Petőfi Népe, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-11 / 191. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1988. augusztus 11. Műemlékvédelem és glasznoszty I lus/ éven keresztül rozsdás síneken döcögő. bogáncs- és csalánbozótban tévelygő vonathoz hasonlította a Szov­jetunió országos műemlékvédelmi egyesületének munkásságát a szervezet legutóbbi kongresszusán az egyesület egyik tagja. A műemlékvédelem és -helyreállítás aktivizálására létrehozott társadalmi szervezetek elméletben megvétózhatják a városi építési terveket, ha azok kárt okoznak a műemlékeknek. Az állami intézmények kötelesek velük egyeztetni a városközpontok jelentős építési mun­kálatait. A gyakorlatban azonban az egyesületek vezetői nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, nem hasz­nálták ki lehetőségeiket, szinte soha­sem mondtak vétót, az építkezési válla­latokkal nem akarják megrontani a kapcsolatot. A műemlékvédelmi egyesülések passzivitásának hatására nem hivata­los műemlékvédelmi egyesülések jöttek létre. Ma már Moszkvában, Lenin- grádban, Tallinnban, Tbilisziben. Tomszkban, Gorkiban és több más vá­rosban működnek ilyen, elsősorban fiatalokból álló egyesülések. Ezek a nem hivatalos szervezetek mentik meg a buldózerektől a múlt je­lentős műemlékeit, restaurálják saját erőből az ősi templomokat és várakat, segítenek a hivatalos szerveknek az el­lenőrzésben, és ami a legfontosabb, a szellemi kincsek megőrzéséért folyta­tott harcban új, a peresztrojkának megfelelő szellemet képviselnek. A bürokratákat sokkolják a fiatalok által rendezett tüntetések, tiltakozá­sok. A pártszervezetek gyakran támo­gatják a fiatalokat, s elismerik, hogy a nem hivatalos szervek tevékenysége he­lyes és hasznos. „Panaszkodtunk, hogy a fiatalokból hiányzik a társadalmi aktivitás — írja erről a témáról Dmitrij Lihacsov aka­démikus, a szovjet kulturális alap veze­tője. — S most a fiatalok társadalmi aktivitása a legszerencsésebb formában és tartalommal már megjelent. Mitől kellene félni? Inkább azon kellene gon­dolkodni, hogyan lehet a legkedvezőb­ben felhasználni ezt az új energiafor­rást.” Természetesen vannak törvények, és van törvény a műemlékvédelemről is. De mint tudjuk, a törvény csak akkor jó, ha betartják. Mindenki és mindig. Nincsenek kivételek, nincsenek külön­leges helyzetek. Hosszú éveken keresztül egyetlenegy hanyag hivatalnokot sem vontak fele­lősségre a műemlékek tönkretétele mi­att. Ma már megtették az első lépéseket! A leningrádi népbíróság négynapos nyilvános tárgyalás után egyévi javító- nevelő munkára ítélte V. Danyilukot, a 14. számú építőipari vállalat vezetőjét egy XIX. századi műemlék épület le­bontása miatt. Érdekes, hogy az ítélet­ről nemcsak a leningrádi, hanem a töb­bi központi lap is tájékoztatást adott. Az idők változnak. Még a közel­múltban is a régi épületek, bár formáli­san műemlékeknek nyilvánították őket, védelem nélkül maradtak. Ma öreg és fiatal egyaránt védi e műemlé­keket. A közvélemény egyre inkább ha­tást gyakorol a hivatalos szervekre is. Néhány példa az utóbbi időből. Állami határozat alapján a nagy költségek el­lenére a Scsekinói Nitrogén Müvek át­tér a környezetkímélő termékek előállí­tására. Az ok, hogy a közelben van Lev Tolsztoj egykori kúriája, Jasznaja Pol- jana. Döntöttek arról is, hogy a másik nagy orosz író, Iván Turgenyev egykori birtokát védetté nyilvánítják. Természetesen ma is vannak bürok­rata hivatalnokok, rövidlátó gazdasági vezetők, de vannak a peresztrojkának igazi hivei is. Az előbbiek még nem fogták fel, hogy léteznek olyan dolgok, melyek fontosabbak az adminisztratív törekvéseknél és a pillanatnyi érdekek­nél. Az utóbbiak meg vannak győződ­ve arról, hogy mindent meg kell őrizni, amit előttünk teremtettek. Mindkét csoport számára a legjobb gyógyszer maga az országban lolyó átalakítás, az olyan támaszok megerő­sítése, mint az új gondolkodás, a dönté­sek világossága, a demokratizmus, az állampolgári nevelés. Akkor tudjuk elérni a legfontosabbat, hogy a múltra az embereknek nem a múlt, hanem a jelen és a jövő miatt van szükségük. Gavriil Petroszjan (APN—MTl-Press) Oktató játékok A gyerek, aki kiskorától megkedvelte az oktató jellegű játékot, nagyobb iskolás korában már könnyebben ki tudja választani a későbbi foglalkozásához illő, oda bevezető játé­kokat. A kis fizikus például az iskolai fizikaórától eltérő módon, és a gyermek fantáziájához közelebb álló, gusztusos készletekkel végezheti kísérleteit. Ha történetesen mérni sze­ret, vannak olyan összeállítások, „dobozok”, amelyekben az idő, a tömeg, a hossz, a térfogat, a mennyiségek méréséhez talál változatos eszközöket. Ha pedig mérnöki foglalkozásra készül, hozzájuthat például elemi geodéziai mérőeszközök­höz, s átalakul, „kis geodétává”, más esetben „kis meteoroló­gussá”, s ehhez felszerelheti magát eszközökkel a szélkakas­tól a barométerig és a meteorológus többi kellékéig. Az elektronikus játékok a rádióamatőrök, hajó-, repülő-, autó-, rakéta- és motormodellezők előiskolája. A gyerekeket egyszerű, majd fokozatosan bonyolultabb rádióvevők, össze­állítására tanítják, fokozatosan bevezetik az elektronika és az automatika elemi ismereteibe. A rádió- és elektronikai építőjátékok általában az „egyszerűtől a bonyolultabbig” elv alapján készülnek. A mai rádió- és elektronikai építőjátékok tanulságosak, a gyereket nem kötik le unalmas, a rádiógyár­tásban már amúgy is automatizált munkafolyamatok — például a forrasztás és az áramkör huzalozása — gyakorol­tatásával. Ezek helyett modulokat, vagyis előre szerelt alkat­részcsoportokat, nyomtatott áramköröket stb. kap a kezébe. Képünkön a „Hydrocolor” nevű hidraulikus játék proto­típusát láthatjuk, amely díját kapott a tudomány-népszerűsí­tő játékok párizsi seregszemléjén. A színes vízzel feltölthető szerkezet lehetővé teszi, hogy a hidrotechnika iránt érdeklő­dő gyermekek miniatűr szivattyúk, tartályok és üvegcsövek segítségével igazi hidraulikus rendszert építsenek. Az ötletet talán egyszer majd a hazai játékgyártók is hasznosítják. (MTI Külföldi Képszolgálat) Történelem és emlékezés Idős emberek társaságában hallottam egy nehezen fe­lejthető mondatot. Szeretném hibátlanul idézni. Ha nem tévedek, így fogalmazta meg gondolatát a behavazott fejű erdei munkás: „Ha mindenki százszor fontosabbnak hiszi a maga hasznát az ország javánál, akkor egyszerre tesszük tönkre saját személyünket meg a hazát is.” " Ez így túlontúl bölcselkedőnek, iskolásnak tetszett. Szunyókált is emlékezetem valamelyik zugában hosszú­hosszú ideig. Mignem ugyanegy délelőttön három koros látogatóm mondandója nyomán visszatévedtem a filozó­fiába hajló mondatra. Jött hozzám egy nyolcvanon túl lévő agg fodrász. Mihály bácsi olyan nyúlánk volt, mint a jegenye. Szoli­dan viseltes ruházatáról csak arra gondolhattam: nyilván azt a könyörtelen kérdését adja elő: igazítsam már el, hogyan élhet meg olyan csekélyke nyugdíjból, aminőt havonta átad neki a postás ... Tévedtem. Asztmás köhé- cselés után e szavakkal fordult hozzám az egykori figaró: — Megmondaná, hogyan nevelik a fiatalokat, ha az udvarunkban élő srácok azt mind tudják, melyik pop­énekes pusztult el a kábítószertől, de arról fogalmuk sincs, hogy miről híres Doberdó. Beszélgettem egy fiatal katonatiszttel, és ő úgy tudta, a mohácsi csatában negye­dik Béla volt a magyar sereg vezére. Zavartan méregettem látogatómat: — És amiért jött Mihály bátyám? Miben lehetek szol­gálatára? Arcomba nevetett: — A tüdőtágulásomról beszéljek? Vagy arról, hogy a redőnyös negyedórás munkáért két százast kért tőlem? Vagy hogy a házkezelőség ... De legyintve elvágta saját szavát. Uramisten. Ez a szegény vénember kínzóbbnak érzi az ország gondját a saját kínjainál. Amikor már történeti tájékozatlanságaink és sok tu­datzavarunk megannyi jelét fölsoroltuk, új barátom így búcsúzott: — Éjjel-nappal a jövőről megy a szöveg. Komolyan gondolják, hogy a' történelem majd holnap kezdődik? . .. Még végig se gondoltam diskurzusunk lényegét, rámnyitotta az ajtót Pali bácsi, a hetvenkilenc esztendős nyugalmazott MÁV-kőműves Erzsébetről, a Köztemető útról. Valahogy így szólt: Hallottam, tartja magát egy legenda. Hogy Petőfi annak idején Szibériába került. És expedíció menne an­nak a Petrovits nevű magyar őrnagy sírjának a föltárásá­ra, mert szeretnék hazahozni a nagy költő maradványait. Nahát ezért jöttem. Elmosolyodtam. íme egy jelentkező a kutatóútra. Ám­de Pali bácsi merőben másért keresett föl. Elmondta, hogy siheder korában egy már akkor is vénségesen vén ember beavatta élete nagy élményébe. Abba, hogy mint tizennyolc éves legényke a szabadságharc egyik magas rangú tisztjének pucérja volt. Az mondta el neki, hogy itjan, a fehéregyházi csata után látta Petőfit, aki a harc­ban tüdőlövést kapott. A súlyosan sebesült civil ruhás poétát többen egy csőszkunyhóba vitték, ahol az őrnagy elvérzett. Erre nyomban szekérre tették a nemzet nagy fiának holttetemét, és három katona által kisérve Budára szállították. Ott is temették el. Mit tagadjam, a történet minden valószínűtlensége ellenére is meglepett. És csodálkozásomat sem palástolva az öregnek szegeztem a kérdést: mi célja volt azzal, hogy nekem adta elő az ügyet. — Mi? — vett szemügyre bizonytalanul. — Hát az, hogy még véletlenül se kerüljön illetéktelen a sírba, mely­re kiírják Petőfi nevét. Lehet, ezrével vannak, akik többet és pontosabbat tudnak az úgynevezett Petőfi-rejtélyről, mint az én fáradt MAV-kőmüvesem. De hogy a történelem lelke eleveneb­ben munkálkodott benne, mint sok historikusban, az előttem nem szorul bizonyításra. És az sem, hogy az ő Petőfi-rajongása magában rejt valamit, ami több annál, amit a vaskos tanulmányok megfogalmazni képesek. Nem adatok perrendszerű bizonyságai vannak jelen eb­ben, és nem a tudomány fölényes ereje. Inkább valami, ami kis remény, kevéske vágyódás, némi félelem, titkol- halatlan önérzet. .. Valami... valami... ami nem kö­vetel magyarázatot. Akárcsak harmadik aznapi látogatóm dolga. Őt nehe­zebben titulálhattam volna bácsinak, hisz nyugdíjas lété­re is fürge, jó erejű. Szintén egy történetet mondott cl. Nem hallomásból tud róla, egyik koronatanúja az ügy­nek. Kezdődött pedig Cinkotán, 1944. december 21-én. Aznap a frontszakasz nyilas parancsnokai ki végeztet­tek három fiatal magyar katonái, mert azok elhagyták alakulatukat, mivel nem látták értelmét a különben is reménytelen harcnak. Elrettentő példát kívántak nyújta­ni a fasiszta elöljárók. Még a falu lakosaiból is odaterel­tek vagy 100-120 embert az ítélet végrehajtásához. Az agyonlőtt kiskatonák véres testét pedig napokig úgy­mond közszemlén tartották. Ezt követően a cinkotai öregtemető egyik sarkába, jeltelen sírba hántolták őket. A község népe tudta, hogy mártírok nyughelye az a sír, ápolta is. Így volt ez két esztendővel ezelőttig, amikor fölszámolták Cinkotán az öregtemetőt. Akkor az én em­berem levélben hívta föl a temetkezési vállalat igazgató­ját: tartozik az utókor a három vértanúnak annyival, hogy exhumálják őket, s az új temetőben méltó végtisz­tességei nyújtsanak nekik. Két éve még csak választ se kapott levelére a társada­lom lelkiismeretére hivatkozó ismerősöm. Személyesen is igyekezett közbenjárni, hogy történjék már végre valami. Ázt az udvarias és kijózanítóan üzletszerű fölvilágosítást kapta: ha valaki megrendeli és kifizeti, a vállalat megold­ja az áthelyezést. Hát igen ... Közben — gondolom — az illetékesek részt vesznek mindenféle ünnepi megemlékezéseken. Egyetértenek a szónokokkal. Koszorúznak, fejet hajta­nak ... A látogatómhoz hasonló emberek pedig vissza­néznek a múltba, eltűnődnek azon, hol vannak a gyöke­rei a mának. Keresik mélyebb értelmét mindannak, amit teszünk, és amit nem cselekszünk. Talán önmaguknak sem fogalmazzák meg, számukra nem egyszerűen adatok, évszámok, pénztári tények ele­gye, ami oly sokszor átírt, így meg úgy magyarázott: a napi érdekek szekerébe fogott történelmünk. Valahol a sejtjeikben rejtőzik a tatárjárás retteneté. Mátyás korsza­kának fényessége, a kapára-kaszára kapott paraszttöme­geket elöntő keserűség, az akácfa honi elterjesztésének csöndes öröme; Rákosi rémuralmának fullasztó eszten­dei. ....... *" * '*”•*’ ” )**• . . .Mert nem csak pénz van a világon, drága kortársa­im. Bajor Nagy Ernő NÉPE AJANLATA FILM Szökevény­vonat gosan alakult a ma Amerikában har­madik játékfilmjét forgató rendezőnek; az idei szovjet filmszemlén, Bakuban az éppen 21 esztendős, 1967-ben készített alkotása — Aszja Kijacsitova történe­te, aki szeretett, de nem ment férjhez — kapta meg a fődíjat. Tavaly vették le a polcról, alkotója immár Ameriká­ból utazott Moszkvába, hogy igazítson egy keveset rajta. A szakma szomorúan vehette szemügyre, s képzelhette el, mi­lyen lehetett volna az orosz dokumen- tarista iskola, ha annak idején az irány­zat „alapító” filmjét be nem tiltják több mint két évtizedre. Koncsalovszkij, hogy fivérétől, Nyi- kita Mihalkovtól neve alapján is köny- nyen megkülönböztethessék, első Amerikában készült filmje, a nálunk is bemutatott Mária szerelmei forgatása óta csak anyja vezetéknevét használja. Második Amerikában készült alkotása a Szökevcny-vonat — mint a „Pokol felé tartó rohanás” — az akciófilm mű­A napokban került a mozikba — Bács-Kiskunban is — a Szökevény­vonat. Károlyi Júlia, lapunk filmekkel foglalkozó munkatársa már látta az iz­galmas alkotást. Az alábbiakban Kon­csalovszkij filmjét ajánlja. Színes, magyarul beszélő amerikai film. Rendezte: Andrej Koncsalovszkij, szereplők: Jon Voight, Eric Roberts. Andrej Koncsalovszkij szovjet ren­dező ma már a nemzetközi filmművé­szet egyik legismertebb, legtöbbet fog­lalkoztatott alkotója. Pályája sajátsá­fajának mintadarabja. Az Akira Kuro- szava müve nyomán született forgató- könyv középpontjában az ember, mint a jó és a rossz közötti örökös konfliktus hordozója áll. A jelképektől, a képi és a dialógus- metaforáktól sem mentes vonattörté- ncl főszereplője két bűnöző. Egy szu­perbiztos alaszkai börtönben kénytele­nek elviselni őreik különleges brutalitá­sát. Vetélkednek egymással, hogyan provokálhatnák a különösen ellenszen­M ilyen az em­ber? Előbb a „pa­rázna” téma. A Forrás évek óta nem zárkózik el attól, hogy ol­vasóit különle­gességekkel lepje meg, pontosab­ban sokakat ér­deklő, intim té­mák kapjanak helyet a hasábo­kon. Évekkel ez­előtt különszám született a szexológia változatos témái­ból, a közeljövőben pedig Vajda Mária kötete Iát napvilágot, melyben parasz­tok vallanak a szerelemről, a szexuali­tásról. Ezekből a Forrásban is olvas­hattunk egy csokorra valót. Alkalman­ként szó esik erotikus filmekről, irodal­munk értékes és értéktelenebb „szexes” műveiről. Most a jól ismert hódmező­vásárhelyi néprajzi gyűjtő. Szenti Tibor témaköre volt soron. A szerző már ko­rábban is felcsigázta érdeklődésünket izgalmas közléseivel. Ezúttal sem csa­lódtunk benne. Az Eötvös József Ala­pítvány támogatásával készíti több kö­tetre tervezett Paráznák című monog­ráfiáját, amelyből a júliusi Forrásban csak egy morzsányit nyújt át. A Csong- rád Megyei Levéltár szentesi fióklevél­tárában bukkant négyszáznál több, dél-alföldi, feudalizmus kori szexuális jellegű bűnpörre. Nem is kell többet elárulnunk, miről szól a Bodrogi Tibor­nak cs Hermann Imrének ajánlott ta­nulmánya. Megannyi példa, idézet fű­szerezi Szenti Tibor érdeklődésre szá­mot tartó írását. vés foglyok szökését, hogy próbálko­zás esetén saját kezükkel ölhessenek. A legfőbb ellenfelek Ranken főfelügye­lő és a három évig láncraverten tartott Manny, aki fogolytársai szemében a szabadságvágy megtestesítője. A ne­hézfiú elfogadja őre kihívását, és ismét szökésre készül. Nincs sok veszíteniva­lója, hiszen naponta kell az orgyilkoso­kat elhárítania. Hatalmas nehézségek árán sikerül társával kijutniuk s fölka­paszkodhatnak egy várakozó moz­donyvonatra. S mint ahogyan az e mű­fajban szokásos, egyik pillanatról a másikra ellenőrizhetetlenné válik a végzetet megtestesítő „szökevény­vonat”. (Képünkön: jelenet a filmből) FOLYÓIRAT Paráznák Igazából már az augusztusi For­rást kellene aján­lanunk, de miután a júliusi számról sem esett eddig szó, a hetedik idei Forrást mutatjuk be. A többes szám azért: a szerkesz­tőségben jó néhá- nyan megjegyez­ték, hogy nem egy figyelemre méltó anyag kapott he­lyet a folyóirat­ban. Többen ajánljuk hát! Nem kevésbé izgalmas, ám más szel­lemi régiókba enged betekinteni Ács Zoltán interjúja Makai Sándor erdélyi református püspök és író fiával, Mak- kai Sándorral. A Forrás múlt havi szá­mában foglalkoznak Csengey Dénes könyvével, a cigánykérdéssel is. Szép képeket ad közre Móser Zoltán. LEMEZ Éva éve Joggal mondhatja bárki: már megint róluk szólnak a sorok. Igen: a Neoton Família műhelyében nagy a sürgés­forgás. A minap került a hanglemezbol­tokba az együttes szólóénekesének, Cscpregi Évának második albuma, a ró­la készült könyv ugyancsak hamarosan napvilágot lát. Az év hátralévő hónapjai­ban is hasonló a menetrend: már dolgoz­nak az új Neoton LP-n és nyomdába került a zenekar történetét bemutató könyv is. De milyen az új lemez? Erről ír Borzák Tibor. * A Sárkány éve című fekete korongon tizenkét dal sorakozik, a jól ismert slá- gcrgyárosoktól: Bob Hcatlic-tól, Pász­tor Lászlótól, Jakab Györgytől, Végvá­ri Ádámtól és szövegírói szerepkörben nem először bemutatkozó Csepregi Évától. A poén kedvéért ezt az évet Éva évének is nevezhetném, merthogy a ha­zai sztárnak jól mennek a dolgai. Az idén már a Sky Channel műsorában is szerepelt, nemegyszer. A Gorbacsov- számmal főképp határainkon túl ara­tott sikert, a Koreával pedig megfelelő olimpiai hangulatot teremtett. Közeleg az olimpiai megnyitó, ahol Éva is ott lesz. Az ázsiai országokhoz hasonlóan — ahol Sárkány éve van — mondhat­juk, a Neoton házatáján Éva éve kez­dődött. A tetszetős borítójú LP-n van néhány slágergyanús szerzemény: az Európai rock, a Rómeó, az ígérem, szép lesz. Remélhetőleg a siker is szép lesz. Profil, 1988

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom