Petőfi Népe, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-22 / 227. szám

4. • PETŐFI NÉPE • 1988. szeptember 22. KÜLÖN PADSOR ÖTÖSÖKNEK — KÜLÖN A HÁRMASOKNAK Differenciálás — lakótelepi módra Lánchíd utcai helyzetkép ...1 ImiicIiUI Utcai Általános Iskola egyik-másik nyolcadik osztályát irányító pedagógus különös módját választotta a to­vábbtanulók felkészítésének: külön padsorba ültette azokat a kertes-hármas tanulókat, akik „csak" szakmunkások lesznek, s külön a továbbtanulókat. Mivel a gyermekkritika mindennéI éle <ehh, gyakran illetik sértő, megalázó megjegyzésekkel a gyen­gébb képességű diákokat társaik." Egy felháborodott és tanácsta­lan kecskeméti szülő fordult ezek­kel a sorokkal szerkesztőségünk­höz. Felháborodott, mert úgy gon­dolja, hogy a rosszabb tanulmányi eredmény nem kizárólag a diák gyengébb képességeinek következ­ménye, hanem esetleg az oktatás hibája is. Mindenesetre saját gye­rekébe is beleivódott már a nézet, miszerint a szakmunkás kisebb- rendű a továbbtanulónál. Ezért ta­nácstalan. Mészáros Sándor, a Lánchíd Ut­cai Általános Iskola igazgatója szemrebbenés nélkül hallgatja vé­gig a kifogásokat, úgy tűnik, meg­edződött már a panaszosok válto­zást követelő ostromában. Négyszáznyolcvan főre épült az iskola, s ezer diákunk van. Min­den évben megkíséreljük az elsős osztálylétszám visszaszorítását, hi­ába. A szülők mindenáron ide akarják íratni gyereküket, s ennek érdekében akár a minisztériumig elmennek. Tehetetlenek vagyunk mondja az igazgató — most is harmincöt fős az elsős tanuló cso­portunk, miközben az ideális hu­szonöt-huszonhat lenne.- A kifogásolt konkrét esetről van-e tudomása? ' A differenciált foglalkoztatás, a képességek fokozott figyelembe vétele a nyolc évet végig kell, hogy kísérje. A pedagógia elméletében legalább is így van. A pályaválasz­tás, továbbtanulás előtt ez fokozot­tan érvényes. A konkrét módszerek megválasztására a pedagógus sza­bad kezet kap, s ha ő külön padsor­ba ülteti a gyengébbeket, s külön a gimnáziumba, szakközépiskolába jelentkezőket, annak minden bi­zonnyal oka van. Ez nem különb­ségtétel, mindössze differenciált foglalkoztatás. Mennyivel egysze­rűbb a képességekhez mért felada­tokat így kiadni, mintha a névsort olvasná végig a pedagógus. A gye­rekkritika persze valóban nagyon éles. Éppen ezért az ültetés rendjétől függetlenül is tisztában vannak a di­ákok társaik felkészültségével és ké­pességeivel. Nem hiszem tehát, hogy a gúnyolódások kiváltója ki­zárólag az ültetési rend volna. — Bárhol is tanul tovább egy di­ák, az alapokat el kell sajátítania. — Ez így is van. Éppen ezért szükséges figyelembe venni a már meglévő tudásszintet. Az érdem­jegy valamit tükröz ebből. Fontos, hogy a gyengébb tanulók legalább az alapokat ismerjék teljes bizton­sággal. Ostobaság volna, ha velük is emelt szintű feladatokat készít­tetnének, mint a négyes, ötös tár­saikkal, ez számukra csak veresé­get hozna. Ily módon viszont a sorozatos kudarcok helyett siker­élményhez jutnak, s az általános iskola befejezésével legalább biztos alapokra számíthat a középfok. Ha ellenben bármelyik tanuló bi­zonyít, átkerülhet a másik csoport­ba csakúgy, mintha egy négyes ér­demjegyű ront az osztályzatán. Egyébként pedig, ha bárkinek jobb ötlete támad: hogyan diffe­renciáljunk egy óra keretében har­mincötfelé, örömmel vesszük, ki­próbáljuk a módszert. Nem kere­sek mentséget, mert hibát sem lá­tok. A körülményeinket mégis szí­vesen bemutatom. Már délután két óra is elmúlt, a délelőtti tanítás véget ért. Mégsem kihalt az épület. A negyedikesek­nek nemrég kezdődött a nap, ők most délutánosok. Tornaóra után szállingóznak a tanterembe, egyet közülük megállít az igazgató. — Hányán vagytok a tanulócso­portban? A kisfiú gondolkodik, számol: — Harmincötén, nem, harminchatan . .. Nem is tudom. Egy fiú elment, újak is jöttek. — Tíz tantermünk van, ezen fe­lül egy előadónk, egy technikate­rem, könyvtár, úttörőszoba és a sportcsarnok — sorolja az igazga­tó — Mindennel együtt tizennégy helyiség, ám tizenhat a tanulócso­port. Csak úgy tudjuk a diákokat leültetni, ha legalább két osztá­lyunknak tornaórája van. Persze én is ismerem a pedagógia elméle­tét, vagyis hogy testnevelést a délu­táni órákban célszerű tartani. De a gyakorlat másra ad módot. A gye­rekek vándorolnak. Szünetekben batyukkal a kezükben vonulnak egyik helyről a másikra. A tantermek kicsik, zsúfoltak. Az első padban ülők orra — kis túlzással — csaknem a táblához ér. Itt bizony egy jól megtermett peda­gógus a padsorok közé szorulna. A nevelői szoba, ha lehet, még si­ralmasabb látványt nyújt. Ötven- ketten egy helyiségben. Itt nem­hogy dolgozatot javítani, olvasni lehetetlen, de még a tízórait is ne­héz lehet jóízűen elkölteni. Könyvtár? Kis jóindulattal sem merem annak nevezni. Osztályte­remmé alakított csöpp helyiség, ahol jól megfér egymás mellett a katalógusszekrény, a könyvespol­cok, folyóiratok és a katedra. — Ennek is megvan az előnye — igyekszik önmagát is vigasztalni az ifjú könyvtáros-tanárnő. — A gye­rekek órán kinézik maguknak az újságokat, szünetben pedig átla­pozzák. Hétezer körüli már a köny­vállományunk, de nem tudjuk használni. Szekrényben van elzárva a legtöbb kötet. Délelőttönként itt is órák vannak, így kölcsönözni, rendszerezni csak délután lehet. A következő ajtón még ott a csa­lóka felirat: Úttörőszoba. A való­ságban ez is tanterem. Szemben a csöpp ebédlő. Két órába telik, mi­re forgószínpadszerűen valameny- nyi éhes diák sorra kerül. Dél­előttönként ez is teremként szol­gál. Természetes megvilágítása nincs, a tanulás zörejei az edény­csörgés, konyhai munkálatok zajá­val olvadnak egybe. A tornacsarnok ponyvás állvá­nyokkal van gondosan négy egyenlő részre osztva. Százhúsznál is több tanuló osztozik rajta, min­den órában. Az igazgatói szobában folytatjuk Mészáros Sándorral a beszélgetést. — Ötvenhét főállású nevelőből tízen vannak gyesen, s még ketten mennek el az év során. Negyven helyett negyvenhat-negyvennyolc órát teljesítenek két hét alatt, s emellett továbbképzésen, tanfolya­mokon vesznek részt. A nyilván­valóan nehéz körülmények között is számos említésre méltó ered­ményt mondhatunk a magunké­nak. Megszerveztük, hogy a leg­fontosabb tárgyakból — így kémi­ából, fizikából, matematikából, anyanyelvből, oroszból — úgyne­vezett továbbtanulásra előkészítő szakkörökön vehessenek részt di­ákjaink. Indítottunk ugyanakkor korrepetálásokat is. Továbbtanu­lóinkról csaknem kivétel nélkül pozitív visszajelzéseket kapunk. Mindennel együtt úgy érzem, nincs szégyenkezni valónk. G. Tóth Tímea Irodalmi emlékhelyek Bács-Kiskunban Mindig is „a magasabb littera- turai érdeklődés­re emelő lendü­let” jellemezte a Kecskeméti Katona József Gimnázium jogelődjének tekin­tett református kollégiumot. Az iroda­lomtörténet is jegyzi az itt tanító vagy tanuló Varjas János (1721—1786), Gö- böl Gáspár (1745—1818), Bulcsu Ká­roly (1823—1865), Obernyik Károly (1814—1855), Losonczy László (1812 —1879), Szász Károly (1829—1905), Mól tér Károly (189Ó—1981) nevét, munkásságát. Tóth László, az iskola egykori nö­vendéke, a modem magyar irodalom két nagyját próbálta az iskolához kötni a nagyvenes évek elején. Fekete bojtár, Sinka István egész egyszerűen majd éhen halt, ezért szeret­te volna beszerezni juhásznak a város bugaci birtokára a későbbi polgármes­ter nyomdaigazgató. (Jól ismerte, 1939 és 1943 között jó néhány versét közöl­tette a Kecskeméti Lapok-ban. Később altiszti — pedellusi — állást néztek ki Sinka számára a mostani Katona Jó­zsef Gimnáziumban. Szerencsére mindkét terv meghiúsult. A már városvezető Tóth László szí­vesen látta volna 1945 után a hivatalos politika által gyanúsnak bélyegzett Né­meth Lászlót a gimnázium igazgatói székében. „A három város közül, amely akkortájt munkát akart adni a hontalannak, az egyik Kecskemét volt. De itt túl magas állást kínáltak szá­momra: gimnáziumi igazgató lettem volna; tudatta 1958-ban, a később Kecskeméti emlékek címmel publikált levélcikkben. (Kérdéses, hogy a minisz­térium hozzájárult volna-e kinevezésé­hez.) Az egykori Tanú szerkesztője in­kább a hódmezővásárhelyi óraadósá- got vállalta. így csak 1970. október 2-án találko­zott a gimnázium diákjaival. A Katona József Társaság és a színház meghívá­sára érkezett Kecskemétre. A délutáni ünnepi ülés és az ebéd előtt beszélgetett a több osztályból válogatott tanulók­kal. A találkozóról beszámolt a Forrás (1971/2), a tudósítás olvasható az Utolsó széttekintésben is. Őszinte vála­szokkal tisztelte meg a többnyire ilyen­kor szokásos kérdésekkel jelentkező if­jakat. Az iskola értékes emlékkönyvében többször is kifejezte köszönetét és elis­merését Fodor András. „Nem először járok itt. de a mostani alkalom különö­sen emlékezetes, amikor is a népdalt, a zenét, a költészetet próbáljuk újra egyesíteni”. (1969. szeptember 20.) „Hazajáró szeretettel” jegyezte be 1972. június 26-án. Megőriztem Kassák kecskeméti lá­togatásakor készített jegyzeteimet. Vendéglátóként kísérhettem a Katona gimnáziumba. Udvariaskodás nélkül mondta el véleményét 1965. június 5-én a magyartanításról. Szerinte a túlzott irodalomtörténet-centrikusság miatt nem jutnak el a diákok a kortárs iroda­lomhoz, a csírázó újhoz. „Időről-időre meg kellene ölni a tanulóban, amit ta­nult”, hangoztatta. Petőfi és Babits pá­lyáját hasonlította össze, hivatkozott a Tanácsköztársaság időszakában ki­bontakozott pedagógiai vitákra. „Min­denáron reprodukciós kiállításokat akartak vidékre küldeni. A legmoder­nebb dolgokkal mentünk!” „Sohasem élt bennem becsvágy — válaszolta egy kérdésre. Szívós, kiegyensúlyozott al­kattal születtem. Állandóan perben áll­tam a világgal, de voltak, vannak belső problémáim. A nyers életből jöttem és nyers emberként akarom magam kife­jezni ... Nagy művész az, aki új törvé­nyeket fogalmaz.” A Katona gimnázium • Simon Istvánt Czine Mihály mu­tatta be 1974. feb­ruár 11-én a gim­nazistáknak. • Fodor András: „Azt hiszem, ke­vés gimnázium van Magyaror­szágon, melynek emlékkönyvében ilyen oldal aljára írhatja nevét a szí­vesen emlékező látogató. Felül Németh László („Egy nagyon kel­lemes, élménygaz­dag óra emléké­re") bejegyzése alatt Buda Fe­renc, Sánta Fe­renc, Czine Mi­hály és a népszerű költővel együtt szereplő Fekete Sándor dedikált. Ugyanabban az évben november 19- én Weöres Sándor és Károlyi Amy is megörvendeztette a diákságot. November harmadikán Sánta Fe­renc illesztette programjába a diák— iró találkozót. Alkotói elveiről szólt. „Az igazság keresése a legfontosabb. Legutóbbi műveimben mai kérdésekre kerestem a feleletet. Nem azért fordul­tam a múlthoz.mert féltem. Olyan szi­tuációkat kerestem, amikor egy-egy ideológián belül feszülnek, támadnak ellentétek, dúl a harc ... A stílus meg­emelése az egyik fő cél.” „Azok várhat­nak, most a gyerekek a fontosak”, így hárította el az írót a tanáriban szerve­zett fogadásra felkérő hírnököt. Ki mindenki járt csak az utóbbi két évtizedben a gimnáziumban! A már említetteken kívül 1968. április 26-án (és azóta is többször) Buda Ferenc, október 17-én az újvidéki Fehér Ferenc. „Kecskemét nekem az egész magyar­ság”, így kezdte dedikációját. Mándy Iván 1971. január 3-án tisztelte meg a diákokat, „reménységgel” ajánlotta a kötetet a Katona József Gimnázium ifjúságának 1971. május 30-án Sütő András. Néhány nap múltán Nemes Nagy Agnes, „dobódott föl” a jóhan­gulatú nyílt magyarórán. A következő évi könyvhéten Ladányi Mihályt fo­gadták értő szeretettel. Ugyanabban az évben ismerkedhettek meg szemé­lyesen is Fekete Gyulával, Csorba Győ­ző is szép emlékeket őriz a kecskeméti gimnáziumról. A népzene városához oly sok szállal kötődő Tornai József többször is olvasott föl verseiből a könyvtárban összegyűlteknek. Várnai Zseni is elfogadta meghívásukat. A fi­atalabbak közül Módos Péter is eleget tett (1984. febr. 16.) a kedves meghí­vásnak. Huszonkét, a tanulóifjúságnak aján­lott könyv közül egyik-másik időnként tananyagként kerül a diákok kezébe. A fogékonyabbak szinte a személyes kapcsolat közvetlenségével olvasgat­hatják a szerző sorait, lapozgató kéz­mozdulatait őrző példányt. Sokaknak napjaik fogytáig szóló él­mény marad egy-egy emlékezetes talál­kozás. Fölmérhetetlen egy-egy iskolai irodalmi emlékhely emberformáló, tu­datalakító jelentősége. Heltai Nándor X AJÁNLATA LEMEZEK Október elsejéig tartanak a Hungaro­ton 1 langlcmczhetek. Mai ajánlónkat az ünnepre megjelent kiadványokból állí­tottuk össze. Az értékes és fontos LP- kről Károlyi Júlia és Borzák Tibor mond véleményt. Tündérkert Móricz Zsigmond nagy Erdély-triló- giájának első kötete viseli a Tündérkert címet, s vele a XVII. század eleji Er­délyre utal. A megnevezés a kulturális fejlődés szempontjából időben tovább is tágítható: Erdély olyan tündérkert, melyet a benne élő népek kultúrája töl­tött meg mesebeli, színpompás virá­gokkal. Hogy valójában milyen gaz­dag, változatos ez a „kert”, bebizonyo­sodik a Novák Ferenc szerkesztette nagylemezen is. Erdélyi magyar és ro­mán népzene valamint népdal került a fekete korongra. Az autentikus dalok tolmácsolásában olyan kiváló éneke­sek segítenek, mint Sebestyén Márta, Szvorák Katalin és Balogh Márton. A zenéről a Hegedős együttes gondos­kodik, magas színvonalon. Közremű­ködőként a Magyar Néphadsereg Mű­vészegyüttese szerepel, ugyancsak él­ményt adóan. Még egy név a nívóra: Szörényi Levente tett kísérletet — im­máron sokadszorra — a zenei rendezés nem kis feladatára. A lemez A oldalán gyimesi, keménytelki román és mezősé­gi magyar táncok dallamai csendülnek fel. Minden tekintetben profi Sebestyén Márta előadása (Erdélyország sok szép vize) és Szvorák Katalin tolmácsolása (Sír a szemem) és Balogh Márton éneke (Fordulj kedves lovam). A B oldalon ro­mán katonakísérőt, bonchidai román táncokat, mezőségi keservest és székely táncokat hallunk és ismételten különle­ges tehetségükről tesznek tanúbizony­ságot az énekesek. Örülnünk kell en­nek a lemeznek, már csak azért is, mint Novák Ferenc utal rövidke szövegében a borítón: „ ... most különösen fon­tos, hogy erről beszéljünk, s láttassuk, a mienk mellett ebben a kertben egy másik gyönyörű kultúra is kivirágzott. Ezzel taníthatjuk az ifjúságot egymás megbecsülésére.” Bach A Liszt Ferenc Kamarazenekar tol­mácsolásában dupla lemezként jelen­tek meg J. S. Bach zenekari szvitjei.— A klasszikus zeneirodalom legközis­mertebb dallamaiból épült darabok azon kivételek közé tartoznak, melyek „komolyzeneként” is szinte mindenki számára ismerősek. Aligha szorul pél­dául ajánlásra Bach h-moll szvitje, mely születésének éve, (feltehetően) 1721 óta a hangversenytermek legtöbb­ször felcsendülő darabja. Annak idején — a kettős lemezen megszólaló három társával együtt — egy kávéház közön­ségének szórakoztatására adták elő Lipcsében. Az ily módon híressé lett Zimmermann-féle kávéházban minden pénteken koncertet adott a lipcsei egye­tem diákokból, hivatásos es amatőr muzsikusokból szervezett collegium musicum, melynek vezetését Bach 1729-ben vette át. A zenetörténészek véleménye szerint nincs kizárva, hogy mind a négy szvitet eredetileg is a colle­gium musicum előadásaira szánta. A négy mű nem alkot összetartozó cik­lust, műfaji azonosságukon kívül azon­ban összeköti őket különleges népsze­rűségük is. Mind a négy darab külön­böző hangszerapparátusra íródott, s a hangszerkészlet egy sor kompozíciós- technikai megoldást feltételez. A legkésőbb született h-moll szvit hangzáskaraktere talán a legjellegzete­sebb, tér el leginkább a másik háromé­tól: azok „nagyzenekari” elképzelései­vel szemben kifejezetten kamarajellegű munka érdekessége, hogy bár a fuvola majd minden tételben szólózik, a mű mégsem fuvolaverseny, a zenei anyag magva ugyanis mindig a zenekarban szólal meg, a fuvolát pedig díszítő vagy hangzást színező funkciójában hasz­nálja a szerző. Babszem Jankó A magyar népmesekincs kimeríthe­tetlen. Évszázadokon át nemzedékek alakították, csiszolták a történeteket tökéletes remekké. Nem véletlen, hogy a mese fontos szerepet játszik a gyere­kek életében és még a felnőttek sem pironkodnak, ha a történetek fordula­tait hallgatják, gyönyörködnek a nyelvben. Az irodalmi lemezek külö­nös értéket képviselnek, hiszen így vá­lik közkinccsé gazdag mesetárunk, iro­dalmunk. Ezúttal háromszéki népme­séket rögzítettek egy csokorba. Tíz tör­ténetet ismerhetünk meg — ha még nem ismerjük! — az új kiadványon. A címadó Babszem Jankó kalandos útja mellett Jófonó Zsuzsika tanulsá­gos története; Palkó; A szürke ló; A va­rázspalacsinta; a Csupacsepp királyfi és egyéb mesék sorakoznak egymás mel­lett. Két fiatal színész. Csonka Ibolya és Bubik István mondja a háromszéki me­séket, szépen, érthetően és izgalmasan. A lemezt Kerényi Imre rendezte, a zenei rendező pedig Dabasi Péter. Méltán válhat népszerűvé a gyerekek és a fel­nőttek körében. Szerb és horvát népzene A Vujicsics együttes második nagyle­mezén szerb és horvát népzene szól, a már megszokott magas színvonalon. Az 1974-ben alakult délszláv népzenei együttes hagyományőrző tisztelettel tarja fel a magyarországi szerbek és horvátok zenéjének gyökereit, virtuóz technikával adják tovább a megismer­teket. Érdekesség, hogy a lemezen Bar­tók Béla 1912-bol származó korai bá­náti gyűjtéséből is található két darab. Fellelhetők az őstehetségek művei, pél­dául a nevezetes bácskai prímás, Joca Mimika és a baranyai Sztipán Pávko- vity ördöngös hangszerelése. Az eredeti megszólaltatás, a hű ének feledhetet­lenné teszi Vujicsicsék jelen produkció­ját és ismételt hallgatásra készteti a ze­nebarátokat. Különösen jól sikerült „blokkok” találhatók a lemezen, pél­dául az A oldalon (Da je visnja, Tanac- Rance, Vranjanka) vagy a B-n (Gajdas- ko kolo, Oj, Savice, Mimikino kolo). Feltétlenül meg kell említeni a közre­működők nevét: Sebestyén Márta, Gycnes Katalin és Greges Marica hang­ja messzire száll, csodálatosan szól. Ju­hász Zoltán dudajátéka ugyancsak kü­lönleges csemege.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom