Petőfi Népe, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-25 / 203. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. augusztus 25. SÓM AZ AS-SZIM PÓZIU i\l Agyagművesség felsőfokon A külföldi ösztöndíjasokat folyamatosan fogadó kecskeméti nemzetközi kerámiaműhely falai között egész évben jelen van a nagyvilág. Még inkább így van ez a nyári szimpóziumok idején, amikor egyidejűleg a szokásosnál is több nemzet képviselteti magát kerámiaművészeivel. A másfél hónapos programra Dániából, Svájcból, az NSZK-ból, !z- landról és Ausztráliából jöttek résztvevők. Elsősorban azzal a céllal, hogy átadhassák egymásnak szakmai és kulturális tapasztalataikat, miközben a jó minőségű alap- és segédanyagokkal ellátott stúdióban szabadon kísérletezhetnek, valósíthatják meg elképzeléseiket. A kísérletezés, az alkotóképességek kibontakoztatásának középpontjába a rendezvény szervezője, a stúdió művészeti vezetője, Probstnvr János idén a sómázas technikát állította. A németföldről származó, Japántól Ausztráliáig jól ismert, de Magyarországon alig használatos, több mint százéves eljárás újjáélesztését, eddigi eredményeinek továbbfejlesztését tűzte ki feladatként. A művészi megoldások szempontjából is sok lehetőségei rejtő sómázas technika praktikus okokból is magára vonta az utóbbi években a szakma figyelmét. Ezzel az eljárással ugyanis, a használati edények készítésénél kiiktatható például az egészségre ártalmas ólommáz, de növekvő népszerűségében feltehetően az is szerepet játszik, hogy az így készült tárgyak az időjárás változatosságait is jobban tűrik. Ennek is köszönhető, hogy a tárgytervező és — gyakran egy személyben — szobrász keramikusok egyaránt izgalmasnak találták a feladatot. A műhelymunka vonzerejét csak növelhette, hogy a résztvevők mindegyike nemcsak felsőfokon beszéli az agyagművesség nyelvét, hanem hasonló alapossággal ismeri • Wolf E. Matthes (NSZK) és Szalai I.ászló kemencét raknak. • Tűzrakás közben Janet Mansfield (Ausztrália). (Straszer András fotói) Magyar Museum magyar nyelvű folyóirat a speciális technikát is. S bár ebben a témakörben nem ez az első rendezvény Magyar- országon, abban a vonatkozásban mégis úttörőnek számit, hogy külföldi vendégei a sómázas technika nemzetközi szaktekintélyei. Hogy mit tudtak elméleti szakemberként, művészként az itt töltött idő alatt egymásnak nyújtani, és hogyan látják a kézműveshagyományokon alapuló kerámia jelenét és jövőjét, arról nemcsak munkáikkal, hanem — néhány mondat erejéig — szóban is nyilatkoztak. Szinte valamennyiük tapasztalatát tolmácsolta az Ausztráliából érkezett Janet Mansfield, aki a művészeti ág egyre hangsúlyosabb jelenlétének egyik bizonyitékát abban is látja, hogy világszerte egyre több múzeum, galéria és gyűjtő mutat érdeklődést az értékes kerámia iránt. Ma már a világ minden táján magától értetődő tény — mondta —, hogy a kerámia az egyéni kifejezésmód teljes értékű eszköze. S bár ennek kialakítása közben a kerámiában is elmosódni látszanak a nemzeti határok, remélhetően e kozmopolitaság az iparművészeiből a képzőművészet felé vezető úton csak egy átmeneti állapot lesz-. Hozzátette még, hogy az egyéni karakterben végül is valamilyen formában jelen kell lenniük a nemzeti jegyeknek is. A használati tárgyakat is készítő, Angliában élő Jane Hamlyn folytatta e gondolatsort azzal, hogy beláthatatlan következményei lennének a képző- és iparművészet közötti határok végleges eltüntetésének. Tárgy- készítő alkotótársai nevében is megfogalmazott aggodalmaként elmondta, hogy ha műhelyeik készítményei végül is megfizethetetlen műtárgyakká válnának, az — egyebek mellett — azt is maga után vonná, hogy a kerámiát szerető emberek előbb-utóbb kénytelenek lennének e drága műtárgyak másolatait vásárolni. A szakmáról való közös tűnődés végén mindannyian elismeréssel nyilatkoztak a ma már túlzás nélküi világhírű kecskeméti stúdióban létesített munkalehetőségekről. A szimpózium magyar tagjainak — Geszler Mária, Kádasi Éva, Szalai László és Fusz György — megítélése szerint a külföldi alkotók ezúttal is egy olyan munkakultúrát hoztak magukkal, amely sokféle tanulsággal szolgált. Ezek közé az emlékezetes tapasztalatok közé tartozik például az a mód is, ahogyan egy-egy munkára való szisztematikus felkészülésükkel igyekeztek kizárni, illetve beépíteni — a sómáz esetében egyébként szükségszerű — esetlegességeket, véletleneket. Az alkotásokkal hamarosan a közönség is találkozhat: szeptember 9-étől Budapesten a Tölgyfa Galériában, majd Kecskeméten az Erdei Ferenc Művelődési Központban. Károlyi Júlia Az utóbbi hónapokban egyre több szó esik a nyilvánosságról, a társadalmi élet egészséges működésének elengedhetetlen feltételéről. Tudjuk, hogy egyre elementá- risabb az igény a mai társadalmi élet ilyen szellemű átalakítására. S tudjuk azt is, hogy a magyar történelem sorra kínálja a példákat ez ügyben is. Magam sem gondoltam volna újraolvasás előtt, hogy az első magyar nyelvű folyóirat anyagát s tudós elemzéseit ennyire áthatja az „aktualitás”. Mert mire is szövetkezett 1788- ban, Kassán két fiatalember, Batsányi János és Kazinczy Ferenc, megnyerve társul az idősebb és hírnevesebb Baráti Szabó Dávidot is? Nem kevesebbre, minthogy megteremtik a magyar irodalmi életet, azaz megteremtik a magyar irodalom folyamatos, nyilvánosság előtti létezésének a feltételeit. S e szempontból mellékes, hogy a két fiatal író már az első szám előkészítése közben annyira eltérő álláspontot képviselt a lehetséges eljárásmódokat tekintve, hogy Kazinczy ki is vált a szerkesztőségből. Ám ellentétük sem belső ügy volt; vitájukban a korabeli Magyarország alapvető gondjai, feloldhatatlan vagy-vagy-jai feszítettek: jozefinizmus vagy nemesi ellenállás, illetve irodalom és politika egymásraépí- tése vagy különválasztása. Batsányi reformer volt, politikus alkat, s a Magyar Museum első számában hangsúlyosan érvényesítette akaratát. A továbbiakban — ve- télytárs nélkül — ez már természetes volt. Mai fogalmaink szerint a Magyar Museum rendszertelen ritkasággal jelent meg. Abban a korban viszont az öt esztendő alatt napvilágot látott számok, amelyek két évfolyamot és azon belül nyolc füzetet jelentettek, rendkívüli fontosságúak és népszerűek is voltak. Az egyes számok mintegy 800 példányban jelentek meg, s nagyobb részük elfogyott a két hazában, azaz Magyarországon és Erdélyben. Ez több ezer olvasót jelent, olyanokat, akikre hatottak is az olvasottak. Mi volt Batsányi programja? Amit a beköszöntő cikk megfogalmaz, az szinte benne volt a korszak levegőjében, s írva is megvolt —■. elsősorban a felvilágosodás korán jött nagy egyéniségének, az alig ismert Bessenyei Györgynek a munkáiban, amelyekre Batsányi támaszkodott is. A programcikk két kulcsgondolata a magyar nyelv tudatos ápolása, használata és a — részben e célra is létesülő — akadémiák, tudós társaságok létesítése. Mindez széles, európai látókörű történeti áttekintésbe ágyazódik. Batsányi János történelem szemlélete modern: kritikusan, s egymásra vonatkoztatva szemlél múltat és jelent. A múlt fogyatékosságaiból eredetezteti a jelen helyzetet, de nem fatalista, hanem cselekvésre kész a változtatás érdekében: „Amíg tehát ez az óhajtott nap felvirradna, s hazánknak valamely szerencsés környékén olyan egy társaság felállhatna: eltökélettük, mi egynéhányan magunkban, ebbéli fogyatkozásunkat valameny- nyire másként kipótolni” — azaz folyóiratot alapítani. A Magyar Museum létét legjobban nem az anyagi gondok fenyegették, nem is a szerkesztők különbözése, hanem a gyorsan változó, rosszabbodó politikai helyzet. II. József, majd II. Lipót — rövid életű — uralkodása után I. Ferenc abszolutizmusa, következetes reformellenessége következett, s a k bontakozó önkény Batsányi Jj nőst és folyóiratát sem kímélt 1792-ben megindították a vizsgi latokat a lap és a szerkesztő ellei főként azt a verset kifogásolv; amely azóta minden antológiába és tankönyvben szerepel. A frai ciaországi változásokra című mi vét Batsányi magas pártfogói & gítségével még csak-csak ki tudl magyarázni, de a lapot már nei menthette meg. A következő évbe pedig a Martinovits-per kapcsa őt is letartóztatták és elítélték. V dóirata a kor fontos és maradanc irodalmi terméke. Alapeszméje gondolkodás és az írás szabads; gának követelménye. A nyilváno ságról írta: „Nyilvánosság az é lám alkotmányának első támasz anélkül a szabadság csak üres sz Nyilvánosság nélkül, ismétler nem jöhet létre lelki egység, ser miféle kapcsolat, semmiféle ke csönös bizalom a polgárok közöt semmiféle közszellem; enélkül p dig nincs nemzet sem! Bizonyá éppen a királyi udvar életbe váj érdeke, hogy meg ne romoljék ej nemes nemzet szabad közszellem — hiszen az tartja és őrzi meg monarchiát sértetlenül fényében fenségében.” Batsányi János letartóztatá után még fél évszázadig élt — h zájától távol, Kufstein után Béc ben, Párizsban, majd Linzbe Nemcsak Magyarországra, az ir dalmi életbe se akarták visszae gedni, verseskönyve csak 1827-bi jelent meg Pesten. Ha hosszú idő ki is maradt irodalmi életünkből ha tehetségének rangja és term szete szerint soha nem is tudc oda alkotó módon visszatérni, a fél évtized, amelyben a Magy Museumot szerkesztette, Batsár Jánosé a magyar irodalomban. S gárzása és jelentősége máig hat. Vasy Géza SZOVJETUNIÓ Könyvek magánkiadásban Lianoas Kiauleikis litván újságíró az első szovjet szerző, akinek engedélyezték könyve magánkiadását. Félelemelixír című művének nyomdaszagú mintapéldányát lapozgatva otthonában, elmondotta az őt felkereső újságírónak, hogy nagyon boldog, örül, hogy ő a szerencsés első, aki magánkiadásában jelentetheti meg munkáját. — Annál is inkább, mert egy könyv megjelentetéséhez általában öt évre van szükség. En pedig — nyilatkozta — nem várhatok ennyit, a műfajom nem engedi meg. Szatirikus verseket írok, ezekben napjaink aktuális eseményeire reagálok. De öt év múlva mit érek velük, amikor már talán senki sem emlékszik. mi is volt az apropójuk? Ezért éltem a magánkiadás jogával. Tavaly novemberben kötöttem meg a szerződést a vilniusi Periodika Könyvkiadóval, s amilyen gyors volt az átfutás, remélem, annyira sikeres is lesz a kötet. Ami az anyagiakat illeti: a szerzőnek mintegy 800 rubeljébe került az akció; ennyit emésztettek fel a papír- és nyomdai költségek, illetve a kiadói munkadíjak. Mivel a szerző megállapodás szerint értékesítheti a kötetét, az ár nem szerepel a borítón. Az első „fecskét” azóta mások is követték: újabb művek jelentek meg szerzői kiadásban. x (APN — MTI-Press) PETŐFI NEPE AJÁNLATA Váratlan szerelem Egy mai témájú filmről mond véleményt Károlyi Júlia. A színes, görög alkotást Yorgos Tseberopoulos rendezte, főszerepben Betty Livanout és Anto- nis Theodoracopoulost láthatjuk. * Ha a magyar néző a mai görög filmművészetről hall, legfeljebb Angelopou- losra és fesztiváldíjas, gyönyörű, „levegős” nagytotáljaira gondolhat. Másra, többre nincs lehetősége, ismeretlen számunkra az idősebb rendezői derékhad, de még inkább az a kortárs görög film fiatalabb generációja, melybe a Váratlan szerelem című alkotás 1950-ben született rendezője is tartozik. Első, most látható játékfilmjének főszereplői nagyjából olyan idősek, mint maga a rendező: harmincas éveik közepén járó fiatalok. Életterük a nyolcvanas évek Görögországa, ahol — mint kiderül — meglehetősen európai sztereotípiák szerint élik mindennapjaikat. Eleni, a szürke polgári életet élő nő feladta egykori ábrándjait: lemondott róla, hogy táncosnő legyen, unalmasan tengeti életét férje oldalán. Megismerkedik a városból néhány napra hazalátogató közgazdásszal, akivel egymásba szeretnek .. . Megoldás persze nincs, a szenvedélyes szerelem ugyanúgy végződik Görögországban is, mint Párizsban. A melankolikus történetből mindenesetre nem tudunk meg sokkal többet közhelyeknél, sem a nagy szenvedélyekről, sem pedig a mai Görögországról. (Képünkön: jelenet a filmből) FOLYÓIRAT Rákosi-képek Érdekes (szenzációs?) tanulmányt ad közre Zelnik József a Forrás augusztusi számában. Közeledés a KÉPtelenséghez címmel egyebek közt a politikai hallucináció képi technikáját elemzi korabeli felvételek segítségével. Hámori Zoltán véleménye a tanulmányról: * Ha a bennszülötteket meglátogató bennszülötteket a bennszülött hírszolgálat lefényképezi nekünk, bennszülötteknek, akkor nagy igazságoknak (sőt, nagy igazságtalanságoknak) juthatunk közelébe. A groteszk fogalmazás a nagyon egyszerű, és ugyancsak groteszk kommunikációs gyakorlat lényegére utal. Zelnik József Közeledés a KÉPtelenséghez című tanulmányában arra vállalkozott, hogy feltérképezze — ha csak részleteiben is — a sajtófotókban megjelenő mindennapi csalásokat, melyeket — mint a szerző mondja — belekalkulálunk életünkbe. A „bizonyítékokat" az ötvenes, hatvanas évek hírszolgálati fotóanyagából válogatta. Ezek között van olyan, melyen szerete- tük és ragaszkodásuk jeléül kis- bárányt ajándékoznak a dolgozó parasztok Rákosi Mátyásnak (de miért pont kisbá- rányt, miért nem, mondjuk, evikipuszit? — kérdezi a tanulmány szerzője), s van olyan, mely a kalocsai tél végi estéket hivatott ábrázolni, ahogy a „kommunikációs főhatóság” elképzeli. Eszerint népviseletbe öltözött házaspár boldogan bújik egymáshoz, s koccintanak valamire. (Alighanem a tél végi estét ünnepük.) Két regényrészletet is olvashatunk a folyóiratban: az egyik Grendel Lajos, a legnagyobb tehetségként számon tartott szlovákiai magyar prózaíró Szakítások című munkájából vett ízelítő, a másik Csengey Dénes Zuhanó angyal című kisregényének második része. Ki kell emelni Kántor Lajosnak, a kolozsvári Korunk szerkesztőjének A képek maradnak című visszaemlékezését, s egy ugyancsak fontos írást Grezsa Ferenc irodalomtörténész tollából a Tanú-író Németh László magyarság- képéről. A Forrás augusztusi számát Vinczellér Imre festőművész képei illusztrálják. LEMEZ Szép Zalában Csak örülni lehet, hogy immáron a rádió Daloló, muzsikáló tájak című adássorozatának zalai anyaga lemezen is hallható. Borzák Tibor a Szép Zalában születtem című összeállítást hallgatta meg és javasolja másoknak is az élményszerzést. Egyre ritkábban hallani ilyen csőt latos, eredeti kincset, mint amit mos Radioton adott ki. Korábbi felvéte gyűjteményét kapjuk. Tudvalevő, he Zala megyében Vikár Béla, Bartók Sebestyén Gyula is gyűjtött, kése Kodály, Péczeli Attila és Seemayer í mos is megfordult a „daloló, muzsik tájon". Hogy mit hallottak, látti Ezek töredékét erről a lemezről is m tudhatjuk. Fél évszázad értékei két nek közel hozzánk, az 1936-os gran ionfelvételtől napjainkig. A fekete I rong első oldalán a zalai nép mind napjai, ünnepei ismerhetők meg: a c Iád, a gyerekkor, a baráti kömye légköre, sajátossága. A komálás, a cázás, a regölés, a János-, az új köszöntő mellett felcsendül egy égés: mai dal, a Nagylengyelben de magas olajgém. (Paraszti dallamra ipari ma!) Ha fordítunk a korongon, a B ol Ion Kodály gyűjtéséből származó Zt komár környéki népdalok szólali meg, melyeket autentikus gyermek lók, -játékok követnek. A hetésiek p dukciója is színvonalas. Betyárdal mulatósok, zalai ugrósok is szinesíti magyar táj palettáját. Felsorolni sok lenne, hogy kiki köszönhető ez a lemez. Az értő sí kesztésért Máder Lászlót, a zenei r dezésért Alföidy Boruss Istvánt, A< Pétert és Durkó Katalint dicsérhetj További „daloló tájakat” várunk! (1 dioton, 1988.)
