betűvetést. Fő hivatása mel­lett volt KISZ­titkár; vezetett kézimunkaszakkört; lo­vas kocsin utazott amatőr színjátszó társaival szerepelni; s hogy oldottabb hangulatban folyjanak a szülők közti beszélgetések, teadélutánokkal talált erre alkalmat. Mielőtt szót váltottam vele munka­helyén, a Ladánybenei Általános Isko­lában, találkozásunkat szerepcsere előzte meg. Az igazgató, Kolinászi De­zső ment Jámborné osztályába, hogy az 1958 óta tanító kollégája jöhessen a kérdéseimre válaszolni. — Nem hagyják magukra a tanuló­kat, látom. — Ez természetes — válaszolta —, hiszen a gyerekek érdeke mindennél előbbre való. Megszokták, hogy mi­helyt becsöngetés után leülnek a he­lyükre, rögtön kezdődik az óra. — Kezdjük akkor a mi óránkat is! Milyen tekintélyt szerzett magának, s mennyire ismerte meg az embereket harminc év alatt? Hallgatnak rám én ezt tartom a legnagyobb tekintélynek. Jól ismer­jük egymást a szülőkkel, gyorsan jár köztünk az információ: ez az alapja az iskola kapcsolatának a családokkal. Itt születtem. Tudom, hogy hol rendezett és hol nem a családi élet; melyik gyerek­nek van szüksége korrepetálásra; hová menjen az ifjúsági felelősünk segítsé­get, tanácsot adni; vagy, Hogy kik ré­szesüljenek például a tanév elején a harmincezer forintos beiskolázási se­gélyből. Ilyen dolgokban nekem és a kollégáimnak tájékozottaknak kell len­nünk. Miként abban is, hogy manap­ság egy 900 forintos tréningruha vásár­lására igencsak rámegy a beiskolázási segély egy-egy szűkösebben élő család­ban! — Érzékeny a szülök gondjai iránt, mondják, hogy tanácsokat is szokott ne­kik adni az új oktatási módszerekről. Velük együtt a többi falubeli ember helyzetével is így törődik? — A katedrától a közéletig rövid az út. Az áfész ellenőrző bizottságának tagja és a községi népfront titkára is vagyok. A - népfrontban huszonhatan dolgozunk, tanácstagok is vannak kö­zöttünk: Horváth Gyuláné és Szabó Pé- terné, akik bizottságunk elnökével, Fa­ragó Lászlónéval, a szakszövetkezeti Guttyán Gyulánéval és a többiekkel részt kémek a településen lakók életkö­rülményeinek a javításából. A tavalyi falugyűlés igen emlékezetes maradt. Négyszázan jöttek el. Alig fértek be a művelődési házba! — Ennyi ember biztosan nem üres tarsollyal érkezett. Mit hallott tőlük a népfront titkára? — Járdaépítésről, az üzletek áruinak egyre emelkedő árairól és olyan, min­denkit érintő kérdésekről esett szó, mint a környezetvédelem és a közterü­letek állapota. Örömmel számoltunk be a falugyűlésnek arról, hogy az óvo­da, az iskola, a játszótér és a tanácshá­za körül társadalmi munkában össze­gereblyéztük a szemetet. Azonban több szeméttároló edényre lenne szükség az utcákon, hogy mindenhol legyen mibe belerakni a hulladékot. Úgy érzem, megértettük ott egymást a falu lakói­val, akik közül soktól olyan jól esett hallani. „Ő volt az én tanító nénim is!" — A ladánybenei értelmiségi foglal­kozásúak közt a pedagógusokat szok­ták a közéleti munkában az első helyen említeni. Jámbor Andrásáénak ráadásul földije a ladánybenei lakosság nagy ré­sze, hiszen szülőhelye is a község. Ébböl az érzelmi kötődésből mire telik még? — Megalakítottuk a Családi kör klu­bot. Sok közös élményben van részünk. Színházba és cirkuszba látogattunk el. Nyáron szalonnát sütöttünk. Télen szánkókirándulásra megyünk. Az óvo­dásokat magunk készítette ajándékok­kal lepjük meg. Népszerűek a családi hétvégék, amikor játékos sportverse­nyeket rendezünk gyerekeknek és fel­nőtteknek. Hívunk mindenkit. Vita­kört is szoktunk tartani az itteni embe­reket foglalkoztató kérdésekről. Októ­berben pedig varrótanfolyamot indí­tunk. Ezek mind olyan események, amelyekkel jobbá tehetjük Ladánybe- ne lakóinak hétköznapjait és erősíthet­jük összetartozásunkat — mondta Jámbor Andrásné. Kohl Antal KSH-felmérés a nemzetközi kooperációkról A Központi Statisztikai Hivatal felmérése szerint az ipari vállala­tok és szövetkezetek nemzetközi kooperáción alapuló termelése az 1986. évi 165,2 milliárd forintról 1987-ben 177,2 milliárd forintra bővült. A nemzetközi együttműködések keretében gyártott termékek aránya az ipar kész- és félkésztermék-értékesítésében megközelíti a 13 százalékot. Az exportált ipari termékeknek csaknem egyharma- dát, a konvertibilis elszámolású kivitelnek pedig 21 százalékát a nemzetközi kooperációban készült termékek alkotják. A külföldi vállalatokkal együtt­működve gyártott árucikkek az át­lagosnál kelendőbbek a külpiaco­kon. Tavaly a nemzetközi kooperá­ció keretében előállított ipari ter­mékek nagyobb hányadát, 59 szá­zalékát külföldön értékesítették, míg ipari átlagban az export aránya csak 24 százalék volt. A kooperáción alapuló nemzet­közi áruforgalom növekedése az el­múlt években a visszafogottabb de­viza- és importgazdálkodás, a szű­kösebb anyagi források következté­ben lelassult, de ebben a gazdasági szabályozók is közrejátszottak. Az elmúlt két évben a kooperációs áruk értékesítése az ipari átlagnál alig nagyobb mértékben, 5, illetve 7 százalékkal bővült. A nemzetközi együttműködésekben elért kedvező eredmények elsősorban a hetvenes 'évei elején, illetve második harma­dában kötött szerződéseknek kö­szönhetők. Az újabb, a nyolcvanas években létrejött megállapodások az ipar termelési és értékesítési struktúrájának alakításában, kor: szerűsítésében kevésbé meghatárö-, zók. Ezt jelzi az is, hogy míg az érvényben lévő együttműködési szerződések csaknem 70 százalékát 1981 után kötötték, addig az ezek keretében történő szállítások az összes kooperációs forgalomnak mindössze 40 százalékát jelentik. A tőkés vállalatokkal folytatott termelési együttműködések a kon­vertibilis piacokon is javítják a ha­zai iparvállalatok és szövetkezetek exportlehetőségeit; tavaly a konver­tibilis kivitel 86 százalékát ezek ke­retében bonyolitották le. Jelentős a magyar iparvállalatok és szövetke­zetek együttműködése az NSZK- beli, az amerikai és a japán cégek­kel, míg a szocialista országok kö­zül a Szovjetunió, az NDK és Bul­gária vállalataival. A nemzetközi együttműködések leggyakoribb formái a licenc- és know-how megállapodások. A ha­zai gyártásban alkalmazott külföldi licencek száma egy év alatt 728-ról 867-re, s az azok alapján előállított termékek értékesítése 88,7 milliárd -forintról 94,5 milliárd forintra emelkedett. Termékszerkezetének korszerűsí­tésében leginkább a vegyipar hasz­nosítja a külföldi műszaki ismerete­ket. A gépiparban alapvető problé­mát jelent, hogy a termékek műsza­ki megújításához leginkább szüksé­ges tőkés vásárlásokra egyre keve­sebbet fordítanak. Míg a vegyipar­ban 1986-ban és 1987-ben 435 mil­lió forintot, illetve 526 millió forin­tot költöttek tőkés országokból származó műszaki-szellemi termé­kekre, addig a gépiparban ez az összeg 343 millió forintról 276 mil­lió forintra csökkent. A külföldi szakismeretek haszno­sításában alapvető probléma, hogy a licencek átvétele nem jár azok fo­lyamatos hazai továbbfejlesztésé­vel, vagy a már korábban átvett ismeretekhez kapcsolódó újabb külföldi eredmények megszerzésé­vel és gyakorlati alkalmazásával. Ebben szerepé van annak, hogy az ipari gazdálkodó szervezeteknél a rövidtávú célok kerültek előtérbe, s a műszaki-szellemi termékek meg­szerzéséhez szükséges anyagi forrá­saik is beszűkültek. Az iparban a licenc-termékeknek mindössze egy­negyede készül az eredeti tervdoku­mentációk továbbfejlesztésével. Ebből a szempontból a gépipari vállalatok innovációs készsége az átlagosnál nagyobb, itt a továbbfej­lesztett termékek aránya meghalad­ja az 50 százalékot. Az eredeti licen­cek alapján gyártott cikkek sem mondhatók mindig a legkorsze­rűbbnek, a gyártásban alkalmazott licenceknek több mint a fele öt év­nél régebbi. NŐTT A SZÖVETKEZETI IPAR TERMELÉSI ÉRTÉKE Több áru nyugati vevőknek Az OKISZ-hoz tartozó 3300 szövet­kezet — köztük a több mint 2800 kis­szövetkezet — tevékenységének bruttó értéke az első félévben az előző eszten­dő azonos időszakáéhoz képest 15 szá­zalékkal nőtt, és meghaladta a 63 milli­árd forintot. Ennél nagyobb mértékű termelésnövekedést értek el az építő­ipari és szolgáltatási ágba sorolt szö­vetkezetek, valamint az iparon belül a híradás- és vákuumtechnikai, a mű­szer- és a vegyipari szövetkezetek. A kisszövetkezetektől származott a ter­melésnek valamivel több mint a fele. Szerepük elsősorban az építőiparban és a szolgáltató ágazatokban, valamint egyes gépipari ágazatokban volt szá­mottevő — tűnik ki az OKISZ most elkészült összesítéséből. A szövetkezetek termékeiknek és szolgáltatásaiknak zömét belföldön ér­tékesítik, kivitelük az első félévben 180,1 millió rubel és 92,4 millió dollár értékű volt. Míg az előbbi a megelőző év azonos időszakához képest 7 száza­lékkal csökkent, az utóbbi 20 százalék­kal növekedett, folyó áron és árfolya­mon számítva. A rubelelszámolású ex­port csaknem minden ágazatban visszaesett, csupán a műszeripari, vala­mint a kézmű- és háziipari szövetkeze­tek értek el említésre méltó növekedést. Konvertibilis kivitelüket legnagyobb mértékben a fafeldo%ozó- és a textilru­házat-ipari szövetkezetek fokozták. Ez utóbbiak zömmel bérmunkát vállaltak. Az OKISZ-hoz tartozó gazdálkodó szervezeteknél 1988 első félévében átla­gosan 279 ezren dolgoztak, 6,9 száza­lékkal többen, mint tavaly ebben az időszakban. Az első félévben a fizikai foglalkozásúak aránya csökkent, míg a szellemieké emelkedett. A hagyományos típusú szövetkeze­tek nettó nyeresége az egy évvel koráb­bihoz képest mintegy 31 százalékkal csökkent, kevésbé, mint ami a szabály­zók mérséklő hatását figyelembe vevő számítások szerint várható volt. A jö­vedelmezőség az előrejelzéseknél ki­sebb mértékben romlott, s az árbevétel- arányos nyereség 7,8 százalék volt. HÉT VÉGI INTERJÚ Utak a demokráciához V/an-e, s ha igen; mekkora a lehetőségük az embe­reknek, hogy az őket legközvetlenebbül érintő kér­dések eldöntésébe beleszóljanak — kérdeztük dr. Adorján Mihály kecskeméti tanácselnököt annak ap­ropóján, hogy a választóikat képviselő tanácstagok hivatalosan is tiltakoztak egy terv ellen, mely szerint az E75-ÖS nemzetközi út két kecskeméti körút mo­dernizálásával nemhogy elkerülné a várost, hanem tovább növelné amúgy is zsúfolt forgalmát. — Az Ön tanácstagtársai föl­emelik a szavukat a nemzetközi út városba való bevezetése ellen. Szerintük ez csak kárral jár, ha­szonnal nem. Egyetért az aggá- lyoskodókkal? — Tanácstagként és a tanács elnö­keként is osztom az aggodalmaikat. A kialakult helyzet cseppet sem meg­nyugtató. Önmagában már az is pót­megoldás, hogy az autópálya, az M5- ös építése helyett csak a meglevő E75- ös szélesítésére van pénz. A szakem­berek ugyan azt állították, hogy ezzel csökken a forgalom zsúfoltsága, ám az időközben elvégzett járműszámlá­lási adatok valószínűleg éppen az el­lenkezőjét fogják bizonyítani. Az ere­deti elképzelések szerint az E75-ös északon elkerülte volna Kecskemé­tet. De — erősítették meg legutóbb azon a tanácskozáson is, ahol a köz­lekedési tárca képviseletében Klézl Róbert miniszterhelyettes vett részt — az ehhez szükséges pénz sincs meg. — A Bethlen—Kuruc körút korszerűsítése tehát ekkor vető­dött fel. —T- Meg kell mondani, hogy a köz­lekedés szakemberei logikusan érvel­nek. Ha nincs pénz elkerülő szakasz­ra, a forgalom továbbra is a városon át halad, ám — teszik hozzá — nem mindegy, hogyan. Véleményük, sze­rint a Bethlen—Kuruc körút beikta­tásával a Széchenyi körút forgalma jelentősen csökkenhet. Az egész per­sze a Bethlen—Kuruc körút korsze­rűsítése nélkül nem képzelhető el — ennek pontos összegét szeptember végére számítják ki a szakértők. A költségekből mintegy 25 millió fo­rintot vállalna a minisztérium x- de ez aligha elegendő a szükséges mun­kákra, hiszen egyedül a Kaszap utcai csomópont megépítése kerül a mai árakon 27 millióba. Szerintünk azon­ban nem is elég pusztán közlekedés- biztonsági átépítést elvégezni, hanem szükséges a közműrendszer elhelye­zése is a teljes nyomvonalon — ez pedig már több száz milliós nagyság- rendű költség. — Alkalmasint ez talán máris több, mint amennyibe az elkerülő szakasz kerülne, nem? — Hát ez az, amiért városlakó­ként és tanácselnökként egyaránt el­lenzem, hogy az egyedüli és végső megoldás az legyen, hogy az E75-ös Kecskeméten haladjon át. Épp ezért tárgyalásokon a megye és a város azt a közös álláspontot képviselte, hogy ha az út mégis bejönne, akkor ez csak ideiglenes állapot legyen. — Hát ez az, amiben sokan nem hisznek. Miután minden év­ben nehezebb a helyzet, mint az előzőben, a közvélemény joggal tart attól, hogy ez esetben is vég­legest jelentene az ideiglenes. — Őszintén szólva nekem is van egy olyan érzésem, hogy talán még az én generációm sem élné meg a végle­ges elkerülő szakasz megépítését. An­nál is inkább, mert sok olyan esetet ismerünk, hogy „kötelezettségek” az örökösen „változó körülményekre” tekintettel végül mégsem teljesülhet­tek. — Ha tehát a tanácselnökön múlna, az E75-ös biztosan nem jönne be a városba. Ki fog dönteni ténylegesen? — Mindenesetre nem egy-két ta­nácsi tisztségviselő és a közlekedési tárca vezetőinek megegyezésén múlik a döntés. Mi sohasem fogunk lemon­dani az elkerülő szakasz, az Északi és a Nyugati körút megépítéséről — ez ma mintegy 200 millió forintba kerül­ne. A városnak azonban nincs pénze, bár például a Kuruc körútra — és ez mindentől függetlenül objektív tény — valóban ráférne a felújítás. Az ot­tani ipari üzemek — a Dutép, a Zöl­dért, a Tejipar és a többi — nagy mennyiségű árut szállítanak itt, s a forgalom ma épp azért jön be onnan a városba, mert az a szakasz tényleg rossz minőségű. A dolog lényege azonban nem ez, hanem az; el kell fogadni, hogy az embereknek tényle­gesen is van beleszólásuk a dolgokba, sőt: a véleményükkel számolni kell. Az tehát a legkevesebb, hogy mi ál­lásfoglalást kérve tanácsülés elé ter­jesztjük a problémát. — Nem vagyok jós, de az ered­ményt, az egyöntetű elutasítást Önnel együtt előre látom. Minde­nütt a világon kiviszik az utakat a városból, Kecskeméten se visz- szafclé forog az idő kereke. A ta­nácsülés testületi állásfoglalása kötelező jellegű? — A tanács vezetése semmi esetre sem képviselhet más álláspontot, mint választói. A várost elkerülő sza­kaszt kell megépíteni, mert ez a jövő­nek is megfelelő megoldás. — Elvileg így talán már előre pontot tehetünk ennek az ügynek a végére. A kialakult szituáció azonban napjainkban egyre álta­lánosabb, vagy az lesz: az embe­rek igénylik a beleszólás egyéb­ként törvényben is rögzített jogát. Örül ennek, mint választott tiszt­ségviselő? — Fontosnak tartom, hogy legye­nek olyan fórumok, ahol égető gon­dokat és kisebb ügyeket megbeszél­hessenek — és meg is beszéljenek — az emberek. Én úgy látom, hogy már most is vannak ilyen lehetőségek, rá­adásul elég nyilvánosak is. Hosszú évek óta a várospolitikai fórumok minden kérdését és minden válaszát közreadja a Petőfi Népében a Megye- székhely rovat, foglalkozik közeli és távolabbi tervekkel a Kecskeméti Szemle, megszólaltat polgárokat és hamarosan minden néző lakásában fogható lesz az adóberendezés fölállí­tása után a Városi Televízió. Jövőre szeretnénk saját hetilapot indítani. Mindezek, ha nem is alapföltételei a párbeszédnek, de fontos eszközei. Az embereknek ugyanis nagyon elegük van abból, hogy a hivatalokban oly­kor megkérdezésük nélkül döntenek róluk, majd azt állítják, hogy az ő érdekükben határoztak. A mai hely­zetben más felfogásra és más gyakor­latra van szükség. A mi részünkről van készség a változtatásra: tavaly például, mielőtt a Vacsi köz beépíté­séről döntöttünk volna, összehívtuk mindazokat, akik telket igényeltek, és megkérdeztük tőlük, milyen elkép­zeléseik vannak. Hogy milyen várost akarnak maguknak. Tudniillik ez a lényeg: a várost a városlakók építik. Hozzáteszem: annak ellenére kérdez­tük meg őket, hogy a testület enélkül is jogszerű, hatályos döntést hozha­tott volna, mert jogában állt volna dönteni. — Ez csak egy példa, vagy tudna többet is mondani? — Huzamosabb ideje próbálunk ennek jegyében dolgozni. Az Árpád- városban például azután engedélyez­tük a garázsépítést, hogy véleményt kértünk az ottlakóktól: ők mit akar­nak. Úgy is döntöttünk, ahogy a többség határozott. Az éves terveink összeállításához is tételesen kérünk javaslatokat. Példákat ezeken túl is sorolhatnék — ezt mindennapos gya­korlattá kívánjuk tenni. — Ez nem könnyíti meg a hi­vatali apparátus munkáját. Ők mit szólnak ehhez? — Az apparátusnak ehhez kell igazítania a szemléletét. Az lesz a dol­ga, hogy az egyes döntési lehetőségek következményeiről adjon szakmai elemzést — de a döntés maga az ál­lampolgárok választott képviselőié. Kivéve persze a hatósági ügyeket, amelyekben jogszabályok betűje és szelleme alapján nagyon határozot­tan és gyorsan kell dönteni. Fontos­nak tartom ugyanakkor hangsúlyoz­ni, hogy minden döntés előtt meg kell vizsgálni a távlati érdekeket is — még ha ez alkalmanként, például egy pár évre építési tilalommal „tartalékba” helyezett területen, értetlenségbe üt­közik is. Ha eleink nem így gondol­koztak volna, a városbelsőben sem­mit sem lehetne építeni. Mi sem akar­juk alább adni. — Egy konkrét témánál kezd­tük, a beszélgetés végére azonban általánosabb érvényű tanulságok­hoz jutottunk. Tulajdonképpen csak egy, de fontos kérdés maradt hátra. Napjaink e vitáiról, azaz­hogy a demokratizmus új kitelje­sedéséről mi az Ön véleménye? — A magam részéről örülök a vi­táknak és nem félek tőlük. Van vala­mi azonban, amit fontosnak tartok hangsúlyozni. Ez a vitakultúra. Ál­lampolgároknak, szervezeteknek, hi­vataloknak egyaránt nagyobb türe­lemmel, toleranciával kell meghall­gatniuk a másik fél véleményét, belát­ni igazát. Ez tisztviselőre, tisztségvi­selőre, városlakóra egyaránt vonat­kozik. Mindehhez egy tanácsi appa­rátus vezetőjeként még azt is hozzáte- hetem: el kell felejteni azt a tételt, hogy a hivatalnoknak hivatalból iga­za van. Az igazság nem pozíció és hatalom kérdése. A feladat, ami előt­tünk áll, nem könnyű: értelmes de­mokráciát kell kialakítanunk, mely­ben, ha a helyzet úgy hozza, képesnek kell lennünk sértődés nélkül kisebb­ségben maradni. Ballai József JUGOSZLÁV HAJÓMENTŐK A BAJAI DUNA-HÍDNÁL KIEMELIK AZ ELSÜLLYEDT USZÁLYT Amint arról annak idején hírt ad­tunk, április 1-jén déli 12 óra után a jugoszláv hajótársaság Zlatibor nevű tolóhajója Pozsonyból érke­zett a bajai Duna-hídhoz. Maga előtt tolta két uszályát és két bárká­ját. (A kétféle vízijármű között az a különbség, hogy csak az uszályon - van személyzet. (A két uszály vette közre a két bárkát, és a bal oldali uszály ütközött a hídpillémek, va­lószínűleg a magas vízállás okozta megnövekedett keresztáramlás kö­vetkeztében. Szerencsére személyi baleset nem történt. Most a jugoszláv hajózási társa­ság megkezdte az előmunkálatokat az uszály, illetve először a rako­mány kiemelésére. A búvárok a szállítmányra, a nagyméretű vasle­mezekre köteleket kötöznek, majd a jelenleg még távolabb álló daru­val kiemelik a lemezeket és a ketté­tört uszályt. Ezzel szabaddá válik a mederpillér két oldalán a hajóút, amelyre nélkülözhetetlenül szükség van a híd szélesítési munkálatai miatt is- Gál Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom